Az Úr békességét adja.
Az Úr nem békét hozott a földre hanem békességet. A szív békességét " Mert a test szerinti gondolkozás halál, a Lélek szerinti gondolkozás pedig élet és békesség. Mert a test szerinti gondolkozás ellenséges Istennel szemben, mivel nem engedelmeskedik Isten törvényének, mert nem is teheti.
A test szerintiek pedig nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé."(Róm 8, 6-8).
Béke vagy békesség?
"Tüzet vetni jöttem a földre, és mennyire szeretném, ha az már lángra lobbant volna. Be kell még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az beteljesedik. Úgy vélitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azért, hanem hogy meghasonlást. Mert mostantól kezdve ott, ahol egy házban öten vannak, meghasonlanak: három kettő ellen, és kettő három ellen lesz, apa a fiúval hasonlik meg és fiú az apával, anya a leányával és leány az anyjával, anyós a menyével és meny a napával."( Lukács 12,-49..53).
Megmondom őszintén, hogy nem értem a keresztényeket, akik békét hirdetnek, azokat akik ígérik, hogy minden rendbe lesz, eljön a világbéke. Azt sem értem, hogy honnan veszik azt, hogy minél tovább annál többen fogják Krisztust követni. Azt sem értem, hogy miért gondolják, hogy az Úr áldása a környezetünk megbékéltetése. Hogy körbe legyünk véve barátságos emberekkel. Ez azt bizonyítaná, hogy béke teremtők vagyunk. Amióta a bűn bejött a világba nincs béke. Nem mindig ropognak a fegyverek, de minden háború után készülnek újabb háborúra. Az első világháború után kitört a második világháború, hogy csak az elmúlt száz évre visszatekintsünk. A második csak a folytatása az elsőnek. Aztán a hidegháború következett. Most pedig újból forrong a világ. Az ukrán - orosz háború sem hoz békét akárhogyan is végződik. A látszólagos béke, csak egy átmeneti állapot. Egy egész életet le lehet élni háborúk nélkül, de a levegőben mindig ott van a következő háború, nem beszélve a háborúskodásról a szociális szférában az emberek mindennapjaiban. Amíg a sátán szabadlábon van, nem nyugszik. Egy hívő ember tudja, hogy békeidő számára nem létezik. Nem hiába Pál apostol az efézusi levélben ír a hívő fegyverzetéről. "Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok."(Ef.6,- 13). Aki nem veszi fel ezt az Istentől kapott fegyverzetét, az már vesztes. Mert ha azt hiszi, hogy béke van, egy váratlan pillanatban áldozattá válik. Bizony, hogy észre se veszi és már a sátán karmai között találja magát. A testi ember ezt sokszor nem is érzékeli, hogy a háló ki van vetve rá. A szellemi látású ember pedig látja a veszélyeket. Ezért vannak háborúskodások, nem megértések, tagoltságok a keresztények berkeiben is.
De miért és kinek kell felvenni ezt a fegyvert, azoknak adja Isten akiknek békességük van Istennel. Ezt a belső békességet védi az Úr. Tehát ha a külső embert támadás éri a belső békessége nem inog meg. Ellenkezőleg, ezek a háborúskodások a világban uralkodó démoni szellemekkel, béketűrésre edz.
(Róma levél:5:3)
"Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz…"
Aki tényleg felvértezi magát Isten kegyelmi védetségével, az teljesen felismeri mi nem használ a békesség tűrésének. Ha csak egy rést talál az ördög a pajzsunkon, azonnal a nyilai megsértenek, megsebesítenek. Akkor már csakis önmagunkkal fogunk törődni, nyalni fogjuk a sebeinket. Ne essünk abba a tévedésbe, hogy a békesség látszata az sérthetetlen. Az nagyon is törékeny. Sokminden kihozhat a sodrunkból. Ez egy figyelmeztetés számunkra, hogy kutassuk ki, egész a gyökeréig, hol vagyunk védtelenek. Ezért van segítségünkre a kétélű kard, ami az Isten igéje. Nem harcolhatunk önmagunk ellen, se azok ellen, akik netán megsértettek. Nem emberek ellen van a viaskodásunk. Isten szava a Szent Szellem által segítségre jön legyőzni a világban uralkodó sötét szellemet. Ez ugyanúgy ránk is vonatkozik.
A békességet az Úr adja ingyen, de azt meg kell védenünk, nem csak a saját érdekünkben, hanem a harci képességünk érdekében is. Hogy hasznos harcosai legyünk a szellemek háborújában. Itt nem hagyatkozhatunk másokra, senki helyettünk nem védhet meg. Egy nagyon konkrét kijelentése az Úrnak, ami félreérthetetlen.
(Máté Evangéliuma:12:30)
"Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol."
A Szentírás nem ismeri azt, hogy valakit az emberek közül kövessünk. Példaképeink lehetnek emberek közül, akik hitben járnak, de semmiképpen nem gyűjthetünk valaki más kezével. Ez arra tanít minket, hogy személyesen szoros együttlétben az Úrral gyűjtsük a nekünk szánt ajándékait. Ha nem vele gyűjt, nem a Szent Igéjével gyűjt az tékozol. Nagy felelőssége van annak aki nem Krisztus tanítását hirdeti. Ez nem az ige ismeretét foglalja magában csak, hanem a szellemiségét amit az Úrtól kaphat csak.Csakis az Úrral gyűjtheti békességben azt amivel megsegíthet másokat is.
Vele gyűjteni, ez azt jelenti, hogy az Ő békességével és a mi béketűréssünkkel, tudunk állhatatosan növekedni szellemi életünkben. Dulhatnak körülöttünk harcok, támadások érhetnek családon belül, akár a legszeretettebb testvérünk részéről is, akkor se inog meg bennünk a békesség, mert az amit gyűjtünk Krisztussal az örök életre visz. Egyáltalán nem ijedünk meg a média által terjesztett rémhírektől. A háborúktól a természeti elemek csapásaitól, mégha nem is hallomásból ismerjük.
De hű az Isten mindazokhoz akik Őt választották Pásztoruknak. Az Úr az én Pásztorom, mondja Dávid. "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem."(23.Zsoltár).
Visszatérve az ige elejéhez, az Úr nem békét hozott a világra, ellenkezőleg, meghasonlást. És azt is mondta, hogy türelmetlenűl várja amikor eljön a világ tűzbe bemerítése. Ez is ellentmond az egyes keresztényi tanításnak, hogy az Úr szereti ezt a világot. Szó sincs erről. Ellenkezőleg el fogja ítélni azt ami ebben a világban van. Aki nem Vele az ellene van. Béke nincs ebben a világban, nem is lesz addig míg a királyok Királya nem jön el erre a földre személyesen. A békességről pedig így ír Pál apostol: " azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök életet ad, de a viszálykodóknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a hamisságnak engednek, bosszúállással és haraggal.
Nyomorúságban és gyötrelemben lesz része minden gonoszt cselekvő ember lelkének, zsidónak először, de görögnek is; ámde dicsőség, tisztesség és békesség illet minden jót cselekvőt, zsidót először, de görögöt is", (Róm 2, 7-9)
Az aki már hitben jár Krisztussal, annak az Ő békességét adja, hogy teljes örömben legyen a Szent Szellem örömében.
(II. Thessalonika levél:3:16).
"Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése