Értelem feletti az Isten bölcsessége.

 

Értelem feletti az Isten bölcsessége.

(Ef 3:20) "Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint",

(Fil 4:7) "És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban".

 Az ember egy igen korlátolt entitás,( lelkes, lélekkel rendelkező szellem által mozgatott test) ami a tudatos gondolkodásra képes, de csak azon korlátokon belül, amit érzékel a látható és a nem látható világból. De a világ nem látható részét, amit érzékszervei nem észlelnek, azt hittel fogadja el. De a hit is egy láthatatlan információ eredménye. A hit az hallásból van, de a hallás nem anyagi testi érzékünk, hanem szellemi nyitott fül tud csak meghallani. De miért írom ezt majdnem, hogy tudományos oldalról megközelítve. Az alábbiakban részben kiderül. 

 Az ember többnyire a gondolatai azon részét követi, amelyeket a belső hang, a saját hangján  mond neki. Az a belső hang már annyira természetes, hogy nem is elemezzük, hogy honnan jön. De valójában igaz az, hogy a gondolat az a mi agyi tevékenységünk eredménye?  Ez egy materialista szemlélet. Ebbe nem mélyedek bele. De megfigyelhetjük, hogy naponta talán ezer gondolat is átsuhan az elménkben. Olyanok is amelyek csak egy szempillantásra jelenik meg, aztán el is felejtjük. Ezen nem is kell töprengeni. Ami nem marad meg, az nem is kell, hogy megmaradjon. Magába véve a gondolat az egy mag. Ahogy a Szentírás meg is mondja. De maga az ember is mag.(1Móz 3:15)" Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod". Ebből is az következik, hogy Isten elszórta a magvakat még a kezdet kezdetekkor erre a földre, úgy a teremtményben, mint szellemében.  A hívő ember Ábrahám magjából származik. "Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint." (1 Mózes 17,- 9). Egy kicsit maradjunk itt ennél a gondolatnál, megemlítek egy ritkán kimondott, a keresztények körében keveset, vagy nem eléggé mélyen elemzett példabeszédet a Máté 13. fejezetéből. A Csia Lajos fordításában, ami szerintem a legjobb magyar fordítás, így hangzik a magvető példázata: "Ti hát halljátok meg a magvető példázatát. Ha bárki hallja a királyság igéjét, de nem jut belátáshoz, eljön a rossz és elragadja a szívébe vetett magot. Ez az a mag, melyet az útfélre vetettek. Az, akinél a mag sziklás talajra esett, olyan ember, aki az igét hallja, tüstént örömmel fogadja, de nincs saját magában gyökere, hanem csak ideig-óráig tart ki s mikor az ige miatt szorongatás vagy üldözés támad, tüstént megbotlik. Akinél tövis közé esik a mag, olyan ember, aki hallja az igét, de a kor gondja s a gazdagság csalárd volta megfojtják az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt. Az ellenben, akinél hasznos földre esett a mag, olyan ember, aki az igét hallja, belátásra jut, aki bizonyára gyümölcsöt is terem s meghozza a százszorosat, a hatvanszorosat, a harmincszorosat."

  Többnyire a keresztényi igemagyarázók, a magot csakis az igének tulajdonítják. De szerintem ez részigazság. Ugyanis, hogy ne menjünk messzire, ebben a fejezetben is megláthatjuk a teljes igazságot. Az ige amit az Úr itt a királyság igéjének nevez, az egy gondolat Istentől, a gondolat magja. Ez egy információ magja, ami ha nem hal meg, nem hoz gyümölcsöt. De a mag csak akkor hoz gyümölcsöt ha megvannak a feltételei. Ahogy ez a teremtésben is tapasztalhatjuk. Ha az ige mint mag a királyság igéje, szét volt szórva az emberek között, de ez az információ különböző emberekben más és más eredményt hozott. Ez az Istentől származó információ, a szívbe vetett mag, és itt jön a képbe az ember. "Ez az a mag (ember), melyet az útfélre vetettek. Az, akinél a mag sziklás talajra esett, olyan ember, aki az igét hallja, tüstént örömmel fogadja" - és így tovább. 

 Ez a példázat magyarázata a tanítványainak, azoknak az embereknek akik Ábrahám magjából származnak. Mert előbb az Úr kijelentette, íme: "Ekkor tanítványai hozzámentek s megkérdezték: "Miért beszélsz nekik példázatokban?" Ezt felelte: "Mert néktek adták meg, hogy a mennyek királyságának titkait megismerjétek, azoknak nincs megadva. Mert akinek van, annak adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de attól, akinek nincs, még amije volna, azt is elveszik. Azért beszéltem nekik példázatokban, hogy nézzék, és mégse lássák, hallgassák, de mégse hallják, hogy belátásra ne jussanak". Itt az Úr arra utal, amit a fentiekben említettem. Az ige megértése és befogadása nem mindenki kiváltsága. Ez a rész annyira ellentmond a modern keresztény igehírdetők állításainak, hogy nem lehet nem észrevenni, hogy butítják a népet. Ezt hallom és látom naponta. Mindenféle metódust bevetnek, hogy az embereket az Úrhoz vezessék. Ez nagyon megtévesztő, akit az Atya személyesen nem vonz magához, azt hiába győzzük meg, abból csak egy jó keresztényt  faraghatunk, de semmiképpen nem tanítványt. 

Nem tudom, hogy érdemes még ezen a gondolaton állomásozni. Aki érti az megérti, aki nem az nem. 

 Most térjünk vissza a gondolat témájához. Ha eddig az olvasó megértette, hogy minden információ az nem az agy szüleménye az kívülről jön.  Az élet funkciókat az információkat Isten a teremtményben már elhelyezte minden élő organizmusba de nem csak az élőkbe az anyagba is. De az ember egy kivétel, mert Isten, Ádám orrába lehelte a szellemét. Az ember alkalmas lett befogadni azokat az információkat ami nem veleszületett. Ezt nevezzük szellemi embernek. Attól függetlenül, hogy megtartja vagy sem a hallott információkat. De ezt mi elemeztük a fentiekben. De én egy magasabb célra gondolok, ami a kezdő igékben olvastunk. A következő ige amit itt idézek, újból arról szól, hogy akinek adatott, annak csak több lesz, de több ami az ember értelmét felülmúlja: "...dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok, hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek". Tehát Isten "kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni", függetlenül hogy egy ember mennyire képes, és hozzá párosítom a következőt ".. a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is". Tehát az ismeret felsőfoka sem elegendő ahhoz, hogy a természeti ember felfogja azt amit az Úr neki mond. Ahhoz nem kell sok ész, hogy meghallja az Úr szavát, ahhoz nyított fülnek kell lennie, ahogy ezt már ismerjük az evangéliumokban. 

  Hiába a nagy tudás, az Úr bölcsessége felmérhetetlenűl magasabb az ember bölcsességénél. " Senki ne ejtsen meg titeket csalással! Ha köztetek valaki úgy gondolja, hogy bölcs ebben a korszakban, ostobává legyen, hogy bölccsé lehessen! Mert ennek a korszaknak a bölcsessége ostobaság az Istennél".( 1 Kor 3,- 18,19).

Újból idézem a fenti igét: "És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban". 

 Ebből az igéből azt tudhatjuk meg, hogy Isten békessége meg fogja, vagyis megőrzi szíveteket és gondolataitokat a Jézus Krisztusban. Ez egy félreérthetetlen kijelentés. Nem a mi feledékeny elménkben van a memória, hanem minden amit Krisztusban gondolunk az Istennél meg van őrizve. Ami nem Krisztusban az elenyésző és elvész. Azért mondja az Úr: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol azokat moly és rozsda eszi meg, hol tolvajok átássák a falat, és azokat ellopják, hanem a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket, hol sem moly, sem rozsda azokat el nem emészti, hol tolvajok falat nem ásnak át, és azokat el nem lopják! Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is”.( Máté 6,- 19,2021).

 

I. Péter levél:1:18	Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
I. Péter levél:1:23	Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, amely él és megmarad örökké.

  Aki még úgy gondolja, hogy nem ismeri Isten kegyelmét, és nem hallja Isten üdvözítő szavát, de érzi az Atya vonzását, forduljon hozzá és kérjen tőle bölcsességet, és nyissa meg szívét, az a mag ami Isten igéje, gyümölcsöt hozzon az örök életre. Mivelhogy nem tudja senki, mikor jön el az Úr, azért az a bölcs ember aki siet megkeresni az üdvözítő Istent Jézus Krisztust. 

 

“Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében. És ez az a bizodalom, amelylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk ő tőle”.( 1 János 5,- 13,14,15).

Csak a jóra emlékezem.

 

Csak a jóra emlékezem.

Zsidó levél:8:12 "Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem".

Zsidó 10,-14..17. "Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra bevégzettekké tette a megszentelődőket. A Szent Szellem is bizonyságot tesz erről nekünk: miután tudniillik ezt mondta az Úr. "Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után: Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket" – ezt is mondja: "Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!".

 Ennek az újszövetségnek amit az Úr Izrael népének ígér, ma a kegyelem időszakában teljes mértékben birtokosai vagyunk.

 Régebben azt gondoltam, hogy amikor elragadja az Úr a Gyülekezetet, a mennyeknek országába, hogy örökké vele legyen, egy új emlékezet nélküli világban, akiknek meg van ez a reménysége. Bevallom egy kicsit sajnáltam akkor, hogy ha ez így van, minden eddigi emlék amit a földön megtapasztaltam elveszlik. Egy új világban egy kiüresített edény aki már nem én vagyok. De idővel Krisztus követése során ez a gondolat megváltozott. Ez örömmel tölt be ma is, hogy az örök élet nem a mennyben veszi kezdetét. Nem egy hirtelen megtisztulás és memóriavesztés lesz az átmenettel. A test feltámadása az csak egy egyesülés a mennyei, szellemi testtel; " Így van a holtak feltámadásával is. Elvetik a testet rothadó állapotban, feltámad romolhatatlanságban, elvetik gyalázatban, feltámad dicsőségben, elvetik erőtlenségben, feltámad hatalomban." ( 1Kor 15,- 42,43).

 De ez a rész a megváltozandó  testről szól nem a szellemről. Ami a szellemet illeti azt már itt megkapja a hívő és örökké benne lesz. Az efézusi levélben konkrétan Pál apostol tájékoztat minket a mennyei lakhelyről. 

"De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban: Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.( Ef.2,- 4,5,6,7).

 Tehát ebből azt tudjuk meg, hogy az újjászületésnek köszönhetően, attól a pillanattól kezdve egy új örök, Istentől kapott szellemet kapott az  ember. De nevezhetjük megújult szellemnek is. Ha úgy tetszik attól a pillanattól lép be az ember a mennyeknek országába, és attól a pillanattól, azt a pillanatot sokszor nem is tudjuk hogy mikor, Isten tudja, elkezdődik a mennyei kincsek felhalmozódása, ami már a mennyben el van rejtve, ki-ki érdeme szerint. Ez nálam nem tudatosult azonnal. Naptárhoz nem kötöm, de lehet, hogy ez másokkal nem így volt. De maga az Úr mondta Nikodémusnak: "A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtõl született.". De ezt a témát egy lapon nem részletezhetem, hogy ne veszítsem a fonalat.

 De azt tudom, hogy az újjászületés pillanatától kezdve van megadva a jó cselekedetek amit Isten ránk bízott. Az addigi cselekedetünk még ha jónak is tűnik a szemünkben, el lesz felejtve az Úr előtt. Semmi sem lesz megemlítve a Krisztus ítélőszéke előtt, ha azok a jótétemények nem Krisztusban voltak. Ugyanis konkrétan ki van jelentve:  

I. Korintus levél:3:10,11

Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

De folytatva azt a gondolatot, mely ránk tartozik az Isten Gyülekezetére, ahogy Izrael bűneire nem fog emlékezni, amikor hozzájuk fordul, úgy a hívő bűneit sem veti a szemére. A bűnért való tökéletes áldozat Krisztus vére tisztára mosta és megszentelte mindazokat akik hittel elfogadták Őt. A múltat de a jelen és esetleg a jövő megesett vétkeiket sem hozza fel soha többé. Ez a lényege a Krisztus tökéletes véráldozatának. Aki ezt másképp hiszi, az lealacsonyítja Isten Fia dicsőségét. Persze tudjuk, hogy sokat vétkezünk annak ellenére, hogy a Krisztus vére által már egy új teremtmény vagyunk, de ezt egy hívő ki követi Krisztus tanítását tudja, ezt hogy kell kezelni. Erre nem lapoznák át, nehogy eltérjek az eredeti gondolattól.

 Gondolom, hogy mindenkivel úgy van ahogy velem is, rengeteg rossz dolgokat műveltem, amire nem szívesen emlékezek vissza. De ha ezen vessződnék, elveszne  az örömöm a Szent Szellemben. Az alapja a felejtésnek, hogy nem tekintek hátra, csak előre. Még ha az ismerőseim, barátaim, rokonaim emlékeznek is róla, netán szememre is hányják a rossz dolgaimat, nem szabad a szívemre venni, mert én tudom, hogy az Úr kegyelméből, megtisztított szent vérével, és magához fogadott. A megtérés az új felismerés által erre a hitre tértem. És tudom: 

Róma levél:8:39

Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Ezt az állhatatosságot fejleszti ki az Isten azokban akik szilárdan hisznek az Úr irgalmában. Az a mély bizalom az Úrban eredményezi, hogy bármit is gondolnak, mondanak vagy tesznek ellened, nem tesz kárt az Úrral való közösségben. Mert a megbocsátás teljes örömét élvezheti az aki ismeri Istent. Ez az a megszentelődési folyamat, amit az Úr keskeny útnak nevez. És ezen a szoros kapun ha átmegy az ember és megtalálja azt, annak már senki sem árthat, mert azon csak egyedül lehet menni átmenni. 

Máté Evangéliuma:7:14

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Azon az úton senki nem gáncsolhat és nem dobhat le a mélybe, mert ezen az úton csak az Úr és te vagy, senki más. 

 Aki ezt a kaput és az utat megtalálta (az Úr rávezette), az semmit nem visz magával, se naplót sem mást ami a rosszra emlékezteti, csak a jóra figyel és emlékezik. Mert már tudja, hogy minden jó Istentől származik és minden ajándék tőle van. 

Jakab levél:1:17

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

Ez a hit ami tudás egyben, vigasztalja a vándort ebben a bűnnel teljes világban, ha testben is van, de a mennyei jó és Isten ajándéka örök amit elkészített számára még a világ teremtése előtt Jézus Krisztusban. Aki ezt elhiszi, az állhatatos lesz minden őt támadó kísértés ellen. Nem ingatja meg hitét ha az ördög a fülébe súgja, hogy nem vagy tökéletes és sokat vétkezel.

 Erre vonatkozóan meg kell vizsgálni a Szentírást, hogyan maradjunk állva, hogy el ne essünk. De ezt csak azért említettem meg, mert ez is személyes felismerés által lehetséges. Az a legnagyobb baj szerintem, hogy ahelyett, hogy magunk táplálkozunk a kenyérből és igyunk Krisztus véréből, ezt 

másra bízzuk. A kor szelleme a világ így formálta meg e kor emberét, hogy hagyja magát kiszolgálni. Előre csomagolt teóriákat szívesebben fogyaszt, mert az mások által már lerágott csont. 

 De legyen örömteljes a szívünk, idézek egy igét. A Róma 8,- 1,2; "Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől".

 

II. Timóteus levél:4:8

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.

“Lázár, jöjj ki”.

 

“Lázár, jöjj ki”.

"Lázár, jöjj ki!" És kijött a halott, kezén, lábán pólyákkal átkötözve, arcát keszkenõ takarta." Oldjátok fel, hadd járjon!" –( János 11,- 43,44).

 Ez a kiragadott részlet a 11. fejezetből teljes mértékben kifejezi nem csak Lázár állapotát, hanem az egész emberiség állapotát az üdvözítő Messiás eljöveteléig. A halál ami a bűn zsoldja, uralkodott Ádámtól Krisztusig. Ez a rövid részlet csak arról árulkodik, hogy a Mindenható Isten nem hagyta teremtményét a halál fogságában. Elküldte Fiát, hogy szeretetét és mély együttérzését kifejezze az elveszett teremtménye iránt. De nem csak hogy együtt érezzen, hanem fel is támassza a halálból.

 De ma más szemszögből szeretném megvilágítani ezt a témát.

Van egy jellegzetes vonás, amely ebben a történetben előfordul. Krisztus nemcsak Isten Fia volt, hanem az ember fia is. Isten Fia volt és tökéletes ember, aki mindenben teljesen az Atyától függött. Semmi más nem volt hatással rá, csak Isten akarata. Így magát a Fiút a földi ember helyzetébe hozza, és soha nem engedi, hogy személyes dicsősége a legkisebb mértékben is beleavatkozzon függőségének és alázatosságának e teljességébe. De nem is tehette, még akkor se, amikor a tömeg királlyá akarta emelni. Előbb neki meg kellett halnia a feszületen.

Ezért, amikor meghallotta a hírt: „ akit szeretsz, beteg”, ez a szenvedélyes szívhez szóló hívás, amely azonnali cselekvésre késztet, mégsem mozdul. Nagyon nyugodtan reagál, és egy gyenge emberi elme számára az ilyen reakció a közömbösség megnyilvánulásának tűnhet, ha nem Isten lenne előttünk. Az ember ilyenkor mint egy riadt madár, jobbra balra sürgölődik, hogy valamit tegyen a betegért. Nem közömbösség volt, hanem igazi tökéletesség. „Ez a betegség nem halálos” – mondja. Az események, úgy tűnik, megcáfolják az elhangzottakat, mert a külső jelekből ítélve éppen a halál előtt állt. Jézusnak azonban igaza volt és mindig is igaza van. "Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére, az Isten Fia dicsőüljön meg általa." És így történt. „De Jézus szerette Mártát, Lázár nővérét és Lázárt”, így bárhogy is tűnt, vonzalma tagadhatatlan volt. De voltak más, mélyebb okai is. Mária, Márta és Lázár iránti szeretete semmiképpen sem gyengítette Istentől való függőségét – Atyja utasításait várta, semmit magától nem tehetett. Ha ez nem így lett volna, akkor csak egy tökéletes ember lett volna, nem Isten Fia. Ezért „Amint tehát meghallotta, hogy Lázár megerőtlenült, akkor még két napig maradt ugyanazon a helyen. Azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába." "Rabbi – mondták neki tanítványai –, éppen most akartak a zsidók megkövezni s te újra odamégy?" "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? – felelte Jézus. – Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát. Ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen benne világosság."

 Jézusban nem volt más, csak az abszolút világosság. Ő maga volt a fény. Isten fényének sugaraiban járt. Ő volt az a tökéletesség, amellyel csak részben lehetünk felruházva. "Tehát ha tiszta a szemed, akkor az egész tested ragyogó lesz." És valóban, Ő világos volt, mint ahogy tele volt fénnyel. Ebben a világban így cselekedve, Atyja parancsára várt. És amint ez következett, azt mondja: „Lázár, a barátunk elaludt; de megyek, hogy felébresszem." Nem volt benne sötétség. Minden világos, és Ő azonnal előrelép, tudván mindent, amit tennie kell. Itt csak megjegyzem, hogy ez a mára is igaz, ami az időt illeti. Isten nem késik és nem siet ami a sorsunkat illeti. Minden úgy történik és pontosan akkor, amikor kell történnie. Ami engem illet, ez a tudás megnyugtat.

 Aztán megismerjük tanítványai szűk látókörű gondolatait, amelyek azonban nem akadályozták meg őket abban, hogy elkötelezettek maradjanak iránta. Tamás felajánlja, hogy elmegy és meghal vele. Milyen csodálatos, hogy még Isten szentjei is hitetlenséget tanúsítanak! Jézus fel akarja támasztani a halott Lázárt, a tanítványoknak egyetlen gondolatuk az volt, hogy elmenjenek és meghaljanak Vele. Ilyen a tanítványok sötét előérzete. Ez talán egy érzéki buzgó hívőben ma is jelen van. Nem a cél hanem a körülmények aggasztják. Ekkor az Úr egy szót sem szól erről, hanem nyugodtan megengedi, hogy az igazság kellő időben kijavítsa ezt a hibát. Ezt követően csodálatos beszélgetést hallunk a nővérekkel. Végül a mi Urunk a sírhoz megy. Ő egy igazán isteni személy, az Atya Fia, de tökéletes ember is, aki olyan mély érzéseket mutat meg, amelyek csak Istenben rejlenek – nemcsak a gyászos együttérzés, hanem mindenekelőtt annak tudata, hogy mit jelent a halál ezen a világon. És valóban, Urunk addig nem támasztotta fel Lázárt a halálból amíg saját szelleme a végsőkig nem érezte a halált saját lelkében, mint minden betegség gyógyításában. Mindig érezte a betegség súlyosságát (8. fej.), de természetesen nem az alapvető, szó szerinti fizikai értelemben, hanem mindent a Szellemében mérlegelve az Atyával teljes azonossággal. Ha Krisztus szomorkodott, akkor gyásza csak a Szellemben lehetett, méltó és tökéletesen kifejezve a szívét elborító gyász valódi teljességét. Nálunk ez nem lehet így, mert van bennünk valami, ami árt az érzékszerveink tökéletességének. Krisztus esetében a Szent Szellem

 elfogadja és megkönnyezi azt, amit még szomorúságunkban sem tudunk teljesen kifejezni. Mi érzéki emberek, teljesen más reakciókkal szembesülünk a barátaink, csaladtagjaink halála láttán. A mi emberi szellemünk önsajnálatot vagy más érzelmeket fejez ki a fizikai halál találkozásával.

 Csodálatos kifejezést ad Istenhez való megszólításában; és természetesen Krisztusban nem voltak hibák, nem volt semmi testi elérzékenyülés, mert benne minden tökéletes volt.

Ez nagyon érdekesnek tűnik számomra, mert mindannyian hajlamosak vagyunk úgy tekinteni Krisztusra, mint aki hatalmát betegségek gyógyítására és feltámadásra használja. De vajon nem csorbítja-e tekintélyét az a tény, hogy az Úr Jézus Krisztus belép ennek az ügynek a lényegébe Isten előtt? Éppen ellenkezőleg, ez bizonyítja a legjobb módon szeretetének tökéletességét, együttérzésének erejét, hogy intelligens módon nyomon követhesse azt a módot, ahogyan szelleme itt a földön érzékelte a halál lényegét, hogy közvetítse azt Isten elé és felfedje azt neki. Hiszen a Szent Szellem azt látja amit Ő lát. Én azt hiszem, hogy ez volt maga az igazság Jézusban. Így volt ez a fára feszítés előtt és amikor eljött az ideje, hogy a saját halálával szembenézzen. Urunk elment oda, ismerte a múltat, a jelent és a jövőt. A megváltás munkája nem hasonlítható össze kínjával, amikor népe elutasította, és tanítványai látszólagos tehetetlenségével szembesűlt. Mielőtt a tény megvalósult volna, Szelleme által tudatában volt a közeledő eseményeknek. Bűneink engesztelése az Úr Jézus által, bár bevallottan a legfontosabb cselekedet, de az ő cselekedeteit csak erre korlátozni teljesen téves és helytelen lenne. Természetesen a megváltás csak a feszületen valósult meg, amikor Krisztus a bűnt magán hordozta – ott és csak akkor tapasztalta meg Isten haragját. Másként nem is lehetett volna. De tévesnek lehet azt állítani, hogy Krisztus csak a saját Szellemében tudta előre, hogy kell szenvednie a feszületen, az annyit jelentene, hogy figyelmen kívül hagyja azt, amit el kellett szenvednie, az igazság figyelmen kívül hagyása és a Szentírás megvetése, valamint szem elől tévesztése okán.  Ezt jól tudta, hogy az írásnak be kellett teljesülnie. Ez nem egy alkalmi körülményektől függő esemény volt.

