Egyszer és mindenkorra.

 "Mi­vel a tör­vény­ben csak az el­jö­ven­dő jó ár­nyé­ka van meg, nem maga a dol­gok va­lós képe, ezért azok­kal az ál­do­za­tok­kal, ame­lye­ket év­ről évre szün­te­le­nül be­mu­tat­nak, so­ha­sem ké­pe­sek tö­ké­le­tes­ség­re jut­tat­ni az oda­já­ru­ló­kat. Kü­lön­ben meg­szűnt vol­na az ál­do­zás, hi­szen ha az ál­do­zó egy­szer meg­tisz­tult vol­na, töb­bé sem­mi bűn­tu­da­tot nem ér­zett vol­na. De azok év­ről évre a bű­nök­re em­lé­kez­tet­nek. Mert le­he­tet­len, hogy a bi­kák és ba­kok vére el­tö­röl­je a bű­nö­ket. Azért e vi­lág­ba jö­ve­te­le­kor így szól: Áldo­za­tot és aján­dé­kot nem akar­tál, de tes­tet al­kot­tál ne­kem, égő- és bű­nért való ál­do­za­tot nem ked­vel­tél. Ak­kor ezt mond­tam: Íme, itt va­gyok, a könyv­te­kercs­ben írva van ró­lam, hogy cse­le­ked­jem a te aka­ra­to­dat, Is­te­nem". (Zsid 10, 1-6)

"Ez­zel az aka­rat­tal va­gyunk meg­szen­tel­ve egy­szer s min­den­kor­ra, Jé­zus Krisz­tus tes­té­nek meg­ál­do­zá­sa ál­tal." (Zsid 10).

 Vannak keresztények akik lelki tusakodásban élnek folyton. Ettől boldogtalanok, mert állandóan önmagukkal foglalkoznak. A felszabadúltság örömének hiánya csak arra utal, hogy nem fogadta be Isten egyszeri áldozatát szívébe. Mert ha igen, akkor egy olyan útra tért, ahol lépten nyomon tapasztalhatja Isten irgalmát és gondoskodását, hiszen elhitte mindazt amit a Szent Szellem mond neki. Ebben a feljebb idézet versekben, bizony arról szól, hogy Isten a Krisztus áldozatával egyszer és mindenkorra háta mögé dobta bűneinket. Ez a hit ha megvan, akkor mindig szemünk előtt tartjuk Isten arcát, amit Ő készségesen megmutat, mert az a célja ebben az életben, hogy ne vádoljuk önmagunkat minduntalan, hiszen tudjuk, hogy bűneink beismerése a Krisztus lábainál, meghallgatásra került, és ha tényleg a szív odaadja magát neki, akkor fel is szabadít attól a gondtól, hogy mit tegyek, hanem mit akarsz tenni velem Istenem.

"Er­ről is­mer­jük meg, hogy az igaz­ság­ból va­lók va­gyunk, és eb­ben nyug­szik meg szí­vünk előt­te, va­la­hány­szor vá­dol min­ket a szív, mert Is­ten na­gyobb a mi szí­vünk­nél, és min­dent tud.

Sze­ret­te­im, ha szí­vünk nem vá­dol min­ket, bi­zo­dal­munk van Is­ten­hez, és akár­mit kér­jünk, meg­kap­juk tőle, mert meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it, és azo­kat tesszük, amik ked­ve­sek előt­te. (1Jn 3, 19-21).

 Ezzel azt akarja kifejezni Isten, hogy a megtérés által a bűn érzetét és felismerését meghagyta bennünk, de azt azért, hogy ne vétkezzünk, és ha valaki mégis vétkezik, Isten oltára elé visszük, hiszen tudjuk már, hogy Isten a szívek ismerője és bizalmunk van hozzá, hogy még az esésünk is javunkra váljon, mert megtanít minket nem magunkra bizakodni, hanem csak Őreá.

"Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat." (Zsid 10, 18)

"Mert ha szán­dé­ko­san vét­ke­zünk, mi­u­tán el­ju­tot­tunk az igaz­ság meg­is­me­ré­sé­re, ak­kor töb­bé nincs bű­nö­kért való ál­do­zat, ha­nem az íté­let­nek va­la­mi ret­te­ne­tes vá­rá­sa, ami­kor tűz láng­ja fog­ja meg­emész­te­ni az el­len­sze­gü­lő­ket." (Zsid 10, 26)

 "Gyer­me­ke­im, ezt azért írom nek­tek, hogy ne vét­kez­ze­tek. És ha vét­ke­zik va­la­ki, van szó­szó­lónk az Atyá­nál, az igaz Jé­zus Krisz­tus, mert ő en­gesz­te­lő ál­do­zat a mi vét­ke­in­kért, de nem­csak a mi­en­kért, ha­nem az egész vi­lá­gé­ért is. És ab­ból tud­juk meg, hogy meg­is­mer­tük őt, hogy meg­tart­juk a pa­ran­cso­la­ta­it.

Aki ezt mond­ja: „Is­me­rem őt”, de nem tart­ja meg a pa­ran­cso­la­ta­it, az ha­zug, és nincs meg ab­ban az igaz­ság." (1Jn 2, 1-3)