Magához vonz a fenyítéssel Isten.
"Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jelenések 3:19-20).
Az Isten az Atya szereti a teremtményeit, de itt különös hangsúllyal mondja ki, hogy akit szeret azt megfeddi és megfenyíti. Ezt a laodiceai gyülekezet angyalának üzente az Úr. A héber fordításban az angyal helyett a "vének" szó van, de ez most nem lényeges.
De ha szeret akkor miért kell, hogy fenyítsen?
A bibliában találkozunk olyan emberekkel, de a környezetünkben is vannak akik jómódban, látszólag anyagi biztonságban élnek, élik világukat különösebb szükség és depresszió nélkül. Akiknek minden sikerül, pedig mi látjuk, hogy bűnös életet él és mégis tetteik büntetlen marad.
"Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen.(Zsoltár 73:12 ).
"Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak.(Zsoltárok 73:5-7). És ezek a sorsok és emberek mégis síkos és széles úton járnak, aminek vége a kárhozat. Minden amit itt a földön elértek, nem örökli az Isten országát.
"Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz." (Zsoltár 73:17).
Már az is nagy kegyelem Isten részéről, hogy foglalkozik azzal akit szeret. Tudtára hozza, hogy Isten gyermeke és igazítja útját, és Isten nevelését nyereségnek veszi. Bizony nem kellemes ha különböző megpróbáltatásokon megyünk át, de a vége a megszentelődésre vezet. "Szeretteim, ne lepődjetek meg attól a tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami különös dolog történne veletek". (1Pt 4, 12).
"Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert miután megpróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek". (Jak 1, 12).
Hát ez lenne a boldogság egyik összetevője? A fent idézet ige azt jelenti ki, hogy "akit szeret Isten", itt meg azt írja Jakab, hogy "aki szereti Istent". Kölcsönös szeretett jellemzi Isten gyermekeit, hiszen az újjászületés által Isten gyermekei lettünk, úgymond "vérrokonságba" kerültünk Krisztus vére által. Most már teljes bizalommal vagyunk Isten iránt, mert tudjuk, hogy aki szereti fiát az nem ad kígyót ha halat kér vagy követ ad ha kenyeret kér tőle. " Ugyan melyik apa az közületek, aki a fiának követ ad, amikor az kenyeret kér, és kígyót ad, amikor az halat kér?... (Lk 11, 11).
"... és elfeledkeztetek az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Mert melyik fiú az, akit nem fenyít meg az apja?"(Zsid 12, 5-8).
Az Úr zörget a gyülekezet ajtaján, nem azért mert be akar menni, annak már vége, hogy köztük lehessen a demokratikus gyülekezetekben, ezt így lehet érteni, hogy nem bejönni, hanem hangosan zörget, magára vonja figyelmét. Bele akar avatkozni az életünkbe zörgéssel vagyis neveléssel ami eléggé hangos is lehet. Aki meghallja, vagyis tudatára ébred, hogy új felismerésre térjen, minden bizonnyal Isten akarata szerint megtér és elég erőt kap arra, hogy a szíve ajtaját megnyissa az Úr előtt.
Az Isten nem követ el hibákat a választás a kiválasztás terén sem, azért az Úr zörgetése sem hiába való. Akinek fület adott az meghallja kikerülhetetlenül, és beengedi a zörgetőt. Mert aki zörget annak megnyittatik. Bemegy és kimegy a városon kívűl, ahol a Krisztust is megfeszítették. Távol a város zajától a feszület lába alatt nyeri el a bűntől való szabadulást, és a feltámadt Krisztusban a békességét az aki kimegy hozzá és ajtót nyit neki. "....bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem."
Teljes szoros kapcsolatba kerül az Úrral az aki enged neki, baráti, testvéri, rokoni kapcsolat ez, attól függetlenül, hogy tudjuk ki Ő, dicsőítjük mint Istent, de Krisztus halálával és feltámadásával eggyé lettünk vele, ahogy Ő az Atyával egy, mi is egyek legyünk vele. " De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik majd az ő beszédükre hisznek bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én tebenned, ők pedig mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem". (Jn 17, 21).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése