Krisztus testének egysége, láthatatlansága a világban.
"És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." ( Kolossé 3,- 15,16).
Az eklézia vagyis az elkülönített Gyülekezet első állapotában a testvérek egyenlőek voltak. A Szent Szellem ajándékai nem tették őket magasabb rangba, egymás fölé nem voltak rendelve, hanem élvezték Isten szellemi ajándékait ki- ki a Szent Szellem által kapott talentuma szerint építették egymást szeretetben az egység megőrzésében és építésében Krisztus teste egységében. Isten ellensége az elhidegült szeretet miatt átrendezte a gyülekezetek struktúráját, felállítva az hierarchikus rendet. Akárhogy ellenkezünk és magyarázkodunk a tény az, hogy ember vette át az irányítást a gyülekezetekben. A Gyülekezet eredeti funkcióit itt és a Pál a Korinthusi gyülekezethez írt levelében nyomon követhetjük. De minden levelében érinti ezt a témát, mert meg is jegyzi, hogy Isten a rend Istene és a Szent Szellem osztogatja és alkalmazza közöttük a gyülekezet építésére alkalmas embereit a talentumok szerint, nem hatalmaskodva egymás felett. Amit ma sehol nem tapasztalunk, mert még a legegyszerűbb vallás is az exkluzív megjelenésű közösségben is rejtve vannak azok a mozgató erők amik nem Isten szolgálatában állnak. De ez most már egy tudomány nem lehet egy két mondatban kifejezni. Csak azt említeném meg, hogy a protestáns körökben a demokratikus a néphatalom lett inkább az irányadó amit a katolikus egyházra nem mondható. A posztok az állások meg lelkipásztorok vagy diakónusok sokszor szavazások árán nyerik el pozícióikat, vagy még rosszabb, kinevezések által. Ezzel maguk fölé választanak egy hatalommal rendelkező személyt vagy személyeket. De visszatérve az első gyülekezeti struktúrához, ezt nem figyelhetjük meg, még akkor sem amikor az apostolok legitim hatalma létezett, és Isten akarata szerint kézrátétellel egyeztek bele egy és más szolgálatra kijelölve embereket. De nyugodtan mondhatjuk, hogy ez már a múlté, ma már ez nem működik és nem is működhet még ha utánozzák is egyes vallási irányzatok, azt önkényesen teszik. Jézus ma a gyülekezeteken kívűl van, nem foglalja el hatalmi pozícióját a közösségekben. Ha vannak is olyan gyülekezetek akik azt vallják, hogy köztük van Jézus Krisztus amint Máté 18. 20 -ban olvashatjuk, de ha nem látszik a gyülekezet eredeti struktúrája, ahol egy hívő szabad az emberi írányítástól, attól függetlenűl, hogy tanítók, pásztori szolgálatok jelen vannak a háttérben. Azért a háttérben mert Jézus van az előtérben. A pásztori szolgálat a legritkább a gyülekezetben, mert a pásztor nem hatalmaskodik a testvérei felett, hanem ha kell életét is odaadja értük. Az igazi Istentől való pásztor segéd aki Péter is volt, nem kúszik a szószékek magasságára. Ott találjuk meg őket észrevétlenül, ahol a legnagyobb szükségük van a testvéreknek.
Ezért ez már majdnem utópia, de az Úr nem hagyja gyülekezetét istápolás, gondviselése nélkűl és elhagyva ezt a rendszert kint a városon kívül, ahol megvolt feszítve, várja mindazokat, hogy mindazok akik keresik őt mennyeknek ki hozzá és ott új barátokra és testvérekre lel. Mert minden igaz hívő Krisztus lábainál dicsőíti Istent, ami nem engedi hogy hatalmi ambíciói legyenek, mert nem veszíti szem elől Krisztus alázatát és meghurcolását az Isten igazságos akarat szerint. Isten emeli fel az alázatos szívűeket annó, nem emberi erőforrások teszik fel a magaslatokra, ha ez majd bekövetkezik egy ominózus pillanatban, elragadtatva a mennyeknek országába, az ilyen Isten gyermeke magasabb rendű lesz az angyaloknál, akik most Istent szolgálják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése