A mennyei talentumok.

 A mennyei talentumok.

"Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, majd útra kelt." (Mt 25, 15).

A talentumokról szóló példabeszéd a balga és okos szüzek példázata után következik ebben a 25. fejezetben. A szüzekről mondott példázatban az olajról beszél az Úr, ami a Szellem birtoklásáról vagy annak hiányáról szól. Utána folytatva egy másik oldalról világítja meg az ember felelősségét. De azonnal hozzáteszem, hogy itt ebben a talentum osztás alatt nem az ember veleszületett tehetségéről van szó. Nem olyanokról mint például Mozart aki három évesen zenét komponált meg a géniuszokról és wunderkinderekről van itt szó. Az ember természeti adottságai is Istentől valók ez vitathatatlan, ezt fel is használja az ember jóra vagy rosszra ez egy másik kérdés, de ezen felüli kegyelmi ajándékokról van itt szó. Ezek a kegyelmi ajándékok Isten gyülekezetét szolgálják. Ami a természetit illeti így mondja Pál apostol "Mert sze­ret­ném, ha min­den em­ber úgy vol­na, mint én ma­gam is; de min­den­ki­nek sa­ját ke­gyel­mi aján­dé­ka van Is­ten­től, egy­nek így, más­nak pe­dig úgy". (1Kor 7, 7-23). Ugyanebben a fejezetben pedig ezt írja: "Test­vé­re­im, min­den­ki ab­ban ma­rad­jon meg az Is­ten előtt, ami­ben el­hí­va­tott." (1Kor 7). Itt az elhívatottságról ír, de tévedés ne essék, semmilyen elhívatás nem Isten ellen irányul. Isten az adakozó és rosszat nem osztogat, a kegyelmi ajándékok az Atyától származnak, vagyis az ember felelőssége mire használja a természeti tehetségét is. Aki elhivatott és megkapta a saját mináját ami a gyakorlati cselekedeteket értjük ez alatt, ugyanúgy az Urat szolgálják, de ez a királyságról szól: "Azt mond­ta: Egy ne­mes em­ber messze föld­re in­dult, hogy ki­rály­sá­got sze­rez­zen ma­gá­nak, és úgy tér­jen vissza. Elő­szó­lí­tot­ta azért tíz szol­gá­ját, adott ne­kik tíz mi­nát, és azt mond­ta: Ke­res­ked­je­tek vele, amíg meg­jö­vök! (Lk 19, 13). Ez a példázat túlmutat az gyülekezet időszakán, mert itt az ezeréves királyság adományairól szól. Tíz ember és tíz mina, ez sokat mondó kijelentés. Ez inkább a tíz emberről szól, Izrael tanúi, akiket elhívott az Úr a királyság evangéliuma hírdetésére. De ez egy hosszú téma, ebbe nem mehetünk bele.

A mennyei ajándék osztást a gyülekezetben hajtotta végre az Úr, még a kezdetben megalakult gyülekezetekben. "A Lé­lek meg­nyil­vá­nu­lá­sát min­den­ki azért kap­ja, hogy hasz­nál­jon vele. Az egyik ugyan­is a bölcs be­szé­det kap­ja a Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig az is­me­ret be­szé­dét ugyan­azon Lé­lek sze­rint; egyik a hi­tet ugyan­azon Lé­lek ál­tal, a má­sik pe­dig a gyó­gyí­tás aján­dé­ka­it egy­azon Lé­lek ál­tal; né­me­lyik a cso­da­té­vő erő­ket, né­me­lyik meg a pró­fé­tá­lást, né­me­lyik a lel­kek meg­íté­lé­sét, a má­sik a nyel­vek ne­me­it vagy pe­dig a nyel­vek ma­gya­rá­zá­sát. De mind­eze­ket egy és ugyan­az a Lé­lek cse­lek­szi, úgy oszt­va szét min­den­ki­nek, aho­gyan akar­ja." (1Kor 12, 7-10)." Mind­egyi­künk pe­dig a Krisz­tus aján­dé­ká­nak mér­té­ke sze­rint ré­sze­sült a ke­gye­lem­ben. Ezért mond­ja az Írás: Föl­ment a ma­gas­ság­ba, fog­lyo­kat vitt fog­va, és aján­dé­ko­kat adott az em­be­rek­nek". (Ef 4, 7). Tehát az Úr az emberek képessége szerint osztogatja talentumát, nem ad olyan feladatot amit nem tudna elvégezni, és itt nyilvánul meg a Szellem az emberek által. A gonosz is kapott egy talentumot, de nem gyarapította Isten számára, gonoszsága miatt. Az ószövetség és az újszövetség talentumát sokszorosító testvér ezt szabadon nem az erejét felülmúló munkával teszi, Isten az Úrhoz való szeretetéből. A fiúság szellemében nem a rabszolgaság kötelességében. Az ember felelőssége csakis abban nyilvánul meg, ha megteheti de nem teszi meg azt amit Isten adott, hogy szaporítsa, ha úgy tetszik vesse el, ültesse el, vagy netalán öntözze a palántát, szórja az igét az Isten mezején. Ezért ne legyen senkiben meg a kiváltságosság érzete, hiszen mi testvérek vagyunk, senki a kegyelmi ajándékával ne kérkedjen. Senkit se magasztaljunk, mert minden kegyelmi ajándék az Atyától származik.

 "Hát ki­cso­da Apol­lós, és ki­cso­da Pál? Szol­gák csu­pán, akik ál­tal hí­vők­ké let­te­tek, ahogy az Úr adta mind­egyik­nek. Én plán­tál­tam, Apol­lós ön­tö­zött, de Is­ten adta a nö­ve­ke­dést. Azért sem a plán­tá­ló, sem az ön­tö­ző nem szá­mít, csak a nö­ve­ke­dést adó Is­ten. A plán­tá­ló és az ön­tö­ző egyek, de mind­egyik a maga ju­tal­mát ve­szi a maga mun­ká­ja sze­rint. Mert mi Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk, ti pe­dig Is­ten szán­tó­föld­je, Is­ten épü­le­te vagy­tok". (1Kor 3, 5-8).