"Ti engem így hívtok: „Mester” és „Uram”. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem veletek, ti is úgy tegyetek." (Jn 13, 13-14)
Vannak felekezetek, akik gyakorolják a lábmosás rituáléját, ezzel azt szeretnének bemutatni, hogy szó szerint engedelmesek az igének. De miről is van itt szó egyáltalán? Keleten abban az időben, többnyire gyalog, szandálban vagy esetleg mezítláb jártak a poros emberek által kitaposott úton. Ez volt a szokás, hogy ha betért egy vándor, vagy vendég egy házba, egy tál vizet tettek elébe és megmosták a lábát. Nincs ebben semmi új, de az új, hogy az Úr lehajolt a tanítványok lábait megmosni, ezzel példát mutatott a jövő hívő nemzedéknek, hogy ezt tegyék testvéreikkel. Ezzel azt mutatta be Jézus, hogy a már tiszta az ige által testvérek lábai a világban járástól koszolódnak. A mosás a tisztítás az mindig a kosz eltávolítása, a szellemi tevékenység a tanítás a prevenciós igehirdetés, a vigasztalás a feddés az útbaigazítás, de nem fejmosás, amit nagyon gyakran tapasztalhatjuk a testvérek részéről. A lelkiismeret megtisztítása nem a mi feladatunk, az Isten szava által történik, még ha a testvérektől is halljuk, de nem perszonálisan valakire irányul, az igehirdető Isten szavát mondja mit sem tudva arról, hogy a mag hova esik. Többször magam is átéltem olyan helyzetet, amikor hallgatva az igehirdetést, azt gondoltam, hogy a testvér tud valamit rólam, mert élesen rám irányult a téma. Aztán megértettem, hogy az Úr nekem beszélt a testvér által.
A lábmosás tehát olyan testvérekre van bízva akik alázattal lehajolva a mások lábainak szintjére, felövezvén Isten igéjével derekukat, képesek ezt megtenni, felismerni a világ csapdáit a vétkek a kísértések jellegére rámutatni, hogy a testvér újból tiszta lábbal lépjen Isten házába ezzel nem fertőz meg másokat.
Nem az a nagy baj, hogy vétkezünk szóban netán cselekedetekben, hanem az a baj ha teret adunk mindezeknek a gyülekezetekben. Ha nincs egy közösségben olyan testvér aki lábat tud mosni, akkor a kovász meg dagasztja a tésztát, vagyis a bűn terjedni fog.
De ez vonatkozik a globális Gyülekezetre is, azok akik fizikailag nem is találkoznak egymással, az írott tanítások az apostolok tanításai az internet által,( ezt is ki lehet használni) is üzen az Úr, csak választás kérdése mit és hogyan hallgatunk. Úgy szóljon mindenki, mint Isten igéjét hirdető, mégha nem is tökéletes a részünkről, de Isten szava legyen. "Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni." (Jak 2, 12).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése