Az Úr ismeri gondolatainkat.

 „Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az elméket meghatározza az Örökkévaló.” ( példabeszédek 16:2)

Nem tudom, miképpen lehetne ezeket az igéket kiforgatni az értelmükből. Persze, dehogy nem tudom. Szimpla átfogalmazással, ahogyan például a magyar Károli fordításban is olvashatjuk talán egy „frissített” Septuaginta nyomán: „Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!” Nem gondolnám, hogy a zsidó bölcsek így fordították volna görögre az eredeti zsidó (héber) írást. Hát, így működik az ige hamisítása. Mindkettő állítólag az Isten beszéde, ám köszönőviszonyban is alig vannak egymással. De legalább annyi elmondható, hogy a 16:1 igazodik az eredeti héber íráshoz a Károliban is, ám a 16:2 a héber verzióban annyira tiszta és egyértelmű, hogy nem lehetett meghamisítás nélkül hagyni. Ezeknél egyértelműbb leírást tehát nehezen találhatna bárki az emberi gondolkodás mechanizmusáról. Hiszen azt olvassuk, hogy az ember gondol erre, gondol arra, de az, hogy mit beszél, bizony az Úrtól jön. És rögtön ezután – nehogy félre értsük – megkapjuk a megerősítést is: Az ember mindig azt gondolja, hogy ő helyesen látja a dolgokat és helyesen cselekszik, ám a tudatát, a felfogását, azaz a gondolkodásmódját az Isten alakítja, határozza meg. Ő ad belátást, az igazságra való ismeretet vagy „kemény nyakat” az embernek. Nézetem szerint tehát nincs más út vagy lehetőség, mint az Úr segítségét kérni, és az Ő vezetésére bízni magunkat. Nem gondolom azt sem, hogy minden egyes embernek hasonló módon és mélységben tárja fel az igazságot az Úr, hiszen az egyes emberek megértőképessége messze nem egyforma. Ebből fakadóan fordulhatnak elő olyan buta helyzetek, hogy egyes emberek, bár ugyanazt a szekeret tolják, nézeteiket tekintve akár jelentősen is szembehelyezkedhetnek egymással úgy vélekedve, hogy a másik súlyos tévúton jár. Ám az is igaz, hogy a mélyebb megértéssel bíró fél általában felismeri az igazságot az adott szituációban, és tudomásul véve a helyzetet igyekszik elkerülni a parttalan vitát. Jól felismerhető ez a helyzet, például egyes keresztény portálok hozzászólásait olvasva, ahol bár az Úr szeretete nagyjából általános jelenség, ettől eltekintve azonban egészen elképesztő felfogás és szemléletbeli különbségek nyilvánulnak meg egy-egy téma kapcsán. Az emberek nem jönnek rá arra, hogy nem fogják tudni meggyőzni egymást. Csak hajtogatják a magukét (ahogyan én is:), de én legalább nem a meggyőzés szándékával. Dicsérjük tehát az Urat azzal, hogy Róla elmélkedünk, az Ő teremtéséről és a velünk kapcsolatos céljairól! Nem kell félni attól ha valamit nem jól tudunk, hiszen az Úr igazgatja útjaink és ha valami hiányzik azt is megjeleníti ha akarja. 

“És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. (Fil 4, 7).

Istennél nincsenek kollaboránsok.

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” ( Máté 6:24).

 Nincs semlegesség, nincs középút. Nincs olyan, hogy egyiket sem szolgálod, mert ha nem Istent szolgálod, akkor (ön)magad szolgálod, önszolgálatban élsz, ami a sátán szolgálata, hiszen a sátán erre buzdít. „Tegyél, amit csak akarsz, tedd azt, ami neked tetszik! Senki sem mondhatja meg neked, hogy mit tehetsz és mit nem.” Ez a sátáni eszme. Nem mondhatod tehát, hogy ez nem a te ügyed.

Ebben minden egyes ember nyakig benne van ha tetszik neki ha nem. Vagy meleg vagy hideg. Vagy Isten vagy a sátán. Ha nem ez, akkor az. Sátánnak mindegy, hogy ki vagy mi, csak ne Jézus Krisztus legyen a te utad, számára ez az egyetlen lényeges dolog. Felmerül még egy érdekes kérdés, amelyre nem tudom a pontos választ, de igazából ez nem is fontos, csupán egy érdekes információ lenne e válasz pontos ismerete. Ez a kérdés az, hogy miért van szükség a fizikai síkon megélt életre, ha már „otthon” eldőlt minden? Azt gondolom, hogy ez az első emberpár bűnbeesése miatt kialakult helyzet következménye. Annak, hogy Isten parancsának megszegése következményeként kiestek az örök életből és halandóvá kellett válniuk, így az ő példájukat követve minden utódjukra ez az út vár, aki valaha a teremtés részévé válik. Egy az anyagi síkon eltöltött élet mindenképpen szükséges ahhoz, hogy annak végeztével elfoglalhassuk a végső helyünket Isten királyságában, vagy elnyerjük büntetésünket, ha alkalmatlannak bizonyultunk a kegyelmére. Azt gondolom, hogy mindenkinek el kell végeznie evilági „futását”, ahogyan Pál apostol fogalmazott. Meg kell lennie ennek is, hogy az igazság beteljesedjen. 

 Abból a szempontból, ami lényeges, kétfajta ember létezik. Az egyik fajta, amikor egy ilyen teóriával szembesül mint az eleve elrendelés, dühbe gurul, fellázad. Ezek azok, akik nem élvezik az Isten támogatását. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem is fogják. Bárkivel bekövetkezhet egy pálfordulás életének bármely szakaszában. A másik fajta ember elgondolkodik ezen a dolgon, majd megnyugodva elfogadja, mint egy lehetséges, mi több, valószínűsíthető elméletet. Ezek az Isten gyermekei. Utóbbiak azért képesek nyugodtan szembenézni egy ilyen elmélettel, mert teljes szívükből, tökéletesen bíznak az Úrban és az Ő igazságában, kegyelmében. Nekik minden megfelel, ha az Isten akarata. Előbbieknél ez hibádzik, nincs meg ez a tökéletes bizalom, ezért a félelem (mi van akkor, ha ez igaz?) dühre gerjeszti őket. Abból, hogy az ember miként reagál egy ilyen információra könnyen lemérhető, kikövetkeztethető, hogy melyik táborba tartozik. Ez a téma az, amelyről egyébként nem szívesen beszélek, írok. Ez a teória nagyon megosztó és nagyon nagy indulatokat gerjeszthet az olyan emberekben, akik nem értenek ezzel egyet. Szomorú tapasztalatom az, hogy egyes emberekben ezek a tulajdonképpen tökéletesen ártalmatlan írások, amelyeket lejegyeztem, milyen mértékű indulatokat képesek ébreszteni. Egyes embereket egyszerűen megvadítanak ezek az írások. Döbbenetes tény ez számomra, de attól, hogy engem megdöbbent még tény marad. Az okát ismerem és értem, de nagyon nem szeretek erre gondolni. Azt vélem, hogy Istennek célja van ezekkel az írásokkal, és időről időre nem véletlenül jut az „ellentábor” bizonyos olvasóinak a kezébe egy-egy írásom.

Nem mellékesen érdemes elgondolkodni azon, főként az olyanoknak, akikkel ez megtörténik, hogy a düh, mint reakció, vajon honnan ered? Vajon egy intelligens, szelíd ember, akiben a szeretet él és munkál, képes-e dühkitörésre vagy egyáltalán csak felháborodásra egy könyvben leírt teória elolvasásának hatására? Ha én találkozom egy számomra egyértelműen idegen, taszító és hamis tanítással, olyannal, amely számomra egyértelműen gonosz szándékú, akkor sem támad bennem indulat, maximum undor vagy szomorúság. Nem nézem, olvasom, hallgatom tovább mert taszít. De nem leszek indulatos, nem gurulok dühbe. A düh agresszió, amelyet a félelem szül. Talán az igazságtól való félelem. Az igazsággal való szembesülés váltja ki. Ez egy tökéletesen egyértelmű, a gonosztól eredő reakció. Akit egy könyv/írás képes pusztító indulatokra gerjeszteni, annak ezen mélyen el kellene gondolkodnia. De általában ezek az emberek nem az önelemző, önvizsgáló típusok. Ők jóval inkább azok, akik okosnak és tévedhetetlennek tartják magukat. Az írásaimat soha nem nekik szántam, de Isten akaratából mégis eljutott némelyikükhöz. Legyen meg az Isten akarata! Úgy van minden jól. Ezekben a cikkekben nem Isten népszerűsítése a célom. Istennek nincs szüksége erre. Aki szereti Őt az szereti belülről fakadóan, minden reklám és magyarázat nélkül is, aki pedig megtagadja, gyűlöli, annak aztán mondhat bárki bármit, nem fog változtatni az érzelmein. Az én írásom célja bizonyos nyilvánvalóságok feltárása, bemutatása azok részére, akiknek ez szól, illetve azoknak, akiket érdekel. Mindig is a gondolatébresztés volt a célom, sosem a meggyőzés. Vallom, és e hitemben egyre jobban megerősödöm tapasztalataim által, hogy ember embert nem képes meggyőzni önerőből. A gyilkos, halálra vezető úton tömegeket terelgető szekták, (karizmatikus gyülekezetek, óriás egyházak, stb.) hívei sem emberi meggyőzés miatt tartanak ki hamis egyházuk mellett, hanem a gonosz szellemi vezetésének a hatására. Tetszik nekik és hisznek abban, amit ott hallanak, de ez nem az őket (meg)vezető prédikátoraik tehetségének köszönhető, hanem annak, hogy a szellemük oda vezeti őket, mert az oda illik. Vannak persze néhányan, akiknek sikerül „kiugrani”, akik időben felismerik, hogy veszélyben vannak, tévúton járnak. Ezeket nem képes megtartani a sok hamis egyház, de ezek az elenyésző kisebbség. Az enyémhez hasonló írások, információk talán nekik szólnak. Őket figyelmeztette Jézus Krisztus,amikor a tíz szűz példázatát mondta el:(Máté 25).

(Egy testvér feljegyzéséből)

Amerre néz a szem, arra megy a láb.

 “ Vele ( Krisztussal) együtt titeket is feltámasztott, kik eleséseitektől és vétkeitektől megölötten holtak voltatok, miután egykor e világ korának rendjéhez, a levegőbeli fennhatóságnak az engedetlenség fiaiban most munkálkodó szellemnek fejedelméhez igazodva jártatok.” ( Ef.2:1-2).

 Krisztus feltámadott harmadnapon és ezzel egy új addig ismeretlen fejezethez ért az emberiség. A fent idézett vers is arra utal, hogy mindenki aki vétkeik és eleséseik következtében halottak voltak, Krisztusban feltámadtak. Ennek a praktikus következménye az, hogy az aki újjászületett a szellem által, annak ez a világ már szemét amit el kell viselni hiszen mi is ebben a mátrixban élünk, de Krisztus vére által el vannak különítve e világban uralkodó szellemtől. Mit is jelenthet ez? Azt, hogy Isten akarata nem az, hogy továbbra is vétkezen az aki hittel elfogadta Krisztust mint az Atyától jött Megváltót. De mitől is váltott meg?- a bűneinktől. A világban progresszíven terjedő istentelenségtől, a szodomai szellemtől a sátán erőszakos befolyástól és megvéd a kisértésektől, és főleg önmagunktól, az akaratosságunktól. Ez a mi járásunk bizonyítja, hogy szabadok vagyunk mindenektől amit a világ szelleme diktál. Állhatatosság jellemzi mindazokat akik nem engednek a nyomásnak. De ha mi a szemünket a világ felé fordítjuk akkor ne csodálkozunk, hogy a világ bájai és vonzó ereje elcsábíthat.

 “ Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg, amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket. Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben,...” (Efézus 2:4-6).

Tehát ezek után egy igazán megtért lélek már nem a világ dolgában talál nyugodalmat. Az érdeklődési köre inkább Krisztusban a mennyei dolgokat követi/keresi. Ha ez nem így van, akkor még rá kell ébrednie, hogy még nem ért be a hit gyümölcse. Erre írja Pál apostol, hogy ébredjetek fel, hiszen ti az Atya elhivatása szerint gyermekei vagytok. Mint gyermekek örökösei Krisztus hagyatékának a mennyek országában. Ez lelkesítheti a hívőt a mindennapokban. 

 Pál apostol megrója a galáciakat azzal, hogy elhagyták szellemi gondolkozásukat.

 “Óh, értelmetlen galaták, ki igézett meg éppen titeket, akiknek szeme elé úgy rajzolódott előzőleg a Krisztus Jézus, mint megfeszített. Csak azt az egyet akarom megtudni tőletek, hogy a Szellemet a törvény előírta tettek alapján kaptátok-e? Vagy hitnek hallásán át? Ennyire értelmetlenek vagytok? Szellemmel kezdtétek el, és most hússal végzitek be?” ( Gal. 3:1-3).

 Az újszövetségben sok olyan utalás van, hogy az üdvözültek is lehetnek lusták, fáradtak és érdektelenek az igazi szellemi gondolkodásban. Az emberek által kitaposott ösvényt választják, mások munkáit élvezik, rá hagyatkozva a gyüleiezetben munkálkodókra. 

 Erre a Pásztor sokszor felbojgatja életünket, hogy ébredjünk fel. Ez mindenkinél más és másképp jelenik meg. Ezért nem kell csodálkozni azon ha valami nem megszokott történik velünk.

 “Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve rabszolgasorsra. Mikor azonban eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, ki asszonytól lett, törvény alá került, ~ hogy a törvény alatt levőket kivásárolja, hogy a fiúvá fogadtatást elnyerjük. Minthogy pedig fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának szellemét, aki így kiált: „Abba! Atya!”. ( Gal 4:3-4,6).

Utkeresőknek.

 „Én vagyok az út, az igazság és az élet” JÉZUS KRISZTUS mondta tanítványainak.

A mai világban sokan keresik az utat. Az utat, amely ilyenolyan istenhez, a megvilágosodáshoz vagy ki tudja, milyen remélt célhoz juttatná el őket. Sokan nem is tudják, hogy hova szeretnének pontosan eljutni, egyszerűen csak érzik, hogy az az út, amelyen és ahol éppen járnak, nem a jó út és nem a megfelelő minőség számukra. Szeretnének fejlődni, tanulmányozzák a különféle vallások tanait, alternatív utakat keresnek és találnak a saját vallásuk, istenük meghatározásához, és végül sokan közülük eljutnak oda, hogy nem áll össze a kép. Eljutnak egy láthatatlan sorompóhoz ami gátolja a további felismerést. Esetleg érzik, hogy a világkép, amely kialakult bennük nem teljes, vagy nem összeegyeztethető néhány olyan tétellel, amelyet egyébként igaznak gondolnak. Ez a néhány tétel, nem illik sehogyan sem a képbe, amelyet megalkottak és ez zavart okoz bennük. Keresik az igazságot, és a keresés közben egyre inkább belegabalyodnak a sűrűbe. Pedig az igazság, – ahogyan az lenni szokott – most is ott van az orruk előtt. Nem ajánlok hát itt és most egyebet neked drága testvérem az Úrban, mint azt, hogy gondolkodjunk együtt tovább. Tudom, te eddig is ezt tetted. De vajon mire jutottál? Gondolkodtál-e már például azon, hogy maga a gondolkodás mi fán terem? Hogyan, miképpen működik? Honnan érkeznek a gondolataink, ki vagy kik sugallják őket és miért? Vagy, talán a saját elménk szüleményei azok? Mi teremtjük meg azokat? Milyen érdekes jelenség az, amikor eszedbe ötlik egy gondolat, utána pedig, akár pillanatokon belül, ahogyan jött, úgy el is illan. Vagy mitől van az a bosszantó jelenség, hogy megragad elménkben egy dallam, akár egy idióta kis nóta, és egyfolytában azt dúdolgatjuk, nem tudván szabadulni tőle annak ellenére, hogy már bennünket is bosszant? Vajon miként lehetséges ez? A gondolataink (valahonnan) eszünkbe jutnak. Jutnak, tehát nem mi teremtjük őket. Mi vesszük ezeket a gondolatokat egyfajta vevőkészülékként és eldöntjük mi az, amit integrálunk a tudatunkba és mi az, amit nem. Mi az, amelyet tovább gondolunk és mi az, amellyel nem foglalkozunk. Sejtem, hogy ez így elsőre sokaknak vadul hangzik, de ez csak azért van így, mert a földi ember tökéletesen bele van süllyedve az anyagba, nem érzékeli az őt körülölelő Isteni valóságot, a teremtés teljes valóságát, csak annak egy egészen parányi kis szegmensét. Így nem meglepő, hogy magát egy szimpla anyagi lényként, egy mindentől elkülönülten létező individuumként fogja fel. Ha elfogadnánk azt a tényt, hogy a bennünket körülölelő univerzum egy végtelen információ óceán, leírhatatlan mennyiségű gondolkodó lénnyel, amelyek mindannyian fejlettségüknek megfelelő, így különböző szintű mentális kapcsolatban állnak egymással, mindjárt életszerűbbé válna a fenti állítás. Tehát a saját minőségünknek és képességeinknek (alapbeállítottságunknak) megfelelő gondolatokat veszünk folyamatosan, és ezeket kisajátítva (a magunkénak tulajdonítva), majd tudatunkba építve alakul ki véleményünk a világról, a bennünket körülvevő dolgokról, napi ügyeinkről. Ez is most történik olvasás közben, hiszen ez is információ nem tudás. Mi azonban ezeket a gondolatokat nem teremtjük, csak válogathatunk belőlük. Ez a mi evilági kompetenciánk. Hogy dönthetünk, de ez is egy szubjektív dolog. Kell is döntenünk, ez különböztet meg bennünket leginkább az állatoktól, hiszen az ő döntéseik pontosan meghatározhatóak előre azoknak, akik ismerik az ösztöneiket és a viselkedésmintáikat. Ha egy medvét felbosszantasz, borítékolható, hogy ki fog filézni. Az ember azonban más, habár vannak állati ösztönökkel bíró emberek is akik képesek megölni embertársaikat ha felbőszítik őt. Tudatosan és meggyőződés alapján is dönthet.

Mi megkaptuk a szabad akarat lehetőségét és jogát még a kezdetben, így is volt a pre egzisztenciális világban, de ez a szabadnak tűnő akarat már mások befolyása alatt van a bűnbe eséstől kezdve. Bizony, nem kellett volna ennek így lennie, de ezt választottuk. De nekem ezzel kapcsolatban vannak más kimerítőbb gondolataim, amit most nem idézhetek. A kontextus kedvéért fejeztem ki magam. Miért nem kellett volna így lennie? Kísértésbe vittek bennünket és nem tudtunk ellenállni annak. Hát most döntenünk kell és viselni döntéseink következményeit az ádámi természetünkben. Hiszen optimális esetben az ember e világi „élete” egy fejlődési folyamat kell, hogy legyen. Amelyben ugyancsak optimális esetben, egyre bölcsebbé válik. Szándékosan nem azt írtam, hogy nagyobb tudásúvá, mert az bizony nem feltétlenül üdvös meglátásom szerint. A tudás relatív fogalom és kétélű fegyver. Könnyen megsebzi és a romlásba taszítja azt, aki úgy véli magáról, hogy tudós ember. 

 A tudás a hit, ha Istentől származik, az biztosan arra vezet, hogy megtalálja az igaz utat. Nem a vallások dogmáiban, hanem Jézus Krisztus személyében. Ez egy sokkal magasabb szintre emeli azt aki erre az útra lépett. Sőt ő a hite által már beültetett a mennyeknek országában még ha ezt nem is tudja érzékelni, de hisz benne.

PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ 2:4-8 CSIA

“Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg, amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket. Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben, hogy jóságos voltában az ezután következő korokban kegyelmének mindent felülmúló gazdagságát a Krisztus Jézusban megmutassa rajtunk. A kegyelem mentett meg titeket a hiten keresztül. És ez nem tőletek van, Isten adománya.”

 Tehát gondoljunk bele, a mi döntésünk a meghatározó az életünkben? - avagy Isten kegyelmi akarata aki meg is mutatta az utat aki Krisztus.

Az ember nem lehet öngyilkos, mert nem saját magának teremtetett.

“Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” 

(1Móz 1, 27).

 Az ember nem csak testből vagyis húsból van, hanem szellemből is. Isten az élettelen testbe szellemet lehelt. Így lett az ember teljesen Istenhez hasonló, úgy képében is mint hasonlatosságában. Ezt láthatjuk Jézus Krisztusban. De egy valami hiányzott Ádámban, a halálfélelem. Pedig Isten figyelmeztette Ádámot, hogy ne teddje azt amit tett. Tehát azután, hogy engedetlen lett, megjelent a félelem és Isten kapcsolata más dimenzióba dőlt el.

I l l ú z i ó.

Rabtartóink ( e világ égalatti hatalmasai) legértékesebb lapja, az ászok ásza, a halálfélelem. Minden félelmünk ebből ered. Bármi is az, amitől nagyon félünk, visszavezethető a halálfélelemre. Képzeljük el, mi történne, ha kiderülne, hogy teljes mértékben, kicsik és nagyok számára halhatatlanok vagyunk? Mert, bizony azok vagyunk. Nem fogod elhinni, amire most vetemedek, de azt állítom, hogy még itt, az általunk érzékelt fizikai síkon is így van ez „gyárilag”. Az örökkévaló emberi szellem vagy Istennel vagy nélküle örök. Illetve volna, ha a tudatod nem fogadta volna el azonnal a halandóságod igazságát. Azért halhatsz meg, mert ezt fogadod el valóságnak. Gondold végig! Ha a tested atomokból áll, energiából, akkor milyen „fizikai” hatás képes ezt a komplexumot elpusztítani? Elmondom: semmilyen. Csak és kizárólag úgy lehet elpusztítani, hogy azzal a tudatossággal, amely ezt a komplexumot fenntartja, elhitetik, hogy adott esetekben már nem tud tovább működni. Szétesik állagában. De a tükörképe megmaradt. Ha elfogadja a mátrix szabályrendszerét, akkor a szerint fog valóságot teremteni a maga számára. Ha elhiszi, hogy halandó, akkor azt a valóságot, a halandóság valóságát fogja megteremteni teste számára. Mert a többi, magasabb frekvenciájú tested nem pusztul el ezzel, a legalacsonyabb frekvenciájú testeddel együtt. Ezért létezhetnek a szellemek. Nem a lepedőben huhogó verziókra gondolok, hanem azokra, amelyek köztünk és mellettünk járnak minden helyen és pillanatban. Akiket az átlagember nem képes meglátni, de sokan igen. Ők azok, akik elveszítették „fizikai” testüket, de szellemtestükkel még itt vannak, nem akarják vagy nem tudják valami okból elhagyni ezt a valóságot. Ennek különböző okai lehetnek, amelyeket most nem részletezek, legyen elég annyi, hogy ezek az okok minden esetben súlyos torzulások eredményei, amelyek nem engedik a tudatot továbbhaladni az Isten felé vezető útján. De ez is csak ideiglenes állomás. Ez nem a purgatórium hamis nézete.

Tehát azt állítom, hogy amennyiben egy tudat teljes hittel tudná magáról, hogy ő halhatatlan, ez így is lenne minden síkon. Azt állítom, hogy járnak közöttünk ilyen „emberek”.

Minden a tudatodtól függ, persze Isten akaratából, az emberi tudat nem tudja ezt megvalósítani. De ismeretesek Énok vagy Illés példája, érdemes elolvasni ezeket a részeket. 

 Élet-halál, egészség-betegség, optimizmus-pesszimizmus, egyszóval minden. Azt állítom, hogy amennyiben elhinnéd, hogy ez lehetséges, örökké fiatalemberként is élhetnél. ( szellemileg biztosan) Hiszen a tudatod határozza meg azt is, hogy bizony, az idő múlásával az ember megöregszik, és a végén meghal. De ha nem így hinnéd, nem ezt teremtenéd meg magadnak. Vagyis túl látsz rajta és üde és friss lennél szellemileg ami nagyon is hat az ember egészségére. Nem is szólva azokról akiket Isten valami fontos szolgálatra hívott. Megkérdezhetem, hogy akkor miért nem ismersz egyetlen ilyen embert sem, aki nem öregszik. Lehet, hogy ismersz éppen vagy ismertél. Az ilyen emberek nyilván nem élnek egy helyen hosszabb ideig, mert az egyenlő lenne a „lebukásukkal”, amit ők nem akarnak. De az is igaz, hogy aki ilyen szintű tudatossággal bír, az pontosan tudja, hogy ennél a világnál csak jobbak léteznek, hát miért akarna egy pillanattal is tovább maradni itt, mint amennyit meg tervezett magának küldetése szempontjából. Persze ezt nem ő dönti el, hanem Isten. Az örökéletű „fizikai” test, csak egy birkának lehet a célja. Ha felismered az igazságot, alig várod majd, hogy eldobhasd ezt a valóságot és megszabadulj ebből az illúzióból. Az sem biztos, hogy ez állandó a te az én személyemben, hiszen egyszer lent egyszer fent vagyunk szellemi értelemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy itt, nem lehetsz boldog vagy elégedett, de az tény, hogy a pokolnál sokkal jobb hely a mennyország.

Tehát, mindent egybevetve, csak és kizárólag te vagy az, aki mindenért felelős azzal kapcsolatban, ami veled történik. Ez az igazság. Képzeld el, hogy ez mind így igaz, és mindenki megtudná, hogy halhatatlan lények vagyunk.

Micsoda csúfság lenne ez rabosítóink számára. Azonnal

megszűnne minden befolyásuk. A szemükbe nevetnénk, és vidáman buzdítanánk őket arra, hogy tegyék csak, amit szeretnének. Ezt így Krisztus fejezte ki Pilátus előtt. Ha mi, tisztán energiából álló fénylények vagyunk,– és azok vagyunk -, akkor mi árthat nekünk? Mi az, ami kárt tehet a fényben? Ez hát a nagy titok! Ez az, amely sosem derülhet ki. Ezért fontos, hogy elárasszanak bennünket minden pillanatban, halandóságunk illúziójával. Megnyomorítsanak, betegségben tartsanak, félelemben tartsanak. Lekössék tudatunkat, nehogy elkezdjünk gondolkodni. Sarokba szorítsanak, ahol már csak a kapituláció lehetséges, ha élni akarunk. Ez a pokol-mátrix. Ebben élsz!

 Isten felfoghatatlan akaratából vagyunk itt testben, de a második testünk már készen áll, csak várja azt az ominózus pillanatot a testi megváltozást akik pedig már “meghaltak” feltámadnak új nekik járó krisztusi testükben. Ezért aki hisz Benne és mindenben új felismerésben részesült, az már most nem fél a haláltól.

“Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált sohasem”. (Jn 8, 51)

Az isteni rend felbomlása a teremtményben.

 „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint  a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti  feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;”

Létezik tehát egy Isten által elgondolt férfi és női szerep.

Ezek a szerepek pedig nem egy színjáték részei, hanem olyan törvényszerűségek, amelyek megtartása által helyükre kerülnek (kerülnének) a dolgok, amelyek által megvalósul a harmónia egy párkapcsolatban. Ha ezt megértjük, akkor azonnal megérthetjük azt is, hogy miért nem működnek általában manapság az emberi kapcsolatok, legyen szó férfi-nő, szülő-gyermek, főnök-beosztott, vagy bármiféle egyéb emberi kapcsolatról. Ha ezek a szerepek nem jutnak elfogadásra, ha felcserélődnek bármilyen okból, akkor törvényszerűvé válik az, hogy az adott kapcsolat nem lesz működőképes. Ha például a nő akar irányítani, megpróbálva belekényszeríteni a férfit az elfogadói szerepbe, amely egyébként a nő szerepe lenne, akkor ne csodálkozzon, hogy borul a kapcsolat. Lehet, hogy egy gyengébb, kevésbé temperamentumos férfit így meg lehet erőszakolni lelkileg, de az garantált, hogy a férfi ettől frusztrált és boldogtalan lesz, rosszabb esetben fizikailag is belebetegszik ebbe a helyzetbe. Vagy elmenekül, és keres egy olyan nőt magának, aki mellett élheti a férfi szerepet. Van persze olyan eset is, amikor a férfi megmarad ebben a bilincsben általában hamar bekövetkező haláláig, mert annyira gyenge, hogy nem képes elszakadni rabtartójától, sőt, egyfajta irracionális ragaszkodás is kialakulhat benne a domináns fél irányában, de ez már pszichiátriai (egológiai) eset, Stockholm szindróma néven ismeretes. Mi tehát a férfi szerepe egy kapcsolatban Isten szerint? A férfi kell, hogy legyen a fizikai támasz. Ő az, aki a világ felé fordulva biztosítja és megteremti az őrá támaszkodók biztonságát, mind anyagi mind fizikai szinten. A férfi véd és ellát minden olyan dologgal, amely az élethez szükséges. A régi világban megteremtette az élelmet, a tüzelőt, gondoskodott a társ, a család védelméről. Az újabb korokban alapvetően a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése vette át ezeket a hagyományos feladatokat, hiszen az emberek ma meghatározóan (különösen a városban élő emberek) pénzért juthatnak hozzá szükségleteikhez. A férfi dolga az, hogy vezessen. Hogy irányt mutasson azoknak, akik hozzá tartoznak. De ezt nem diktatórikus módon, hanem odafigyelve a társára és gyermekeire, mindazokra, akik függnek tőle, kellene tennie. Ha a nő is vezetni akar, akkor eltörik a szekér rúdja, mert egy szekeret nem lehet két irányba húzni.

A férfi akkor követ el hibát, ha a szerepét túlértékeli és egyfajta keresztapa vagy király szerepébe éli bele magát, akinek jogokkal nem rendelkező alattvalói vannak. Ha azonban jól teszi a dolgát, akkor mindenki tisztelni fogja és szót is fogad neki. A parasztvilágban a családfő leült az asztalfőhöz, előkérte a pipáját, és békésen pöfékelve meghallgattaa családját arról, hogy ki mit szeretne. Mérlegelte a hallottakat, összevetette azokat a saját elképzeléseivel, a család lehetőségeivel és végül meghozta a döntést, amely azonban megfellebbezhetetlen volt. A család azt tette, amit a férfi mondott. Ám a felelősség is a férfié volt. De, hogyan vállalhat felelősséget egy olyan férfi a családjáért, akire nem hallgat senki? Ha nincs meg a tisztelet és az elfogadás, akkor a férfi tehetetlenné válik. Ebben az esetben vagy beletörődik a helyzetébe és csak tehetetlen szemlélőként sodródik az események árjában, vagy valamilyen alternatív megoldást keres (új társ, új család). Előfordulhat az is, hogy agresszívvé válik és erőszakkal akarja érvényre juttatni vélt jogait. Bárhogyan is alakul, csak rossz lehet a vége, amennyiben nem talál partnerre az őt körülvevő emberekben. A nő szerepe éppen az ellenkezője a férfiénak, hiszen a kettő így lesz egy. A két fél így ad ki egy egészt. A nő az, aki az érzelmi biztonságot, az otthon melegét adja a családnak. Aki szeretettel támogatja az őt körülvevőket. Aki a belső biztonságot teremti meg a család számára. Felnéz a férjére, tiszteli és szereti társát, és ami nagyon fontos, ezt ki is mutatja. A férfinak zsigeri szüksége van erre. Ha ez megvalósul, akkor normális esetben a férfi kincseként fog tekinteni rá és a tenyerén hordozza, mindent megtesz neki csak, hogy megtartsa magának a szeretett asszonyt. Az asszony finom manipulációval mindent elérhet nála, ebben nincs semmi rossz. Vannak dolgok az életben, amelyeket a nő lát tisztábban és pontosabban. A nők általában finomabb módszerekkel operálnak. Vannak dolgok, amikor ez a kívánatos, ez az, ami működik. Ha a felek beszélgetnek egymással, őszintén beszélgetnek, valódi társak mind testi, mind szellemi téren, ha valóban minden téren együttműködnek, akkor tudnak csak együtt, a rosszban a jóban is együtt maradni. Ha nem így van, akkor valószínű, hogy törés jöhet létre, de ha nem is válnak el, egy borzalmas boldogtalan kapcsolatban élnek. Pedig legalább fele részben bizonyosan ők okolhatók boldogtalanságukért. Azaz az egojuk, de a legtöbb ember az egojával azonosítja magát így tehát pontos az előbbi megállapítás is. A megoldás kizárólag az lenne, ha az emberek képesek lennének visszatalálni Isten tanításaihoz. Megérteni és elfogadni azokat. De ez a legtöbb embernek sosem fog sikerülni sajnos. Az egojuk ellehetetleníti ezt. Ami nem elhanyagolható tény, hogy a feminista mozgalom eredménye is az, hogy a szerepkörök felcserélődtek a férj és feleség között. Az emancipált társadalom meg a gender befolyások a politika részéről nagy változást hozott és fog is hozni a jövőben. Csak is azért mert a szeretet a hit gyengülése miatt.

Dühös sértődésbe, drogokhoz, alkoholhoz, antidepresszánsokhoz fordulnak tömegesen és bezárkóznak a magányukba. Inkább, minthogy Istenhez forduljanak a problémájukkal. Ha hiszel abban, hogy te döntesz, fordulj Istenhez a problémáddal, ha van! Olvasd a Bibliát, mindenre ott van a válasz! Az élet minden fontos kérdésére választ kaphat az ember a Szentírás igéjén keresztül. De hányan hiszik ezt el? Hányan teszik ezt manapság? Hát ne csodálkozzunk, hogy itt tart a világ.

Ne az embert hanem a sátán dolgait ítéljétek meg.

 Ne ítélkezzetek emberek felett!

„mert ki ítélhet téged különbnek? mid van pedig, amit nem kaptál? ha pedig kaptad te is, mit dicsekszel úgy, mintha nem kaptad volna?” 

Tehát én is ezt vallom és ezek után, ha bárki ezzel ellentétes vádakat fogalmaz meg velem vagy akárkivel kapcsolatban, az őt magát minősíti. Azt gondolom, hogy aki a jó és gonosz ismérveken kívül bármilyen szempontból megkülönböztet embereket egymástól, az súlyos tévúton jár. Például nem az egyes rasszokat kellene gyűlölni az azokban esetlegesen sűrűbben előforduló negatív tulajdonságaik miatt, mert ilyen jellemzők valóban vannak. Tudod, ezek azok a sztereotípiák, amelyeket például velünk magyarokkal kapcsolatban is megfogalmaznak Nyugat-Európában. A magyarok lusták, lopnak, csalnak, hazudnak. Koszosak, kulturálatlanok, széthúzók, gyűlölködők, áskálódók. Ugye hallottad már ezeket az te is? Ilyennek érzed magad? Mert én nem. Persze nyilván vannak ilyen magyarok is, azonban az is bizonyos, hogy nem minden magyar ilyen. De ha kimész Bécsbe és megszólalsz magyarul, rögtön így fognak rád nézni. Ezért mondtam, hogy általánosítani semmiképpen sem szabad. Ha gyűlölni akarsz, gyűlöld a bűnt, a rosszat, a gonoszságot, az ármányt, amelyet az egyes emberek, függetlenül származásuktól vagy vallásuktól elkövetnek. Hogyan jelentheti ki bárki egy népről, rasszról, felekezetről vagy bármilyen jellegű emberi csoportról azt, hogy utálja, gyűlöli őket, amikor nem ismeri személy szerint annak minden egyes tagját? Ez általánosítás és mint olyan, egy igen primitív megnyilvánulás. Ráadásul a legnagyobb gonoszságokat még csak nem is azok követik el, akik szem előtt vannak. Nem azok, akik ellen hisztériakeltés és gyűlöletkampány folyik. Ezeket azok követik el naponta rutinszerűen, akik a legfelső emeleteken üldögélnek saját felhőkarcolóikban, irodaházaikban luxusirodáikból szemlélve az alattuk elterülő „birodalmukat”, és akiket a legtöbb ember irigyel. Ők jelentik a valódi veszélyt. Emberi szinten tőlük ered minden gonoszság, ami miatt az egyes népcsoportok, vagy emberek viszik el a balhét. Tehát kétféle ember van „megkülönböztetve” az én szememben, azok akik Istent és a jót szeretik, valamint azok, akik nem. Ezt a kérdést itt le is zárnám. 

Jézus Krisztus zsidónak született egy olyan világba, ahol bár római megszállás alatt élt, de azon a területen ettől függetlenül még mindig meghatározó szereppel és igen jelentős befolyással bírt a zsidóság. Az a zsidóság, amely a pátriárkáktól, Ábrahámtól, Izsáktól, Jákobtól azaz Izráeltől és a tizenkét törzsnek nevet adó, Jákob tizenkét gyermekétől származtatta magát. Vezetőik a papi rend és a farizeusok voltak, akikkel Jézus Krisztus sok alkalommal került konfliktusba, és akikről „képmutatók”-ként nyilatkozott. Ezek voltak azok, akik végül kieszközölték Pilátusnál Krisztus kereszthalálát. Ez a zsidó papi, farizeusi rend (és nem a mai Izrael állam) mutatja be a fizikai Izrael lényegét. Ezek olyan zsidók, akik csupán színleg, külsőségeikben, fizikai származásuk alapján vallhatják zsidónak magukat, de életvitelük, értékrendjük, világnézetük alapján a lehető legtávolabb állnak attól, amit Isten az ószövetség idején, és később az újszövetségben Jézus Krisztus által hirdetett. A szellemi Izraelt alkotó zsidók azok, akik függetlenül származásuktól, bőrszínüktől, minden külsőségtől, befogadják a szívükbe és életük vezérfonalának választják Jézus Krisztus, Isten tanításait, Őt magát pedig Istenüknek fogadják el. Ez a világ természeténél fogva duális, kétpólusú világ. Nem érdemes több megosztó szempontot bevinni a rendszerbe, már ez a dualitás is éppen elég nagy baj. Bár, ha jobban megfigyeljük a világban bekövetkező történéseket, fel fog tűnni az a dolog, hogy ez a kétpólusú berendezkedés mintha kezdene kimenni a divatból. Akár itt Magyarországon, ahol a jelenleg kormányzó erő gyakorlatilag vetélytárs nélkül maradt, akár globális szinten, ahol a Szovjetunió felbomlása után az USA egyedül maradt, mint valódi világhatalom. 

Isten országában egy választás van: Isten. A sátán pedig mindenkor Istent másolta, Isten minden munkáját igyekezvén a fonákjára fordítani.

Minden jót rosszra változtatni. A sátán célja is az, hogy egyetlen választása maradjon az embernek: ő. Hogy mindenkinek, aki a földön élni akar, őt kelljen választania. A globális egység megteremtése is erre megy ki, ezt célozza. Egységes kormányzás, egységes rendfenntartás, egységes (virtuális) pénz, és ami a legfontosabb, egységes vallás. Egy világvallás. Egy ökumenikus világegyház, amely nyíltan gyűjtőtégelye, a jelenleg legnépszerűbb vallásoknak. Ahol mindenki egyesülhet és imádhatja a neki tetsző bálványt. Mindegy mit vagy kit, csak ne Jézus Krisztus legyen az, vagy ha mégis, akkor legalább a hamis kereszténységen belül. A katolikus egyház is, ahogyan a neve is elárulja, gyűjtőtégelye a vallásoknak. A katolikus szó egyetemest jelent. De nem azért egyetemes ez a vallás, amiért annak hirdetik, nevezetesen, mert mindenki, aki él és mozog a tagja lehet. Ez igaz, minél több embert beszippant, annál jobban elérte a célját. De nem ezért egyetemes, hanem valójában azért, mert egy pogány vallásokból összeollózott, Jézus Krisztus követőjének álcázott egyházról van szó esetében.

A világvallás létrehozásának előkészületei gőzerővel folynak. Itt Magyarországon is. Még a hitgyülekezet főprédikátor és egyházfő is nyíltan dicséri a pápát. Azt a vallási vezetőt, akit nem is oly régen még minden fórumon (így írásban is) nem győzött szapulni, ostorozni, és aki egyre nyíltabban, minden fórumon népszerűsíteni igyekszik a vallások közötti összefogást. Budapesten a Gellért-hegyen, a filozófiai kertben ennek a törekvésnek már egy komplett (botrányos)

szoborcsoportot is felállítottak. Egészen döbbenetes. A szoborcsoport öt főalakja, Jézus Krisztus, Ábrahám, Buddha, Lao-Ce és egy egyiptomi alak Ekhnaton, „véletlenül” éppen egy képzeletbeli pentagram csúcsain elhelyezkedve.

 Elvégre minden ami szentnek tűnő az emberek szemében azt összemossák bálványokkal és cimkézik olyan nevekkel akiknek semmi közük sincs az igazi Istenben való hittel.

 ( Egy magyar testvér írásából).

Egy testvér gondolatai.

 Csak az nem fogadja el Istent, aki maga akar isten lenni.

Azt látom, hogy az ember e világi élete nem azonos célt szolgál az Istent keresők és az Istentől elfordult emberek esetében. Míg az első tábor esetében a földi élet tulajdonképpen egy nevelési folyamat, utóbbiaknál ez a faktor hiányzik, elmarad. Előbbiek általában számos megpróbáltatáson keresztül jutnak el születéstől halálig, amely megpróbáltatások erős befolyást gyakorolnak jellemükre, gondolkodásmódjukra, világszemléletükre, új ablakokat nyitnak önmagukra és az őket körülvevő világra. Az tisztán látszik, hogy azok számára, akik Istent választották, választják, a földi út ritkán könnyű. Ha mégis könnyűnek látszik, annak oka van. Bár, jobban megfontolva e kérdést, azért azt látni kell, hogy az Istennel való szoros kapcsolat egy idő után olyan vértet ad az ember lelkének, amelyről a legdurvább támadások is lepattannak. Nemrégiben hallottam egy szívsebész orvost beszélni a munkájáról, aki egyébként mélyen hisz Krisztusban, és aki a hitét próbálja összeegyeztetni azzal a tevékenységgel, amelyet ma is végez, de itt most nem ezért említettem meg őt. Hanem azért, mert elmesélte, hogyan élte át orvosként, emberként, apaként a tíz év körüli kislánya elvesztését. Döbbenetes és megrázó volt látni, hallani ezt az embert erről beszélni. Döbbenetes volt látni azt a belenyugvást és mély hitet, ami ebből az emberből megnyilvánult. Az ő hite egy olyan - mondjuk ki- durva próbának volt kitéve, amely sok embert Isten ellen fordított volna, de ez az ember – bár összetört és szíve mélyéig megrendült – mégis Istenbe kapaszkodott, és elfogadva a döntését, Tőle kért és kapott támaszt, végül pedig megnyugvást. Nos, ez egy olyan előny, amely legyen bármilyen nehéz is az élet, csak azoknak lesz, lehet osztályrésze, akik Krisztust követik. Az Istentől elfordult emberek ezzel szemben, mivel ez a világ jól passzol hozzájuk, általában könnyebben boldogulnak, hiszen ez a nekik megfelelő közeg.Jó érzékkel, ügyesen és otthonosan lavíroznak a mocsokban, tökéletesen képesek kihasználni a sok ocsmányságot, amelyet e világ felkínál számukra. Korrupció, zsarolás, erőszak, cselszövés, megalkuvás, képmutatás és még hosszan sorolhatnám a nekik igen testhezálló eszközöket és módszereket, amelyek biztosítják sikerességüket ebben a közegben.Az igaz és tiszta ember itt nehezen boldogul. Ezért tűnik úgy sokak számára, hogy az Isten igazságtalan. Mert nem lopni, csalni, hazudni tanítja az embert, amely készségekkel pedig itt jól operálhatna, érvényesülhetne. Persze az Isten azért óvja és segíti az övéit.Ám nem úgy, hogy lottómilliárdossá teszi, hiszen azzal csak tönkretenné az embert. Furcsán hangzik ez? Pedig igaz. A sok pénz a legtöbb esetben kiforgatja az embert önmagából.Aki gazdag, az általában azonnal a többség fölé emeli magát, hiszen neki több van, ezért ő is több – gondolja. Isten módszere más. Terhet tesz az emberre, mert teher alatt nő a pálma. A megpróbáltatásokban fejlődik a lélek. De Isten sosem terheli túl az embert. Mindenkire csak annyit tesz, amennyit az adott ember képes elhordani, amennyivel képes megbirkózni. Ezt értem nevelés alatt.

Most egy más téma, de rokon gondolat.

„Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.”

Persze a tökéletes megtisztulás itt a földön nem lehetséges. Egónkat, démonainkat nem tüntethetjük el tökéletesen, hiszen azok ehhez a világhoz tartoznak, ám annak ellenére, hogy rengeteget ártanak nekünk, egyfajta pozitív szolgálatot is ellátnak mellettünk. Hiszen gondoljunk csak bele!

Ha nem lenne bennünk a legcsekélyebb önzés sem, akkor sosem jutnánk a zöldségesnél a sor elejére, hiszen mindenkit állandóan magunk elé engednénk. Azt mondanánk, hogy a másik fontosabb, mint mi, álljon tehát elénk a sorban. Ilyen a tökéletes önzetlenség, ami ebben a világban életképtelenné tenne bennünket. Ennyi tehát az egyébként gonosz, negatív erő pozitív aspektusa. De ennek ára van. Az,hogy mindenképpen hat ránk negatívan is. Kire kevésbé – kire jobban, ezt az Isten dönti el. Isten dönti el, hogy személy szerint, kinél mennyit enged meg a gonosznak, amint Jób esetében is láthattad. Ám, amikor hazamegyünk, ezek a démonaink (egoink)

leválnak rólunk, hiszen oda nem kísérhetnek el bennünket, ahová megyünk. Miután pedig megszabadulunk ezek bűvöletéből, a szemfényvesztéstől, amelyet egész életünkben kifejtettek tudatunkra, hirtelen meglátjuk az igazságot. Azt akik, amilyenek valójában voltunk. Pőrén állunk, minden álca és mesterkéltség nélkül az Isten színe elé. Nem tudjuk leplezni és tagadni azokat a dolgokat, amelyeket megtettünk életünk során. Ezért van az, hogy sokan már, még itt, a halálos ágyukon meghasonlanak önmagukkal. Amikor elkezdenek tisztán látni a viselt dolgaik vonatkozásában.

Ám akkor már késő.Az már az igazság egy megelőlegezett pillanata számukra. De az igaz emberek ennek nagyon örülhetnek, hiszen az ő földi életük, igaz Isten által segített, de mégiscsak egy folyamatos küzdelem volt a bennük lakozó, őket kísértő és szünet nélkül csábító gonosszal szemben, amely küzdelmet a gonosz ekkor végleg elveszíti velük szemben. Az igaz emberek ekkor megtisztulva és megkönnyebbülve mennek haza. Ez a cél.

“Erre Jé­zus oda­hí­vott egy kis­gyer­me­ket, kö­zé­jük ál­lí­tot­ta,

 és így szólt: Bi­zony mon­dom nek­tek, ha meg nem tér­tek, és olya­nok nem lesz­tek, mint a kis­gyer­me­kek, sem­mi­kép­pen sem men­tek be a mennyek or­szá­gá­ba. Aki te­hát meg­aláz­za ma­gát, mint ez a kis­gyer­mek, az a na­gyobb a mennyek or­szá­gá­ban.” (Mt 18, 2-3)

Isten Mindenható Teremtő.

 Isten Mindenható Teremtő. 

 “Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.”

Ők azok, akik mindent odaadtak a semmiért. Gondold csak el! Ha itt te irányítasz, sikeres vagy, gazdag, mindenki neked hajbókol, a te barátod szeretne lenni, akkor milyen ember leszel? Alázatos? Szerény? Istent kereső, Istennek hálás ember? Nem valószínű. Inkább egy gigantikusan öntelt, egekig érő egoval bíró ember leszel, akinek soha egyetlen pillanatra sem jut eszébe az Isten. Ez a sátán célja. Akik eladják a lelküket neki tudatosan vagy tudatlanul, azok kivétel nélkül így járnak. A számlát azonban mindenki kézhez kapja, amikor eljön az igazság pillanata. Istent nem lehet megvezetni. Ő tudja azt is, amit még te sem tudsz magadról. Ő már régen „elfelejtette”, amit te még ki sem találtál. Persze Isten nem felejt el semmit. Nem felejt el semmit és pontosan ismeri a jövő minden apró részletét is. A Biblia tele van erre utaló bizonyítékokkal. Mielőtt például Józsué bevitte volna a zsidókat Kánaánba, Isten már előre kijelentette, tudta, hogy el fogják árulni Őt.

„Mert beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet.”

„mert tudom az ő gondolatát, a mely szerint cselekszik már most is, minekelőtte bevinném őt arra a földre, a mely felől megesküdtem vala.”

Tehát mindenki bejár itt egy utat, egy pályát, amelyet Isten jelöl ki számára. Ez a predesztináció. Az eleve elrendelés tana. Az ige számos helyen utal erre:

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak,” 

„mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen.” 

„Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette.” 

„még mielőtt megszülettek s jót vagy hitványat művelhettek volna a gyermekek, azért, hogy Istennek a kiválasztást fenntartó előzetes elrendelése nem a tettek következményeképp, hanem az elhívó akaratából szilárd maradjon,” 

„azt hallotta, hogy a nagyobbik rabszolgája lesz a fiatalabbnak,  ahogy írva is van: „Jákóbot megszerettem, Ézsaut ellenben meggyűlöltem.” 

„Mit mondjunk erre? Talán csak nincs hamisság az Istennél? Szó sem lehet róla. Mózeshez ugyanis így szól: „Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmazni fogok annak, akinek irgalmat adok.” „Következőleg nem az akaróé, sem a futóé a jövő, hanem a könyörülő Istené. Így hát, akin akar, könyörül, és akit akar, megkeményít.” 

„De hát ki is vagy te csakugyan ember, hogy Istennel feleselsz? Vajon mondhatja-e a gyuradék a gyúrójának: Miért csináltál engem így? Hát nincs joga a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanannak az agyagtömbnek egy részéből megbecsült, más részéből nem becsült célra formáljon edényt?  És ha ezzel éppen haragját akarta megmutatni, és hatalmát megismertetni az Isten, és azért viselte oly nagy türelemmel a harag edényeit, akik elveszésre készültek, másfelől meg akarta ismertetni dicső gazdagságát az irgalom edényein, akiket eleve dicsőségre alkotott? 

Ilyen edényekül hívott el minket is, nemcsak a zsidók közül, hanem a nemzetek közül is.” 

„tudjuk pedig, hogy azoknak, akik szeretik az Istent, minden együttmunkál a javukra, mint olyanoknak, akik előzetes terv szerint elhívottak,” 

„amint kiválasztott minket Őbenne a világ(alap) levetése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek (hibátlanok) Őelőtte, szeretetben, előre arra rendelt (kiszemelt) minket, hogy a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, akarata és jótetszése szerint,” 

„Őbenne, akiben sorsrészünket megkaptuk, miután előre elrendelt minket erre annak elhatározása szerint, aki minden(eket) akaratának határozata szerint munkál”

„Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.”

 Fenti idézetekből tehát arra lehet következtetni, hogy Isten valami alapján előre eldönti, kit milyen sorsra szán. Itt nagyon fontosnak érzek megjegyezni egy figyelemre méltó tényt, amelyről egyébként úgy általában is igen kevés szó esik. Nevezetesen azt, hogy a Biblia sehol nem beszél arról, mi van a fizikai világban való megszületés előtt. Van-e egyáltalán valami? Ez nyilván nem véletlen. Én úgy látom, hogy nekünk ezt nem kell, nem szabad tudnunk. Szándékkal van ez elrejtve előlünk. Azzal, hogy a földi életünk után mi következik, sokat foglalkozik az ige. Mert azt fontos tudnunk. Ahhoz, hogy itt “dönthessünk”, tudnunk kell mi a tét. Az, hogy ezt elhisszük-e vagy sem, más kérdés. Ez az egyén magánügye, saját szabad döntése. Az eleve elrendelés teóriája tulajdonképpen csak azt teszi kérdésessé, hogy ezt a döntést itt a földi életünkben vagy pedig már előzőleg, mielőtt ide születünk hoztuk-e meg? Persze az a kérdés is felmerülhet, hogy ezt a döntést valójában mi hozzuk e meg, vagy helyettünk az Isten? Én hiszem, hogy az Isten mindenkit az életre szán és teremt, hiszem, hogy megadja nekünk a választás lehetőségét. Nálam a kérdés tehát csak az marad, hogy itt vagy még előzőleg, otthon? Az én válaszom e kérdésre az utóbbi. 

Az Ószövetségi történetekben még számos helyen kiviláglik, hogy a jövendő előre eldöntetett. Például, amikor József fiaival Manasséval és Efráimmal atyjuk elé járul áldásért, atyjuk Jákob (Izráel) fordított sorrendben áldja meg őket, nem az elsőszülöttet részesíti előnyben, amit József szóvá is tesz azt gondolván, hogy apja hibát követ el. De Jákob ekkor egy próféciaként kijelenti, hogy a kisebb nagyobb lesz, nem tévedés a dolog. Így is lett. Erre utal Krisztus a második ádám áldása.  Ugyanaz a helyzet Isten Fiával, aki a második ádám, benne találtatott meg a jövő áldása.

A sátán célja.

 A sátán célja.

Mielőtt rátérnénk e fejezet lényegi mondanivalójára, szeretnék szólni néhány szót a sátán legkedvesebb taktikájáról.

Lucifer imádja az embereket az orruknál fogva vezetni. Sportot űz ebből. A kedvenc módszere az, hogy minden negatív dolgot pozitív köntösbe bújtat és úgy „adja el”, ezt az elején még néha valóban pozitívan is induló dolgot az embereknek. Ezeket a dolgokat azután a fonákjára fordítja, romlottá és negatívvá teszi, de ezt az emberek már nem észlelik. Nem látják meg a bárány bőrébe bújt farkast. Magával rántja őket az örvény, amely egyúttal meg is akadályozza azt, hogy kilássanak belőle, hogy felismerjék a valódi helyzetüket. Erről lesz szó még a későbbiekben.

Szellemi fejlődésem egy szakaszában, rövid ideig Lucifer majdnem engem is meggyőzött arról, hogy ő tulajdonképpen jó fiú. Hogy ő tulajdonképpen a jó csapatban játszik, csak most el kell játszania a rosszfiú szerepét, amely egyébként cseppet sincs ínyére és amelyet igazság szerint nagyon utál eljátszani. Hogy ő tulajdonképpen csupán elvállalt egy nagyon nehéz és durva munkát Isten szolgálatában, amelyet valakinek el kell végeznie. Ennek az elhitetésnek szerves részét képezte a Rejtett Kéz (Hidden Hand) – féle közlés is. Majdnem elhittem, már-már együttérzést és szimpátiát táplálva iránta azt, hogy ő valóban csak egy nehéz szolgálatot teljesít az emberek érdekében, Isten szolgálatában. Hiszen a “nem szeretem munkát” is el kell végeznie valakinek. Mondom, majdnem elfogadtam az érveit. Logikus volt, kerek és sikerült pozitív megvilágításba helyeznie ezzel minden gonoszságát, amelyet valaha csak elkövetett. Írtam már máshol, zseniális a gonosz. Annyival okosabb nálunk, hogy nincs esélyünk vele szemben, ha magunk akarnánk felvenni a kesztyűt. Úgy játszik velünk, mint macska, mit macska, mint bengáli tigris az egérrel. Egy ideig tehát ebben az állapotban voltam és volt bennem egy bizonytalan érzés, szinte hálás voltam neki ezért a nehéz szolgálatért. Csak később döbbentem rá arra, hogy hol bukik meg ez a gyönyörű kis történet, amelyet a gonosz kerített mocskos tevékenységének kifehérítésére. Ugye a mese fő vonala úgy néz ki, hogy az embereket meg kell próbálni az erényeikben, a hitükben. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, szükséges őket egy olyan közegbe helyezni, ahol minden csúnya, rossz, és mocskos. Mert csak a bajban ismerszik meg az igaz barát, csak a nehézségek közepette mutatják ki az emberek a foguk fehérét. Nos, ez eddig igaz is. Ezért hát indokolt és szükséges az – szólt Lucifer érvelése –, hogy legyen valaki, aki megteremti ezt a csúnya, rossz és mocskos közeget, ahol Isten a teremtményeit próbára teheti. Ezt az áldozatot pedig ő, Lucifer magára vállalta, de már igazán elege van az egészből és alig várja, hogy ismét elfoglalja méltó helyét az Úr jobbján, de legalábbis helytartója legyen ezen a három dimenziós világban. Nos eddig a mese, amely valljuk be, meglehetősen logikus és kerek. Hol a baj? Ott hibádzik a sztori, hogy ezt a missziót, amelyet gonoszunk állítólagosan Isten szolgálatában végez, senki sem kérte tőle. Isten sosem kérte azt, hogy rontsa meg az embert, hogy borítsa sötétségbe, mocsokba ezt a világot. Ezt ő a saját fejével ötlötte ki és valósította meg. Nem kellene az embereket kivezetni a sötétből, ha soha bele sem kerültek volna, ha ő azt nem hozta volna rájuk. Isten nem akarta próbára tenni gyermekeit. Attól függetlenül, hogy az Édenkertben nem csak az élet fáját, hanem a tudás fáját is oda ültette. De kísértésre nem adott okot. Isten békességben és szeretetben akarta magához fogadni kivétel nélkül minden egyes teremtményét. Lucifer nem Isten parancsára hozta el a rontást hanem éppen ellenkezőleg. Az első ember naivságát használta ki a kígyó. Nélküle nem létezne a romlottság és az emberi gonoszság. Okafogyott lenne ez az egész történet, amely itt folyik, ezen a bolygón, ebben a világban. Lucifer érvelése olyan, mint minden fonáksága. Az negatív okozatra akar pozitív okot kreálni. De tudjuk azt is, hogy az Úr mindent előre megalkotott, ebbe benne van az esés és a szabadítás. Istent nem lehet balgatagnak ábrázolni mintha mit sem tudott volna előre. Hiszen a tervében már megvolt az Ige aki testet öltött Krisztus személyében. Ennyit a kedvenc módszerről, most térjünk rá fejezetünk tárgyára!

Az nem egy facsemete, amelybe most vágjuk a fejszénket.

Úgy gondolom, ez a téma önmagában bőven megérne egy teljes könyvet. Hogy átlássunk a szitán, felismerjük a színfalak mögötti történések okait, térjünk most az árnyékkormányhoz és a technokráciához! 

Mik a bukottak módszerei, miben mesterkednek? Az anyagi szféra uralma jutott nekik, itt a legnagyobb a hatalmuk. Mondhatni ez a világ az, ahol a legotthonosabban és leghatékonyabban mozognak. Ezért hát e világ keretein belül és módszereivel akarják kimunkálni céljaikat. Van azonban egy komoly gondjuk. Az anyagi világ felett álló entitások, bár tudnak hatni az anyagi világra, tartós ideig, testben mégis képtelenek az itt tartózkodásra. A negyedik dimenzió nem tud tartósan megnyilvánulni egy harmadik dimenziós testben. Azonban kitartóan próbálkoznak ezzel. Megszállnak harmadik dimenziós lényeket, embereket, de ez nem az igazi. Ők teljes valójukban akarnak megnyilvánulni itt. Vágynak arra, hogy megmutatkozhassanak. Hogy istenként imádják őket az emberek. Hogy nyíltan tehessék, amit akarnak. Az ufók, az idegenek, akik különböző galaxisok küldötteinek tüntetik fel magukat, ezeknek a démoni próbálkozásoknak a szörnyszülött háromdimenziós „termékei” vagy eredményei ha úgy tetszik. Ennyit tudnak. Humanoidoknak nevezik őket, bár én inkább gnomidoknak titulálnám ezeket a torzókat. Ugyan van fejük, vannak végtagjaik, de nagyon primitív és torz arányokkal bíró lények ezek, legalábbis, ha hozzánk viszonyítunk. Azt azért tudni lehet, hogy a legtökéletesebb (angyali) lények külsejére a mi fizimiskánk dimenziókkal jobban hajaz, mint ezeké a nyomorult klóntermékeké. Ezek tulajdonképpen úgy néznek ki, mint egy rosszul sikerült karikatúra az emberről. Ennyire képes a gonosz Isten hatalmához képest. És eddig csak a külsőről beszéltünk. Hol van ezekből a lélek?

Nem az Alpha Centauriból vagy az Orionból jöttek ezek, hanem egy másik dimenzió lényei ők. Keresik a módját, hogyan rabolhatnák el a lelket az embertől és tehetnének a lelkétől megfosztott testbe egy másikat. Emberkísérleteket folytatnak, hogy előállítsák fizikailag azt a lényt, amely számukra a legelőnyösebb hordozó. A cél az, hogy olyan lényeket hozzanak létre akik ha nem is olyan tökéletesek mint Isten teremtményei az ember, de a lelkük mégis a sátánhoz hűek maradnak. A sátán igazából eléri célját, hiszen a megrontás művészetével megtéveszti a világot olyannyira, hogy kiadja magát istennek és elfoglalja trónját Jeruzsálemben. Erről ír Dániel az ószövetségben is de az újszövetségben is meg van említve a hatalma mégha nem is tartós. 

Itt abba kell hagynom mert nagyon hosszú a szöveg. 

Krisztus Urunk védelmezze mindazokat akik őt keresik és megtalálták.

( egy testvér gondolatait idéztem, az enyémmel vegyítve).