Isten elítéli a gonoszokat.

 "Mert nem kí­mél­te Is­ten a bűn­be esett an­gya­lo­kat sem, ha­nem az al­vi­lág sö­tét mély­sé­gé­be ve­tet­te őket, hogy fenn­tar­tas­sa­nak az íté­let­re; és a régi vi­lá­got sem kí­mél­te, ha­nem csak Nóét, az igaz­ság hir­de­tő­jét, akit nyol­cad­ma­gá­val meg­őr­zött, ami­kor özön­vi­zet bo­csá­tott az is­ten­te­le­nek vi­lá­gá­ra. So­do­ma és Go­mo­ra vá­ro­sa­it el­ham­vaszt­va pusz­tu­lás­ra ítél­te, hogy pél­dát ál­lít­son azok­nak, akik majd is­ten­te­len­ked­ni fog­nak. Meg­sza­ba­dí­tot­ta az igaz Ló­tot, aki szen­ve­dett az is­ten­te­le­nek gya­lá­za­tos vi­sel­ke­dé­se mi­att, mert ő, az igaz, kö­zöt­tük la­kott, s a go­nosz cse­le­ke­de­te­ket lát­va és hall­va nap­ról nap­ra gyö­tör­te igaz lel­két. Az Úr meg tud­ja sza­ba­dí­ta­ni a ke­gye­se­ket a kí­sér­té­sek­ből, a go­no­szo­kat pe­dig meg­tart­ja az íté­let nap­já­ra, hogy bűn­hőd­je­nek". (2Pt 2, 4-10)

 Ez lenne a szerető Isten? Aki elpusztít nem kímél, a pokol mélyére veti a teremtményét? Bizony ez az Igaz Isten. Isten nem tűri az fajtalanságot és idejekorán ítélte el a fajtalanokat Sodomában és Gomorában, ezt fogja tenni továbbra is. Ezek mind istentelenségek ami nem tűr halasztást. Ma egy olyan világ kezd kibontakozni, amiben Isten szavát publikáló embert bíróság elé vihetik. A homosexualítás kérdése egyértelműen Isten ítéletével végződik, és aki ezt reflektálni meri, akkor bajba eshet.

 Az idő ami adatott, az a kegyelmet jelenti Istentől. Az időben mennek végbe a folyamatok, ez egy kísértésben élő világ, ahol rendeződnek a dolgok, ki kinek a rabja, de Isten irgalmának és kegyelmének az ideje is. Ma van a kegyelem napja, és semmi nem történik meg az ígért ítéleteiből, amíg az idő nem teljesedik be. Az emberiség hozzászokott a háborúkhoz a természeti katasztrófákhoz, hogy ezek a dolgok megtörténnek az ember gyarlósága miatt. De a remény a békére fennáll, mert a háborúk után ujra építik a városokat. De ha Isten ítéli meg jogosan az embereket, azután nincs újjáépítés. Se Sodoma se Gomora nem lett visszaépítve. Se a vízözön előtti világ nem lett visszaépítve. A mai napig sem tudják még ha akarnának is felépíteni az egyiptomi piramisokat, amiket a régi világ nemzetsége épített. Isten mindig lapozz egyet és újat teremt. Krisztus Isten küldötte az Üdvözítő emeli ki a kisértésből ( nem a kísértéstől) a kegyeseket, akik ahogy Lót is annak idején egy olyan világban élt választása szerint, istentelenségben elfajzott, de az Úr meg menekítette az ítélet alól, mert igaz lelke volt annak ellenére, látszólag szerette a világot amiben élt, de szenvedett mert az igazság gyökere benne volt Ábrahàm közösségéből kifolyólag. Ő ismerte az igaz hitet, de a világ kisértésében élt. 

 Vannak ilyen keresztények ma is akiknek igaz lelkük van, de annyira összefonódtak a világiakkal, hogy szemmel láthatóan nem különböznek a körűl lévő világiaktól. Ezek a világi keresztények. De ezeket az Úr megmenti mint a tűzből kikapott parazsat az ítélet napján. De vigyázat!!! Ez nem szabály, hanem kivétel, mert Isten ha ismeri is őket, elenyésző lehet a számuk. Lót és családja kalandos módon volt kimenekítve Isten ítélete alól. Az ellenpélda, Noé példája az igazi tanúbizonyság, aki épített egy bárkát hosszú időn át, és erre neki Isten megadta az időt. Isten ítélete nem érintette, viszontagságok nélkül menekült meg az özönvíztől. 

 Összefoglalásként, Isten ismeri az övéit, attól függetlenül milyen körülmények veszik körűl. De az áldásokat azok élvezik akik Isten akaratának megfelelnek. Akik építik Isten egyházát, azok munkája gyümölcsöt hoznak Isten országában, azok akik passzívan csak léteznek, azokat is megmenti az Úr, de úgy mint a tűzből kiragadottat.

"Az Is­ten­től ne­kem adott ke­gye­lem sze­rint mint bölcs épí­tő­mes­ter ala­pot ve­tet­tem, de más épít rá. Vi­gyáz­zon azon­ban min­den­ki, ho­gyan épít rá! Mert más ala­pot sen­ki sem vet­het a meg­le­vőn kí­vül, amely Jé­zus Krisz­tus. Ha pe­dig va­la­ki ara­nyat, ezüs­töt, drá­ga­kö­ve­ket, fát, szé­nát, poz­dor­ját épít erre az alap­ra, min­den­ki­nek a mun­ká­ja nyil­ván­va­ló­vá lesz, mert az a nap meg­mu­tat­ja, mi­vel­hogy tűz­ben je­le­nik meg, és hogy ki­nek mi­lyen a mun­ká­ja, azt a tűz te­szi pró­bá­ra. Ha va­la­ki­nek a mun­ká­ja, ame­lyet rá­épí­tett, meg­ma­rad, ju­tal­mat kap. Ha va­la­ki­nek a mun­ká­ja meg­ég, kárt vall. Ő maga azon­ban meg­me­ne­kül, de úgy, mint aki tű­zön ment át". (1Kor 3, 10-14)