A blog célja, hogy minél jobban megismerjük Istent, Jézus Krisztust, a Biblia szellemi tanításával.
Rendszeres olvasók
2021. november 20., szombat
Az ÚR háza nem előre öntött panelekből épül!
A leprától való megtisztulás.
A leprától való megtisztulás.
Itt és most, fogunk beszélni a bűn gyógyíthatatlan mivoltáról. Az ember bűnben születik és bűnben hal meg, nincs mentség, ha csak az Isten nem ítéli meg a bűnöst tisztának. De hogyan történhet ez meg? Segítségül vettem a Leviták könyvéből a lepráról szóló törvényt. Ami részletes leírást ad a leprás betegség tüneteiről. Csapjunk a közepébe.
"Ha pedig folyton fejlődik a poklosság a bőrön, és a poklos fakadék elborítja a fakadékosnak egész bőrét tetőtől talpig mindenfelé, amerre a pap szemei látnak; És ha látja a pap, hogy ímé elborította a poklosság annak egész testét: akkor ítélje tisztának a fakadékot; mivelhogy egészen fehérré változott az, tiszta az".( 3 Mózes 13,-12,13)
A 13. fejezet részletesen tárgyalja a leprát, az ember széles körben elterjedt megszentségtelenítését, amely még a fejét és a szakállát is beszennyezi, és különféle formákban nyilvánul meg. Itt van a bűn legjellemzőbb képe, amely ebben a ragályos és gyógyíthatatlan betegségben nyilvánul meg. Lehetnek más betegségek is, amelyek külsőleg hasonlítanak a leprára, de valójában csak gyanús tünetekkel járnak. Ebből egy fontos rendelet következett: az embernek nem volt joga saját bűne felett ítélkezni. Mózes törvénye előírta, hogy az izraelita állapotát egy másik személynek vesse alá, aki lelki mentor volt, vagyis papi ranghoz tartozott. Megkapta az Istenhez való hozzáférés jogát, és ezért csodálatos ösztönnel kellett rendelkeznie ahhoz, hogy a szentély kritériumai szerint meg tudja különböztetni, hol a jó és hol a bűn.
Az egy esetben megfigyelt eredmény (12., 13. v.) valóban elképesztő – amikor a lepra tetőtől talpig teljesen beborítja a beteget. Egy tisztátalan szem számára ez tűnhet a legrosszabbnak, mivel a lepra teljesen kijött, és a beteg egész testét beborította. De csak ebben az esetben volt oka a papnak tisztának nyilvánítani a beteget! Igen, amikor a bűnös eljut a legrosszabbra, és rájön, megbocsátást nyer. A bűn nem tudott tovább terjedni, felismerték és tisztának nyilvánították. A beteg többé nem akarja érvényesíteni saját igazságát, hanem Isten igazságos ítéletének kezébe adja magát, és a hit által igazul meg. Isten jogot adott a papnak, hogy tisztának nyilvánítsa azt, ami egyértelműen tisztátalan. Azok, akik ilyennek ismerik Istent, merészek lesznek a hitben. A belé vetett hit illett ehhez a reménytelen esethez; Istennek ez volt az egyetlen lehetősége, hogy itt bizonyítsa felsőbbrendűségét. Bíznunk kell benne, hogy ennek mindig így kell lennie. Ha olyan embert lát, aki tisztában van bűnével, de mégis alávetette magát Istennek, biztos lehet benne, hogy áldást és teljes bocsánatban fog részesülni. Ha valaki igyekszik elrejteni a bűnét, hallgat róla és igazolja magát, ahelyett, hogy beismerné az összes bűnét, bármilyen szörnyűek is legyenek, az csak akadályozza Isten kegyelmének észlelését, és bizonytalanságot szül. Az ilyen törekvések csak hiú reményeket táplálnak, tagadják az emberi bűnbeesés mértékét, és elvágnak minden utat az isteni kegyelem elnyeréséhez. Legalábbis az, aki egyedül meg tudja gyógyítani a leprásokat, arra buzdította őket, hogy ne rejtsék el ennek a betegségnek egyetlen jelét sem (45., 46. v.).
Van egy orosz mondás, " egy nő nem lehet félig terhes". Nagyon jól tükrözi azt, hogy a tisztátalan nem lehet félig tiszta és félig bűnös. Sajnos ez nem ritka eset, amikor az ember meghagyja magának a döntést mi a jó és mi a rossz benne. Az ilyen emberek a saját csapdájukba estek. Ezek az emberek tisztátalanok maradnak Isten szeme előtt, és valójában még karanténba vannak.
Minden embernek ha szüksége van a gyógyulásra, a bűntől való megtisztulásra, kérje a Főpapot Jézus Krisztust, aki közben jár az Atya elé miértünk, hogy mi is úgy lássuk a bennünk levő bűnt ahogy Ő látja. Az ilyen ember megismerte az Isten fennhatóságát, ez egy felbecsülhetetlen áldás a számára. Legyen dicső az Ő neve mindörökké Ámen.
Az érdeklődők itt találhatják meg a többi írásaimat.
https://mindenbenkrisztu.blog.hu
2021. november 19., péntek
Feltárult Isten titka....
Feltárult Isten titka....
"Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted." (Mt 11, 25).
Jézus e szavai nem jelentik azt, hogy Isten elrejti az üdvösség üzenetét a bölcs emberek elől. Isten nem csökkenti és nem ítéli el azokat a tehetségeket, amelyekkel az embereket felruházta. Nem áll az ostobaság vagy lustaság oldalára; ellenkezőleg, azok oldalán áll, akik teljesítik parancsát: "töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; " (1Móz 1,28).
Jézus Krisztus itt nem a földi dolgok és események ismeretéről beszél, hanem Isten ismeretéről és üdvösségéről. Az emberi tehetség és az intelligencia nem ad előnyt az embereknek Isten megismerésében; ellenkezőleg, sokszor megakadályozzák azt. Az Istentől való távolság gőghöz és büszkeséghez vezet, miközben figyelmen kívül hagyja az Istentől jövő világosságot.
Isten rejtve marad e világ bölcsei elől, vagyis azok előtt, akik elképzeléseiket Isten Igéje fölé helyezik, gyakran egyszerűen elutasítják azt. Megnyílik a "kisdedeknek ", azaz, akik bűnösnek vallják magukat. Nem az elméjükkel ismerik Istent, hanem a lelkiismeretükkel. Felkiáltanak: "Jaj, elvesztem! " (Ézs 6,5) és válaszolnak az Úr hívására: "Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket."(Mt 11,28). Ez az egyetlen út Istenhez.
Tehát Isten nem utasítja el a bölcsességet és az értelmet, valószínűleg "a bölcsesség kezdete az Úr félelme", ezt a fegyelmet vagy leckét a lelkiismeretnek szánja, nem az észnek.
"Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett......" (Róm 1:21-22)
A hálátlanság következménye, hogy Isten tisztátalanságba, szívek kívánságaiba adja az ilyen embereket. Az lehet hogy az ajkukkal hálát mondanak, de a lelkükben maguknak tulajdonítják tudásukat Istenről. A tudósok már eléggé sok titkot felfedeztek a teremtésben, ami hasznára is válik az emberiségnek, igaz a sok kütyü nem biztos hogy hasznos, de vannak olyan reális felfedezések amik nem a hadiipart szolgálják, hanem az emberek bajain segítenek. Sokszor láthatjuk a keresztények soraiban, akik velünk voltak, ideológiájuk szörnyeteggé változtatták őket. Ha a kegyességnek látszata meg is van, de környezetük erős befolyásolásával despotává válnak. Körülbelül így néz ki: " honos a közösségben több vélemény, az enyém helyes, a többi, helytelen". Sokat tesznek vesznek, és látható terméseik lesznek, de a fát a gyümölcséről ismerik fel. Ezek tekintélyek sokszor elbűvölik tudásukkal az embereket, mert intelligensek a kegyesség látszata meg van rajtuk. De ebben az emberek is vétkeznek, mert őket elbűvöli az emberi bölcsességük. De miért mondom, hogy a keresztények közösségében is létezik ilyen, hiszen itt a világ bölcseiről beszél az ige. De ezek a világi bölcsek már rég beszivárogtak a kereszténység soraiba. De maradjunk a témánál.
"Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét? Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket...Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;..Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem." (1 Korinthus 1:18-21, 27-29)
Ha ez csak az én véleményem volna, akkor hallgatnék, de Jézus mondja ezt: "Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló." (János 10,-1)
Az Úr tolvajoknak és rablóknak nevezi, akik nem a kapun mennek be a bárány aklába, hanem néhol átmásznak. Ezeknek a tolvajoknak és rablóknak első ránézésre báránybőrök van, mert azonnal nem felismerhetőek a bárányok által, nem lehet őket megkülönböztetni a juhoktól, hiszen ők is a Megváltó Krisztust hirdetik, csak némi különbséggel. Önmagukat és tanaikat is egyben hirdetik. Hadd ne hozzak fel példát. Eme jelenség felismerésére éles látás és hallás szükséges. Nem hiába megvan írva elég gyakran "akinek füle van az hallja"
Pál példáját követve látjuk, hogy tetszett a Szent Szellemnek: „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék." (1 Kor. 1.30.31) ...
Különösen jól látható a büszkeség a vallási ünnepek idején. A vallásos büszkeség nagyon káros Krisztus munkájára. A zarándokot, azokat, akik még nem találták meg az igazság útját, megkísérti ez a sokféleség. A zarándok aki keresi Istent, előbb látja a keresztények pompás templomait, sokszor szerénynek nem mondható imaházait, és ünnepeit. Ezt látja először. John Bunyan jut eszembe ilyenkor, az ő könyve a "A zarándok útja".
Biztosan tapasztaltuk már, hogy a szupermarketekben a kenyeret nem a bejáratnál árulják, hanem teljesen a mélyén. A vásárlóknak át kell mennie az árukkal teli polcok között. Ezek marketing trükkök. Tehát spirituális értelemben a lélek először a kereszténységet valló embereket látja. Jézust megtalálni aki a kenyér a felajánlott vallások között kell áthaladni, mélyen rejtve van. Sokszor nem fog ellenállni a kísértésnek. Saját tapasztalatból tudom. De ha a lélek valóban megtalálja a kenyeret, akkor ez a sokféleség csak hiúság lesz számára. A megtévesztés miatti sok szenvedést átélve a lélek az Úr Jézusban találja meg a lélek nyugalmát. Akkor szabadon felkiáltott: "Abba Atyám", Atyám, te vagy a tanítóm, és csak a te hangodat hallom.
Drága testvérek, barátok és olvasók, ez az én bejárt eddigi utam tanúságtétele. Vegyétek úgy, hogy nem fotel keresztény voltam, most már az vagyok, hanem sok sarut váltottam utam során testileg is, szellemileg is.
2021. november 18., csütörtök
"Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől."
"Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől."
Apcsel 2.-38..41 " "Térjetek más felismerésre! – mondta nekik erre Péter –, és merítkezzetek be mindannyian a Krisztus Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni." Sok más szóval tett erős bizonyságot és úgy kérlelte őket: "Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől." Azok már most, akik szavát örömmel fogadták, bemerítkeztek, úgyhogy aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott az eklézsiához."
Ma olyan témánk van, amely mindig aktuális az emberiség történelmének minden korszakában, ha valóban, ismerve az Úr útjait a Szentírás szerint, folyamatosan az ember mint olyan romlottságába torkollik, függetlenül attól, hogy milyen korszakot élt, ill. él. Az első teremtéstől a mai napig a gonoszság és a romlottság odáig fejlődött, hogy Isten kénytelen volt beavatkozni a fejlődésébe. Világméretű árvíz volt, Szodoma és Gomora elpusztítása, Tírusz stb. Isten ítéletei előtt mindig más utat biztosítottak, t.i. elkülönés és üdvösség. Pusztulásról beszélünk, vagy valaminek Isten általi elhagyásáról, ami elérte a csúcspontját vagy a határt, amikor Istennek be kellett avatkoznia, a mai napig is a jövőben is ezt teszi. Mai nap is van ilyen folyamat a világban, aki lát az látja hogyan teszi ezt Isten az úgynevezett keresztény országokkal. Az Úr nem bottal ver, csak elferdíti az elméket a központi hatalmasok fejében. De ez benne van Isten tervében.
Ha figyelmesen tanulmányozzuk a Szentírást Isten népéről, akkor sokszor észrevesszük Isten kegyelmét és türelmét velük szemben. Mint tudod, Isten hosszútűrő, és arra időt ad, hogy a gonosz utakról és ettől az elferdült nemzetségtől hozzá forduljanak. A mai verset szövegkörnyezetben olvasva látjuk, hogy Péter a romlott nemzettől való elszakadásról beszél. Hiszen ez a prédikáció Isten Fiának keresztre feszítése és feltámadása, valamint a Szent Szellem eljövetele után hangzott el. Ismeretes, hogy ez a nemzet elutasította a Messiást. Mit adhatna Isten még többet?! Nekik adta mindazt, amije volt, magát Jézus Krisztust, Izrael Messiása személyében. Ez egy sokak által már ismert és elfogadott igazság, de ennek a tudásnak a gyümölcsei más gondolatokat kell hogy szüljenek bennünk, ha már rátértünk az igaz felismerésére, szívünk állapotát tesztelhetjük. Vannak e gyakorlati eredményei az új felismerésének?
Ha Isten mindent odaadott népéért, és azok elutasították Őt, mi az oka ennek? ROMLOTTSÁG! Mi van ebben a szóban, ennek a szónak a rövid kifejezésében? Elvetemültebbek voltak, mint ma, vagy az már a múlté? Nem! Teljesen hitehagyottak voltak magától Istentől. A gonosz tanokat vagy tanításokat összeegyeztethetetlenné tették Isten szándékával.
És ez még nem minden, mert saját gonosz tanaik és vallásuk szomorúságot okoztak az embereknek. A népet ravaszul leigázták maguknak, csakis egy célból, nyereségvágyból. Elfoglalták Mózes székét (a Szent Törvény) és ezt felhasználva meghódították maguknak a népet.
Hogy áll a dolog ma? Nem jobb. Valószínűleg sokan megtapasztalták saját maguk is, hogy a különféle tanítások rabságában vagy fogságában lévők nem tudnak kiszabadulni ebből a kötöttségből, illetve kompromisszumokat találva megnyugodnak, de nem honosult meg Isten békéje a szívükben. Azért Péter beszéde ma is aktuális" Térjetek más felismerésre!" A probléma nem az, hogy hogyan lehet megoldani a helyzetet vagy az erőfölényt szerezni. Istennek nincs ilyen terve mindezek kijavítására, mert nem javít ki semmit, hanem új utat ad. Az út és az új élet Jézus Krisztusban adatott meg, és így van ez akkor és ma is.
Honnan jött az a háromezer ember, aki hitt, kivált (bemerítkezett) és csatlakozott az egyházhoz? Azokból az emberekből származtak, akik korábban egybe voltak olvadva a judaizmussal, Isten készítette fel szívüket, meghallották az apostol hívását, hittek, elhagyták a régi utat, új útként követték Krisztust. Ezt senki sem teheti meg, ha nem születik újjá a Szellemtől!
Ma a nemzeti kereszténység folyamatát figyelve, ráadásul a nyugati, úgynevezett keresztény országokból kiindulva, amelyek felett kétségkívül a gonosz áll, egy folyamatot tapasztalhatunk meg, amely egy nagyarányú romlás, a paráznaság fejlődésében megállíthatatlan. Sátán igyekszik, hogy lerombolja az erkölcsi értékeket, a keresztény alapokat, és ez a kovász a politikán keresztül fejlődött ki. Megpróbálja összemosni az erkölcs és a romlottság határait, sikeresen. Meg vannak az eszközei és erre kiszemelt emberei. Ezek a világ tekintélyei, úgy a politikában, művészetben, kultúrában, és vallásokban. INRI, " A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA." ez a tábla a megfeszített Krisztus fájára volt szegezve, ami az akkori idők három nyelvén volt kiírva, héberül, görögül és latinul. A héber vallás képviselője, a görög kultúra, a latin politika, ez a három a mai napig megfeszítik Krisztust.
Isten megengedi ezt, mert így kell teljesednie Isten szent szavának.
Ha ma Isten nem önti ki haragját, mert a kegyelem idejét éljük, akkor eszköze a nemzetek, amelyek egymásra támadnak, és Isten felbuzdítja a királyok szellemét.
Jeremiás prófétai szavában 50 f.-3 v. beszél az északi népről, akik Babilont vadonná teszik.
Babilon szellemi értelemben, a választott nép hite hagyására vonatkozó büszkeségről beszél, vagyis jellemzi. Az északi nép Izrael északi részén található országok. Szellemileg értelmezve (asszíria) ma az iszlám népek, és Isten kiszárítja a Jordán folyót, ami a két ellentétes vallás határát jelenti, Jordán folyó a határ két ellentétes vallás között.
„Mert ímé, én nagy nemzetek gyülekezetét támasztom és hozom fel Babilonra északnak földéről,”(9. vers).
Ma a keresztények még romlottabbakká váltak, mert a legjobbat utasították el a kegyelmet, és a kicsapongás útját követik. A keresztény kifejezés alatt nem Krisztus követőit értem, hanem a névleges vallást és annak követőit. Aki megrontja a kegyelmet, azt jobban megverik.
Babilon szellemileg parázna, öntelt keresztény világ.( Jelenések 17 f.)
Isten felajánlja Péter szavai által, hogy váljunk el ettől a romlott rendszertől, akkor a judaizmus, ma a parázna kereszténységtől, és kössünk frigyet a mennyei vőlegénnyel, hogy örökké tartson kötelékünk a Szent Szellem által . Nemcsak lelki értelemben, hanem testileg is. ".Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,.." (2Korinthus 6-16,17).
Nekem úgy tűnik, hogy a liberális demokratikus rendszernek vagy a nyugati rendszernek köszönhetően már kiszáradt a folyó, a határ a két ellentétes vallás között. Ez a judaizált kereszténység és az iszlám. Nyilvánvaló, hogy ma az iszlám szélsőségesei nem olvadnak össze az iszlámmal, tudomásom szerint. Így volt ez a múltban a keresztes hadjáratok során is. Se annak, se a másiknak semmi köze a hithez.
De a folyamat elkezdődött, és be fog teljesedni. A keresztények ugyanis szekulárissá és átpolitizálódtak, az iszlamisták pedig megsértődtek, a keresztények elleni haragjuknak valós gyökerei vannak, és ezért radikális embercsoportok szélsőségét használják fel. De ez nem ilyen egyszerű.
Ettől elkülönülhetnek az újjászületett Krisztus követői.
A világ pusztulása felé rohan, de hogy ne ezzel a világgal együtt ítéltessenek el bennünket, elszakadva ettől a romlott néptől, és hogy Isten elfogadjon téged és engem, akkor: "Lakozom bennök és közöttük járok", megmenekülünk a nagy ítélettől.
A muszlimoknak nincs felhatalmazásom írni, mert Isten ismeri minden ember szívét, és egyedül Ő tud megmenteni és gondolatot behelyezni az emberbe. De a Krisztus követői nem buzdítják erőszakra a zsidókat a muszlimokat és keresztényeket, mert a Béke Istene a béke megőrzésére hívott el minket, és boldogságot ad a béketeremtőknek. "Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják" Most nem a Krisztusban való üdvösségről kell beszélni, mert közeleg a háború, ezt még kívánni se kell ( egy háború sem szolgálja az evangéliumot) hanem arra, hogy hirdessük a megbékélés Istenét a világba és felszólításunk a romlástól való elszakadásra amíg lehet, mert Isten féltékeny és Szent. Eközben Krisztus építi az egyházát, élő kövekből, amig tart a kegyelem ideje.
"Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom..." (1Korinthus 15-33, 34).
Az elkülönülés nem egy csoport, mindenki személyesen megtapasztalhatja a Szentlélek által a romlást, és elszakadhat tőle, nem számítva másokra. Ha elválik a hazugságtól, akkor mihez ragaszkodj és kihez, csak egy válaszom van; az Úr Jézus Krisztushoz, aki mindig hűséges, és nem hagy el, hanem befogad téged és engem. Isten elfogadja az ilyeneket, és megteremti a hajlékot: ". "Uram – szólt hozzá Júdás, nem a karióti –, mi történt, hogy nekünk készülsz láthatóan megjelenni és nem a világnak?" Jézus ezt felelte neki: "Ha valaki szeret engem, és igémet megőrzi, Atyám is szeretni fogja azt, azután majd elmegyünk hozzá, és lakást készítünk nála..” (János 14-22, 23).
Az Atya szeret minket, - mi szeretjük Őt?
2021. november 17., szerda
Kisértés és védelem.
Kisértés és védelem.
A gondolkodó emberek szilárd hitalapot akarnak, mert nem élvezik állandóan a hullámok szeszélyein ringatózni. Mindannyian szeretnénk egyszer a földre szállni, és szilárd talajon állni, ahogy a tengerész is boldog ha partra száll, de hol találjuk meg ezt a szilárd talajt? Ó, van egy megingathatatlan igazság sziklánk, Jézus Krisztus, akin a hitünk és reményünk, szilárdan áll. Bizalmunk tévedhetetlen alapon nyugszik: "Meg van írva." Hitünk alapja a Biblia, az egész Biblia, és nem más, mint a Biblia. De a Biblia nem lapokból és szavakból áll, hanem Isten hozzánk írt üzenetéről szól, aminek a központi gondolata Krisztus, Istennek Fia.
Azt mondják, a Bibliát nehéz megérteni, de nem azok számára, akik őszintén keresik Isten Szelleme vezetését. De ez is az Isten irgalmától függ. Valóban olyan igazságokat tartalmaz, amelyek meghaladják észünk befogadó képességét. Megmutatja, mennyire korlátozott az elménk és az emberi bölcsesség. De az alapvető, fundamentális kijelentésekben - a Bibliát nem nehéz megérteni. Én azért hajlamos vagyok arra a megállapításra,hogy mindenkinek megnyílik az Isten üzenete a maga színvonalán, úgy a gyereknek a kezdőknek is érthető, mert máskülönben hogyan lettek gyerekek az Isten családjában, ha nem hallották Isten szavát. A hit hallásból van. Az ember, még ha csak az első lépéseket teszi is meg Isten kegyelmének megismerésében, amelyet a Szent Szellem tanított és egyedül Isten Igéje vezérel, megismerheti az Úr akaratát üdvösségére vonatkozóan, és megtalálja az utat, a mennyországhoz vezető utat, mert Isten Igéje tiszta és tévedhetetlen igazság.
Kifejezetten az új megtértekhez szeretnék fordulni, akikre nemrégiben talált rájuk a Megváltó. A közelgő csatában ezt a Könyvet a Szellem kardjaként kell használnod. Arra kérlek benneteket, hogy folyamatosan használjátok Istennek ezt a fegyverét, hogy ellenállhassatok az emberi lelkek ellenségének. De ezt a kétélű fegyvert előbb magatok felé fordítsátok, hogy ti is alkalmasak legyetek a külső küzdelemben.
Fiatal harcosoknak ajánlom ezt a fegyvert, és három pontra hívom fel a figyelmet. Először is, ez a Szentírás, Jézus Krisztus fegyvere volt. Másodszor, érdemes odafigyelni arra, mire használta Ő ezt a fegyvert. Harmadszor pedig figyeld meg, hogyan használta.
" Ekkor Jézust a Szellem felvitte a pusztába, hogy a vádló megkísértse. Negyven napon és negyven éjen át böjtölt s utoljára megéhezett. Ekkor hozzáment a kísértő és így szólította meg: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek kenyerekké váljanak." Ám ő ezt felelte: "Írva van: Ne egyedül kenyérrel éljen az ember, hanem mindazzal a beszéddel, mely Isten szájából kijön." Ezután magával vitte őt a vádló a szent városba és odaállította a szent hely ormára. "Ha Isten Fia vagy – mondta neki –, vesd magad alá! Írva van ugyanis: Angyalainak parancsol felőled, kezükön hordjanak, hogy lábad soha kőbe ne üsd!" "Az is írva van: – felelte neki Jézus – Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!" Megint magával vitte a vádló egy igen magas hegyre s megmutatta neki a világ összes királyságait és azok dicsőségét. "Ezeket mind neked fogom adni, ha leborulsz és imádsz engem" – mondotta neki. Akkor Jézus ezt felelte: "El innen, sátán! Hiszen írva van: Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld!" Ezzel elhagyta őt a vádló. Egyszerre angyalok jöttek hozzá és felszolgáltak neki." (Mt 4:1-11).
Három kísértés, három irányban. Az első a testre irányul, a második a lélekre a harmadik a szellemet támadja meg. Ebben a háromban kell ellenállnunk a kísértésnek. Az ember ezekből áll össze, szellem, lélek és test. De ahogy látjuk a kísértő a testtel kezdi.
De egész utunkon kísértet minket a vádló, nem csak a frissen született gyermeket. Csak hogy a gyermekek védtelenek, mert még nem öltötték fel a harci védő öltözetet. Ez Isten szàmára különös gondoskodást jelent. Ugyanis angyalokat rendelt melléjük, akik szüntelen látják Isten arcát, angyalok vigyáznak rájuk, és mint küldöttek Istentől végzik őrző és építő munkájukat. Azok akik már felvették a harci öltözetet, többé kevésbé tudják használni, de nekik is angyalok szolgálnak, mert más veszélyek is fenyegetik őket, nem csak a hit háborúja. Az üdvösség sisakját, a hit pajzsát és a kétélű kard ami az Isten szava. Az üdvösség ami megváltotta az ádámi testet, a hit ami védi lelkünket, a kard a szellemi fegyver, amivel csak egy szellemi ember tud hadakozni a vádló al szemben.
Isten a Szellemét nem mértékkel adja, végtelenül meríthetünk belőle. De ebben nagy része van Urunk segítő kegyelmének.
Áldja meg az Isten minden harcosát, tudván, hogy Krisztus már előttünk legyőzte a vádlót, nekünk csak követni kell ezen a győzedelmes úton a győzelem zászlaja alatt.
2021. november 16., kedd
A tíz szűz.
A tíz szűz.
( Máté 25. 1,-13)
"Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"
Az Úr ebben a példázatban, kissé félrehúzta a függönyt, hogy betekintsünk mi van mögötte, a színfalak mögött, a keresztény ház külső arculata mögött, amit a mennyeknek országának nevezz itt a földön. Mert a tíz szüzek jelképezik azt. Mind a tíznél volt lámpás, tehát mind a tíz szüzek, Krisztus nevét vallják.
Így a keresztény világ teljesen összeomlik. És nem csak az oktalanok, hanem a bölcsek is elalszanak. Senki sem találtatott méltónak a vőlegény iránti éber várásnak. – mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Isten azonban, ha titokban is, de gondot visel, hogy készülve és várva a vőlegényre, el akarjanak menni valahova és közben elaludni. Röviden, megváltoztatták eredeti helyzetüket. Nemhogy nem éberek, hogy várják a vőlegény visszatérését, de már nem voltak a valódi helyzetükben. Ezt úgy értelmezném, hogy az egész kereszténység elhagyta eredeti helyét. Amikor visszatér a remény, akkor a helyzet helyreáll, de korábban nem. Éjfélkor, amikor már mindenki aludt, kiáltás harsant: "Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!" Ez érintette a szüzeket, az ostobákat és a bölcseket egyaránt. Így van ez most is. Ki tagadja, hogy az ostoba emberek nem beszélnek és írnak az Úr megjelenéséről? Az általános izgalom minden keresztény közösségben, országban és városban folytatódik: az ellenállás ellenére egyre szélesebbre terjed a várakozás. Nem a világ várja a vőlegényt, hanem a keresztények. Ez semmiképpen sem tartja vissza Isten gyermekeit attól, hogy Isten Szellemében növekedjen. Az olajat keresők aggódva rohangálnak ide-oda, nyugtalanok, ( nincs béke a szívükben) ellenben, akiknek olaj van a lámpában, azok örülnek, hogy lesz idejük, mielőtt a vőlegény visszatér, mert tudják, hogy a korsóikban van olaj. És micsoda különbség! Az okosak már korábban felhalmozták az olajat, míg a többiek ostobaságukat bizonyították azzal, hogy nem tették ezt. Hadd hívjam fel erre külön a figyelmet. Nem az a különbség, hogy várjuk-e az Úr visszajövetelét vagy sem, hanem az olaj (vagyis a Szent Szellem kenete) birtoklása vagy hiánya. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy a balga szüzek lámpásaiban is volt olaj: "Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik." Hogy ne térjünk vakvágányra, csak röviden, az ostobák lámpásaiban is volt olaj, a meggyőződésem az, hogy az az olaj, amit Istentől kapott szellem Ádám orrába lehelt. De ez nem elég a haza vezető útra, de nem csak azért, de hagyjuk ezt a gondolatot nyitva.
Minden keresztény aki Krisztus nevét vallja, valamennyien szüzek làmpással. De az olajhiány elkerülhetetlen azoknál, akiben nincs Krisztus Szelleme, az egyáltalán nem tartozik hozzá. Ezeket nevezi az Úr ostobáknak vagy balgáknak a példázatában. Bármit is vallanak, ők nem tudják, mitől mások a bölcsek a Szellem üdvössége nevében; és az ő nyugtalan keresésük az után, ami hiányzott belőlük, végül még itt a földön is elválasztja őket attól a közösségtől, azoktól akik az Úrhoz vezető úton mennek. Hogy érthetőbb legyek, más utakon járnak.
Az az elképzelés, hogy ők azok a keresztények, akikből hiányzik a jövő előrelátásának ajándéka, nemcsak helytelennek tűnik, hanem teljesen méltatlannak is a szellemi elméhez. Krisztus megismerése kevésbé értékes, mint a jövő helyes tudása? Nem tudok megérteni egy keresztényt olaj nélkül a lámpájában, akik az igét igyekszenek magyarázni, tehát nem szellemben jár, hanem testben él. Világossá válik, hogy minden szentben, aki engedelmeskedik Isten igazságának Krisztusban, a Szent Szellem lakozik benne. Amint János tanít bennünket, az isteni család legkisebbjei jogosultak erre a kenetre, nem az atyák és a fiatalok, hanem a gyermekek. "Írok néktek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért. Írok néktek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok néktek ifjak, mert meggyőztétek a gonoszt. Írok néktek fiacskák, mert megismertétek az Atyát.(1 János 2,-12,13)
Természetesen, ha Krisztusban a legfiatalabbaknak vannak ilyen kiváltságai, akkor a fiatal férfiak és a családapák nem nélkülözik ezt, itt nem csak a korról van szó. Ezért, teljesen biztos vagyok benne, hogy igazam van, megerősítem, hogy ha a példázat az olajra összpontosít, akkor nem a jövő prófécia ajándékára, hanem Isten Szelleme ajándékára utal, akkor minden ilyen keresztényben, és senki másban, a Szent Szellem lakik. Ilyenek azok az okos szüzek, akik a vőlegény találkozására készültek, és amint megjelent, bevonultak vele a menyegzőbe. Amikor ez az óra közeledik, mások éppen ellenkezőleg, egyre jobban összezavarodnak. Lelkükben és hitükben nem Krisztusra támaszkodva, mert a Szentlélek nem lakott bennük, felbecsülhetetlen értékű ajándékot kérnek az árusoktól, kérve, hogy valaki irgalmazzon nekik, és adja el ezt a felbecsülhetetlen értékű olajat, amit lehetetlen megvásárolni. Eközben az Úr visszatér, és akik készen álltak az érkezésére, bementek vele a menyegzőre, és az ajtók bezárultak. A többi szüzet nem engedik be a lakomára. Az Úr nem ismeri őket.
Közben hadd mondjam el, hogy ezek a balga szüzek sorsukban különböznek azoktól az okosoktól, akiket az utolsó időkben, szélesebb és mélyebb különbségek miatt, érdem szerűen mentek be az ajtón a menyegzőre. Nincs okunk azt hinni, hogy a kint maradtak, hogy a szenvedők helyzetét ezen a fordulóponton tovább bonyolítaná az álom, ahogyan a szentekkel megtörtént a kereszténység hosszú ideje alatt. Mert a példátlan megpróbáltatások és bajok rövid ideje ezt nem teszi lehetővé, ami aztán őket éri. A továbbiakban a Szentírásban aligha találunk alapot annak az állításnak, hogy a Szent Szellem lakhatna korunk ilyen szenvedőiben, mert ez a hívők különleges kiváltsága, hiszen az elutasított Krisztus elfoglalta helyét a mennyben, s vele van a menyasszonya is, tehát a Szent Szellem elhagyja a földet velük. Kétségtelen, hogy a Szent Szellemnek le kell szállnia minden testre a második eljövetel napján, de egyetlen prófécia sem mondja ki, hogy a maradékot így jellemeznék, amíg meg nem látják Jézust. Van egy harmadik megkülönböztető vonás is: sehol nem beszélik ezekről a szenvedőkről, hogy találkozni fognak a vőlegénnyel. Most fel se vetettem a parázna asszonyról szóló igeszakaszt a Jelenések 17 fejezetéből.
Nagyon lesűrítettem a gondolataimat, ez a téma nagyon gazdag, az Úr rövid volt, tudván, hogy a Szent Szellem majd kitárja bővebben a testvérek által.
2021. november 15., hétfő
El kell határoznunk,
Fentről lenéz.
El kell határoznunk, hogy semmi mást nem hirdetünk, csak Isten Igéjét.
Ebben az írásban nem csak az én gondolataim vannak benne, párosítottam egy testvér gondolataival.
Az a tény, hogy a legtöbb ember elfordul az evangéliumtól, azt jelzi, hogy a keresztény gyülekezetekben gyakran nem hallják a szívhez szóló igemagyarázatokat, vagy nem szólnak a szívhez. Beszélhetünk egy király történetéről, aki minden nap sok embert meghívott vacsorára. A király szolgái bizonyos napokon kimentek, és összehívták a népet. De egy idő után az emberek nem jöttek az ünnepekre. A vendégek száma folyamatosan csökkent. A király megtudta, hogy a meghívottaknak megvolt az oka, az ok, az ételek rossz minősége volt, és komolyan megdorgálta a szolgákat, akik készítették a rossz minőségű ételeket.
Nem keverték e össze egyes prédikátorok a jó minőségű evangéliumot az üres, élettelen beszédekkel?! Talán ezért nem járnak az emberek az istentiszteletekre? De ez mindenki felelőssége is, mert az evangélium tiszta igazságát kellene elfogadnunk, nem az üres beszédeket. Az nem jelenti azt, hogy szigoruan csak a bibliai szövegek használhatók, lehet úgymond példabeszédek formájában, de mindennek az Isten gyökeréből kell táplálkoznia. Most nem tanítok senkit, de ha valaki gyümölcsöt akar hozni Isten számára, akkor a Szentlélektől kapott ihletetségből szolgáljon, legyen az bármi ami másokat szolgálni hivatott.
Tehát az eddigieknél teljesebben úgy döntöttünk, hogy felhasználjuk azt, amit Isten adott nekünk a Könyvében, mivel bízunk Isten Igéjének sugallatában. Ismét szeretném megismételni: bízunk Isten Igéjének ihletésében! Számos támadást indítanak a Biblia ihletése ellen. Az igaz keresztény számára a Szentírás teljes ihletettsége tény, nem elmélet vagy hipotézis. Ha elfogadod azokat az elméleteket, amelyek csökkentik bármely szentírás tekintélyét, akkor a végén minden hit nélkül maradsz a Biblia ihletettsége nélkül.
Tudod, miért akarják hihetetlenül kicsinyre csökkenteni a Szentírás ihletettségét? ( nem magát a Bibliát, hanem kizárni a Szent Szellem munkáját)- Mert ki akarják szorítani Isten igazságát. Ennek elérése érdekében mindenféle sötét trükkhöz folyamodnak. Ha este mész a boltba szövetet vásárolni, és az eladó azonnal tompítja a lámpa fényét, amint beléptél, akkor nem akarod megvenni az árut, mert gyanítod, hogy rossz dolgot akar eladni az eladó. Több, mint a gyanúm, hogy pontosan ez a szándéka azoknak, akik csökkentik a Szentírás ihletettségét. Amikor az ember elkezd kételkedni és elutasítani az ihletet, azt csak azért teszi, mert rossz szándékai vannak a Szentírással kapcsolatban, amelyeket nem olyan könnyű megvalósítani az ihlet fényében.
Testvéreim, készséggel tulajdonítunk Isten Igéjének tökéletes ihletet, és bátran kijelentjük: ha prédikációink nem felelnek meg Isten Igéjének, akkor „nincs világosság” (János 11:10). A Biblia ihletettségén keresztül szeretnénk megpróbáltatni, és a legértékesebbnek azokat a hallgatókat tartjuk, akik naponta megvizsgálják a Szentírást, "tényleg így van-e" amit élénk tálalt az igemagyarázó.(ApCsel 17, 11). Ez éppen rám is meg másokra is vonatkozik, nem azt kell figyelembe venni, hogy ki, vagy milyen tekintély mondja, hanem mit mond mit ír, eljut e a szívünk mélységéig vagy a tanítás építő jellegű vagy romboló. De azoknak, akik csökkenteni akarják a Biblia ihletettségét, azoknak a szavknak nem fogunk engedelmeskedni vagy egy órán keresztül, csak kínt szenvedünk!
Nem léphetünk arrogánsan szembe velük, de nagy alázattal szolgálhatunk az ilyeneknek, és ha meghallgatja, megnyertük őt.
De ehhez is nagy kegyelem szükséges az Úrtól!
Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.
Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...
-
Szellemi látás. (hit-görög = πίστις -piotis) …...egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. (János 9, 25) Milyen csodálatosak az Ú...
-
Vak vezet világtalant „Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.” Miért kezdt...
-
“Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt. Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a f...
-
Isteni megbocsátás. “Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bű...
-
Backstage – avagy, a színfalak mögött. Ted Kereshe írta. Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak mind...
-
Avatar. (Ted Kereshe írta.) Bevezető. Ezek a gondolatok amit itt írásban lefektetett az író, tudós embereket, és a gondolkodásra képes ...
-
Buzgóság nem a helyes ismeret szerint. Így ír egy általam kiragadott részben Pál apostol a zsidó testvéreinek. Melyek szerint igaz az, ho...
-
A téves gondolkodásról. 2. fejezet ( bölcsesség könyve, részlet). “1. Tévesen vélekedve azt mondják egymásnak: "Rövid az életünk ér...
