Rendszeres olvasók

2022. április 7., csütörtök

Az igaz hitből él.

 

 Az igaz hitből él.

„Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát,... Benne Isten igazsága megjelenik hitről hitre, amint meg van írva: Az igaz hitből él. Mert Isten haragja megjelenik a mennyből az emberek minden istentelensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal elnyomják. Mert amit Istenről tudni lehet, az világos számukra, mert Isten megmutatta nekik.” (Róm. 1-16,17,18,19). Ezt az igeszakaszt oroszról fordítottam, de nézük Csia Lajos magyar fordítását is:" Mert nem szégyenlem az örömhírt. Hiszen Istennek hatalma az minden hívőnek megmentésére, zsidónak is, sőt annak először, meg hellénnek is. Mert Isten igazságosságáról hull le az örömüzenetben a lepel, s ezt az igazságosságot a hit a hitnek adja tudtul, miként írva is találjuk: "Az igazságos ember hite alapján fog élni." Mert hull már a lepel Isten haragjáról, mely mennyből sújt le azoknak az embereknek minden istentelenségére és hamisságára, akik az igazságot hamissággal lefogva tartják.  Lesújt rájuk, mert mindaz, amit Istenből megismerhetünk, köztük is nyilvánvaló, minthogy Isten láthatóvá tette nekik". Azért hasonlítottam össze, mert ebben a versben különösen különböznek egymástól a fordítások. Itt meg a latin: "mert benne megnyilatkozik az az igazság, amelyet Isten ad hit által, és amely hitre visz, amint meg van írva: "Az igaz hitből él.". Döntsék el az olvasók mit és hogyan hisznek. Itt szerintem Csia nem jól fordított : "Az igazságos ember hite alapján fog élni.". Azért gondolom így, mert igazságos lehet egy Istent nem ismerő ember is.



Mondanom kell valamit Pál apostol eme gondolatairól. Többször olvassuk ezeket a helyeket a Szentírásban, és azt, hogy Isten a látható dolgokon keresztül hirdette az embereknek bölcsességét és dicsőségét a teremtés által: „Hiszen az, ami láthatatlan benne: örök ereje és istensége, a világ teremtése óta alkotásai alapján értelemmel felismerhető. Éppen ezért nincs mentség számukra,.”(Rom1-20). Ezt is a görög fordításból idéztem. De az emberek mindenféle választ adnak mindenféle kérdésre Istenről és arról, hogy milyen elképzelésük van Istenről. Pedig ahogy a Szentírás is mondja nem lehetetlen értelemmel,( nem csak hittel), felfedezni Istent, nem csak hit által, Csia szerint "  hit a hitnek adja tudtul". A hit sem vak, ellenkezőleg, azon felül, hogy hisz a láthatatlanba, az Isten teljességét lehet a láthatóban és láthatatlanban megismerni. A hit a hitnek adja tudtul, tehát igaz tudást ad Istenről. Itt az érzések ki vannak zárva. Sok keresztény megelégszik azzal, hogy Isten szereti, de nem lép tovább, és ennek az eredménye, hogy nem ismeri meg a való helyzetét.

Az ateisták azt állítják, hogy nincs Isten, ez az ő hitük, és sok olyan érvet próbálnak találni, amelyek meggyőznék erről magukat és másokat is. Három erős ellenérv azonban cáfolja egy ilyen kijelentés érvényességét: a természet, Isten Igéje és saját lelkiismeretük.

Miért kell bizonyítani vagy cáfolni valamit, ha egyáltalán nem létezik? Miért reagálnak akkor a hívők tanúságaira, sőt üldözik is ebben a világban, ha azt hiszik, hogy nincs Isten? Itt csak egy válasz van, hogy minden emberben ott van a lelkiismeret, amely tudat alatt kísért. Legyen az ateista vagy megrögzött sátánista. Igaz ez a lelkiismeret lehet alszik vagy már annyira elvan égetve, hogy csak a hamuja maradt meg. 

Az ateisták azt kérdezik, hogy Isten, ha létezik, miért nem figyel rájuk; és mivel közömbös irántuk, nem mutat érdeklődést irántuk. De észre sem veszik, hogy egy ateista is rendelkezhet igazságérzettel. A kommunizmus ideológiai rendszere az iskola példája annak. De más ideológiák és vallások is arra következtetnek, hogy az ember igazságos akar lenni. Nem ismerve Istent, igazságosságot akar teremteni, már akiben megvan ez.

A vallásos emberek igyekeznek betartani Isten parancsolatait, bár nagyon nehéznek találják azokat. Az a véleményük, hogy ha nem járnak sikerrel, Isten pótolja a hiányokat, és helyet ad nekik a mennyben. 

Azok, akik igazságosnak tartják magukat, azt hiszik, hogy Istennek meg kell áldania őket, minden földi jóval, mert megtartják parancsolatait. Ez lenne a jele, hogy Isten áldást adott rájuk. Az ilyenek a farizeusokhoz hasonlóan magukat mások fölé emelik, mert eléggé lenézően viszonyulnak a szegényekhez. Például a gazdag a Lázárhoz való viszonya. ( Lukács 16,-19).

De Isten azt mondta, hogy az emberek „elméjükben hiábavalóvá váltak”, és „elsötétült a szívük” ( Róma 1-21). Ahhoz, hogy Istent annyira ismerjük, amennyire az ember ismerheti, hit által Jézus Krisztusra, Isten Fiára kell hagyatkoznunk. Más szóval, követni kell Krisztus tanítását, hogy a hitünk ne legyen hiábavaló, mert Isten az általa ajándékozott hitet, tudatos hitre irányítsa. Isten tökéletes kinyilatkoztatása csak Krisztusban található meg.

A hit már a Biblia előtt is létezett, ahogy egy testvér írja: „Isten azt mondta neki (Ábrahámnak), hogy áldozza fel a fiát, Izsákot, nagyon nehéz volt ez számára. De engedelmeskedett, mert bízott Istenben! (Zsid.11:17) Érzéseit legyőzve, kész volt megtenni azt amit Isten mondott neki. És ez a  hit tette igazzá Ábrahámot!!!” Először a dicsőség Istene jelent meg Ábrámnak a káldeusok Ur- Kaszdim földjén, és Ábrám követte Isten hívását. Később, amikor Isten látta odaadását, próbára tette a hitét. Ábrahámnak ez a hite azonban csodálatos példája lett Isten bűneinkért való áldozatának. Mindketten együtt mentek az áldozás helyére, apa és fia, Ábrahám és Izsák: „és mindketten együtt mentek”. (1Móz 22-6). És ebben az esetben láthatjuk, Ábrámban pedig részben az Atya szívét látjuk. Mindketten együtt mentek a feszületre, Atya és Fiú, egy bizonyos pontig. Amikor a Fiút a feszületen hagyta Isten, három órán át sötétség volt az egész földön, mert az igaz Isten nem nézhetett Fiára, aki bűnné lett értünk, mivel nem volt bűne, elvette mások bűnét. Az ember nem tudja felfogni Istennek ezeket az érzéseit. Mert Isten nem ember, nem úgy érez mint mi emberek. De ez a fogalom is hamis lehet, mert az érzés az lelki lehet csak, Isten nem érez mert mindent tud, hiszen Ő a Teremtő. És mégis ebben az éles helyzetben, mikor fel kell áldoznia a Fiut, elfordúl tőle, mert Isten az Atya, a bűnt nem viseli el. 

Pál apostol ezt írja a filippibelieknek: "Mert ugyanaz az elme legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt" (Fil. 2-5).

 

Nem szól-e hozzánk Isten, és nem ad-e sok választ az Ő szeretetében és kegyelmében, mert nem a Szentírás betűi tesznek minket igazzá Isten előtt, hanem maga a hit és a kipróbált hit, amely a próbák során nyilvánul meg, és több, mint ismerete a törvény és a parancsolatok betűje. Isten nem akar bennünket lélektelenné és lelkünkben hideggé tenni a Szentírás betűi által. Az élő kipróbált hit képessé tesz bennünket arra, hogy Istennek tudjunk tetszeni, és ezt a hitet igazságként tulajdonítja nekünk. Ha te már igaz vagy a szemében, akkor igazságosságot is ad, hogy az Ő igazával legyél igazságos. Ugyanaz az elme ami Krisztusé van bennetek, akkor lehettek igazságosak is. Mert azzal a mértékkel tudtok mérni ahogy Krisztus. 

 Amikor az ember feláldozza érte a legdrágábbat a "lelkét", hogy egy új életben újra megtalálja. Hogy ugyanazokat az érzéseket érezhessük, mint Krisztus. Aki megalázta magát és feláldozta magát: - "Megalázta magát, engedelmes volt mindhalálig, mind a kereszthalálig." (Fil.2-8).

Ilyen Istent kell prédikálni a keresztényeknek, hogy a világ úgy ismerje meg Őt, mint aki nem kímélte saját Fiát, hogy a feszületre vezesse, és ott önfeláldozással megváltsa a bűnös embereket. Krisztus és az Atya egy Isten, de a feszületen nem Isten halt meg, mert Isten nem hal meg soha. Az Ember Fia aki Istent ábrázolta ezen a földön. 

Elhangzott az idézett: Mert Isten haragja megjelenik a mennyből az emberek minden istentelensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal elnyomják. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Isten kegyetlen és irgalmatlan, de ezeknek a gondolatoknak a fényében azt látjuk, hogy Ő, az Atyaisten a legdrágábbat adta a bűnösök rágalmazására és szemrehányására, és ezekből az érzésekből mi is meg tudjuk érteni, hogy miért van ez így. Ha megölik a gyerekeinket,  még ha " véletlen balesetben" is, nem éreznénk e bosszút, mégha meg is tudnánk bocsátani is az elkövetőnek, akkor is talán felvillan az a gondolat, hogy Isten ítélkezzen felette. De ezek az ítéletek mindenek felett vannak, de itt erről nem szólhatok, mert az más téma.

 Isten ítélni és cselekedni fog, azzal az igazsággal, hogy az Ő elsőszülött és kegyelemmel teljes Fiu Istent, azokon rajta van az Isten haragja, akik nem hogy hittel nem fogadták be, hanem  hamissággal elnyomják az igazságot. Szerintem ezek több verést kapnak.  És ezt azok is művelik akik a kereszténység kegyeit élvezik, csak körül kell nézni és meglátjuk, már aki látja, aki nem az nem.

 Az áldozat túlságosan kedves az Isten szívének. 

"Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de aki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen." ( Gal 5,-10).

 

Efézusi levél:3:19

És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.

2022. április 6., szerda

Backstage – avagy, a színfalak mögött.

Backstage – avagy, a színfalak mögött.

Ted Kereshe írta.

 Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek  megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, amely e földön történik, (mert sem éjjel,  sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát,  hogy az ember nem mehet végére a dolognak, amely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja,  nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt:  hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is,  gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van. (Prédikátor 9, 1..3)

Előszó.  

 Kedves Olvasóm! Szeretettel köszöntelek ismét itt! Mint minden írásom esetében, most is nagyon határozottan szeretném hangsúlyossá tenni és jó  előre leszögezni azt a tényt, hogy az alább következő írásban leírt gondolatok az én jelenlegi  álláspontom és gondolataim tükrözik, nem pedig egy megdönthetetlen és megfellebbezhetetlen  igazságot kívánnak kinyilvánítani. Szorosan ide kapcsolódik könyvem mottója, vagy inkább  magyarul mondva - éspedig szó szerint - jeligéje, ahol forrásom egy hozzá intézett kérdés kapcsán  a szóban forgó íge elém tárása útján tájékoztatott. Mondhatom sírni volt kedvem. De jó az Isten,  azonnal meg is vigasztalt, illetve bátorított, ösztönzött, mert néhány sorral alább ez következett. "No  azért egyed vigassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek  Istennek a te cselekedetid! Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed". Hát  cselekszem. Elképesztően mély tartalommal bíró könyv a Biblia. Ez utóbbi idézetről, csupán ennek  az egy mondatnak a tartalmából meg lehetne írni minimum egy önálló fejezetet. Hihetetlenül mély  tartalom bújik meg benne, az ember pedig képes mégis oly könnyedén átsiklani rajta. Honnan a  hatalom, honnan az erő? És utána, hogy azt cselekedjed! Nos, ez az egy mondat önmagában válasz  gyakorlatilag mindenre. Annyi vagy, annyi a hatalmad, az erőd, amennyit az Isten ad neked. Azt  pedig használd jól, azért kaptad. Szólni fogok a szabad akaratról, hiszen bár előző írásomban  beszéltem erről a nagyon fontos témáról, mégis maradtak, maradhattak megválaszolatlan kérdések.  Érkeztek újabb információk mind e tárgyban, mind a szabad akarat témakörét fókuszba helyező  predesztinációval kapcsolatban. Ezekkel kezdeném tehát. Majd rátérnék arra a témakörre, amely jelen írásom címét ihlette. Fáraszt már a világunkat teljesen és tökéletesen  átszövő, behálózó, a háttérben folyó összeesküvés, a piszkos kis hatalmi játszmák, a hitvány és  mocskos politikai törekvések, a hatalom gonosz és pusztító szándékú cselekedeteinek megfigyelése, feltárása. Az ember egy idő után immúnissá válik ezekre és bár látja, tudja, érti, de különösebben  nem foglalkozik velük. Nem azért, mert beletörődött. Nem azért, mert megszokta vagy mert képes  idomulni ehhez a sok szeméthez. Jóval inkább azért, mert megértette, hogy nem ez a fontos. Mit  kezdjen az ember fia egy olyan világgal, ahol például egyes sztárfutballisták játékjogáért euró tíz,  esetenként százmilliókat, forint tízmilliárdokat fizetnek ki, miközben gyermekek tízezrei halnak  éhen naponta a világban? Embereket, családokat tesznek utcára azok a bankok és úgynevezett  üzletemberek, akik ezeket a hihetetlen összegeket a cirkusz és a szórakoztatás (figyelemelterelés és  biznisz) okán bármikor simán kifizetik. Mit kezdjen az ember fia egy ilyen dekadens, sarkaiból  kifordult, embertelen világgal, amely már nem látja a szenvedést, csak átlép azon miközben drága  parfümmel illatosított kendőt szorítva az orra elé, undorodva elfordul a valóságtól és a hatalom által folyamatosan biztosított cirkusz csillogását keresi mohó tekintetével? Az Ember Fia ezzel a világgal már nem fog kezdeni semmit. Teremt inkább egy vadonatújat helyette. Miután ezt a helyére tette,  oda, ahova való. A szemétbe. No, de mit is takar akkor valójában írásom címe? Miről fogom  lerántani a leplet vagy inkább mi elől húzom el a függönyt, amely a színpad mögötti területet rejti el a megismerni vágyó tekintetek elől? Olyan dolgokról fogok itt szólni, amelyek sokkal nagyobb  szabásúak és ennek okán sokkal hatékonyabbak, mint a legújabb korokban elkövetett  gusztustalanságai a hatalomnak. Ezekről szóltam már eleget korábbi írásaimban. Most tehát  komolyabb dolgokról szólnék, olyanokról, amelyeket akár évezredek óta használ a sátán azért, hogy földünk lakóit minél nagyobb számban és minél nagyobb hatékonysággal vigye a kárhozatba. Ezek   az embert kárhozatra juttató dolgok pedig - legyen bármilyen furcsa is - nem mások, mint a  szervezett vallások. Az embermilliárdokat, földünk teljes populációjának legalább háromnegyedét  valamilyen módon megvezető, elhitető, különféle nézeteket valló és tanító vallások. E vallások  idézőjelbe tett igazságait állítom majd szembe, vagy inkább állítom párhuzamba őket egymással,  hogy te, kedves olvasóm eldönthesd, hiszel-e valamelyiknek és ha igen, úgy melyik az? Dönteni  kell, hiszen mindnek nem lehet igaza. Akár ez, akár az állítja az egyetlen igazságot, a többi  szükségszerűen mind hazudik. És legyen szó bármely nagy vallásról, mindegyiket emberek  százmilliói, esetenként milliárdjai követik. Akik ennek okán pedig nyilvánvalóan olyan dolgokban  hisznek, amelyek hazugságok, valótlanságok. De akkor melyik az igazi vallás? Melyik az igaz hit?  Melyik földi egyház tanítja az igazságot? Kedves olvasóm, tarts velem ismét, ismerd meg az én  igazságomat és legfőképpen találd meg a magadét! 

 Első fejezet. Ismét a szabad akaratról és a  predesztinációról. Előző könyvemben, a Szellemi Izráel című írásomban eljutottam odáig, hogy a  bibliai igéket és számos egyéb bizonyítékot, logikai érveket, tapasztalati megfigyeléseket  figyelembe véve ma úgy látom, hogy a jövő mind az egyes emberek, mind a népek, sőt a világ sorsa tekintetében is egy előre rögzített történet szerint alakul. Ez a történet egy fix forgatókönyv szerint  zajlik, amely az ember által felülírhatatlan, megmásíthatatlan és amely neve az Isteni terv. E terv  létezésében való hit hozza magával szükségszerűen azt az elgondolást, hogy történjék bármi is  világunkban, az Isten által már előre eldöntött és tervezett történés lesz. Tulajdonképpen ez a  predesztináció tana, azaz az eleve elrendelés tana. Itt szeretnék egy megjegyzéssel élni. Hallgattam  e témában egy neves, általam nagyra becsült teológus professzort, akinek egyébként kétség nem fér  a felkészültségéhez és hihetetlen mértékű tárgyi tudásához. Azonban mégis, amikor az Isten  igéjének az értelmezésére kerül sor, óhatatlanul bekapcsolódik az emberi szubjektivitás, azaz az  egyéni meglátása ugyanazon dolgoknak. Mit értek ez alatt? Egy adott hír, egy információ, egy  történés minden ember számára azonos. Minden egyes ember ugyanazt látja, hallja, olvassa,  ugyanazt a forrást szemlélve mert azonos. Így a Bibliában leírt szöveg, az íge is az minden egyes  ember számára. Mégis más és más lesz a konzekvencia, amelyet az egyes emberek levonnak  ezekből. Más következtetésre jut egy keresztény, mint egy hindu. Másra jut egy nő és egy férfi.  Másra jut egy fiatal és egy idős ember, egy szegény és egy gazdag, és ezt a felsorolást a  végtelenségig folytathatnám. Beszéltem már erről is sokszor és sokféleképpen, de a lényeg ugyanaz. Az emberek egyedi lények, nincs két egyforma belőlük. Ennek okán nincs két olyan ember sem,  akiknek a véleménye mindenben tökéletesen azonos lenne. Visszatérve tehát teológus professzorunk meglátásához, aki egyébként a predesztinációval szemben érvelt az emberi szabad akarat mellett,  egyik legfőbb érveként egy bibliai félrefordítást határozott meg. Miszerint az eredeti ógörög  szövegben nem az eleve hanem az előre szó szerepel. Nos, megmondom őszintén, én nem látok  lényegi különbséget e két szó között ha az elrendelés szó követi őket. Felteszem tehát a kérdést: mi  az érdemi különbség aközött, hogy eleve elrendelés és előre elrendelés? Meglátásom szerint semmi. Szerinte viszont ez perdöntő érv amellett, hogy az Isten nem egy előre rögzített és az egyén számára megváltoztathatatlan forgatókönyv szerint jár el, hanem csak előre eltervezi, idézem - előre  elkészítette az idők teljességének a menetrendjét, a tervét. Azután lesz, ami lesz. Ő így látja. Hiszen  azt mondja ezzel, hogy Isten tervez - ember végez. Én pedig azt állítom, - alább számos igeidézettel  bizonyítva ezen állításom - hogy éppen fordítva: ember tervez – Isten végez. Vagyis egészen  pontosan azt állítom, hogy Isten tervez és Isten végez. Valamelyikünk bizonyosan téved. Az ő  meglátása szerint Isten előre eltervezte, hogy mit akar, de az egyes emberek – szabad akaratuk okán – ezt a tervet felülírhatják. Például úgy, hogy nem fogadják el Isten segítségét, hanem elfordulnak  Tőle, így Isten megváltási terve az ő vonatkozásukban zátonyra fut. E meglátását olyan  igeszakaszokkal támasztja alá, mint például a következő idézet Pál apostol Timóteushoz írt első  leveléből, amely arról győzi meg őt, hogy az Isten mindenkit meg akar menteni és mindenkit az  életre teremt itt a földön, éles ellentétben számos egyéb igeszakasz állításával, íme a hivatkozott  szakasz. "Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére  eljusson". Ugye itt ugyanaz a helyzet, mint a Szellemi Izráel című írásomban, a ki, hova, mikor és  miért születik témakörben bemutatott egyik igeidézet kapcsán is, miszerint Isten kijelenti, feltárja  szándékát, megmutatja eredeti tervét az embernek, de az, hogy Isten eredendően ezt akarta, 

egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden pontosan úgy is alakult, ahogyan Ő szerette volna. Isten  nyilván nem akarta, hogy az ember bűnössé váljon, nyilván nem akarta, hogy a sátán fellázadjon  ellene. Azt azonban hagyta, hogy a dolgok a teremtmények döntéseinek okán így alakuljanak. Nem  tett erőszakot teremtményein. Idáig stimmelne is tehát a szabad akarat jelenvalósága. Ám az Isten  szava, az ige, a Biblia számos esetben rácáfol a szabad akaratnak, mint földi jelenvalóságnak a  létére. Ezen ellentmondás problémáját vizsgálva jutottam tehát arra a következtetésre, hogy ha van  szabad akarat, - mert kell, hogy legyen, hiszen például az angyalok is szabadon eldönthették, hogy  sátán mellé vagy Teremtőjük mellé állnak – akkor, ha hiszünk a Bibliának, azt valahol máshol kell  keressük, nem e földi létben. Ha pedig ez a helyzet, akkor nem marad más lehetőség, mint, hogy  annak egy a földi létet megelőző (preegzisztenciális) létben kellett jelenvalónak lennie. Ez az  elgondolás megold és megválaszol számos olyan problémát, amelyek eddigi egyértelmű és  határozott megválaszolatlansága miatt például a reinkarnáció téveszméje is tért hódíthatott e  világban. Visszatérve tehát a szabad akarat bibliai cáfolataira, - e cáfolatokról szóltam hosszan a  Szellemi Izráel című munkámban, de alább is sok szó lesz még ezekről – számomra egyértelmű  tény az, hogy ebben a világban az van, amit Isten előre eltervezett és jóváhagyott. Ezzel pedig nem  fér össze az egyes emberek privát elképzeléseinek megvalósítása. Vagy ez, vagy az. Nem értem,  hogy azok az emberek, akik valóban hisznek az Istenben és az Ő gondviselésében, abban, hogy Ő a  pásztor, aki terelgeti a nyáját, abban, hogy az Úr vezeti őket életük minden egyes pillanatában mind  gondolkodásmódjukat, mind az ebből fakadó cselekedeteiket tekintve, tehát ezek az emberek,  hogyan tudják közös nevezőre hozni magukban Isten vezetését a saját szabad akaratukkal? Nem  érzik az ellentmondást ebben?-kérdem. Nem látják, nem veszik észre, hogy az ő meglátásuk szerint  a birka vezet nem a pásztor?-kérdem. Hogyan lehet egy pásztor által terelt birkának szabad akarata? Sehogy. Vagy a pásztor terel, vagy a birka dönti el mi legyen. A kettő együtt nem megy. Már régen  leírtam, ha elfogadjuk az Isten vezetését, akkor az azt jelenti, szükségszerűen ennek kell történnie,  hogy átadjuk neki a kormányt. Az, hogy a kezébe adjuk magunkat, sőt, kérjük, hogy vezessen  bennünket, hogyan fér össze azzal, hogy mi maradunk a kormánynál? Sehogy. Vagy Ő vezet, vagy  mi. Hogyan lehet vezetni, pásztorként terelgetni egy szabad akarattal bíró birkát? Sehogy. Az Isten  tehát valahol megadta teremtményeinek a szabad választás jogát és lehetőségét, amely joggal és  lehetőséggel a teremtmények éltek is. Az angyalok és az emberek is. Számos esetben Isten  szándékával ellentétes döntést hozva. Én azt gondolom, hogy e világban befutott pályánk e  korábban meghozott döntésünk következménye lesz. Ezt (is) tárgyaltam részleteiben a Szellemi  Izráel című írásomban. Tehát Isten felfedi eredeti szándékát előttünk, elmondja, hogy mit akart, de  nagyon lényeges, hogy ezzel együtt itt már nem adta, adja a gyeplőt is át az ember kezébe. Ez egy  nagyon fontos momentum földi életünkre nézve. Isten terve kinyilatkoztatásánál az, hogy  megismerjük e terv részleteit nem jelenti azt automatikusan, hogy mi fogjuk a tervet megvalósítani,  illetve közvetve mi is, de nem a saját fejünk után. A földi ember kizárólag eszköz lehet az Isten  kezében. Egy báb? - kérdezheted. Amikor a szabad akaratot, mint Isten igencsak tiszteletre méltó  ajándékát emlegetik az emberek azzal érvelnek, hogy ha ez nem így lenne, akkor csupán bábok  lennénk a sors, Isten kezében. Bábok amelyek – akár az állatok – egy előre megírt, meghatározott  program szerint élik le a teljes itteni életüket. Sokan elfogadják egyébként ezt az álláspontot úgy,  hogy nem is gondolják át e kérdést mélységében. Akik hisznek a sorsban, a végzetben, azok  tulajdonképpen mind elfogadják ezt a verziót. Akik pedig nem fogadják el, azok inkább  felháborítónak és értelmetlennek tartják ezt a nézetet. Mi értelme van egyáltalán élni – kérdik,  egyébként innen nézve ésszerűen és jogosan – ha semmiben sem dönthetünk? Értelmetlen lét lenne  az?

  Most figyelj! Feltettem tehát ezt a kérdést a forrásomnak és vártam. Este fellapoztam a Bibliát és éppen ez következett. "Miképen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképen vannak a  csontok a terhes asszony méhében; azonképen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket  cselekszik". Bár a találat pontos volt és igen csak ült, okosabb nem lettem tőle. Felébredt bennem  egy régi, sötét és vicces alak, mert ez jutott az eszembe. Igen-igen, azt én is tudom, hogy az Isten  dolgaival nem vagyok tisztában, éppen ezért fordultam hozzád. De, ami a terhes asszony méhében  lévő csontokat illeti, amióta az ember feltalálta az ultrahangos skennert, azóta simán meg lehet  mondani, miképen vannak azok a kis csontocskák az anyuka pocakjában. Ilyen vicces voltam. A Forrás azonban türelmes, nem vette félvállról az oktatásom, így ezután következett könyvünk  jeligéje, amely tartalmazza a konkrét választ is. Az igazak és bölcsek és azoknak minden  cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük  van. Ezt még egyszer, mert kulcsige. Prédikátor 9,-3,  Károli fordítás." Az igazak és bölcsek és  azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek,  mind ez előttük van.". Nos, ekkor szorult el a torkom és inalt el fülét-farkát behúzva a tréfás kedvem.  Visszatérve a báb, sors, eleve elrendelés témára, azt kell mondanom igen, akár így is  megfogalmazhatjuk a tényállást: bábok vagyunk az Isten kezében. Lehetne ezt szebben is vagy  kevésbé megalázóan fogalmazni egónk számára (hiszen ő szokott megsértődni, ha valami nem úgy  alakul, ahogyan neki tetszene), de minek, ha egyszer ez az igazság. És ha már szóba került öreg  barátunk az egó, akkor – bár e tárgyban már tényleg sokat írtam – hadd következzék itt is némi  ideillő információ kéretlen kísérőnkkel-kísértőnkel kapcsolatban. Ugye megemlítettem a szabad  akaratot, mint kulcsfontosságú tételt a predesztináció kapcsán. Hiszen, amennyiben életünk  determinált, nem mi irányítjuk sorsunkat, döntéseinket, úgy a szabad akarat abban a vonatkozásban, illetve azon értelmezés szerint, ahogyan mi hajlamosak vagyunk általánosítani azt, nem létezhet. Ez  esetben az általános felfogás szerinti szabad akarat csupán egy illúzió. Egy illúzió, amely bár nem  valós, mégis tökéletesen elhiteti valódiságát önmaga kapcsán. És bizony, legyen bármily döbbenetes is, nézetem szerint éppen így áll a helyzet. Hiszen gondolj bele! Mi a sátán legnagyobb fegyvere?  Az elhitetés, a megtévesztés. Elhiteti magáról azt, hogy ő nem is létezik. Nos, az egó is éppen ezt  teszi. Elhiteti veled, hogy ő te vagy. Pedig az egó csupán egy (vagy több) démoni vágygenerátor,  amely mást sem tesz, mint téged meglovagolva hajszolja a saját vágyait, miközben elhiteti veled,  hogy azok valójában a te vágyaid. Úgy vagy az egód rabszolgája, hogy eközben erről fogalmad  sincsen. Nem vagy szabad. Egy rabszolga vagy. A vágyaid rabszolgája, amelyek pedig nem is a  saját vágyaid, bármennyire is annak érzed azokat. Ezért fogalmazta meg szinte az összes keleti  bölcs azt a tanítást, hogy az embernek, amennyiben meg akar szabadulni a nyomorúságától, a  végzettől, a (szerintük valós) reinkarnáció fogságából, úgy mindenképpen le kell számolnia a földi  világhoz kötődő vágyaival. Jézus Krisztus ezt többek között így fogalmazta meg." Ne gyűjtsetek  magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és tolvajok kiássák és ellopják;  Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem  emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a  ti szívetek is". 

 Amint írtam már, hiába hiszi az ember azt, hogy ő szabad, azt, hogy szabad akarata  szerint hozza meg döntéseit. Ameddig például bármiféle anyagi, fizikai természetű vágyakat érez,  ezek a vágyak fogják motiválni, így manipulálni őt. Minden döntését annak fogja alárendelni, hogy  ezeket a vágyait minél hatékonyabban megvalósíthassa. Ez lenne a szabadság? Ez szimpla  rabszolgaság nem egyéb. Ezért írtam, hogy a szabad akarat már ennek okán is csupán egy illúzió.  Egy olyan délibáb, amelyet az ember szívesen szemlél, de ettől az még délibáb marad. Ha közel  akarsz menni hozzá, hogy megvizsgáld, rá fogsz döbbenni, hogy nincs is ott valójában. A szabad  akaratban való hitt gigantikus felfuvalkodottság. Bizony. A szabad akaratban hinni egyenlő abban  hinni, hogy te döntesz, és nem az Isten. Én, én, én. Én döntök! Ez tetszik az egónak. Ha az  embernek valóban lenne szabad akarata, és azt hagyná is uralkodni a döntéseiben, akkor azonnal,  abban a pillanatban elbukna. Hiszen minden, ami jó, az Istentől való. A földi emberben a bűn és a  gonosz dolgozik eredendően, ha Isten ezt nem kompenzálja túl benne jósággal, szeretettel, igazsággal, akkor nincs az embernek esélye arra, hogy megmeneküljön a gonosz hálójából. Ebből  következik, hogy amennyiben valaki igaz ember, szereti és követi Istent, akkor ez csak és kizárólag  az Isten szándéka szerint való történés lehet, hiszen ebbe az állapotba az egyén önmaga erejéből  (szabad akarata és saját döntése okán) bizonyosan képtelen lenne eljutni. Ebbe az állapotba  kizárólag az Úr segítheti azzal, hogy az erre való vágyat felébreszti az emberben, azt ezután  fenntartja benne és folyamatosan megerősíti az ember lelkét a saját isteni erejéből (Szent  Szellemével). Ha ez a kapocs (az ember hibája okán) meglazul, az ember azonnal elesik. Kicsit  olyan ez, mint amikor egy fényes felületről (direkt nem tükröt írok, mert azt erős túlzásnak érzem az Isten-ember összehasonlítást tekintve) visszaverődik a nap fénye, de amint egy felhő úszik a nap  elé, a fényesen visszatükröződő felület azonnal fényét veszti és elsötétül. Nincs az embernek 

