Római Kelemen levele a korintusiakhoz.

 

 Római Kelemen levele a korintusiakhoz. 

 Weboldal: www.churchofgod.hu

Az írás letölthető MS Word dokumentum, vagy PDF formátumban is: [doc - pdf].

1. 1. Isten egyháza, mely Rómában tartózkodik, Isten egyházának, amely Korintusban időzik, az Urunk Jézus Krisztus által az Isten akaratából megszentelt választottaknak. Kegyelem néktek, és a Mindenható Istennek Jézus Krisztus által ajándékozott békéje töltsön el benneteket! A bennünket érő, és egymást követő váratlanul jött nehézségek és zavarok miatt, testvéreim, csak megkésve fordíthattuk figyelmünket mindazokra a dolgokra, melyeknek rendezése, szeretteim, olyan kívánatos számotokra, arra az istentelen és hozzátok méltatlan lázadásra gondolunk, ami Isten választottjai számára idegen, és tőlük távol áll, de miatta jutott néhány vakmerő és elszánt egyén arra az esztelenségre, hogy a ti tiszteletet érdemlő, nemes, és minden ember előtt megbecsülésben álló neveteket olyan rettenetesen káromolja. 2. Mert ki lenne az, aki megfordult már köztetek, és ne győződött volna meg erényekben bővelkedő és erős hitetekről? Ki lenne az, aki ne csodálta volna megfontolt és józan istenfélelmeteket Krisztusban? Ki ne beszélte volna el vendégszeretetetek kifogástalan megnyilvánulásait? Ki ne magasztalta volna tökéletes és biztonságot nyújtó tudásotokat? 3. Mindent személyválogatás nélkül tettetek, az Isten törvényei szerint jártatok, alávetettétek magatokat elöljáróitoknak, a köteles tiszteletet megadtátok a köztetek élő presbitereknek, az ifjakat az életszentség és a mértéktartás megismerése felé fordítottátok, az asszonyoknak meg meghagytátok, hogy mindent tiszta, szent és szeplőtelen lelkiismerettel tegyenek, szeressék férjeiket, ahogyan ez kötelességük is, megtanítottátok őket, hogy az engedelmesség szabályát követve, otthonukat szentül, rendben tartsák, és mindenben a tisztességnek megfelelően járjanak el.

2. 1. Mindannyian alázatos lelkületűek voltatok, semmiben sem felfuvalkodottak, inkább ti voltatok másoknak alávetettjei, mintsem magatoknak vetettetek volna alá másokat, szívesebben adtatok a másiknak, mintsem attól valamit elfogadtatok volna, elégedettek voltatok azzal, amit Krisztus adott nektek útravalóul, szavaira kitartóan ügyeltetek, bensőtöket átjárta, szenvedései pedig szemeitek előtt voltak. 2. Ilyenképpen mélységes és gazdagító békesség adatott néktek, kimeríthetetlen vágy élt mindegyiktekben a jótettekre, telve voltatok Szent Szellemmel, mely mindegyiktekre kiáradt. 3. Megvolt bennetek a szent elszántság, jóakaratban, istenfélelemmel eltelve tártátok ki karjaitokat a mindenható Istenhez, könyörögtetek irgalmáért, ha valamit akaratlanul is vétettetek. 4. Éjjel és nappal törekedtetek segítségére lenni minden testvérnek, hogy választottjainak száma az irgalmasság és a megértő szeretet folytán az üdvösségre jusson. 5. Őszinték és egyszerűek voltatok, nem emlékeztetek a másiktól kapott sérelmekre. 6. Mindenfajta lázadás és mindenféle szakadás utálatos volt előttetek, szomorúsággal töltött el benneteket mások bukdácsolása, szükségleteiket pedig úgy tekintettétek, mintha csak a tiétek lenne. 7. Jó cselekedeteitek miatt sohasem bánkódtatok, készségesek voltatok a jóra. 8. Erényekben bővelkedve, Istennek tetsző élettel ékeskedtetek, mindenben az Ő félelmének megfelelően jártatok el; az Úr parancsolatai és rendelkezései szívetek tábláira voltak felírva.

3. 1. Mindenben tisztelet és bővelkedés adatott meg nektek, de beteljesedett rajtatok az Írás szava: „Evett, ivott, eltelt, és meghízott, a szeretett, de azután visszarúgott” (V. Móz. 32,15) 2. Ebből származik a lázongás, az irigykedés, a viszály és a lázadás, az üldözések és a rombolások, a háborúság és a fogság. 3. Ezért támadt a tiszteletet meg nem érdemlő arra, aki azt kiérdemelte, a dicstelenek azokra, akik dicséretet érdemelnek, az esztelenek a megfontoltakra, a fiatalok az idősekre. 4. Ezért távozott el tőletek az igazságosság és a béke, és mindenki, aki csak elhagyta az istenfélelmet, hitében vak módjára tapogatózik, nem az Isten parancsolatai és törvényei szerint jár, nem Krisztushoz méltó életet él, hanem mindegyik szíve gonoszságának vágyait követi, visszatér az istentelen és igazságtalan lázongásba, amely által a halál jött erre a világra.

4. 1. Meg van írva ugyanis: „Napok múltával történt, hogy Káin a föld terméséből áldozatot mutatott be az Istennek, és Ábel is bemutatta áldozatát, de ő bárányainak zsengéiből és azok hájából. 2. Letekintett Isten Ábelre és áldozatára, de Káinhoz és annak áldozati adományához már nem fordult oda. 3. Káin igen elszomorodott és az arca beesett. 4. Akkor az Isten így szólt Káinhoz: - Miért lettél szomorú, miért esett be arcod? Ha áldozatodat helyesen mutatod be, de ha nem helyesen osztod fel azt, nemde, vétkezel? 5. Legyél nyugodt, visszahárul tereád adományod, tiéd lesz annak következménye is. 6. Akkor Káin így szólt testvéréhez, Ábelhez: „Menjünk ki a mezőre! Mikor kiértek a mezőre, Káin rátámadt testvérére, Ábelre, és megölte őt” (I. Móz. 4:3-8) 7. Láthatjátok, testvéreim, a lázongás és az irigység testvérgyilkosságot művelt. 8. A lázongás miatt futott el atyánk, Jákob is, testvére Ézsau elől. 9. A lázongás volt az oka annak is, hogy Józsefet egészen a halálba üldözték, és valóságos rabszolgaságba jutott. 10. A lázongás miatt volt kénytelen elmenekülni Mózes Egyiptom királyának, a fáraónak színe elől, mivelhogy a vele egy törzsből való embertől azt kellett hallania: „Ki tett tégedet főnökünkké vagy bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” (II. Móz. 2:14) 11. A lázongás miatt kellett Áronnak és Máriának a táboron kívül laknia. 12. A lázongás vitte a Hádszbe a még életben levő Abiront és Dátánt, mert lázadást szítottak Isten szolgája, Mózes ellen. 13. A lázongás miatt fogta el irigység Dávid ellen nem csak az idegen népek fiait, hanem az őt üldöző Sault, Izrael királyát is.

5. 1. De most hagyjuk ezeket a kezdeti időkből való példákat, említsük meg inkább a közelmúlt idők atlétáit, vegyük csak számba korunk nemes példaképeit. 2. A lázongás és az irigykedés miatt a legnagyobb is legigazibb oszlopok szenvedtek üldöztetést, és egészen a halálig küzdeniük kellett. 3. Idézzük szemeink elé a jóságos apostolokat! 4. Péter, aki az igazságtalan lázongás miatt nem egy és nem kettő, hanem számtalan szenvedést tűrt, ilyenképpen szenvedte el a vértanúhalált, és jutott a dicsőség megérdemelt helyére. 5. A lázongás és a viszálykodás következtében mutatta fel Pál is a türelmességben való győztes bajvívását. 6. Hét ízben kellett neki börtönt elviselni, menekült, megkövezték, hirdette az igét keleten és nyugaton, hitének nagy híre messze elterjedt; az egész világon tanította az igazságot, így jutott el a nyugat határához, majd a kormányzók előtt halt vértanúhalált; ilyenképpen hagyta el ő ezt a világot, és jutott a megszentelés helyére, így lett belőle a béketűrés legkiemelkedőbb mintaképe.

6. 1. Ezekhez, a valóban Istennek tetsző módon élő férfiakhoz kapcsolódott a választottaknak oly nagy sokasága, akik a lázongások folytán annyi kínt és gyötrelmet szenvedtek el, és ezzel igen szép példaképként állnak előttünk. 2. A lázongások miatt szenvedtek üldöztetést azok az asszonyok, akik a danaidák és dirkék módjára borzalmas és gyalázatos kínzásokat szenvedtek, így futották meg a hit győzedelmes versenypályáját; és ők, kik testükben gyengék voltak, nemes jutalmat nyertek. 3. A lázongások idegenítették el az asszonyokat férjeiktől, és így idegenné lett számukra atyánknak, Ádámnak mondása: „Ez most már csont a csontomból, hús a húsomból” (I. Móz. 2:23) 4. A lázongás és a viszálykodás nagy városokat forgatott fel, hatalmas népeket irtott ki gyökerestül.

7. 1. Mindezeket, szeretteim, nemcsak azért küldjük el mi hozzátok, hogy figyelmeztessünk benneteket kötelességeitekre, hanem hogy nekünk magunknak is emlékezetünkbe véssük, mivel egyazon versenypályán vagyunk, és ugyanazt a küzdelmet kell megvívni minekünk is. 2. Ezért vetjük el magunktól az üres és hiábavaló gondolatokat, inkább áttérünk a mi hagyományunk tiszteletet érdemlő és dicső szabályaira, 3. és látni fogjuk, hogy mi az, ami szép, ami nemes, és ami kedves Alkotónk színe előtt. 4. Szegezzük figyelmünket Krisztus vérére, ismerjük fel, mennyire értékes az Istennek, a mi Atyánknak, hogy azt a mi üdvösségünkért ontotta, és ezzel az egész világ számára meghozta a megtérés kegyelmét. 5. Tekintsünk át most minden egyes nemzedéket, és tanuljuk meg belőle, hogy Uralkodónk nemzedékről nemzedékre megadta a megtérés módját (Bölcs 12:10) mindazoknak, akik feléje akarnak fordulni. 6. Hirdette a megtérést Noé, és akik hallgattak reá, megmenekültek. 7. Jónás meghirdette a niniveieknek a városuk pusztulását, és azok megtértek, bűneik miatt könyörögtek Istenhez, és elnyerték az üdvösséget, noha az Isten előtt idegenek voltak.

8. 1. Mindenki, aki az Isten kegyelmének szolgálatában volt, a Szent Szellem által beszélt a megtérésről, 2. és maga a mindenség Uralkodója is eskü alatt szólott a megtérésről: „úgy élek én – mondja az ÚR, - nem akarom a bűnös halálát úgy, mint a megtérését” és hozzátette jóságos kijelentését: 3. „Térjetek meg, Izrael háza, bűneitekből! Mondd meg népem fiainak: Ha bűneitek a földtől egészen az égig érnek is, ha jobban vöröslenének is, mint a skarlát, feketébbek lennének is, mint a szőrzsák, térjenek vissza hozzám teljes szívükből és mondják: Atyám, és én úgy hallgatlak meg titeket, mint szent népet” (Ezék. 33,11-27 folytatása: Ezek apocr. in.: Jos. Ant. X,5,1) 4. Egy másik helyen pedig ilyenképpen beszél: „Mosdjatok meg és tiszták legyetek, vessétek ki szemeim előtt lelketekből gonoszságaitokat, leljetek nyugalomra gonoszságaitokból, tanuljatok meg jót tenni, keressétek azt, ami egyenes, szabaduljatok meg az igaztalantól, ítélkezzetek az árvák javára, és szolgáltassatok igazságot az özvegyeknek, aztán jöjjetek és perlekedjünk, mondja az ÚR; és ha olyanok is lennének bűneitek, mint a bíbor, olyan fehérré teszem, mint a hó, vagy ha olyanok lennének, mint a skarlát, olyan fehérré teszem, mint a gyapjú, ha ti szót fogadtok nekem, és hallgattok reám, a földnek javait eszitek, de ha nem fogadtok szót, és ha nem hallgattok reám, kard emészt el benneteket; az ÚR ajka mondja ezeket” (Ézs. 1:16-20). 5. Ő ugyanis azt akarja, hogy mindaz, akit szeret, részesedjen a megtérésben, és ezt megerősítette mindenható akaratával.

9. 1. Mindezek miatt kövessük az Ő minden fölött vonzó és dicső akaratát, kérjük irgalmasságát, és folyamodjunk jóságához, elhagyva a hiábavaló viszálykodást, meg azt, ami a halálba juttat bennünket: a lázongást. 2. Figyelmünket most irányítsuk azokra, akik az Ő mindent felülmúló dicsőségének tökéletességében szolgáltak. 3. Vegyük példának Énokot, aki engedelmessége folytán igaznak találtatott, miért is felvétetett, anélkül, hogy halált látott volna. 4. Noé hűségesnek találtatott abban, hogy szolgálatával a világ újjászületését hirdette meg, és általa mentette meg az Uralkodó még azokat az állatokat is, amelyek vele egyetértésben mentek be a bárkába.”

 Eddig idéztem ebből az apokrif iratból. Az utószó jogán csak annyit tennék hozzá “ Krisztus hűségesnek találtatott abban, hogy szolgálatával a világ újjászületését hirdette meg, és általa mentette meg az Úr mindazokat, amelyek vele egyetértésben mennek be a mennyeknek országába.” Isten nem kényszerít de terelget mint Pásztor a juhait. Hívogat, felébreszt, feltámaszt, meggyógyít és ajándékoz, a tévelygőket megerősíti az árvákra és özvegyekre különös gondja van . A dolgunk az, hogy higgyünk a mi Atyánk minden szavában ami szent és igaz.

A kegyelmi ajándékok Krisztus mértéke szerint.

 

 A kegyelmi ajándékok Krisztus mértéke szerint.

“Egy az Is­te­ne és Aty­ja min­de­nek­nek, aki min­de­nek fe­lett van, min­dent át­hat, és min­den­ben je­len van. Mind­egyi­künk pe­dig a Krisz­tus aján­dé­ká­nak mér­té­ke sze­rint ré­sze­sült a ke­gye­lem­ben.” (Ef 4, 6).

 Ez egy olyan kijelentés ami egy olyan képzelet feletti, hogy csakis a kegyelem adhatja meg azt amit Isten az embernek megadhat, mindenki talentuma szerint. Meg is adta Krisztus az Emberfia személyében. Erre mondják, hogy lejárt lemez, unalmas. Hát igen, mert ezer meg ezer szóvívő erről már beszélt. De mi haszna annak, ha csak beszéd nincs semmi foganatja az ember szívében. Az Ige az Isten Szava, többször azt gondolják a Biblia Isten szava a betűjével és szövegével. A Biblia nem az Isten szava, a Biblia egy levél és nem csak az, hanem Istenben rejtett információ. De csakis az Úr aki azt mondta Nikodémusnak, hogy ha nem születik az ember víztől és szellemtől nem látja meg Isten királyságát. Tehát nem is fedezheti fel itt ebben az életben igazságát és dicsőségét, mégha éjjel nappal olvassa azt a Bibliát amit itt szentírásnak neveznek. Vagyis be se mehet, meg sem értheti hol van a bejárat. “Jé­zus azt fe­lel­te: Bi­zony, bi­zony mon­dom ne­ked, ha va­la­ki nem szü­le­tik víz­től és Lé­lek­től ( Szellemtől), nem me­het be az Is­ten or­szá­gá­ba. (Jn 3). Ez mit jelent, hogy kívülről szó szerint kell ismernünk a Bibliát?, ami tényleg az igét is kijelenti, de nem a betű adja az életet, a szavak rengetegében elmerülni elég veszélyes dolog ha nincs igazi hit, ahogy Péter a genezáreti tóban elmerülni látszott, mert nem az Úrban bízott. De ez egy másik történet. A hit Istentől van, akinek nincs bejárása az Isten királyságába, mert nem lépett be az ajtón, ami azok előtt kinyittatik akik kopogtatnak rajta. Az ajtó persze Jézus Krisztus, de erről most nem lehet nagyobb terjedelmében írni. Annyira ismeretesek ezek az igazságok, hogy nincs értelme írni róluk. Az internet hatalmas bázissal rendelkezik, hamar a mesterséges intelligencia fog prédikálni Istenről, szerintem már most is. Ember már nem számít, pedig a szellem csakis az élő emberben van vagy rajta. A mesterséges intelligencia tartalmaz sok betáplált ismeretek, és ebből kifolyólag válassza ki mit kell közölnie. Vannak már most honlapok ahol a gép válassza ki mit kell elolvasni azon reggelen. A Szellem kihal, mert a “tökéletes” igehirdetés veszi át a hatalmát amiben már nincs szellem. A rengeteg teológiai professzorok, akik sokkal jobban vannak felkészülve a tudásban mint te meg én, de egyben nem, a szeretetben. A gépek meg egyáltalán nem is tudnak szeretni ez nonszensz, tehát nem Istentől ihletet igét mondják. Nem akkor amikor kell stb. Az Isten szava nem csak egy érzés, hanem emberiesség Istenben. Akkor szólít meg amikor szükséges. De mi a szeretet? Igen röviden, a szeretet az önfeláldozás azok iránt akiért Krisztus meghalt, tehát a világ minden emberéért halt meg. A világ bűnét magára vállalta, aki hisz Benne üdvözül. De köztudott, hogy az ellenségeinket is kell szeretni, ez nem egy demagógia, én már tapasztaltam sokszor, az ellenségeim ellen nem harcoltam, de nem kellemes állapot az biztos, hiszen egy darab egóm ellenkezik bennem, elméletben, de végérvényesen mégis megbocsátó vagyok. Aztán az Úr azt teszi amit akar.

 Visszatérve az eredeti vershez, igazából annyira kifejező, hogy sok mindent nem lehet hozzátenni. Én olvastam az apokrif írásokat, a Bölcsesség könyvét is, annyira felvilágosító és értelmes, hogy megteltem szellemmel, hiába nem tartozik a kanonizált Bibliához, de a szelleme igaz Istentől van.

Aki tényleg birtokolja Isten Szellemét, az biztos egyetért a kezdő igével. Nincs a földön egy ember sem aki tökéletesen ismerné isten tanítását teljességében, mindenkinek megvan a meghatározott helye és talentuma. Ha ezt felismerte akkor boldog a cselekedeteiben. Mert összhangban van Isten akaratával. Krisztus teste az egész bölcsesség és a tudás egésze, a szeretet tökéletessége minden egyes tagja a részei egybeforrva. Azért legyünk figyelmesek mit mond az Úr szelleme által. Akinek van füle az hallja mit mond a Szellem a Gyülekezetnek. Ez nem az én írásom mottója, hanem a Szellem aki mindenhol ott van “ min­dent át­hat, és min­den­ben je­len van.”

 

 

 

Levél a testvéreknek.

 Levél a testvéreknek.

Érdekes kimutatni azt a folyamatot ami az első gyülekezettől a mai napig fejlődött. De itt nem a hanyatlásról beszélek, ( a hanyatlás nem a Gyülekezetre vonatkozik) hanem a tudás nagyobb szintjéről. Hiszen nem lehetünk azért magunkhoz lebecsülőek, mert Isten ma sem halgat, mert a Gyülekezet a mai napig épül, tudásban de igazából gyengébb a szeretetben ahhoz képest ami kezdetben volt. A hanyatlás más lapra tartozik. Azok akik kereszténynek nevezik magukat már többször említettem egy egész más kategória. Gondolom már közismert az, hogy az intézményesített kereszténység megjelenése a negyedik században, a világgal való egybefonódás volt. De ma nem is erről kellene beszélnünk, hanem ma a Gyülekezet, amit Isten nem semlegesített, tehát ma is létezik nem bejegyzett formában. Az Úr a Krisztus teste tehát a temploma Isten Egyháza ma is létezik. Nem úgy ahogy a kezdetekben volt, hogy mindenki egybe gyülekezet városok falvak szerint. Akkor egy településen egy gyűlés volt. De ezt tudjuk. 

 Ki volt a legtehetségesebb arhitektor, kőműves? Aki kihasználva az emberek gyarlóságát és becsvágyát, honosítottak mindenféle vallási szektákat. A jobbikból és a rosszabbnál is. Ebből megszabadulni csak az tud, akit maga az Úr Jézus teszi meg kegyelmével. Ezek azok akik rabságban voltak, de a Megváltó kivezette őket a hamis tanításokból és közösségből. Nagyon is reménytelen azok számára ha az Úr ezt nem teszi meg. Hiába akarja, mert mindenkit akar felszabadítani, de van egy rejtett de ma már ismeretes tényező, az engedetlenség. Honnan ered? Az eleve elrendeltség miatt, de ki tudja meg, hogy ki az aki eleve üdvözült és milyen alapon, ha ugyan olyan bűnös mint más, mert Isten egy bűn és engedetlenség alá rekesztett.

“Mert Is­ten min­den­kit en­ge­det­len­ség alá re­kesz­tett, hogy min­den­kin kö­nyö­rül­jön.

Ó, Is­ten gaz­dag­sá­gá­nak, böl­cses­sé­gé­nek és tu­do­má­nyá­nak mély­sé­ge! Mely igen ki­für­kész­he­tet­le­nek az ő íté­le­tei, és ki­nyo­moz­ha­tat­la­nok az ő út­jai! Mert ki is­mer­te meg az Úr ér­tel­mét, vagy ki lett neki ta­nács­adó­ja? Vagy ki adott előbb neki, hogy an­nak vissza­fi­zes­se azt? Mert tőle, ál­ta­la és érte van min­den. Övé a di­cső­ség mind­örök­ké. Ámen. (Róm 11, 32-35).

 Ezért boldogok azok akik tudatosan a hit által felismerték Isten kegyelmét a Fia által, akik tényleg a Szent Szellem áldását élvezik, nem hamis vallások szerelmesei nem érzékenység gyötrelmében gyötrik lelküket szüntelenül, sem érzékiek akiknek nincs reményük.

 Sokan nem értik mi a Gyülekezet, azt gondolják, hogy az összejövetelek vasárnaponként vagy szombatonként. Hogy ott van Krisztus jelen. Mert Ő a Gyülekezet feje ami igaz is. De lehet e Krisztus olyan helyen ahol nincs igazság, csak önigazság? Ez a legnagyobb megtévesztés a sátán részéről. 

  De nem olyan vészes ez az állapot, mert a jó Pásztor kivezeti a saját juhait az akolból, mert ismeri őket és azok ismerik az Ő hangját.

Levél Diognétoszhoz.

  

---

 

LEVÉL DIOGNÉTOSZHOZ

Letölthető Word dokumentum

PDF 

I. 1. Mivel látom azt, kegyelmes Diognétosz, hogy mennyire törekedsz a keresztények vallását megismerni, s milyen alaposan és részletesen érdeklődsz irántuk; miféle istenben hisznek, őt hogyan szolgálják, egyikük sem tartja sokra a világot és megvetik a halált, nem tartják isteneknek azokat, akiket a görögök isteneknek tartanak, de nem tartják meg a zsidók babonáit sem, mekkora törődést tanúsítanak egymás iránt, s miért van az, hogy ez az új nemzedék vagy életforma csak most kelt életre, és nem korábban; méltányolom jóakaratú hajlandóságodat és kérem Istentől, aki nekünk a szólást és meghallgatást megadja, engedjen engem úgy szólni, hogy az neked, a hallgatónak leginkább javára váljon, és te azt olyanképpen hallgasd, hogy én se bánjam meg, amit mondtam.

II. 1. Most tehát tisztítsd meg elmédet minden előzőleg elfogadott nézettől, tégy félre minden megszokást, mely félrevezető, válj mintegy eredeti új emberré, hiszen új tanítást fogsz hallani, mint magad is beismered. Láss, ne csak a szemeddel, de elméddel is, hogy igazában mik is azok a dolgok, mi anyaguk és formájuk, melyeket isteneknek mondotok és gondoltok! 2. Az egyik, nemde, kőből van, olyanból, melyen járunk, a másik ércből, nem különb azoknál a edényeknél, melyek mindennapi használatra készültek; ismét mások fából vannak, talán már korhadnak is; amaz ezüstből van, embernek kell vigyázni rá, nehogy ellopják; ismét mások vasból vannak, melyeket rozsda emészt meg; emez cserépből van, nem becsesebb semmivel ama tárgynál; melyet a legkevésbé tiszteletreméltó szükségletre készítenek. 3. Hát nem romlandó anyagból készülnek mindezek? Nemde, tűzön kalapálják? Nemde, egyiket fafaragó, másikat rézműves, harmadikat ezüstműves vagy fazekas alkotta? Mielőtt művészetük ilyen formákba öltötte volna, bármelyiket mássá is alakíthatta volna, sőt még most is alakíthatja. Ugyanazon anyagból készült edények, ha mesterükre találnak, emezekhez hasonlóan istenek is lehetnének. 4. Nemde, a fordítottja is lehetséges, hogy mindazok, melyeket most imádtok, a többi emberi használati tárgyhoz hasonlóan edénnyé is alakíthatók? Hát nem vak-e mindegyik? Nem némák-e? Nem lélektelenek-e? Nem érzéketlenek-e? Nem mozdulatlanok-e? Hát nem korhad, nem rozsdásodik-e mindegyik? 5. Ezeket hívjátok isteneknek, nekik szolgáltok, hozzájuk imádkoztok, végül hozzájuk váltok hasonlóvá! 6. A keresztényeket azért gyűlölitek, mert ezeket nem tartják isteneknek. 7. Ti ugyan azt gondoljátok, hogy dicsőítitek azokat, de nem vetitek meg őket sokkal inkább? Hát nem magatok teszitek nevetség tárgyává, akik az agyag szobrokat őrizet nélkül imádjátok, ugyanígy a kő szobrokat is, az arany- és ezüstszobrok mellé azonban éjjel-nappal őröket állíttok, zár alatt tartjátok, nehogy ellopják, hát nem ti gyalázzátok meg azokat? 8. A tisztelet, melyet megadtok nekik, inkább büntetés lenne számukra, ha éreznének. Ha pedig érzéketlenek, megcáfolnak titeket, akik vérrel és zsíros benső részekkel áldoztok nekik. 9. Közületek ki vállalná el ezt, ki tűrné el azt, hogy így történjen vele? Ezen büntetést ember el nem viselné, mert érez és gondolkodik. A kő azonban elviseli, mert sem nem érez, sem nem gondolkodik. 10. Még több mindent is mondanék arról, miért nem szolgálnak a keresztények ilyen isteneknek, de ha ennyi nem tűnik elegendőnek, akkor fölöslegesnek vélhetem a többi előadását is.

III. 1. Úgy gondolom, a továbbiakban leginkább arról szeretnél hallani, miért nem azonos a keresztény vallás a zsidókéval. 2. A zsidók ugyanis, amennyiben a fent említett imádási formáktól távol tartják magukat, helyesen tisztelik az egy Istent, akit méltán a mindenség Uralkodójának is tartanak; amennyiben viszont az áldozatot a fent említettekhez hasonlóan mutatják be, tévednek. 3. Az érzéketlen és néma isteneknek áldozó görögök ugyanis az esztelenség bizonyítékát szolgáltatják, mert azt gondolják, azért kell áldozatot ajánlani az istennek, mivel rászorul, ami nyilván inkább bolondságnak tartandó, semmint istentiszteletnek. 4. Ő teremtette ugyanis az eget és a földet és mindent, ami rajta van (Kiv. 20,11; 145.JZsolt. 6; Ap. Csel. 14,15), ő nem szorul rá semmire azok közül, melyet neki visszaadnak, mert ő adta azokat a viszonzóknak. 5. Úgy tűnik nekem, hogy nincs különbség semmilyen tekintetben azok között, akik úgy vélik, hogy vér- tömjén-, és égő áldozattal tesznek eleget tiszteletének és ezzel kifizethetik, s azok között, akik ugyanezt a megbecsülést mutatják a néma bálványok iránt; ezek annak adják, ami nem tudja elfogadni, azok pedig annak, akinek mindezekre nincs szüksége.

IV. 1. Úgy gondolom, nem szükséges felvilágosítanom téged az ételek körül csapott vaklármájukról, a szombattal kapcsolatos balhiedelmeikről, a körülmetélkedés miatti büszkélkedésükről, a böjtök és az újhold körüli színlelésükről, melyek fölösleges és nevetséges dolgok. 2. Hisz hogyne volna helytelen Isten teremtményei közül, melyeket az ember hasznára alkotott, egyeseket jókként elfogadni, másokat haszontalanokként és fölöslegesekként elutasítani? 3. Hogyne volna istentelen dolog meghazudtolni Istent azzal, hogy szombatnap tiltja a jócselekedetet? 4. Hogyne volna nevetséges dolog úgy büszkélkedni a test megcsonkításával, mint a kiválasztottság tanújelével, mintha ezért kiváltképpen szeretné őket Isten? 5. Állandóan a csillagok járását és a Holdat lesik, éppúgy a hónapokat és a napokat. Saját tetszésük szerint osztják fel Isten üdvrendjének és az időknek változásait, ünnepnapokra és gyásznapokra. Ki az, aki ezt a vallásosság, és nem sokkal inkább az esztelenség jelének veszi? 6. Úgy gondolom, eleget megtudtál arról, hogy a keresztények joggal tartózkodnak az általános tévedésekről és hiábavalóságoktól, de a zsidók kicsinyes körülményeskedéseitől és rátartiságától is; azt azonban ne is várd, hogy vallásuk misztériumát embertől megtanulhatod.

V. 1. A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. 2. Sehol nincsenek olyan városok, melyekben mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük sem, melyet beszélnének, nincs sajátos, rájuk jellemző életmódjuk. 3. Nem gondolkodás és bölcselkedés révén jöttek rá a tanításra, nem is kíváncsi emberek eszméi által, nem is emberi tételeket vallanak, mint mások. 4. Görög és barbár városokban egyformán laknak, kinek mi jutott osztályrészül étkezés és öltözködés tekintetében alkalmazkodnak azon vidék szokásaihoz, s az élet egyéb területén mutatkozik a közösségi életük alkotmánya különösnek és elismerten meglepőnek. 5. Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra. 6. Mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el. 7. Közös az asztal, melyhez letelepednek, de nem közös az ágy. 8. Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. 9. A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk. 10. Engedelmeskednek a meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket. 11. Mindenkit szeretnek, mindenki üldözi őket. 12. Félreismerik őket, elítélik őket; halálra adják őket, de életre támadnak. 13. Szegények, és sokakat gazdagítanak (vö.: 2. Kor. 6,10); mindenben szűkölködnek, és mindenben bővelkednek. 14. Gyalázzák őket, és a gyalázatban megdicsőülnek; káromolják őket, és megigazulnak. 15. Szidják őket, és ők áldást mondanak (vö.: 1. Kor. 4,22). Megalázzák őket, és ők tiszteletet tanúsítanak. 16. Jótevők, akiket gonosztevőkként büntetnek; amikor megkínozzák őket, örvendenek, mint akik életre támadtak. 17. A zsidók küzdenek ellenük, mint tőlük idegenek ellen, a görögök üldözik őket; de akik gyűlölik őket, nem tudják megmondani a gyűlöletük okát.

VI. 1. Egészen egyszerűen: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. 2. A lélek áthatja a test minden tagját, ugyanúgy jelen vannak a keresztények a világ városaiban. 3. A lélek is a testben lakik, de nem a testből való; a keresztények is a világban vannak, de nem e világból valók. 4. Láthatatlan a lélek, melyet a látható test börtönöz be; a keresztényeket is úgy lehet megismerni, mint akik a világban vannak, de vallásuk láthatatlan marad. 5. A test gyűlöli a lelket és küzd ellene, noha a lélek nem követ el ellene semmi igazságtalanságot, csak akadályozza a gyönyörök élvezetében; a világ is gyűlöli a keresztényeket, akik semmilyen igazságtalanságot nem követnek el, csak ellenállnak gyönyöreinek. 6. A lélek szereti a testet, mely őt gyűlöli, és a test tagjait is; a keresztények is szeretik azokat, akik gyűlölik őket. 7. A lélek ugyan a testbe van zárva, de a lélek tartja össze a testet; így vannak a keresztények is, a világba vannak zárva, mint börtönbe, de mégis ők tartják össze a világot. 8. Halhatatlan a lélek, mely halandó hajlékban lakik; a keresztények is mulandó dolgok közepette zarándokolnak, a mennyben várják a romolhatatlanságot. 9. Ha étel és ital dolgában mostohán bánnak vele, a lélek jobbá válik; a keresztények is sokasodnak, noha naponta üldözik őket. 10. Isten rendelte őket erre a helyre, nem lenne illendő elhagyniuk azt.

VII. 1. Nem földi találmány adatott nekik, mint mondtam, nem is halandó gondolatok gondos őrzésére méltattak, nem is emberi misztériumok rendjét bízták rájuk. 2. Ezzel szemben valóban a mindenható és teremtő Isten, aki láthatatlan, maga plántálta szívükbe a mennyei, szent tanítást, és erősítette meg azt ott. Nem úgy, ahogyan azt valaki elképzelhetné, hogy alattvalót, vagy küldöttet, vagy azok egyikét küldte el, akikre a föld és ég rendjének felügyelete bízatott, hanem magát a mindenség Alkotóját és Teremtőjét, aki az eget és a földet teremtette, ki határok közé zárta a tengert, akinek misztériumát minden elem hűségesen őrzi, akitől a Nap kapta a feladatot, hogy a nappalok mértékét megfussa, akinek engedelmeskedik a Hold, amikor megparancsolja neki, hogy éjjel világítson, akinek engedelmeskedve követik a csillagok a Hold pályáját; ő rendez el mindent, ő határoz meg mindent, őneki rendelődik alá minden, az ég és ami az égben van, a föld és ami a földön van, a tenger és minden, ami a tengerben van, tűz, levegő, mélységek, amik a magasságokban vannak, amik a mélységekben vannak, amik a kettő között vannak; őt küldte tehát hozzájuk. 3. Talán félelem keltésére, rettenet keltésére, zsarnokságra küldte volna, mint egyesek gondolnák? 4. Egyáltalán nem; hanem szeretettel és szelídséggel küldte, mint király küldte a királyfit, emberként küldte az emberekhez, megváltóként küldte, hogy meggyőzzön, ne pedig kényszerítsen; Istenben ugyanis nincs erőszak. 5. Azért küldte, hogy hívjon, nem azért, hogy büntessen; úgy küldte, mint aki szeret, nem úgy, mint aki ítél. 6. El fogja küldeni bíróként is, s eljövetelének ki állhat ellent? 7. Nem látod, vadállatok elé dobják őket, hogy megtagadják az Urat, s nem győznek fölöttük? 8. Nem látod, minél többet kínoznak meg közülük, a többiek száma annál inkább növekszik? 9. Nem emberi műnek látszik ez; ez Isten ereje, az ő jelenlétének bizonysága.

VIII. 1. Egyáltalán az emberek közül ki tudta az ő eljövetele előtt, hogy Isten kicsoda? 2. Vagy a hitelt érdemlő filozófusok üres és szószátyár tanait fogadod el, akik közül egyesek a tüzet tartották istennek (melyre jutnak majd, ezt nevezvén Istennek), mások a vizet, ismét mások az Isten által teremtett elemek valamelyikét. 3. Ha eme álltások bármelyike elfogadható, bármely teremtmény ugyanúgy istennek tűnhet. 4. Szemfényvesztők csalása és mutatványa azonban mindez. 5. Egyetlen ember sem látta, nem ismerte, hanem ő maga mutatta meg magát. 6. A hit által mutatkozott meg, mely által egyedül lehet felfogni Istent. 7. Isten ugyanis a mindenség Megalkotója és Uralkodója, aki mindent teremtett és elrendezett, nemcsak emberszerető, de nagylelkű is. 8. Ilyen volt tehát, most is ilyen ő, ilyen is lesz, jóságos, aki nem haragszik, igaz, aki egyedül jó. 9. Miután megfogalmazta hatalmas és kimondhatatlan gondolatát, azt senki mással nem közölte, egyedül gyermekével. 10. Amíg bölcs elhatározását őrizte és titokban tartotta, úgy tűnt, nem törődik velünk és nem gondol ránk. 11. Amikor azonban szeretett Fia által kinyilatkoztatta, nyilvánvalóvá tette mindazt, amit kezdettől fogva készített, mindent egyszerre megadott nekünk, javainak részességét, látását és felfogását, amit közülünk ki remélt volna valaha?

IX. 1. Mindent elrendezett hát magában gyermekével együtt, egészen az elmúlt időkig hagyta, hogy rendetlen vonzásokban sodródjunk, amint nekünk tetszett, gyönyörökben, vágyakban tévelyegjünk. Nem lelte azonban örömét bűneinkben, csupán eltűrte azokat, nem is lelte kedvét bennünk a gonoszság korában, most azonban, megteremtve az igazságosság korát, hogy mi, akik az elmúlt időben megbizonyosodhattunk arról, saját tetteinkből eredően méltatlanok vagyunk az életre, most azonban, Isten jósága lévén az életre méltattunk, az is világossá vált így, hogy akik saját erőnkből Isten országába bejutni képtelenek vagyunk, Isten erejében erre képesek lettünk. 2. Miután pedig gonoszságunk betelt, s egészen nyilvánvalóvá lett, hogy annak béreként büntetést és halált lehet remélni, eljött az idő, amikor Isten elhatározta immár jóságának és hatalmának kinyilvánítását (Istennek micsoda túláradó szeretete és emberszeretete!), nem gyűlölt minket és nem törölt el, gonoszságainkat nem tartotta számon, hanem nagylelkű volt, eltűrte, irgalmasan magára vette bűneinket, őmaga adta oda saját Fiát váltságul bűneinkért (vö.: 1. Pét 3,18), a romlatlant a romlottért, a halhatatlant a halandóért. 3. Mi más fedhette volna be bűneinket, mint az ő igazságossága? 4. Miben másban lett volna megigazulásunk, akik törvény nélkül és istentelenek voltunk, mint Isten egy Fiában? 5. Mily édes csere, mily kifürkészhetetlen mű, mily nem remélt jótétemény! Mert sokak gonoszságát fedi be egy igazzal, egyetlen egy igaz voltával viszont sok törvényen kívülit tesz igazzá. 6. Az előző időkben természetünk életképtelensége igazolódott be, most viszont a Megváltót megmutatva, igazolta, a kilátástalant is lehetséges megmenteni, mindkettővel az volt a célja, hogy higgyünk jóságában, őt higgyük táplálónak, atyának, tanítónak, tanácsadónak, orvosnak, értelemnek, fénynek, tisztességnek, dicsőségnek, erőnek, életnek, nem törődve élelemmel, ruhával.

X. 1. Ha ezt a hitet kívánod te is, mindenekelőtt az Atya ismeretére jutsz el. 2. Isten ugyanis szerette az embereket, akikért a világot megalkotta, nekik rendelt alá mindent, ami a földön van, értelmet, szót adott nekik, egyedül nekik engedte meg, hogy feltekintsenek rá, akiket saját képmására teremtett, akikhez elküldte egyszülött Fiát (vö.: 1. Jn. 4,9), akiknek megígérte a mennyek országát, és meg is adja azoknak, akik őt szeretik. 3. Felismered-e, mekkora örömöd teljesedik be? Vagy hogyan szereted azt, aki téged előbb szeretett? 4. Amikor szeretsz, akkor leszel utánzója az ő jóságának. Ne csodálkozz, hogy az ember Isten utánzója lehet, mert az ő akaratával lehet az. 5. A boldogság nem abban áll, hogy elnyomod a felebarátot, hogy az erőtlenebbnél többet akarsz birtokolni, nem a harácsolásban, nem a gyöngébbek elnyomásában, mindezekben nem is lehet utánozni Istent, mert mindezek távol vannak fenségétől. 6. Aki viszont felbarátja terhét viseli, aki jobb sorsban lévén, jóakaratúan segít a szegényebbeken, aki Istentől kapott birtokát a rászoruló rendelkezésére bocsátja, istenévé válva azoknak, akik tőle kapnak, az Isten utánzója! 7. Akkor a földön élve is látni fogod, hogy Isten uralkodik a mennyben, Isten titkairól kezdesz beszélni, akkor csodálni és szeretni fogod azokat, akiket azért üldöznek, mert nem akarják megtagadni Istent; akkor felismered majd a világ csalárdságát és tévedését, amikor a mennyei életet megismered; akkor veted meg majd az itteni látszathalált, amikor az igazi haláltól félni kezdel, mely azoknak van fenntartva, akik örök tűzre ítéltetnek, mely mindvégig gyötri azokat, akiket kiszolgáltatnak neki. 8. Akkor csodálni fogod azokat, akik az igazságosságért eltűrik ezt a tüzet, mely ideiglenes, és boldog leszel, amikor felismered ama másik tüzet.



XI. 1. Nem idegen dolgokról beszélek és nem lehetetlen dolgokat kutatok, hanem, miután az apostolok tanítványa lettem, a népek tanítója vagyok. A hagyománnyal sáfárkodom azok között, akik az igazság tanítványai lettek, méltán. 2. Akit helyesen tanítottak és a szeretetreméltó Igében újjászületett, hogyne kívánná világosan tudni mindazt, amit az Ige a tanítványoknak világosan megtanított, akiknek megjelenve kinyilatkoztatást adott, bizalmasan társalogva velük, akit a hitetlenek nem értettek meg, a hívők megértettek, és általa megismerték az Atya misztériumait. 3. Miért küldte el az Igét, hogy a világnak megjelenjék? Akit a nép meggyalázott, az apostolok hirdettek, akiben hittek a pogányok. 4. Ő az, aki kezdettől fogva volt, aki újként jelent meg, aki ősinek bizonyult, aki mindenkor ifjúként születik a szentek szívében. 5., Ő az örök, akit ma Fiúként ismerünk meg, aki gazdagítja az egyházat, és az egyszerű kegyelem megsokszorozódik a szentekben, megértést ad, megvilágosítja a misztériumokat, meghirdeti az időket, örvend a hivőkben, magát ajándékozza a keresőknek, azoknak, akik a hit fogadalmát nem szegik meg, az atyák által adott határokat nem lépik túl. 6. Véget ér a törvénytől való félelem, felismerést nyer a próféták kegyelme, szilárd az evangélium, az apostolok hagyományát őrzik, az egyház kegyelme pedig örvend. 7. Ezt a kegyelmet az ismeri meg, aki nem szomorkodik, az Ige szól azok által, akik által szólni akar, és amikor akar. 8. Mindezeket a minket meghívó Ige akaratának indítására mondtuk el, buzgalommal, hogy a szeretetből nekünk kinyilatkoztatott dolgoknak ti is részesei legyetek.

XII. 1. Mind akik elnyertétek, hallgassátok figyelemmel, mi mindent készít Isten azoknak, akik őt helyesen szeretik, a gyönyörűség paradicsomává válnak, szépen sarjadó, dús gyümölcsű fa terem bennük, melyet tarka gyümölcsök ékesítenek. 2. Az élet és a tudás fáját ültetik erre a területre; de nem a tudás fája ront meg, hanem az engedetlenség fája. 3. Nem hiábavalóan íratott meg, hogy Isten az élet és a tudás fáját ültette a paradicsom közepére kezdetben (vö.: Ter. 2,9), az életet a tudás által mutatva meg. Mert a tudással nem tisztán éltek, a kígyó kezdetben levő csalása révén lemeztelenedtek. 4. Nincsen ugyanis élet tudás nélkül, sem biztos tudás igaz élet nélkül. Ezért volt a két fa egymás mellé ültetve. 5. Ezt belátva, az apostol leleplezi azt a tudást, melyet az igazság életre vonatkozó parancsa nélkül gyakorolnak; amikor így szól: "a tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet épít" (1. Kor. 8,12). 6. Aki ugyanis azt gondolja., valamit is tud, az igazi tudás nélkül, melyet az élet is tanúsít, az nem tud, az a kígyó csalásának áldozata, - mert nem szereti az életet. Aki viszont félő tisztelettel ismer, és életet keresve plántál reményben, az a gyümölcsöt is várhatja. 7. A szív legyen neked a tudás, az élet pedig az igaz tanítás, melyet befogadsz. 8. Ha ennek fáját hordozod és ennek gyümölcséből veszel, azt élvezed mindig, ami Isten előtt kedves, amit a kígyó nem érintett, és a tévely nem mocskolt be, Éva sem megrontott, hanem hitt mint a szűz. 9. Megmutatkozik az üdvösség, az apostolok értették, eljön az Úr pasckája, az idők egyesülnek, a világgal is harmonizálódnak, a szenteket tanító Ige örvend, aki által az Atyát dicsőítik, akinek dicsőség legyen mindörökké, Ámen.

 

Forrás: http://www.earlychristianwritings.com/diognetus.html

  

http://www.earlychristianwritings.com/diognetus.html

Isten a test megváltója is.

 

Iréneusz V. könyv.

 Fejezet (5.)

1. [Azzal kapcsolatba, hogy megtanuljuk] a testek hosszabb ideig megmaradtak, mindaddig, amíg Istennek tetszett, hogy gyarapodjanak, olvassák csak el [ezek az eretnekek] az Írásokat, és meg fogják találni, hogy elődeink több mint hétszáz, nyolcszáz, és kilencszáz éves korúak voltak; és testük lépést tartott napjaik elhúzódó hosszával, és részt vett az életben mindaddig, amíg Isten akarta, hogy éljenek.

De miért is utalok ezekre a férfiakra? Mert hiszen Énok, amikor kedves volt Isten számára, ugyanabban a testben helyeztetett át, amelyben kedves volt Neki, így előrelátással kimutatva az igazak áthelyezését. Élijah (Illés) is, felvitetett [amikor még] a [természetes] formájának anyagában volt; így példázza próféciájában azoknak a mennybemenetelét, akik szellemiek, és hogy semmi sem állt testi lényük áthelyezésének és felvitelének útjába. Mert ugyanazon kezek által, amelyek az elejétől formálták őket, megkapták ezt az áthelyezést és mennybemenetelt.

Mert Ádámban Isten kezei hozzászoktak ahhoz, hogy elrendezze, kormányozza, és hogy fenntartsa saját keze munkáját, és hogy vigye, és oda tegye, ahová azoknak tetszik. Hova is lett, tehát az első ember helyezve? Bizonyosan a paradicsomba, ahogy az írás kijelenti: "És Isten ültetett egy kertet [paradicsomot] kelet felé Édenben, és oda helyezte az embert, akit Ő formált." (1Móz. 2:8) És azután, amikor [az ember] engedetlennek bizonyult, innen bocsátották ki ebbe a világba.

Ezért a vének, az apostolok tanítványai is azt mondták nekünk, hogy azok, akik áthelyeztettek, felvitettek arra a helyre (mert a Paradicsom az igaz embereknek készült, akik a Szellemet birtokolják; amelybe Pál apostol helyeztetett, mint a mi jelenlegi állapotunk, amikor kimondhatatlan beszédeket hallott), és hogy azok, akik az égbe vitettek, egészen [a dolgok] beteljesedéséig megmaradnak, mint a halhatatlanság előjele.

2. Ha azonban bárki elképzelhetetlennek tartja, hogy az emberek ilyen hosszú időn keresztül életben maradjanak, és hogy Illés nem testben ragadtatott el, de hogy teste felemésztetett a tüzes szekérben, gondolkodjon, hogy Jónás, amikor a mélybe vetették és lenyeletett a cet gyomrába, az Isten parancsa által ismét kiszabadult a földre. És akkor is, amikor Ananiás, Azariás, és Misaél a hétszeresen felfűtött tüzes kemencébe vettettek, semmi kárt nem szenvedtek, és még a tűznek szaga sem érződött rajtuk.

Mivel tehát Isten keze jelen volt velük, csodálatos dolgokat vitt végbe ügyeikben - ezek [a dolgok] lehetetlenek az emberi természet számára - mi csodálatos van abban, ha azok ügyében is, akik felvitettek végrehajtott valami csodálatosat, véghezvíve engedelmességben Istennek, mint az Atyának akaratát? Most hát, ez az Isten Fia, ahogy az Írás Nabukodonozor királynak kijelenti, amikor azt mondja: „Nemde három embert vetettünk a kemencébe? És íme, látom, négyen járkálnak a tűz közepében, és a negyedik kinézete hasonló az Isten Fiához.” (Dán. 3:24-25) 

Sem valamely teremtett dolog természete, sem a hústest gyengesége nem érvényesül Isten akarata ellenében. Mert Isten nem alattvalója a teremtett dolgoknak, hanem a teremtettek Istennek; és minden dolog engedelmeskedik az Ő akaratának. Ezért jelenti ki az úr (Jahósua) is: „A dolgok, amelyek lehetetlenek az embernek, lehetségesek Istennel.” (Luk. 18:27) 

Mivel tehát, úgy tűnhet a jelen napok emberének, aki tudatlan Isten kijelentéseivel kapcsolatban, hogy hihetetlen és lehetetlen dolog, hogy bármely ember ilyen sok évig éljen, mégis azok, akik előttünk [ilyen kort] megértek, és azok, akik felvitettek, hogy éljenek, mint az eljövendő napok hosszúsága; és [ahogy az is lehetetlennek tűnhet], hogy a cet gyomrából és a tüzes kemencéből az ember épségben kijöhet, mégis úgy tettek, mintegy Isten keze által jöttek ki, annak érdekében, hogy hirdessék az Ő hatalmát: így most is, akik nem ismerik Isten hatalmát és ígéretét, ellenezhetik saját üdvösségüket, lehetetlennek tartják Istennek, aki feltámasztja a halottakat; és hogy erőt kapjon az örök fennállásra, de még az ilyen emberek szkepticizmusa sem hiúsítja meg Isten hűségét.

Megérthetjük az érthetetlent?

 Megérthetjük az érthetetlent? 

„Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, amely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, amely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.”

Egyes magyar bibliafordításokban, például a Csia Lajos-féle Új-szövetségben a „rabszolga” megnevezés egyáltalán nem az ember hitvány státuszának, hanem jóval inkább a tökéletes odaadásának és ragaszkodásának a kifejezője. Az apostolok így fohászkodnak Istenhez:

„Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél, hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták. Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák igédet, mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek. Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel” 

 Ez az idézet amellett, hogy az Isteni eleve elrendelés mellett is tanúskodik, jól bemutatja a rabszolgaság fogalmának egy teljesen másféle értelmezését. De következzen még egy hasonló, Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelének az elejéről:

„Pál, a Krisztus Jézus rabszolgája, elhívott apostol, kit örömüzenetének hirdetésére Isten különválasztott. Az Isten prófétáin át a szent írásokban már előre megígérte azt, amiről az örömüzenet szól.”

És még egy idézet Pál apostoltól, aki a maga vonatkozásában ismét hasonlóan beszél:

„Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek, hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szándékai szereztek nekem.”

Azt gondolom, hogy ebben a témakörben ehhez sokat hozzátenni már nem igazán érdemes, ettől függetlenül alább mégis szólok még néhány további szót e tárgyban is.

Tehát fenti érvelésünk alapján kijelenthető, hogy a szabad akarat mai felfogása szerint nem valós létező, az emberek pedig, akik e földön élik életüket, mindannyian (rab)szolgái valamilyen (jó vagy rossz) transzcendens hatalomnak.

E tényeken a megfogalmazás mit sem változtat. Az a helyzet, hogy az emberek jelentős része ezt egyszerűen nem hajlandó elfogadni. Kész, pont. Akkor mi értelme élni? – kérdezik. Erre alább még visszatérünk. Most azonban vizsgáljunk meg egy újabb teológiai kérdést, mégpedig az elveszíthetetlen kegyelem problematikáját! De miről is van szó pontosan? Ha valakit az Isten eleve életre teremtett és kegyelemre szán, az akkor tehet bármit, nem veszítheti el Isten kegyelmét? Ez már megint milyen igazságtalan dolog. Aki életre született garázdálkodhat kedvére míg, aki „elveszésre készült” az tehet bármit úgyis elvész? Dehogy! Akit életre szán az Isten, az nem fog garázdálkodni. Ennyire egyszerű. Elvileg elveszíthetné a kegyelmet, hiszen ha miután az Isten „új szívet adott neki”, azaz felismertette Magát abban az emberben, azután fordítana hátat Istennek, az ezt eredményezné. Erről (is) szól a jelenések könyvében olvasható, a hét levél látomásban, a hetedik gyülekezetnek szóló figyelmeztetés:

„Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.”

Mert mi a langyos, a langymeleg állapot? A meleg kihűlt állapota. A meleg az Istent kereső, Istent szerető ember, a „lágymeleg” itt az, aki ilyen volt, de már nem az. Aki elfordult az Istentől. De az az ember, akit Isten megfordít (megigazít) nem tesz csak úgy ilyet. Ha igen, akkor az is Isten szándéka szerint történt. Innen persze egy parttalan vita kezdődhetne. Én azt állítom, hogy mivel itt e földön minden Isten akarata szerint történik, ezért lehetetlen az, hogy valami azzal ellentétes legyen. Bármi is történik, az Isten rendelése és terve szerint való.Minden. Igen, a rossz dolgok is. Akkor ez egy gonosz Isten? Nem. Csak nem értjük minden dolgát. Ezt azért itt kifejtem röviden, kicsit később pedig egészen pontosan, mi indokolja azt, hogy Isten megengedi a gonoszságot bizonyos (számunkra időnként túl tágnak tűnő) határokon belül megtörténni. A fizikai ember itt a földön mindent e világi ismeretei alapján ítél meg, mindent ide, az anyagi valósághoz mér, vonatkoztat. Korlátozott és szűk látóköre ellehetetleníti számára a dolgok helyes megítélését, ezért mondja Isten, hogy ne is ítéljen, mert az ember ítélete e szűk látóköréből fakadóan szükségszerűen hibás.Hogyan ítélhet meg egy vak és siket ember egy színdarabot, ha csupán a díszlet néhány elemét képes kitapogatni? Az ember mégis ezt teszi. Megítéli a színdarabot, természetesen hibásan. Az ember csak ezt a világot látja, érzékeli és ezt is csak igen korlátozott mértékben. Ezt még az ateista, evolucionista tudósok is elismerik. Van egy szűk spektrum, amelyet az ember érzékelni képes és pont. Az emberi érzékelés határait még az állati érzékelés is messze felülmúlja. Ehhez képest mi emberek vagyunk a teremtés koronái. Hát lehetséges, csak a fejünkbe ne szálljon túlságosan ez a dicsőség. Hiszen az egyébként is Isten dicsősége nem a miénk. Szóval a földi ember egy erősen korlátozott képességekkel és megértéssel bíró lény, de vitathatatlan, hogy képes olyan cselekedetekre, amelyekre egyetlen más lény sem képes ezen a bolygón, legalábbis olyan szinten, mint mi emberek. Ez pedig konkrétan az elvont gondolkodás képessége. Ez a képesség teszi alkalmassá az embert arra, hogy megismerje Istent. Erre csak és kizárólag az ember képes a földön általánosan ismert fajok közül. Tehát lényeg az, hogy nincs átfogó képünk a teljes valóságot illetően, így ebből fakadóan dolgaink megítélésekor már a kiindulási alapunk is helytelen. Amit mi rossznak, igazságtalannak és helytelennek ítélünk meg, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban az is. Az Úr szól erről, figyelmeztet:

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek”

Mi következik mindebből? Számomra az, hogy a saját portámon sepregessek, és azzal törődjek, amire meglátásom szerint képességet kaptam az Istentől. „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed;”

 Elvégre ez a figyelmeztetés Isten jobbjáról fakad, csakis a mi érdekünkben. A prevenciós nevelés is eleve elrendelt Isteni beavatkozás, mégha rossz és kényelmetlen, de igazságos, hiszen egy új embert formál Krisztus képére. 

 A gonolkodó ember az egyetlen lény aki képes befogadni az információkat amikkel találkozik az életben. Nem érzékkel, hanem a nem vele született tulajdonságok ellenére megértő. Csak az a különbség, hogy az emberek szellemiségük állapotától függően tudják megkülönböztetni a jót a rosztól.

....hogy Krisz­tus lak­jon hit ál­tal a szí­ve­tek­ben a sze­re­tet­ben meg­gyö­ke­rez­ve és meg­ala­poz­va, hogy ké­pe­sek le­gye­tek meg­ér­te­ni min­den szent­tel együtt, hogy mi a szé­les­ség, hosszú­ság, ma­gas­ság és mély­ség, és meg­is­mer­jé­tek Krisz­tus min­den is­me­re­tet fe­lül­ha­la­dó sze­re­te­tét, hogy így be­tel­je­sed­je­tek az Is­ten egész tel­jes­sé­gé­ig. (Ef 3, 17-18).

 

Iréneusz V. ( könyvrészlet) III fejezet.

 III. Fejezet (3.)

1. Pál apostol is, azonfelül, legérthetőbb módon rámutatott arra, hogy az ember ki van szolgáltatva saját erőtlenségének, nehogy felfuvalkodva elszakadjon az igazságtól. Így mondja a Korintusiakhoz írt második [levelében]: „És nehogy a kijelentések fenségessége által felfuvalkodjam, tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem. Erre háromszor könyörögtem az Úrhoz, hogy távozzon el tőlem. De azt mondta nekem: Kegyelmem elég neked; mert az erő a gyengeségben válik tökéletessé. Annakokáért szívesen dicsekszem gyengeségekben, hogy Krisztus ereje lakozzon bennem.” (2Kor. 12:7-9) Hogy van tehát? (ahogy valaki kijelenthetné:), hogy az úr kívánsága ebben az esetben, hogy az apostola így menjen keresztül a gyötrelmen és ilyen gyengeséget viseljen el? Sőt, a Beszéd ezt mondja: „az erő a gyengeségben válik tökéletessé”, jobbá teszi tehát azt az embert, aki gyengesége révén ismerkedik meg Isten hatalmával.

Mert hogyan tudhatta volna megtanulni az ember, hogy gyenge lény és halandó természet szerint, de Isten halhatatlan és erős, ha nem tapasztalta volna meg, hogy mi van mindkettőben? Mert nincs semmi rossz abban, ha megtapasztalja gyengeségeit kitartással. Igen, meglehetősen jótékony hatást gyakorol annak érdekében, hogy megakadályozza őt, hogy tévedjen saját természetét tekintve. De a lény, aki Isten ellen felemelkedik, és az Ő dicsőségét magához ragadta, hálátlanná téve az embert, sok gonoszságot hozott rá. [És így, azt mondom, az embernek meg kell tanulnia mindkét dolgot, tapasztalat által], hogy ne legyen az igazság, a maga és Teremtője iránti szeretet híjával. De mindkét dolog megtapasztalása megadja az igazi tudást, az emberre és Istenre vonatkozóan, és megnöveli szeretetét Isten iránt. Ahol pedig létezik a szeretet növekedése, ott Isten ereje által nagyobb dicsőséget hoz létre azok számára, akik szeretik Őt.

2. Azok az emberek tehát, akik félreteszik Isten erejét, és nem veszik figyelembe, hogy mit mond a Beszéd, amikor a test gyengeségében laknak, de nem veszik figyelembe az Ő hatalmát, aki feltámaszt a halálból. Mert ha Ő nem kelti életre, aki halandó, és nem hozza vissza a romlandót a romolhatatlanságba, akkor nem a hatalom Istene. De hogy Ő mindenekre nézve hatalmas, meg kellene értenünk származásunkból, minthogy Isten az, aki a földből vette a port, formálva az embert. És bizonyára sokkal nehezebb és hihetetlenebb a nem létező csontokból, idegekből, erekből és a maradék emberi szervből egy egészet alkotni, és hogy megteremtse az élő embert és értelmes alkotást, minthogy újból helyreállítsa, azt, ami már létezett és később felbomlott a földben (a már említett okok miatt), így átment azokba [az elemekbe], amelyekből az ember, akinek nem volt korábbi létezése formáltatott. 

Mert Ő, aki kezdetben okozta, hogy olyan legyen, aki még nem volt, éppen, amikor Neki tetszik, vissza fogja állítani azt, aki korábban létező volt, amikor az Ő akarata, hogy az élet [örökségként] megadasson Általa. És azért, hogy a test is alkalmasnak találtasson és képes legyen befogadni Isten erejét, ami kezdetben részesedett Isten érintésének hozzáértéséből; úgy hogy az egyik szemmé lett a látásért; a másik a fül a hallásért; a másik a kéz az tapintásért és munkáért; megint másik az izmok, amelyek feszülnek mindenütt, és a végtagokat együtt tartják; megint más az artériák és vénák, amelyek a vér és a levegő átkeléséért vannak; megint más a vér, amelyik a lélek és a test közti kapcsolat köteléke. De miért is folytatnánk [hogy tovább húzzuk] ezt? Nem lehetne kifejezni az emberi szervezetben a sokféleség számát, amely nem más módon, hanem Isten hatalmas bölcsessége által alkottatott. De azok a dolgok, amelyek részesednek Isten szakértelméből és bölcsességéből, az Ő hatalmából is részesednek.

3. A test tehát nem szűkölködik Isten alkotó bölcsességében és hatalmában. De ha az élet adójának hatalma a gyengeségben válik tökéletessé - vagyis testben - árulják el nekünk azok, akik fenntartják a test alkalmatlanságát, hogy (hogyhogy) megkapják az Isten által adott életet? Vajon ők ezt, mint jelen pillanatban is élő emberek mondják, akik résztvesznek az életben, vagy elismerik, hogy semmiképpen nincs részük az életben, és már a jelen pillanatban halott emberek.

És ha ők valóban halott emberek, hogyan mozognak és beszélnek, és hajtják végre azokat az egyéb funkciókat, amelyek nem a halottak tettei, hanem élőké? Ha viszont jelenleg élnek, és egész testük részt vesz az életben, akkor hogyan merik azt állítani, hogy a test nem részesedik az életből, amikor jelen pillanatban is beismerik, hogy most is élettel rendelkeznek?

Olyan ez, mintha valaki vízzel teli szivacsot, vagy tüzes fáklyát vett volna és kijelentené, hogy a szivacs nem vesz részt a vízből vagy a fáklya a tűzből. Ilyen módon ezek az emberek is azt állítják, hogy élnek és tagjaikban hordozzák az életet, ellentmondva maguknak később, amikor kiábrázolják ezeket a tagokat, mint amelyek nem képesek [részesedni] az életben.

De ha evilági életünk, amely alacsonyabb rendű (szintű), mint az örök élet, mindazonáltal olyan hatással van, hogy fel képes serkenteni halandó tagjainkat, miért ne lenne képes az Örök élet - amely sokkal hatalmasabb, mint a mostani - megélénkíteni a testet, amellyel szellemileg már rutinszerűen össze van kapcsolódva. Mert a test tényleg részt vesz az életben, és ez ebből a tényből is kiderül; életben marad; mert él mindaddig, amíg Isten célja, hogy ezt tegye.

Nyilvánvaló tehát, hogy Isten rendelkezik azzal a hatalommal, hogy életet biztosítson annak, amennyiben Ő adja az életet nekünk, akik létezünk. És mivel az Úrnak hatalma van ahhoz, hogy beleöntse az életet abba, amit Ő alkotott, és mivel a test képes arra, hogy felserkenjen, mi akadályozná meg abban, hogy résztvegyen a romolhatatlanságban, amely a boldog és soha véget nem érő élet, amit Isten ad?

Iréneusz V. ( könyvrészlet).

 Iréneusz V. (könyvrészlet).

II. Fejezet (2.)

1. És hasonlóképpen tévedésben vannak azok, akik azt mondják, hogy Isten azon dolgokért, jött el, melyek nem hozzá tartoznak, mintha más tulajdonát kívánta volna; annak érdekében, hogy felszabadíthassa azt az embert, aki más által lett teremtve, ahhoz az Istenhez, aki szintén nem alkotott, sem nem formált semmit, de meg is volt fosztva kezdettől saját helyénvaló ember teremtésétől.

Annak eljövetele tehát, akit ezek az emberek képzelnek, mint a máséba eljövőt, nem volt igazságos; és igazán nem is váltott meg minket az ő vére által, ha ő nem igazán vált emberré, helyreállítva saját keze munkáját, amint kezdetben megmondatott, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára készíttetett; (Ő azonban) nem ragadta el más tulajdonát csellel, hanem igazságos és kegyelmes módon birtokba vette a sajátját.

Az elpártolásra vonatkozóan, valójában, Ő igazságosan váltott meg minket abból, saját vére által; de ugyanakkor számunkra, akiket már megváltott, [ő ezt] jóindulatúan tette. Mert korábban mi semmit sem adtunk neki, és tőlünk sem kívánt semmit, mintha valamire szüksége lett volna; viszont mi rászorultunk a vele való barátságra. És ezért történt, hogy jóindulatúan kiöntötte magát, hogy összegyűjthessen minket az Atya ölében.

2. De tévednek minden tekintetben azok, akik megvetik Isten teljes felosztását (üdvrendjét), tagadják, és visszautasítják a test megváltását, és megvetéssel bánnak annak megújulásával kapcsolatban, támogatva (azt a nézetet), hogy az nem képes a romolhatatlanságra. De ha ez valójában nem nyerte el a megmentést, akkor az úr sem váltott meg minket az ő vérével, sem a hálaadás pohara nem a vérével való közösség, sem a kenyér, amelyet megtörünk, nem a testével való közösség.

Mert a vér csak a vénákból és a testből jöhet, és bármi másból, ami az ember anyagi része. Isten Beszédével pedig tényleg ilyen történt. És saját vére által váltott meg minket, ahogy az apostola kijelenti: „Akiben van a mi váltságunk a vére által, akár a bűneink bocsánata” (Kol. 1:14) És mivel mi a tagjai vagyunk, ugyanakkor a teremtett dolgok által tápláltatunk (és Ő maga biztosítja a teremtést számunkra, mert Ő okozza, hogy a nap felkeljen és esőt ad, amikor Ő akarja). Elfogadta a poharat (amely a teremtés része), mint saját vérét, amelyből megnedvesíti vérünket; és a kenyeret (amely a teremtés része) saját testeként alapította, amelyből ő ad növekedést testünknek. 

3. Amikor tehát a megelegyített kehely és az előállított kenyér befogadja Isten Beszédét, hálaadássá, vagyis Krisztus testévé és vérévé válik, amelyből a test anyaga növekszik és tápláltatik, akkor hogyan állíthatják azt, hogy a test nem képes befogadni Isten ajándékát, mely az örök élet, amely [test] tápláltatik az úr testéből és véréből, és amelyik az Ő tagja? – ahogy az áldott Pál nyilatkozik az Efézusiakhoz írt levelében, hogy „mi a testének tagjai vagyunk, a húsából és csontjaiból valók” (Ef. 5:30), – Ő nem beszél valamiféle szellemi vagy láthatatlan emberről, – „mert a szellemnek nincsen se csontja, se húsa” (Luk.24:39) – de [utal] az elrendelésre, [amely által az úr lett] melynek során valódi emberré lett, amely húsból, idegekből, és csontokból van, – Ez az a test, amelyik tápláltatik a pohár által, amely az Ő vére, és megkapja a növekedést a kenyérből, amely az Ő teste.

És ahogy a szőlőtőkéről levágott vessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsözik vagy ahogy a gabonamag a földre esik és elbomlik (Ján. 12:24), felkelve megsokszorozódik az Isten Szelleme által, ami minden dolgot magában foglal (Bölcs. 1:7), és azután, az Isten bölcsessége által, az emberek hasznát szolgálja, és befogadva Isten Beszédét, hálaadássá válik, amely Krisztus teste és vére; ugyanígy testünk is, amely táplálva van ezáltal, és a földbe helyeztetik, és elszenvedi a felbomlást ott, fel fog támadni a maga idejében, (mert) az Isten Beszéde biztosítja számára a feltámadást az Istennek és Atyának dicsőségére, aki önként ajándékoz ennek a halandónak halhatatlanságot, és ennek a romlandónak romolhatatlanságot.

Mert „Isten ereje az erőtlenségben tétetik tökéletessé” (2Kor. 12:9), azért, hogy soha ne fuvalkodhassunk fel, mintha magunktól lenne életünk, és felemelkedjünk Isten ellen, elménk hálátlanná váljon; de tanuljunk a tapasztalatok által, hogy ezen Létező túláradó hatalmából birtokoljuk az örök létezést, se ne legyünk tudatlanok saját természetünket illetően, de hogy mi is tudhassuk, milyen hatással bír Isten, és hogy az ember milyen jótéteményeket kap, és így soha nem vándorlunk el a dolgoknak – ahogy azok vannak –, igaz felfogásától, azaz, mind Istenre, mind az emberre vonatkozóan.

És talán, nem emiatt lehet az a helyzet, mint az már megfigyelhető, hogy ezen cél miatt engedte meg Isten felbomlásunkat a halandóság közös porába, hogy mi legyünk oktatva minden módon, alaposan felkészülhessünk a jövőre, és ne legyünk tudatlanok sem Isten, sem önmagunk tekintetében?

http://www.earlychristianwritings.com/text/irenaeus-book5.html

Iréneusz az eretnekség leleplezője.

 Apokrif írásokból. Iréneusz V könyv ( részlet).

I. Fejezet (1.)

1. Mert sehogyan másképpen nem tudtuk (volna) megtanulni Isten dolgait, ha Mesterünk, aki a létező Beszéd ( Ige), nem lett volna emberré. Mert senki másnak nem lett volna ereje feltárni az Atya dolgait nekünk (Ján. 1:18), hacsaknem az Ő saját megfelelő Beszédének. Mert mely más valaki „ismerte meg az Úr értelmét?” vagy ki más „lett a tanácsadója?” (Róm. 11:34) És ismét, nem tanulhattunk volna semmilyen más módon, mint Tanítónk meglátása által, és hallva hangját fülünkkel, hogy így tettei utánzóivá váljunk, valamint beszédeinek cselekvőivé, így közösségbe kerülhessünk vele, megkapva a növekedést a tökéletes Egyetlentől, és tőle, aki az egész teremtés előtt van. 

