Boldogok azok akik részesei az első feltámadásnak.
" Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban. Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele uralkodnak ezer esztendeig". (Jel 20, 6).
"Azután ( Jézus) kivezette őket Betániáig, majd felemelte kezeit, és megáldotta őket. És mialatt áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. (Lk 24, 50)
"Amikor ezeket mondta( Jézus), szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt szemük elől. Amint távozásakor merően az eget nézték, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik így szóltak hozzájuk: Galileai férfiak, miért álltok itt az eget nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok őt a mennybe. Akkor az Olajfák hegyéről – amely egy szombatnapi járóföldre van Jeruzsálemtől – visszatértek Jeruzsálembe." (ApCsel 1, 9-11).
Bethánia település az Olajfák hegyének lejtőjén volt. Úgyhogy a két idézet egy is ugyanazt az eseményt írja le. Ez az Úr mennybemenetele. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Jézust csakis a tanítványai látták a feltámadása után és felemelkedni a mennybe. Ez nem volt nyilvános a világ számára. De az sem lesz nyilvános, amikor visszajön az övéiért ahogyan megígérte, hogy már nem lesznek soha árvák, mert velük van a világ végezetéig és azon túl, feltámasztja halandó testüket is nem csak szellemüket váltotta meg, hanem új testbe öltözteti az üdvözülteket, az elragadtatás pillanatában. És ez nem a második eljövetele lesz dicsőségben, mert akkor a második eljövetelekor meglátja az egész világ a megjelenését az Úr napján, ami rettenetes lesz az élők számára, mert nem kegyelemmel jön, hanem hatalommal és lép az Olajfák hegyére a szentjei és angyalai seregei kiséretében akik vele lesznek, hogy elfoglalja királyi trónját. " Íme, az ÚR napja jön kegyetlen fölindulással és fölgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és elveszítse róla a bűnösöket". (Ézs 13, 9).
De ezt előzi meg a Gyülekezet és Krisztusban azelőtt elaludt lelkek feltámadása és elragadtatása a mennybe. "Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban meghaltak, azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." (1Thessz 4, 16)
Akkor az új testet kapják meg mindazok akik porrá váltak, és azok akik élve lesznek abban az ominózus pillanatban megváltoznak úgy ahogy Jézus is a feltámadása után olyan testben volt ami halhatatlan. Tehát ugyanaz a test amit most hordunk tökéletes és halhatatlanná lesz teremtve. A paradicsomi állapotból, ahol most vannak az üdvözültek, ki lesznek ragadva az Úr dicsőségébe. ( a magyar nyelvben paradicsom szót használják arra a helyre ahol most vannak az üdvözültek, angol fordításban így hangzik. (Luke 23:43 DARBY)"And Jesus said to him, Verily I say to thee, To-day shalt thou be with me in paradise."). Erre a pillanatra várnak az üdvözültek, úgy itt a földön ahogy a paradicsomban is. Jézus aki eljön újból, hogy elvigye az övéit oda ahol Ő is van a mennyei dicsőségbe, ott ahol Isten trónja van. " És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöletettet, hét szarva és hét szeme volt: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. Eljött, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből, és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfa és füstölőszerrel teli aranycsésze volt, amelyek a szentek imádságai. És új éneket énekeltek, amely így hangzott: Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd pecsétjeit, mert megöltek, és véred által megvásároltál Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodnak a földön." (Jel 5, 6-9). Ez lesz a nyítánya az ezeréves Isten Bárányának uralkodása a földön. A nagy megpróbáltatások után az egész Izrael üdvözül. Amikor Isten újból felveszi az elejtett szálat, és a maradék Izrael felé fordul, hogy térdre kényszerítse és megtérítse őket. De ez a téma részletes magyarázatot kíván magának.
Visszatérve Krisztus megjelenéséhez az övéiért, akkor nem lép az Olajfák hegyére, mert a fellegekben várja és üdvözli az övéit. Ott találkozik velük, ahogy azt fentebb olvastuk. Azért nincs sokszor ez megemlítve, mert ez azoknak szól akik Krisztusban üdvösséget és Krisztus szellemét nyerték Isten által. Ezt a titkot csakis a testvérek ismerik, hiába nyilvános az írás, a megértést a Szent Szellem által csakis nekik adta. Mert Jézus a megígért Szellemét azoknak adja akik hisznek benne, ezáltal megnyitja szemüket és az írások értelmét. "Majd azt mondta nekik: Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,..."(Lk 24, 44).
Senki az emberek közül nem tudja megnyitni mások értelmét, szemét, fülét, csakis Isten. Az ember dolga hirdetni az igét és megosztani mindazt amit kapott az Úrtól. Ilyen feladattal küldte el az Úr a tanítványait. " ...és azt mondta nekik: Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi.
Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban,( Jeruzsálemben) amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel". (Lk 24, 46-48).
Mindazok akik csatlakoznak Isten egységéhez a megalakult Gyülekezethez, vagyis az új felismerés és a bűnbocsánat által szerves részei lettek Isten terveinek, megkapják a Szent Szellem ajándékát, nem a meggyőzés tudományában kellene jeleskedni, mert annak negatív eredményei lesznek, ez szemmel látható, a vallások létrejötte, nem csak a keresztény vallás sokasága bizonyítja. Hanem, hogy tanítvánnyá tegyenek minden nemzeteket és népeket. Hogy elterjedjen Krisztus az Úr dicsősége a pogányok között is.
" Mert mondom nektek, hogy Jézus Krisztus a körülmetéltek szolgája lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. A pogányok pedig irgalmáért dicsőítik Istent, amint meg van írva: Magasztallak azért téged a pogányok között, és dicséretet énekelek a te nevednek. És ismét azt mondja: Örüljetek, ti pogányok, az ő népével együtt!
És ismét: Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok, és magasztaljátok őt, minden népek!" (Róm 15, 8-10).
" Mivel azonban bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van, ennek az írásnak megfelelően: "Hittem, azért szóltam", mi is hiszünk, s annak megfelelően szólunk is. Mert tudjuk, hogy aki az Urat, Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is fel fog támasztani".( 2 Kor. 4,- 13,14).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése