Ábrahám elhívása.

 

Ábrahám elhívása.

„Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy.” (Zsidókhoz írt levél 11-8)

Az egyik legnehezebb lecke – egy lecke, amelyet az Újszövetség Ábrahámról a hit hőséről szól, és elment, nem tudva, hova megy. Beszélhetünk róla mint önzetlen hűséges lélekről, bolondról, esetleg olyan emberről, aki hűséges és bolond is egyszerre.

 Ha Isten hívásának engedelmeskedünk, ahogy Ábrahám, a világ szemszögéből gyakran idiótákká válunk. Ha ezt nem is hangoztatják, de gondolják. A materialista nézetű emberek, nem is beszélve a tudósokról, akik a nagy "bumm" hipotézishez ragaszkodnak. Dehát ezért kapják a fizetésüket. Számukra hihetetlen, hogy a világegyetem Isten egyetlen szavával teremtette. És még hihetetlenebb az, hogy maga a Teremtő Isten eljött ebbe a homokszemnyi kis bolygóra, Jézus mint Emberfia, hogy a kereszten meghaljon, hogy megváltsa az embert bűneitől. Hol van ebben a logika? Ez nagy bolondság. "Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél" (1Kor.1,-25) "Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg." (Kor. 2,-14). Még nagyobb bolondság, hogy Isten a Teremtő, foglalkozik az emberrel személyesen.  

A hit kezdetben mindig tele van a bizonytalansággal, mert akkor csak a legáltalánosabb képünk van, minden részlet nélkül. Az igét hallva vagy imában állva meghalljuk Isten hívását, és azt mondjuk: Igen, most teljesen átadjuk magunkat Istennek! De idővel  történik valami, ami csak úgy tűnt nekünk, hogy Isten nem mondott semmit nekem személyesen, csak általánosan. Mindig felemel minket a csúcsra, ahonnan egy pillantással mindent látni, ahogy ezt Mózessel tette:"És felméne Mózes a Moáb mezőségéről a Nébó hegyére, a Piszga tetejére, amely átellenben van Jérikhóval; és megmutatá néki az Úr az egész földet ." (1 Mózes 34,-1). És amikor leérünk a démonoktól hemzsegő völgyekbe, ingerültek leszünk, elfáradunk, nekünk úgy tűnik, hogy ott nem tudunk átjutni Istennel. Amíg Isten megengedi, hogy a csúcson legyünk, van hitünk, bárhová is megyünk; amint lehoz minket a völgybe, egy csepp sem marad belőle, de az ilyen megpróbáltatásokon keresztül fedezünk fel a szellemi kincseket. Lehet, hogy csak velem van ez így? De gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen akivel ez néha megtörténik.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked."(1 Mózes 12,-1). Ezt mondaná a szerető Isten, aki szeret minden embert? 

 - Ha valaki személyesen találkozott Istennel, az azonnal kiderül abból, hogy valami olyasmit kell elhagynia, mint Ábrám. Krisztus is beszélt arról, hogy valamitől és valakitől meg kell válnunk. "Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14-26) Korunkban gyakrabban az érzelmi kötődés elhagyásáról van szó. Isten arra szólít fel bennünket, hogy hagyjuk el a hozzánk legközelebb álló és legkedvesebb emberek nézeteit és attitűdjét, ha nincsenek Istennel. Ezek az emberek gyakran a mi "földünkön" és rokonságunkban vannak. A hozzánk közel álló emberek iránti szeretet, amit nem kell elhagyni, a megalkuvás nélküli küzdelembe bocsátkozás lelkünk feletti hatalomért, ami szakításhoz vezet és ha nem találjuk meg a bátorságot a hit döntő lépéséhez, lassan a leghétköznapibb keresztényekké válunk...

 

Végül Istennel minden szent személyesen találkozik. És amikor Isten hív minket, hogy tegyünk egy lépést a hitben, akkor ezt a lépést csak hittel tesszük meg, nem remélve valaki más segítségét, kivéve annak a segítségét aki elhívott, Jézus Krisztus, aki erőt is ad hozzá, aki saját akaratából hívott el minket. Ez egy nem könnyű lépés, mert együtt kell élnünk azokkal, akik hatalmat akarnak gyakorolni a lelkünk felett, főleg nehéz, ha házastársakról van szó. És még nehezebb, ha a feleség hitre tért, és alárendelt marad a családfőnek. Ezek a családok különös istápolást igényelnek az Úrtól. Ha a hitük nem gyengül, akkor az Úr csodákat fog tenni a béke megőrzése érdekében, nem károsítva személyiségüket. Hiszen a háborúskodás rossz nevelést ad a gyerekeknek, ha vannak. Az igazság az,hogy amit megígért az Isten, azt be is tartja, tehát a hit lépésére válaszol, megadja az erőt is,ha nem vagyunk hozzá hűtlenek.

Isten szeretete és áldása.

 

Isten szeretete és áldása.

"Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért." (1János 4-9.10)

Istennek van egy olyan tulajdonsága, amelyet nem szeretne magának fenntartani: ez a szeretet. Isten szeretete arra törekszik, hogy betöltse az emberek szívét és boldoggá tegye őket. Mivel az ember szíve egoisztikus, nehezebben érti meg Isten szeretetét, mint szentségét. Már úgy értve, hogy előbb a szentségével találkozik és beleássa magát a Biblia kutatásába, az önfejlesztésbe. Az Úr Jézus mindig mások hasznát kereste, nem önmagának hasznát. Ezért sokan nem fogadják el Őt a személyiségét. Ezek voltak az írástudók Izraelben. Akik a betűk mögött nem látták Istent. Ma is sok keresztény iskolák egyetemek léteznek akik tanítják a Szentírást. De hányan vannak azok miután megismerték Krisztus tanítását, megismerték e magát Krisztust. A tapasztalatok szerint, kevesen követik Őt. Az új keletű gyülekezetekben is, Isten mérhetetlen áldását hirdetik, amellett nem őrzik és nem követik tanácsait. Csakis azért, mert nem ismerik a személyét.

„Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!” (Jób 5-17). "Az Úrnak fenyítését fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását."(Péld. 3,-11). 

 

Talán túl durvának tűnnek számunkra ezek a szavak; nem akarjuk hallani őket. Az anyagi jólét nem Isten áldásai közé tartozik? Kérdezem. Vajon nem Isten ad-e minden ajándékot, egyben őre is minden embernek? " Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Jakab 1-17; Máté 5-45). "'És itt tanuljuk meg, hogy boldognak kell tekinteni azokat, akiket Isten valójában megbüntet! Mert kit büntet Isten? - a törvényes gyermekeit. A világ gyermekeit nem bünteti nem fenyíti, még nem jött el az ideje. Nem az anyagi jólét határozza meg, hogy ki élvezi Isten áldását. Kétségtelen, hogy Isten szereti adni az ajándékait. Mennyi mindent kapunk Tőle nap mint nap, ami boldoggá tesz minket, és ezért hálásak legyünk Neki! Nos, hajlamosak vagyunk elfelejteni az Adományozót, közben élvezzük ajándékait. A világ fiai, maguknak tulajdonítják elért egzisztenciális eredményeit, kreativitásuk, karizmájuk netán szerencséjüknek köszönhetik az elért anyagi jólétet. 

 Ha sokáig minden jól megy az életünkben, kezdjük azt hinni, hogy meg vagyunk Isten nélkül, és könnyen elfelejtjük, hogy sok minden van a világon, ami nem Istentől származik: kétes örömök, az ami nem becsületesen úton volt szerezve, ezek csak  táplálják büszkeségüket, ez minden eltávolít Istentől. Ezért Isten időnként kénytelen beavatkozni az ember életébe, hogy elvonja a figyelmét a felesleges dolgokról. Elkápráztat és elvarázsol minket, amit a világ kínál. Isten ki akar vezetni minket ebből az állapotból, hogy meglássuk, mi az igazi érték az örökkévalóság számára. Isten szeret minket, ezért megengedi a szenvedést rövid földi életünkben, hogy elhagyjuk, és ne járjunk tovább közömbösen a pokolba vezető úton. Az igaz szeretet csak így működhet, nem igaz? Célja az áldás! De hagyjuk beszélni a Szentírást:

 

"Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk."( Jakab 1,-12..18).

Erőszak.

 

 Erőszak.

"A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. (1Mózes 6-11..13)

Miért van annyi erőszak ezen a földön? Úgy tűnik, az emberek ősidők óta teszik fel ezt a kérdést. A fenti versekben Isten közvetlenül jelzi az emberi szív állapotát.

Az "erőszak" szó egyik jelentése a törvénytelenség, az Isten által adományozott szellemi rend, a lelkiismeret elleni brutális erőszak, ami nem a Mózes törvényét jelenti csak. Sokkal magasabb rendű még törvény betűi előtti időszakra vonatkozik. Ez a az Isten szellemi törvénye, ami ma is ugyanaz. A lelkiismeret hiánya a személy megvetését vonja maga után. Lucifer volt az első, aki ilyen módon fellázadt gőgösségében  Isten akarata és jogai ellen. A második eset Ádámot és Évát érinti, akik megszegték Isten parancsát a jó és a rossz tudásának fájáról származó gyümölcsre vonatkozóan (lásd 1Mózes 2-16,17). Az emberiség a kezdetektől a mai napig figyelmen kívül hagyta és megszegte az Isten által létrehozott rendet. Milyen gyümölcsöt terem a szülők engedetlensége? Gyilkosságot szül az utódokban. Nem is olyan sok idő telt el az első gyilkosságig.

Erőszak, mint olyan, már azonnal megtörtént, a paradicsom elhagyása után. Testvérgyilkosság. Ábel és Káin azelőtt nem láttak gyilkosságot, kivéve az áldozati bárány megölése Isten oltárán,amit Ábel hittel áldozott Istennek. Káin ezért dühös volt, és az Ábellel folytatott beszélgetés során "fellázadt (testvére ellen) ... és megölte" (1Móz 4-3 ... 8). Ha nem adunk megfelelő helyet a Teremtőnek a szívünkben, akkor valójában erőszakkal cselekszünk, és megpróbáljuk ráerőltetni akaratunkat másokra, nemcsak testi hanem ideológiai erőszakkal, ami aztán háborúhoz vezet, méghozzá testvérháborúhoz. Ne is menjünk messzire a történelembe, a balkáni háború és az ukrán-orosz konfliktus. Már az is erőszak, ha akaratunk ellenkezik az Isten akaratával. 

Micsoda kontraszt ebben a tekintetben az Úr Jézus személyisége! Élete valóban az Atya akarata teljes alárendeltségét jellemezte. Így olvassuk Jánosnál. 4-34: "Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem." És mi lett a következménye?- az erőszakos  ideológia a halálba taszította, mert Ő jobb volt mint Ábel, a világ meg rosszabb lett mint Káin. Ézs. 53-9 a következőket mondja: "És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.." Jobb tesztet nem lehet találni az ember romlottságának bizonyítására. Azért aki úgy dönt ma is, hogy követi Jézust, ne várjon megértést és jutalmat a világtól. A legközelebbiektől a legtávolabbiakig, ha nem is testileg bántalmazzák, de ellenszenvet vált ki, csak azért mert szabadon követed Krisztust, aki már előtted meghalt az emberek bűneiért, pedig te nem is vagy olyan mint Ő, elég csak egy lépést tenni Krisztus felé az Isten igazságában, máris ellenszenvet vált ki még a keresztények között is. Az isteni rend kimondja, hogy az is gyilkos aki gondolatban, szavakkal is tud ölni, mert az a romlott szívéből ered. 

 

Ez az oka annak, hogy egyetlen ember sem hasonlítható az Úr Jézushoz, se belül, sem kívül. Bármilyen szerény  is legyen az ember, bűnös Isten szentségével szemben. Az erőszak, mint a rák, terjed ezen a világon, és a nemzetek és a testvérek a testvérek ellen erőszakhoz folyamodnak, miért? - a gonosz szív és az irigység a hatalomvágy, nyereségvágy, gőg és büszkeség, az isteni szeretet hiánya miatt. A politikusok ideológiával csomagolt meztelen valóság, a mások feletti uralom vágy. Atrocitások és törvénytelenségek, olyan régiek, mint a világ, és Isten özönvízzel elpusztította az első világot, és ez a világ fel fog égni. De Isten elsőként Noé bárkájában adott esélyt az üdvösségre, ahova csak nyolc ember ment be, most Jézus Krisztusban a menedék, aki hisz benne, az üdvözül.

Más világ.

 

„Más világ”

„s monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked.” (1Móz 12-1).

Alfred Tennysonnak van egy „A más világba” című verse, ami nagyon jól mondja, mi történik, ha hitből cselekszünk.

–" Naplemente és az esti csillag fénye, 

   és tisztán hallom egyedül a hívást!"(részlet)

Isten hív egy más világba, “Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy….Várta ugyanis az alapokkal bíró várost, melynek készítője és építője az Isten.” ( Zsidók 11,- 8..10)

Bárhová is hív minket Isten, hittel kell elindulnunk. Persze, ha Isten elhív minket valahova, mert Isten lepecsételt csomagot ad, és nagy dolgokra küld. Isten szemében minden dolog nagy, ha az kicsinek tűnik a mi szemünkben is. A hit soha nem tudja, hová indít; A hit csak azt TUDJA, KI vonzza és szereti Őt. Lehet, hogy nem tudjuk, merre vezet az utunk, de tudjuk, KI hívott, a Szent Szellem hív általa kijelölt cél felé. A cél a mennyei Jeruzsálem, az út ami oda vezet Jézus Krisztus.  Mindannyian ihletet meríthetünk a hittel teli élethez, és tisztázhatjuk néhány kérdésünket, amelyek ebben az életben felmerülnek, utalva Ábrahám életére, egy olyan emberre, akit gyakran „a hívők atyjának” neveznek. És Ábrahám példájából, gyengeségeiből és engedelmességéből sokat tanulhatunk. A hit általi életet a legapróbb részleteiben is megismerhetjük Ábrahám életében.

Isten hívása.

Isten hívása mindig el van vetve az igében, de gyakorlatilag, homályos, megfoghatatlan, mint a tenger vagy a hegyek hívása, amit csak az hall, akinek a lelkében a tenger vagy a hegyek hangja él. Ugyanígy ISTEN HÍVÁSÁT CSAK AKKOR HALLHATJA MEG az ember, AKIBEN ISTEN Szelleme él. Ezt sokan tapasztalták, hogy ha naponta is olvassuk vagy hallgatjuk a Szentírást, nem mindig halljuk meg a hozzánk szóló igét. Ez néha évekig is eltart amíg az ige ami megindító, megelevenedik a szívünkben. De az Isten tudja mikor és melyik rész válik számunkra osztályrészül.

Isten az embert önmagával való közösségre hívja, az Ő egyedüli ismert céljaira, és a hitünket próbára teszi, hogy hittük-e, hogy Isten tudja, mit akar. Amikor Jézus azt mondja: „Kövess Engem”, SOHA NEM MONDJA, hogy hova kövessen. A követendő útvonalat teljesen az Ő kezébe kell helyezni. És elkezdünk alkudni, konzultálni a "de"-vel és a "hogyan", és megkérdezzük Istent, mi vár ránk, ha mégis úgy döntünk, hogy elmegyünk. De a Krisztus követői nem kérdezik hova és hogyan: "Mialatt az úton mentek, valaki megszólította: "Követni foglak, akárhová mégy is." (Lk 9-57). És ha meghalljuk az ige által a hívást, nem a mi dolgunk, MI LESZ AKKOR, HA ISTENNEK ENGEDELMESKEDÜNK. Az embernek el kell indulnia Isten hívására, teljesen és feltétel nélkül alávetve magát Istennek, hátrahagyva minden gyáva bölcsességét, örömmel és bátorsággal követni azt a célt amit kitüzött elé az Úr. Nem félve az uton lévő akadályoktól minden következménytől. De a hit élete egyáltalán nem vak fanatizmus. (a fanatizmus az, amikor átadjuk magunkat egy ismeretlen erő hatalmának). A hit az, amikor átadjuk magunkat annak a hatalmának, akit TÖKÉLETESEN ISMERÜNK, mert Ő kinyilatkoztatta magát nekünk Jézus Krisztusban. És ha szoros közösségben élünk Mennyei Atyánkkal, és néhány parancsa meglep minket, ez csak egy plusz lehetőség számunkra, hogy beismerjük, hogy a legapróbb részletekig mindent megtesz az életünkben, gondviselése szerint. Isten hívása csak akkor válik világossá, ha engedelmeskedünk neki, nem úgy, hogy mindent „igen” és „ellen” mérlegre teszünk, és megpróbálunk mindent logikusan igazolni. (a racionalizmus az elménk helyes döntése lehet, de a hit a bizalmon alapszik ). Ezt a hívást nem mi találtuk ki, hanem Isten; és csak az engedelmesség útját nézed, megértjük, mi Isten gondolata, mert Isten megvilágítja az emlékezetet. Útközben kicsomagolja a nekünk szánt akaratát. És amikor meghalljuk Isten hívását, az ige hallatán, már nem az a dolgunk, hogy vitába szálljunk Istennel, és  feltételeket szabjunk: ha engedelmeskedünk Neki, elmagyarázza nekünk, mit ért elhívása alatt. Amíg a felvilágosításra várunk, egyszerűen nem  engedelmeskedünk. De az Úr mindig megvilágítja az első lépést, s ameddig nem lépünk, a második lépés nem lesz világos. Azért mondja az Úr, hogy legyetek olyanok mint a gyerekek. És amint engedelmeskedünk, azonnal minden kiderül, és visszanézve nyugodtan mosolyoghatunk: "Mindent jól csinál!" Nem látunk magunk előtt semmit, de Isten felettünk áll, és bíznunk kell benne. 

"Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának; És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt."(Máté 4,- 18,19,20)

"A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem."

 

( Márk 8,-34).

A judaizmus befolyása a kereszténységbe.

 

A judaizmus befolyása a kereszténységbe.

A kereszténység alatt értem azt a világvallást ami nem kevesebb milliárdos nagyságrendű. Amit Pál apostol a Timóteushoz írt levelében, "nagy háznak" nevez. Ez egyben egy prófétai előre látás, de már az ő idejében kezdett kibontakozni. Figyelemre méltó, hogy akkor még nem jelent meg az a kifejezés, hogy keresztény. Ezt a későbbiek folyamán csempészték be az Újszövetségbe a másolók és a fordítók. Maga a kereszt szó nem volt ismeretes az első gyülekezetben. És az Ószövetség se említ róla semmit. A sokak által használt kereszt szó, gondolom, hogy a római kínzó eszközre utal, de ez nem fedi a valóságot. De ha valaki azt mondaná, hogy ez a szó többet jelent mint maga a kínzóeszköz, feltéve, hogy a szó töve, a kereszteződést jelentene, akkor ez se az a szó ami illene a (Keresztelő) Bemerítő Jánosra, ugyanis a Jordán folyó ahol János bemerítette a hívő zsidókat, a Szentírásban a halálba és az életre való bemerítkezést jelenti, nem kereszteződést. Azért Jézus is bemerítkezet, előre mutatván, hogy meg kell halnia és fel kell támadnia. 

 Már innen kezdődik az a tévhit, amit meggondolatlanul használnak a keresztények, hogy a vízben való bemerítés, keresztelést jelent. Annyira beágyazódott a köztudatba ez a terminus, hogy már se véső se kapa nem vájja ki a köztudatból. Az érthetőség kedvéért én is használom a keresztény kifejezést, annak okáért is, mert ez egy vallás csoport meghatározó gyűjtő neve. 

A gyülekezet kezdetén, amikor a Szent Szellem kiömlött a hívő zsidókra, prozelitákra és a pogányokra, egy elhatárolt egységet alkottak, ezt görögül ekklésiának nevez a Szentírás: "Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni"(ApCsel 5,-13). De az idők folyamán,már az apostolok idejében ez az elhatárolódás meggyengült. Az okát látjuk a Jelenések könyvében az Efézusiakhoz írt üzenetben :" De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad."

 Tehát elindult az a folyamat, amit az Úr Jézus a mennyeknek országa példabeszédeiben elmondott. "Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, amelyet vévén az ember, elvete az ő mezejében; Amely kisebb ugyan minden magnál; de amikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain." ( Máté 13,-31,32). Nincs itt helye, hogy magyarázzuk a jelentését, de annyit elmondhatunk, hogy ez a példabeszéd arra utal, hogy a mustár magból kifejlődött fára fészket raktak az égi madarak, (nem mennyei) ami negatív jelenség.

 A judaizmus befolyása sokkal erősebb mint a hitre térő pogányoké, mert a zsidóknak már meg volt a tudásuk Istenről a szövetségek által, és ezt magukkal hozták a gyülekezetbe. Még akkor nem volt a kanonizált Biblia, az Ószövetségből merítették az Istenbe való hitet, a Szent Szellem által, és az evangélium kézzel másolt, sokszorosított apostoli levelek voltak birtokukban. De az idők folyamán sok hamis irat is terjedt. Pál apostol ezt meg is említette. Nem idézek a Bibliából, a rövidség kedvéért. Példának okáért csak annyit, hogy az első Jeruzsálemi zsinat Kr. u. 49-ben volt még az apostolok részvételével, itt is láthatjuk az erőszakos befolyást. A buzgó antiochiai zsidók követelték a körülmetélést; a zsinaton a farizeusok közül megtértek szintén úgy nyilatkoztak, hogy a megkeresztelkedett pogányokat körül kell metélni (ApCsel. 15,6) Aztán egymás után követték a zsinatok a már kereszténységnek titulált vallásban. A megosztottság lett a jellemző. 

Ma már annyira elfajult az eredetihez képest, hogy felismerhetetlenné vált az Istentől megalapozott gyülekezeti forma. 

Amellett a kereszténység átvette a judaizmus ünnepeit vegyítve a pogány szokásokkal. Egy hibrid, nem Isten által épített házban ma már vegyesen minden megtalálható. Például a husvét ünnepe, amit a judaizmusból vették át. Ez a zsidók megemlékezése az egyiptomi fogságából való szabadulást jelenti. Semmi köze a Krisztus követőihez. Az Úr ezt nem hagyta ránk, mert nem minket érint. Az Úrvacsora az amit ránk hagyott, a halála és feltámadása megemlékezésére. De ez se ünnep, ha örömött is vált ki a lelkünkben, ez megemlékezés, ami nincs időhöz kötve. Ezt a két fogalmat egybe mosták a nem körülmetélt szívű vallási vezetők. Ugyanúgy az adventi ünnepet, ami nagyon szép lehet de nem igaz. Teljesen hit romboló hatása van. Ezt így értelmezik röviden: "Az adventi időszak a készülődés időszaka, amely Krisztus második eljövetelére, az idők végén és Urunk karácsonyi születésének évfordulójára irányítja szívünket és elménket." Egyetlen szava sem igaz. Itt azért meg kell állnunk, mert máglyán fognak elégetni mint eretneket, ha nem hozok fel tényeket. Ahogy az egyik testvér mondja, a forgalommal szemben megyek az autópályán, de lehet, hogy én megyek a jó irányba. 

Először is az ekklésia, Krisztus egyháza nem a második eljövetelét várja, hanem a megjelenését a felhőkben az övéiért, ami megelőzi a Krisztusban elhunytak feltámadása, ami egy szempillantásra megelőzi az élők átváltozását.  “Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.(1 Thess. 4,-16) " Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk."( 1 Kor.15,- 51,52).

Ez az esemény váratlanul fog eljönni, ugyanúgy fog megjelenni Krisztus Urunk ahogy elhagyta a földet. Az Apostolok cselekedete első fejezetében 9,10,11- ben látjuk hogyan távozott az Úr: ” az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.”  Vegyük figyelembe, hogy a szó “ tőletek” azt sugallja, hogy visszajön hozzájuk ugyanúgy ahogy elment, csakhogy a lába nem érinti a földet, az Olajfák hegyéről szállt fel, és oda fog lépni majd a második eljövetelekor, de a két esemény között  elragadja magához a mennybe az övéit. Aki nem látja ezt a különbséget, akkor én nem tudok segíteni. 

 Az advent fogalma azért káros, mert egy fix időt tesz lehetővé a felkészülésre, de egy okos logikus gondolkodású ember ellentmondásba ütközik. Az advent azt sugallja, hogy van idő még a felkészülésre, ami csak abban igaz, hogy ha a második eljövetelhez köthető, akkor bőven van idő. “Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,” (2 Thess 2,- 2,3) Az antikrisztusról beszél Pál apostol ebben az ige szakaszban. Tehát azt látjuk, hogy ez a prófécia nem teljesült be még. Ez azt következteti, hogy Krisztus második eljövetele, minimum hét év mulva lesz, ha ma lép hatalomra a bűn embere. De ez még nem történt meg, de láthatóan folyamatban van. Akkor mire kell nekünk felkészülnünk, melyik eseményre kell várnunk? Az antikrisztus hatalomra lépésére, vagy az azt következő Krisztus második eljövetelére. Az ekklésia, Krisztus teste, akik üdvözültek a hitük által, a megjelenését várja minden pillanatban, hogy magához ragadja a dicsőségbe ahol Ő lakozik. A felkészülésük megtörtént, mert már elfogadták a Krisztus vére által adományozott üdvösséget. Azért az advent erkölcs romboló is, mert ad időt még a bűnözésre és gyónásra, mert megvan szabva időben a felkészülés. De az ige azt mondja: “ Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.” ( 2 Kor. 6,-2). Igen ez a napja, nem a holnap napja. 

Tudom, hogy e köré lehet más tanításokat fűzni, okos magyarázatokkal győzködni, de a lényegen nem változtat. 

 Az erős befolyása a judaizmusnak az, hogy az Ószövetségi igéreteket amik Izraelre vonatkoznak, átültették a kereszténységbe. Ravasz fogás monhatom.

 

 A karácsonyról már nem is írok semmit, mert az teljesen ellentmond a Szentírásnak. Vagyis, nem ír róla semmit, de azért én nem tartom halálos bűnnek azt ha valaki tartja az ünnepeket, de én azt nem teszem ami nem kedves az Úrnak, hogy hiába ne szeljem a levegőt. Így ír erről Pál apostol : “ Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. ( 1 Kor. 9,- 24,..27).

Betegség és gyógyulás.

 

Betegség és gyógyulás.

A Szentírás számos részletet tartalmaz, amelyek megerősítik, hogy a betegség egyfajta büntetés volt Istentől az emberek bűneiért. De Jób esetében inkább a szellemi megújuláshoz vezete. De ez ma is igaz sok esetben, a betegségek által az ember Istent keresi, és ha az Úr meghallja imáját, megújul szellemileg. Ez az elsődleges célja Istennek. A testi egészség is számít, de az másodlagos. Ahhoz, hogy meggyógyuljanak a betegségükből, az emberek tekintete Istenre kellett irányulnia.

Isten ma is ezt akarja tenni. 2 Krónika 16,12 azt mondja, hogy Asa "betegségében nem az Urat kereste, hanem az orvosokat", talán azokat, akiket a mágiát társították gyógyításra. Ma inkább a materialista hozzáállás jellemző az orvoslásban, de vannak mágikus pszichológiai elemei is. Ebben teret kap a sátán, ugyanis a természetfeleti, rejtett  ellenőrizhetetlen ember által szférába emeli a tudatalatti képességeit.

A betegségben szenvedő hívőnek támaszkodnia kell az Úrra, és el kell gondolkodnia azon, miért küldte neki a betegséget. Az egyik figyelemre méltó igeszakaszban ezt tudhatjuk meg: 

Zsoltárok 41:1. "Boldog, aki a nyomorultra gondol;"(arra aki szegénnyé lett értünk, Jézusra) 41: 3; „Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében. Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!”

Most nem lenne szabad azt gondolni, hogy az orvosok feleslegesek. Lukácsot szeretett orvosnak hívták, bár semmi sem ismert, hogy ilyen jellegű tevékenységet folytatott volna.

Az 1Mózes 50,2 azt mondja, hogy József megparancsolta az orvosoknak, hogy balzsamozzák be apja testét. De ez az egyiptomi tudásból és szokásból származik.

