Feltámadtatok Krisztussal?
Avagy hamis ígéretekkel vagytok tele.
Ez egy retorikai kérdés, de gyakorlati eredményei is vannak? Vagyis hittel fogadod el azt amit Isten kijelent?
Egyáltalán nem a keresztényi megszokott retorikát követem, ami azért elég színes paletta. A szószékekről szerényen vagy sokszor habos szájjal is prédikálnak a keresztények.
Idézek az evangéliumból egy igen egyszerű, emberi tevékenységet a feltámadt Krisztussal való találkozást.
„Jertek reggelizzetek meg” – mondta nekik Jézus. A tanítványok közül senki sem merte őt kikérdezni: „Ki vagy?” Tudták, hogy az Úr az. Jött Jézus, fogta a kenyeret és adott nekik, a halakból is hasonlóképpen adott. Ezzel már harmadszor tette magát Jézus a tanítványoknak láthatóvá azután, hogy a halottak közül feltámadt. ( János 21: 12..24).
Többször hallottam olyan megjegyzést, hogy onnan még senki sem jött vissza, vagyis a túlvilágból, hogy elmondja mi van ott. De szerintem ez csak a hitetlenséget bizonyítja. A fenti idézetben akartam ezt megcáfolni. Ez az idézet igazából nem fejezi ki, hogy az Úr már volt a mennyben és visszajött, de tudjuk jól, hogy ez az esemény már később volt a Mária Magdolna találkozásától. Van egy számomra igen érdekes momentum, amikor Mária Magdolna bement Jézus sírjába, már akkor nem ismerte fel a feltámadt Krisztus, pedig nagyon is ismerte azelőtt mint az Urát aki a démonoktól megszabadította. Így volt a tanítványokkal is, nem ismerték fel azonnal.
AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 20:17 CSIA
„Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus –, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Gondolom, hogy azért nem lehetett megérinteni Őt, mert még nem állt be a teljes megtestülés ami a jövő létezés hús és vér nélküli állapot, nem szellemi hanem új emberi alkotás.
Ez számomra világos, hogy a halottakból feltámadt Krisztus azelőtt, hogy találkozott volna a tanítványaival fel kellett mennie az Isten az Atya jobbján a helyét elfoglalni, attól függetlenül, hogy azelőtt is azt foglalta el de nem mint Ember akit itt láttak az emberek. Akkor Isten felé fordulva volt. Na jó ez egy kicsit durva abból a szempontból, hogy ez nem egy örök pozíció, abban az értelemben, hogy mikor minden ellensége a lába alatt lesz, ahogy Dávid is azt tette, akkor minden hatalmát átadja az Atyának. Nagyon is mély igazságok ezek. Érdemes kutatni.
A halálközeli élményeket átélt emberek igazából nem voltak halottak szerintem, hiszen attól a pillanattól ahogy testből kiszáll a szellem, a sejtjei kezdenek szétbomlani atomjaira, tehát egy isteni beavatkozásnak kell megtörténnie, hogy újra élessze, ahogy Lázárral tette ( Lukács 11), meg sokan másokkal, hogy ezt a folyamatot nem, hogy megállítsa, hanem újra élessze. Aki járatos az élet kutatásában, vagyis sok orvos is ezt banálisnak veszi, hogy egy agyhalott ember visszajöhet az életbe anélkül, hogy Isten ne avatkozna bele? De kérdezem, akkor mi lenne a célja Istennek ennek a csodának manapság. AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 16:27-28 CSIA
[27] Akkor hát arra kérlek atyám – szólott a gazdag –, küldd el őt atyám házába. Mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyosságot, hogy ők is a kínnak e helyére ne kerüljenek.
Mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyosságot, hogy ők is a kínnak e helyére ne kerüljenek. De Ábrahám így szólt: Ott van náluk Mózes, és náluk vannak a próféták, azokat hallgassák. Nem úgy atyám – szólt mégis az –, ha a halottak közül menne valaki hozzájuk, más felismerésre térnének. De Ábrahám így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még annak sem adnának hitelt, ha valaki a halottak közül feltámadna.” Ez így van a mai napig, ( pl. a feltámadt Jézusnak sem hisznek) mert hitük nincs csak esetleg tudás, de a hit leépülőben van ebben a korszakban, ehhez még a keresztények is hozzájárulnak a hamis csodák világával. Isten ma is teszi amit tesz, de ez már nem az evangéliumának a bizonyítása véget.
Az evangélium soraiban pedig olvassuk, hogy Jézus halottakat támasztott fel. Olyanokat is akik már bomlásnak indultak, mint Lázár aki négy napja már sírjában rohadt. Annak megvolt a szellemi célja az utókor és az akkori Isten bizonyítéka annak, hogy Jézus a Joshua vagyis Isten az üdvözítő, a Teremtő Isten, akinek semmi nem lehetetlen, de miért és hogyan tesz azt kell kutatni és ebben kell hinni. Egy újabb bizonyítéknak semmi értelme mert akik ezt is akik elmesélték a túlvilágról, igaz vagy talán nem is igaz élményeiket, maguk sem voltak biztosak a saját üdvösségükben egy pár kivételével. Én abban látom a veszélyt ezekben az élményekben, hogy ellenkezik a Bibliai alap igazságával, nem hittel sem megtéréssel jutnak a mennybe. Amikor sokan úgymond visszatérnek, boldogabbak mint azelőtt, de sokan egy szót sem szólnak a bűnbánatról sőt hamis igéretekkel tévesztik meg a hiszékeny lelkeket. Szerintem ez is egy kelepce a sátántól. De tisztelet a kivételnek.
A Biblia csak egy emberről állítja, hogy Ő az elsőszülött, vagyis Emberfia aki tényleg meghalt, vagyis testi életfunkciója megállt, de nem indult el a romlása vagy rothadásnak nem volt kitéve, és visszatért ide a földre más, feltámadt testben. ( Apcsel 13:36,37).
“Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott, de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást.”
De mégiscsak azt fürkészem mi a biológiai halál nem tudományosan hanem Isten szemszögéből. Ezt a fenti idézetből nem tudjuk megmagyarázni. Ami a Jézus Krisztus halálát illeti, nem lehet összehasonlítani a már ugyanis szellemileg halottan született emberrel. Mert minden újszülött kezdettől fogva Isten szemében halott, mert minden teremtés elvesztette Isten dicsőségét még azelőtt mielőtt megszületett volna. Még azoknak is át kellett élniük a megtérést akiket Isten az anyaméhétől fogva kiválasztott az üdvösségre. Nincs kivétel.
Vagy hiszem ezt vagy sem. Minden a hit kérdése, ha a hit Istentől van, akkor biztos, hogy nem tévhit az, hogy Jézus visszatért már akkor, hogy bizonyságot tegyen a tanítványok előtt, volt ugyanis olyan idő amikor ötszáznál is többen látták Őt. De csak azok láthatták akiknek megjelent, és ezek azok akik hittek Benne, a testvérek.
PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 15:3-8 CSIA
“ Elsősorban azt adtam át nektek, amit én is úgy kaptam, hogy a Krisztus az írások szerint vétkeinkért meghalt, el is temették, fel is támadt az írások szerint a harmadik napon, hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, azután ötszáznál több testvér látta egyszerre, kik közül a többség mai napig él, bár némelyek elaludtak, azután Jakabnak jelent meg, azután az összes apostolnak, mindenki közül utolsónak pedig, mint egy idétlennek, nekem magamnak is láthatóvá lett.
Sok szó szegénység így mondja a magyar. De a bizonyság kedvéért még egy idézetet szeretnék ide tenni, csak annak okáért, hogy tisztán lássuk mire vagy kikre kell hallgatni és mit és kit kell követni, hogy Istennel az Atyával közösségünk legyen.
Erőlködhetek szüntelenül, hogy valakit hitre téritsek, de ez egy sziszifuszi értelmetlen munka “ aki hisz annak örök élete van aki nem Isten haragja rajta marad”
JÁNOS ELSŐ LEVELE 1:1-4 CSIA
“Azt, ami kezdettől fogva volt, aminek fül – és szemtanúi voltunk, amit szemléltünk és kezünk kitapogatott az élet Igéjéből, – mert láthatóvá lett az élet, s mi szemlélői is voltunk, tanúságot is teszünk róla, hirdetjük is nektek, mint az örökéletet, mely az Atya felé fordulva volt, de nekünk láthatóvá lett, – szóval, ami szemünk előtt áll és fülünkbe hangzik, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is közösségben lehessetek velünk. Mi magunk pedig az Atyával vagyunk közösségben, valamint Fiával, a Krisztus Jézussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömötök (örömünk) teljessé váljék.”
PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 15:23-26 CSIA
Ki-ki azonban a maga rendjében: zsenge a Krisztus, azután a Krisztuséi, mikor megérkezik, azután a vég, mikor a királyságot átadja az Istennek és Atyának, mikor félretesz minden fejedelemséget, minden fennhatóságot és hatalmat. Addig kell ugyanis királynak lennie, míg lába alá nem veti mind az ellenségeit. Utolsó ellenségeként teszi félre a halált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése