A judaizmus befolyása a kereszténységbe.

 

A judaizmus befolyása a kereszténységbe.

A kereszténység alatt értem azt a világvallást ami nem kevesebb milliárdos nagyságrendű. Amit Pál apostol a Timóteushoz írt levelében, "nagy háznak" nevez. Ez egyben egy prófétai előre látás, de már az ő idejében kezdett kibontakozni. Figyelemre méltó, hogy akkor még nem jelent meg az a kifejezés, hogy keresztény. Ezt a későbbiek folyamán csempészték be az Újszövetségbe a másolók és a fordítók. Maga a kereszt szó nem volt ismeretes az első gyülekezetben. És az Ószövetség se említ róla semmit. A sokak által használt kereszt szó, gondolom, hogy a római kínzó eszközre utal, de ez nem fedi a valóságot. De ha valaki azt mondaná, hogy ez a szó többet jelent mint maga a kínzóeszköz, feltéve, hogy a szó töve, a kereszteződést jelentene, akkor ez se az a szó ami illene a (Keresztelő) Bemerítő Jánosra, ugyanis a Jordán folyó ahol János bemerítette a hívő zsidókat, a Szentírásban a halálba és az életre való bemerítkezést jelenti, nem kereszteződést. Azért Jézus is bemerítkezet, előre mutatván, hogy meg kell halnia és fel kell támadnia. 

 Már innen kezdődik az a tévhit, amit meggondolatlanul használnak a keresztények, hogy a vízben való bemerítés, keresztelést jelent. Annyira beágyazódott a köztudatba ez a terminus, hogy már se véső se kapa nem vájja ki a köztudatból. Az érthetőség kedvéért én is használom a keresztény kifejezést, annak okáért is, mert ez egy vallás csoport meghatározó gyűjtő neve. 

A gyülekezet kezdetén, amikor a Szent Szellem kiömlött a hívő zsidókra, prozelitákra és a pogányokra, egy elhatárolt egységet alkottak, ezt görögül ekklésiának nevez a Szentírás: "Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni"(ApCsel 5,-13). De az idők folyamán,már az apostolok idejében ez az elhatárolódás meggyengült. Az okát látjuk a Jelenések könyvében az Efézusiakhoz írt üzenetben :" De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad."

 Tehát elindult az a folyamat, amit az Úr Jézus a mennyeknek országa példabeszédeiben elmondott. "Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, amelyet vévén az ember, elvete az ő mezejében; Amely kisebb ugyan minden magnál; de amikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain." ( Máté 13,-31,32). Nincs itt helye, hogy magyarázzuk a jelentését, de annyit elmondhatunk, hogy ez a példabeszéd arra utal, hogy a mustár magból kifejlődött fára fészket raktak az égi madarak, (nem mennyei) ami negatív jelenség.

 A judaizmus befolyása sokkal erősebb mint a hitre térő pogányoké, mert a zsidóknak már meg volt a tudásuk Istenről a szövetségek által, és ezt magukkal hozták a gyülekezetbe. Még akkor nem volt a kanonizált Biblia, az Ószövetségből merítették az Istenbe való hitet, a Szent Szellem által, és az evangélium kézzel másolt, sokszorosított apostoli levelek voltak birtokukban. De az idők folyamán sok hamis irat is terjedt. Pál apostol ezt meg is említette. Nem idézek a Bibliából, a rövidség kedvéért. Példának okáért csak annyit, hogy az első Jeruzsálemi zsinat Kr. u. 49-ben volt még az apostolok részvételével, itt is láthatjuk az erőszakos befolyást. A buzgó antiochiai zsidók követelték a körülmetélést; a zsinaton a farizeusok közül megtértek szintén úgy nyilatkoztak, hogy a megkeresztelkedett pogányokat körül kell metélni (ApCsel. 15,6) Aztán egymás után követték a zsinatok a már kereszténységnek titulált vallásban. A megosztottság lett a jellemző. 

Ma már annyira elfajult az eredetihez képest, hogy felismerhetetlenné vált az Istentől megalapozott gyülekezeti forma. 

Amellett a kereszténység átvette a judaizmus ünnepeit vegyítve a pogány szokásokkal. Egy hibrid, nem Isten által épített házban ma már vegyesen minden megtalálható. Például a husvét ünnepe, amit a judaizmusból vették át. Ez a zsidók megemlékezése az egyiptomi fogságából való szabadulást jelenti. Semmi köze a Krisztus követőihez. Az Úr ezt nem hagyta ránk, mert nem minket érint. Az Úrvacsora az amit ránk hagyott, a halála és feltámadása megemlékezésére. De ez se ünnep, ha örömött is vált ki a lelkünkben, ez megemlékezés, ami nincs időhöz kötve. Ezt a két fogalmat egybe mosták a nem körülmetélt szívű vallási vezetők. Ugyanúgy az adventi ünnepet, ami nagyon szép lehet de nem igaz. Teljesen hit romboló hatása van. Ezt így értelmezik röviden: "Az adventi időszak a készülődés időszaka, amely Krisztus második eljövetelére, az idők végén és Urunk karácsonyi születésének évfordulójára irányítja szívünket és elménket." Egyetlen szava sem igaz. Itt azért meg kell állnunk, mert máglyán fognak elégetni mint eretneket, ha nem hozok fel tényeket. Ahogy az egyik testvér mondja, a forgalommal szemben megyek az autópályán, de lehet, hogy én megyek a jó irányba. 

Először is az ekklésia, Krisztus egyháza nem a második eljövetelét várja, hanem a megjelenését a felhőkben az övéiért, ami megelőzi a Krisztusban elhunytak feltámadása, ami egy szempillantásra megelőzi az élők átváltozását.  “Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.(1 Thess. 4,-16) " Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk."( 1 Kor.15,- 51,52).

Ez az esemény váratlanul fog eljönni, ugyanúgy fog megjelenni Krisztus Urunk ahogy elhagyta a földet. Az Apostolok cselekedete első fejezetében 9,10,11- ben látjuk hogyan távozott az Úr: ” az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”  Vegyük figyelembe, hogy a szó “ tőletek” azt sugallja, hogy visszajön hozzájuk ugyanúgy ahogy elment, csakhogy a lába nem érinti a földet, az Olajfák hegyéről szállt fel, és oda fog lépni majd a második eljövetelekor, de a két esemény között  elragadja magához a mennybe az övéit. Aki nem látja ezt a különbséget, akkor én nem tudok segíteni. 

 Az advent fogalma azért káros, mert egy fix időt tesz lehetővé a felkészülésre, de egy okos logikus gondolkodású ember ellentmondásba ütközik. Az advent azt sugallja, hogy van idő még a felkészülésre, ami csak abban igaz, hogy ha a második eljövetelhez köthető, akkor bőven van idő. “Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,” (2 Thess 2,- 2,3) Az antikrisztusról beszél Pál apostol ebben az ige szakaszban. Tehát azt látjuk, hogy ez a prófécia nem teljesült be még. Ez azt következteti, hogy Krisztus második eljövetele, minimum hét év mulva lesz, ha ma lép hatalomra a bűn embere. De ez még nem történt meg, de láthatóan folyamatban van. Akkor mire kell nekünk felkészülnünk, melyik eseményre kell várnunk? Az antikrisztus hatalomra lépésére, vagy az azt következő Krisztus második eljövetelére. Az ekklésia, Krisztus teste, akik üdvözültek a hitük által, a megjelenését várja minden pillanatban, hogy magához ragadja a dicsőségbe ahol Ő lakozik. A felkészülésük megtörtént, mert már elfogadták a Krisztus vére által adományozott üdvösséget. Azért az advent erkölcs romboló is, mert ad időt még a bűnözésre és gyónásra, mert megvan szabva időben a felkészülés. De az ige azt mondja: “ Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.” ( 2 Kor. 6,-2). Igen ez a napja, nem a holnap napja. 

Tudom, hogy e köré lehet más tanításokat fűzni, okos magyarázatokkal győzködni, de a lényegen nem változtat. 

 Az erős befolyása a judaizmusnak az, hogy az Ószövetségi igéreteket amik Izraelre vonatkoznak, átültették a kereszténységbe. Ravasz fogás monhatom.

 

 A karácsonyról már nem is írok semmit, mert az teljesen ellentmond a Szentírásnak. Vagyis, nem ír róla semmit, de azért én nem tartom halálos bűnnek azt ha valaki tartja az ünnepeket, de én azt nem teszem ami nem kedves az Úrnak, hogy hiába ne szeljem a levegőt. Így ír erről Pál apostol : “ Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. ( 1 Kor. 9,- 24,..27).

Betegség és gyógyulás.

 

Betegség és gyógyulás.

A Szentírás számos részletet tartalmaz, amelyek megerősítik, hogy a betegség egyfajta büntetés volt Istentől az emberek bűneiért. De Jób esetében inkább a szellemi megújuláshoz vezete. De ez ma is igaz sok esetben, a betegségek által az ember Istent keresi, és ha az Úr meghallja imáját, megújul szellemileg. Ez az elsődleges célja Istennek. A testi egészség is számít, de az másodlagos. Ahhoz, hogy meggyógyuljanak a betegségükből, az emberek tekintete Istenre kellett irányulnia.

Isten ma is ezt akarja tenni. 2 Krónika 16,12 azt mondja, hogy Asa "betegségében nem az Urat kereste, hanem az orvosokat", talán azokat, akiket a mágiát társították gyógyításra. Ma inkább a materialista hozzáállás jellemző az orvoslásban, de vannak mágikus pszichológiai elemei is. Ebben teret kap a sátán, ugyanis a természetfeleti, rejtett  ellenőrizhetetlen ember által szférába emeli a tudatalatti képességeit.

A betegségben szenvedő hívőnek támaszkodnia kell az Úrra, és el kell gondolkodnia azon, miért küldte neki a betegséget. Az egyik figyelemre méltó igeszakaszban ezt tudhatjuk meg: 

Zsoltárok 41:1. "Boldog, aki a nyomorultra gondol;"(arra aki szegénnyé lett értünk, Jézusra) 41: 3; „Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében. Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!”

Most nem lenne szabad azt gondolni, hogy az orvosok feleslegesek. Lukácsot szeretett orvosnak hívták, bár semmi sem ismert, hogy ilyen jellegű tevékenységet folytatott volna.

Az 1Mózes 50,2 azt mondja, hogy József megparancsolta az orvosoknak, hogy balzsamozzák be apja testét. De ez az egyiptomi tudásból és szokásból származik.

Isten megígérte az izraelitáknak, hogy ha engedelmeskednek neki, megvédi őket az Egyiptomban előforduló betegségektől. Léteznek egyiptomi betegségek, mindenekelőtt egy keresztény lehet beteg e világ betegségében. Lelkileg és testileg is. Általános betegségek mint a vírusos betegségek, érinthetnek akárkit, a lelki betegségek pedig egyéniek. De a hívőt a világ pszichéje és hisztériája, nem kell hogy befolyásolja. Ettől a hívő védve van Isten kegyelméből, hacsak nem engedi önszántából hatni magára ezt a befolyást. Ennek a befolyásnak az eredménye a félelem és a bizonytalanság. Most épp aktuális a pandémia okozta hisztéria idejében. Ez is egy lehetőség felismerni magunkban a hitünk gyengeségét vagy erősségét. De akiben egy kis Istenben való hit van, ezt az Úr megerősíti a betegség súlyához viszonyítva. Ahogy ez volt Izrael esetében.

De az Úr volt népének – Izraelnek – gyógyítója; Bármikor kész volt gyógyítani és helyreállítani (Jer. 8:22). Jób mély keserűséggel a lelkében elismerte, hogy barátai „haszontalan orvosok”; nem értették meg ügyének minden körülményét, hanem csak fokozták szenvedését (Jób 13,4).

Milyen rossz, ha az emberek (barátok) felvállalják mások gyógyulását, és nincs hivatásuk és gyógyító ajándékuk. Ez nagyon komoly, amikor a szuggesztió hatását alkalmazzák, mintha az Istentől való eszköz lenne.

Az Úr Jézus nemcsak a betegségeknek, hanem a léleknek is nagy gyógyítója volt (Lukács 4:23). Egy nő, aki mindenét orvosokra költötte, de nem gyógyult meg, egy pillanat alatt gyógyulást kapott az Úrtól (Lk 8:43.44) Mindenféle „hókuszpókusz” nélkül.

Jeremiás próféta kétszer is megjegyzi, hogy semmi sem fogja meggyógyítani az embereket, ha Isten ítélkezik felette – „orvosságok és balzsam nincsenek számodra." (Jer. 30,13; 46,11) Semmiféle vakcina nem védi meg az emberiséget, ha Isten úgy akarja. Ez egy "egyiptomi" (világi) betegség. Teljesen lényegtelen, hogy mesterséges e vagy sem a vírus. Isten által szabadalmaztatott. Az új világrend, az antikrisztus hatalmának az előhírnöke. Mert minden próféciának be kell teljesednie. 

A Példabeszéd 17,22-esben ez áll: „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.."

A világ azt mondja: "ép testben, ép lélek", de ezzel nem tudok egyetérteni. Amikor a lélek békét nyer Istennel, akkor az egész szellem és lélek örvend, és ez hatással van a testre is.

Nem láttál fogyatékkal élőket boldognak és örömtelinek lenni? Betegségtől van az örömük, vagy a Szellemtől? Minden a szellem,  állapotában rejlik.

Ha hisszük, hogy a szellemünk a mennyben van elültetve, akkor a hústest egyáltalán nem használ, nem lesz gátja a szellemi életnek. Akik megalázzák magukat és megtörtek az Úr hatalmas keze alatt, azoknak a betegség és a halál is nyereség. Mert ők tudják, hogy kinek a kezében vannak. Ha csak önmagával foglalkozik, az levertséghez vezet, a szív pedig érzéketlenné válik, nincs öröme és ereje az Úr követésére. 

 

Kétségtelenül megbetegedhetünk azokkal a betegségekkel, amelyek a világon vannak. Nem vagyunk mentesek ettől. Az Úr nem volt beteg, mert nem volt bűn benne. De a mi betegségeinket Ő viselte. Nem vagyunk elszigetelve a vírusoktól és a különféle fertőzésektől.

 

De milyen csodálatos nekünk, Krisztusban hívőknek, hogy Ő is orvos. Hozzá fordulhatunk bizalommal és bármi történjék is, abban a tudatban, hogy Ő törődik velünk, és minden a javunkra válik. Még a halál is nyereség számunkra, mert saját szemünkkel meglátjuk a dicsőség Urát. Az ilyen reménységgel élő hívő keresztény lélekben vidám lesz, mert tudja, kiben hisz.

Örök büntetés.

Örök büntetés

Nem ijesztgetés céljából írom ezeket a sorokat, hanem tényfeltárás miatt. A szabadítás reményében, ha egy lelket is megérint, már elérte célját. A népi bölcsesség azt mondja “jobb félni mint megijedni”.

Eljön az az idő, de már a küszöbén vagyunk annak, hogy a Bibliát nem szabad lesz idézni nyilvánosan, Illetve, egyes részeit nem lesz szabad se publikálni se értelmezni itt Európában. Állítólag, sérti az emberek jogait. Ugyanis a világi demokrácia védeni véli a kisebbségi jogokat, és zárva igyekszik tartani a füleket. A politika nem az én asztalom, de azért vak se vagyok, meg a Szentírás is erre utal a próféciákban.

Mi (testvérek) hisszük, hogy Isten Igéje rendkívül világosan és teljes mértékben tanít a büntetés örökkévalóságáról. Az „örökkévalónak” fordított szó körülbelül hetvenszer fordul elő az Újszövetségben. Íme néhány példa. "vettetned az örök tűzre." (Máté 18,8). „Hogy örök életünk legyen” (Máté 19:16)."És ezek örök gyötrelembe mennek" (Máté 25,46). És ugyanebben a versben:  "Az igaz az örök életre ". "De örök kárhoztatás alatt áll" (Mk 3,29). "Hogy befogadjanak téged az örök hajlékba " (Lk 16,9). "jövendő világon pedig örök életet." (Lk 18,30). "Hogy mindenkinek, aki hisz Őbenne, örök élete legyen" (János 3,15.16.36). "Aki elhívott minket az örök dicsőségre " (1Pét 5,10). "Urunk és Üdvözítőnk örök országában " (2Pét 1,11). 

 

Tudjuk tehát, hogy az örök büntetés tanának ellenzői azt próbálják bizonyítani, hogy az "örök" szó nem azt jelenti, hogy görögül "örökké tart", és ez az egyik oka annak, hogy oly sok részt idéztünk. amelyek a görög szót (aionios) használják, és amelyekben a Szent Szellem oly sokféleképpen használja őket. A gonoszok büntetésének leírására is ez a szó vonatkozik, az igazak által elnyert életre is, az általuk élvezett üdvösségre és megváltásra, a várt dicsőségre, a lakhelyre, amelyben lakni remélnek, és az örökségre, amelyre várnak. Sőt, Istenre és a Szent Szellemre is vonatkozik, ezért ha azt mondjuk, hogy a gonoszok büntetésére alkalmazott "örök" szó nem azt jelenti, hogy "örökké tart", akkor hol a garancia, hogy a megváltottak életére, boldogságára és dicsőségére alkalmazva van ez a jelentése? Milyen garanciákat fog nyújtani az, aki képzettsége miatt a hetvenből hét esetet választ, ahol a görög szót használják, és azt mondja, hogy ebben a hét esetben ez nem azt jelenti, hogy "örökké tart", a többiben meg igen? Egyáltalán semmi garancia. Akármennyire is beszélhetsz isteni kegyelemről és irgalmasságról, arról, hogy Isten irgalmával összeegyeztethetetlen, mint az örökkévaló büntetés, igazságtalanság lenne, egy emberöltő alatti bűn ami véges, és a büntetés végtelen örökkévalósága között. Ha ez így lenne, akkor a Szentírás más szavakat használna, Megítélésünk szerint a Szentírás elég világos ahhoz, hogy több tízezer ilyen érvelést félre söpörjünk, még akkor is, ha azokat egy tanult dogma támasztja alá, amely azt feltételezi, hogy "örök" nem jelent görögül, örökké tartó.

De a büntetés örökkévalósága nem csak a Szentírásban van olyan világosan megfogalmazva, mint magának Istennek vagy bárminek, ami hozzá tartozik, örökkévalósága; emlékezünk arra is, hogy ez megváltoztathatatlan igazságként más igazságokból következik, amelyeket mindenki egyetlen kérdés nélkül elfogad. Vegyük például a lélek halhatatlanságát. Az ember bukása érintette ezt a kérdést? Szerintünk nem. Az ember a Mindenható lehelete teremtette, egy halhatatlan szellem tulajdonosává, és nincs jogunk azt állítani, hogy bukása ezt valamilyen módon befolyásolta. Lelkéhez képest halhatatlan volt, halhatatlan is marad, és halhatatlannak kell lennie. Igen, valahol örökké léteznie kell. Ez egy szörnyű gondolat! Sokan nem szeretik ezt hallani. Inkább azt mondanák:  "Együnk és igyunk, mert holnap meghalunk". Szeretnének az örökre elpusztuló állatokhoz hasonlóan elmúlni. De az embernek szembe kell néznie az örökkévalóság szörnyű valóságával. Akár meg van mentve, akár nem, ezt nem lehet elkerülni. Az embernek vagy tagadnia kell a lélek halhatatlanságát, vagy el kell ismernie a büntetés örökkévalóságát.

Ismét vegyük az engesztelés tanát. Ha a bűnért a büntetés kevesebb, mint az örök büntetés, akkor mi volt a végtelen áldozat az üdvösségért ebből a büntetésből? Nem lenne szükség a megváltásra, a pokoli lángtól, ha nem lenne örökkévaló. Isten Fiának páratlan, felbecsülhetetlen értékű, isteni áldozata se lenne szükséges? Jézus azért ontotta drága vérét, hogy megmentsen minket bűnösségünk következményeitől, és ezek a következmények csak átmenetiek voltak? Akkor a purgatórium sátáni tanítása váltaná fel, az örök életre való alkalmasságot. A tisztítótűz, ami halálunk után megtisztítana, azután Isten magához venné azokat is akik életükben gyűlölték Őt. De akkor miért tenne kivételt a sátánnal? Vagy talán egy közösségbe olvasztaná a mennyek országában a tömeggyilkosokkat az Isten imádókkal? Ez még számomra is sértő lenne. Ez a tanítás erkölcs romboló is egyben. 

Ilyen feltételezést soha nem ismerhetünk el. Add meg nekünk a végtelen áldozat igazságát, és mi bebizonyítjuk vele az örök büntetés igazságát. Nem tulajdonítunk súlyt annak az érvnek, hogy nincs arány a több évnyi bűn és az örökkévaló gyötrelem között. Nem gondoljuk, hogy ez a dolgok valódi mértéke. A kereszt az egyetlen mérce, amellyel az igazi eredményt lehet elérni, és hisszük, hogy akik tagadják a büntetés örökkévalóságát, azok rágalmazzák a keresztet, és az ideiglenes büntetéstől való megváltás eszközévé teszik.

Még egy szó arról az elképzelésről, hogy Isten jelleme összeegyeztethetetlen a büntetés örökkévalóságával. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a gondolatnak. Úgy tűnik, azt gondolják, hogy az isteni irgalom és jóság nem viseli el az örök szenvedést. De azok, akik ilyen gondolatot terjesztenek elő, elfelejtik, hogy a kérdésnek van egy másik oldala is, amelyet figyelembe kell venni, ha helyes következtetésre akarunk jutni. Mi a helyzet az isteni igazságossággal, szentséggel és igazsággal? Nem kellene mindezt figyelembe vennünk? Alapozhatjuk-e érvelésünket az istenség bizonyos tulajdonságaira, és figyelmen kívül hagyhatjuk a többieket? Természetesen nem. Mindent együtt kell néznünk. Krisztus keresztje mindegyiket kiegyensúlyozta minden értelmes teremtmény számára. Erről a keresztről küldte le Isten tökéletes szeretetét a bűnösnek, de a bűn elleni tökéletes gyűlöletét is. Ha valaki szándékosan elutasítja az üdvösségnek ezt az egyetlen módját, ez tökéletes eszköz, ez az isteni gondviselés, akkor mi van még hátra? Isten nem engedheti be a bűnöst a jelenlétébe. Az ő szemei ​​túl tiszták ahhoz, hogy lássák a gonoszt, és nem láthatják a gonoszságot. Megmondják-e nekünk, mit tegyünk, akik tagadják a büntetés örökkévalóságát? Hogyan lehet ezt a problémát megoldani? Azt mondják, teljes pusztulás - vagyis az ember úgy hal meg, mint egy állat. De ez nem jó! "És teremté az Úr Isten az embert a föld porából, és lehelte orrába élet leheletét, és az ember élő lélekké lett " (1Móz 2,7). Törölték valaha? Van-e Isten egész könyvében egy árnyék is a teljes pusztulás elmélete alapján? Ha igen, mutassák be. Egy szánalmas trükknek tekintjük az egészet, amit sajnálni kell, próbál megszabadulni az örökkévalóság szörnyű gondolatától. De nem fog menni. Csak nézzen meg egy oldalt az ihletett Szentírásban, és látni fogja ezt a nagyszerű szót: "örökkévalóság "! "örökkévalóság"! "örökkévalóság"! Csak fordítsa a fülét a hangra, amely a tudat mélyéről jön, és ugyanazt a hangot fogja hallani:  "Örökkévalóság "! "Örökkévalóság"! "Örökkévalóság"! 

Nem szabadulhatsz meg tőle, nem dobhatod el. Nem bújhatsz el a tény elől, hogy örökké élned kell így vagy úgy.

Szóval mi van a bűnnel? Nem léphet be Isten jelenlétébe. Isten és a bűn már soha nem kerül közel egymáshoz. Csak egyszer a kereszten lett bűn az Isten Fia, és lőn sötétség három órán keresztül az egész földön. Ez egy megingathatatlan igazság. Ez az égő áldozat, ami elégette a bűnt Isten szemei előtt, ez az engesztelő áldozat ami szétválasztja a bűnöst a bűntől. S aki hisz benne, nem lesz kárhoztatva, szent (elkülönített) Isten szemében.

Isten jó, efelől nincs kétség, és jóságának bizonyítéka az, hogy a Fiát adta a halálba bűneinkért. De emellett Ő szent, és a szentséget és a bűnt örökre el kell választani. És ott a Golgotán meg is lett " Bevégeztetett". Kénytelenek vagyunk ugyanarra a fontos következtetésre jutni, akik bűneikben halnak meg, mindazok, akik Isten végtelen gondviselésének elutasítása miatt halnak meg a bűn megváltása nélkül , kénytelen lesz megtapasztalni e bűnök következményeit egy örökkön-örökké tűzzel és kénnel égő tóban.

Megjegyzés: Olvasó, soha nem meditált János 3.36 "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." Csodálatos erő rejlik ebben a szakaszban. Teljesen lerombol két modern eretnekséget, nevezetesen az univerzalizmust és a materializmust. Azt mondja az univerzalistáknak: "Aki nem hisz a Fiúban, az nem lát életet", " és a materialistáknak: "Isten haragja marad rajta, ". Ha "nem lát életet", akkor nem támasztható fel az örök életre, ha pedig "Isten haragja marad rajta," akkor nem pusztulhat el teljesen.

Ebben a cikkben nem folytatjuk a vitát, de a leghatározottabban kérjük a meg nem tért olvasót, hogy álljon meg és gondolja át komolyan ezt a rendkívül fontos kérdést. Ne tévessze meg az üres szavak, ne hallgasson hamis kritikákra, amelyek meggyőzik arról, hogy az "örök" görögül nem azt jelenti, hogy "örökké tartó", mert, és ez kétségtelen, pontosan ez a jelentése, akár európai, görög, latin vagy angol nyelven. "örök " soha nem jelent "ideiglenes " vagy "ideig tartót" -  "örök" egyetlen földi nyelven sem ideiglenes, és ezenkívül ne vegye figyelembe a hamis érzelgősséget, amely meggyőzi őt arról, hogy Isten túl jó ahhoz, hogy akár egy teremtményét is kárhoztassa a tüzes tóban. Isten  igaz Igéjével, Jézus Krisztussal jelenti ki magát., amely a Bárány vére által való teljes és örök üdvösségről szól. Istenünknek nincs öröme a bűnös halálában, az Ő hosszútűrésében a mi üdvösségünk, nem akarja, hogy bárki elvesszen, hanem azt, hogy mindenki megtérésre jusson. Nincs oka annak, hogy az olvasó meghaljon. Isten arra vár, hogy kiárassza kegyelmét. Irgalmasságának kapui tárva-nyitva vannak, és ítéletének kardja hüvelyébe van téve. De gyorsan közeleg az óra, amikor minden megváltozik, és akkor mindazok, akik meghaltak bűneikben, keserű tapasztalatból tanulják meg, hogy minden hamis kritikán és hamis érzelgősségen alapuló okoskodások ellenére a bűn büntetése örökkévaló, és annak is kell lennie.

 

„Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek." (Lk 12, 4,5) 

A Jób könyvének üzenete.

 

A Jób könyvének üzenete.

„Vala Úz földén egy ember, akinek Jób vala a neve.” (Jób 1:1)

Jób története rendkívül jelentős, és minden keresztény számára tele van tanításokkal . Különös jelentőséggel bír, mert olyan kulisszák mögötti folyamatokat nyit meg, amelyek az egyszerű halandók számára láthatatlanok, de valóban megtörténnek. Ha ez a történet nem nyitotta volna fel a fátylat, s rejtve maradt volna, akkor nem hallhattuk volna,  Isten és az ördög közötti párbeszédet, amelyet a könyv első két fejezete ír le, az a szenvedés ami ezt az istenfélő embert érte, érthetetlen és rendkívül igazságtalan lenne, az a következtetésünk, véleményünk a mindent irányító Istenről, hogy Ő könyörtelen. 

Istennek azonban megvan a maga csodálatos terve Jóbbal – és ez megmutatja nekünk ebben a történetben. Amit Isten elért benne az Ő által megengedett, talán a legnagyobb az ember történetében, gyötrelmes leckét, az számunkra is a tanítás áldása! Jó lesz, ha alázatos szívvel Jóbbal végigmegyünk az ő iskoláján, és minden isteni leckét magunknak tanulunk meg! Akkor talán nem kell a saját életünkben keresztül mennünk rajtuk – legyünk olyan bölcsek, hogy tanuljunk mások hibáiból!