Mi, akiket pedig nemrég alkotott az egyedül legjobb és jóságos Létező, Őáltala akié a halhatatlanság is, akiket a saját hasonlatosságára formált (eleve elrendelt, az Atya előre tudása szerint, hogy mi, akik még nem is léteztünk, létrejöhessünk), és elkészített a teremtés elsőzsengéiként – megkaptuk a már előzőleg ismert időben [a szabadítás áldásait] a Beszéd ( Ige) szolgálata szerint, aki tökéletes minden dologban, mint hatalommal bíró Beszéd, és igazi ember, aki megváltott minket saját vére által olyan, az értelemmel összeegyeztethető módon, hogy önmagát adta váltságul azokért, akiket fogságba vezettek. 

És mivel a elpártolás igazságtalanul zsarnokoskodik felettünk, és bár mi, természet szerint a mindenható Isten tulajdona voltunk, természet ellenére elidegenedett tőlünk, és saját tanítványaivá tett minket. Isten Beszéde ( Igéje) viszont, aki hatalmas minden dologban, és aki saját igazságosságára nézve nem hiányos, jogosan, ezzel a elpártolással fordult szembe, és felszabadította abból saját tulajdonát. Nem erőszakos eszközökkel, mint ahogy a [elpártolás] szerzett uralmat felettünk kezdetben, amikor telhetetlenül elragadta azokat, akik nem a sajátjai voltak, hanem a meggyőzés útján, mint a tanácsolás Istene, aki nem használ erőszakos eszközöket, hogy megszerezze, amit Ő akar; így az igazságosságnak sem kell sérülnie, se Isten ősi kézmunkája nem megy a pusztulásba.

Mivel az úr (Jézus) így, a saját vérével váltott meg minket, saját lelkét adva a mi lelkünkért, és testét a mi testünkért, és ki is árasztotta az Atya szellemét az Isten és ember közötti egység és közösség érdekében, valójában belénk helyezve Istent a szellem eszköze által, és másrészről, hozzácsatolva az embert az Istenhez saját megtestesülése által, megadományozva – saját eljövetelekor – az Istennel való közösség révén a végleges és igazi halhatatlansággal. Mindez semmissé teszi az eretnekek minden tanítását.

2. Tényleg hiábavalóak mindazok, akik azt állítják, hogy Ő pusztán csak látszólagosan jelent meg. Mert ezek a dolgok nem csak látszólag történtek meg, hanem tényleges valójukban. De ha Ő úgy jelent meg, mint ember, amikor Ő nem pusztán egy ember, a szellem sem tudott volna rajta megnyugodni, – amely olyan esemény, amelyre ténylegesen sor került –, amely szellem láthatatlan; [ebben az esetben], volt-e az igazságnak olyan mértéke benne, amennyiben nem az volt, aminek látszott? 

De én azt már korábban megjegyeztem, hogy Ábrahám és a többi próféta látták Őt, miután prófétai módon megjövendölik látomásban, aminek el kell következnie. Ha tehát, most (is) egy ilyen létező jelent meg, külső megjelenésében különbözött attól, ami a valóságban volt, ott pedig valamiféle prófétai látomása volt az embereknek (tanítványoknak); és egy másik eljövetelére kell várnunk, amelyben olyannak kell lennie, amilyen Ő most látható volt prófétai módon.

És azt is bizonyítottam már, hogy ugyanaz jelenti azt mondani, hogy csak látszólagosan jelent meg, és azt [mondani], hogy ő semmit nem kapott Máriától. Ugyanis nem lett volna egy igazán hússal és vérrel rendelkező, amelyek által megváltott minket, hacsak nem foglalja egybe önmagában Ádám ősi alakját. Hiábavalóak tehát Valentinusz tanítványai, akik felállították ezt a nézetet, azért, hogy kizárják a testet a megváltásból és félredobják Isten alkotását.

Már nem vagy a bűn rabja, ha hiszel Isten Fiában.

  Már nem vagy a bűn rabja, ha hiszel Isten Fiában.

“Azt mon­dom pe­dig, hogy amed­dig az örö­kös kis­ko­rú, sem­mi­ben sem kü­lön­bö­zik a szol­gá­tól, jól­le­het ura minden­nek, ha­nem gyá­mok és gond­vi­se­lők alatt van az apja ál­tal elő­re meg­ha­tá­ro­zott ide­ig.

 Így mi is, ami­kor kis­ko­rú­ak vol­tunk, a vi­lág ele­mei alá vol­tunk vet­ve szol­ga­ként.

 Ami­kor azon­ban el­jött az idő tel­jes­sé­ge, el­küld­te Is­ten az ő Fiát, aki asszony­tól szü­le­tett a tör­vény­nek alá­vet­ve, hogy a tör­vény alatt le­vő­ket meg­vált­sa, hogy el­nyer­jük a fi­ú­sá­got.

 Mi­vel pe­dig fiak vagy­tok, Is­ten el­küld­te Fi­á­nak Lel­két a szí­vünk­be, aki ezt ki­ált­ja: Abbá, Atya! Azért nem vagy töb­bé szol­ga, ha­nem fiú, ha pe­dig fiú, ak­kor Is­ten aka­ra­tá­ból örö­kös is.” (Gal 4, 1-6).

 Ha egy üdvözült Isten gyermeke szolgál, ez azt jelenti, hogy Krisztus rabja, azt teszi amit az Ura mond. Talán ellentmond a fentiekben leírt igének. De a fenti igék arra adnak megértést, hogy a világban rabszolgája volt a bűnnek, az alatt vajúdik az ember ameddig Isten fel nem szabadítja, vagyis Krisztus vére által ki vásárolta a világ másik urától aki nem más mint a sátán. Nagyon sok fiatal akik elhitték Isten üdvös igéjét, hisznek Isten Fiának, első örömükben munkához látnak, hogy szolgálják az Urat. Ez talán lelkesítő egyben, de van egy szépséghibája. Ha egy lélek újjászületik a Szent Szellem által, az ige szerint még csecsemő, ahogy az a testi életben is így van. Egy csecsemő nem szolga hanem fiú vagy lány, gyermek aki örökös, tehát örökli mindazt ami az Atyáé. Tej az eledele, azon a táplálékon nem lehet teljes erőben szolgálni mint az aki a feladatát el tudná végezni. Vállalni tudja oktalanúl, de elvégezni nem tudja, ahogy ez kívánatos lenne az Úrban. Az ige is alátámassza ezt a tényt, hogy Istennek rengeteg gyermeke van, de igazságban szolgálója aki tényleg azt teszi amit az Ura mond, az nagyon kevés. “ Ak­kor azt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: Az arat­ni­va­ló sok, de a mun­kás ke­vés. Kér­jé­tek te­hát az ara­tás Urát, hogy küld­jön mun­ká­so­kat az ara­tá­sá­ba.” (Mt 9, 37).

 Igazából a rabszolga nem tudja mit gondol az ura. De Krisztus rabszolgája az fiú is egyben, tehát szabad és van bejárása az atyai házba. Vele közösségben van, ismeri őt, ismeri gondolatait, lesi kéréseit vagyis mindazt amivel meg akarja bízni a fiát az apja, hogy megtegye amit kér. De a fiú ismerve az atyát nem parancsra vár hanem megbeszéli vele a terveket. 

 Ezt láthatjuk az átváltozás hegyén, hogy az Úr egyenrangú társ Mózessel és Illéssel. Beszélgetnek a jövő történéseiről.

“Hat nap múl­va Jé­zus ma­gá­hoz vet­te Pé­tert, Ja­ka­bot és an­nak test­vé­rét, Já­nost, és fel­vit­te őket ma­guk­ban egy ma­gas hegy­re.

És el­vál­to­zott előt­tük: arca ra­gyo­gott, mint a nap, ru­há­ja pe­dig fe­hér lett, mint a fé­nyes­ség. És íme, meg­je­lent ne­kik Mó­zes és Il­lés, és be­szél­get­tek vele.”(Mt 17, 1-2).

 Ez a két kimagasló próféta, akik elvégezték az Úr által kijelölt szolgálatukat, most megkapták azt a dicső helyet ahol az Úrral vannak együtt. De nem csak a neves szolgák, hanem az Atya minden egyes örökösei, akik öröklik a mennyeknek országát, akik névtelenek ebben a világban vagy akár melyik testvér akinek különböző kapott talentuma van, oda kerül ahová Isten dicsősége ragyog, azok meglátják Istent.

“Úgy, amint te el­küld­tél en­gem a vi­lág­ba, én is el­küld­tem őket a vi­lág­ba. Én oda­szen­te­lem ma­ga­mat ér­tük, hogy ők is meg­szen­tel­tek­ké le­gye­nek az igaz­ság­ban. De nem­csak ér­tük kö­nyör­gök, ha­nem azo­kért is, akik majd az ő be­szé­dük­re hisz­nek ben­nem, hogy mind­nyá­jan egyek le­gye­nek, Atyám, mint te én­ben­nem, és én te­ben­ned, ők pe­dig mi­ben­nünk, hogy el­higgye a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem. Én azt a di­cső­sé­get, ame­lyet ne­kem ad­tál, ne­kik ad­tam, hogy egyek le­gye­nek, amint mi egyek va­gyunk: Én őben­nük, és te én­ben­nem, hogy tö­ké­le­te­sen eggyé le­gye­nek, és hogy meg­is­mer­je a vi­lág, hogy te küld­tél en­gem, és úgy sze­ret­ted őket, amint en­gem sze­ret­tél”. (Jn 17, 18-22).

 Lehet ennél nagyobb öröm ezt elhinni és engedni az Atya kívánságának nem mint rabszolga, hanem mint örökös aki szeretetből engedelmeskedik az Atya házában, ismerve az Atya szeretetét és jóságát.