Rendszeres olvasók

2023. november 9., csütörtök

A hit és hűség.

 A hit és hűség.

 "A Szellemnek gyümölcse ellenben: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, jóságosság, derékség, hűség, (hit).....(Gal 5,22). 

 A hit, " görög "πίστις" pístis - szellemi látást is értelmez. A hit, a Szent Szellem gyümölcse, NEM Isten ajándékai, amit az apostol mond: „Egyiknek a Szellem által bölcsesség szavát adják, másnak ismeret beszédét ugyanahhoz a Szellemhez mérten, megint másnak hitet ugyanabban a Szellemben,...” (1 Korintus 12:9). A hit, mint gyümölcs (eredmény), amelyet a Szentlélek NEM egyeseknek, hanem MINDEN igaz szent életében akar reprodukálni. Az Istenbe vetett engedelmes BIZALOM és a Neki való gyakorlati HIT ami cselekedetekre indít. Lehetetlen engedelmességről és hűségről beszélni anélkül, hogy nem bízunk Istenben. És ez a bizalom ma ("az utolsó napokban [nehéz időkben]" - (2Tim. 3:1) nem alapulhat máson - csak az írott Igén. A „jelek és csodák” ideje (Zsid. 2:4) ugyanúgy megszűnt, mint a testi apostoli tekintély – azok, akikre az Úr Jézus személyesen és egyértelműen rábízott valamit (ApCsel. 1:21-26; 9:5.10,12; 1 Korinthus 11:23). Ma mindannyiunk számára egyetlen helyes út létezik: hűséges és következetes engedelmesség Isten írott Igéjének, amelyet az apostolok adtak át. Csak így lehet közösségünk Istennel a Szent Szellem által – az apostolok által bemutatott tanításon keresztül, amelyet először Krisztus hirdetett (Zsid 2:3; 1 János 1:3.4). A Szent Szellem meg akarja teremni szívünkben és megélni az Ő gyönyörű gyümölcsét (hitét) - az Istenbe vetett bizalmat, ami gyakorlati közösséghez vezet a Szent Szellem által. Bizalom nélkül nincs kommunikáció, a bizalom pedig Isten megismeréséhez, meggyőződéshez és hűséghez vezet! Újra és újra látjuk, hogy mindenben Istentől és az Ő kegyelmétől függünk. Semmit sem tudnánk létrehozni az Ő ereje nélkül az Ő Szelleme által. 

 Adja meg nekünk irgalmát, és nyissa meg szívünket, hogy meghalljuk gyengéd hívását, amíg az üdvösség napja még tart, amíg van lehetőségünk valamit javítani életünkben Isten akaratával és járni tudjunk a hitben, hogy hűséges és igaz tanúi lehessünk, józanok és éberek, nem pedig vágyvezérelt akarattal, hanem Isten vezérlésével fussuk le a távot. Mindenkinek meg van jelölve a futópályája, senki helyettünk nem futja le. A cél az örök élet Istennel, amit már most megkapta az aki hisz Isten Fiába. Ez az a vörös szőnyeg, posztó amin végig kell mennünk, a jutalomért. 

 Pál apostol Timóteusnak írja, "… s amiket tőlem sok tanún át hallottál, bízd rá azokat megbízható emberekre, akik megfelelőek lesznek arra, hogy másokat is megtanítsanak.” (2Tim. 2:2). Ezt a vörös vonalat szándékozik megóvni, hogy Krisztus hagyatéka és tanítása ne szenvedjen hiányt. 

 A Krisztus hagyatéka kérdésében a hűségnek kell döntőnek lennie. De hűség kihez és mihez: valami exkluzív testvériséghez, vezetők csoportjához, vagy Krisztus és egészséges TANÁHOZ?! - A válasz ott van: "AMIKET hallottál tőlem, MONDD EL másoknak"! Jó, ha a keresztények a szellemi hagyatékról beszélnek – ez (legalább) azt jelzi, hogy nem csak a mának élnek. De ennek az örökségnek az átadását MEGBÍZHATÓ kezekbe – HŰSÉGES embereknek kell átadni. A HŰSÉG, ahogy fentebb mondtuk, nem magának az embernek a tulajdonsága – ez a Szent Szellem működésének eredménye a hívőben, az Ő gyümölcse. Még egyszer hangsúlyozzuk: csak az újjászületésnek lehet ez a csodálatos szent gyümölcse, csak azok igazán hűségesek Istenhez. Az Istenhez és az Ő útjához való hűség az egyetlen helyes útmutató ma a hívő életében. Ha a szemed előtt - az emberek és a hozzájuk való hűség, még ha ők maguk is hűségesen követik Krisztust, az Úrtól az emberek felé irányuló eltolódása, előbb-utóbb csak problémákhoz vezet. Magyarul, embereket követni, akár milyen áldásos is legyen az életvitelük és tanításuk, akkor is ők csak szolgák. Ezért távol legyen tőlünk, hogy embereket magasztaljunk. Tiszteljük és szeressük Isten szolgáit, de ne kövessük őt magát, mert a szolga azt teszi amire az Ura utasítja, csakis Krisztus tanítását kövessük. Ha tanítunk, meg kell tanítanunk másoknak, amit az apostolok továbbadtak, és van itt egy figyelmeztetés: „Sok tanúval”! De lehettek egyéni megbízások Timóteusnak (sok tanúk nélkül), ha az apostol ihletet kapott, hogy ilyen átviteli korlátozást tegyen.

 És ez a gondolkodás jogos, ha a gyülekezet (eklézsia) építési korszakára gondolunk ma, amikor testben nincs köztünk apostoli tekintély. Az Úr előre látta az időnket, és mindenről gondoskodott. Ha igazán szeretjük Krisztust, ha Hozzá tartozunk és az Ő útján járunk, akkor arra vagyunk hivatva, hogy méltó gyümölcsöt hozzunk életünkkel. Vigyázó szeme mindig lássa bennünk azt az Igazság iránti hűséget és odaadást, amire vágyik. A "hűséges emberek közé tartozni, akik képesek lennének másokat tanítani" nagy előny! Ezek a gondolatok nem az üdvösség elnyeréséhez tartoznak, hanem az alkalmasságra, erre érettekhez tartoznak ...de erre is Isten választ embereket, Ő látja kinek milyen ajándékot osztott és azt érvényesíti. 

 De erre is vannak rendelések az apostolok tanításában. Az ember attól függetlenűl ha Krisztus szabadságát élvezi, az apostoli tanítások és rendeletek kordába tartják a hűséges szolgát, nehogy kibillenjen egy más kerékvágásba. "Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk". (Jak 3, 1). "A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben."(1Tim 2, 12). Bizony ezt nehéz megtartani annak akiben nagy az önbizalom, karrier rombolók ezek az igék. Vannak olyan dolgok amik ártatlannak tűnnek és mégis Isten akarata ellen szegődnek.  

 A hit győzelme az Istenhez való Szent ragaszkodás és bizalom. Ezek nem csak szavak, ezek mind a hívő életéhez tartoznak. Az Úr hűséges akkor is ha mi nem vagyunk hozzá azok, de a Szent Szellem munkája az, hogy helyes úton tartson minket, ha szűk út is de áldásos mert Jézus azon járt először, mi csak a lábnyomát követjük.

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...