Közzéteszek egy levelezés tartalmát.
Testvér kérdezte:
“Szerinted Isten miért teremtette meg sátánt, ha tudta, hogy ez lesz? Mert nyilván tudta.”
Az én válaszom.
“Azért vonakodva válaszolok, mert nincsenek mélyebb ismereteim ebben a témában, de megírom röviden, hogy szerintem miért teremtette Isten Lucifert a sátánt, az én ismereteim szerint. De nagyon röviden és felületesen. Azért teremtette vagyis így rendelte el, mert ez egy folyamat része, hogy a hús embert amit teremtett az nem volt elég neki nem ez volt a végállomás. Testileg tökéletesre formálta az Úr Ádámot, és elhelyezte egy számára kellemes élhető helyre. De azt is látjuk itt látszik, hogy Isten az Éden kertbe helyezte a tudás fáját is. Akkor a kérdés felmerül, miért tette ezt, ha mindvégig oltalmazni akarta, még a lehetőségét ki kellett volna zárnia, hogy bűnbe essen. Ez nálam a válasz arra, hogy Ádám mint hús tökéletes volt, de volt egy ártatlansága, az aki nem volt megedze a sátántól, nem ismerte a veszélyeit az engedelmetlenségnek. Ami azután Krisztus, Isten Fia betöltött. Azért is teremtette Lucifert, felültette Isten hegyére karizmával felruházta olyan magasra ültette, hogy elbukjon a saját gőgjében és büszkeségében, hatalommal felvértezve elvakította a hiúsága. Ő lett a kísértés istene. Ezzel a fegyverrel uralkodik mindazokon akik halottak Isten elrendelt akarata szerint. Hiszen ez a feladata a sátánnak, hogy megtévessze az embereket akit csak lehet. Szelektálás megy végbe. De azért meg kell edződni minden hívő embernek, hogy mégis nyilvánvalóvá váljon a saját szeme előtt, hogy felfedezze magában Isten Szellemének jelenlétét. Hiszen mi nem vagyunk képesek újjászületni, sem új felismerésre térni ha Isten erre nem választott ki. Kell egy bizonyíték a hívő szellemének, hogy ő kiválasztott. Ezért jók a harcok az ellenzékkel, mert akkor tudod melyik oldalon állsz. Krisztus a feszületen megnyerte azokat akik hisznek benne. A csatákat meg meg kell küzdeni minden Istenhez hű embernek.
De ennek a sátáni ügynek is lehettek előzményei, amit csak halványan sejtünk. Dacára annak, hogy a Pál apostol, főleg ő ír erről a legtöbbet, mégsem ismert a népek között. Talán azért mert a szellemük más. Most idézek részeket amik nem elégítik ki gondolom teljesen az igényeidet, de te sokkal jobban ismered az írásokat, tehát csak megérintem mit értek az új ember létéről.
1 Kor 15.
40. Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. 41.Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42. Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43. elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44.Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test is. 45. Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké.” 46. De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. 47. Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való.
PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 5:17-19 CSIA
[17] Így hát, ha valaki a Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak, íme új állt elő. [18] De mindez Istenből támadt, aki a Krisztuson keresztül minket magával kibékített és a kibékítés szolgálatát ránk bízta. [19] Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kibékítette, amikor nem számította fel nekik az eleséseket, sőt belénk helyezte a kibékítés igéjét.
Tehát itt nem minden emberről van szó. Csakis az újjáteremtett emberekről.
A testvér válasza:
“Igen, lehettek előzmények. Szerintem ott van a magyarázat is. Ugye Isten megtehette volna, hogy eleve tökéletesnek teremti az embert. Olyannak, hogy ne tudjon hibázni, de nem ezt tette. Én ugye azt mondom, hogy ez a mi világunk már egy következményvilág, magyarul ez már a felelősségvállalás része. Ezért van az, hogy fix sorssal jössz ide, te és mindenki. Itt már nincs lehetőség korrekcióra. Ezért vannak (eleve ki)választottak és eleve elbukásra szánt (született) emberek itt egymás mellet és ezért nem térhet meg senki (pl. Ézsau) akit Isten már valami miatt gyűlöl-elvetett. Ha pedig ez így van, akkor itt már sátán is kötött pályán játszik, neki sincs választása, játssza a maga szerepét ő is. Futja a saját sorsát.
A lényeg az, hogy szerintem az előzménylétben/világban, ahol szükségszerűen volt szabad választása mindenkinek, ott eldőlt, hogy az adott egyén ki mellé állt. Ahogyan az angyalok esetében is. Sátán azért kellett Istennek, hogy megkísértse az angyalokat-embereket, és hogy ezáltal kiégesse a hulladékot a teremtésből. Isten megtehette volna, hogy eleve tökéletesnek teremt mindenkit, de így valószínűleg jobb lesz a végeredmény, minőségibb a maradék. Én most így látom. Gondolom ez tisztán le van írva azokban az iratokban. amit jó eséllyel ezen a világon soha nem ismerhetünk meg. Tudod, a Biblia kb. 3-4-szer akkora terjedelmű, mint amit ma annak ismerünk. Mi tudás lehet azokban a könyvekben…”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése