Rendszeres olvasók

2025. március 25., kedd

A kor nem számít....

 Ez a cikk az idősebb testvéreknek szól.


Az biztos, hogy amint idősödünk, úgy a tempó is lassul, a felfogás is, ezt is Isten kegyelmének tulajdonítom, mert egy öreg testre nem lehet ifjú fejet ültetni. Csakis a szív Isten iránt változatlan, ha a szív Istené. De a csömör amit esetleg kapunk a törvénytelenség halván és láttán ebben a világban az is a korosodás terméke, ha az igazság ismerete bennünk él, de legalább az igazság érzete, egyre nagyobb lesz az utálat a világtól. Ha Krisztusban vagy és elérted azt az időt, hogy szeretnél még új és új felismerések tüzében lenni de nem tudsz semmit tenni ezért, az imáid nem találnak visszajelzést, mert lankadt a szellemi látásod és hallásod, pedig az Úr eléd teszi, csak te többre vágysz, keresed azt ami már elmúlt. Meg akarsz felelni a fiatali éveidnek. De ez egy nagy ajándék is egyben, hogy elérted Krisztusban ezt a kort, legalábbis a világ baromságaitól lesz immunitásod, ha jó úton jársz. Meg vagy védve teljesen szellemileg ha tested ellenkezik is. Ha szereted Istent és ismered is, akkor minden a javadra válik, mégha nem is érzékeled megfelelően. 

 A világ dolgairól én igyekszem leválni maximálisan, mert roncsol a baromság. Minél jobban követem a világ dolgait figyelemmel, annál jobban pusztít. Olyan ez, mint a háborút követni. Persze ha az ember küszöbén zajlik egy háború az más helyzet, de nekem csak romlást hoznak ezek a hírek meg jelenségek amit menstrim média elénk tesz. Minden egészséges lélek belegebed ebbe, azért nyomják annyira minden csatornán. Csak nőjön a félelem, a depresszió, érezd magad minél rosszabbul, rettegj, ne gondolkodj, stb. Én ezt nem kérem. Igyekszem csak arra figyelni ami örömmel tölt el vagy amit pozitívnak gondolok, érzek. A világ és az emberek dolgai ezen kívül esnek, amit most írtam nem csak az én véleményem, vagyis egyetértek egy testvér ugyanazon gondolkodásával.

Az a véleményem, hogy Isten mindig odateszi eléd ami neked kell. Gondolom, hogy az idősebb testvérek, talán ne erőltessék a dolgokat, a szolgálatukat, mert észre sem veszik, hogy ismételik önmagukat. Mi van, ha nem kell már a tűz csak a nyugalom? Valamikor régebben magaslaton voltak testvérek teológiai szempontból, kivételes esetekben halálig azok voltak, de az apostolok életében is láthatjuk, hogy János kivételével, nem kaptak újabb és újabb megbízást a mártír halálon kívül.

 Ma már alig foglalkozom a Bibliával, egészen más köti le a figyelmem és a gondolataim. Arra jutottam amúgy, hogy a Biblia addig érdekes és izgalmas, amíg bele nem épül a tudatodba, addig amíg nem ejti rabul a szívedet. Nekem máig naponta eszembe jutnak idézetek és történetek, párhuzamok az élet dolgaival, vonatkozó bölcsességek, meglátások, de nem tanulmányozom, nem olvasgatom gyakran. Azelőtt éjjel nappal ittam az igét a biblia volt a mindenem. Ez jól jön ma amikor már gyengül a felfogásom. Néha, amikor felzaklat valami, vagy besokallok a világi rosszból akkor hallgatom a hangos Bibliát, mert nagyon megnyugtat, de ennyi. A Biblia olyan az újszövetségben, mint a törvény az ószövetségben. Nem az a szerepe, hogy fejből megtanuld és minden nap olvasd, hanem az, hogy elvezessen Istenhez és az igazsághoz. Egy iránytű. Ráadásul amit ma Bibliaként ismerünk az egy túró a valódi Bibliához képest. Mind terjedelemben mind szöveg szerint. Szóval szerintem csak dőlj hátra idős testvér, élvezd a napsütést, az unokákat ha vannak, örülj ha nem fáj semmid és örülj annak leginkább, hogy ismered az Istent! Azért nem kell nyugtalankodnod, hogy az Úr elfelejtette a te munkádat amit rád bízott és feltétlenül elvégeztél, hiszen Ő tette veled és általad.

 

2025. március 6., csütörtök

Mindig ugyanaz a visszatérő.

  Ma reggel egy keresztény hirdetett igét a Facebookon, ahogy az náluk szokás, de nem pódiumról, hanem a konyhájából. Nem ez a fontos, hogy hol. Nem szoktam végig hallgatni de most egy picit felpiszkált a téma. Nagyon céltudatosan mondta, hogy van szabad akarata az embernek, teljesen pragmatikus szöveggel. Aki akarja elfogadni vagy aki nem Isten ajánlását az az ő saját akaratától függ. 

Nem akarlak ezzel traktálni kedves olvasó, mert már én túl vagyok rajta, vagyis tudom, hogy olyan mint szabadon választás nincs, csak azt úgy hiszik, hogy van. Erre felhozta az illető a Messiás imáját a gecsemáni kertben. De eléggé süketnek kell lenni ahhoz, hogy ne hallja mit mond Jashua. Mert idézem őt: ” Jézusnak is volt szabad akarata, ha akarta volna elkerülte volna a kínhalált.”, persze hozzáfűzte ami igaz, hogy az Atya akarata volt a fontosabb. Nem úgy mondja Jézus, hogy szeretném és akarnám, hanem ha lehetséges ne érje ez a kín amit a feszületen várja őt. Ami a kín kelyhét jelenti. Mint ember akiben Isten teljessége volt, nem arra gondolt, hogy elkerülje a feszületet, hanem Itt mint Ember mondja de mint Isten azonnal válaszol, “ hiszen ezért jöttem”. De átugrok ezen mert érthető számomra, hogy miért mondta így az Úr, gondolom közismert is a keresztények között is. Azért írok nektek, hogy tudjátok, aki nem tudja Isten akaratát az rossz helyzetben van.

Azzal kezdeném, hogy ha van is emberi akarat, az Isten akarata alá van rendelve. Nagyon egyszerű megállapítás. Van egy testvér aki erről nagy kimerítő tanulmányt közzétett könyvében. Ha valakit érdekel jelezze.

 Tehát, amit ez az ember prédikált reggel, aki azt állítja eltökélten, abban hisz, hogy az minden a saját akarata, amit tesz az az ő egyedüli döntése, akkor látszólag független Istentől, az ö véleménye de csak látcólag. Ha volna saját döntése az embernek, akkor a világ már régen lángokban állna. Gondolj bele.

A rossz és a jó cselekedetek létezése arról tanúskodnak, hogy minden ami Istentől van az jó és meghozza a gyümölcsét a maga idejében ( nem a földön, hanem a mennyekben). Az illető megintcsak pragmatikus kijelentése az volt, hogy ha jót cselekszik az ember annak jó eredménye lesz, jó lesz a vége, ha rosszat akkor viseld a következményeit. Én nem így látom a valós életben. Ezt a zsoltár író is így látta: ”De az én lá­bam már-már meg­bot­lott, és lép­te­im kis hí­ján meg­tán­to­rod­tak. Mert irigy­ked­tem a ke­vé­lyek­re, ami­kor lát­tam a go­no­szok jó elő­me­ne­te­lét. Mert ha­lá­lu­kig nin­cse­nek kín­ja­ik, és ki­tart az ere­jük. Nincs ré­szük a ha­lan­dók nyo­mo­rú­sá­gá­ban, és nem os­to­roz­zák őket, mint más em­be­re­ket. Ezért ke­vély­ség a nya­kuk ékes­sé­ge, ruha gya­nánt erő­szak bo­rít­ja őket.

A kö­vér­ség­től ki­dül­led a sze­mük, el­mé­jük gon­do­la­tai csa­pon­ga­nak. (Zsolt 73, 2-6).

 

 De felmerül a kérdés, a rossz cselekedetek is Istentől vannak? Elvégre olvassuk, hogy Isten ha nem is a forrása a gonosz és rossz gondolatoknak de mint mindenható Isten az eleve elrendelése szerint hazugság szellemét ad azoknak akik ellene vannak és mindig is voltak azelőtt, Isten igazságának, kegyelmének, és ezek a démonok, sötét angyalok teszik meg azt amit Isten úgyis elpusztít. Nagyon kevés embert szakít ki ebből a keresztény hazugságból Isten, csakis a megtévedt fiait menti ki, ez egyértelmű.  

 Mindig igyekszem rövid lenni, azért nem idézek a Bibliából, aki igyekszik és ismeri a Bibliát az tudja miről írok, a gyenge lelkeknek meg pláne nem szeretnék semmi kemény eledellel szolgálni, akár az apokrif írásokból amik nem kerültek be a kánoni Bibliába, abból pláne nem idézek. Pedig Istent meg kellene ismernünk teljességében amennyire meg van engedve tőle. A Messiás nem jött ítélni erre a földre, de ez nem jelenti azt, hogy Isten csak ebben a megjelenésében a teljes igaz Isten. Ez a kegyelmi időszak, tehát a túláradó szeretet adatott meg mindazoknak akik hisznek Isten Fiában teljes megtört szívvel. Ez az idő meg van adva a paráznaságnak és a hitnek is, az Istennek a Fiában való hit által. Semmi dogma nem fér bele se teológiai magyarázat. Ez van ez a meztelen igazság. Bla bla az egész, ha valaki azt gondolja, hogy nála van az igazság. Az igazság maga Isten és az aki eljött ide Isten Ember képében. De mi az igazság, kérdezte Pilátus, hát ott volt előtte, de nem volt megnyítva számára. De te olvasó tudod mi az igazság? 

 Aztán ahogy látjuk építík az emberek a saját meggyőződésüket ki hogyan ki merre. Itt teljes a széthúzás, erről nem is érdemes beszélni, de eggyet mondhatok, senki senkit nem tud meggyőzni Isten igazságáról csakis a jó forrás, a Szent Szellem gyengéd hatalma az angyalok akik Isten trónja mellől jönnek segíteni mindazoknak akikhez az Úr elrendelt és angyalai közvetítésével segitenek ebben a romlott világban, akik a dicső Isten országának az örökösei Jézus Krisztusban. Nem anyagi és hús, testi reményekkel gazdazítva, hanem az örök élet reménységében Krisztussal egybeforrva a hit által. 

 Nem, soha nem szerettem volna kőbe vésett kijelentéseket tenni, én csak a gondolataimat szeretném megosztani. Ezért én nem pretendálok semmi látványos vagy érdekes módon kijelenteni a gondolataimat. 

 Ez számomra egy szabadság, mert független vagyok minden vallási dogmáktól és felekezetektől. 

 Azt sem állítom, hogy az Isten Szent Szelleme vezérel, pedig hiszem, hogy ha tollat ragadok, az nem csak úgy véletlenül. De nem tudom igazából megítélni mi miért történik. Csinálom amit csinálnom kell. 

 Már a földi életem alkonyán vagyok, dávidi korban vagyok 70 évesen hamar. 

 Azért mondtam magamról is szót, amit utálok máskülönben, de vannak állandó olvasóim akik észrevették a szellemi hanyatlásomat vagyis az éleslátásom fakulását. Harmincöt éve írogatok cikkeket, azelőtt orosz nyelv területen, azután magyar nyelven. Jó ez vagy nem, nem én döntöm el. De ma már mindegy a nyelv nem akadály. Persze a fordítások veszítenek az eredeti gondolatból. 

 Azért írok ilyen közvetlen stílusban, mert ahogy az Úr is tette, közvetlen volt a tanítványaival. Persze én csak egy ember vagyok a sajátosságaimmal együtt. 

 

 


2025. március 2., vasárnap

Áttekintés a testtől a szellemig.

 „Mert a bűn zsoldja halál;”

Tehát a bűn fizetsége a halál, így az ember halandóvá lett Ádám bűnbeesése által.

Mert előtte nem volt az. A bűn hozta be a halált az életbe. A Sátán fertőzte meg az addig örök életű embert a halállal. Mert ez a célja. Megölni minden embert. Isten gyermekeit. Ádám és Éva gyermekei innen kezdve bűnben (bűnös állapotban) fogantak. Magukban hordozták a bűnt amelyet szüleik elkövettek. Ezzel lehet vitatkozni, csak nem érdemes. A vér Ádámék első gyermekében rögtön bizonyított is. Kain féltékenységében megölte testvérét Ábelt. A bűn gyökeret vert a világban. Ez a gyökér pedig máig kitart. A bűnt a Második Ádám, Jézus Krisztus vette el az emberről. Életét és vérét adta ártatlanul, minden egyes gyermekért feláldozván magát.

Magára vette a világ minden bűnét és halálával kivitte a világból. Majd amikor harmadnapra feltámadott, már egy megdicsőült Istenemberként jelent meg újra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki, aki Jézus Krisztus után született bűntelen és automatikusan üdvözül. Erről szó sincs. Arról van szó, hogy Krisztus lehetőséget adott arra, hogy az ember bűntelennek szülessen újra, ahogyan Ádám és Éva is születtek, de ez az újjászületés Isten Szelleme által. Lehetőséget arra, hogy örök életet nyerjen minden egyes gyermek. De ezért tisztának kell maradni. Vagy ha bűnbe estünk, – mert mindannyian így járunk ebben a világban, tudod, a pöcegödörben óhatatlanul mocskos leszel – akkor is bűneidet őszintén megbánva, bocsánatot kérve az Istentől, és többé nem hibázva folytatva Istentől megszentelt utját a tökéletesség felé. Ez Krisztus áldozatának a lényege. De nézzük ezt egy kicsit részletesebben, hiszen ennél fontosabb dolog az ember teremtése óta nemigen történt!

Ott tartottunk, hogy tisztázzuk a dolgokat röviden! 

 Folytassuk az úgynevezett kereszténységgel. Használtam már a korábbi írásaimban ezt a fogalmat is. „Igaz keresztény ember” – írtam például. Mire gondoltam? Nem arra, amire például a katolikus egyház, de még arra sem, amelyre bármelyik úgynevezett egyház gondol. Hogy járok a templomba rendszeresen, meggyónom a bűneim, időnként dobok némi aprót a perselybe, elmondok egy-egy rutinszerű miatyánkot vagy üdvözlégyet, aztán le is van tudva az ügy. Nem erre a típusú keresztényre céloztam. Én itt azokra az emberekre utaltam, akik Jézus Krisztus tanításait és példáját igyekeznek követni. Ezeknek az embereknek a legáltalánosabban ismert meghatározása az, amit ma „keresztényként” definiálunk. Azért használtam ezt a fogalmat, hogy közérthető legyek, de ma sokkal fontosabbnak érzem a tökéletes fogalmazást, a lehető legpontosabb leírását annak, amire gondolok, mint a közérthetőséget.

A jövőben a „Krisztust követő ember” definíciót fogom használni arra, amit eddig kereszténynek fogalmaztam meg. Mert ez a lényeg. Krisztus követése. Elvileg maga a keresztény szó is a görög khristos szóból ered, de ahogyan ez lenni szokott, mára jelentősen megváltozott a jelentéstartalma. Vajon hány magyar embernek jut eszébe az amikor a keresztény szót hallja, hogy Krisztus? Sokkal valószínűbb az, hogy inkább a pápisták vagy a kereszt bukkan fel az elméjében, mint a jelképe ennek a vallásnak. A kereszté, ami egy negatív jelentésű, rejtett gonosz szimbólumnak tartok vagyis fétis. A kereszt, ahogyan azt a templomokban és oly sok helyen a „keresztény” világban láthatjuk nem más, mint egy kínzó és kivégzőeszköz, amelyen az Urat megfeszítették. Az emberek ez előtt hajbókolnak, letérdelnek, csókolgatják, simogatják, masszírozzák ujjaik között, a nyakukban hordják aranyláncon, a kocsijukban lóg rózsafüzéren, soroljam még? Őrület!

Mint ha egy guillotine-t (nyaktilót) vagy egy bitófát imádnának. És ezt teszik. Döbbenet. Csak mert erre vannak beidomítva. Kevesen gondolják át ezt a dolgot manapság. És itt csak egy pár mondatot a misékről is, ha már kereszténység és templomok. Minden egyes mise Jézus Krisztus meggyalázása. Ahol újra és újra feláldozzák Őt. Idézek a „jó” wiki-ből, ahol a „szentmise” címszó alatt ez olvasható: „majd a megfeszített Krisztust fölajánlja áldozatul az Atyának”. Mármint a pap. Remek! Krisztus EGYSZERI és megismételhetetlen áldozatot mutatott be, ahol Ő maga volt az áldozati bárány. Feláldozta magát és több áldozatra nem volt szükség soha többé. Az emberről eltávozott a bűn, Krisztus győzedelmeskedett. Az, hogy ezt újra és újra eljátsszák nem az Őiránta való tisztelet jele, hanem éppen a megcsúfolása Krisztus áldozatának, hiszen annak éppen az volt a lényege, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Nem, hogy nincs szükség újra és újra bemutatni, hanem szentségtelen és szentségtörő is. Isten megcsúfolása történik minden egyes úgynevezett „szentmisén”. Gondold csak el! Jézus Krisztus feláldozta magát érted és minden egyes emberért. Az Atya pedig ezt végignézte. Nem örült neki, de elfogadta az áldozatot. Ekkora ára volt annak, hogy a gyermekek megmenekülhessenek. Ez megtörtént, az áldozat elfogadtatott és bevégeztetett. Erre jön a pap és elkezdi ajánlgatni a megfeszített Fiút az Atyának áldozatul, hogy fogadja már el újra és újra. Mintha ez már nem történt volna meg. Meghalt ártatlanul a legkedvesebb, az Elsőszülött, a Fiú. Az Atya ezt végignézte egyszer. Most pedig jönnek ezek a papok, és ott mutogatják „Előtte” a megfeszített Fiút, állításuk szerint azért, hogy fogadja el újra és újra. De nem ezért mutogatják neki. Van ennek egy rejtett motívuma, hátsó szándéka. Meggyőződésem, hogy ezt a legtöbb katolikus pap maga sem tudja. Meggyőződésem, hogy nem mindegyikük szándékos cinkos ebben a gyalázatban. Nem tudják mit cselekednek, de ettől még ezt teszik.

Azt mutogatják Neki, hogy látod Isten? Megöltük a Fiút! A Te fiadat. Nem én találtam ki, Jézus Krisztus előre elmondta, hogy ezt fogják tenni, és ez a csúfolódás azóta is tart. „s majd átadják a nemzeteknek, hogy kicsúfolják,”

„Mert át fogják adni a nemzeteknek, megcsúfolják, bántalmazzák, leköpdösik,”.

 Igazából ez a hozzáállás is csúfolódás, teljesen elítélendő, testi imádata a Szentségnek. 

JÁNOS SZERINT 4:22-24 CSIA

 Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered. De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk.”


 



Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...