Felszabadulás.

 

Felszabadulás.

Annyiszor szembesülünk azzal, hogy a tanítások és egyéb gondolatok, súlyos teherkén nehezednek ránk, főleg azok amelyeket nehéz teljesíteni. Teljesíteni nehéz amit nem a Szent Szellem szabadságából erednek. Azok a tanitások amik csak a lelket gyötri és nem ad lehetőséget a felszabadulásra. A lelkünk őrzője, a Megváltó Jézus Krisztus megjelent nekünk kegyelemben, s miután felment a mennybe, sokak között támasztotta fel az Újszövetség egyik kiemelkedő szolgáját, Pál apostolt. Sok kegyelmi ajándékot találunk benne. Az egyik ajándék, a hívők lelkének őrzője.

Lássuk, milyen lélekkel és szándékkal szolgált, lelkünk és akkor élők lelkeik felszabadításáért, akik között ápolóként gazdálkodott.

 Általában ha követjük a tévtanításokat, megnehezítjük a dolgunkat, mert az értelmezés során mindig rá erőszakolnak az Isten művének meg nem értéséről szóló gondolatokra.  Isten számára nagyon fontos, hogy lelkünk és szívünk igazi szabadságba kerüljön Krisztusban. Mi az első ellenségünk? - mi magunk vagyunk. De miről is beszélünk.

Feltűnik néhány felvetés, állítólag Isten azt akarja, hogy jámbor tettekkel, a jámborság, kegyesség külső jeleivel igyekezzünk megmutatni hitünket a cselekedeteinkben, mindenáron követve az ige leírt szövegét, nem figyelve igaz Istentől kapott hitünkre, mi alapján üdvözülünk és cselekszünk. Ez nem valamiféle félreértés vagy ellentmondás, ha Benne maradunk, és magában Istenben állunk szilárdan, akkor minden a helyén van. Akkor a parancsolatai könnyűnek bizonyulnak, mert a szabadság szellemét adta nekünk. A terheket Jézus leveszi a vállunkról. Az embernek csak meg kell szabadúlnia a függőségétől, s nem önerőből, mindez porrá válik. Isten részéről minden úgy történik, hogy szilárd alapunk legyen, függetlenül attól, hogy hol vagyunk a vízen, a szárazföldön vagy a levegőben. Csak a mi részünkről nagyon törékeny ez a bizalom. Miből kell kiindulnunk, hogy megválljunk lelki terheinktől? Ahogy a vízben fuldoklók valami szilárd alapot keresnek, úgy nekünk is olyan alapokat kell keresnünk, hogy elrugaszkodhassunk magunktól. 

A kegyelem Szelleme azért cselekszik, hogy megszabadítson mindentől ami az ember lelkét szívét nyomja, a bűn nemcsak magát Istent bántja, hanem azt is akiben él. Ez egy életre való folyamat. Hiszen Isten az őszintén hozzá fordulóknak,  bűneit megbocsátja örökre, de a bűn elleni harcban Ő a mi segítségünk és szabadítónk. A háborút az Úr megnyerte, de a bűn elleni csatákat megkell vívnunk minden nap.  Nehogy azt gondoljuk, hogy a saját erőnktől függ a csatában való győzelem. Mert az aki valójában a saját erejéből megszabadul egy s más bűntől, annak megvan a veszélye, hogy visszaeső lehet. Úgy ahogy a mi üdvösségünk se tőlünk ered, úgy a bűntől való szabadulás se.  Üdvözülünk minden szellemi és testi szennytől, ha teljesen az Úrra bízzuk magunkat. El kell engedni magunkat saját magunktól. Elég régen vagyok a hitben, hogy tapasztalatból tudom ezt kijelenteni. Sokszor folyamodtam a saját erőmből megszabadulni az engem terhelt bűneimtől. De mindig visszaeső voltam. Az Isten Szent Szelleme nem hagyott békén, állandóan Isteni módon, fokozatosan és szeretetteljesen kezelte a vágyaimat az apostolokon és különösen a pogányok apostolán, Pálon keresztül. 

Az igazság nem az, hogy nekünk nincs szükségünk Istenre, hanem Istennek van szüksége ránk. Nem mi keressük Őt, Ő talált meg minket. Ezért Istennek tetszett, hogy felemelje Isten Fiát a feszületre és az Ő áldozata megmutatja üdvösségünket és szabadulásunkat önmagunktól, bűneinktől, ezen belül is ebből a gonosz világból. Hogy imádókat nyerjen magának, és gyermekei közé soroljon minket, megossza velünk dicsőségét a mennyben. Hogy örökölhessük mindazt, amit Isten készített nekünk, dicsőségének örök hajlékában. De milyen utat kínál a Szentírás, és milyen utakon járunk?

Ez a kérdés nagyon fontos, és jövőnk és áldásunk múlik rajta. Végül, de nem utolsósorban az öröm a Szent Szellemben. Itt nem az örök választottak kérdését feszegetem, mert a Krisztus nyájából senki se veszik el. Itt inkább a mi földi felszabadult békességünkről van szó. Ő azt akarja, hogy már itt a földön találjuk meg a békességet Istenben. Hogy felszabadultan járjunk ezen az úton, megízlelve a mennyei áldást és békességet. Nagyon sokan gyötrődnek magukban, már hívő létükre. Vizsgálja meg magát mindazok akik nem találtak békét Istenben, hogy igaz hitben vannak e. Ha igen, akkor ez a földi utunk csak a kezdete az örökkévalóságnak.

A Rómaiakhoz írt levélben az 5. fejezettől kezdve, a 6., 7. és 8. fejezet folytatásaként láthatjuk, hogy Pál apostol hogyan fejleszti fokozatosan az önmagunktól való megszabadulás gondolatát a testitől a szellemi felé, és elvezet bennünket önmagunktól a valósághoz. Az alaphoz és az Isteni szeretet ismeretéhez. "Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.." (Róma 6:22). Hát elég nagy hibának tartom azt, hogy önerőből tudnák megszabadulni a bűntől és annak hatásaitól. 

 

Azt mondhatjuk, hogy az igazi lelkipásztori szolgálat a legritkább ajándék az Egyházban. Ha sokan is vannak a gyülekezetekben, de kevesen az Isten Egyházában. Az a szellemi szolgálat, amely Isten valódi értékeinek felismeréséhez vezet. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a szentség és az örök élet. Miért vannak ilyen következtetéseim? Mert én magam figyelem mások szolgálatát, nem a kritika szellemében, hanem az igaz szellem keresőjeként. Ahogy fentebb is írtam, sokan saját maguk és egyházaik igazolásával foglalkoznak. Kevesen foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a Szellem szolgálatával megvalósítható, vagy a tudáson keresztül eljuthatunk a szabadulás valódi tárgyához, Isten békességéhez. Mármint a testvérek szolgálatán keresztül is a szellemi építkezés érdekében.

Lássuk, hogyan ír Pál apostol a rómaiakhoz.

Először is, az 5. fejezetben az apostol arra vezet: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1).

Majd így folytatja: „Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,” (Róm. 5:3). Csia Lajos fordítása.

Milyen nyomorúságról van itt szó? Ha tovább olvasunk, megtudjuk, hogy nem Krisztusért való szenvedésről és bánatról beszél, hanem önmagunk bánatáról. Nem azért szenvedünk, mert állítólag nincs remény számunkra, mert nem találunk magunkban erőt, hogy ne engedjünk a régi természet vágyainak. Megpróbálva (tévesen) legyőzni a bennünk lakozó bűnt, és vereséget szenvedünk: „ Gyönyörűségemet lelem ugyanis az Isten törvényében a belső embernek megfelelően, de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely hadban áll értelmem törvényével, és fogollyá tesz annak a véteknek törvényébe zárva, mely tagjaimban van.” (Róma 7:22,23). Nyomasztó, hogy testünkben van egy másik törvény, amely ellenkezik Isten szellemével.

De végül is milyen módszerrel érhetjük el lelkünk békéjét? Itt nem arról van szó, állítólag, hogy megszabadíthatjuk magunkat a régi természet kéjétől, hanem hogyan szabadulhatunk meg ettől a lelki, testi gondolatoktól. Ebben a fejezetben és a következő fejezetekben is elhangzik, hogy nem szabadulhatunk meg egészen addig, amíg teljesen meg nem szabadulunk a bűnös testtől, de ennek még nem jött el az ideje. A teljes megváltás és szabadulás ettől a testtől még a jövőben van. „Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik. Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.".(Róma 8:22,23).

A korinthusiakhoz írt levél megismétli ezt a gondolatot; "Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a mennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. – Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk." (2Korinthus 5:4,5)

Pál azonban egy nagyon fontos gondolattal folytatja, és megmutatja az utat, hogyan nyerhetünk békét szívünk és lelkünk számára. Annak ellenére, hogy még mindig ebben a bűnös sátorban vagyunk. Isten arra hív, hogy forduljunk a szellemi gondolkodás felé. Mert a gondolataink határozzák meg útjainkat. Amit gondolunk, ugyanazon szabály és irány szerint megyünk és élünk. Járásunk mindig tudatunkat és hitünket követi. Nem fordítva, nem a második, majd az első. Ez kiterjed az egész életünkre, ki milyen gondolatot követ és főleg kit követ. Nem a „testi igazságosság” vagy „igazság” elérése vezet el bennünket az önmagunktól való megszabaduláshoz. Ugyanis az ösvény adott a Szentírásban, amely az emberi szív legmélyén helyezkedik el, annak az állapotából fakad.

A törvény jelentésével a hetedik fejezet foglalkozik. Jól látjuk, hogy az apostol milyen fokozatosan tudatosítja a törvény szerepét. Itt nem kell részletezni.

De az apostol célja, hogy rámutasson a Szent Szellem által, hogy megértsük és kövessük Isten gondolatait, hogy Isten szándéka a szív mélyére jusson. A régi természettől való megszabadulás az első számú cél. De tovább így folytatja, nem hagyva ebben az állapotba a hívőket.

 A Róma 8. fejezete így kezdődik: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.(Megjegyzés; hiányzik az eredeti görög szövegből; „ kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint). Krisztus teste szerint senki sem járhat. Szellemében  igen!

"Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munkálhasson.” (Róm 8-10) (Az eredetiben így hangzik: „Ha Krisztus bennetek van, akkor a test meghalt a bűn miatt”). Amint látjuk, a test a bűn miatt halt meg, és a halott test semmilyen módon nem szolgálja Istent. Ennek az igeszakasznak a téves értelmezése oda vezet, hogy a bennünk élő Krisztus megöli a bűnt a testben. Vagy nem engedi megnyilvánulni, mintha testünk automatikusan alávetette volna magának Krisztus Szellemének. De ez egy téves felfogás, mert  Pál azt írja, hogy bűnös tagjainkat minden nap meg kell ölni. (Kol 3:5 ). "Öljétek el hát földön lévő tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz vágyat, továbbá a telhetetlenséget, ami bálványimádás.". De nem mond ellent a fenntirottaknak? Hogy Isten mindet elintéz helyettünk? 

Gyakorlatilag nem vagyunk mentesek a bűneinktől. Más utat kínál nekünk Pál apostol az igazságossághoz és a szentséghez. Pál folytatja: "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.." Itt egy másik törvényről, a Krisztusban való szabadság törvényéről beszél: „Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség". 

 Ha valaki eddig követte ezt a gondolatot, akkor megláthatja, hogy a bűn ítéletéről olvasunk, nem pusztulásáról. A bűn tovább terjed a világban. Isten a bűnt a Krisztus feszületén ítélte el, de a bűnök a mi testünkben maradtak. Az Isten Fiában hívő többé nem megy az Istenítélet széke elé, és semmilyen esetben sem ítéli el, a bűnös teste miatt, és annak negatív megnyilvánulásai miatt. Egy egyszerű oknál fogva, mert az ádámi bűnt Krisztus feszületére helyezte, és azon túl már Krisztus feltámadásának részesévé vált. Se ítélet se halál nem éri.

Annak ellenére testi ( amit halottnak nevez a Szentírás) ember nem szolgálhat Istennek, mert a bűnös test már el van ítélve. Tehát Isten szemében már nem létezik a természeti bűnös ember. De hogyan szolgálhatja az ember és dicsőítheti Istent ebben a bűnös testben? - végül is ez a törekvésünk. Meg van írva, hogy Szellem szerint járj és Szellem szerint élj: „.Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.". Tehát már itt ebben a bűnös testben élete és békességet talál. 

Akik Krisztus szellemében járnak, vagy Szellemben járnak, csak azok dicsőítik Istent, akikben megvan Krisztus Szelleme. De ez még nem minden, mert ezek a fejezetek csak azt fejtik ki, hogy hogyan tetszünk Istennek, és kövessük Őt szellemileg, felszabadult lélekkel és szellemmel,  hogy felszabadult lélekkel kiállíthassuk:"Abba, Atyám!" Ha a szellemi értékek kurzusát választjuk, és átgondoljuk a fentieket, pl. Krisztusról, akkor biztosan követni fogjuk a gondolatainkat. Nincs itt semmi misztikum vagy titok. Az ember úgy van megalkotva, hogy kezdettől fogva nyilvánvalóvá válik, ami bensőjében indokolt.

A magunkban rejlő bizonyosság az a bizalom, hogy Isten imádása és dicsőítése magától Istentől származik, mert mindennek, ami az életünkben történik, Krisztus Szellemétől kell származnia. Nem nagyképű szavak ezek, hiszen Isten gyermekei vagyunk, van bennünk bizonyságtétel, hiszen a tiszta szellemünkből kiáltunk Istenhez: „Abba, Atyám!”.

Ami a régi „énem”-ből származik, az nincs is Isten előtt, nem létezik. Mert a mennyei Atya a Krisztus prizmáján lát minket tökéletesnek. Hiába próbálunk Isten kedvében járni, a mennyek országa semmit sem örököl a testtől, „vér és hús”.

Most egyáltalán nem az a fontos, hogy az emberek hogyan ítélnek meg minket ezért, hanem az, hogy mi magunktól megszabadulva örömmel mondhatjuk, hogy üdvözültem, és Istent dicsőítem az Ő szellemében.

„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;

Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: "Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?." (33...35).

Így, ha Vele elérjük a felszabadulást, akkor nincs más dolgunk, mint az Úristen dicsőítése. A testi gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal eggyütt. De ebben mi gátolhat meg, hiába az erőfeszítés és az akarat? A galatákhoz írt levélben is kiderül.: “ Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg? Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?2 ( Gal 3,- 1,2)

 

Az egész evangélium és Krisztus tanításának lényege arról szól, hogy ki Krisztus és kik vagyunk mi az Ő szemében. Mert Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Az önmagunktól való felszabadulás az út Krisztussal, és nincs ebben semmi elérhetetlen, ha engedjük, hogy Isten kegyelme szabadon áramoljon életünkben, és  nem veszünk el semmit más Istent meggyalázó forrásokból, magunktól és ebből a világból. Mindig úgy lesz, ahogy Isten elrendelte nekünk. Ti szellemiek legyetek türelmesek a gyengébb testvérek iránt, mert ti is azok voltatok valamikor, de a tévtanításoktól határolódjatok el, és másokat is figyelmeztessetek, óvjátok meg a befolyásától, ha Isten felszentelt titeket erre. De a tévtanításokat hogy tudjuk felfedezni, ha mi magunk is testiek vagyunk. Csakis a bennünk lévő Krisztus Szelleme által. Ha erre a pontra eljut a tudatunk, akkor teljesen rábízzuk magunkat Isten előre megtervezett szándékára, ami minden egyes gyermekére vonatkozik személyesen is. Jobb semmit sem tenni, mint Istennel ellentétes dolgot cselekedni. A magabiztosság ha a testből származik, nagy kárt okoz a lelkekben. De csak egy időre, ezt könyvelhetjük úgy, hogy időt veszítünk. De Isten ezt is a javára fordítja gyermeke lelkében. Mert ez egy tanítás, hogy ha túl vagyunk a tévelygésen, már sokkal többet kapunk mint azelőtt.

„De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (37..39).

 Ha valaki azt tanítja, hogy az ember akaratától függ a mi üdvösségünk és békességünk, az nem ismeri Istent. Mindenben az Ő akarata dominál, még a téves út is, amire téveszt, hogy megtanítson téged annak a következménye által, ha tényleg az Övé vagy.

"Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen. Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." (Gal 1-8). Tehát ahogy Korintusban fennállt a veszély a tévelygésre, hiszen ők hívő Krisztus követői voltak, nekünk meg pláne mert már sokan abba a tévelygésbe bele születtek. Ezért jó ha mindent latba veszünk, ha tényleg nem éezük magunkat szabadnak Krisztusban.

 

 Az Istentől való hit vezéreljen mindenkit aki Isten szereti.

Úttörő Krisztus.

 

Úttörő Krisztus.

 

„Mindenestől egybegyűjtelek téged, Jákób! Összetakarítom Izráel maradékát. Összegyűjtöm őket, mint a bocrai juhokat, mint a nyájat az ő karámja közé; hemzsegnek majd az ember-sokaság miatt. Előttök megy fel az úttörő; kitörnek és átmennek a kapun és kivonulnak, és előttök megy a királyuk, és élükön az Úr!.” (Mikeás 2-12,13).

 

Ellentétben a 10. verssel, ahol az Úr szégyenteljesen elűzi jelenlétéből a tisztátalan népet, most "egész Jákobhoz" szól, azaz, Izrael maradékához, amely a jövőben Jehova új népét alkotja. Isten erre a népre utal, amikor azt mondja (Róma 11-26), hogy „az egész Izrael üdvözül”. Ez is becses gondolat azoknak a híveknek, akik ma a kereszténység romjai között vannak! Isten egy elrejtett maradványra gondol magában a Krisztus nevére hivatkozó  hitvallásban. Ez a maradvány, mint Izrael maradványa egykor, alig ismert, de még mindig létezik. Egyesek, talán ketten-hárman összegyűlnek az Úr körül, de hány eltévedt bárány nem ismeri ezt a gyülekezési helyet, és mélyen sóhajt magányában! Amikor az Úr eljön, egy szempillantás alatt összegyűjti őket. Hatalmas mennyországi nyájat alkotnak, és hangosak a sokaságtól, hasonlóképpen, amikor Izrael maradékát összegyűjti ezer éves földi Királyságába. A helyreállított Izrael földi dicsősége láttán örvend majd a menny! De mit is mondhatnánk, ha látjuk a megváltott bárányok mennyei dicsőségét, amint a nagy Pásztor köré gyűlnek, hirdetik az Ő dicsőségét, megismételve, aminek visszhangjait mindenhová és vég nélkül hordozzák a mennyei város Jeruzsálem egész terében. És ki az aki minden jövőbeli áldás Forrása? A próféta azt mondja nekünk, hogy ő egyedül Krisztus: „Előttök megy fel az úttörő; kitörnek és átmennek a kapun és kivonulnak, és előttök megy a királyuk, és élükön az Úr!” (13. v.). Ma úgy tűnik, hogy az ősi nép összegyűjtése éppoly lehetetlen lesz, mint az egyház összegyűjtése. Várjuk, hogy az Úr, Izrael királya előjöjjön. Aki a falat ledöntötte utat törve, az minden akadályt is ledönt. Ugyanígy ma, bár vágyunk arra, hogy lássuk Isten szétszórt mennyei népének összegyűjtését, nem tudjuk felszámolni az akadályokat, mintha reménytelen lenne. De Ő összegyűjti népét, és elő fog jönni.

Izrael esetében falat törve, hogy kivezesse őket a tisztátalanok köréből. Krisztus dicsőségben fog állni, és vezetni fogja ezt az elnyomott népet, az Ő bárányait, előttük jár, ledönti a Sátán minden akadályát, minden igyekezetét, Elpusztítja azokat az embereket, akik megakadályozzák, hogy találkozzon Izrael maradékával. Kivezeti őket, és elválasztja őket a lázadó néptől. Ezután követik Őt, bemennek a kapun és kimennek azon.

Ez az igeszakasz világossá válik, ha észrevesszük, hogy a 12. versben a ”mint a bocrai juhokat, mint a nyájat az ő karámja közé;" leírt maradékra vonatkozik, a Szent Szellem megmutatja nekünk, hogyan és milyen csodálatos üdvösség által éri el népe és fogja élvezni ezt az áldást.. – Bemennek a kapun.

 A (János 15,-1...15) fejezetének teljes szakasza, úgy tűnik, Mikeás próféta e versének kommentárja: „Izrael nyáját (a maradékot) összegyűjtik; Az Úr eléjük fog törni. Ő a kapu, az ajtó. Krisztus, a pásztoruk és a királyuk. A maradék felismeri Őt, mint Főpásztorukat és Királyukat, és az Egyetlen Ajtót, akik kilépnek a hanyatló nép közül, és felismerik Őt, mint az egyetlen ajtót és hozzáférést az ezer éves birodalom áldásához. Minden akadályt lerombol, amit a Sátán felhalmozott ellenük. Meg fogja adni nekik a szükséges erőt, bátorságot és erényt a győzelem kivívásához. Ellenben a mennyei nyájjal szemben, nekik lesz megadva harccal megítélni Jehova ellenségeit. Akkor ki lehet majd mondani, hogy a Király "utat tört".

Ebben a szakaszban van egy másik figyelemre méltó kifejezés is: az úttörő, az „előttök megy ”. Az Egyház számára ez már megtörtént. Sátán minden hatalmát elpusztította Krisztus feltámadása, aki feldöntötte a korlátot és utat tört. Ugyanezen az alapon, vagyis a feltámadáson, semmi sem akadályozhatja majd Izrael népét a jövőben, hogy átmenjen a kapun. Előttük való feltámadása alapján teljesen felszabadulnak, mert a Pásztor irányítása alatt nem azért jönnek ki, hogy rejtőzködjenek - mindenféle veszélytől félve -, hanem terelgessék az Úr számtalan, zajos nyáját, mint egy méhkaptár zúgása– és legelteti Izrael hegyei jó legelőjén. Királyuk előttük megy. Ő az, aki belépett az ajtón (János 10-2), Isten minden akaratát teljesítve, akinek tehát egyedül van joga a mi Megváltónk lenni, ahogyan Ő lesz Izrael Megváltója. Ez a Király, ez a Megváltó, ez a Pásztor, ez a Jehova: " Jehova áll az élükön.".

Mennyi áldott gondolat van ebben a versben! Olyan csodálatos hozzáállása van a szabaduláshoz és Isten jövendő népének összegyűjtéséhez. De még inkább a mindennapi szabadulásunk miatt is. Mert előttünk megy a szabadító Krisztus itt a földi létünkben, az aki kihozott és vezet bennünket: teljes szabadsággal bevitt minket az Atya házába, hogy élvezzük az Atyával a Fiúval való közösséget, és onnan megyünk ki, hogy szolgáljuk Őt. Sokkal többet adott nekünk, mint azt az életet, amelyet zsidó bárányainak adott és adni fog, mert ez a „teljes élet” (János 10-10); ez az örök élet, amely örökséget és dicső mennyei életet ad nekünk az Atyával Jézus Krisztussal. Mindezek a mai áldásunkhoz tartoznak; Izrael áldása, bármilyen csodálatos is legyen, a következő ezer évben nem éri el ezt a helyzetet. És még ennél is alacsonyabb lesz, mint az az áldás, amely abban nyilvánul meg, hogy az üdvözült nyájat, a jó Pásztor egyházát saját mennyei  dicsőségébe hozta. Izrael, Jehova ígérete szerint elfoglalja helyét a földön ahogy az meg van ígérve az Ószövetségi próféták által.

A felismerés és elfogadás képessége.

 

A felismerés és elfogadás képessége.

 

A mi korunkban, minden elmúlt időre is gondolok, az ember képes különbséget tenni ember és ember között. Hiszen minden ember egyéni, más körülmények között született, más családban, más országban nevelkedett. Mindez hatással van gondolkodásmódunkra és viselkedésünkre. Értékelésünk mindig azon alapul, hogy milyen értékek vannak beépítve bennünk, és e kritérium alapján tudunk különbséget tenni. Olyan személyiségek igazolása vagy elutasítása, akik megérintették vagy találkoztak az életünk útján. De levonható-e ebből az a következtetés, hogy egyetlen igazságos értékelés az eredendő gondolkodásmódból vagy viselkedésből fakad? Elfogadhatunk-e olyan személyt vagy társadalmat, aki nem a mi szokásaink vagy normáink szerint él és gondolkodik? Ezek a dolgok mindig is rossz eredményeket váltottak ki a történelemben, gondoljunk csak a nacionalizmusra, rasszizmusra, pártosságra a szociális egyenlőtlenségekre.