Isten megígérte az izraelitáknak, hogy ha engedelmeskednek neki, megvédi őket az Egyiptomban előforduló betegségektől. Léteznek egyiptomi betegségek, mindenekelőtt egy keresztény lehet beteg e világ betegségében. Lelkileg és testileg is. Általános betegségek mint a vírusos betegségek, érinthetnek akárkit, a lelki betegségek pedig egyéniek. De a hívőt a világ pszichéje és hisztériája, nem kell hogy befolyásolja. Ettől a hívő védve van Isten kegyelméből, hacsak nem engedi önszántából hatni magára ezt a befolyást. Ennek a befolyásnak az eredménye a félelem és a bizonytalanság. Most épp aktuális a pandémia okozta hisztéria idejében. Ez is egy lehetőség felismerni magunkban a hitünk gyengeségét vagy erősségét. De akiben egy kis Istenben való hit van, ezt az Úr megerősíti a betegség súlyához viszonyítva. Ahogy ez volt Izrael esetében.

De az Úr volt népének – Izraelnek – gyógyítója; Bármikor kész volt gyógyítani és helyreállítani (Jer. 8:22). Jób mély keserűséggel a lelkében elismerte, hogy barátai „haszontalan orvosok”; nem értették meg ügyének minden körülményét, hanem csak fokozták szenvedését (Jób 13,4).

Milyen rossz, ha az emberek (barátok) felvállalják mások gyógyulását, és nincs hivatásuk és gyógyító ajándékuk. Ez nagyon komoly, amikor a szuggesztió hatását alkalmazzák, mintha az Istentől való eszköz lenne.

Az Úr Jézus nemcsak a betegségeknek, hanem a léleknek is nagy gyógyítója volt (Lukács 4:23). Egy nő, aki mindenét orvosokra költötte, de nem gyógyult meg, egy pillanat alatt gyógyulást kapott az Úrtól (Lk 8:43.44) Mindenféle „hókuszpókusz” nélkül.

Jeremiás próféta kétszer is megjegyzi, hogy semmi sem fogja meggyógyítani az embereket, ha Isten ítélkezik felette – „orvosságok és balzsam nincsenek számodra." (Jer. 30,13; 46,11) Semmiféle vakcina nem védi meg az emberiséget, ha Isten úgy akarja. Ez egy "egyiptomi" (világi) betegség. Teljesen lényegtelen, hogy mesterséges e vagy sem a vírus. Isten által szabadalmaztatott. Az új világrend, az antikrisztus hatalmának az előhírnöke. Mert minden próféciának be kell teljesednie. 

A Példabeszéd 17,22-esben ez áll: „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.."

A világ azt mondja: "ép testben, ép lélek", de ezzel nem tudok egyetérteni. Amikor a lélek békét nyer Istennel, akkor az egész szellem és lélek örvend, és ez hatással van a testre is.

Nem láttál fogyatékkal élőket boldognak és örömtelinek lenni? Betegségtől van az örömük, vagy a Szellemtől? Minden a szellem,  állapotában rejlik.

Ha hisszük, hogy a szellemünk a mennyben van elültetve, akkor a hústest egyáltalán nem használ, nem lesz gátja a szellemi életnek. Akik megalázzák magukat és megtörtek az Úr hatalmas keze alatt, azoknak a betegség és a halál is nyereség. Mert ők tudják, hogy kinek a kezében vannak. Ha csak önmagával foglalkozik, az levertséghez vezet, a szív pedig érzéketlenné válik, nincs öröme és ereje az Úr követésére. 

 

Kétségtelenül megbetegedhetünk azokkal a betegségekkel, amelyek a világon vannak. Nem vagyunk mentesek ettől. Az Úr nem volt beteg, mert nem volt bűn benne. De a mi betegségeinket Ő viselte. Nem vagyunk elszigetelve a vírusoktól és a különféle fertőzésektől.

 

De milyen csodálatos nekünk, Krisztusban hívőknek, hogy Ő is orvos. Hozzá fordulhatunk bizalommal és bármi történjék is, abban a tudatban, hogy Ő törődik velünk, és minden a javunkra válik. Még a halál is nyereség számunkra, mert saját szemünkkel meglátjuk a dicsőség Urát. Az ilyen reménységgel élő hívő keresztény lélekben vidám lesz, mert tudja, kiben hisz.

Örök büntetés.

Örök büntetés

Nem ijesztgetés céljából írom ezeket a sorokat, hanem tényfeltárás miatt. A szabadítás reményében, ha egy lelket is megérint, már elérte célját. A népi bölcsesség azt mondja “jobb félni mint megijedni”.

Eljön az az idő, de már a küszöbén vagyunk annak, hogy a Bibliát nem szabad lesz idézni nyilvánosan, Illetve, egyes részeit nem lesz szabad se publikálni se értelmezni itt Európában. Állítólag, sérti az emberek jogait. Ugyanis a világi demokrácia védeni véli a kisebbségi jogokat, és zárva igyekszik tartani a füleket. A politika nem az én asztalom, de azért vak se vagyok, meg a Szentírás is erre utal a próféciákban.

Mi (testvérek) hisszük, hogy Isten Igéje rendkívül világosan és teljes mértékben tanít a büntetés örökkévalóságáról. Az „örökkévalónak” fordított szó körülbelül hetvenszer fordul elő az Újszövetségben. Íme néhány példa. "vettetned az örök tűzre." (Máté 18,8). „Hogy örök életünk legyen” (Máté 19:16)."És ezek örök gyötrelembe mennek" (Máté 25,46). És ugyanebben a versben:  "Az igaz az örök életre ". "De örök kárhoztatás alatt áll" (Mk 3,29). "Hogy befogadjanak téged az örök hajlékba " (Lk 16,9). "jövendő világon pedig örök életet." (Lk 18,30). "Hogy mindenkinek, aki hisz Őbenne, örök élete legyen" (János 3,15.16.36). "Aki elhívott minket az örök dicsőségre " (1Pét 5,10). "Urunk és Üdvözítőnk örök országában " (2Pét 1,11). 

 

Tudjuk tehát, hogy az örök büntetés tanának ellenzői azt próbálják bizonyítani, hogy az "örök" szó nem azt jelenti, hogy görögül "örökké tart", és ez az egyik oka annak, hogy oly sok részt idéztünk. amelyek a görög szót (aionios) használják, és amelyekben a Szent Szellem oly sokféleképpen használja őket. A gonoszok büntetésének leírására is ez a szó vonatkozik, az igazak által elnyert életre is, az általuk élvezett üdvösségre és megváltásra, a várt dicsőségre, a lakhelyre, amelyben lakni remélnek, és az örökségre, amelyre várnak. Sőt, Istenre és a Szent Szellemre is vonatkozik, ezért ha azt mondjuk, hogy a gonoszok büntetésére alkalmazott "örök" szó nem azt jelenti, hogy "örökké tart", akkor hol a garancia, hogy a megváltottak életére, boldogságára és dicsőségére alkalmazva van ez a jelentése? Milyen garanciákat fog nyújtani az, aki képzettsége miatt a hetvenből hét esetet választ, ahol a görög szót használják, és azt mondja, hogy ebben a hét esetben ez nem azt jelenti, hogy "örökké tart", a többiben meg igen? Egyáltalán semmi garancia. Akármennyire is beszélhetsz isteni kegyelemről és irgalmasságról, arról, hogy Isten irgalmával összeegyeztethetetlen, mint az örökkévaló büntetés, igazságtalanság lenne, egy emberöltő alatti bűn ami véges, és a büntetés végtelen örökkévalósága között. Ha ez így lenne, akkor a Szentírás más szavakat használna, Megítélésünk szerint a Szentírás elég világos ahhoz, hogy több tízezer ilyen érvelést félre söpörjünk, még akkor is, ha azokat egy tanult dogma támasztja alá, amely azt feltételezi, hogy "örök" nem jelent görögül, örökké tartó.

De a büntetés örökkévalósága nem csak a Szentírásban van olyan világosan megfogalmazva, mint magának Istennek vagy bárminek, ami hozzá tartozik, örökkévalósága; emlékezünk arra is, hogy ez megváltoztathatatlan igazságként más igazságokból következik, amelyeket mindenki egyetlen kérdés nélkül elfogad. Vegyük például a lélek halhatatlanságát. Az ember bukása érintette ezt a kérdést? Szerintünk nem. Az ember a Mindenható lehelete teremtette, egy halhatatlan szellem tulajdonosává, és nincs jogunk azt állítani, hogy bukása ezt valamilyen módon befolyásolta. Lelkéhez képest halhatatlan volt, halhatatlan is marad, és halhatatlannak kell lennie. Igen, valahol örökké léteznie kell. Ez egy szörnyű gondolat! Sokan nem szeretik ezt hallani. Inkább azt mondanák:  "Együnk és igyunk, mert holnap meghalunk". Szeretnének az örökre elpusztuló állatokhoz hasonlóan elmúlni. De az embernek szembe kell néznie az örökkévalóság szörnyű valóságával. Akár meg van mentve, akár nem, ezt nem lehet elkerülni. Az embernek vagy tagadnia kell a lélek halhatatlanságát, vagy el kell ismernie a büntetés örökkévalóságát.

Ismét vegyük az engesztelés tanát. Ha a bűnért a büntetés kevesebb, mint az örök büntetés, akkor mi volt a végtelen áldozat az üdvösségért ebből a büntetésből? Nem lenne szükség a megváltásra, a pokoli lángtól, ha nem lenne örökkévaló. Isten Fiának páratlan, felbecsülhetetlen értékű, isteni áldozata se lenne szükséges? Jézus azért ontotta drága vérét, hogy megmentsen minket bűnösségünk következményeitől, és ezek a következmények csak átmenetiek voltak? Akkor a purgatórium sátáni tanítása váltaná fel, az örök életre való alkalmasságot. A tisztítótűz, ami halálunk után megtisztítana, azután Isten magához venné azokat is akik életükben gyűlölték Őt. De akkor miért tenne kivételt a sátánnal? Vagy talán egy közösségbe olvasztaná a mennyek országában a tömeggyilkosokkat az Isten imádókkal? Ez még számomra is sértő lenne. Ez a tanítás erkölcs romboló is egyben. 

Ilyen feltételezést soha nem ismerhetünk el. Add meg nekünk a végtelen áldozat igazságát, és mi bebizonyítjuk vele az örök büntetés igazságát. Nem tulajdonítunk súlyt annak az érvnek, hogy nincs arány a több évnyi bűn és az örökkévaló gyötrelem között. Nem gondoljuk, hogy ez a dolgok valódi mértéke. A kereszt az egyetlen mérce, amellyel az igazi eredményt lehet elérni, és hisszük, hogy akik tagadják a büntetés örökkévalóságát, azok rágalmazzák a keresztet, és az ideiglenes büntetéstől való megváltás eszközévé teszik.

Még egy szó arról az elképzelésről, hogy Isten jelleme összeegyeztethetetlen a büntetés örökkévalóságával. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a gondolatnak. Úgy tűnik, azt gondolják, hogy az isteni irgalom és jóság nem viseli el az örök szenvedést. De azok, akik ilyen gondolatot terjesztenek elő, elfelejtik, hogy a kérdésnek van egy másik oldala is, amelyet figyelembe kell venni, ha helyes következtetésre akarunk jutni. Mi a helyzet az isteni igazságossággal, szentséggel és igazsággal? Nem kellene mindezt figyelembe vennünk? Alapozhatjuk-e érvelésünket az istenség bizonyos tulajdonságaira, és figyelmen kívül hagyhatjuk a többieket? Természetesen nem. Mindent együtt kell néznünk. Krisztus keresztje mindegyiket kiegyensúlyozta minden értelmes teremtmény számára. Erről a keresztről küldte le Isten tökéletes szeretetét a bűnösnek, de a bűn elleni tökéletes gyűlöletét is. Ha valaki szándékosan elutasítja az üdvösségnek ezt az egyetlen módját, ez tökéletes eszköz, ez az isteni gondviselés, akkor mi van még hátra? Isten nem engedheti be a bűnöst a jelenlétébe. Az ő szemei ​​túl tiszták ahhoz, hogy lássák a gonoszt, és nem láthatják a gonoszságot. Megmondják-e nekünk, mit tegyünk, akik tagadják a büntetés örökkévalóságát? Hogyan lehet ezt a problémát megoldani? Azt mondják, teljes pusztulás - vagyis az ember úgy hal meg, mint egy állat. De ez nem jó! "És teremté az Úr Isten az embert a föld porából, és lehelte orrába élet leheletét, és az ember élő lélekké lett " (1Móz 2,7). Törölték valaha? Van-e Isten egész könyvében egy árnyék is a teljes pusztulás elmélete alapján? Ha igen, mutassák be. Egy szánalmas trükknek tekintjük az egészet, amit sajnálni kell, próbál megszabadulni az örökkévalóság szörnyű gondolatától. De nem fog menni. Csak nézzen meg egy oldalt az ihletett Szentírásban, és látni fogja ezt a nagyszerű szót: "örökkévalóság "! "örökkévalóság"! "örökkévalóság"! Csak fordítsa a fülét a hangra, amely a tudat mélyéről jön, és ugyanazt a hangot fogja hallani:  "Örökkévalóság "! "Örökkévalóság"! "Örökkévalóság"! 

Nem szabadulhatsz meg tőle, nem dobhatod el. Nem bújhatsz el a tény elől, hogy örökké élned kell így vagy úgy.

Szóval mi van a bűnnel? Nem léphet be Isten jelenlétébe. Isten és a bűn már soha nem kerül közel egymáshoz. Csak egyszer a kereszten lett bűn az Isten Fia, és lőn sötétség három órán keresztül az egész földön. Ez egy megingathatatlan igazság. Ez az égő áldozat, ami elégette a bűnt Isten szemei előtt, ez az engesztelő áldozat ami szétválasztja a bűnöst a bűntől. S aki hisz benne, nem lesz kárhoztatva, szent (elkülönített) Isten szemében.

Isten jó, efelől nincs kétség, és jóságának bizonyítéka az, hogy a Fiát adta a halálba bűneinkért. De emellett Ő szent, és a szentséget és a bűnt örökre el kell választani. És ott a Golgotán meg is lett " Bevégeztetett". Kénytelenek vagyunk ugyanarra a fontos következtetésre jutni, akik bűneikben halnak meg, mindazok, akik Isten végtelen gondviselésének elutasítása miatt halnak meg a bűn megváltása nélkül , kénytelen lesz megtapasztalni e bűnök következményeit egy örökkön-örökké tűzzel és kénnel égő tóban.

Megjegyzés: Olvasó, soha nem meditált János 3.36 "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." Csodálatos erő rejlik ebben a szakaszban. Teljesen lerombol két modern eretnekséget, nevezetesen az univerzalizmust és a materializmust. Azt mondja az univerzalistáknak: "Aki nem hisz a Fiúban, az nem lát életet", " és a materialistáknak: "Isten haragja marad rajta, ". Ha "nem lát életet", akkor nem támasztható fel az örök életre, ha pedig "Isten haragja marad rajta," akkor nem pusztulhat el teljesen.

Ebben a cikkben nem folytatjuk a vitát, de a leghatározottabban kérjük a meg nem tért olvasót, hogy álljon meg és gondolja át komolyan ezt a rendkívül fontos kérdést. Ne tévessze meg az üres szavak, ne hallgasson hamis kritikákra, amelyek meggyőzik arról, hogy az "örök" görögül nem azt jelenti, hogy "örökké tartó", mert, és ez kétségtelen, pontosan ez a jelentése, akár európai, görög, latin vagy angol nyelven. "örök " soha nem jelent "ideiglenes " vagy "ideig tartót" -  "örök" egyetlen földi nyelven sem ideiglenes, és ezenkívül ne vegye figyelembe a hamis érzelgősséget, amely meggyőzi őt arról, hogy Isten túl jó ahhoz, hogy akár egy teremtményét is kárhoztassa a tüzes tóban. Isten  igaz Igéjével, Jézus Krisztussal jelenti ki magát., amely a Bárány vére által való teljes és örök üdvösségről szól. Istenünknek nincs öröme a bűnös halálában, az Ő hosszútűrésében a mi üdvösségünk, nem akarja, hogy bárki elvesszen, hanem azt, hogy mindenki megtérésre jusson. Nincs oka annak, hogy az olvasó meghaljon. Isten arra vár, hogy kiárassza kegyelmét. Irgalmasságának kapui tárva-nyitva vannak, és ítéletének kardja hüvelyébe van téve. De gyorsan közeleg az óra, amikor minden megváltozik, és akkor mindazok, akik meghaltak bűneikben, keserű tapasztalatból tanulják meg, hogy minden hamis kritikán és hamis érzelgősségen alapuló okoskodások ellenére a bűn büntetése örökkévaló, és annak is kell lennie.

 

„Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek." (Lk 12, 4,5)