"….mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint." (Fil 2,-13).
Többek között ezt nyilvánította ki Pál apostol a filippiekhez írt levelében. Most ehhez a kiemelt részhez szólnék hozzá.
Az aki ismeri jól a Bibliát és hozzászokott nyelvezetéhez, akkor tudja, hogy minden egyes szót és kifejezést kontextusban kell értelmezni. Akarom vagy nem akarom, igen vagy nem, cselekszem vagy nem, ezeknek a jelenségeknek vannak mozgatóerői. Az emberi ego, egocentrikus, minden vágyat akaratát magának tulajdonít. Mintha az emberből fakadnak a gondolatok, én akartam mondani én akarok cselekedni. Isten szava sem emberektől származik a gonoszság se a bűn aki születésétől fogva bennünk él. Azt persze mi viseljük el a mi emberi testünk hordozza el mint egy terminál, és ebből a terminálból veszi elő isten az akaratot a cselekvőképességet amit Ő kíván felhasználni vagyis determinálja ami bennünk él vagyis amit elhintett a szívünkbe azelőtt, azt veszi elő. Most az a kérdés, hogy ki vagy mi dominálja szívünk mélyét. Ha a bűn hatalmaskodik a szívünkben, azt a sátán veszi elő, hiszen többször is találkozunk az evangéliumban, hogy Jézus démonokat űzött ki az emberekből, tehát a démonok megtalálják azt a talajt, befészkelik magukat, teljesen uralják az embert. Kínozza és megnyomorítja, ettől az ember szenved, ez annak a bizonyítéka, hogy az ember eredetileg Isten szellemét kapta a Teremtőtől, aki orrába lehelte azt. Ez a szellem vájódik szüntelen a sátán kísértésének eredményeképpen. Az ember szíve egy lakóhely egy vagy több szellemi entitás lakóhelye. Ez formálja ki az ember identitását. Ezt a bibliai narratívájából kifolyólag mondom. Azért nevezi Isten az emberi testet agyagedénynek vagy cserépedénynek. Amivel ez az edény megvan töltve az határozza meg értékét, nem az agyag értékes magába véve, hanem a benne lévő tartalom teszi őt értékessé Isten szemében. De a test is értékessé válik Istennek, hiszen a testben jár az amit Szent Szellemnek hív a Szentírás. Ez volt Jézus itt a földön, és ezzel pecsételi meg mindazokat akik hisznek Isten Fiában.
"Mert Isten, aki azt mondta, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ez a rendkívüli erő Istentől és ne tőlünk valónak lássék. Mindenütt szorongatnak, de össze nem roppantanak, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letiportak, de nem elveszettek. Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben". (2Kor 4, 6-9)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése