Rendszeres olvasók

2025. március 25., kedd

A kor nem számít....

 Ez a cikk az idősebb testvéreknek szól.


Az biztos, hogy amint idősödünk, úgy a tempó is lassul, a felfogás is, ezt is Isten kegyelmének tulajdonítom, mert egy öreg testre nem lehet ifjú fejet ültetni. Csakis a szív Isten iránt változatlan, ha a szív Istené. De a csömör amit esetleg kapunk a törvénytelenség halván és láttán ebben a világban az is a korosodás terméke, ha az igazság ismerete bennünk él, de legalább az igazság érzete, egyre nagyobb lesz az utálat a világtól. Ha Krisztusban vagy és elérted azt az időt, hogy szeretnél még új és új felismerések tüzében lenni de nem tudsz semmit tenni ezért, az imáid nem találnak visszajelzést, mert lankadt a szellemi látásod és hallásod, pedig az Úr eléd teszi, csak te többre vágysz, keresed azt ami már elmúlt. Meg akarsz felelni a fiatali éveidnek. De ez egy nagy ajándék is egyben, hogy elérted Krisztusban ezt a kort, legalábbis a világ baromságaitól lesz immunitásod, ha jó úton jársz. Meg vagy védve teljesen szellemileg ha tested ellenkezik is. Ha szereted Istent és ismered is, akkor minden a javadra válik, mégha nem is érzékeled megfelelően. 

 A világ dolgairól én igyekszem leválni maximálisan, mert roncsol a baromság. Minél jobban követem a világ dolgait figyelemmel, annál jobban pusztít. Olyan ez, mint a háborút követni. Persze ha az ember küszöbén zajlik egy háború az más helyzet, de nekem csak romlást hoznak ezek a hírek meg jelenségek amit menstrim média elénk tesz. Minden egészséges lélek belegebed ebbe, azért nyomják annyira minden csatornán. Csak nőjön a félelem, a depresszió, érezd magad minél rosszabbul, rettegj, ne gondolkodj, stb. Én ezt nem kérem. Igyekszem csak arra figyelni ami örömmel tölt el vagy amit pozitívnak gondolok, érzek. A világ és az emberek dolgai ezen kívül esnek, amit most írtam nem csak az én véleményem, vagyis egyetértek egy testvér ugyanazon gondolkodásával.

Az a véleményem, hogy Isten mindig odateszi eléd ami neked kell. Gondolom, hogy az idősebb testvérek, talán ne erőltessék a dolgokat, a szolgálatukat, mert észre sem veszik, hogy ismételik önmagukat. Mi van, ha nem kell már a tűz csak a nyugalom? Valamikor régebben magaslaton voltak testvérek teológiai szempontból, kivételes esetekben halálig azok voltak, de az apostolok életében is láthatjuk, hogy János kivételével, nem kaptak újabb és újabb megbízást a mártír halálon kívül.

 Ma már alig foglalkozom a Bibliával, egészen más köti le a figyelmem és a gondolataim. Arra jutottam amúgy, hogy a Biblia addig érdekes és izgalmas, amíg bele nem épül a tudatodba, addig amíg nem ejti rabul a szívedet. Nekem máig naponta eszembe jutnak idézetek és történetek, párhuzamok az élet dolgaival, vonatkozó bölcsességek, meglátások, de nem tanulmányozom, nem olvasgatom gyakran. Azelőtt éjjel nappal ittam az igét a biblia volt a mindenem. Ez jól jön ma amikor már gyengül a felfogásom. Néha, amikor felzaklat valami, vagy besokallok a világi rosszból akkor hallgatom a hangos Bibliát, mert nagyon megnyugtat, de ennyi. A Biblia olyan az újszövetségben, mint a törvény az ószövetségben. Nem az a szerepe, hogy fejből megtanuld és minden nap olvasd, hanem az, hogy elvezessen Istenhez és az igazsághoz. Egy iránytű. Ráadásul amit ma Bibliaként ismerünk az egy túró a valódi Bibliához képest. Mind terjedelemben mind szöveg szerint. Szóval szerintem csak dőlj hátra idős testvér, élvezd a napsütést, az unokákat ha vannak, örülj ha nem fáj semmid és örülj annak leginkább, hogy ismered az Istent! Azért nem kell nyugtalankodnod, hogy az Úr elfelejtette a te munkádat amit rád bízott és feltétlenül elvégeztél, hiszen Ő tette veled és általad.

 

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...