Csak a jóra emlékezem.

 

Csak a jóra emlékezem.

Zsidó levél:8:12 "Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem".

Zsidó 10,-14..17. "Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra bevégzettekké tette a megszentelődőket. A Szent Szellem is bizonyságot tesz erről nekünk: miután tudniillik ezt mondta az Úr. "Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után: Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket" – ezt is mondja: "Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!".

 Ennek az újszövetségnek amit az Úr Izrael népének ígér, ma a kegyelem időszakában teljes mértékben birtokosai vagyunk.

 Régebben azt gondoltam, hogy amikor elragadja az Úr a Gyülekezetet, a mennyeknek országába, hogy örökké vele legyen, egy új emlékezet nélküli világban, akiknek meg van ez a reménysége. Bevallom egy kicsit sajnáltam akkor, hogy ha ez így van, minden eddigi emlék amit a földön megtapasztaltam elveszlik. Egy új világban egy kiüresített edény aki már nem én vagyok. De idővel Krisztus követése során ez a gondolat megváltozott. Ez örömmel tölt be ma is, hogy az örök élet nem a mennyben veszi kezdetét. Nem egy hirtelen megtisztulás és memóriavesztés lesz az átmenettel. A test feltámadása az csak egy egyesülés a mennyei, szellemi testtel; " Így van a holtak feltámadásával is. Elvetik a testet rothadó állapotban, feltámad romolhatatlanságban, elvetik gyalázatban, feltámad dicsőségben, elvetik erőtlenségben, feltámad hatalomban." ( 1Kor 15,- 42,43).

 De ez a rész a megváltozandó  testről szól nem a szellemről. Ami a szellemet illeti azt már itt megkapja a hívő és örökké benne lesz. Az efézusi levélben konkrétan Pál apostol tájékoztat minket a mennyei lakhelyről. 

"De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.( Ef.2,- 4,5,6,7).

 Tehát ebből azt tudjuk meg, hogy az újjászületésnek köszönhetően, attól a pillanattól kezdve egy új örök, Istentől kapott szellemet kapott az  ember. De nevezhetjük megújult szellemnek is. Ha úgy tetszik attól a pillanattól lép be az ember a mennyeknek országába, és attól a pillanattól, azt a pillanatot sokszor nem is tudjuk hogy mikor, Isten tudja, elkezdődik a mennyei kincsek felhalmozódása, ami már a mennyben el van rejtve, ki-ki érdeme szerint. Ez nálam nem tudatosult azonnal. Naptárhoz nem kötöm, de lehet, hogy ez másokkal nem így volt. De maga az Úr mondta Nikodémusnak: "A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtõl született.". De ezt a témát egy lapon nem részletezhetem, hogy ne veszítsem a fonalat.

 De azt tudom, hogy az újjászületés pillanatától kezdve van megadva a jó cselekedetek amit Isten ránk bízott. Az addigi cselekedetünk még ha jónak is tűnik a szemünkben, el lesz felejtve az Úr előtt. Semmi sem lesz megemlítve a Krisztus ítélőszéke előtt, ha azok a jótétemények nem Krisztusban voltak. Ugyanis konkrétan ki van jelentve:  

I. Korintus levél:3:10,11

Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

De folytatva azt a gondolatot, mely ránk tartozik az Isten Gyülekezetére, ahogy Izrael bűneire nem fog emlékezni, amikor hozzájuk fordul, úgy a hívő bűneit sem veti a szemére. A bűnért való tökéletes áldozat Krisztus vére tisztára mosta és megszentelte mindazokat akik hittel elfogadták Őt. A múltat de a jelen és esetleg a jövő megesett vétkeiket sem hozza fel soha többé. Ez a lényege a Krisztus tökéletes véráldozatának. Aki ezt másképp hiszi, az lealacsonyítja Isten Fia dicsőségét. Persze tudjuk, hogy sokat vétkezünk annak ellenére, hogy a Krisztus vére által már egy új teremtmény vagyunk, de ezt egy hívő ki követi Krisztus tanítását tudja, ezt hogy kell kezelni. Erre nem lapoznák át, nehogy eltérjek az eredeti gondolattól.

 Gondolom, hogy mindenkivel úgy van ahogy velem is, rengeteg rossz dolgokat műveltem, amire nem szívesen emlékezek vissza. De ha ezen vessződnék, elveszne  az örömöm a Szent Szellemben. Az alapja a felejtésnek, hogy nem tekintek hátra, csak előre. Még ha az ismerőseim, barátaim, rokonaim emlékeznek is róla, netán szememre is hányják a rossz dolgaimat, nem szabad a szívemre venni, mert én tudom, hogy az Úr kegyelméből, megtisztított szent vérével, és magához fogadott. A megtérés az új felismerés által erre a hitre tértem. És tudom: 

Róma levél:8:39

Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Ezt az állhatatosságot fejleszti ki az Isten azokban akik szilárdan hisznek az Úr irgalmában. Az a mély bizalom az Úrban eredményezi, hogy bármit is gondolnak, mondanak vagy tesznek ellened, nem tesz kárt az Úrral való közösségben. Mert a megbocsátás teljes örömét élvezheti az aki ismeri Istent. Ez az a megszentelődési folyamat, amit az Úr keskeny útnak nevez. És ezen a szoros kapun ha átmegy az ember és megtalálja azt, annak már senki sem árthat, mert azon csak egyedül lehet menni átmenni. 

Máté Evangéliuma:7:14

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Azon az úton senki nem gáncsolhat és nem dobhat le a mélybe, mert ezen az úton csak az Úr és te vagy, senki más. 

 Aki ezt a kaput és az utat megtalálta (az Úr rávezette), az semmit nem visz magával, se naplót sem mást ami a rosszra emlékezteti, csak a jóra figyel és emlékezik. Mert már tudja, hogy minden jó Istentől származik és minden ajándék tőle van. 

Jakab levél:1:17

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

Ez a hit ami tudás egyben, vigasztalja a vándort ebben a bűnnel teljes világban, ha testben is van, de a mennyei jó és Isten ajándéka örök amit elkészített számára még a világ teremtése előtt Jézus Krisztusban. Aki ezt elhiszi, az állhatatos lesz minden őt támadó kísértés ellen. Nem ingatja meg hitét ha az ördög a fülébe súgja, hogy nem vagy tökéletes és sokat vétkezel.

 Erre vonatkozóan meg kell vizsgálni a Szentírást, hogyan maradjunk állva, hogy el ne essünk. De ezt csak azért említettem meg, mert ez is személyes felismerés által lehetséges. Az a legnagyobb baj szerintem, hogy ahelyett, hogy magunk táplálkozunk a kenyérből és igyunk Krisztus véréből, ezt 

másra bízzuk. A kor szelleme a világ így formálta meg e kor emberét, hogy hagyja magát kiszolgálni. Előre csomagolt teóriákat szívesebben fogyaszt, mert az mások által már lerágott csont. 

 De legyen örömteljes a szívünk, idézek egy igét. A Róma 8,- 1,2; "Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől".

 

II. Timóteus levél:4:8

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.

“Lázár, jöjj ki”.

 

“Lázár, jöjj ki”.

"Lázár, jöjj ki!" És kijött a halott, kezén, lábán pólyákkal átkötözve, arcát keszkenõ takarta." Oldjátok fel, hadd járjon!" –( János 11,- 43,44).

 Ez a kiragadott részlet a 11. fejezetből teljes mértékben kifejezi nem csak Lázár állapotát, hanem az egész emberiség állapotát az üdvözítő Messiás eljöveteléig. A halál ami a bűn zsoldja, uralkodott Ádámtól Krisztusig. Ez a rövid részlet csak arról árulkodik, hogy a Mindenható Isten nem hagyta teremtményét a halál fogságában. Elküldte Fiát, hogy szeretetét és mély együttérzését kifejezze az elveszett teremtménye iránt. De nem csak hogy együtt érezzen, hanem fel is támassza a halálból.

 De ma más szemszögből szeretném megvilágítani ezt a témát.

Van egy jellegzetes vonás, amely ebben a történetben előfordul. Krisztus nemcsak Isten Fia volt, hanem az ember fia is. Isten Fia volt és tökéletes ember, aki mindenben teljesen az Atyától függött. Semmi más nem volt hatással rá, csak Isten akarata. Így magát a Fiút a földi ember helyzetébe hozza, és soha nem engedi, hogy személyes dicsősége a legkisebb mértékben is beleavatkozzon függőségének és alázatosságának e teljességébe. De nem is tehette, még akkor se, amikor a tömeg királlyá akarta emelni. Előbb neki meg kellett halnia a feszületen.

Ezért, amikor meghallotta a hírt: „ akit szeretsz, beteg”, ez a szenvedélyes szívhez szóló hívás, amely azonnali cselekvésre késztet, mégsem mozdul. Nagyon nyugodtan reagál, és egy gyenge emberi elme számára az ilyen reakció a közömbösség megnyilvánulásának tűnhet, ha nem Isten lenne előttünk. Az ember ilyenkor mint egy riadt madár, jobbra balra sürgölődik, hogy valamit tegyen a betegért. Nem közömbösség volt, hanem igazi tökéletesség. „Ez a betegség nem halálos” – mondja. Az események, úgy tűnik, megcáfolják az elhangzottakat, mert a külső jelekből ítélve éppen a halál előtt állt. Jézusnak azonban igaza volt és mindig is igaza van. "Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére, az Isten Fia dicsőüljön meg általa." És így történt. „De Jézus szerette Mártát, Lázár nővérét és Lázárt”, így bárhogy is tűnt, vonzalma tagadhatatlan volt. De voltak más, mélyebb okai is. Mária, Márta és Lázár iránti szeretete semmiképpen sem gyengítette Istentől való függőségét – Atyja utasításait várta, semmit magától nem tehetett. Ha ez nem így lett volna, akkor csak egy tökéletes ember lett volna, nem Isten Fia. Ezért „Amint tehát meghallotta, hogy Lázár megerőtlenült, akkor még két napig maradt ugyanazon a helyen. Azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába." "Rabbi – mondták neki tanítványai –, éppen most akartak a zsidók megkövezni s te újra odamégy?" "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? – felelte Jézus. – Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát. Ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen benne világosság."

 Jézusban nem volt más, csak az abszolút világosság. Ő maga volt a fény. Isten fényének sugaraiban járt. Ő volt az a tökéletesség, amellyel csak részben lehetünk felruházva. "Tehát ha tiszta a szemed, akkor az egész tested ragyogó lesz." És valóban, Ő világos volt, mint ahogy tele volt fénnyel. Ebben a világban így cselekedve, Atyja parancsára várt. És amint ez következett, azt mondja: „Lázár, a barátunk elaludt; de megyek, hogy felébresszem." Nem volt benne sötétség. Minden világos, és Ő azonnal előrelép, tudván mindent, amit tennie kell. Itt csak megjegyzem, hogy ez a mára is igaz, ami az időt illeti. Isten nem késik és nem siet ami a sorsunkat illeti. Minden úgy történik és pontosan akkor, amikor kell történnie. Ami engem illet, ez a tudás megnyugtat.

 Aztán megismerjük tanítványai szűk látókörű gondolatait, amelyek azonban nem akadályozták meg őket abban, hogy elkötelezettek maradjanak iránta. Tamás felajánlja, hogy elmegy és meghal vele. Milyen csodálatos, hogy még Isten szentjei is hitetlenséget tanúsítanak! Jézus fel akarja támasztani a halott Lázárt, a tanítványoknak egyetlen gondolatuk az volt, hogy elmenjenek és meghaljanak Vele. Ilyen a tanítványok sötét előérzete. Ez talán egy érzéki buzgó hívőben ma is jelen van. Nem a cél hanem a körülmények aggasztják. Ekkor az Úr egy szót sem szól erről, hanem nyugodtan megengedi, hogy az igazság kellő időben kijavítsa ezt a hibát. Ezt követően csodálatos beszélgetést hallunk a nővérekkel. Végül a mi Urunk a sírhoz megy. Ő egy igazán isteni személy, az Atya Fia, de tökéletes ember is, aki olyan mély érzéseket mutat meg, amelyek csak Istenben rejlenek – nemcsak a gyászos együttérzés, hanem mindenekelőtt annak tudata, hogy mit jelent a halál ezen a világon. És valóban, Urunk addig nem támasztotta fel Lázárt a halálból amíg saját szelleme a végsőkig nem érezte a halált saját lelkében, mint minden betegség gyógyításában. Mindig érezte a betegség súlyosságát (8. fej.), de természetesen nem az alapvető, szó szerinti fizikai értelemben, hanem mindent a Szellemében mérlegelve az Atyával teljes azonossággal. Ha Krisztus szomorkodott, akkor gyásza csak a Szellemben lehetett, méltó és tökéletesen kifejezve a szívét elborító gyász valódi teljességét. Nálunk ez nem lehet így, mert van bennünk valami, ami árt az érzékszerveink tökéletességének. Krisztus esetében a Szent Szellem

 elfogadja és megkönnyezi azt, amit még szomorúságunkban sem tudunk teljesen kifejezni. Mi érzéki emberek, teljesen más reakciókkal szembesülünk a barátaink, csaladtagjaink halála láttán. A mi emberi szellemünk önsajnálatot vagy más érzelmeket fejez ki a fizikai halál találkozásával.

 Csodálatos kifejezést ad Istenhez való megszólításában; és természetesen Krisztusban nem voltak hibák, nem volt semmi testi elérzékenyülés, mert benne minden tökéletes volt.

Ez nagyon érdekesnek tűnik számomra, mert mindannyian hajlamosak vagyunk úgy tekinteni Krisztusra, mint aki hatalmát betegségek gyógyítására és feltámadásra használja. De vajon nem csorbítja-e tekintélyét az a tény, hogy az Úr Jézus Krisztus belép ennek az ügynek a lényegébe Isten előtt? Éppen ellenkezőleg, ez bizonyítja a legjobb módon szeretetének tökéletességét, együttérzésének erejét, hogy intelligens módon nyomon követhesse azt a módot, ahogyan szelleme itt a földön érzékelte a halál lényegét, hogy közvetítse azt Isten elé és felfedje azt neki. Hiszen a Szent Szellem azt látja amit Ő lát. Én azt hiszem, hogy ez volt maga az igazság Jézusban. Így volt ez a fára feszítés előtt és amikor eljött az ideje, hogy a saját halálával szembenézzen. Urunk elment oda, ismerte a múltat, a jelent és a jövőt. A megváltás munkája nem hasonlítható össze kínjával, amikor népe elutasította, és tanítványai látszólagos tehetetlenségével szembesűlt. Mielőtt a tény megvalósult volna, Szelleme által tudatában volt a közeledő eseményeknek. Bűneink engesztelése az Úr Jézus által, bár bevallottan a legfontosabb cselekedet, de az ő cselekedeteit csak erre korlátozni teljesen téves és helytelen lenne. Természetesen a megváltás csak a feszületen valósult meg, amikor Krisztus a bűnt magán hordozta – ott és csak akkor tapasztalta meg Isten haragját. Másként nem is lehetett volna. De tévesnek lehet azt állítani, hogy Krisztus csak a saját Szellemében tudta előre, hogy kell szenvednie a feszületen, az annyit jelentene, hogy figyelmen kívül hagyja azt, amit el kellett szenvednie, az igazság figyelmen kívül hagyása és a Szentírás megvetése, valamint szem elől tévesztése okán.  Ezt jól tudta, hogy az írásnak be kellett teljesülnie. Ez nem egy alkalmi körülményektől függő esemény volt.

 Valójában sok keresztényt csak a Krisztus csodáiban rejlő hatalom megnyilvánulása érdekel. A betegségekből való meggyógyítás tényeiben figyelmen kívül hagyták azt az igazságot, amely az Ézs. 53:4: "Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!".  Megcáfolhatatlannak tűnik, hogy ezekben a csodákban nemcsak Isten ereje nyilvánult meg, hanem azt is lehetővé tették annak teljes mélységének megmutatása, aki maga előtt látta a teremtményt, ahogyan Isten teremtette, és ahogyan egy szörnyű pusztító a bűn által milyenné vált. Ezért Jézus képes volt arra, amire a szentek emberi tökéletlenségük miatt nem voltak képesek és nem képesek ma se. Vegyük ismét azt a tényt, hogy időnként az Úr azt akarja, hogy először a lelkünkben tapasztaljuk meg azt a feltámadást az életre, amit aztán a valóságban is megtapasztalunk. És mi ennek az eredménye? Könnyebben viseljük ezt a próbát, mert szellemünk már együtt érezz Istennel? Természetesen nem! Éppen ellenkezőleg, ez az, ami szellemiségünk mértékét bizonyítja. És minél többet megyünk keresztül ezen a próbán Istennel, annál nagyobb az erő és az áldás a bizalom. Ezért, amikor eljön az igazi próbatétel, a halál küszöbén egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy mi mindent teljesen nyugodtan észlelünk, és ennek így is kell lennie; és ez azért van, mert már minden világos köztünk és Isten között. Ez bevallom, nagyon felerősíti a megpróbáltatások gyötrelmét; de veszítünk ettől, főleg, ha még van erőnk kibírni a próbát? És ez még a mi kis megpróbáltatásainkra is vonatkozik. 

 De Krisztus mindent tökéletesen elvisel, és hibátlanul cselekszik. Ezért, mielőtt Lázár feltámadt a sírból, nem látjuk és nem halljuk, hogy isteni hatalomban és fenségben megjelent volna, és előkészület nélkül, úgymond rögtönzött csodát tett volna. Mi lehetne jobban ellentétes ezzel az igazsággal? Akinek kevés fogalma van a történtekről, az mindent tudjon meg róla, mert csak a János evangéliuma írja le ezt a csodálatos eseményt. Isten parancsa elhangzott " Lázár, jöjj ki". Ez nem egy meghívás, hanem parancs Isten hatalmi parancsa, Lázárt nevén szólítja. Ez így van mindenkivel akit az Úr parancsára feltámaszt a halálból személyesen. Mindenkit nevén szólít ma is, akit fel akar támasztani a szellemi halálból az életre, aztán a fizikai feltámadás.

Hírnevéhez persze a leghalványabb kétség sem férhetett. Kétségtelenül Ő Isten Fia, tudja, hogy Atyja mindig meghallgatja őt. Ám mindezek ellenére az Úr elszomorodott és könnyeket hullatott a sírnál, ami hamarosan ereje bizonyítékává vált. Mindez nem akadályozta meg az Urat abban, hogy szellemével megértse a halál értelmét, ahogy ezt senki más sem tudta felfogni. A Szent Szellem pedig a legkifejezőbben közvetíti: "Ő maga is elszomorodott lélekben és felháborodott.". De van egy gondolatom, hogy Jézus könnyei nem a Lázár halála miatt hullottak, hanem az emberiség hitetlensége vagyis azok miatt akiket ő szeretett, látván a hitetlenség gyötrelmeit. Ahogy azt a szent város Jeruzsálem láttán is tette. De mi ez az egész ahhoz képest, ami hamarosan megtörténik vele, amikor Isten elítéli őt a mi bűneinkért? 

 De mielőtt ez a fejezet lezárulna, megjelenik ennek az isteni bizonyságtételnek az eredménye. Az ember úgy dönt, hogy az Úrnak meg kell halnia; világosabbá válik a farizeusok türelmetlensége Jézussal szemben. Ez korábban is jól ismert volt. Lehet, hogy a komolytalan többség ezt nem veszi észre, amíg meg nem történik, de Jeruzsálem főpapjai és vezetői már jóval korábban úgy döntöttek, hogy megölik. Meg kellett volna halnia. És most az, aki a főpap volt, bár gonosz ember, de nem nélkülözi a benne lakó szellemet, átveszi a szót, és mérvadó ítéletet mond ebben az ügyben, amelyről a 11. fejezet szól. Isten Fiának feltámadási képessége fokozta az ellenségeskedést vele szemben, akinek joga volt halálra ítélni. Jézus megtehette volna ugyanezt Kánában vagy más városban, de ennek nyilvános kinyilvánítása Jeruzsálemben dacolást jelentett az ördöggel és földi ügynökeivel. És most, amikor az Úr Jézus dicsősége oly fényesen felragyogott, fenyegetve e világ fejedelmének uralmát, már nem lehetett eltitkolni a vallási körökben kimondott ítéletet – Jézusnak meg kellett halnia. Meg kellett halnia a feltámadás urának. De ma nem ez a témánk.

 De ezután láthatjuk, hogy minden megváltozott, a szerepek megcserélődtek. Isten Fia a Lázár sírjánál feltámasztja a halottat, aztán őt helyezik a sírba. De ott az ő sírjánál nem látjuk azt aki feltámasztaná Jézust, mert Ő maga a feltámadásnak ura. Sem szózat sem parancs nem hangzott el Jézus sírjánál: "Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. Amíg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;

 

És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az".( János 20,- 8,9..14).

Uram, mutasd meg nekünk az Atyát.

 

Uram, mutasd meg nekünk az Atyát.

 

"Monda neki Filep: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és elég nekünk! Monda neki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nekem. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban".( János 14,- 8...13).

 Egyáltalán nem szeretném a szentháromság híveit meggyőzni, had beszéljen maga az ige. Amúgy is ez már túl tárgyalt téma, aki évek óta megvan győződve arról, hogy egy az Isten három személyiségben, azt meggyőzni nem lehet emberi sokszavúsággal. Engem az ige győzött meg, hogy nagy szavakat ne használjak és ne dicsekedjek. Hogy sok szálon ne fussunk, csak erre a fenti idézetre építjük a gondolatot. De ez egy egész Bibliát átfogó téma, főleg János apostol evangéliumában van kijelentve a Messiás, Jézus Krisztus mint Isten.

 A Filep kérése azt bizonyítja, hogy ő nem jutott még arra a felismerésre, hogy az Úr, ahogy azelőtt Tamás szólította, az maga a Mindenható Teremtő Isten. Az Úr megszólítás számukra nem ezt jelentette. Ahogy én értem, ők az úr megszólítást közönséges földön használt tiszteletet jelentet a Mesterük iránt. A fejezet kezdetén, igaz, hogy Jézus úgy fejezte ki magát, mintha két személyben kell hinniük. Idézem az első verset: "Ne rendüljön meg a szívetek! Higgyetek Istenben, én bennem is higgyetek!". Tehát, is is. Ha kiragadjuk ezt a részt a szöveg összefüggésből, a kontextusból, akkor csak az maradt hátra, hogy még megkeressük a harmadik hiposztázist, személyt, hogy a szentháromság teljes képe meglegyen. Meg is találhatjuk, mert az Úr maga mondta, hogy elküldi a Szent Szellemet a másik Vigasztalót, ha felmegy a mennybe feltámadása után. És így megvan a szentháromság teljes képe. De ez nálam nem jött be. 

De tovább haladva a gondolattal, Jézus még a Filep kérdése előtt megmondta a tanítványoknak, Tamás kérdésére így felelt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül". Itt megint csak úgy érthetjük, hogy Krisztus az út ami az Atyához vezet. Ami igaz is, de érthetetlen számukra, mert nem teljesen kifejező. Ha én is ott lettem volna közöttük, ugyanúgy nem értettem volna meg ezt a kijelentést, mert egy távolságról van szó, az útról amit meg kell tenni, hogy az Atyához érjünk. De ha figyelmesen megvizsgáljuk ezt a mondatot, akkor felfedezzük, hogy ez mégsem egy folyamat, hanem rámutat arra, hogy Ő az út, de az utolsó rész rávilágít, " csak rajtam keresztül". De ezt tudjuk, hogy Ő az ajtó, de csak rajta keresztül mehetünk az Atyához. Az már igaz is, hogy Krisztus követése foglalja magába az utat. A hetedik versben van egy kulcsfontosságú kijelentés: "Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva ismeritek és látjátok õt."  De mégis eddig érthetetlen, hogy is lesz egy a kettőből. Az Úr nem hagyja őket tudatlanságukban, és rátér egyenesen, hogy mindenki megértse, ezekkel a szavakkal. " Aki engem lát, látja az Atyát". De azt tudjuk, hogy ez a kijelentés még nem hozta meg a teljes ismeretet, mert még hiányzott a hit. Amit később szóvátett: " Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem?". Tamás akkor se hitte el, hogy a Messiás az maga az Isten. Neki ez nem volt elég, bizonyságot akart. Amit aztán meg is kapott az Úr feltámadása után. "Én Uram és én Istenem!", jelentette ki Tamás amikor meggyőződött róla, hogy az akit addig ismert, az Atya a Fiúban egyek voltak, csak hogy ő nem hitte el. De haladjunk tovább. 

"Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem. Ha nem, magukért a tettekért higgyetek". 

 A megtestesült Isten, ez az a nagy titok, addig amíg nem látjuk meg, addig érthetetlen lesz. És addig nem is érthetjük meg, mert ez egy nagy titok a halandó testi ember számára. 

 "Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem",( Zsid 10,-5).

 Ha Pál apostol azt írja, hogy ez nagy titok, akkor az maradt hátra, hogy el kell hinnünk amit mond magáról az Úr.

 

I. Timóteus levél:3:16

És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.

Tehát így lesz kettőből egy. De mi van a harmadik isteni személlyel? Ha eddig ezt elhittük, hogy a kettő az mégiscsak egy, akkor már következésképpen már nem beszélhetünk harmadikról, legfeljebb másodikról. Most értünk ahhoz a ponthoz, hogy megismerjük Istent cselekedeteiben a Szelleme által. Direkt írtam Szelleme szót, mert a Szent Szellem vagy a Szentlélek az nem név, mert nevet csak annak adnak aki egy személy. 

 "Bizony, bizony azt mondom nektek, az, aki bennem hisz, ugyanazokat a munkákat fogja tenni, melyeket én teszek, sõt azoknál nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek. S amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem majd, hogy az Atya megdicsõüljön a Fiúban".

 Az Úr feltámadt a halottak közül, és most a dicsőségében elfoglalta a helyét az Atya jobbján. Csak kitérőnek mondom, hogy a szó, jobbján, jobb felől, nem mértani egységet jelent, és nem két trónt sem két személyt. 

 Aki hozzászokott a Biblia nyelvezetéhhez, annak könnyebb kiismeri magát a mondanivalójában, de ezt nem teheti, ha a Szent Szellem nincs vele és nem segíti őt felismerni, feltörni a kódokat. Ezért igérte meg az Úr hogy elküldi az igazság Szellemét.

 Most ugorjunk egyet, és idézek az Úr szavaiból: "S majd kérni fogom az Atyát és õ más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen: Az igazság Szellemét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja, s nem is ismeri õt, ti ellenben ismeritek õt, mert nálatok marad és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok."

 Az utolsó szavakkal kezdeném. Melyik időre vonatkozik az Úr eme szavai?- "eljövök hozzátok". Sokan azt gondolják, hogy ez a második eljövetelét jelenti. Szerintem ez egy nagy tévedés, mert az Úr nem hagyta sem őket, sem azokat sem akik ma benne hisznek és benne vannak úgy ahogy tovább mondja: " Még egy kevés idõ és a világ nem lát többé engem: Ti ellenben láttok, mert én élek s ti is élni fogtok. Azon a napon fel fogjátok ismerni, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem vagytok, én is tibennetek". 

 Melyik időről beszél az Úr, hogy felfogják ismerni Őt mint Istent? Már említettem a feltámadás utáni megjelenését a tanítványoknak, csak ők látták a világ nem, de ez csak negyven napig tartott, aztán jött a várakozás még ötven napig. A pünkösd napján pedig kiöntötte rájuk a Szent Szellemét. Nem tévedés, a saját Szellemét. A Szellemét aki köztük, bennük lesz mindörökké. Most a fent idézet igéből kifolyólag is azt hihetjük, hogy a mennyben egy konzílium folyt a Fiu az Atyával egyetértésben elküldi a Szent Szellemet a földre. “S majd kérni fogom az Atyát és õ más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen”. Ezt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a Fiu az Atyával egy más valakit küld le a földre, pedig igy van leírva feketén fehérre. Na ezzel mit kezdjünk? Hát csak azt, hogy ez a kijelentés is azt bizonyítja, hogy az emberek megértsék, hogy a Fiu egyenrangú Istennel, de itt kell idéznem egy igeszakaszt a János 11. fejezetéből a Lázár sírjánál történtekről: “ "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.". de jogosan megkérdezhetjük, hogy Jézus miért könyörgött a gecsemáné kertben azért, hogy ha lehet távolítsa el tőle Isten azt a poharat amit meg kellett innia.”És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!

És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak”. ( Lokács 22,- 41..44). Ha ezt a fonalat fogjuk követni, akkor nagyon hosszúra nyúlna az írásom. Ez egy olyan téma amit nem szabad bogotizálni. Itt a véleményem szerint, Jézus mint ember aki ugyanolyan volt mint mindenki csak bűn nélküli, azért látjuk, hogy az angyal jött a segítségére “És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.”. Ez a megértés kulcsa számomra. Abban az alacsony helyzetben volt mint akárki ezen a földön. Ugyanúgy láthatjuk a pusztában a sátántól kisértve, ott is angyalok szolgáltak neki: “És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki”. ( Márk 1 ,-13). Ez az a nagy csoda számomra, hogy Isten Fia, Isten megtestesült, ember képében itt lehetett a földön.

 

  Egy ritkán használt idézetet teszek ide, egyesektől hallottam, hogy ez nem szerepel az eredeti szövegben, de a véleményem szerint ez nem lehet emberi kitaláció. Íme: " Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen! ( Márk 16,- 19,20). Az Úr a feltámadása után a mennybemenetele után ötvenedik nap után visszatért Krisztus Szellemében, a Krisztus nevében. Visszaolvasva a fenti igét, arra kell következtetni, hogy: "Bizony, bizony azt mondom nektek, az, aki bennem hisz, ugyanazokat a munkákat fogja tenni, melyeket én teszek, sõt azoknál nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek. S amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem majd, hogy az Atya megdicsõüljön a Fiúban.". Még azt se felejtsük el, hogy amikor "ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."

 

 Csak nem gondolhatjuk azt, hogy az Úr kibe járkál a mennyből a földre, hogy a Szentlélekkel együtt cselekedjen? Az ég és a most a Gyülekezet között meg van a kapcsolat vele és benne a Krisztus Szelleme által. Ezt rábízom az olvasó megértésére, mert már megint hosszúra sikerült az írásom.

Ellentétek.

 

Ellentétek.

(Máté 10,- 34,35, 36,37)

 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet vessek a földre. Nem békességet, hanem kardot vetni jöttem. Azért jöttem, hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját, a leányt és anyját, a menyet és napát s hogy az embernek a saját háznépe legyen az ellenségévé. Aki atyját vagy anyját énnálam jobban kedveli, nem méltó hozzám".

 Amikor itt járt testben a Messiás, Jézus Krisztus, Júdeában és a környező tartományokban a rómaiak fennhatósága alatt volt Izrael népe. Egy vallás tartotta össze a családokat. Nem volt meghasonlás, ugyanis nem volt úgynevezett ellenzéki ideológia. Esetleg ezen belül voltak nézeteltérések mert a farizeusok hittek a feltámadásban a saudiceusok pedig nem. Ha voltak is viták köztük de őket nem zavarta a hatalom gyakorlásában. Egyben különösen egyetértettek, a Messiás felfeszítésében. Az idézet ige is ezt bizonyítja, hogy egy teljesen más konfrontáció jelent meg, nem megalkuvó, összeegyezhetetlen azzal amit a zsidó vallás gyakorolt az ellentéteivel együtt. Ezek a különböző nézetek elfértek egymás mellett. Élesen nem határolódtak el egymástól. Inkább egy demokratikus tolerancia volt felfedezhető. De csak addig a pontig, amíg meg nem jelent egy teljesen más igazság vagyis a megtestesült igazság. Amikor Jézus Krisztus elkezdte a szolgálatát, Izraelben felbolydult a tömeg és a látszólagos rend. A földre jött Istentől az igaz világosság ami mint egy vakító fény áradt a földre. Persze, hogy ez a sötétség legfőbb ellensége. Akik hittek a szavának és cselekedeteinek, azok elismerték mint Mestert, Tanítót, és ez váltotta ki Izrael földjén az eddig nem látott ellentéteket. Egy családon belül is olyan hatást gyakorolt, hogy az eddig békességben élő családok ellenségekké váltak. Azokban a családokban, ahol csak egy ember jutott hitre. De voltak családok akiknél ez nem történt meg. Ezekről olvashatunk az Apostolok cselekedetei és Pál apostol írásaiban. Találkozunk ilyen családokkal. De a lényeg, vagyis a mély értelme ennek az igének mégiscsak az, hogy az Úr elhozta a fegyvert a kardot, ami az igazság fegyvere az Isten szava az Ige. Elsősorban ez a kard ami kivetett erre a földre. Ha a törvény ami Izraelnek adatott nem volt képes arra, hogy elválassza a húst a szellemtől a lélektől, mert annak a dolga nem is az volt. A törvény megszabta a rendet, istentisztelet és az embert egy olyan alapra tette, hogy felismerje teljes alkalmatlanságát az állhatatos megtisztulásra. Azért is kellett gyakran a törvényben előírt módon véráldozatot hozni a bűneiért. Ezt vagy betartották vagy nem, ez egy más kérdés. De alapvetően egyoldali megközelítés volt csak lehetséges. Aki megsértette a törvényt, halálra volt ítélve. Nem létezett ellenzék. De történt aminek történnie kellett a próféták által előrejelzett Messiás eljövetele, aki maga hozta el azt az igazságot, ami a test a húsvér ellensége lett. Az ószövetségben az izraeliták a zsidók ismerték a Szent Szellem fogalmát. Sokszor találkozunk olyan emberekkel akikre rá szállt Isten Szelleme. De valójában se Dávid se más neves hívő zsidó nem birtokolta a Szent Szellem folytonosságát. Ezt olvashatjuk a zsoltárok könyvében is."Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem".( Zsoltár 51,- 12,13).

 Itt és máshol nem a nagybetűs Szent Szellemről van szó. Ha ez így lett volna, Dávid nem könyörgött volna, hogy Isten ne vegye el a szent lelkét tőle. És az sem lett volna ujdonság amit Jóel próféta mondott: " És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet." ( Jóel 2,-27,28, 29).

 De mi az újdonság és egészen új? - az hogy a Szent Szellem a pogányokra is kiáradt, amit Jóel próféta nem említ. Erről még álmukban sem gondolták a zsidók. A Jóel próféciája még nem teljesedett be, aki figyelmes az észreveszi a különbséget a pünkösdi Szent Szellem kiáramlás és a Jóel által jövendölt események között. Megtévesztő az, hogy ezt Péter apostol említi az ApCsel 2. fejezetében látszólag nem tesz különbséget a két esemény között. De időben van különbség. Ha tovább olvassuk meglátjuk, hogy a Szent Szellem ajándékaival eltér a fent említett Gyülekezet ajándékai. A Jóel prófécia teljesen más időre vonatkozik, ellenben a pünkösdi esemény már megtörtént. A Szent Szellem a kegyelem időszakában tevékenykedik, és az a dolga, hogy építse a Gyülekezet többek között.

 De ha Isten igéje a Szent Szellem által szívünkbe hat, akkor magába az emberben ellentéteket hoz létre. Ennek bizonyítására idézem az igét:  

 

Zsidó levél:4:12

Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.

Túl messzire ne térjünk el a témától, meg kell jegyeznem, hogy ez az idézet ige egyáltalán nem a békességről szól, inkább a kialakult ellentétről. Egypártrendszer megoszlik, az ego harcol a Szellemmel az emberben.  Itt ugyanolyan harc folyik az emberben az emberért, mint a külső ellentétekben. De ha a Szellem győz, mert Isten meg akarja nyerni az ember szívét, akkor ez nyilvánvaló lesz a külső ember számára is. Ésha a családban csak egy emberrel történik meg, akkor nagy ellentétek lesznek. Erről ír a kezdő igénk. Attól függetlenül, hogy milyen vallást követtünk azelőtt.

 A magvető példázata a Máté 13. fejezetében meg azt tudhatjuk meg, hogyan fogan meg az ige a különböző emberekben. De meg szeretném nyugtatni azokat, akik ilyen belső harcot vívnak, annak a jele, hogy Isten igéje már működik a belső emberben. Ezt a harcot Pál apostol szemlélteti a Rómaiakhoz írt 7. fejezetében. De ha a szellem győzedelmeskedik, akkor a 8. fejezet állapotába kerülünk. Az ellentétek tompulnak, de végleg nem szűnnek meg amíg ebben a testben vagyunk: "Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,  mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől".

 Ha a Szellemet nem oltjuk el, "A szellemet ki ne oltsátok!"( 1Thessz. 5,-19), akkor alkalmasok leszünk a szellemi fejlődésben. Hasznos harcosokká válunk a külvilággal szemben, mert már nem gyengít meg a belső tusakodás az egóval. Tehát ahogy a hadviselés tudományban ismeretes hátország békésen támogat. Ez a családban a férjet támogató asszony is lehet. De ha ez nem így van, akkor pedig ellentéteket szül. Persze nem olyan véres harcra gondolok amit a reformátorok vívtak a 17. század elején. Ulrich Zwingli az egyik reformátor lelkész a harcmezőn esett el. Egymást ölték a keresztények pusztán a nézeteltérések miatt, persze buzgó "Istenhez való szeretettől" fűtve. Meg legalább ötven millió áldozat a sötét középkorban. 

Efézusi levél:6:12

Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

A hívő ember a békesség embere, de nem a meghunyászkodás a tolerancia a hamissággal szemben. Nem vitatkozás sem szerfeletti hadakozás a másként gondolkodó emberekkel szemben, mert nem erre hivatott az Úr. Megtartva szerénységünket, alázatosságunkat, szelidségünket, de használva az Isten igéjét ami kétélű fegyver, hagyni az igét a saját tisztaságában harcolni helyettünk. Senkit meggyőzni nem lehet, ha az Isten nem akarja meggyőzni. Ezért családon belül is lehet megmaradni békében ha ez lehetséges, már a gyerekek miatt is, mert rajtunk keresztűl megszentelődnek. De nem könnyű azoknak akik egy testté lettek férj és feleség, mert házasságuk révén egy testté lettek, de szellemük különbözőek, ezek nyílt ellentéteket szülnek. Egyiküknek sem jó, ha már kibírhatatlanná válik a kapcsolat, általában a válást nem a hívő kezdeményezi, nem is lenne ez fer a részéről.

I. Korintus levél:7:14

Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

 

Róma levél:12:18

Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.

 

Ezekben az igékben is láthatjuk, hogy a végsőkig ki kell tartani, ha képesek vagyunk rá, de az nem szabály, hogy mindenáron színleljük a békességet, inkább forduljunk el attól aki a békességet nem keresi velünk. Ez nem vétek, ezt ajánlja Pál apostol is, hogy ne vitatkozzunk, de figyelmeztessük az eretnekeket, vagyis az ellenkezőjét tiszta tanítással. Egyszer kétszer nem többször, ennek feltétele az, hogy magunk ismerjük az igazságot és benne legyünk. Ami ma messzemenőleg nem felel meg az állapotoknak. Ez ma hiánycikk a kereszténységben. Nagyon hosszúra nyúlt az írásom, de ha van valakinek ismerete, akkor emlékezzen vissza, mikor Saul király idején nem voltak fegyverek se kovácsok, nem tudtak harcolni a filiszteusok ellen. Ellentét, ellenség volt, de nem volt fegyver amivel harcolhattak volna, csak Saulnál és Jonathannál. "És kovácsot egész Izráel földén nem lehetett találni, mert a Filiszteusok azt mondák: Ne csinálhassanak a zsidók szablyát vagy dárdát. És egész Izráelnek a Filiszteusokhoz kellett lemenni, hogy megélesítse ki-ki a maga kapáját, szántóvasát, fejszéjét és sarlóját" ( 1Samuel 13,- 19,20). Sokatmondó szavak ezek, a kortársainkról is szól, akik a világ igája alatt szolgálnak Isten népének, de a fegyverzetet az ellenségnél élezik. Ezt mindenki úgy gondolhatja ahogy tudja, nem szólok bele.