Jób története tehát nem mese, ahogyan ma tanítják egyesek! Isten Igéje egyszerűen és egyben nagyon hitelesen mondja: " Uz földjén volt egy ember, Jóbnak hívták"! Ráadásul ennek az embernek irigylésre méltó hírneve volt -  kivételes volt: „Bizony nincs hozzá hasonló a földön:” (1,8; 2,3)! Pedig ennek az embernek ugyanaz a bűnös természete volt, amely nem tud állni a Szent Isten előtt – újjászületésre volt szüksége! És ehhez látnia kellett magát abban a fényben, amelyben a szent Isten látta őt, és látnia kellett Istent (42,5 .6). Jób újjászületésének és elfogadásának egész folyamata leírja ezt a nagyon érdekfeszítő történetet. Az Úr segítsen, hogy hasznos leckét hozzunk ki innen magunknak!

 

„Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.” (Jób 1:1)

Amikor egy ilyen személyleírást olvasunk, természetes kérdés merülhet fel: mire van még szükség? És mit jelent ebben az esetben (Jóbbal kapcsolatban) az isteni (nevelés) fegyelem? Nem elég ártatlannak, igaznak lenni, félni Istent és menekülni a gonosztól, hogy Istennek tetsszen?

Istennek megvannak a tervei az emberrel, és minden bizonnyal eléri, amit eltervezett! Ha a lélek szent (gonosztól elválasztott) és istenfélő életmódot valósít meg, akkor ez csak az új élet erejével - az újjászületéssel - lehetséges. Ha egy ilyen újjászületés (az isteni kegyelem segítségével) nem történt meg, milyen hatalom (ha nem a Szentlélek ereje!) segítségével lehet ilyen az ember?

Ha lenne legalább egy ember a földön, aki saját erejéből és személyes jámborságából képes közelebb kerülni Istenhez, akkor Krisztus hiába szenvedett ennyit! „Mikor pedig eljött az időnek teljessége,” (Gal. 4:4). Amikor egy személy TELJES megpróbáltatása feltárta végső romlottságát, és megmutatta, hogy „hogy nincsen csak egy igaz is;” (Róm 3:10), Isten Fia jött, aki igazán igaz és bűntelen ! És az Ő igazságossága ELÉG ahhoz, hogy minden bűnöst megváltson a földön (Róm 5:18.19; 1Kor. 1.30.31; 2Kor 5:21;Ezékiel 14:12-20)!

Ennek az istenfélő embernek a sorsára esett próba története nem nonszensz (hasztalan) vagy valamiféle kísérlet a legmagasabb szinten!

Ennek a megpróbáltatások történetének meg kell mutatnia a föld minden emberének (még mielőtt Isten megadta nekik a törvényt!), hogy szükségük van egy KÖZVETÍTŐRE, aki elnyerheti nekik Isten irgalmát: „Kiengesztelést találtam” (Jób 33:24)!

 

„Jób... korán reggel felkelve égőáldozatot mutatott be mindannyiuk száma szerint” (Jób 1:5)

Ezt a gyermekeiért tette, "mert Jób azt mondta: Lehet, hogy a fiaim vétkeztek, és szívükben szidalmazták Istent." Feltűnő ennek a jámbor embernek a gyermekeiért végzett papi pártfogó szolgálata. Megpróbált közvetítő lenni köztük és a szent Isten között. De igaza van?! És nem tesz ma olyan sok keresztény szülő, aki ekkora felelősséget vállal gyermekeiért?! Ezt nem szabad összetéveszteni a gyermekekért való imádsággal: ha Jób szolgálatára tekintünk mintaként a gyermekekért való imádkozásra, akkor ez így van!

Az Úristennek hozzá kellett engednie, ehhez az ártatlan istenfélő emberhez a sátánt, aki „Körülkerültem és át meg át jártam a földet.” (7. v.). A sátán nagyon is tisztában van mindennel, ami a földön történik, és mindig megvan a maga alattomos célja Istennel és alattvalóival kapcsolatban, mert ő maga elhanyagolta Isten iránti hűségét, és fellázadt ellene. Most megpróbálja megtalálni a legkisebb igazságtalanságot, lehetőséget és elfogultságot Isten részéről teremtményével (népével) kapcsolatban, és azonnal szemrehányást tesz neki: " Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?" (9. cikk). Ezekkel a szavakkal arra utal, hogy Isten támogatót "vett" magának!( megáldotta minden anyagi jóval)

Ha azt akarjuk, hogy Isten a Védelmezőnk legyen közös ellenségünkkel (az ördöggel) szemben, akkor SZEMÉLYESEN ISMERJÜK MEG ŐT – nem csak „azáltal, hogy engedelmeskedünk a fülnek, hogy halljunk róla (Jób 42,5)! Amikor felismerjük Őt, azt is megtanuljuk, hogy NEM LEHET közvetíteni Közte és gyermekeink között, mert nekünk magunknak kell valaki, aki „mindkettőnkre tenné a kezét” (Jób 9:33)! Még akkor is, ha az emberek közül ma valaki meghosszabbítja ezt a listát az ő igazságával: „És ha volna ez a három férfiú benne: Noé, Dániel és Jób: akkor ők az ő igazságukkal a magok lelkét megszabadítanák, azt mondja az Úr Isten.… nem szabadítana meg sem fiakat, sem leányokat, hanem csak magokat szabadítanák meg." (Ezékiel.14:14.18), – nem lenne szabad alábecsülni Isten közvetítő szerepét! Mindig emlékeznünk kell arra, hogy Istennek megvannak a maga szabályai az emberekre, amelyek alapján az egész világot ítéli meg,- az Ő igazsága!

 

"És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot?(Jób 1,8)

Amikor Jób könyvének ezt a részét olvassuk, és Isten ilyen szavaival találkozunk, önkéntelenül is az a benyomásunk támad, hogy Istennek nagyon tetszik, hogy ilyen jámbor embert ajánl engedetlen ellenfelének (Sátánnak) Jób Isten rabszolgája volt, nem a sátáné. ( Róma 6:16.19; Titusz 3.3; 2Péter 2.19)!

Milyen fontos, hogy Isten felhívja sátán figyelmét emberére! Isten nem ismer tervet vagy hasznot – Soha nem keres hasznot senkitől ( Zsolt.50, 10-13; Iz.44.24; 45.12)! Azzal, hogy ezt sátán előtt mondta, talán emlékeztetni akarta, hogy elgondolkodjon és gondolja át a viselkedését. „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!” (Ézsaiás 14,12). Milyen hatalmas igazság tárul elénk itt – a büszkeség okozta a világosság angyalának, Lucifernek (sátánnak) az esését! Ezért lett a SÖTÉTSÉG fejedelme, aki a mai napig a világosság angyalaként mutatja be magát (2Kor 11:14).

A mindent tudó és mindenható Istennek azonban, aki a sátán figyelmét Jóbra irányítja, áldásos célja van az emberrel. Nevelés, Ő minden ember közelében dolgozik! Előre tudott mindent, amit a sátán megtagad majd tőle! És a cinikus "Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?" (Jób 1,9) Isten nemcsak magát Jóbot használja fel a javára, hanem családját, barátait és mindannyiunkat is, hogy tanuljunk ebből a könyvből. Áldott legyen az Ő dicső neve!

Kedves olvasók! Ha bármilyen problémát tapasztalsz az életedben, Isten talán ugyanazt akarja TANÍTANI neked, ahogy Jóbbal tette! Talán csak „Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, ” (Jób 42,5)! És az Úr meg akarja nyitni magát személyesen neked! Különleges közösséget szeretne veled, amelyre minden szentet elhív (1Kor 1:9)!

 

– Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?(Job 1,9)

Könnyű és lehetséges-e félni Istent ok nélkül? Tudjuk, hogy már a korai gyülekezetben is voltak emberek, akik úgy gondolták, hogy az istenfélelem a NYERESÉG eszköze” (1 Tim. 6.5). És nem csak így gondolták, hanem tanítottak is másokat: „Ha valaki másképpen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,” (3. v.). Ma nagyon sokan vannak azok közül, akik „másképpen” tanítanak a kereszténységben! Sok gyülekezet a gyakorlatban erre a "másik" tanításra épül! Pál apostol így tanította Timóteust: „Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál". (1 Tim.6.5)!

Amikor Jób példájára emlékezünk, legyen mindig bátorításunk és vigasztalásunk, hogy nem a sátán volt a kezdeményezője Jób családjának minden problémájának, hanem az Úr! Ő az, aki felhívja sátán figyelmét szolgájára! Ő dicséri Jóbot a sátán szemében! HAGYJA sátánnak megérinteni Jóbot! Ha ezt megértjük és emlékszünk rá, akkor könnyebben érzékeljük életünk nehézségeit, nehézségek végén Istent látjuk, aki MINDIG MINDEN mögött áll! -“de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni,”(1Kor 10,13)!

Isten tudja, hogy eredendően egocentrikusak vagyunk; A sátán is tudja ezt. Ezért a hívő érzékeny helyeit arra használja fel, hogy ne csak Istennek hivalkodjon, hanem a testvéreket is rágalmazza (Jel 12:10). Néha, mint Jób esetében, nem téved: " Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?(Jób 2.5)! Tudjuk, hogy Jób áldás helyett megátkozta a napját, és végül bevallotta, hogy ő: "Ki az mondod aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? " (42,3)!

Így lehet ez velünk is, ha nem látjuk életünk minden eseményében az „Úr, Isten… bölcs jobbját, aki megtanít minket arról, hogy mit TESZ [értünk] melyik úton KELL járjunk” Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell".(Ézsaiás 48,17)! Mindannyiunkat nagyon szeret, de soha nem vesz magának rabszolgákat és imádókat, a húsvér, a test egójából fakadókat.

 

– Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van?(Jób 1,10)

Milyen nagy irgalmasság és gondoskodás Istentől! A sátán, aki a mai szavak birtokában van, nagyon jól tudta, Kitől származik ez a gondoskodás! Isten keze által védve lenni mindenben nagyon sokat jelent! Milyen gyakran nem értékeljük ma az Úr gondoskodását és védelmét! Vagy mi, keresztények, mindig megértjük e, nem a képességeinkből, nem ügyességünkből, hanem az Ő kegyelméből és védelméből élünk és mozgunk (ApCsel. 17.28)?

A nagyon nagy élettapasztalattal rendelkező sátán, jól ismeri az ember minden befogadási képességét. Nyilván nem véletlenül fogalmaz meg ilyen követelést: "De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!" (11. cikk). „Áldom az Urat mindenkor” (Zsolt. 34:1). A hívő kiváltsága,engedelmes függősége is egyben! Mindig függünk az Úrtól, nem csak akkor, amikor minden rendben van; akkor is és nem csak akkor, ha sürgős szükségünk van Rá! Milyen jó, amikor a szívünk „minden alkalommal” áldja Őt, vagyis MINDENT hálával veszünk a kezéből!

 

Figyeljünk arra, amit a sátán mond Istennek: "Nyújtsd csak ki a kezed és érintsd meg." És akkor azt olvassuk, hogy Isten így válaszol neki: „Íme,mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet.  " (12.v). Isten soha nem bánt senkit (Jakab 1:13)! Bölcs nevelésében azonban időnként megengedheti a sátánnak, hogy megérintse a hívőt! Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy "Sőt, tudjuk, hogy MINDEN a javukra válik azoknak, akik szeretik Istent, és akiket az Ő akarata hív el." Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” (Róm 8,28)! Az isteni fegyelem jót tesz a hívőnek, mert előbb-utóbb elvezeti Isten és útjainak megértéséhez és újjászületéséhez: „Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged. Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban!” (Jób 42,5,6)!

A hit gyümölcse.

a kép csak illusztráció.

Ez a kép illusztráció.

A hit gyümölcse.

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. ( Róma 5,-8)

14. RÉSZ. János evangélium.

1 "Ne rendüljön meg a szívetek! Higgyetek Istenben, én bennem is higgyetek! 

2 Atyám házában sok lakás van. Ha nem úgy volna, megmondtam volna nektek. Mert azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.

3 És ha elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét megjövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

4 Az utat tudjátok oda, ahová megyek."

5 "Uram – szólt hozzá Tamás –, nem tudjuk hova mégy, hogy tudhatnánk az utat?"

6 Jézus ezt felelte: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül.

7 Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva ismeritek és látjátok õt."

Jézus a mi Urunk szavai, mindig Isten kinyilatkoztatása. A szavaiban igazság, kegyelem és üdvösség az örök életre. Aki meghallja szavát és hitre tér, annak örök élete van.  "Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!" (ApCsel 16,-31).

Igazán, érdemes erről beszélni minduntalan, mert ezek a fent idézett szavak, a hit gyakorlati útját fekteti le. Először az Úr azt mondja, hogy ne legyen afelől kétségetek, hogy elég e a hely a mennyben, ahova Ő szándékozik elhívni a benne hívő üdvözülteket. Azt mondja ezzel, ne törődjetek ezzel az az Ő dolga. Inkább másra tereli a figyelmet. Arra, hogy az Ő helye a mennyben van, ha akkor ott volt testben közöttük is, de nem a föld a lakóhelye, az a lábának zsámolya. Azért jött, hogy megváltsa és össze szedje tévelygő juhait mint Pásztor. És bátorítja tanítványait, hogy ők is ott lesznek ahol Ő. De erre még várniuk kellett, ugyanis Ő még nem halt meg a bűneikért és nem támadt fel az üdvösségükért. 

Aztán, Tamás feladja a kérdést "Uram – szólt hozzá Tamás –, nem tudjuk hova mégy, hogy tudhatnánk az utat?" Milyen jó, hogy vannak emberek akik nem vakon hisznek, akik mint Tamás érdeklődnek és tudni akarják, hogy mit kell megérteniük. A “vakhit”, fanatizmushoz vezet, ez kétségtelen. A “vakhit” nem igényel bizonyságot, de arra vezethet, hogy nem jut új felismerésre. A hívő embernek látnia kell szellemi szemével, hogy melyik úton jár és hova vezet. Ez a gondolat nem mond ellent a Szentírásnak, mert az Úr mondta, hogy megnyitja a szemeit a vakoknak, és a látókat megvakítja.”És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek.” ( János 9,-39) Tamás, akit sokan hitetlen Tamásnak neveznek, tudni akarja azt, hova és hogyan. Ha nem tette volna fel ezt a kérdést, mi is szegényebbek lennénk. Tamás Urának nevezi Jézust, Izraelben gyakori megszólítás volt akit tiszteltek. Ez ma is így van. Ő és Filep őszintén akarták tudni Jézustól, ami számukra érthetetlen volt. Tamás után Filep is megbátorodik és kéri az Urat, hogy mutassa meg az Atyát.”Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!” Jézus előbb megdorgálja, aztán azonnal felel neki. Itt látjuk, hogy milyen hasznos ha kérdezünk az Úrtól azt amit még nem értünk. Ezt nem kell szégyellni, mert ha némi tudás és hit hiányába vagyunk, akkor csak hasznunkra válik a felelet. Ezek a tanítványok közösségben voltak Jézussal és egymással, ezek a közösségek építő jellegűek. 

De csak akkor, ha Jézus Krisztus a középpontja az érdeklődésünknek. Se egy ember által lefektetett tanítás se felvett szokások követése, hanem az élő Isten tanácsait követve. Ez sokszor egybeesik a közösségek már felismert igazságával. Mert az Úr munkálkodik ma is, és az őszinte híveinek megadja a tiszta tanítását. 

Tamás egy olyan ember volt, aki tapintani is akarta, bizonyságot is akart, szerintem ő egy kutató személyiség volt. Nem mondom, hogy ez mindenkire jellemző, de a Tamás esetében, egy nagyobb szintre emelte. “ Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (János 20,-27,28). Meg lehet érteni Tamás hitetlenségét, akkor még az út kezdete volt. Ma már könnyebb dolgunk van, mert sok a hitbeli ismeret, az Úr szavaival élve:”Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” 

Ő volt az első a tanítványok közül, aki Jézust Istennek látta meg. Hiába Filep megkapta a választ az Úrtól, de ez a hit még váratott magára nála. 

 ".....aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány.") (Jakab 1,-6). Ha Tamás mindenben is meg akart győződni, és az Úr mondja, hogy ne legyen hitetlen, mert akkor az volt, de Ő akkor is ragaszkodott az Úrhoz. Nem hagyta el, mint sokan mások. Vannak ma is kételkedő emberek, de ugyan úgy nem tágítanak Tőle. És hányan vannak a keresztények között, akik kételkednek üdvösségükben. Ezt csak az Isten tudja. De ha megkérdezed őket, akkor azt mondják nem tudom, majd elválik az ítélet során. Ezeknek az embereknek csak azt kívánom, hogy higgyenek Jézusban és az Ő Szavában, mert Ő konkrétan  kifejezi, hogy hit által üdvözül az ember, és ez nem az emberben van, hanem Krisztusban van őrizve, biztos helyen. Ne magunkat nézzük, hogy milyenek vagyunk, hanem nézzük a megdícsőült Krisztusra, aki az Atya jobbján ül, aki elvégezte a megváltás útját, és láthatjuk sebeit szellemi látó szemünkkel, hogy mibe került neki ez a mi üdvösségünk. 

 

"Ne rendüljön meg a szívetek! Higgyetek Istenben, én bennem is higgyetek!