 Valójában sok keresztényt csak a Krisztus csodáiban rejlő hatalom megnyilvánulása érdekel. A betegségekből való meggyógyítás tényeiben figyelmen kívül hagyták azt az igazságot, amely az Ézs. 53:4: "Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!".  Megcáfolhatatlannak tűnik, hogy ezekben a csodákban nemcsak Isten ereje nyilvánult meg, hanem azt is lehetővé tették annak teljes mélységének megmutatása, aki maga előtt látta a teremtményt, ahogyan Isten teremtette, és ahogyan egy szörnyű pusztító a bűn által milyenné vált. Ezért Jézus képes volt arra, amire a szentek emberi tökéletlenségük miatt nem voltak képesek és nem képesek ma se. Vegyük ismét azt a tényt, hogy időnként az Úr azt akarja, hogy először a lelkünkben tapasztaljuk meg azt a feltámadást az életre, amit aztán a valóságban is megtapasztalunk. És mi ennek az eredménye? Könnyebben viseljük ezt a próbát, mert szellemünk már együtt érezz Istennel? Természetesen nem! Éppen ellenkezőleg, ez az, ami szellemiségünk mértékét bizonyítja. És minél többet megyünk keresztül ezen a próbán Istennel, annál nagyobb az erő és az áldás a bizalom. Ezért, amikor eljön az igazi próbatétel, a halál küszöbén egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy mi mindent teljesen nyugodtan észlelünk, és ennek így is kell lennie; és ez azért van, mert már minden világos köztünk és Isten között. Ez bevallom, nagyon felerősíti a megpróbáltatások gyötrelmét; de veszítünk ettől, főleg, ha még van erőnk kibírni a próbát? És ez még a mi kis megpróbáltatásainkra is vonatkozik. 

 De Krisztus mindent tökéletesen elvisel, és hibátlanul cselekszik. Ezért, mielőtt Lázár feltámadt a sírból, nem látjuk és nem halljuk, hogy isteni hatalomban és fenségben megjelent volna, és előkészület nélkül, úgymond rögtönzött csodát tett volna. Mi lehetne jobban ellentétes ezzel az igazsággal? Akinek kevés fogalma van a történtekről, az mindent tudjon meg róla, mert csak a János evangéliuma írja le ezt a csodálatos eseményt. Isten parancsa elhangzott " Lázár, jöjj ki". Ez nem egy meghívás, hanem parancs Isten hatalmi parancsa, Lázárt nevén szólítja. Ez így van mindenkivel akit az Úr parancsára feltámaszt a halálból személyesen. Mindenkit nevén szólít ma is, akit fel akar támasztani a szellemi halálból az életre, aztán a fizikai feltámadás.

Hírnevéhez persze a leghalványabb kétség sem férhetett. Kétségtelenül Ő Isten Fia, tudja, hogy Atyja mindig meghallgatja őt. Ám mindezek ellenére az Úr elszomorodott és könnyeket hullatott a sírnál, ami hamarosan ereje bizonyítékává vált. Mindez nem akadályozta meg az Urat abban, hogy szellemével megértse a halál értelmét, ahogy ezt senki más sem tudta felfogni. A Szent Szellem pedig a legkifejezőbben közvetíti: "Ő maga is elszomorodott lélekben és felháborodott.". De van egy gondolatom, hogy Jézus könnyei nem a Lázár halála miatt hullottak, hanem az emberiség hitetlensége vagyis azok miatt akiket ő szeretett, látván a hitetlenség gyötrelmeit. Ahogy azt a szent város Jeruzsálem láttán is tette. De mi ez az egész ahhoz képest, ami hamarosan megtörténik vele, amikor Isten elítéli őt a mi bűneinkért? 

 De mielőtt ez a fejezet lezárulna, megjelenik ennek az isteni bizonyságtételnek az eredménye. Az ember úgy dönt, hogy az Úrnak meg kell halnia; világosabbá válik a farizeusok türelmetlensége Jézussal szemben. Ez korábban is jól ismert volt. Lehet, hogy a komolytalan többség ezt nem veszi észre, amíg meg nem történik, de Jeruzsálem főpapjai és vezetői már jóval korábban úgy döntöttek, hogy megölik. Meg kellett volna halnia. És most az, aki a főpap volt, bár gonosz ember, de nem nélkülözi a benne lakó szellemet, átveszi a szót, és mérvadó ítéletet mond ebben az ügyben, amelyről a 11. fejezet szól. Isten Fiának feltámadási képessége fokozta az ellenségeskedést vele szemben, akinek joga volt halálra ítélni. Jézus megtehette volna ugyanezt Kánában vagy más városban, de ennek nyilvános kinyilvánítása Jeruzsálemben dacolást jelentett az ördöggel és földi ügynökeivel. És most, amikor az Úr Jézus dicsősége oly fényesen felragyogott, fenyegetve e világ fejedelmének uralmát, már nem lehetett eltitkolni a vallási körökben kimondott ítéletet – Jézusnak meg kellett halnia. Meg kellett halnia a feltámadás urának. De ma nem ez a témánk.

 De ezután láthatjuk, hogy minden megváltozott, a szerepek megcserélődtek. Isten Fia a Lázár sírjánál feltámasztja a halottat, aztán őt helyezik a sírba. De ott az ő sírjánál nem látjuk azt aki feltámasztaná Jézust, mert Ő maga a feltámadásnak ura. Sem szózat sem parancs nem hangzott el Jézus sírjánál: "Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. Amíg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;

 

És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az".( János 20,- 8,9..14).

Uram, mutasd meg nekünk az Atyát.

 

Uram, mutasd meg nekünk az Atyát.

 

"Monda neki Filep: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és elég nekünk! Monda neki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nekem. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban".( János 14,- 8...13).

 Egyáltalán nem szeretném a szentháromság híveit meggyőzni, had beszéljen maga az ige. Amúgy is ez már túl tárgyalt téma, aki évek óta megvan győződve arról, hogy egy az Isten három személyiségben, azt meggyőzni nem lehet emberi sokszavúsággal. Engem az ige győzött meg, hogy nagy szavakat ne használjak és ne dicsekedjek. Hogy sok szálon ne fussunk, csak erre a fenti idézetre építjük a gondolatot. De ez egy egész Bibliát átfogó téma, főleg János apostol evangéliumában van kijelentve a Messiás, Jézus Krisztus mint Isten.

 A Filep kérése azt bizonyítja, hogy ő nem jutott még arra a felismerésre, hogy az Úr, ahogy azelőtt Tamás szólította, az maga a Mindenható Teremtő Isten. Az Úr megszólítás számukra nem ezt jelentette. Ahogy én értem, ők az úr megszólítást közönséges földön használt tiszteletet jelentet a Mesterük iránt. A fejezet kezdetén, igaz, hogy Jézus úgy fejezte ki magát, mintha két személyben kell hinniük. Idézem az első verset: "Ne rendüljön meg a szívetek! Higgyetek Istenben, én bennem is higgyetek!". Tehát, is is. Ha kiragadjuk ezt a részt a szöveg összefüggésből, a kontextusból, akkor csak az maradt hátra, hogy még megkeressük a harmadik hiposztázist, személyt, hogy a szentháromság teljes képe meglegyen. Meg is találhatjuk, mert az Úr maga mondta, hogy elküldi a Szent Szellemet a másik Vigasztalót, ha felmegy a mennybe feltámadása után. És így megvan a szentháromság teljes képe. De ez nálam nem jött be. 

De tovább haladva a gondolattal, Jézus még a Filep kérdése előtt megmondta a tanítványoknak, Tamás kérdésére így felelt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül". Itt megint csak úgy érthetjük, hogy Krisztus az út ami az Atyához vezet. Ami igaz is, de érthetetlen számukra, mert nem teljesen kifejező. Ha én is ott lettem volna közöttük, ugyanúgy nem értettem volna meg ezt a kijelentést, mert egy távolságról van szó, az útról amit meg kell tenni, hogy az Atyához érjünk. De ha figyelmesen megvizsgáljuk ezt a mondatot, akkor felfedezzük, hogy ez mégsem egy folyamat, hanem rámutat arra, hogy Ő az út, de az utolsó rész rávilágít, " csak rajtam keresztül". De ezt tudjuk, hogy Ő az ajtó, de csak rajta keresztül mehetünk az Atyához. Az már igaz is, hogy Krisztus követése foglalja magába az utat. A hetedik versben van egy kulcsfontosságú kijelentés: "Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva ismeritek és látjátok õt."  De mégis eddig érthetetlen, hogy is lesz egy a kettőből. Az Úr nem hagyja őket tudatlanságukban, és rátér egyenesen, hogy mindenki megértse, ezekkel a szavakkal. " Aki engem lát, látja az Atyát". De azt tudjuk, hogy ez a kijelentés még nem hozta meg a teljes ismeretet, mert még hiányzott a hit. Amit később szóvátett: " Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem?". Tamás akkor se hitte el, hogy a Messiás az maga az Isten. Neki ez nem volt elég, bizonyságot akart. Amit aztán meg is kapott az Úr feltámadása után. "Én Uram és én Istenem!", jelentette ki Tamás amikor meggyőződött róla, hogy az akit addig ismert, az Atya a Fiúban egyek voltak, csak hogy ő nem hitte el. De haladjunk tovább. 

"Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem. Ha nem, magukért a tettekért higgyetek". 

 A megtestesült Isten, ez az a nagy titok, addig amíg nem látjuk meg, addig érthetetlen lesz. És addig nem is érthetjük meg, mert ez egy nagy titok a halandó testi ember számára. 

 "Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem",( Zsid 10,-5).

 Ha Pál apostol azt írja, hogy ez nagy titok, akkor az maradt hátra, hogy el kell hinnünk amit mond magáról az Úr.

 

I. Timóteus levél:3:16

És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.

Tehát így lesz kettőből egy. De mi van a harmadik isteni személlyel? Ha eddig ezt elhittük, hogy a kettő az mégiscsak egy, akkor már következésképpen már nem beszélhetünk harmadikról, legfeljebb másodikról. Most értünk ahhoz a ponthoz, hogy megismerjük Istent cselekedeteiben a Szelleme által. Direkt írtam Szelleme szót, mert a Szent Szellem vagy a Szentlélek az nem név, mert nevet csak annak adnak aki egy személy. 