önmagából eredő világossága, fénye, kizárólag Isten fényét képes gyengén visszasugározni a  világba. Az pedig nem az ő döntése lesz, hogy Isten ad-e rá fényt vagy sem. Hiheti, hogy ő állt ki a  napra magától, saját szabad akaratából, de ettől ez még nem lesz igaz. Ha ezt a szándékot Isten nem  ülteti el benne, akkor még mindig a bánya mélyén csákányozná a szenet, higgyen bármit is ezzel  kapcsolatban. Leírtam már sokszor és tartom most is, hogy véletlen nem létezik. Hiszen ha létezne,  akkor Isten terve nem létezhetne. Vagy isteni terv van vagy véletlen. A szabad akarat pedig, abban  az értelemben, ahogyan ma a legtöbb ember gondol rá, feltétlenül magában hordozza a  véletlenszerű, spontán döntés lehetőségét. Pedig itt is kell, hogy érvényesüljön az iménti szabály.  Vagy terv vagy véletlen. A kettő együtt nem megy. Sok ember eljut az élete folyamán egy olyan  pontra, amikor egyszer csak megdöbbenve felteszi magának a kérdést: hogyan jutottam idáig?  Tegyük hozzá, általában negatív előjellel hangzik el e kérdés. Nem ezt akarta, nem így akarta, nem  így gondolta, mégis ez lett belőle. Hogyan lehetséges ez? Ilyenkor jön a bölcs válasz. Kizárólag a  saját döntéseid miatt jutottál ide. Ez részben igaz, ám én azt állítom, hogy ezek a döntések  determináltak. Bizony. Nem hirtelen, spontán meghozott döntéseket hozunk, még ha sokat  fontolgatunk egy-egy dolgot, mire a döntést meghozzuk, akkor sem ott és akkor dől (dőlt) el az a  bizonyos dolog. Hiszen Isten tervébe nem fér bele hétmilliárd rendező és ez csak a jelenlegi  népesség. Érdekes tény, hogy a legtöbb ember nem hajlandó elfogadni az eleve elrendelés tényét.  Ám ettől függetlenül azt minden gond és probléma nélkül elfogadják és megértik, hogy például a  haláluk időpontja determinált. Hogy az egy (előre) meghatározott pillanata (lesz) a történelemnek.  Hogy a nap, az óra, a perc, amelyben meghalnak, attól függetlenül, hogy nem ismerik, már létezik,  csak még nem jött el. Azért hajlandóak ezt elfogadni, mert e tételt felülhelyezik azon a hatáskörön,  amelyre a szabad akarat vonatkozhat. Az ember nem maga dönt a halálának időpontjáról, persze az  öngyilkosok kivételével – tartják az emberek – így a halál előre rögzített időpontját simán  elfogadják. Jut amennyi jut, van amennyi van – mondják-, ezt nem mi döntjük el, azonban minden  mást igen. Pedig ha létezne a szabad akarat, akkor ezt is nekünk kellene eldönteni. A szabadság az  szabadság. Nem csak korlátozott mértékű, hanem teljes. Vagy szabad vagy, vagy nem. Ez olyan,  mintha a kutya azt mondaná: amíg a láncom enged, addig szabad vagyok, de a láncon túl már nem  én döntök. A kutya ott téved, hogy a láncon belül sem ő dönt, csak azt hiszi. A kutyaegó elhiteti  vele, hogy így van. Ám látsszék ez a lánc bármennyire is igazságtalannak és kegyetlennek, mégis a lehető legjobb dolog, ami érheti a kutyát. Ez a lánc (póráz) akadályozza meg abban, hogy véletlenül olyat tegyen, amit nem kellene. Ez a lánc akadályozza meg az őrültet abban, hogy megnyomva a  piros gombot, felrobbantsa a világot. Mert ha nem lenne a lánc, már régen megtette volna. De a terv, Isten terve ezt nem engedi meg. Ezért írtam, hogy a valódi szabadságot kizárólag Isten adhatja meg  neked. Amennyiben Őhozzá, Őfelé fordulsz. Hiszen az egódtól önmagad erejéből lehetetlenség  megszabadulni. Ehhez az ember saját ereje nagyon kevés. Erre mondta Pál azt a sokak számára  érthetetlennek tűnő, pedig csodálatos és egyértelmű igét, hogy "mert a mikor erőtelen vagyok, akkor  vagyok erős". Amikor elfogadod, hogy a te, saját erőd egyenlő a nullával, amikor elismered, hogy  minden, amid van Istentől, az Ő kegyelméből van neked, amikor teljes szívedből Őrá bízod magad  no, akkor vagy csak igazán erős. Mert akkor az Isten ereje van veled. Ha abból indulsz ki, hogy te  választasz, hogy van szabad akaratod, akkor mondhatod, hogy amennyiben elfogadod Isten  vezetését, éppen akkor leszel Isten (rab)szolgája, és ez tulajdonképpen így is van. Hiszen  meglátásom szerint az embernek itt nincs más választása. Vagy a jó (Isten) vagy a gonosz (sátán, és  az önszolgálat, amely tulajdonképpen az egó szolgálata) között választhatna elvileg. De függetlenül  választásától, mindenképpen egyfajta rabszolga marad. Itt azonban meg kell állnunk, hiszen  elengedhetetlenül fontos, hogy tisztázzuk ezt a fogalmat! A mai világ szemében, mai megítélés  szerint a rabszolga szó kizárólag negatív tartalmat hordozhat, pedig ez egyáltalán nem így van. E  szó pontos definiálása tehát kulcsfontosságú momentum abban a vonatkozásban, hogy  kialakíthassuk e tárgyra vonatkozó helyes nézetünket. Gondoljunk csak bele! Ha például az ember  szerelmes, akkor szívesen mondja magát szerelme rabszolgájának. A tiszta, az igaz szerelem (a  valódi ha ismered) azzá teszi az embert. Rabszolgája (önkéntes, boldog szeretetrabszolgája) lesz  annak, akit imád. Mindent megtenne neki, érte, és semmit sem kér, vár cserébe. Csupán azért, mert  imádja azt a valakit és boldog, hogy adhat neki, hogy (ki)szolgálhatja. Nos, az ember Isten iránti igaz szeretete is valami ilyen dolog. Amikor az ember végre tisztán átlátja és megérti, egy  rádöbbenésszerű bizonyossággal felfogja azt a tényt, hogy Isten az, aki által él, akinek mindent  köszönhet, aki olyan jó és kegyelmes, segítőkész és türelmes volt vele egész életében, mindezt úgy,  hogy ezt ő a legkevésbé sem érdemelte meg, nos akkor születik meg benne, akkor alakul ki ez az  érzés. A világ legszomorúbb dolga az, hogy ezt lehetetlen elmagyarázni annak, aki még nem élte át.  Írtam, kérdeztem már ezerszer: hogyan magyarázod el, hogy milyen szerelmesnek lenni annak, aki  még sosem volt szerelmes? Hogyan magyarázod el a vaknak, hogy milyen az, amikor a lenyugvó  nap lángoló hidat fest a tenger felszínére? Hogyan magyarázod el egy süketnek, hogy milyen az a  zene, muzsika, amelytől összeszorul a torkod vagy az égbe száll a lelked? Sehogy. Egyes  bibliafordításokban, például a Csia Lajos -féle Újszövetségben a rabszolga megnevezés egyáltalán  nem az ember hitvány státuszának, hanem jóval inkább a tökéletes odaadásának és ragaszkodásának a kifejezője. Az apostolok így fohászkodnak Istenhez." Hát valósággal összegyűltek ebben a  városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél, hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták.  Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes  szabadsággal szólhassák igédet, mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy  gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek. Miután könyörögtek,  megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel és nagy  szabadsággal szólták az Isten beszédét.".  Ez az idézet amellett, hogy az Isteni eleve elrendelés mellett is tanúskodik, jól bemutatja a rabszolgaság fogalmának egy teljesen másféle értelmezését. De  következzen még egy hasonló, Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelének az elejéről." Pál, a Krisztus Jézus rabszolgája, elhívott apostol, kit örömüzenetének hirdetésére Isten különválasztott". Az Isten  prófétáin át a szent írásokban már előre megígérte azt, amiről az örömüzenet szól. És még egy  idézet Pál apostoltól, aki a maga vonatkozásában ismét hasonlóan beszél. "Ti tudjátok, hogy az első  naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek, hogy voltam az  Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos  szándékai szereztek nekem.". Ezek a fordítások természetesen mind Csia Lajos által lettek  megfogalmazva, hiszen a többi magyar verzió nem szereti ezt a fogalmat annak ellenére, hogy  messze ez a legpontosabb megfogalmazás e tárgyban. Azt gondolom tehát, hogy ebben a  témakörben ehhez sokat hozzátenni már nem igazán érdemes, ettől függetlenül alább mégis szólok  még néhány további szót e tárgyban is. Tehát fenti érvelésünk alapján kijelenthető, hogy a szabad  akarat mai felfogása szerint nem valós létező, az emberek pedig, akik e földön élik életüket,  mindannyian szolgái, rabszolgái valamilyen (jó vagy rossz) transzcendens hatalomnak. E tényeken  a megfogalmazás mit sem változtat. Az a helyzet, hogy az emberek jelentős része ezt egyszerűen  nem hajlandó elfogadni. Kész, pont. Akkor mi értelme élni?-kérdezik. Erre alább még visszatérünk. 

 Most azonban vizsgáljunk meg egy újabb fontos teológiai kérdést, mégpedig az elveszíthetetlen  kegyelem problematikáját! De miről is van szó pontosan? Ha valakit az Isten eleve életre teremtett  és kegyelemre szán, az akkor tehet bármit, nem veszítheti el Isten kegyelmét? Ez már megint  milyen igazságtalan dolog. Aki életre született garázdálkodhat kedvére míg, aki elveszésre készült  az tehet bármit úgyis elvész? Dehogy! Akit életre szán az Isten, az nem fog garázdálkodni. Ennyire  egyszerű. Elvileg elveszíthetné a kegyelmet, hiszen ha miután az Isten új szívet adott neki, azaz  felismertette Magát abban az emberben, azután fordítana hátat Istennek, az ezt eredményezné. Erről (is) szól a jelenések könyvében olvasható, a hét levél látomásban, a hetedik gyülekezetnek szóló  figyelmeztetés. "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál,  vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból". Mert mi a  langyos, a lágy vagy langymeleg állapot? A meleg kihűlt állapota. A meleg az Istent kereső, Istent  szerető ember, a lágymeleg itt az, aki ilyen volt, de már nem az. Aki elfordult az Istentől. De az az  ember, akit Isten megfordít (megigazít) nem tesz csak úgy ilyet. Ha igen, akkor az is Isten szándéka  szerint történt. Innen persze egy parttalan vita kezdődhetne. Én azt állítom, hogy mivel itt e földön  minden Isten akarata szerint történik, ezért lehetetlen az, hogy valami azzal ellentétes legyen. Bármi is történik, az Isten rendelése és terve szerint való. Minden. Igen, a rossz dolgok is. Akkor ez egy  gonosz Isten? Nem. Csak nem értjük minden dolgát. Ezt a Szellemi Izráel című írásomban, sőt már sok azt megelőző írásomban is részletesen kifejtettem, de előfordulhat, hogy az olvasó nem  találkozott ezekkel, ezért itt is kifejtem röviden, kicsit később pedig egészen pontosan, mi indokolja azt, hogy Isten megengedi a gonoszságot bizonyos (számunkra időnként túl tágnak tűnő) határokon  belül megtörténni. A fizikai ember itt a földön mindent e világi ismeretei alapján ítél meg, mindent  ide, az anyagi valósághoz mér, vonatkoztat. Korlátozott és szűk látóköre ellehetetleníti számára a  dolgok helyes megítélését, ezért mondja Isten, hogy ne is ítéljen, mert az ember ítélete e szűk  látóköréből fakadóan szükségszerűen hibás. Hogyan ítélhet meg egy vak és siket ember egy  színdarabot, ha csupán a díszlet néhány elemét képes kitapogatni? Az ember mégis ezt teszi.  Megítéli a színdarabot, természetesen hibásan. Az ember csak ezt a világot látja, érzékeli és ezt is  csak igen korlátozott mértékben. Ezt még az ateista, evolucionista tudósok is elismerik. Van egy  szűk spektrum, amelyet az ember érzékelni képes és pont. Az emberi érzékelés határait még az állati érzékelés is messze felülmúlja. Ehhez képest mi emberek vagyunk a teremtés koronái. Hát  lehetséges, csak a fejünkbe ne szálljon túlságosan ez a dicsőség. Hiszen az egyébként is Isten  dicsősége nem a miénk. Szóval a földi ember egy erősen korlátozott képességekkel és megértéssel  bíró lény, de vitathatatlan, hogy képes olyan cselekedetekre, amelyekre egyetlen más lény sem  képes ezen a bolygón, legalábbis olyan szinten, mint mi emberek. Ez pedig konkrétan az elvont  gondolkodás képessége. Ez a képesség teszi alkalmassá az embert arra, hogy megismerje Istent.  Erre mai ismereteink szerint csak és kizárólag az ember képes a földön általánosan ismert fajok  közül. Tehát lényeg az, hogy nincs átfogó képünk a teljes valóságot illetően, így ebből fakadóan  dolgaink megítélésekor már a kiindulási alapunk is helytelen. Amit mi rossznak, igazságtalannak és helytelennek ítélünk meg, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban az is. Az Úr szól erről,  figyelmeztet. "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és  a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek". Mi következik mindebből? Számomra az,  hogy a saját portámon sepregessek, és azzal törődjek, amire meglátásom szerint képességet kaptam  az Istentől. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed. Amint e könyv  bevezetőjében is írtam, számomra ebből az igéből is egyértelműen kiviláglik az a tény, hogy ami  képességgel bírunk, azt az Istentől kaptuk nyilván azért, hogy éljünk azzal, azokkal. Én tehát élek.  De ha így áll a dolog, legalább van-e valamiféle magyarázat, akár teória arra nézve, hogy  megérthessük ezt a dolgot? Én a magam részéről – bár el kell ismernem, hogy elvileg ez sem más,  mint emberi okoskodás – arra jutottam, hogy az ember e világban megélt sorsa nem lehet sem igazságtalan (hiszen az Isten igazságos), sem véletlen (mivel az nem létezik). Nem kívánom e lapokon  megismételni a teljes Szellemi Izráel című írásom, ahol ezeket a gondolatokat részleteiben  kifejtettem és tárgyaltam, de a logikai szál töretlenségére való törekvés miatt muszáj egyes  tartalmakat itt is megismételnem. Azt jelentettem ki ott, hogy jelen életünk nem lehet a véletlen  műve, mivel a véletlen léte a káosz uralmát jelentené a világban. Isten pedig nem tűri a káoszt. Ha  van Isteni terv, akkor a káosz egy nonszensz. Ebből következik, hogy minden, ami a világban  történik – így az egyes emberek sorsa is – egy okozat. Az okozat pedig ok nélkül nem jöhet létre.  Igen ám, de az például, hogy egy gyermek hova születik, egy milliomos családba a világ egyik  legkellemesebb környezetében, vagy egy indiai nyomornegyedbe, nyilvánvalóan nem lehet e világi  történések, okok okozata, következménye. E gondolatmenet következtetéseinek levonása által  jutottam arra, hogy az ok nem ebből a világból való. Ezt itt nem taglalnám tovább mert túl  messzire kerülnénk a lényegi mondandómtól. Tehát eljutottam oda, hogy feltételeztem egy a fizikai  létünket megelőző létet, amely okán alakul, illetve határozza meg Isten a jelenlegi, földi életünk  körülményeit, történéseit, azaz a sorsunkat. Ez nem azonos a reinkarnáció híveinek meglátásaival,  hiszen én egyszeri földi, fizikai síkon megélt életben hiszek. Ha tehát képesek vagyunk elfogadni  egy a jelenlegi létünket megelőző (nem földi, hanem valamiféle szellemi) lét gondolatát, akkor  azonnal logikus magyarázatra lelünk számos olyan kérdést illetően, amely egyébként tökéletes  rejtélynek látszik sokak számára manapság. Nem bonyolult és túlmagyarázott az általam (is)  megfogalmazott képlet. Vagyunk itt és most, és nem kérdés, hogy megyünk is valahova innen, majd ha befejezzük földi pályafutásunkat. Persze sokan vitatják ezt is, de akik a Bibliában, illetve az  abban leírt igékben hisznek, azok számára ez nem kérdés. Felteszem tehát a kérdést ezeknek az  embereknek, hogy miért lenne olyan hihetetlen az, hogy nemcsak vagyunk itt és most, és megyünk 

is innen majd valahova, hanem, hogy jöttünk is ide valahonnan? Meglátásom szerint ez egy  kifejezetten logikus elgondolás. Az, hogy a keresztény teológusok erről nem beszélnek annak  tudható be, hogy a Biblia egy szót sem szól ebben a témakörben. Isten valamilyen okból ezt nem  kívánta az ember orrára kötni, vagy pedig eddig nem ismerhettük meg az ide vonatkozó tekercseket. Ha még nem tetted volna, nagyon ajánlom a Szellemi Izráel című írásom elolvasását, amelyből  részleteiben megismerheted az ezzel a témakörrel kapcsolatos meglátásaimat. Ennyi kitérő után  kanyarodjunk vissza teológus professzorunkhoz, aki egyébként elismeri és tényként kezeli az Isteni  előre ismerés jelenvalóságát, de az eleve elrendeléssel mégsem képes megbarátkozni annak  ellenére, hogy az íge hihetetlen sok helyen és kimerítő alapossággal nyilatkozik e tényről. Nyilván  nem képes megbarátkozni az eleve elrendelés jelenvalóságával, hiszen az a keresztény  hazugságokkal vagy fogalmazzunk finomabban – tanításokkal – összeegyeztethetetlen. Pedig Isten  beszéde az ige, a Biblia még ma olvasható formájában is nagyon egyértelmű e tárgyban. Bár az  ezzel kapcsolatos írásban számos idézetet hoztam már e vonatkozásban, itt is szolgálnék bőséggel  továbbiakkal, mert e nézetemben azóta is csak további megerősítést kaptam. Íme Pál apostol  leveleiből néhány - meglátásom szerint – igen egyértelmű íge. "Tudván, Istentől szeretett atyámfiai,  hogy ti ki vagytok választva. Mi pedig mindenkor hálaadásaal tartozunk az Istennek ti érettetek  atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében. A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ  teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által. A ki megtartott  minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és  kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte". 

 Fenti igéket lássuk  be, elég nehéz másként magyarázni, mint ahogyan én teszem, de ettől függetlenül sokan nekifutnak, megpróbálkoznak mégis ezzel. De nézzük tovább! Mind a jelen, földi létünket megelőző, lét, mind  a predesztináció valóságára súlyos érvként utal számomra az alábbi, rövid igeszakasz is, idézeteim  sorát tehát ezzel folytatnám. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. Hű! Most  meghökkentél. Hol itt a súlyos érv? Igen, ezt mondta az Úr. De mi az, hogy igazságból való? Mit  érthetett ezalatt? Talán azt, hogy aki onnan jött? Jézus máshol is fogalmazott így, ahol egyértelműen a származásra utalt a (valahonnan) való szóval, íme." Felele Jézus: Az én országom nem e világból  való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való". Én tehát mindenképpen így fordítanám, illetve  értelmezem ezt az igét, de haladjunk tovább! A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmúlt. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és  előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden  akaratomat. A következő igerész is igen figyelemre méltó és tipikusan egy olyan szakasz,  amelyeken az olvasók hajlamosak minden megfontolás nélkül átsiklani. Pedig igencsak súlyos  tartalommal bír." Ha megtörnéd is a bolondot mozsárban mozsártörővel a megtört gabona között,  nem távoznék el ő tőle az ő bolondsága". De vajon miért nem? Csak nem azért, mert ez a sorsa?  Ezért állítottam azt, hogy ember embert képtelen meggyőzni és megváltoztatni saját erőből. Amikor úgy tűnik, hogy ez történt valakivel, valakinek a hatása alá került, valaki megváltoztatta őt, akkor is  csak a látszat alapján ítéljük meg a helyzetet. Azt látjuk, hogy ismerősünk találkozott valakivel, és  az az illető így vagy úgy hatott rá. De ez csak a felszín. Az, amit mi látunk. A függöny felénk eső  oldala. A színpad bevilágított része. De ettől még van másik oldal is, takarásban maradt rész is,  amelyet nem vagyunk képesek megismerni. Ezért hiszik teljes szívvel a keresztény, és egyéb  vallások térítői, hogy ők jártak sikerrel egy-egy újabb hívő megtérítésekor, pedig az ilyen  megváltozott embereket a szellemi vezetésük változtatta meg, terelte össze azzal a másik emberrel,  akinek ugyancsak van valamiféle szellemi vezetése. Az a végtelenül fontos kérdés, hogy milyen  fajta szellemi vezetés ez? Ez az, amit nem látunk mert a függöny elrejti előlünk. Ezért nekünk csak  annyi jön le (de jó magyar kifejezés is ez, hogy jön le) – tehát annyi jön le és ezt tényként  konstatáljuk-, hogy hű, ez a Pisti mennyire megváltozott, amióta a Marival van. Vagy, hogy  megőrült ez a Jóska, amióta abba a társaságba jár, satöbbi. Pisti esetében Marit, Jóska esetében  pedig az új társaságot okoljuk, mert azt látjuk. Pedig ez csak a felszín. De nézzünk még néhány  idézetet! "Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.," Hű! Figyeld csak meg újra! Hanem idő szerint  és történetből lesznek mindezek. Ehhez talán nem is szükséges egyéb kommentár. Nézzük a  következőket( Ézsaiástól 49,-5.) "És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől  szolgájává alkotott". E szerint tehát Ézsaiás, saját bevallása szerint sem csak úgy, élete folyamán vált  prófétává, hanem eleve erre született. De említhetném (keresztelőnek hazudott ) Bemerítő János esetét is, amikor még magzatként, anyjának Erzsébetnek a méhében repesni kezdett, amikor a Jézussal  áldott Mária meglátogatta anyját. Azután, amint János világra jött, apja Zakariás betelve a Szent  Szellemmel, kijelentette fiáról hogy "Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának  hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed". Így is lett. Később Pál apostol is  megfogalmazza ugyanezt, hogy ő is az anyja méhétől volt rendelve Isten apostolának, lásd (Galata 1,-15)." De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és  elhívott az ő kegyelme által.". Akkor most két kérdésem van: Ésaiás, János és Pál sorsa eleve (előre)  el volt-e rendelve? (Nyilván igen.) Volt-e szabad akaratuk, tehettek volna-e mást, mint amire Isten  anyjuk méhétől szánta őket? (Nyilván nem.) Felsorolhatnám itt az összes prófétát, de kiemelnék  közülük egyet, aki nem zsidó volt. Bálámról van szó, akit Bálák a moábita király akart felbérelni,  hogy elátkozza a zsidókat. Bálám el is ment, de átok helyett három ízben is áldás jött ki a száján.  Amikor Bálák kérdőre vonta, így válaszolt. Ha Bálák az ő házát ezüsttel és arannyal tele adná is  nékem, az Úrnak beszédét által nem hághatom, hogy magamtól jót, vagy rosszat cselekedjem. A mit az Úr szól, azt szólom. A kérdés ismét ez: volt e szabad akarata Bálámnak? Nyilván nem.  Tévedések elkerülése végett azt hozzá kell tenni a történethez, hogy Bálám ezt nem az Úr iránti  elhivatottságból, hanem a kudarc miatti mentegetőzésképpen mondta a királynak. Persze meg lehet  próbálkozni egy olyan jellegű ellenérveléssel, hogy ez az eleve elrendelés csak a próféták és a  különleges emberek személyére vonatkozott. Meg lehet, csak nem érdemes. Hiszen kivétel nélkül,  minden emberrel van terve Istennek, e terv pedig mindenre, a legapróbb részletre is kiterjed, mint  azt alább látni fogjuk. Itt a következő idézet. "És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik  Izráel maradéka és a ki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az  Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen; A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, csak maradéka tér meg; az  elvégezett pusztulás elárad igazsággal! Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura,  mind az egész földön". Itt persze hozhatnám az összes próféciát például, hiszen minden egyes  prófécia az eleve elrendelés legfényesebb bizonyítéka, hiszen hogyan lehetne prófétálni,  megjövendölni bármit is, ha nem lenne a jövő ismert Isten számára, akitől származnak ezek a  próféciák? Ha pedig Isten ismeri a jövőt, akkor pontosan tudja, hogy mikor mi fog megtörténni ez  pedig nyilvánvalóan csak abban az esetben lehetséges, ha a jövő előre rögzített. "Emlékezzetek meg  a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám  hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek,  mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat".  Egyébként, ha  belegondolsz, maga ez a megfogalmazás is, hogy eleve vagy előre elrendelt utal egyfajta  időbeliségre. Az idő pedig Istennél és odahaza nem létezik. Isten terve, akarata és rendje az, ami  létezik, annak megfelelően alakul minden. Ahogyan egyébként itt is így van, csak ezt a valóságot a  fizikai ember mindenáron bele akarja erőltetni egy kronológiai rendszerbe. Ez az időben való  létezés kizárólag a fizikai, földi ember viszonymankója. Arra való, hogy viszonyíthassuk az életünk  történéseit valamihez. De egyébként nem valós létező, csupán egy támasz a fizikai világ embere  számára, amelyet egyébként Isten is szentesít a földi ember részére, hiszen Ő Maga használ idői  kijelentéseket a nekünk szánt igékben. A lényeget tekintve tehát azt mondom, hogy ha Isten túl van  azon, amit időben, térben el lehet képzelni, hiszen Isten örök és végtelen, akkor az idő az Ő  vonatkozásában tökéletesen értelmetlen. Ez kizárólag nekünk, fizikai embereknek, véges értelmű,  életű és méretű lényeknek szükséges ahhoz, hogy viszonyíthassuk magunkat a világhoz, amelyben  élünk.

  No, de vissza a tárgyhoz! Az előbbi próféciát azért idéztem mégis, mert konkrétan kijelenti  az Isten által előre (eleve) eldöntött cselekményt, amikor azt mondja: "Mert elvégezett pusztítást  cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön". Az elvégzett szó itt elhatározottat, vagy még 

inkább (régen) eldöntöttet, rögzítettet jelent. És legyen itt még egy idézet, amely arról tanúskodik,  hogy az Isten az egyes emberek cselekedetei felől is előre rendelkezik, hiszen mint írtam, egyetlen  falevél vagy hópehely sem hullhat le csak úgy és akárhova Isten tudta és jóváhagyása nélkül. Ez  talán túlzásnak hat így elsőre, de ha belegondolsz, ha például a falevél csak úgy, mindegy alapon  lehullhatna, az megint csak a káosz, a véletlen, a tervezetlenség jelenvalóságát jelentené ki. Ezt  Isten beszéde is alátámasztja. "Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem  esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!". Ebből következik, hogy vagy minden a  legapróbb részletig egy meghatározott terv szerint történik, vagy mindent a káosz és a véletlen ural.  Nincs olyan, hogy egy kicsit Isten, egy kicsit káosz. Vagy ez, vagy az van. Tehát Jósiás király esete.  " És körültekintett Jósiás, és meglátta a sírokat, a melyek ott a hegyen voltak, és elküldött és elhozatta a csontokat a sírokból, és megégette az oltáron, és megfertőztette azt az Úr beszéde szerint, a melyet mondott volt az Isten embere, a ki e dolgot megjövendölte volt". De van itt ennél érdekesebb  prófécia is. Ésaiás próféta, aki Krisztus előtt a nyolcadik században élt, konkrétan, név szerint  említve beszél egy őutána majd háromszáz évvel megjelenő perzsa uralkodóról, Nagy Küroszról,  akit a prófécia Czirusz-ként, a mai hivatalos történetírás pedig Kurus-ként említ. Ki Czírusznak ezt  mondja: "Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek:  Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!". Ezután még öt vers szól Czíruszról, benne  ezekkel a szavakkal: "neveden hívtalak el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél". Tehát név szerint  említi Isten azt a királyt, akit majd elhív konkrét feladatok végrehajtására, mindezt úgy, hogy ez a  király nem Őt imádja. És, hogy kétség ne férjen a prófécia igazságához, mindez szóról szóra  beteljesedett. Czírusz (Nagy Kürosz) volt az a perzsa uralkodó, aki a Babilonba elhurcolt zsidó  népet hazaengedte a fogságból, és nem csak, hogy hazaengedte, de ellátta őket mindennel, amire  szükségük volt, valamint jócskán adott nekik pénzt is a kincstárából azzal a céllal, hogy  Jeruzsálemet és Isten templomát újra felépítsék, ahogyan az akkor már több száz éves prófécia ezt  megjövendölte. Visszatérve a szabad akarathoz tehát végül muszáj, be kell látnunk, hogy abban a  felfogásban, ahogyan az emberek döntő többsége ma erre gondol, az nem lehet valóságos. Mielőtt  megnézzük, hogy lehet e egyáltalán valamilyen értelemben mégis jelenvaló, azelőtt még hadd  vessek fel egy meglehetősen érdekes és messzire mutató meglátást! A szabad akarat, mint az ember  kizárólagos, szuverén joga, ha jobban belegondolsz tulajdonképpen lehetetlenség. Mert mit  sugalmaz ez a fogalom? Azt az érzést kelti az emberben, hogy ő tökéletesen a maga ura, akkor, ott  és azt tesz, amikor, ahol és amit csak akar. Ám – amint fentebb írtam- ez ebben a világban  lehetetlenség. Az egyes egyének szabadsága bizony csorbát szenved mértékét tekintve attól függően is, hogy az egyén hol él a földön. Még a demokrácia fedőnevű hazugsággal elvakított tömegek sem  rendelkeznek valódi szabadsággal, csak ezt hazudják nekik a rabtartóik, ők pedig boldogan elhiszik  ezt a hazugságot. Mert ezt akarják hinni. Pedig, dehogy szabadok. Tökéletes foglyai a rendszernek,  amely elkábítja és kizsákmányolja őket miközben azt gondolják, hogy a sorsukról ők maguk  döntenek, pedig dehogy. Szűk boxokba beláncolt fejőstehenek, akiknek miközben kábán bámulnak  egy hazug mozit, még a belüket is kiszívja a rabszolgatartó pénzhatalom. Az embereknek ma fel  sem tűnik az, hogy milyen mértékben zsákmányolja ki őket a rendszer, amelyben léteznek és  amelyet kiszolgálnak. Alapértelmezettként fogadják el az őket sújtó adórendszert, a banki  uzsorakamatokat, a profit-orientált energia és közműszolgáltatást és az összes egyéb terhet, amelyet  a rendszer rájuk erőszakol különböző hazug indokok alapján. Ezeket az általában közgazdasági  szakzsargonban előadott vagy humanista eszmék mögé bújtatott indokokat az emberek jelentős  része nem is érti, nem fogja fel, nem látja át, csak egyszerűen elfogadja, mint tényt azzal, hogy ilyen a világ. Mit tehetnék?-kérdezik ilyenkor. Hiszen a világot, a rendszert megváltoztatni nem tudom mondják. Ez igaz. Azonban mégis tehetnek valamit. Egy olyan dolgot, amelyet egyetlen hatalom  sem tud megakadályozni legyen bármekkora hadserege, rendőrsége, titkosszolgálata, vagy legyen  az bármiféle érzékelésen túli gonosz hatalom. Az emberek gondolkodhatnak. Ezt csak Isten veheti  el az embertől, de ezt ritkán teszi meg. Itt megint muszáj félbeszakítanom magam. Hiszen arról  beszélek, hogy a legfontosabb dolgok egyike, ha nem a legfontosabb, a gondolkodás. A helyes és  fontos dolgokon való gondolkodás, hiszen gondolkodni sok mindenen lehet. De, ha minden  determinált, ha minden úgy lesz, ahogyan azt Isten rendelte, akkor mi értelme gondolkodni? - 

kérdezheti bárki joggal. Hiszen tök mindegy, min gondolkodom, úgyis arra jutok, amire Isten akar  terelni. És igen. Ez a kulcs. Itt bezárul a kör és visszatérhetnék az első könyvemben a luciferzum avagy Isten hozott a pokolban című írásban leírtakhoz, ahol magával az emberi gondolkodás  folyamatával is részletesen foglalkoztam. Bár komoly tévedéseim is voltak ott, a lényeg mégis  benne van, és a sok torzításon keresztül is átégeti magát, hogy megláthasd. Tehát ha a gondolataink  úgy születnek, ahogyan ott leírtam, akkor egyértelműen és pontosan megismerhetjük a módszert,  hogyan működik az ember akár negatív, akár pozitív szellemi vezetése. A gondolkodásán keresztül.  Isten így vezeti, tereli a juhait és a gonosz is a magáéit. A legtöbb embernek tehát megvolna a  lehetősége gondolkodni, ha nem a tévét nézné, vagy az aktuális akciókat, az izgalmas technikai  újdonságokat, a legújabb divatot, a bulvárhíreket, pletykarovatokat és így tovább. Ha az ember  értelmes dolgokon gondolkodik, analitikusan szemlélődik a világban, akkor nem kell ahhoz  zseninek lennie, hogy hamarosan felfedezzen bizonyos dolgokat. Olyanokat, amelyek nagyon  nincsenek rendben és amelyek további gondolkodásra ösztönzik, további felismerésekhez vezetik.  Így lehet(ne) eljutni az Isten igazságához. Nem véletlen, hogy a hatalom mindent megtesz már az  óvodától az iskolától idomítva a rabszolgák elméjét azért, hogy ne gondolkodj. Mert az nagyon  rossz nekik. Mert ha gondolkodsz, még rájössz a végén, felismered az igazságokat. Azt például,  hogy a dolgozó emberek havi jövedelmének a felét elveszik, így tehát az ember gyakorlatilag egy  hónapból két hétig ingyen, valódi rabszolgaként dolgozik, a legtöbben fel sem fogják. Majd a  maradék pénzt is elveszik rezsi, áfa és ilyen-olyan adókkal. Jó ha ételre-italra marad. És ezek az  emberek, a kiszipojozott birkák meg vannak győződve arról, hogy ők szabadok. Még sokan  szavaznak is a rabtartóikra, illetve azok csicskáira, akik persze júdáspénzért ugyancsak hasznot  húznak a birkákból. A birkák pedig még a testükkel sem rendelkezhetnek szabadon. Alig, hogy  világra jön egy gyermek, azonnal elveszik az anyjától, vért vesznek tőle, kötelezően beoltják,  mindezt persze az ő érdekében. Ez az anyáknak is teljesen természetes, eszükbe sem jut  megkérdőjelezni a dolog indokoltságát. Elhiszik a gyógyszergyárak által kreált statisztikai adatokat, ez a szokás, az előírás és kész. Később rászoktatják az embereket a legális drogokra, nikotinra,  alkoholra, koffeinre, amelyek forgalmazásából az őket mérgező rendszer ugyancsak hatalmas  hasznot húz. Ahogyan egyébként az illegális drogok kereskedelméből is, csak azt titokban. A  gyógyszereknek nevezett mérgek terjesztésére idomítják az orvostársadalmat, akik teljes odaadással és hittel szolgálják ki az őket kiképző és beidomító rendszert. Mindenki foglya a rendszernek, csak  általában ezzel nincs tisztában, de most vissza a szabad akarathoz ismét! Az újkori sátánizmus atyja  Aleister Crowley alapeszményét így fogalmazta meg. Tégy amit akarsz, és az lesz majd a törvény.  Mi ez, ha nem a szabad akarat? Vajon, akik oly lelkes hívei és tanítói a szabad akarat elvének,  azokban megfogalmazódik valaha az a gondolat, hogy tulajdonképpen a legfontosabb sátáni eszmét  hirdetik? Ez az anarchia maga. A rend elleni lázadás. Nekem senki sem diktálhat, majd én  megmondom mi legyen! De akik ezt hirdetik nem látják meg azt az igazságot, illetve fonákságot e  jelmondat mögött, hogy mindenki nem mondhatja meg, hogy mi legyen. Csak egy diktálhat végső  soron. A király. Na, és ki a király? Sátán szeretett volna az lenni, de sosem lesz az. Király csak egy  van volt és lesz: az Úr! Az Egyetlen Örökkévaló Teremtő Isten, a Megváltó Krisztus a Messiás  Izráel szentje! Pont. Ha tehát a predesztináció igaz, ha nincs véletlen, szerencse és szerencsétlenség, ha minden az Isten tervének része, akkor miben nyilvánulhat meg a szabad akarat? Ha minden úgy  történik, ahogyan Isten eltervezte, akkor mire vonatkozik az, hogy szabad akaratot adott nekünk?  Most úgy látom, hogy a szabad akarat nem földi életünk történéseinek befolyásolására vonatkozik,  hanem kizárólag arra, hogy Isten mellett, az Ő terve mellett döntünk, avagy magunk mellett. E  szerint pedig helyesebb a szabad akarat e formáját inkább szabad döntésnek vagy szabad  választásnak nevezni. Azt meglátásom szerint valóban mi döntjük el eredendően, hogy Istent  követjük e vagy a sátánt, aki az önszolgálatra (így az ő szolgálatára) buzdít. Hiszen a sátáni eszme  mint mondtam a tedd, amit tenni akarsz eszméje. Ha erről lemondunk és Isten útját választjuk,  akkor látszólag valóban feladjuk a szabadságunk, ám ez nagyon nem így van. Az embernek egy elvi választása van mégpedig az, hogy kit szolgál, hogy ki mellé áll. A rend és az igazság vagyis Isten,  vagy pedig az öntörvényűség az egoizmus és az anarchia, vagyis sátán mellé. Nem az öntörvényűség a szabadság. Az öntörvényűség önszolgálat, rabszolgaság az egó, végső soron ha tetszik-ha nem sátán hálójában. Egyre nagyobb vágyaink hajszolnak bennünket, gyötörnek, kínoznak, hogy  beteljesíthessük őket, és ha végre sikerül, hát azonnal egy újabb vágy lép a beteljesült helyébe,  amelynek így már nem is vagyunk annyira képesek örülni. Ez a hajsza pedig vég nélküli és csak  arra alkalmas, hogy teljesen felőrölje az embert. Ezen felül, amint írtam is, ebben a világban  egyébként sem tehetjük azt, amit csak akarunk, amit pedig megtehetünk mégis, azt is csak ideig óráig, amennyiben nem illeszkedik a világ által ránk erőltetett szabályrendszerbe. Ha  tevékenységünk túllép ezeken a korlátokon, akkor lecsap ránk a törvény keze és elnyerjük a ránk  kiszabott büntetést. Tehát az, amire a sátán buzdít, eleve nonszensz. Nem működhet még akkor sem, ha megtagadjuk, megtagadtuk Istent, hiszen ez esetben a világ és az egó által ránk kényszerített  szabályok foglyai leszünk. Amennyiben azonban elfogadjuk az Isteni vezetést, Isten szabályait  választjuk, Aki ezeket a szabályokat a mi érdekünkben fektette le és határozta meg számunkra  éppen azért, hogy a valódi szabadságban részesülhessünk, akkor el is fogjuk nyerni azt. Isten  szabályai megvédenek bennünket és mindenki mást is, aki betartja azokat. Isten szabályai egy  tökéletes szereteten, igazságon és békén alapuló világot eredményeznek, ahol nincs félnivalója az  igaz embernek. Ez a valódi szabadság, nem pedig az öntörvényűség, amely egy csapda. Csak az  nem fogadja el Isten szabályait, aki maga akar szabályokat alkotni. Csak az nem fogadja el Istent,  aki maga akar isten lenni. Azt látom, hogy az ember evilági élete nem azonos célt szolgál az Istent  keresők és az Istentől elfordult emberek esetében. Míg az első tábor esetében a földi élet  tulajdonképpen egy nevelési folyamat, utóbbiaknál ez a faktor hiányzik, elmarad. Előbbiek  általában számos megpróbáltatáson keresztül jutnak el születéstől halálig, amely megpróbáltatások  erős befolyást gyakorolnak jellemükre, gondolkodásmódjukra, világszemléletükre, új ablakokat  nyitnak önmagukra és az őket körülvevő világra. Az tisztán látszik, hogy azok számára, akik Istent  választották, választják, a földi út ritkán könnyű. Ha mégis könnyűnek látszik, annak oka van. Bár,  jobban megfontolva e kérdést, azért azt látni kell, hogy az Istennel való szoros kapcsolat egy idő  után olyan vértet ad az ember lelkének, amelyről a legdurvább támadások is lepattannak.  Nemrégiben hallottam egy ismert és híres orvost beszélni a munkájáról, aki egyébként mélyen hisz  Krisztusban, és aki a hitét próbálja összeegyeztetni azzal a tevékenységgel, amelyet ma is végez, de  itt most nem ezért említettem meg őt. Hanem azért, mert elmesélte, hogyan élte át orvosként,  emberként, apaként a tíz év körüli kislánya elveszítését. Döbbenetes és megrázó volt látni, hallani  ezt az embert erről beszélni. Döbbenetes volt látni azt a belenyugvást és mély hitet, ami ebből az  emberből megnyilvánult. Az ő hite egy olyan -mondjuk ki- durva próbának volt kitéve, amely sok  embert Isten ellen fordított volna, de ez az ember – bár összetört és szíve mélyéig megrendült –  mégis Istenbe kapaszkodott, és elfogadva a döntését, Tőle kért és kapott támaszt, végül pedig  megnyugvást. Nos, ez egy olyan előny, amely legyen bármilyen nehéz is az élet, csak azoknak lesz,  lehet osztályrésze, akik Krisztust követik. Az Istentől elfordult emberek ezzel szemben, mivel ez a  világ jól passzol hozzájuk, általában könnyebben boldogulnak, hiszen ez a nekik megfelelő közeg.  Jó érzékkel, ügyesen és otthonosan lavíroznak a mocsokban, tökéletesen képesek kihasználni a sok  ocsmányságot, amelyet e világ felkínál számukra. Korrupció, zsarolás, erőszak, cselszövés,  megalkuvás, képmutatás és még hosszan sorolhatnám a nekik igen testhezálló eszközöket és  módszereket, amelyek biztosítják sikerességüket ebben a közegben. Az igaz és tiszta ember itt  nehezen boldogul. Ezért tűnik úgy sokak számára, hogy az Isten igazságtalan. Mert nem lopni,  csalni, hazudni tanítja az embert, amely készségekkel pedig itt jól operálhatna, érvényesülhetne.  Persze az Isten azért óvja és segíti az övéit. Ám nem úgy, hogy lottómilliárdossá teszi, hiszen azzal  csak tönkretenné az embert. Furcsán hangzik ez? Pedig igaz. A sok pénz a legtöbb esetben  kiforgatja az embert önmagából. Aki gazdag, az általában azonnal a többség fölé emeli magát,  hiszen neki több van, ezért ő is több – gondolja. Isten módszere más. Terhet tesz az emberre, mert  teher alatt nő a pálma. A megpróbáltatásokban fejlődik a lélek. De Isten sosem terheli túl az embert.  Mindenkire csak annyit tesz, amennyit az adott ember képes elhordani, amennyivel képes  megbirkózni. Ezt értem nevelés alatt. Nem beszéltem még egy, illetve esetemben igen sok,  számomra igencsak megrendítő erejű bizonyítékról az eleve elrendeléssel kapcsolatban, amelyek  sziklaszilárd alapot nyújtanak ebben való meggyőződésem számára. Nem tudom ki, hogy van ezzel. Nyilván minden egyes ember élete tele van élményekkel, fordulatokkal, jókkal-rosszakkal 

vegyesen. Tanulságokkal, amelyekből vagy jutott valamilyen következtetésekre vagy nem. Vagy  ilyenre vagy olyanra, rosszabb esetben semmilyenre. Vessünk egy pillantást az én utamra! Persze itt nem teregetném ki a szennyest minden részletében, jó hosszú madzag, vagy inkább drótkötél  kellene hozzá. Azonban azt látnom kell, hogy az életem másra sem volt jó, mint arra, hogy  felismerésekre sarkalljon, gondolkodásra bírjon. A legnagyobb mélységekből elképesztő  magasságokba jutottam, le-fel száguldott velem a hullámvasút. Teljesen hihetetlen és valószínűtlen,  megmagyarázhatatlan fordulatokat vett az életem a legváratlanabb pillanatokban. Ha valaki  esetében érvényes az, hogy az élet a legnagyobb rendező, akkor én ennek iskolapéldája vagyok.  Leírtam már a történetem máshol, ha olvastad, nagyjából tudod miről beszélek, ha nem, hát fogadd  el, hogy így van. Visszatekintve pályafutásomra, amelynek ki tudja éppen mely részén tartok,  nagyon érdekes felismerni és megérteni az egyes összefüggéseket. Látom, hogy mi hova vezetett,  mi miért történt. Sok olyan döntést idézőjelben hoztam életem során, amelyek látszólag  irracionálisak voltak, sőt olyanokat is, amelyeket akkor végképp nem értettem, nem tudtam értelmes magyarázattal szolgálni velük kapcsolatban. Döbbenetes, amikor az ember szembesül azzal a  felismeréssel, hogy még önmagát, a saját viselkedését sem érti bizonyos élethelyzetekben. Talán  volt ilyesmi élményed neked is talán nem, hiszen mindenki más úton halad még akkor is, ha egymás mellett és egy irányba. Nem szándékozom tehát elmerülni a részletekben, de azért leírok egy  nagyon idevágó esetet, amelyet még soha nem írtam le sehol. Feleségemmel együtt, mindketten  vezető beosztásban dolgoztunk. Nagyon határozott elképzelésünk volt az életről, a világról,  önmagunkról és úgy egyáltalán mindenről, amely dolgokról az ember véleményt formálhat. Nagyon jól éltünk, dinamikusak, kemények voltunk, a szó minden vonatkozásában. Azért mondom ezt, mert fontos szerephez jut ez a tény történetünkben. A keménységhez és a határozottsághoz az is hozzá  tartozott, hogy bárkinek vagy bármire a legcsekélyebb feszengés nélkül képesek voltunk nemet  mondani függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel járt akár ránk, akár másra nézve.  Egy szó mint száz, óriási lendülettel söpörtünk át azokon az éveken, tökéletesen meggyőződve  afelől, hogy mi irányítunk mindent magunk körül. Ebben az állapotunkban ért bennünket egy  egyszerű, hétköznapi helyzet, amely egy ingatlanvásárláshoz kapcsolódott. Lakásból házba  akartunk költözni éppen és hosszas keresgélés után eljutottunk egy ingatlanhoz, amely bár  mindkettőnknek tetszett, azonnal látszott alkalmatlansága arra, hogy ideális otthonra leljünk benne.  Ettől függetlenül nem mondtunk nemet, sőt tárgyalni kezdtünk a tulajdonossal. A dolog végül odáig  jutott, hogy szerződés készült miközben egész idő alatt pontosan tudtuk, hogy nem kell a ház, nem  fogjuk megvenni azt. Valamiért egyszerűen képtelenek voltunk nemet mondani, pedig ennél  ezerszer keményebb helyzetekben is szemrebbenés nélkül megtettük ezt számtalan esetben. Itt  valahogy mégis abszolút képtelenek voltunk erre. Ráadásul mindketten. Sosem felejtem el, mentünk az ügyvédhez, ahol várt az eladó fél és csak néztünk egymásra a kocsiban, hogy mi történik.  Döbbenetes volt! Vagy inkább rettenetes. Ma is az még felidézni is. Egyszerűen nem voltunk a  magunk urai, de ezt ott és akkor még nem értettem. Végül ott ültünk szemtől szemben és nem  voltunk képesek az ember szemébe mondani, hogy köszönjük, de nem vásároljuk meg a házát. Ott  ültünk porig égve, szemünket lesütve és nem bírtunk kinyögni semmit. Az ügyvédnek kellett  elmondani mi a helyzet. Az eladó a helyzethez képest jól reagált, de ő is megdöbbent (joggal), nem  értette, miért vittük idáig a dolgot. Mi sem értettük és az ügyvéd sem. Végül az emberünk dühösen  távozott, mi pedig megsemmisülve hazakullogtunk és megpróbáltuk elfelejteni az esetet. Közös  életünkben sem ezelőtt sem ezután nem fordult elő ehhez hasonló, illetve ennyire feltűnő  jelzésértékkel bíró eset. Ami akkor és ott történt, örökre nyomot hagyott bennem és komoly  tanulsággal szolgált, igaz csak hosszú évekkel később voltam képes megérteni a történteket.  Nyilván sokan vannak, akik életében történtek ehhez hasonló érthetetlen epizódok, de ezeket az  emberek inkább bagatellizálni, elfelejteni, eltemetni igyekeznek magukban, ahogyan mi is tettük  akkor, sem mint inkább elemezni és megpróbálni levonni a belőlük levonható tanulságokat,  következtetéseket. Azonban velem történtek más, ennél sokkal durvább esetek is, amelyeket már  nagyon nehéz, sőt, azt kell mondjam lehetetlen lett volna megmagyarázni e világi érvekkel, e világi  ismereteink alapján. Ha akaratodon kívül, teljes bizonyossággal tudva azt, hogy ha rajtad múlik, ha  te döntesz, akkor sosem tennéd meg, mégis elkövetsz egy dolgot, olyan súlyosat ráadásul, amelynek

könnyedén akár szó szerint végzetes következménye lehet mind rád, mind másra nézve, de  elköveted mégis ezt a dolgot, amely pedig olyan következménnyel jár, amely szinte lehetetlen és  tökéletesen hihetetlen. Amely az egész életed romba dönti, de csodák sorozatai folytán mégis  megúszod te és a másik fél is a végzetes következményeket. Amikor visszanézve bizonyosan tudod, hogy ott és akkor valaki kicsavarta a kezedből a kormányt, akkor el kell gondolkodnod azon, hogy  mi folyik itt. Ha később meglátsz olyan dolgokat, amelyekről egyébként pontosan tudod, hogy nem  láthatnád, ha az éjszaka közepén mély álmodból felriadva, ágyadból kiugorva, álló helyzetben  egyszer csak megbénulsz, azt érzed, hogy a tested mint egy darab kő vesz körül, amellyel képtelen  vagy bármit is kezdeni, emellett pedig egy idegen test, amelyet nem látsz - csak érzed azt - akar  befurakodni melléd vagy a helyedre, elfoglalva azt a testet, amelyről egészen addig úgy hitted te  magad vagy az, akkor kérdések fognak megfogalmazódni benned mindazzal kapcsolatban, amit  addig hittél vagy gondoltál arról világról, amely körülvesz téged. Ha pihenés közben egyszer csak  azt tapasztalod, hogy az érzékelt tested nem ott van, ahol a fizikai tested hagytad és ahol egyébként  pontosan tudod, hogy az most is fekszik, ha ilyen dolgokkal szembesülsz, óhatatlanul át fogod  értékelni a világot magad körül. Óhatatlanul el fogsz kezdeni keresni, megpróbálni magyarázatot  találni a veled megesett történésekre. Ha észnél vagy, nem világi (orvosi) segítséget fogsz kérni,  hanem oda fordulsz, ahonnan valóban várhatsz valós és hatékony segítséget. Hiszen a világi  orvoslás például a velem megtörtént esetek többségét eleve kizárja és lehetetlennek tartja. Milyen  segítséget remélhetnék hát tőlük? Gondolom sejted milyet. A velem megtörtént eseteket én  egyébként sem orvosi esetnek tartom, bár tudom, minden bolond azt állítja magáról, hogy teljesen  normális. Viccet félretéve tehát maga az a folyamat, ahogyan például az írásaim megszületnek,  számomra már ez is tökéletes meggyőzőerővel bír arra nézve, hogy van egy felsőbb akarat, amely  beavatkozik és irányít. Minden egyes munkám esetében először a cím és a kész borító képe jelenik  meg az elmémben. Látom a könyvet, ahogyan egy ember meglátná azt a könyvesbolt kirakatában.  Ezzel egy időben nagyjából az is megfogalmazódik bennem, hogy körülbelül mi lesz a tartalom, de  ez ekkor még nagyon képlékeny és hiányos. Elkészítem a borítót, majd leülök és írni kezdek. A  tartalom pedig jön. Nem kell gondolkodnom, nem tervezgetem, hogy mi következzen, egyszerűen  írom, ami eszembe jut, az eredmény pedig egy könyv lesz, amely általában néhány hét alatt elnyeri  végleges formáját. Elképesztő. Számos esetet sorolhatnék még fel a saját történetemből, amely  meglepő, hihetetlen vagy egyszerűen csak irracionálisnak tűnő, de ez a könyv nem erről szól. A  lényeg az, hogy észre kell venni ezeket a jeleket és meg kell érteni azt, hogy mire tanítanak  bennünket, hiszen azt alapvetésként kezelhetjük, hogy Isten semmi olyat nem hagy megtörténni  velünk, amelyre ne lenne nyomós oka. Most pedig térjünk vissza oda, hogy mi értelme van az  ember életének, ha nem ő a döntéshozó abban! Ha a hajót amelyen utazik, nem ő dirigálja, hanem  csak utas azon. Feljebb írtam, hogy meglátásom szerint kétfajta cél létezik. Az Istent kereső ember  élete egy nevelési folyamat, amely végén alkalmassá válik arra, hogy elfoglalhassa a neki szánt  helyet Isten országában. Bár ezt több helyen kifejtettem már, itt is hozzáfűznék ehhez pár mondatot  és egy igét. Ugye a fizikai élet, ez a néhány évtized, amelyet itt e földön így vagy úgy eltöltünk,  még fizikai szempontból is jól megkülönböztethető szakaszokra osztható fel. Úgy, mint  gyermekkor, tizenéves, fiatal, felnőtt, érett, és végül az öregkor. Minden egyes szakasznak  megvannak a maga jellemzői. Ha azt mondom tini, rögtön tudni fogod, hogy miről beszélek. Hogy  az a tizenéves gyermek éppen milyen problémákkal küzd, mik azok a dolgok, amelyek leginkább  foglalkoztatják és így tovább. Ezeken a periódusokon minden egyes ember nemtől függetlenül  átmegy, ráadásul ha van gyermeke, még külső szemlélőként is alaposan megfigyelheti ezeket az  életszakaszokat. Nos, a fizikai élet végére az öregkor, vagy aggkor jutott. Sokan félelemmel vagy  undorral, utálattal gondolnak erre az életszakaszra, pedig mint az összes többinek, ennek is megvan  a maga szerepe és értelme, sőt normális esetben a szépsége is. Az idős ember, amennyiben - a világ  minden törekvése ellenére – sikerült megőriznie szellemi épségét, földi pályafutásának  legmagasabb szellemi fokán ekkor áll. Itt a legbölcsebb, a legtapasztaltabb, a legérettebb, a  legmegfontoltabb egyszóval minden pozitív emberi (szellemi) tulajdonságának a legjavát itt  birtokolja. Eltávolodott a fizikai világ által kínált csábításoktól, ezek már nem képesek olyan  vonzalmat gerjeszteni benne, mint korábbi életszakaszaiban. Azért fontos ez, mert az ember azt a 

szellemi színvonalat, amellyel átlépi a fizikai létezés határát, odaát, otthon már nem lesz képes  fokozni, megváltoztatni. Oda fog kerülni, ahova a legmagasabb szellemi színvonala (frekvenciája),  szellemi tisztasága (vagy alantassága) őt pozicionálja. A szellemi világban a hasonló a hasonlóhoz  vonzódik. Menny vagy pokol. Oda mész ahova illesz. Nem véletlenül törekszik e világ (annak  helytartója) arra, hogy az emberekből idős korukra magatehetetlen idiótákat, fizikai és szellemi  nyomorékokat gyártson. A drogok, mérgek, élelmi-szarok, gyógy-szarok, a televízió és az agymosás többi módja meglehetősen hatékony eszközök e céljainak elérésében. Mire az ember megéri (ha  megéri egyáltalán) az öregkort, jó eséllyel csupán egy idióta roncs lesz, akinek elvileg megváltás a  halál. Pedig Isten szándéka nagyon nem ez volt. Tehát az Istent kereső ember élete egy nevelési  folyamat, amely során végül eléri a legmagasabb szellemi tisztaságot és szintet, amelyet csak  elérhet. Ez a legfontosabb célja itteni létünknek. Hogy megtisztuljunk és megtaláljuk a helyes utat.  Ahogyan az íge fogalmaz: Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik. Persze  a tökéletes megtisztulás itt a földön nem lehetséges. Egónkat, démonainkat nem tüntethetjük el  tökéletesen, hiszen azok ehhez a világhoz tartoznak, ám annak ellenére, hogy rengeteget ártanak  nekünk, egyfajta pozitív szolgálatot is ellátnak mellettünk. Hiszen gondoljunk csak bele! Ha nem  lenne bennünk a legcsekélyebb önzés sem, akkor sosem jutnánk a zöldségesnél a sor elejére, hiszen  mindenkit állandóan magunk elé engednénk. Azt mondanánk, hogy a másik sokkal fontosabb mint  mi, álljon tehát elénk a sorba. Ilyen a tökéletes önzetlenség, ami ebben a világban életképtelenné  tenne bennünket. Ennyi tehát az egyébként gonosz, negatív erő pozitív aspektusa. De ennek ára van. Az, hogy mindenképpen hat ránk negatívan is. Kire kevésbé-kire jobban, ezt az Isten dönti el. Isten  dönti el, hogy személy szerint, kinél mennyit enged meg a gonosznak, amint Jób esetében is  láthattad. Ám, amikor hazamegyünk, ezek a démonaink (egóink) leválnak rólunk, hiszen oda nem  kísérhetnek el bennünket, ahová megyünk. Miután pedig megszabadulunk ezek bűvöletéből, a  szemfényvesztéstől, amelyet egész életünkben kifejtettek tudatunkra, hirtelen meglátjuk az igazságot. Azt akik, amilyenek valójában voltunk. Pőrén állunk, minden álca és mesterkéltség nélkül az  Isten színe elé. Nem tudjuk leplezni és letagadni azokat a dolgokat, amelyeket megtettünk életünk  során. Ezért van az, hogy sokan már még itt, a halálos ágyukon meghasonlanak önmagukkal.  Amikor elkezdenek tisztán látni a viselt dolgaik vonatkozásában. Ám akkor már késő. Az már az  igazság egy megelőlegezett pillanata számukra. De az igaz emberek ennek nagyon örülhetnek,  hiszen az ő földi életük, igaz Isten által segített, de mégiscsak egy folyamatos küzdelem volt a  bennük lakozó, őket kísértő és szünet nélkül csábító gonosszal szemben, amely küzdelmet a gonosz  ekkor végleg elveszíti velük szemben. Az igaz emberek ekkor megtisztulva és megkönnyebbülve  mennek haza. Ez a cél. A másik típusú élet azoknál az embereknél következik el, akik elfordultak  Istentől. Ám az ő életük sem értelmetlen és céltalan. Isten minden rosszból képes jót alkotni, a  rosszat jóra használni. Ezeknek az embereknek az életét is felhasználja e célból valamilyen módon.  De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ezeknek az embereknek az életében hagyja megtörténni  azokat a fejleményeket, amelyek oka ezen emberek öntörvényűsége. Hagyja, hogy a dolgok  kifussanak oda, ahova az Istentől elfordult ember futtatja azokat. Azaz hagyja, hogy ez az ember  megegye a levest, amit főzött. Isten ezen a földön hagyja megtörténni a rossz dolgokat, hagyja a  gonoszt gonosznak lenni, persze nem a végtelenségig, hiszen ha nem szabna határt a gonosznak,  akkor a földi pokol már régen nem lokális, hanem általános jelenség lenne. Az Úr egy gyönyörű  példázatban fogalmazta meg ezt az igazságot. "Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki  az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkojt  vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor  meglátszék a konkoj is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta  magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoj? Ő pedig monda nékik: Valamely  ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén,  összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkojt, azzal együtt  netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az  aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkojt, és kössétek  kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe". 

 E Krisztusi példázat tehát  gyönyörűen és szemléletesen lemodellezi a valót. Az Isten megteremti teremtményeit. Mindet jónak szánja. Ám eljön az ellenség (sátán) és megrontott magokat vet a jó magok közé. (Tehát a magok  már megrontott állapotukban kerülnek elvetésre a földbe (földre), sátánnak már ezt megelőzően,  még a földre kerülésük előtt meg kellett rontania őket.) Amikor pedig a növények kiserkennek e  

földön, meglátszik, hogy van jó és rossz is közöttük. Az angyalok megkérdezik Istent, hogy  kipusztítsák-e a rossz növényeket (konkolyt) a földről? Isten azonban megfékezi őket azzal az  indokkal, hogy netán áldozatul esne valaki a jók (búza) közül is. Azt mondja Isten, hogy majd a  végén, az aratáskor szétválogatják a termést, a rosszat megsemmisítik, a jót pedig begyűjtik Isten  csűrjébe. Elég világos beszéd. Hagyja tehát a gonoszt is tenni a dolgát. De miért van erre szükség?  Azért, mert az igazságnak (jónak is rossznak is) be kell teljesednie, hogy az ítélet végül igazságon  alapuljon. A dolgoknak meg kell történniük, ahogyan ez a jelenések könyvéből is pontosan kiderül:  "És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz  bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér  ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő  szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is  megölettek". Tehát muszáj megvárni míg megfő a leves, csak akkor lehet megenni. Elég profán  hasonlat, de pontos. Végül minden egyes ember, amikor hazamegy földi élete lezárultakor, oda kell, hogy álljon majd Krisztus ítélőszéke elé. Sokan nem hisznek ebben, de lesz idő, amikor ezek majd  nagyon fogják sajnálni hitetlenségüket. " Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a  Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy  jót, vagy gonoszt.".  Krisztus ítélőszéke előtt pedig nem lehet sem hazudni, sem megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyeket egykor elkövettünk. Nem lehet már szépíteni, bármennyire is szeretné az  ember. Krisztus a bíró, Ő mondja ki az ítéletet rád. Azért Ő, mert az Atya Neki adta az ítélet jogát.  Azért Ő, mert Ő az igazságos bíró. Hiszen mindent tud, sőt! Mint ember, a legnehezebb  kísértéseket, kínzásokat, megaláztatásokat viselte el. Olyanokat, amilyeneket az előtte álló, ítéletre  váró ember jószerével elképzelni sem tud. Senki sem mondhatja azt Krisztusnak, hogy te azt  honnan tudod, hogy nekem milyen nehéz volt. Te csak itt ültél, istenkedtél, míg én odalent  kínlódtam. Ez a lufi kipukkant, nem működik. Krisztusnak volt a legnehezebb minden valaha a  földön élt ember közül. Mindent tud az emberi szenvedésről és megpróbáltatásokról. És egyébként  is mindent tud, mivel Ő az Isten. Az Atyaisten Neki adott minden hatalmat mennyen és földön.  Tehát Ő az egyetlen igaz bíró, akinek az ítélete megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Itt  visszakanyarodnék még egy szóra a predesztinációhoz és a szabad akarathoz. A predesztináció tana  tulajdonképpen csak egy nagyon elvont teológiai tétel. Egy olyan tézis, amelyet képtelenség minden kétséget kizáróan bebizonyítani. Nagyon nagy nevek fogadták el tényként a jelenvalóságát, míg  mások, hasonlóan nagy nevek, ellene érveltek. A predesztináció tana az a teológiai tétel, amely felől az igazságot legkorábban akkor tudhatjuk meg, amikor majd hazamegyünk. Csupán hitünk lehet  vele kapcsolatban mellette vagy ellene. Ezt mindenkinek magának kell helyretennie magában,  amennyiben foglalkoztatja ez a tan. A szabad akarat ezzel szemben egy valós illúzió. Olyannyira az, hogy akár azt is gondolhatjuk, rendelkezünk vele. Ha pedig ezt gondoljuk, hát tegyünk úgy, hogy az Isten útját, Jézus Krisztust választjuk! Olcsó kifogás lenne azt állítani majd otthon, hogy de hát  Uram, én úgy hittem, minden eleve el van rendelve, ezért hát nem próbáltam meg a Te utadon járni,  hisz tudtam, úgysem lehet másként, mint ahogyan lett. Ha a szabad akaratban, így a szabad  választásban is hiszel, akkor úgy kell látnod, hogy van lehetőséged saját magadnak dönteni. Ha  pedig a predesztinációban hiszel, akkor szükségszerűen hinned kell Istenben is, hiszen kizárólag az  egy Élő Isten lehet az, akinek hatalmában áll egy ilyen grandiózus terv megalkotása és véghezvitele. A nettó helyzet az, hogy minden értelmes embernek Istenre kell tennie a voksát, amennyiben képes  felfogni és érdemben végig gondolni azt a logikai sort, amelyet előző és jelen írásom ide vonatkozó  fejezeteiben végigvittem.

 

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...