Ez minden a test a húsvér gyarlóságát tükrözi.  De nekünk, hívőknek, Krisztus követőinek ezeket a jelenségeket és dolgokat is Isten igazságos mérlegére kell helyeznünk. Képesek vagyunk-e megkülönböztetni az életet a haláltól, van-e átható szellemi látásunk, amely különbséget tesz a jó és a rossz között, és képes különbséget tenni? Ebből a megkülönböztető képességből sokat nyerünk, ha valóban különbséget tudunk tenni jó és rossz között. Ha valaki másképp beszél hozzánk, ahogy megszoktuk, vagy ahogy nekünk nem tűnik helyesnek, akkor önként vagy önkéntelenül elítéljük. Az ember természetéből fakadó fátyolt képez a szívünk előtt. Megnyilvánulásaink sokszor nem egyeznek a mélységben rejlő gondolatainkkal. Annyira kérges az ember szíve, hogy még önmagát sem ismeri. Csak Isten látja igazán a szívet. De ha valaki kifejezi magát, akkor azt mondja, ami a szívében van, de gyakran azt mondja amit nem is akart volna. Még akkor is ha nem mondja ki, amit gondol, de Isten tud mindenről. Ezek a gondolatok is csak saját magának ártanak, a saját belső állapotát károsítják ha nem abból a forrásból erednek amik Istentől származnak. Ezt csak azok tudják magukban megítélni, akik ismerik Istent és gondolatait. Itt természetesen nem arról van szó, hogy minden gondolatunk csakis jók lehetnek, ez nem lenne igaz. Így vagy úgy, ezzel szembesülünk naponta.

Filippi levél:4:7

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

 

 Képesek vagyunk e arra, hogy meg tudjuk különböztetni a gondolatot vagy szót a Szellemtől vagy a testből származó szótól? Az ember testből való modora, akadályoz bennünket, és nem tudunk tovább látni a szívünk héjának fátylán túl. 

 Vannak emberek nem ismerik el mások szolgálatát, mert jobban szeretik, csakis a saját gondolataikat, mert az Isten Igéje meg van írva, és nincs szükség értelmezésre. Ezek az emberek nem ismerték fel a Krisztus testét alkotó tagok más és más funkcióit, a Krisztus szellemi ajándékait minden egyes tagban. Sokan emiatt nem tesznek különbséget, mert nincs meg bennük a megítélni képesség és az átható szellem, és nem Isten Szelleméből indulva, állapotuk szerint ítélnek. Azért is sokan félnek hallgatni másokat is, mert nem tudják megítélni mi a jó és mi a rosz. Persze hogy itt nem arról van szó, hogy hallgassuk a tévtanításokat, de hogyan tudjuk felismerni és megkülönböztetni az Istentől származó ige magyarázatot az ember egójából származótól? Ezt kérem a saját szellemisége ítélheti meg csak. Amilyen szellemiséggel rendelkezik abból fog megítélni. Erre mondják, hogy a rokon szellemek vonzzák egymást. 

De ez nem mindig igaz ítélet.

Miért olyan nehéz megkülönböztetni a szellemeket a Szent Szellemtől? Próbáljuk csak kideríteni.

Isten Igéje Isten tollával van megírva, és teljes, ez egy axióma. De a Szentírásban ezt olvassuk: „Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is." (1Kor 2,10), és azt is mondja: „Aki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít." (2Kor 3,6). Talán ettől még nem lettünk okosabbak.

Hogyan szolgál az Isten Szelleme? Lássunk egy egyszerű példát.

Mindannyian tudjuk, hogy léteznek autók, netalán még naponta használjuk őket. Az autó alkatrészekkel szigorú sorrendben épül fel, vannak egymáshoz kapcsolódó, egyben szerelt alkatrészek. De ahhoz, hogy ez az autó működjön, üzemanyagra van szüksége. Ha minden feltétel teljesül, a vezető az slusszkulcsot elfordítva, a pedálokat lenyomva elindul. De ahhoz, hogy az utakon is közlekedhessen, jogosítványra és szaktudásra van szüksége, hogy ne okozzon balesetet. Valószínűleg mindenki érti, miről beszélek.

Isten Igéjét a Szent Szellem állította össze a maga szigorú rendje szerint, de ez csak egy betű rengeteg, ami egy egészet alkot, az apokrif írásokkal is ami kivan hagyva a kanonizált Bibliából. A Bibliát a történelem során többször is elégették megmásították, betiltották, de a Szent Szellem az sértetlen maradt. A Biblia magában nem éltet, a Biblia informatikai jellegű. Visszatérve az autó példázatához, még ha az autó tökéletesen fel is van építve, önmagában haszontalan ha nincs tápláló energiája. A Biblia magába véve halott, ha a Szent Szellem nem tölt éltet az olvasóba. Akkor lesz hasznos a Biblia olvasása, ha az olvasóba Szent Szellemet lehel. Akkor minden működni fog és minden egyes alkatrésze az ember szellemét fogja szolgálni, tökéletes harmóniában. De az autónak vannak olyan alkatrészei amit lehet nélkülözni, például a pótkerék. Ha nincs az autónkban, akkor is működik. De ha netán defektet kapunk, használjuk. Így van a mi szellemi életünkkel is, ha hitünk hajótörést szenved, a mentőövet kell használnunk. Vissza kell térnünk a fogyatékosságunk gyökeréhez. Időt veszítünk, de megmenekülünk. Felismerhetjük az okát a hanyagságunknak. Ha nincs pótkerék, segítséget kell kérnünk, erre vannak a szolgálatok. Erre vannak a jó Istent szolgáló testvérek.

 Hogyan használjuk Isten Igéjét? A Szellemtől született Isten gyermekének megvan ez az éltető ereje, és szívében van Isten Igéje. Az igazság szelleme. Ahhoz, hogy Isten Igéjét használhassuk, be kell töltetnünk Isten Szellemével, mert a sofőr sem vezethet autót, amíg meg nem tanulja kezelni. Nem kell újra és újra megépíteni az autóját, azt megtették mások.  Az apostolok lefektették a fundamentumot amire már csak építeni lehet szellemi vezetéssel.

Ez a feltétele annak, hogy biztonságosan haladjunk az utcán, és lelkileg valóban a Szent Szellem vezessen bennünket. Nem azt mondja, hogy mi magunk lehetünk önmagunk mozgatórugói, és azt sem, hogy ha tanulmányoztuk a Szentírást, akkor minden jogunk megvan ahhoz, hogy a Szentírás betűje szerint ítélkezzünk. Szükségünk van a Szent Szellem tanítására, hogy alkalmasak legyünk a bennünk lévő szellem vezetésére.  Behódolás vagy engedelmesség az Ő akaratának.

De visszatérünk a fentebb elmondottakhoz. Felismerni és elfogadni.

Vannak testvérek, akik nem a Szentírás nyelvén fejezik ki magukat, de gondolataikban mély a tartalom. Kell-e elhamarkodottan elítélnünk valakit? Már csak azért is mert nem a megszokott ízlésünk szerint fejezi ki magát. Nem vallásos keretek között. Néha úgy tűnik számunkra, hogy Isten Igéje, mindenféle alternatíva nélkül, szigorúan a Szentírás részeinek hangsúlyozásával fejeződik ki, mert amit szükségesnek és fontosnak tartok, az megindíthatja a hallgatók szívét. Ez bizony nem így van, mert nem az én szavaim indítják meg az olvasók, hallgatók szívét. A Szentírásból származó szavak halmaza, még senkit nem javított meg vagy javított ki. Prédikációinktól gyümölcsöt várunk, és lehetőleg minél előbb, annál jobb. De akkor mihaszna a szavaknak? A Szellem Szolgálata a fontos: "A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.”.(János 3 -8). Az igehírdetők csak szelek fúvása. Törekvéseink, hogy megszerezzünk valakit Istennek (ez jó kívánság), de a gyümölcstermést Isten Szellemét illeti. Pál ezt mondja: „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;

Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.” (2Kor 2-15,16,17). Csodálatos dolgokat mond, mert először azt mondja, hogy "Krisztus illata vagyunk", aztán annak ellenére, hogy Krisztus illatának mértéke szerint szolgáltak, nem tesznek kárt Isten szavában. Pál itt a Krisztustól való függésről, a Szellemben való szolgálatról, az Ő illatában való fürdőzésről beszél. Büszkeség-e, hogy Pál beszélt és azt mondja, hogy Istentől származó igét hirdettek? Nem azt mondja, hogy a Szent Szellem által írt leveleket csak, hanem olyan prédikációról beszél, ami nincs megírva a Bibliában. Tehát a Szellem nem korlátozta őt abban, ami papírra volt vetve. Csak Pál volt képes erre? – vagy mindenki hirdetheti az Istentől kapott igét. „És igémet és prédikációmat nem az emberi bölcsesség meggyőző szavai jelentik, hanem a lélek és az erő megnyilvánulása.” Mint egy repülő papírsárkány, amely adott körülmények között tud repülni. A szélre azért van szükség, hogy fel tudjon emelkedni a "szél leheletének" levegőjébe. Hogy ne repüljön kaotikusan, egy zsinórral van összekötve, ami tartja, hogy ne repüljön el más egekbe. (Isten leírt igéje a zsinór). Lehet, hogy ez a kép nem teljesen tökéletesen tükrözi a Szellem szolgálatát, de ennek ellenére azt mondja, hogy a földről elszakított léleknek, aki már a mennyben lakik, minden szükséges feltétellel rendelkezik, hogy ne repüljön el kaotikus és ellenőrizetlen légtérbe.

Ha szavainkat nem fűszerezi nem illatosítja a Szellem  ereje, és nem felelnek meg Isten Ige alapjainak, akkor valóban nincs se elítélő se éltető cselekedet bennük, egy szóval nem Istentől szólunk. Attól függetlenül, hogy betartjuk a szabályokat.

Képesek vagyunk az ember modora és megjelenése szerint ítélkezni, következtetéseket levonni, de Isten igéje életünk különböző területeiről érkezik, és nemcsak onnan ahonnan várjuk. Nem csak a szószékről vasárnaponként. 

Bálám nem számított arra, hogy a szamár emberi nyelven fog megszólalni: „És megnyitá az Úr a szamárnak száját, és monda a szamár Bálámnak: Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem? (4Móz 22,-28). Bálám érzéketlen csökönyös ember volt,  nem is figyelt a szamár különleges viselkedésére. Aki ezeket a szavakat mondta neki, az nem tekintély számára, mígnem maga az Úr angyala megjelent: „Az Úrnak angyala pedig monda néki: Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem.

És meglátott engem a szamár, és kitért én előttem immár három ízben; ha ki nem tért volna előlem, most meg is öltelek volna téged, őt pedig életben hagytam volna.( 32,33)

 Baalám verni kezdte a szamarat, mert az nem engedelmeskedett neki; „És Bálám haragja felgerjedt, és ütni kezdte a szamarat bottal. És kinyitotta az Úr a szamár száját, és azt mondta Bálámnak: Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg?".  Ez a szamár banális módon mégis megmentette a Bálám életét. Még az is érdekes, hogy a szamárnak volt adva a szellemi látás. Hányan vannak azok akiket szamaraknak hiszünk és mégis jobban látnak egyes dolgokat mint mi.  Bizony a hamis tanítók és próféták megülik a szamarakat szolgasorba tartják őket, és ha a szamarak (vadszamár az ember természetének analógja), ellenszegülnek, akkor előveszik a Bibliát, hogy megvédjék igazukat. Tudja-e egy szamár Isten szavait mondani? De lássuk csak amit tudunk. Még egy példa, Kajafás főpap: „Egy pedig ő közülök, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok. Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.

Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.” (János 11-49..52). De ez nem jelenti azt, hogy jogosak lennének Isten gyermekének neveztetni. Még az élettelen anyagok (bûnösök és halandók) is tetszővé válhatnak Istennek, ha akarja.

„Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.” Ez a kifejezés sokszor megismétlődik az Újszövetségben. De hogyan vagyunk képesek hallani, és mi az átható szellemünk? Képesek vagyunk meghallgatni azokat, akik a gyülekezetekben megbízást kaptak az ige szolgálatára. Mert saját beépített helyzetük van. Ezek a pozíciók jogot adnak a szolgálatra. Amikor találkozókra jönnek, mindenki szót vár tőlük. De a fenti példákban azt látjuk, hogy a Szellem ott lélegzik, ahol akar, és ott beszél, ahol akar. Most nem jogokról beszélünk, hiszen csak Istennek vannak jogai, és nem a beszélő és a szolga megigazulásáról beszélünk, ez egy másik téma. De azt mondjuk, hogy nekünk magunknak kell rendelkeznünk azzal a képességgel, hogy felismerjük, felszántjuk, kigyomláljuk a szívünket és befogadjuk a jó magot, amit Isten már előkészített. A felszólalók és a hallgatók felelőssége más és más. Ha vetők, akkor mit vetnek?- ez az ő felelősségük, Isten tiszta magját, vagy a konkoly magját. A hallgatók meg befogadják vagy sem.

„Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;” (1 Péter 4-10).

„Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az. Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.

Ezeket pedig, atyámfiai, példában szabtam magamra és Apollósra ti érettetek, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy annakfelette ami írva van, nem kell bölcselkedni; hogy senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen. Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna? (1 Kor 4-4..7).

 Ezekkel a sorokkal be is fejezhetném a gondolat menetet, de mégis csak meg kell erősítenem egy fontos dolgot. " És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.

Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell.( 2 Mózes 4,- 10,11,12). De Mózes bizonytalankodott , ami haragra gerjesztette Istent, ez legyen számunkra példa, hogy nem az ember sajátosságai fontosak. Nem az intelligencia az ékesszólás csinja-binja vagy emberi bölcsessége a fontos, hanem az Isten Szelleme által hirdetett ige, ami az Isten szava. 

"Beszélj azért vele ( Áronnal), és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, amit cselekedjetek.

És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt". (15,16). 

“A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.

Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, amint vitettetek, a néma bálványokhoz.

Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.

A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.

A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.

És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben.

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.

Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;

Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;

Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;

De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.

 

Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.( 1 Kor 12,-1..12)

... глас вопиющего в пустыне: исправьте путь Господу, (Иоан.1-23)

 «В определенном смысле занимать положение Даниила среди руин лучше, чем

находиться на высоте и преуспевать в период, когда все выглядит прекрасно. Верность Даниила более убедительна тогда, когда она сохраняется в период неверия и отступничества, а не тогда когда ее поддерживают в минуты всеобщего благополучия. А щедрость благодати всегда прямо пропорциональна степени трудности»(Макинтош. Избранные работы).


Мы живем в тяжелое и ответственное время последних дней. Если мы будем внимательны к Слову Бога, то заметим, что именно последнему времени отдано особое внимание как ветхозаветных так и новозаветных текстов. Это время особой концентрации духовных
сил, это пик противостояния добра и зла, это время решающих событий. Именно поэтому от христианина, живущего в этом времени требуется особая осторожность, и особая духовная бдительность. Именно в эти последние дни тяжкого времени, как никогда ранее, над Церковью Христа нависла опасность слиться с этим миром и раствориться в нем под видом благочестия.
Самое ужасное мучение для христиан, которые не только рождены свыше, но и желают духовно возрастать и быть верными Господу, то, что они вынуждены быть в обществе тех, чьими сердцами истина не овладела Люди, исповедующие устами Христа Господом и Спасителем, на самом деле порочат Его своей любовью к миру. По сути это, враги Господа.
Я пишу эти строки в очень трудное для меня время, да и как я вижу и знаю, для всех, скорбящих о духовном упадке и отступничестве, христиан. Во-первых во славу Господа нашего Иисуса Христа, и во-вторых для помощи и ободрения всех духовных братьев и сестер, ищущих ответы на вопросы и скорбящих.Желание автора и братьев, которые поддерживают его взгляды, чтобы верующие через здравое изучение Слова Божьего освободились от небиблейских учений, и вводящих в заблуждение взглядов и влияний лжепастырей и лжепроповедников. Чтобы братья и сестры держались в стороне от обольщений последнего времени, чтобы верно и мужественно следовали за Господом Иисусом Христом. Эти строки вне сомнения будут поняты очень немногими братьями и сестрами. Об этом говорит Писание и личный духовный опыт. За Бога всегда выступали или одиночки, или малые группы людей. Остальные массы из народа Божьего какое-то время могли быть увлечены энергией этого передового отряда. Когда верные Господу судьи, пророки, проповедники покидали арену борьбы в этой жизни, то массы снова впадали в отступничество. Внимательно изучающий Писание христианин увидит это. Но Бога никогда не интересовало количество исповедующих Его имя устами. Его интересовало исповедание сердца, а таких верных не много. Но все-же они были и есть всегда, благодаря благодати Божией. Как те 7 тысяч, что не преклонили колени перед Ваалом во дни Илии, как те трое мужей, кто пошел в огненную печь, как одиночка Даниил, опустившийся в ров со львами. На страницах Нового Завета мы также встречаем имена братьев и сестер, верных Господу.
И сейчас в эти последние дни истории Христианской Церкви есть скорбящие духом об отступничестве и заблуждении в христианском мире, и в их поместных собраниях. Кто-то скорбит в уединении, доходящем иногда до печали пророка Илии или плача Иеремии, и взывает к Господу о встрече с теми, кто призывает Его имя от чистого сердца, чтобы разделить радость в духовном общении «в веселии великом» и поклониться Ему в «духе и истине»,пусть и в малом числе. Возможно некоторым не хватает знания или правильного понимания ситуации и положения в котором они оказались. Но где-то есть эти прекрасные души, и нашей святой обязанностью является оказание им посильной помощи, в познании благодати, и это должно делаться из бескорыстной любви к ним. Что же касается многих противников этих строк и ,если Господь позволит, и последующих статей и проповедей, то я отвечу словами Мартина Лютера: «Доводы моих оппонентов всеравно будут разрушены, даже если они не признают своих заблуждений. Но не в моих силах осуществить это. Я предоставлю это работе Духа Святого». Заявление может показаться слишком громким и дерзновенным, но если ты уверен, что Господь открыл тебе истину в чем-то, и послал тебя действовать, то смело берись за дело «А ты препояшь чресла твои, и встань и скажи им все, что я повелю тебе; не малодушествуй пред ними, чтоб я не поразил тебя в глазах их»(Иеремия,1:17). Итак смело вперед! Эти строки является необходимым вступлением, чтобы кратко разобрать духовное состояние христианской Церкви последнего периода, и представить положение малого и верного остатка. «Что мне сказать тебе, с чем сравнять тебя, дщерь Иерусалима? чему уподобить тебя, чтоб утешить тебя, дева, дщерь Сиона? ибо рана твоя велика, как море; кто может исцелить тебя? Пророки твои предвещали тебе пустое и ложное и не раскрывали твоего беззакония, чтоб отвратить твое пленение, изрекали тебе откровения ложные и приведшие тебя к изгнанию. Руками всплескивают о тебе все проходящие путем, свищут и качают головою своею о дщери Иерусалима, говоря: «это ли город, который называли совершенством красоты, радостью всей земли?». Разинули на тебя пасть свою все враги твои, свищут и скрежещут зубами, говорят: «поглотили мы его, только этого дня и ждали мы, дождались, увидели!»(Плач Иеремии,2:13-16); «ты носишь имя будто жив, но ты мертв»(Откр.3:1); «Ибо ты говоришь: «я богат, разбогател и ни в чем не имею нужды»;а не знаешь, что ты несчастен и жалок, и нищ и слеп и наг»(Откр.3:17).
«И услышал я иной голос с неба, говорящий: выйди от нее народ мой, чтобы не участвовать вам в грехах ее и не подвергнуться язвам ее»(Откр.18:4).

Прожив определенное время в христианском мире, в трагическом мире, начинаешь поневоле привыкать к боли разорванных общений, разделений по плоти, к невежеству вечных духовных младенцев и ожесточенному сопротивлению всему духовному крещенных в воде не возрожденных представителей христианских группировок, коим имя-легион. Только утешаешь себя тем, что эта боль и внутренние страдания так-же необходимы, как плата за более глубокое познание духовных истин. И со временем становилось ясным, что "христианский" этот "мир"создан благодаря хитрой и умелой тактике сатаны, для противодействия Божьим истинам в Церкви и против верного свидетельства в мире неверующих. И поэтому неудивительно, что при таком положении дел столько честных душ запутываются в этом вавилонском хаосе, и бьются в сетях зла и лжи. И при этом наемники, господствующие над ними, убеждают их, что они на верном и узком пути, и что их положение, их дела, их служение и поклонение угодны Богу. Какое огорчение для Духа Святого! Какой обман!
Впрочем необходимо понимать, что всему этому надлежит быть. Господь ясно и определенно говорит в Своем слове, что состояние мира незадолго до Его пришествия будет, как перед потопом. В то время Бог вынужден был сказать:"Но земля растлилась пред лицеем Божиим, и наполнилась земля злодеяниями. И воззрел Бог на землю, -и вот, она растленна: ибо всякая плоть извратила путь свой на земле.(Быт.6:11,12).И в этот благодатный период Церкви, который уже подходит к завершению, лишь незначительное число людей спасется(Матф.7:13,14). Это "избранные",это "малое стадо"(Луки,12:32).Апостол Павел пишет Тимофею:"Знай же, что в последние дни
наступят времена тяжкие. Ибо люди будут самолюбивы, сребролюбивы, горды, надменны, злоречивы, родителям непокорны, неблагодарны, нечестивы, недружелюбны, непримерительны, клеветники, невоздержанны, жестоки, не любящие добра, предатели, наглы, напыщены, более сластолюбивы, нежели боголюбивы, имеющие вид благочестия, силы же его отрекшиеся. Таковых удаляйся"(2-Тим.3:1-5).В последнее время
христианством будут руководить невозрожденные грешники, но утверждающие, что они рождены свыше. У них есть внешний вид благочестия, но силу его, через рождение свыше, они не знают. И паства таких руководителей-это в большинстве ложные христиане, не имеющие Духа. Это душевные, плотские люди. Их сознание во тьме, и они открыты любой ереси, они любят тех проповедников, которые льстят их слуху. И ничего общего со здравым учением они желать не имеют:"Ибо будет время, когда здравого учения принимать не будут, но по своим прихотям будут избирать себе учителей, которые льстили бы слуху; И от истины отвратят слух и обратятся к басням"(2-Тим.4:
3,4). Божье Слово о последнем времени открывает нам скрытые причины возникновения страшных обольщений и ересей в Церкви. Это объясняется активной деятельностью демонических сил. В это время, а это как раз наше время, все ложное будет расти невероятно быстро и привлекать толпы номиналов и духовных младенцев. Истинные же и духовно зрелые верующие будут небольшой группой с небольшой силой(Откр.3:8). Но и среди этих групп дьявол будет действовать с большим успехом, будет вносить раздоры и непонимания, повсюду будет царить дух непримирения и отчуждения, будут разделяться даже семьи. И слова, которые Иисус говорит ученикам в Евангелии от Матфея подходят, как к Израилю в дни скорби, так и к Церкви последнего времени, перед восхищением:"И тогда соблазнятся многие; и друг друга будут предавать, и возненавидят друг друга; И многие лжепророки восстанут и прельстят многих; И по причине умножения беззакония, во многих охладеет любовь"(Матф.24:10-12)."Да и все, желающие жить благочестиво во Христе Иисусе, будут гонимы; Злые же люди и обманщики будут преуспевать во зле, вводя в заблуждение и заблуждаясь"(2-Тим.3:12,13).
И нам не стоит, братья и сестры, думать, что это время скоро наступит. Нет, оно уже наступило, мы в нем.На наших глазах происходит полное отступничество, когда номинальное христианство заменяет собой живое, когда мертвые благовествуют мертвым, и в церквях невозрожденные проповедают невозрожденным и некоторым живым. Один проповедник писал еще несколько лет назад:"Чтобы создать напряжение и вызвать расколы- в собраниях будут поощряться плотские силы, и таким образом связь благодати и братской любви постепенно распадется, дьявольские силы высосут духовную жизнь. Ветхий Адам, с его делами будет помещен на первый план, а Христос будет устранен.Духовные братья и сестры устанут от этой подделки под христианство. Они будут искать более глубокой реальности веры в близости со Христом и примут вид странников и пришельцев на земле. Те же, кто останется в своем лжецерковном положении,- либо равнодушные, либо не желающие платить цену в борьбе за истину, -успокоятся в обмане религиозной нереальности, осуждая как еретиков и раскольников, тех, кто не пожелал смириться с беззаконием в доме Бога. Христианство будет разделено на два лагеря, большой лагерь-гонители, и маленький лагерь-гонимые. Только радикальное отделение от зла окажется единственным выбором в это время. Нейтральная середина, с ее боязливыми и нерешительными протестами будет совершенно пустой и будет выглядеть очень жалко.
Малый остаток отделенных от лжехристианства будет живым свидетельством и обвинением против греха и зла церкви Вавилона. Это свидетельство будет вызывать ярость и нетерпимость со стороны отступившего христианства и со стороны мира"(Артур Кац).
Сказано очень точно. И все это уже происходит на наших глазах, и будет усиливаться. Кто и как сможет противостоять этому? Ведь противостоять этому будет очень нелегко. Для противостояния всем этим силам зла, прочно утвердившимся в Церкви необходимо особенное духовное состояние-пробужденное и посвященное Господу сердце. Такое особенное духовное состояние сердца, услышавшего голос Духа Святого, наделяет христианина характерными качествами, которые дают ему силу бороться и плыть против лжедуховного течения."Но все сие преодолеваем силою Возлюбившего нас"(Рим.8:37).Такой человек свидетельствует ради славы Господа, он ищет добра для Его народа, и способен вынести всю ненависть, презрение, неприятие, но, несмотря на это способен еще и подбадривать других детей Божиих радостным ожиданием пришествия Христа за Своими. Пробуждение, через действие Духа Святого, меняет наше сердце
по отношению к Иисусу Христу, и неминуемо выводит нас на путь духовной борьбы. Без глубокого, внутреннего, серьезного посвящения
Христу, мы будем не в силах устоять перед водоворотом лжи последних дней "тяжких времен".Дух антихриста стремится похитить из сердца нашего связь со Христом, чтобы разрушить все источники и силу истинного благочестия, чтобы мы жили по плоти. Сатана делает все для того, чтобы посредником с Богом у нас стал человек, с его учениями и организацией, но только не Христос. Если дьяволу это удается(а удается ему часто),то тогда мы приходим в жалкое состояние -оставляем "источник воды живой, и обращаемся к "разбитым водоемам"человеческих учений, преданий, басен и уставов в доме Бога. В этом состоянии, мы становимся бесполезными для духовной борьбы с силами зла. Павел пишет:"Наконец, братия мои, укрепляйтесь Господом и могуществом силы Его; Облекитесь во всеоружие Божие, чтобы вам можно было стать против козней диавольских"(Ефес.6:11,12). Для Павла было самым главным и важным быть тесно связанным со Христом настолько, что он пишет:"Я сораспялся Христу. И уже не я живу, но живет во мне Христос"(Гал.2:19,20); "Ибо для меня жизнь-Христос, и смерть-приобретение"(Фил.1:21);"Да и все почитаю тщетою ради превосходства познания Христа Иисуса, Господа моего: для Него я от всего отказался, и все почитаю за сор, чтобы приобрести Христа"(Фил.3:8).Такое желание и стремление сердца, какое было у Апостола, даст силу верному Богу, брату или сестре, делать шаги веры на пути отделения от зла. И это придаст уверенность в выбранном пути, избавит от сомнений и колебаний, и поможет занять твердую позицию. Люди, не имеющие способности поставить себя в ясное положение, всегда слабы и непоследовательны, и их влияние всегда вредно сказывается на других.
Я приведу цитату из проповеди Евгения Берсье, представителя реформаторской церкви Франции 19-го века, из его проповеди о духовной войне:"Как в книгах Ветхого Завета, так и на страницах истории христианской Церкви запечатлены имена героев веры. Подобно солдату, обязующемуся торжественной клятвой умереть, если потребуется за знамя, эти решительные души ничего не могло остановить, когда дело шло о служении истине. Такие благородные действия души ныне, во времена духовного упадка, очень редки. Они настораживают и вызывают возмущение. Им не доверяют. Это недоверие составляет принадлежность умов современного христианского мира, умов блещущих более расчетом, чем героизмом или энтузиазмом. Проникая в нашу христианскую жизнь, они привили к нам безверие и бессердечие". Берсье говорил эти слова 150 лет назад. С тех пор духовное состояние христианства изменилось в еще более худшую сторону.
На это несомненно повлияло и большое количество лжеучений, появившихся с тех пор. В 19 и в начале 20-го века зародились лжеучения, проникнутые духом антихриста, и восстающими на личность Сына Божьего и Духа Святого. Это мормоны, свидетели Иеговы, адвентисты, пятидесятники. Через эти бесовские учения, сатана усилил давление на фундаментальные основы христианской Церкви. Также на его стороне продолжают хитро и коварно работать две старые блудницы лжехристианства, римо-католики и православная церковь. Это основные и могущественные армии сатаны, обольстившие огромное количество людей на земле. Сейчас к ним успешно присоединилась большая и очень активная армия харизматов. Все эти силы, водимые бесами, успешно проникают и утверждаются в тех собраниях, которые еще до недавнего времени пытались сопротивляться этому наглому демоническому наступлению. Последний оплот христианского фундаментализма -евангелические церкви, собрания баптистов различных группировок, и также некогда здравое и сильное течение так называемого «Плимутского братства», кто раньше, кто позже, не устояли перед силами сатаны и потерпели духовное поражение. Теперь в их собраниях властвует плоть и все мирское, немногих духовных братьев и сестер активно давят. Так называемая "Регистрация"-баптисты бывшего ВСЕХБ, -предки которых были "мудрыми змиями"и сотрудничали с КГБ, сдавая своих братьев из МСЦ ЕХБ, во времена гонений при Советах, -вообще отпали от Христа и здравого учения."Регистрация"теперь успешно облобызалась со всеми отступниками
и лжеучителями, и гармонично влилась в экуменическое движение, водимое духом антихриста. Я пишу о падении церквей, как за рубежом так и в странах бывшего СССР. "Плимутских братьев" в странах бывшего Союза крайне мало, духовное состояние их в большом упадке, и они очень раздроблены.Но у них осталось много хорошей духовной литературы, книги и брошюры, написанные в основном во время сильного пробуждения 19 века, хотя есть и одаренные братья и более позднего времени. Их литература оказала и оказывает большое влияние на становление и утверждение духовных взглядов христиан различных группировок, в частности и на автора этих строк. Учения о личности Христа, о силе Его жертвы, о Его славе и власти в Церкви, о Его служении, как Первосвященника в небесной скинии, и о Духе Святом, как Учителе и еще другие важные фундаментальные истины Писания, были открыты им Богом и познаны очень глубоко. Но к сожалению, как уже говорилось выше, и они уступили бесам, плоти и миру.
"Малое стадо",как выражение истинной христианской Церкви на земле, а я имею ввиду вселенскую Церковь, куда входят все возрожденные христиане, со всех сторон окружено силами сатаны и находится под чудовищным давлением демонического обольщения. И среди детей Божиих, представляющих "малое стадо",немало христиан, занявших позицию компромисса со злом в их собраниях. Те же христиане, кто решил бороться и не уступать злу, но лучше пострадать за имя Господа представляют из себя малое стадо в"малом стаде".Это те, кто слышит"что Дух говорит церквам",это "побеждающие" силою Христа. Они в духе похожи на малый и верный остаток Иудеев, плененных Вавилоном. Это Даниил, опустившийся в ров со львами, это трое его друзей, не поклонившихся истукану, это Мардохей и Есфирь, победившие язычника Амана, спасшие своим мужеством народ Бога. Время отступничества является серьезной проверкой на верность Господу и Слову Его. Отступничество от Христа, которое усиливается и скоро сметет все попытки умеренных противленцев остановить его тактикой постепенных реформ по улучшению мертвой системы, не оставляет нам выбора. У нас есть единственно верный путь-отделение от всего, что способствует отступничеству. Отделение является прежде всего свидетельством, оно должно прославить Бога. Если мы отделились не по Слову, то мы или в заблуждении или активные еретики, ищущие своего. Мы должны быть уверены, что Бог поставил печать одобрения на нашем отделении. Человеческая сторона может не принимать нашего отделения, но это второстепенно, главное чтобы принял Бог. Будет ли утверждено на небе наше отделение? Можем ли мы находясь среди лжи и неправды и греховного состояния Лаодикии идти путем освящения в одной упряжке с врагами Господа? Знаем ли мы мнение Бога по этому вопросу? Вот что должно волновать нас в первую очередь. Таким должно быть положение верного остатка. Это очень важно осознавать, чтобы понять "что происходит? что делать? как противостоять всему этому? какую позицию занимать в это время, чтобы остаться верным Господу? Найти истинный путь, занять правильное положение перед Богом, исповедовать здравое учение, отвечающее духовной реальности -задача непростая. В наше время, когда дух заблуждения обольстил большие массы людей, среди лжи Вавилона, такая задача решается путем многочисленных проб и ошибок, требует много времени, желания, ревности, самоотвержения, жертвенности, в общем -посвящения Господу. Но помните, братья и сестры, что тот, кто ищет истину должен быть мужественным и твердым, ибо против таких людей сатана бросает в бой свои главные силы. Сатана применяет все средства, чтобы заставить молчать тех, кому открылась духовная реальность происходящего в христианстве. Пусть же трусость и малодушие не заглушат ваши убеждения, чтобы они не умерли в тайниках вашей души! Наша вера, наши убеждения крепнут исповеданием их. Для возрастания в вере требуются жертвы. Если мы преданы кому-то или чему-то, то разве наши отношения могут скользить только по поверхности души? Чем является любовь и верность, если они не трогают нашего существа, не отражаются во взаимности? И может ли тот, кому открылась истина, оставить в невежестве людей обманутых лжеучителями, и сбившихся с единственного пути, ведущего к свету вечной жизни и духовных истин о Христе. И разве можно молчать в деле борьбы за истину, когда мы видим что ее основа беспрерывно подрывается слугами сатаны?
«Против стен Вавилона поднимите знамя, усильте надзор, расставьте сторожей, приготовьте засады, ибо как Господь помыслил, так и сделает, что изрек на жителей Вавилона»(Иеремия,51:12). Пастор небольшой фундаментальной евангельской общины Германии Рудольф Эбертхойзер написал книгу «Путь верного ученика Христова среди обольщения и соблазнов последних дней». Процитирую отрывок из его книги: «Сегодня так не хватает серьезности, мужества и ясности проповедников и пасторов, которые бы видя волну демонического обольщения, предупреждали бы Церковь Христа. Необходимо молиться, чтобы Бог дал многим братьям сознание ответственности быть стражами, чтобы «стены и ворота Иерусалима»были закрыты от вторжения духов соблазна.
Всеми возможными способами силы тьмы пытаются обмануть Церковь, чтобы проникнуть в нее и сделать ее свидетельство бессильным. Лживые духи, действуя через обольщенных пасторов и проповедников являются особенно действенным инструментом для того, чтобы ввести в заблуждение новообращенных и молодежь. Сегодня важнее чем когда-либо необходимо противостать этим изощренным атакам, и во всеоружии Божием преподавать здравое учение Слова Божьего, укреплять верующих в борьбе за истинную веру. Это дни проверки и переживания, дни испытания детей Божиих на верность. В такие моменты трудно плыть против течения. Это требует богобоязненности, ясности веры и понимания Слова Божьего, без компромиссов и уступок. Наш верный Господь Иисус Христос хочет дать нам все что нужно. Он с теми немногими, которые посвятили свою жизнь Ему, и следуют за Ним ясно и верно. Он утешает и укрепляет Свой народ, Он питает и ведет Его через Слово. Если мы хотим в эти трудные времена обольщения и упадка Церкви духовно жить и расти, то очень важно опору веры и всей жизни установить на вечное Слово Божие, на здравое учение Апостолов. Для этого надо основательно изучать Библию и изо всех сил стараться жить по ней. Среди обольщений и соблазнов необходима дисциплина и бдительность, трезвость и послушание Слову.
Наше время призывает Церковь Иисуса Христа быть особенно верной Господу и Его Слову. Крайне важно здравое учение в проповеди и наставлении «поставить на подсвечник».Время тяжелое, но мы можем устоять, глядя на Господа. Наш Господь дал небольшой группе верных Ему детей Божиих последнего времени великое обетование: «Знаю твои дела; вот, Я отворил пред тобою дверь, и никто не может затворить ее; ты не много имеешь силы, и сохранил слово Мое, и не отрекся имени Моего. Вот, Я сделаю, что из сатанинского сборища, из тех, которые говорят о себе, что они Иудеи, но не суть таковы, а лгут, -вот, Я сделаю то, что они придут и поклонятся пред ногами твоими, и познают, что Я возлюбил тебя. И как ты сохранил слово терпения Моего, то и Я сохраню тебя от годины искушения, которая придет на всю вселенную, чтоб испытать живущих на земле. Се, гряду скоро; держи что имеешь, дабы кто не восхитил венца твоего.(Откр.3:8-11).
Давайте наберемся мужества и последуем за Господом по ясному верному пути, несмотря на то, что многие идут по неверному, широкому пути заблуждения, ведомые слепыми пастырями и лжеучителями. Будем молиться за этих людей и с любовью свидетельствовать им, чтобы некоторые из них еще пробудились и вернулись на путь истины.»
Брат или сестра, если ты решишься сделать выбор следовать за Господом, то не страшись остаться в малом числе или даже одному. Таким путем прошли перед тобой многие дети Божьи. Было время, когда мрак заблуждения римо-католической и православной церквей покрывал всю землю тысячу лет. Но и тогда были малые группы и одиночки своей смертью доказавшие преданность Господу. Сейчас сатана во многих странах уже не действует, как «рыкающий лев», нет он сейчас выступает под мантией благочестия с Библией в руках, как «ангел света». И такой вид сопротивления истине дает ему поразительный успех. Но если Господь откроет тебе, брат или сестра, глаза и ты услышишь Его призыв выйти к Нему, отделившись от всего злого, то помни -Господу не надо количество людей, не нужны ему рукотворные храмы, Ему надо твое сердце. И не надо искать: «куда идти?»Будь со Христом. Если временно ты останешься даже один, то не переживай, у тебя рядом всегда самый верный и надежный попутчик -Христос. Христос и ты -какая прекрасная компания!
В заключение процитирую на эту тему брата Макинтоша: «История народа Божиего -это история Его остатка. Мы с самого начала можем заметить от дней Еноха, что этот остаток доказывает полный крах мнимого свидетельства исповедующих иудаизм и христианство. Если бы все были верными, то конечно же, не было бы никакого основания для возникновения этого остатка, не нужно было бы отделять немногих от основной массы исповедующих религию. Мы видим, что этот остаток во все времена состоит из тех, кто ощущает и осознает отступничество в народе Божием, и в наше время в Церкви, кто уповает на Бога и придерживается Слова Его. И прослеживая историю «остатков» во все времена, мы видим, как щедро раскрывается перед нами Божественная благодать, и чем глубже мрак заблуждения, тем ярче сияет вера отдельных людей. Во всем этом благословенное ободрение для всякого истинного чада Божьего и ученика Христова, который видит всеобщий развал.
Уверенность в том, что в дни всеобщего упадка и смешения, всякий отдельный верующий в праве наслаждаться полным и драгоценным общением с Богом и идти по истинной тропе ученичества-все это должно послужить ободрением всякой верной душе».»Не бойся малое стадо! ибо Отец ваш благоволил дать вам Царство»(Луки,12:32).

«И что еще скажу? Недостает мне времени, чтобы повествовать о Гедеоне, о Вараке, о Самсоне и Иеффае, о Давиде, Самуиле и (других) пророках, Которые верою побеждали царства, творили правду, получали обетования, заграждали уста львам, Угашали силу огня, избегали острия меча, укреплялись от немощи, были крепки на войне, прогоняли полки чужих»(Евреям,11:32-34).

брат Василий З.