Ábrahám elhívása.

 

Ábrahám elhívása.

„Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy.” (Zsidókhoz írt levél 11-8)

Az egyik legnehezebb lecke – egy lecke, amelyet az Újszövetség Ábrahámról a hit hőséről szól, és elment, nem tudva, hova megy. Beszélhetünk róla mint önzetlen hűséges lélekről, bolondról, esetleg olyan emberről, aki hűséges és bolond is egyszerre.

 Ha Isten hívásának engedelmeskedünk, ahogy Ábrahám, a világ szemszögéből gyakran idiótákká válunk. Ha ezt nem is hangoztatják, de gondolják. A materialista nézetű emberek, nem is beszélve a tudósokról, akik a nagy "bumm" hipotézishez ragaszkodnak. Dehát ezért kapják a fizetésüket. Számukra hihetetlen, hogy a világegyetem Isten egyetlen szavával teremtette. És még hihetetlenebb az, hogy maga a Teremtő Isten eljött ebbe a homokszemnyi kis bolygóra, Jézus mint Emberfia, hogy a kereszten meghaljon, hogy megváltsa az embert bűneitől. Hol van ebben a logika? Ez nagy bolondság. "Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél" (1Kor.1,-25) "Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg." (Kor. 2,-14). Még nagyobb bolondság, hogy Isten a Teremtő, foglalkozik az emberrel személyesen.  

A hit kezdetben mindig tele van a bizonytalansággal, mert akkor csak a legáltalánosabb képünk van, minden részlet nélkül. Az igét hallva vagy imában állva meghalljuk Isten hívását, és azt mondjuk: Igen, most teljesen átadjuk magunkat Istennek! De idővel  történik valami, ami csak úgy tűnt nekünk, hogy Isten nem mondott semmit nekem személyesen, csak általánosan. Mindig felemel minket a csúcsra, ahonnan egy pillantással mindent látni, ahogy ezt Mózessel tette:"És felméne Mózes a Moáb mezőségéről a Nébó hegyére, a Piszga tetejére, amely átellenben van Jérikhóval; és megmutatá néki az Úr az egész földet ." (1 Mózes 34,-1). És amikor leérünk a démonoktól hemzsegő völgyekbe, ingerültek leszünk, elfáradunk, nekünk úgy tűnik, hogy ott nem tudunk átjutni Istennel. Amíg Isten megengedi, hogy a csúcson legyünk, van hitünk, bárhová is megyünk; amint lehoz minket a völgybe, egy csepp sem marad belőle, de az ilyen megpróbáltatásokon keresztül fedezünk fel a szellemi kincseket. Lehet, hogy csak velem van ez így? De gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen akivel ez néha megtörténik.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked."(1 Mózes 12,-1). Ezt mondaná a szerető Isten, aki szeret minden embert? 

 - Ha valaki személyesen találkozott Istennel, az azonnal kiderül abból, hogy valami olyasmit kell elhagynia, mint Ábrám. Krisztus is beszélt arról, hogy valamitől és valakitől meg kell válnunk. "Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14-26) Korunkban gyakrabban az érzelmi kötődés elhagyásáról van szó. Isten arra szólít fel bennünket, hogy hagyjuk el a hozzánk legközelebb álló és legkedvesebb emberek nézeteit és attitűdjét, ha nincsenek Istennel. Ezek az emberek gyakran a mi "földünkön" és rokonságunkban vannak. A hozzánk közel álló emberek iránti szeretet, amit nem kell elhagyni, a megalkuvás nélküli küzdelembe bocsátkozás lelkünk feletti hatalomért, ami szakításhoz vezet és ha nem találjuk meg a bátorságot a hit döntő lépéséhez, lassan a leghétköznapibb keresztényekké válunk...

 

Végül Istennel minden szent személyesen találkozik. És amikor Isten hív minket, hogy tegyünk egy lépést a hitben, akkor ezt a lépést csak hittel tesszük meg, nem remélve valaki más segítségét, kivéve annak a segítségét aki elhívott, Jézus Krisztus, aki erőt is ad hozzá, aki saját akaratából hívott el minket. Ez egy nem könnyű lépés, mert együtt kell élnünk azokkal, akik hatalmat akarnak gyakorolni a lelkünk felett, főleg nehéz, ha házastársakról van szó. És még nehezebb, ha a feleség hitre tért, és alárendelt marad a családfőnek. Ezek a családok különös istápolást igényelnek az Úrtól. Ha a hitük nem gyengül, akkor az Úr csodákat fog tenni a béke megőrzése érdekében, nem károsítva személyiségüket. Hiszen a háborúskodás rossz nevelést ad a gyerekeknek, ha vannak. Az igazság az,hogy amit megígért az Isten, azt be is tartja, tehát a hit lépésére válaszol, megadja az erőt is,ha nem vagyunk hozzá hűtlenek.