Rendszeres olvasók

2021. november 30., kedd

Jézus senkit nem küld el magától.

 Jézus senkit nem küld el magától. 

"Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban." (János 6,-54,55,56)

 "És monda: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva neki.   Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele". (65,66)

A mai témánk nem a kenyérről és a vérről fog szólni, hanem Jézus mélyreható szavainak a következményeiről. Ez a téma megosztja a keresztény társadalmat. De ez így van rendjén. Mert Jézus azért jött ebbe a világba, hogy összegyűjtse az Atya választottait egy akolba amit később gyülekezetnek ( eklézsiának) hívunk. Sok tévhit terjeng a keresztény világban, hogy Isten, mindenkit meg akar menteni a földön. Ez nem igaz. Először is nem békét hozott, hanem: "Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást." ( Lukács 13,-51).

 A János evangéliuma 3. fejezet 16. verse nem a világ megmentéséről szól, hanem a világban élő emberiség ádámi bűn megváltásáról, amit Jézus magára vett. Ez a Jézus feszületén bevégeztetett, minden ember számára, de az örök élet a feltámadás az örök életre, csak a benne hívők privilégiuma, azoké akik megkapták a hit ajándékát. Túlnyomó többsége az evangélistáknak vagy nem értik vagy nem hiszik, hogy Istennek az Atyának vannak kiválasztottjai még a világ teremtése előtt. Sok erőt és metódust fektetnek be a szolgálatukba, hogy minél több embert szerezzenek Istennek. Végeredményben nem Jézust követik ezek a megszerzett emberek, hanem egy új vallást gyakorolnak.(tisztelet a kivételnek). Jézus nem egy új vallást hozott nekünk, hanem önmagát, amiből a hívők táplálkoznak. Azért mikor a kenyérről és a véréről beszélt, kannibalizmusra buzdítást véltek felfedezni: (Jn 6:60) "Sokan azért, akik hallák [ezeket] az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?" Tehát Krisztus elhivatott szolgái, nem dajkameséket kell hogy hirdessék, álcázva a Szentírással, hanem az Isten beszédét, amik igen lehetnek kemény szavak, hogy az a kétélű kard, amit csak Szent Szellemmel lehet forgatni, behatoljon a szivek rejtett mélységébe. Azok szívébe akik örök idők óta Isten gyermekei. Ez a lényege az evangelizációnak. Mert ha nem, akkor csak hittérítők lesznek nem Isten szolgái. Igen, Jézus elmegy az elveszett juhaiért, a végsőkig ma is. Elmegy a kórházakba, börtönökben, árva házakba, mozgássérültekhez is bekopog, ha nincsenek szolgák akik ezt megteszik, akkor mindenható Szellemével jut hozzájuk személyesen. Ez történt velem is. Egy árva lélek se szólt hozzám, hogy hitre térjek. De volt egy, aki egy füzetecskét adott nekem, az volt a János evangéliuma. Az első fejezet olvasása közben, hitre tértem, azonnal. Addig a percig azt se tudtam, hogy van Isten. Gondolkodtam rajta, de csak kételyek merültek fel bennem. Úgyhogy se én se más nem dicsekedhet, mert maga az Isten Szellemével keresett meg engem. És Jézus cipelt engem útján. Ha bukdácsolva is de hitem megmaradt. Ez mindenkinél más és másképp következik be. De a lényeg ugyanaz. Azért ma se félek az Úr kemény beszédétől, ami rám vonatkozik. Tudom,hogy ezzel csak jót akar. A régi sebeimet nem tépi fel amiket meggyógyított, de mint orvos, ma is felvágja a gennyző sebeimet. Ezért nálam is megjelennek a kemény szavak, ha azt akarja az Úr. A beteget nem hitegetéssel kell gyógyítani, hanem ha kell, sebészeti beavatkozással. Ezt kéne tenni minden Jézus szolgájának. Most nem én vagyok az okos, nem én osztom az észt, csak azt mondom, hogy az Úr ilyennek formált meg, mert Ő a fazekas én meg az agyag edény. 

 Azért sokan elhagyták Jézust a követői közül, mert nem tudták elviselni a beszédeit. Szerintem ma is ez történik, akiket a Jézus szavai bántanak, diszkomfortot okoznak, azok elhagyják Őt és olyan tanítókhoz szegődnek, akik azt mondják ami fülüknek kellemes. Ő nem küldte őket el magától, azok mentek el tőle. Jézus nem tartja fel őket, mert tudta,hogy hitük nincsen.

 Mi nem tudjuk kiben nincs hit, az a dolgunk, hogy Isten szavát hirdessük, nem az emberek érdekeit nézve, akiben van hit az üdvözül, akiben nincs az tovább áll. Azok akik elhagyják Jézust, de mint keresztények,hogy bizonyítsák hitüket, ami nincs, sokat forgolódnak a mennyeknek országában. Kiélik munkájukat, ezzel akarnak bizonyítani. Elmennek a világ végére is, hogy olyanokat gyártsanak, mint ő maguk. Gondoljunk a múlt századok hittérítőire. Akik nem Krisztus vitték a népekhez, hanem a nyugati vallási kultúrát. Megintcsak tisztelet a kivételnek, mert Istent nem lehet korlátozni, Ő még a hamis vágyak által is megteszi amit akar. Ezt én nem dönthetem el, az Isten szeretete határtalan, és magasztos minden körülmények között. De Isten szolgája az egyben rabja is. És amit a rabjának parancsol azt el kell végeznie makulátlanul. A Bírák könyve jut eszembe a 13. fejezet. Ha elolvassák meglátják miről is beszélek. Ebben az írásban nem az általános hívő helyzetéről szóltam, hanem a tanítványok szolgálatáról, akik szolgálatra hivatottak uruknak.

De visszatérve a fenti gondolathoz, hogy Isten kiengesztelő áldozata, ami minden emberre kihat, és mégis csak a hívők üdvösségre szolgál. És most a figyelmes olvasó megláthatja, hogyan működik ez.

  "És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint."(Jel. 20,-11,12).

 Tehát a holtak a fehér királyi szék előtt nem az ádámi bűn miatt lesznek elítélve, hanem a hitetlenségből fakadó cselekedeteik miatt. Ott gyerekek nem lesznek, mert nekik még nem voltak cselekedeteik. A nagyok és a kicsik nem a korukra utal, hanem a betöltött pozíciójukra itt a földön.

 

Ezek mind halottak voltak ha testben éltek is, de ezek akik életükben nem hittek Istenben, nem támadtak fel Krisztussal, Jézust nem követték mindvégig.  

2021. november 29., hétfő

Akarat vagy vágy?

 

Akarat vagy vágy?

Már elég idős vagyok ahhoz, hogy fel tudjam térképezni az eddigi életemet. Csodálatos módon felfedeztem, hogy amik gyerekkoromban érdekeltek a sok vágy mellet, mégis meglett. Úgy veszem észre, hogy én egyfajta vázlat keretein belül mozgok, most is. A zene az autók az írás- olvasás, amellett nem voltam jó tanuló. De ma sem értem miért kell tömni a gyerek agyát a sok használhatatlan tudással. Számomra egyértelmű, hogy minden embernek Isten adott tehetséget, ha úgy tetszik intelektet, amit senki nem tud megváltoztatni, azzal együtt születik, csak sokszor mások a vágyai, lehetőségek korlátai közé szorulnak, és ettől szomorú, hogy akarta de nem érte el a vágyait. Ez egy boldogtalan ember szindrómája. Most speciál nem írtam az akaratról. Megvan az oka. Nekem mély meggyőződésem az, hogy ezt a fogalmat nem Istentől kaptuk. Most sokan felhördülnek mert a Szentírásban előfordul ez a szó. Sőt, ez a szó Isten tervéhez párosul, mert megvan az Ő akaratja. De számos helyen az írás beismeri az ember akaratát, de ez csak azért, mert Ő is úgy akarta. De az ember ma már másként érti. El is felejtik az emberek, hogy minden ima után, miután vágyaikat Isten elé vitték, (nem akaratukat) azt mondani " LEGYEN MEG A TE AKARATOD", vagy ha hálát mondunk, akkor "MINDEN AKARATOD BETELJESŰL" . Leg ékesebb példa az Úr szájából hangzott el:" Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!"(Lukács 22,-42; Márk 14,-36). Az Úr azt mondja, hogy neki is van akarata, de ne az övé legyen meg, hanem az Atyáé. Most nagy dillemához értünk. Sajnos most erre nem térhetek ki, nem azért mert nem akarom, hanem korlátozva vagyok. 

 Már a kisgyerek is akaratos, földhöz vágja magát, ha az akarata ellenére a szülei nem vesznek neki fagyit. Hoppá, ez mit jelent? Nem azt, hogy a mi akaratunk felett van egy felsőbbrendű akarat? Apu, anyu jobban tudja mi kell és mit tehet. Ezt az alsóbbrendű akaratot irányítja a felsőbbrendű. Az olyan mint szabad akarat nem létezik, vagyis van, de ahogy a népi bölcsesség azt mondja" ember tervez, Isten végez", vagy" sokat akar a szarka, csak nem bírja a farka"

Ha már erről van szó, akkor azt mondom, hogy ez a szó annyira beágyazta magát az emberek tudatába, hogy nehéz átállni még ha más felismerésre is jut. Nagyon nehéz erről röviden írni. Tudván, hogy az emberek nem szeretik a hosszú tartalmas szövegeket, felgyorsult a világ, nincs arra idő és türelem. De a Szentírás feltárja elénk a predesztináció tényét. Mert ha lenne szabad akarat az embernél, és azt el is érné, akkor senki se halna meg, mert ki akar meghalni? Az eleve elrendelt történelem és emberi sorsok úgy alakulnának ahogy az ember döntene, ez káoszhoz vezetne, ami Istennél lehetetlen. Akkor Isten nem lenne ura a helyzetnek csak nézője. Esetleg beavatottja és ha kell beavatkoznia. 

 De hála Istennek ez nem így van. Mert akkor ha így lenne akkor tőlünk függne a magunk üdvössége, mert mi ezt akartuk.  Mi találtuk meg Istent és mi győztük meg a szomszédot is hogy legyen hívő, és hálát adunk Istennek, hogy ez sikerült nekünk. 

"Miképpen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Mit mondunk tehát: Vajjon nem igazságtalanság-é ez az Istentől? Távol legyen! Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. Annakokáért akin akar könyörül, akit pedig akar, megkeményít".(Róma 9,-13..18).

 

Ha valaki meggyőz engem az ellenkezőjéről, ami már nem lehetséges, megígérem kitépem a Bibliából azokat a lapokat amik az Isten felsőbbrendűségéről szólnak. Nagyon kevés lap maradna benne, vagy semmi se maradna.

Vak lenne a szeretet?

 Vak lenne a szeretet?

Sokan közülünk már nem fiatalok, de voltak és vannak szerelmesek. Én is a saját tapasztalataim alapján tudok analizálni. 

 Feltehetően mindenki, legalábbis túlnyomó része az embereknek, szerelemből házasodtak össze. 

A szerelem is Istentől való, ha néha emésztően égeti a szívet is, de ez jó, de az Isten ezzel együtt teremtette az embert. Az Ószövetségben, tudomásom szerint a szerelem nem játszik nagy szerepet. Ez a szó ritkán fordul elő,kivéve az Énekek éneke könyvben. A görög nyelvtanban, háromra van osztva, " eros, fileo és agappe).

Eros, testi erotika, fileo, emberi szeretet, testvéri, az agappe, az Isteni szeretet.

Amikor megtértem, csatlakoztam egy gyülekezethez. Ez kb. 33 éve volt, már akkor házas voltam. Akkor a testvérek, szerveztek, úgynevezet evangélizációkat szanatóriumokban. A SZU szétesése következtében, nagy szellemi éhség volt, és nyilvánosan és személyesen lehetett tanúbizonyságot hirdetni. 

Mint friss hívő, még nem voltam járatos a Bibliában, de a testvérek ragaszkodtak hozzá, hogy álljak a színpadra tanúbizonyságot tenni. Ez régen volt nem emlékszem mit mondtam de egy frázis megmaradt az emlékezetében. Íme: "A szerelem vak, mert nem látja a hibáit akit szeret." Ezt én gyakorlatilag is tapasztaltam. A hibákat később fedezi fel az ember a másikban. Nem hazudok, már hívő létemre, nem csak a saját hibáimat láttam, hanem a páromét is. Minél tovább hűlt ki a szerelem, annál több hibát láttam a páromban, kevesebbet magamban. Itt kezdődnek a problémák. Itt váltja át a testi szerelmet a szeretet, ami ha nincs akkor minden elszakad.

 De hagyjuk, mert hosszú lesz a szöveg.

Köztudomású, hogy Isten maga a Szeretet, de vak e a szeret?

Az Isten szeretete határtalan, magas rendű, nem hiszem, hogy egy emberi lény ezt el tudná magyarázni. Az aki engem felkarolt, engem aki oly sok fájdalmat okoztam neki, de még ma is előfordul, elfelejti vétkeimet, de miért teszi ezt? Azért mert a szeretete nem vakítja el az igazságtól, mert a Szeretetben ott van az igazság és a szentség is. Ezt nekünk embereknek meg kéne érteni.

 Ennyi adatott nekünk, hogy lépcsőről- lépcsőre haladhatunk a Szent Atya felé, igazságban járva. Szerintem csak így érhetjük el a legmagasabb szintet, amit elérhet az ember.

"Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben." ( János 15,- 19). Jézus a szeretetét azzal fejezte ki, hogy az igazságban járt és beteljesítette az Atya akaratát. 

Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.( János 15,- 10).

Hát ez lenne az isteni szeretet? A válasz csak az, hogy igen, ez ami a szeretetünket kell hogy jellemezze, más az csak emberi tökéletlenség.

 Kérjük az Atyát, hogy vezessen rá erre az útra, a szeretet útjára hogy felismerjük mi az Isteni szeretet, ezt csak Jézus Krisztusban találhatjuk meg.


2021. november 28., vasárnap

A hit legyőzi a világot.

 

A hit legyőzi a világot.

Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.( 1János 5,-19).

„Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!

(1János 5-4,5)

A világ fejedelme kényszer pályára tereli az embereket. Ha a pálya kényszer is, de széles spektrumban mozoghatunk rajta, de ez a széles pálya egy ominózus pontra vezet. "Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak." (Máté 7,-13).  De Isten nyitott egy kaput (rést) a falon  és ahhoz egy menekülő utat: "Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt."(Máté 7,-14) Sokan tudnak róla, de kevesen vannak akik megtalálják. De mi az oka annak?

A világ iránti elkötelezettség szörnyű akadály egy Istent kereső vándor számára. A világ által széles úton sok akadály megnehezíti a Krisztushoz vezető utat. mert az út maga a Krisztus. Eben a világban, a széles úton számtalan dolog elcsábít, hiszen ha nem vagyunk Krisztus közelében, nem aggódunk semmiféle igazság miatt.

A világ útjáról, szelleméről, érzéseiről és viselkedéséről csak annyit tudok mondani, hogy még nekünk tűnő ártatlan dolgok is, keresztre feszítették Krisztust, és nem csak gondolataiban. Tegyük fel, hogy tegnap láttad, hogy Poncius Pilátus uralkodó, Róma demokratikus kormányának képviselője, a vallási világ főpapjai és vénei hogyan adták Krisztust a halálba; szívesen kommunikálnál velük ma? Keresnél valami jót a rendszerükben, vagy nem csalódnál a rendszerükben? Istennél nincs elévülési idő; az azóta eltelt időnek semmi köze e világ erkölcsi bűnösségéhez. A jónak nincs evolúciója, az  Istentől adomány, de a rossznak van, igaz addig a határig ameddig Isten megengedi. Az embernek kompromisszumot kell kötnie a világgal, mert ebben a világban élünk és vannak egzisztenciális törekvései és vágyai. Feltétlenül ezt kell választania, mert ez a rohanó világ úgy festi le a képet előtte, hogy mindig sínen kell maradni, a vakvágányon. Ha ezen az uton járunk feltétlenűl kompromisszumokat kell kötnünk, ha a belsőnk ellenkezik is,  egyet kell értenie e világ ravasz és könyörtelen hazugságaival, akkor  lehetünk csak sikeresek. 

 Nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem a világ egyszer majd megjavul, vagy jobbá lesz. Ez ellentmondana a Szentírásnak, ha eszközökben fejlődik is, minél jobban kiszolgálja az embert, ugyanakkor, erkölcsileg hanyatlik. Ezt avatatlan szemmel is láthatjuk. 

 Az igaz, hogy csak olyan szemszögből láthatjuk, ha szívünkben megvan az igazság érzete. Az idősebbik korosztály tapasztalta, hogy milyen mély zuhanásban van az erkölcs. Nem is részletezném, mindenkinek meg van a saját tapasztalata. 

 A demokrácia és bármilyen társadalmi és humanitárius rendszer nem Isten igazsága. A demokrácia még csak a csírája bontakozott ki, amikor Urunkat keresztre feszítették. Bárki, aki tanulmányozza a Bibliát, látja, hogy Isten igazságát sehol és soha nem fogadják el ezen a világon. Én itt nem kimondottan a Bibliára utalok, hanem a Szent Szellem által kijelentett húsbavágó igazságra, amit a Biblia közvetít. 

Felmerül a kérdés: "Mit tegyek - a világi rendszerek befolyása alá kerülni, vagy legyőzni?" Krisztusnak, aki itt volt a kegyelem teljes szépségében és vonzerejében, örömet okozva az Atyának, semmi köze nem volt e világ érdekeihez.

Az ellenségek elítélték az Úr Jézust, amiért szombaton dolgozott. De azért tette, hogy enyhítse a szenvedést. Ő és az Atya nem nyugodhat egy bűnnel és szomorúsággal teli világban. Vádaskodásra azt válaszolta: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5-17). Valaki egyszer azt mondta: „A szentség nem nyugodhat ott, ahol bűn van; és a szeretet nem nyugodhat ott, ahol bánat van." A hívő ember számára ez a világ a küzdelem, a munka és a bánat színtere, de hamarosan eljön a pihenés napja.

Mert hiszi, hogy a Krisztus által kiharcolt üdvösség, számára a győzelmet jelenti minden benne hívőnek. 

 

„ Tudjuk ugyanis, hogy ha a sátor, mely a mi földi házunk, felbomol, Istentől való lakásunk van, nem kézzel csinált örök épület a mennyekben. Hiszen éppen az kelti fel sóhajtozásunkat, hogy epekedünk azért, hogy mennyei lakásunkat ráhúzhassuk a földire, ha ugyan bár felöltözötten, nem fogunk mezíteleneknek találtatni. Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a mennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. – Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk." (2Kor 5-1..5)

Соблазн и свобода во Христе.

 

Соблазн и свобода во Христе.


Соблазн и свобода во Христе.
«Не подавайте соблазна ни Иудеям, ни Еллинам, ни церкви Божьей» (1Кор.10,32)

Сегодня в христианстве существует недопонимание (мягко говоря!) значения слова «соблазн», которое встречается в Писании в разном контексте. Часто можно услышать от христианских исповедников реплики в адрес рядом идущих: «Я соблазняюсь тобой!» – Так что же такое соблазн? Как можно соблазниться и что это значит практически, если сегодняшний стих предписывает «НЕ ПОДАВАТЬ соблазна» никому?! В греческом тексте есть два слова, которые в русском Синодальном поданы словом «соблазн». Мы присмотримся внимательнее к ним обоим для того, чтобы не путаться в их значении и применять их правильно. Есть одно важное предписание в Новом Завете, в котором встречаются оба эти слова сразу: «Не станем же более судить друг друга, а ЛУЧШЕ судите о том, как бы НЕ ПОДАВАТЬ брату случая к ПРЕТКНОВЕНИЮ* или СОБЛАЗНУ**» (Рим.14,13).* греч.: «proskomma» [проскома] – преткновение, соблазн ** греч.: «skandalon» [скандалон] – преткновение, соблазн, ловушка, капкан; от него и семантика русского слова «скандалить»
На первый взгляд, они особо не отличаются друг от друга. Но в этимологии греческого языка, на котором Господу УГОДНО было представить для нас оригинал Своих новозаветных наставлений, они имеют не только разную семантическую структуру, но и несколько различающееся значение, хотя филологи и библеисты часто подают их значения смешанно одинаковыми. Если же мы действительно любим Господа и дорожим Его Словом, то значение того, что Он сказал и заповедал нам, не может быть для нас малозначимым. А настоящее послушание Его Слову даёт нам несказанные привилегии – наслаждаться свободой, в которую Он поставил Своих святых…
«Никто не ищи своего, но каждый пользы другого» (1Кор.10,24)
Сегодняшний стих – это предыстория ПОВЕЛЕНИЯ, о котором мы начали говорить выше: «Не подавайте соблазна» (1Кор.10,32). Верная ориентация сердца при этом – выгода и польза ближнего, а не эгоизм! Если мы с такой позиции будем подходить ко всему, то не только послушно исполним Слово Бога, но и сбережём отношения с близкими нам людьми от преткновения. «Кто любит брата своего, тот пребывает во свете, и НЕТ в НЁМ соблазна» (1Иоан.2,10), – так учили апостолы. Однако не всё так просто, ведь КТО любит братьев больше, чем Господь Иисус?! И всё же Он стал для многих людей (особенно родных Ему по плоти!) «камнем ПРЕТКНОВЕНИЯ и камнем СОБЛАЗНА» (Рим.9,32.33; 1Петр.2,7). Он, истинный Человек и единственный Человек, который был во всём послушным воле Бога, всё же оказался для кого-то преткновением и соблазном! Но Святой Дух, вдохновлявший апостолов, не мог ошибиться или учить неправильно! Поэтому Его учение о свете и любви – важная веха истинной христианской жизни. Мы говорили обстоятельно в статье «Общение верующих» о причинах разрыва отношений и правильном общении святых друг с другом. А истинное христианское общение возможно только у рождённых свыше Христиан! Одного названия и посещения религиозных встреч недостаточно! Это распространяется и на вопрос преткновения и соблазна. Если мы имеем истинную любовь в сердце (она может быть там только посредством возрождения, излитая Святым Духом!), то сможем и «пребывать во свете», и иметь общение с Богом и святыми, также ходящими во свете (1Иоан.1,7), и сможем силой Бога сторониться всякого соблазна и преткновения, и сами не послужим для кого-то таким преткновением и соблазном…
«Всё мне позволительно, но ничто не должно обладать мною» (1Кор.6,12)

Истинный христианин имеет от Бога очищенную и обновлённую совесть, очень чувствительную ко всему, что противоречит воле Бога. Даже если это ещё неопытный Христианин, всё же он сумеет различить, что ему позволительно, а что – нет! Это сделает живущий в нём Святой Дух (1Иоан.2,27). Сегодняшние слова апостола Павла – это не вседозволенность, не берущая в расчёт совесть рядом идущего, и не позиция законника или формалиста, но выражение постоянного и полного САМООТРЕЧЕНИЯ. Он хорошо понимал, что его свобода во Христе связана самым прямым образом с крестом, на котором он был распят вместе с Христом. Господь Иисус подарил ему полную свободу, но не для того чтобы от использования её апостолом страдали и впадали в грех немощные верующие. Так следует рассуждать и каждому истинному христианину сегодня. Если мы имеем в чём-то победу и поэтому используем христианскую свободу, то нельзя забывать о принципе воздержания, представленном в сегодняшнем стихе. Вообще, следует помнить о том, что воздержание – это ингредиент плода Духа (Гал.5,23), который должен быть вполне естественным для каждого, рождённого от Духа. Легкомысленное отношение к свободе, которую мы имеем во Христе, и использование её для прикрытия похоти, – тяжкий грех против Христа и совести брата (1Кор.8,12).
Дорогой Христианин! ВЗЯТЬ и НЕСТИ свой крест за Христом – значит самоотверженно жить в этом мире, думая о том, как больше душ приобрести для Господа. А для этого «НИЧТО не должно ОБЛАДАТЬ» нами! Если Господь Иисус – полновластный Хозяин и Властелин жизни, то может ли ещё что-то обладать нами?! Он хочет иметь неразделённо преданные Ему сердца! Он достоин от нас внимания и почтения, так как имеет на это все права!
Однако не навязывает нам креста, но ждёт добровольной и смиренной зависимости и послушания…
«Совесть же разумею не свою, а другого: ибо для чего моей свободе быть судимой чужою совестью?» (1Кор.10,29)
Свобода во Христе, подаренная Христианину, дана не для того, чтобы он бесконтрольно делал всё что угодно. Истинная свобода в том и заключается, что человек теперь не является рабом или пленником греха. Он свободен, в первую очередь, от него и может контролировать всё. Но свободен также ДЛЯ определённой цели – жить жизнью ПОЛНОЦЕННОЙ победы! Грех не только обременяет совесть, но искажает мышление и делает человека неспособным воспринимать действительность. Однако свобода от греха и неправды, напротив, делает душу чуткой и внимательной к совести ближнего. Действительность земной жизни в том и состоит, что мы не одиноки – на нас смотрит не одна пара глаз, и нам следует учитывать это, так как мы влияем друг на друга (хотим того или нет). Если в своих действиях мы не забываем об этом, то будем учитывать совесть ближнего. Очень легко послужить преткновением или соблазном брату или сестре, если мы не думаем о нём, о его восприятии и его совести. Апостол Павел, имея общение с Богом, понял это и учил так святых. При этом речь идёт не только о пище, посвящённой идолам. Он подводит черту под всяким поступком или действием Христианина: «Итак, едите ли, пьёте ли, или иное ЧТО делаете, ВСЁ (!) делайте в славу Божью» (1Кор.10,31).
Стать преткновением для рядом идущего верующего или же какими-то своими действиями вызвать конфликт или спровоцировать скандал – недостойно истинного христианина. Все поучения апостолов в посланиях имеют общую направленность на самоотречение (принесение в жертву собственных интересов!) и бескорыстное служение ближним. Кто настроен именно так поступать, сохранится от соблазна Господом и не станет преткновением для рядом идущих! …
«А согрешая таким образом против братьев и уязвляя немощную совесть их, вы согрешаете против Христа» (1Кор.8,12)
Грех «против братьев» и «немощной совести их» – это грех против Христа! О, как же это серьёзно! Если бы мы больше думали об этом и не забывали о совести ближнего в нашем хождении! Но как можем мы (слабые и ничтожные люди) прожить так, если даже сам Господь Иисус не мог не соблазнить окружающих: «И соблазнялись о Нём» (Матф.13,57; Марк.6,3)?!
Господь Иисус Христос стал предметом споров и раздражений (даже скандалов!) людей не потому, что Своими поступками как-то провоцировал их на грех. Мы рассмотрели выше Его отношение к греху и то, что Он (в Своей безмерной любви!) РАЗДЕЛЯЛ грех и грешника, давая ему не только прощение, но и СИЛУ для победы над грехом в будущем (Иоан.5,14; 8,11; 9,24.25.39).
Однако Господь Иисус остаётся и сегодня для нас примером, на который мы призваны равняться. Как бы ни скандалили о Нём пленники греха и человеческих мнений, Он прошёл Свой земной путь в полном послушании воле Отца, исполнив все Его намерения относительно спасения грешников. И мы также можем, глядя на Его пример и подражая Ему, пройти наш жизненный путь, думая обо всём, что угодно Ему. Он хочет, чтобы мы научились учитывать «немощную совесть» наших ближних и не провоцировали (не соблазняли) их на грех.
Это возможно и сегодня, если нами будет УПРАВЛЯТЬ Его Дух, а мы позволим Ему это делать! Если благословенный плод воздержания (Гал.5,23) будет регулировать наши отношения с ними и свободно проявляться в нашем поведении. «Кто ЛЮБИТ брата своего, тот ПРЕБЫВАЕТ во свете, и НЕТ в НЁМ соблазна» (1Иоан.2,10)! А «что мы ЛЮБИМ детей Божьих, УЗНАЁМ из того, когда любим Бога и СОБЛЮДАЕМ (!) заповеди ЕГО» (5,2)! …
«Живёшь по-язычески, а … язычников ПРИНУЖДАЕШЬ жить по-иудейски» (Гал.2,14)
Вот, он – соблазн! Когда мы говорим одно, подразумеваем другое, а делаем третье! Увы, такое началось уже в самом начале христианства, и даже в среде апостолов. Плоть действительно, как сказал Господь Иисус, «НЕ ПОЛЬЗУЕТ нимало» (Иоан.6,63)! Не только не приносит никакой пользы, но и не может использовать ничего, что проистекает от Духа!
Закон, не сделал людей способными жить правильно. Они оставались себялюбивыми и эгоистичными, не думающими о ближних: «А КТО мой ближний?» (Лук.10,29); «НЕ имею человека … когда же я прихожу, другой УЖЕ сходит прежде меня» (Иоан.5,7).
В окружающем мире
Не найти состраданья –
Каждый занят собою!..
И неважно, кем является человек (иудеем или неиудеем), он остаётся эгоистичным грешником! Апостолы не только являлись иудеями, но и соприкоснулись с самим Господом Иисусом, подателем божественной милости и благодати. Однако их суть не изменилась: «Живёшь по-язычески, а … язычников принуждаешь жить по-иудейски»! Узнав о свободе во Христе, они стали на путь свободы. Но других не пускали на этот путь – «ПРИНУЖДАЕШЬ жить по-иудейски»! Подобное осталось в христианстве и по сей день. Многие христиане, вкусив свободу во Христе, всё же не учат других этой свободе, но налагают на них «бремена неудобоносимые, а сами и одним перстом своим не дотрагиваются до них» (Лук.11,46). Жизнь по благодати – это жизнь в свободе «во Христе», когда Святой Дух, поселившийся в человеке («помазание» – 1Иоан.2,27), учит его всему и направляет на Истину, а не законнические шаблонные установки плоти…
«Посему, как вы приняли Христа Иисуса Господа, так и ходите в Нём» (Кол.2,6) «Что делаете, ВСЁ делайте в славу Божью» (1Кор.10,31)
Вот она, истинная свобода во Христе Иисусе – принять Его как Господа, добровольно подчинить Ему всю жизнь и ХОДИТЬ в Нём. Если мы приняли Его, то приняли и божественную силу, которой нам дана способность и ходить (практически поступать) в Нём. Неверующему человеку такая жизнь и такое хождение непонятны. В его душе – постоянный конфликт (ПРОТЕСТ), так как «плоть [его ветхий человек] желает противного духу» (Гал.5,17).
Истинный христианин имеет от Бога способность «быть подобным образу Сына» Его (Рим.8,29). А это значит, что он может ходить в этом мире так же, как и его Учитель и Господь. И к этому всегда следует стремиться каждому рождённому от Бога. Ходя так, он и будет проявлять истинную любовь к ближним. Такая жизнь угодна Богу и прославляет Его!
Как бы ни соблазнялись Господом Иисусом окружающие Его, как бы ни спорили о Нём, Он остался для всех жителей Планеты непревзойдённым авторитетом и примером. Даже те, кто не верит в Него, всё же вынуждены признавать это! Поэтому каждый Христианин может (по Его примеру!) следовать по проторенной Им дорожке и пользоваться свободой, в которую поставила его Жертва Христа. Не подать ближнему соблазна, не послужить для него преткновением, но быть добрым примером и светом для окружения – вот ЗАДАЧА и ЦЕЛЬ истинного христианина всегда. Если мы живём не для себя, а «для Умершего за [нас] и Воскресшего» (2Кор.5,15), если живём по принципу самоотречения, а не эгоизма, – то ХОДИМ в Нём. Как бы люди ни спорили о такой жизни и таком хождении, как бы ни выискивали причину для соблазна и обвинения (2Кор.11,12) – Господь оправдает таковых! Поэтому, дорогой Христианин, как ты «принял Христа Иисуса ГОСПОДА, так и ходи в Нём»! Больше смотри на Него и оставленный Им пример, стремясь всем сердцем уподобляться, сколько возможно, Ему!

2021. november 27., szombat

Igazi tudás vagy emberi filozófia.2

 Igazi tudás vagy emberi filozófia.2

 

Az Isten Igéje feletti filozofálás ugyanúgy sérti a Szent Szellemet, mint az eretnekség vagy az ostobaság, bár ezeknek a dolgoknak is megvan a maguk elítélése. A világi filozófia, az önmagunkról és az anyagról való tudás elérheti az önmagunkról való tökéletes tudás határát, de nem az Isten ismeretét, és nem Isten igazságon alapul, és nem is tud, mert forrásai magában az emberben vannak, Ádám bukása óta, amikor „kinyílt a szemük”. Az első filozófus ravasz kígyó volt az Édenkertben, és Éva engedelmeskedett neki.

Az evangélium nem igényel különösebb értelmezést, csak az emberi megértés lehetőségének keretei között, nem többet, mert Isten elég világosan kifejezi a jelentését. „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted. Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni. (Mt 11-25,26,27) „Aki engem látott, látta az Atyát” (János 14-9). „Senki sem látta Istent soha; Az egyszülött Fiút, aki az Atya kebelén van, kinyilatkoztatta." János 1:18. 

 Az Atyaisten megnyílik az ember szellemében és szívben, Jézus Krisztus személyében, személyes Megváltóként elfogadva és hiszve, megadja az evangélium üzenetét, a Szent Szelleme által, az aki már benne lakozik.  Az Úr Jézus és az Ő munkája, az Ő szeretete, irgalma, jósága, kegyelme és igazsága szerint,

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." Mt 11:28, 30. Ő (a Fiú) felfedi kegyelmét Isten gyermekeinek. Egy filozófiai tanítás sem ad békét a szívnek.

 

Amikor nyilvánosan beszélt, példabeszédekben beszélt, de amikor elvonult tanítványaihoz, nyíltan beszélt: " Mondának néki az ő tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz."(János 16:29)

Példaként a Máté evangéliuma 15 fejezetében ezt olvassuk:  "Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert. Akkor hozzájárulván az ő tanítványai, mondának néki: Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak? Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik. Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek. Péter pedig felelvén, monda néki: Magyarázd meg nékünk ezt a példázatot. Jézus pedig monda: Ti is értelem nélkül vagytok-é még?" 

 

De példázatokat meg magyarázta tanítványainak. Igen, az apostolok nem értették, de miért? Az Úr szól és vigasztalja őket: „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek."(János 16:13.) 

Most itt álljunk meg egy pillanatra. " Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik."

 A kisebb hibákat, amit elkövet egy üdvözült lélek, mert a tudás is részleges, és növekvő, nem bünteti meg. A Szent Szellem a képességeink szerint fogantatja meg bennünk a tudást. Egy csecsemőre nem plantál öreg fejet. De amint látjuk, az Atya ülteti be, nehogy valaki dicsekedjen tudásával. A gyerekek szeretnének felnőttek lenni. De szellemi növekedés időbe kerül a Szent Szellem által. Ha valaki megáll ebben a fejlődésben, akkor hasonlatos egy felnőttre gyerek fejjel. Na de itt nem érdemes megállnunk. 

Elítélni, kijavítani egy olyan személyt, aki hamis tanítást közvetít az embereknek, nem a mi feladatunk a Szentírás szerint. Akik nem csak hibáznak, de hibásan is tanítanak, így rájuk nem szól a helyreigazítás. Már elfogadták a koncepciót és elítélték magukat. "A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén." (2 Tim. 3-13). „Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,” (Zsid 10:26.) Lehet e ezt másképp értelmezni?

Isten buzgalma miatt gyakran próbáljuk kijavítani azt, amit Isten elgörbített: "Tekintsd meg az Istennek cselekedetit; mert kicsoda teheti egyenessé, amit ő görbévé tett?" Prédikátor 7:13. Pál a Timóteushoz írt levelében a következő szavakat írta: „Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.

Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,” 2Tim 2:24, 25. Máshol ez az utasítás: "Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;!" (Titusz 3:10). Ki az eretnek, és ki tudja őket felismerni? Csakis azok akik ismerik Isten tiszta igazságát a Szelleme által.

Miután a Szent Szellem kiáradt az Egyházra, mindenki számára világossá vált, akik ezt az ajándékot megkapták. És mindenkit a Szellem tanít, mert ez az Ő akarata. Az Isten Szent Szelleme nélkül nem érthető meg a kegyelem evangéliumának igazsága és értelme, még ha viseljük is a pecsétjét amivel megpecsételtettünk, mert az előtte való állapotunk dominál az értelmünkben. Azért írt Pál apostol a Galáciaiakhoz preventált levelet.

 És ha nem haltál meg Krisztussal és nem támadtál fel vele, akkor lehetetlen a Szellemi vezetés mert nincs lakhelye benned: „Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd." (1Korinthus 15-36). És nem lesz gyümölcs az Úr akarata szerint, és a gyümölcs rossz, emberi, Isten számára használhatatlan. Az erkölcsi és szellemi sötétség, a halál, és a halandó állapotban lévők, bármennyire is igyekeznek megismerni Isten igazságát, az nem jut el a megértés legmélyéig, a szívig, kivéve talán önmagunk megismerését, mert az igazság egyszerű és világos, és az engedelmességbe vetett hit elfogadja.

És ezzel minden világossá válik, hogy először Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett hitre, bűneid tudatára ébredsz, minden bűn és bűnök, bűnös állapotod megvallására a Szent Isten előtt, mielőtt a megbocsátó bűn és bűnök egyetlen forrásának, az Úr Jézus Krisztusnak a lába elé viszed. Hit által,  kicsit sem kételkedve abban, hogy képes megbocsátani és vérével megmosni a hívő ember bűnét (mert csak Istennek van ilyen hatalma), és a Szellemtől való megszületésének eredményeként meghal a régi Ádám, és hogy új teremtés legyen, amit semmi sem ismer el önmagától, mert halott maradt a kereszten megfeszülve, és minden újat, amije van, tőle kap a feltámadásban, és mindent, amije van, az Úr Jézusnak adja. engedelmességben és mindenben bízva. "És aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, az nem méltó hozzám." Mt 10:38. Itt nincs más út. Az emberek meg akarják kerülni ezt, vagyis megkerülik. Nem csodálatos, hogy az Úrnak kezében van minden. Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában,(Ef.1,-9). A többi amit nem az Atya plántált kiszagatik. 

 Tehát ami nem a Szellem által tanított, nem általa vezérelt, az mind széna és szalma.

 

„Bizony, bizony, mondom néktek, aki nem az ajtón megy be a bárány aklába, hanem néhol felmászik, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Kinyit neki az ajtónálló, a bárányok hallgatnak a hangjára, ő pedig nevén szólítja juhait, és kivezeti őket. És amikor kihozza juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Nem követik az idegent, hanem menekülnek előle, mert nem ismerik más hangját. Jézus elmondta nekik ezt a példázatot; de nem értették, mit mondott nekik. Jézus ismét így szólt hozzájuk: Bizony, bizony mondom nektek, hogy én vagyok a juhok ajtaja. Mindannyian tolvajok és rablók, bármennyien is jöttek elõttem; de a birkák nem hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam megy be, üdvözül, be- és kimegy, és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen." 

 

" Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg?(Gal. 3-1).

 

Lehet ezt nem érteni, hogy a hívő számára egyedül Jézus Krisztus a megváltás, az ajtó, az út, az igaz és az élet? Felfedi azoknak, akik tudni akarják az igazságot, nemcsak tudni, hanem erőt is ad nekik, hogy aszerint cselekedjenek, és tanúságot tegyen Isten igazságáról és bölcsességéről a világban. A Szent Szellem dicsőíti Jézus Krisztust és az Ő munkáját, és Istennek csak az tetszik, ami Isten Fia szenvedésének gyümölcse a feszülten.

Igazi tudás vagy emberi filozófia.

 Igazi tudás vagy emberi filozófia.

Ezt a cikket azoknak ajánlom, akiket sértenek és felháborítanak a különféle eretnekségek, ami nem tiszta szellem, beárnyékolja az Isten igazságát: "Miért hágjátok át ti is Istennek parancsolatát hagyományaitokért? (Mt 15,2) Ezek az Úr szavai.

 

Az emberi filozófiának több ágazata van, az igazi tudásnak csak egy. A világi bölcsesség többször hipotéziseken alapszik. A beágyazott szlogenek mint például " az igazi tudás az a tapasztalatból fakad" vagy " ismétlés a tudás anyja". Ezek részigazságok. 

A 17. század óta rohamosan fejlődik a filozófia, és a világ számos új filozófiai fogalommal és megközelítéssel gazdagodik. A szakrális szövegek, mint fő tudásforrások félre szorulnak, és a filozófusok ismét visszatérnek az ókorban felvetett filozófiai alapkérdésekhez. Európában a reneszánsz óta az ókori filozófusok összes fennmaradt munkáját lefordították és rendszerezték, és az ókori filozófiára támaszkodva halad tovább a filozófiai gondolkodás. Mit ért el ezzel ez a rendszer? Azt, hogy a másképp gondolkodást cenzurálja a fősodratú filozófia. Ebbe beleesik az Isten szent igaz tudása is. Szerintem ez a takart, fő célja fősodratú tudománynak, ami főleg materialista szemléletet követ. Vannak és voltak nagy gondolkodók, akiket elismer a világ, pedig ők nem bizonyított, tapasztalatból származó hipotéziseket gyártottak. Mózes a nagy próféta nem ezek közé tartozik, pedig a Teremtés könyvét nem tapasztalati tudásból írta. Ezt a világ majdnem hogy mesekönyvnek könyveli el. De erről ennyit. Csak annyit fűznék hozzá, hogy mind a két gondolkodásmód hátterében, erőforrások vannak.

  Krisztus tanítása Istentől származik: „Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé." (2János 1:9). 

 Sajnos ebben a tudásban is sokszor az emberek csak részleges igazságokat sajátítanak el. És ezek az emberek hajlamosak a bezártságra és cenzorrá válnak más, általuk nem felismert, befogadott gondolkodásnak. Az ő szűk látókörűk, számukra a teljes igazság. Egy hálóba kerül a világ gondolkodás módjával, akaratlanul. Ez azt eredményezi, hogy korlátozza Isten megismerését másoknál. Felsőbb rendűnek képzeli magát. De ez általában így van minden szférában. Az analitikus gondolkodás, ami kételyeket szül, és ebben a kételyben Isten hatalmat gyakorol, mert Ő irányítja a gondolatok menetét, és Ő billenti azt jobbra vagy balra. A felismerés joga csak Istent illeti.

 Ahhoz, hogy tudjuk, mi származik magától az Atya Istentől, le kell vonnunk a leckét; Minden, ami nem dicsőíti Krisztust, és nem viseli a kegyelem és az igazság jellegét, nem lehet a Szent Szellemtől. Ha a beszélő nem Isten szájával beszél, aki azt is mondja: „kegyelem árad a szádból”, akkor a magáét mondja. A világi filozófia Sátán egyik fő tanítása, ravaszul megtéveszti és eltéríti az Isten igazságától, a Mindenható Teremtőtől, aki nem dicsőíti Szeretetét, kegyelmét és bölcsességét. Ha az Édenkertben az ember Isten akart lenni, akkor ma már Istennek képzeli magát. De az Úr azt mondja: „Hol voltál, amikor leraktam a föld alapjait? Szólj, ha tudod." Jób 38:4 és "tanít-e még az, aki versenyez a Mindenhatóval?" (Jób 40-2) – „de a tudás felfuvalkodik, de a szeretet épít.” (1Kor8-1).

„Öltsétek fel Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög ravaszságával szemben, mert a mi birkózásunk nem test és vér ellen folyik... ... a gonosz lelkek ellen a magaslatokon.” (Ef. 6- 11,12) "Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak".(Csia fordításában)

Nos, ezeket a tényeket nem lehet vagy butaság lenne megcáfolni, nagyon világosan és józanul van megírva. Itt nincs helye a keresztény dogmáknak.

 De mit értünk ezalatt, hogy ne sértsük meg az emberi jogokat. A véleményem az, hogy emberi jogok nem léteznek Isten házában, csakis a laodiczeai gyülekezetben. Laodiczea jelentése, biztos forrásból tudom " népi demokrácia". Tehát az Isten szava sérti a demokráciát. Gondoljunk csak a Pál,  Rómaiakhoz írt levelére, 1 fejezet, 18..32 :" Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják". Ezekért a szavakért( ha végig olvasták) már egyes országokban már börtön jár. Emberi jogokat sért. Tudok a Finnországi esetről, aki nyilvánosan megosztotta ezt az igeverset, ismert politikus, nem mondom a nevét, nehogy jogokat sértsek. Pedig itt személyeskedést nem lehet rá bizonyítani, nem állítja, hogy Jancsi ilyen meg olyan.

Hogy rövid legyek, mi a dolga egy Krisztus követő harcosnak? Az amit fentebb már leírtam az igét használva. Mi a Szent Szellem dolga itt a földön? "De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok"(János 16,-7), aki  "megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:"(János 16,-8).

 

Folytatás következik, ha Isten is úgy akarja. 

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...