Hajnali gondolatok.
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 15:7 CSIA
“Azt mondom nektek, hogy ilyen öröm lesz a mennyben is egy vétkesen, ha az más felismerésre tér, nagyobb öröm ez, mint kilencvenkilenc igazságoson örülni, akiknek nincs szükségük arra, hogy más felismerésre térjenek.”
A Lukács 15. fejezetének eme részéről van gondolatom. Számomra ez a fejezet nagyon kifejező Isten és az ember interaktív kapcsolatáról. Régebben írtam bővebben erről, de ma hajnalban újból ez a rész jött elő. A Csia Lajos fordítást veszem elő, mert szerintem ő fordította le jobban és érthetőbben az újszövetséget, de nem mindig tökéletes.
A felismerés szó, vagy más helyen térjetek más vagy új felismerésre, ez kimondottan azt fejezi ki, hogy az emberi akár a legmagasabb szintű tudás nem felel meg Isten bölcs gondolatainak. Vagyis részeiben fellelhetők az emberi filozófia berkeiben, az ókori filozófiában, foszlányokban észrevehető isteni utánzatok. De Isten nem osztja meg a dicsőségét az emberekkel, még ha nyomon lehet követni sok egészséges gondolatokat az emberi kinyilatkozásaiban. Platón, Arisztotelész vagy a konfucianizmus terén meg más Istentől távol tudományokban fellelhető bölcsességek. Azok is egy két téglái Isten kinyílvánításainak, de a szó összefüggésekben sok az ellentét, ami az emberi filozófiában bevett szokás vagy inkább progresszív eleme.
A feljebb idézet szövegben a “más felismerés” szerepel. Csakis a Biblia kontextusában tudjuk elemezni ezt a kijelentést. Elsősorban itt a Lukács 15. fejezetében is láthatjuk, hogy Isten az Atya, vagyis a tékozló fiú apja hasonlatában, láthatjuk az eleve elrendelt sorsát a két fiúnak. De ezeknek a sorsoknak ki kellett nyilvánulniuk, hiszen minden ami történik, Isten akaratából történik, hogy mi is lássuk az elkövetkező nemzedékek, gyakorlatilag hogyan vezet vagy nem vezet Isten az Atya más felismerésre. Itt eszembe jut a magvető példázata fellelhető Máté, Márk és Lukács szerinti evangéliumában. Eleve látjuk, hogy két identitásról van szó az idősebb fiú, aki a szolgaság lelke a saját elgondolása szerint cselekszik, érzelmi és hamis kötelességtudattal, ahogy ezt a farizeusok tették. A kisebbik fiú pedig egy olyan úton indul el ami teljesen elválasztja az atya házától, üres semmirekellő életet folytat, elherdálja örökségét. De hogy a témánál maradjunk, mind a két fiú olyan felismerésben él amit ma egonak hívunk. Vagyis önző Istenhez tiszteletlen. Húsból induló meggyőződés. Akármilyen szép csomagolásban is jelenik meg az egoizmus, az ellensége Istennek, aki hagyja, hogy mindenki járja végig az előre lefektetett útját. Pál apostol futásnak nevezi amit a számára kijelölt pályán kell megtennie a hit útját.
Láthatjuk Istent, hogyan viszonyul szeretet fiaihoz, az hogy a kisebbik fiú önálló akar lenni, kikéri örökségét apjától, amit az apja meg is ad, de várja haza. A nagyobbik fiú vele volt testileg mindig, de szíve a világi barátaihoz húzott. Ez mai napig így van. A látszat csal sok esetben. Néha sokat adunk a formaságokra az úgynevezett szentéletre és foglalatosságokra, de a szívünk messze van Istentől a szerető Atyától. Ezért kéri Isten, hogy az a más felismerés igazából Istenhez a Krisztushoz való megtérést jelentsen. Nincs más ezen kívül ami jól végződne, csakis ezek a példák világítják meg, mi lesz ha nem …..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése