“Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.(1 János 5,- 13,14,15).
Vannak keresztények akik odaadóan és folyton kérnek valamit szükségleteik szerint az Atyától. Talán ez nem lenne hiba, de ha a szív mégis nyugtalan e közben, akkor se bizodalma se hite nincs abban, hogy az Úr már megadta mindazt amire Isten akarata szerint szüksége van. A bizodalom abban nyilvánul meg, hogy hiszem, hogy imáim meghallgatásra kerülnek Isten színe előtt, és csak a hittel teljes lélek tudja, hogy minden ami az életében történik az hasznára van. A bőség a szükség, a szegénység a betegség és egyéb dolgok amik deskonfortá tehetik az életünket, vagyis többre vágytunk és számítottunk nem kaptuk meg, ez tehet minket fásulttá és levertséget okozhat.
A bizalom Isten iránt akkor teljes ha hiszi de tudja is, hogy a Mindenható Isten akit Atyának szólítunk, csakis jót ad és már meg is adta, tehát minden amit mi rossznak, szerencsétlennek ítélünk meg, ellenkezőleg hat a hívő lélekre. Miért írják az apostolok a Krisztus követőinek, hogy tűrjék a nyomorúságot a megaláztatást? ”Mert egyrészt gyalázásokkal és szorongattatásokkal nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társai lettetek azoknak, akikkel így bántak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudva, hogy nektek jobb és maradandó vagyonotok van. Ne dobjátok el hát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet.” (Zsid 10, 33-35).
Mivel lennénk mi kevesebbek az akkor élő Krisztus követőinél. Mégha nem is visznek börtönbe se halálra nem ítélnek, de valahol ez is megtörténik, a bizalomvesztés sokszor a kênyelemben élőket érinti jobban. A nyomorúságban egy Krisztust követő és benne megnyugvást talált lélek sokkal jobban ragaszkodik, kapaszkodik Jézus kezébe. A bizalom erősödik ha az Úr akarata szerint meg is nyugtatja és megis kapja mindazt idejében amire égető szüksége van. Az ember természetéből adódóan, egy felszabadultságot tapasztal egy ideig amikor kérése beteljesül. Aztán könnyen lehet, hogy lappangás vagy feledésbe merülnek az Úr csodás tettei. De ez sem baj, mert egy állomáson túl van a megtapasztalásunk, ez nyomot hagy mindenképpen a bizalom terén. Erősít a hitben és a fellobanöröm egy csendes àllandó örömet okoz a Szent Szellemben. Legyenek ezek a szavak megnyugtatóak azok számára akik lelkében riadalom vagy nyugtalanság honol.
“ Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten ereje őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Ebben örvendeztek, noha most, mivel így kell lennie, kissé szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, amely sokkal becsesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak bizonyuljon Jézus Krisztus megjelenésekor”. (1Pt 1, 3-6).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése