A tiszta szívben lakozik Isten.

 "Ne sze­res­sé­tek a vi­lá­got, se azo­kat, amik a vi­lág­ban van­nak. Ha va­la­ki a vi­lá­got sze­re­ti, ab­ban nincs meg az Atya sze­re­te­te. Mert mind­az, ami a vi­lág­ban van – a test kí­ván­sá­ga és a sze­mek kí­ván­sá­ga és az élet kér­ke­dé­se –, nem az Atyá­tól van, ha­nem a vi­lág­ból. A vi­lág el­mú­lik és an­nak kí­ván­sá­ga is, de aki Is­ten aka­ra­tát cse­lek­szi, meg­ma­rad örök­ké". (1Jn 2, 16-17).

 Az ember természete kívánja a testi megelégüldséget és a látvány szépségét. Erre mondják kenyeret és cirkuszt kívánnak. A világ tele van olyan emberi alkotásokkal amire büszke is lehet. A patinás épületek amik kiállták a sok évszázadok viszontagságait. A templomok egekbe nyúló tornyai, mérnöki bravúrjai, szemlátomást csodálatra méltóak. De a kérdés az, hogy mindez nem az embert dicsőíti? Isten kezdettől fogva arra törekedett, hogy megmentse a megmenthetőt, nem azzal volt elfoglalva, ma sem azzal, hogy az emberek által építse a világot. Isten két házat ismer el, amit Izrael házépítése és a gyülekezet házának építése amit egy szóval Isten szellemi házának nevezünk. E világ istene aki a sátán, minden eszközét beveti annak érdekében, hogy elvonja a figyelmet Isten akarata megismerésétől és saját épitkezésbe kezdett ősidők óta, hogy bekerítse mindazokat akik megcsodálják az ő munkáját és bizonyságot tegyen arról, hogy ő itt az úr. Megkísérli utánozni Isten tervét a saját módján, felhasználva az ember bűnös természetét. Ő itt az isten és vannak követői éppen úgy mint Krisztusnak is vannak követői. Csakhogy Krisztus örök élet, a sátán örök kárhozat. 

 Egy olyan időben élünk most, ami azelőtt se azután miután elmúlik nem lesz többé. Én ezt úgy nevezném, a lehetőségek kora. A Biblia a kegyelem korszakának nevezi, ami teljesen igaz. De azért is a lehetőségek kora, mert itt bizonyosodik be ki kinek a szolgája és gyermeke. 

"Ami­kor ki­jött a temp­lom­ból, egyik ta­nít­vá­nya így szólt hoz­zá: Mes­ter, nézd, mek­ko­ra kö­vek és mi­cso­da épü­le­tek! Jé­zus pe­dig azt mond­ta: Lá­tod eze­ket a nagy épü­le­te­ket? Nem ma­rad itt kő kö­vön, amit le ne rom­bol­ná­nak". (Mk 13, 1). A Jeruzsálemi templomról beszélt amit Heródes épített át. Ez már az ember dicsőségének jeleit viselte, Isten nem lakozott benne. Nem is telt el olyan hosszú idő, K.u. 70- ben lerombolták a rómaiak. Így lesz mindennel ami ebben a világban nem Istent dicsőítette hanem az embert." De előbb min­den nép­nek hir­det­ni kell az evan­gé­li­u­mot." (Mk 13). Ezt nevezzük a kegyelem időszakának, ami ma van. A népekre kiterjedô Isten kegyelme, Krisztus vére által megváltás eme világból, kiragadja a sátán kezéből mindazokat akik Istent szeretik, és azokat akiket Isten szeret. Aki e világot szereti és mindazt amik benne vannak, abban nincs meg az Atya szeretete. Nincs helye a szívben Isten szeretetének, mert a szív meg van töltve a világ szemétjével. Aki valaha járt városi szemétlerakón, az láthatja, hogy valamikor értéknek számító dolgok ott hevernek a szemétben. Így lesz majd az idők végezetével, csakhogy az Isten olthatatlan tűzzel utalizálja mindazt amit az ember a szemétnek gyártott. De ott lesz elsősorban a hamis próféta is a kisértővel egyetemben, mint kakas a szemétdombon a maga gőgjével, az örök kárhozat tüzében emésztve örökké víztelen pokol, ahol nincs semmi ami enyhíti a szomjat a vágyat. Pál apostol így fejezi ki ezt az állapotot és figyelmeztet is arra, hogy meg ne tévesszenek a hamis sátán szolgái, akik különösen a vallási szférából kerülnek elő, hogy megtévesszék a választottakat is. 

"Őriz­ked­je­tek az ebek­től, őriz­ked­je­tek a go­nosz mun­ká­sok­tól, őriz­ked­je­tek a meg­me­tél­tek­től! Mert mi va­gyunk a kö­rül­me­tél­tek, akik lé­lek­ben szol­gá­lunk Is­ten­nek, és Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk". (Fil 3, 2-4)

"De amik ne­kem egy­kor nye­re­sé­gek vol­tak, azo­kat kár­nak ítél­tem Krisz­tu­sért. Sőt most is kár­nak íté­lek min­dent Krisz­tus Jé­zus, az én Uram is­me­re­té­nek gaz­dag­sá­ga mi­att, aki­ért kár­ba vesz­ni hagy­tam és sze­mét­nek íté­lek min­dent, hogy Krisz­tust meg­nyer­jem, és ben­ne olyan­nak bi­zo­nyul­jak, mint aki­nek nincs sa­ját igaz­sá­gom a tör­vény­ből, ha­nem a Krisz­tus­ban való hit ál­tal van igaz­sá­gom, Is­ten­től való igaz­sá­gom a hit alap­ján,..." (Fil 3, 7-8).