 "Bizony, bizony azt mondom nektek, az, aki bennem hisz, ugyanazokat a munkákat fogja tenni, melyeket én teszek, sõt azoknál nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek. S amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem majd, hogy az Atya megdicsõüljön a Fiúban".

 Az Úr feltámadt a halottak közül, és most a dicsőségében elfoglalta a helyét az Atya jobbján. Csak kitérőnek mondom, hogy a szó, jobbján, jobb felől, nem mértani egységet jelent, és nem két trónt sem két személyt. 

 Aki hozzászokott a Biblia nyelvezetéhhez, annak könnyebb kiismeri magát a mondanivalójában, de ezt nem teheti, ha a Szent Szellem nincs vele és nem segíti őt felismerni, feltörni a kódokat. Ezért igérte meg az Úr hogy elküldi az igazság Szellemét.

 Most ugorjunk egyet, és idézek az Úr szavaiból: "S majd kérni fogom az Atyát és õ más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen: Az igazság Szellemét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja, s nem is ismeri õt, ti ellenben ismeritek õt, mert nálatok marad és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok."

 Az utolsó szavakkal kezdeném. Melyik időre vonatkozik az Úr eme szavai?- "eljövök hozzátok". Sokan azt gondolják, hogy ez a második eljövetelét jelenti. Szerintem ez egy nagy tévedés, mert az Úr nem hagyta sem őket, sem azokat sem akik ma benne hisznek és benne vannak úgy ahogy tovább mondja: " Még egy kevés idõ és a világ nem lát többé engem: Ti ellenben láttok, mert én élek s ti is élni fogtok. Azon a napon fel fogjátok ismerni, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem vagytok, én is tibennetek". 

 Melyik időről beszél az Úr, hogy felfogják ismerni Őt mint Istent? Már említettem a feltámadás utáni megjelenését a tanítványoknak, csak ők látták a világ nem, de ez csak negyven napig tartott, aztán jött a várakozás még ötven napig. A pünkösd napján pedig kiöntötte rájuk a Szent Szellemét. Nem tévedés, a saját Szellemét. A Szellemét aki köztük, bennük lesz mindörökké. Most a fent idézet igéből kifolyólag is azt hihetjük, hogy a mennyben egy konzílium folyt a Fiu az Atyával egyetértésben elküldi a Szent Szellemet a földre. “S majd kérni fogom az Atyát és õ más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen”. Ezt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a Fiu az Atyával egy más valakit küld le a földre, pedig igy van leírva feketén fehérre. Na ezzel mit kezdjünk? Hát csak azt, hogy ez a kijelentés is azt bizonyítja, hogy az emberek megértsék, hogy a Fiu egyenrangú Istennel, de itt kell idéznem egy igeszakaszt a János 11. fejezetéből a Lázár sírjánál történtekről: “ "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.". de jogosan megkérdezhetjük, hogy Jézus miért könyörgött a gecsemáné kertben azért, hogy ha lehet távolítsa el tőle Isten azt a poharat amit meg kellett innia.”És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!

És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak”. ( Lokács 22,- 41..44). Ha ezt a fonalat fogjuk követni, akkor nagyon hosszúra nyúlna az írásom. Ez egy olyan téma amit nem szabad bogotizálni. Itt a véleményem szerint, Jézus mint ember aki ugyanolyan volt mint mindenki csak bűn nélküli, azért látjuk, hogy az angyal jött a segítségére “És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.”. Ez a megértés kulcsa számomra. Abban az alacsony helyzetben volt mint akárki ezen a földön. Ugyanúgy láthatjuk a pusztában a sátántól kisértve, ott is angyalok szolgáltak neki: “És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki”. ( Márk 1 ,-13). Ez az a nagy csoda számomra, hogy Isten Fia, Isten megtestesült, ember képében itt lehetett a földön.

 

  Egy ritkán használt idézetet teszek ide, egyesektől hallottam, hogy ez nem szerepel az eredeti szövegben, de a véleményem szerint ez nem lehet emberi kitaláció. Íme: " Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen! ( Márk 16,- 19,20). Az Úr a feltámadása után a mennybemenetele után ötvenedik nap után visszatért Krisztus Szellemében, a Krisztus nevében. Visszaolvasva a fenti igét, arra kell következtetni, hogy: "Bizony, bizony azt mondom nektek, az, aki bennem hisz, ugyanazokat a munkákat fogja tenni, melyeket én teszek, sõt azoknál nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek. S amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem majd, hogy az Atya megdicsõüljön a Fiúban.". Még azt se felejtsük el, hogy amikor "ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."

 

 Csak nem gondolhatjuk azt, hogy az Úr kibe járkál a mennyből a földre, hogy a Szentlélekkel együtt cselekedjen? Az ég és a most a Gyülekezet között meg van a kapcsolat vele és benne a Krisztus Szelleme által. Ezt rábízom az olvasó megértésére, mert már megint hosszúra sikerült az írásom.