Igyekezzetek szilárddá tenni elhívatásotokat.

 

A hívő ékessége: hit, erény, megismerés, önuralom, állhatatosság, istenfélelem (kegyesség) testvéri szeretet, isteni szeretet

 

Igyekezzetek szilárddá tenni elhívatásotokat.

2 Péter 1,-3 "Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. 4 Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. 5 Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, 6 az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, 7 a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. 8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. 9 Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. 10 Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. 11 És így majd dicsőségesen mehettek be a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába".

 Drága testvérek, Péter második levelében (és itt rövidnek kell lennem), találkozunk, akárcsak Júdás levelében, Isten előre utalással, a szentség megismerésének ugyanazon lényeges tényének kijelentésével. De az apostol itt kiegészíti első levelét, leírja a jövő világát, és különösen a kereszténység vagy a romlott kereszténység elítélését. Itt a kereszténység szót használom az érthetőség kedvéért. Péter idejében szó sincs kereszténységről, ezt a fogalmat később találták ki. A szentek építésére írt levél figyelmeztetésül szolgálhat a bukott világ bűnöseinek vagy azoknak, akik megsértik a szentséget és az igazságot. Csak emlékeztetőül mondom, hogy a "szent" szó az nem egy misztikus kifejezés, a szentség se az. Szent, az elkülönített. A romlott világából kihívott Isten általi dicsőséggel és kegyelemmel. Ez mindenre vonatkozik ami romlott.

Az 1. fejezetben van egy kifejezés, amelyre külön figyelmet kell szentelnünk: "Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez (kegyességhez) szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, hogy megismertük őt, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott." ( görög fordítás). De igazán nem "dicsőségből és jóságból", hanem "az ő dicsőségéből és kegyelméből". Számomra úgy tűnik, hogy ez fontos a Szent Szellem kijelentésének megértéséhez. Ez az, ami ezt hirdeti: Ádám nem volt hivatott , amikor Édenben volt. Ádám ártatlan állapotban volt, nem Isten dicsőségére és kegyelemre hívatott. Ádámnak csak annyit kellett tennie, hogy olyan maradjon, amilyen volt, vagyis köteles volt Isten akaratát betartani, vagy inkább ne tegye azt, amit Isten megtiltott neki. Ez az engedelmesség egyszerű próbája volt. Ádámnak a legkevésbé sem volt szüksége semmire. Mindenbe bővelkedett, bármit akart, mert Isten irgalmassága, bőségesen ellátta, amikor az embert Édenbe helyezte. Az ember feladata az volt, hogy megtartsa eredeti állapotát. Csak ebben a helyzetben kellett lennie. Amikor az ördögre hallgatott, az nem Isten dicsőségére és kegyelmére szólított, hanem az ördög akaratának megtételére. Ez a saját függetlenségre való törekvés volt azáltal, hogy nem engedelmeskedett Isten egyértelmű tilalmának.

  Isten saját dicsősége és kegyelme hívott el minket.

Ez a hit alapelve. Kihozza a keresztényt abból az állapotból, amelyben természeténél fogva van – és sajnos! - bűnben; és ezért elhívásként beszél róla a Szentírás. A keresztény hivatás azt feltételezi, hogy az evangélium, ha elfogadják, betölti a lelket Isten Szelleme erejével, és aki befogadja, az el van hívva, hogy lépjen ki ebből az állapotból, amelybe az embert most a bűnbe sodorta; hogy ne térjünk vissza Ádám állapotába, hanem egy teljesen más állapotba kerüljön. Itt már nem a földön élő emberről van szó, hanem arról, akit Isten dicsőségéből és kegyelméből hívott el. Pontosan Isten dicsőségéből és kegyelméből, mert ha Isten üdvözít, akkor arra hív, hogy a dicsőségben maradjunk, és semmi másban. A bűn elismert eredménye az, amit Róm. 3,- 23, "Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.. " Ezzel most próba elé teszi őket. Méltóak-e, hogy szembenézzenek Isten dicsőségével? Isten dicsősége most a bűnös ítéletének mértéke; és nem az elveszett paradicsom visszaadásáról van szó, még ha lehetséges is, vagy a törvény betartásáról. Az evangélium áldása abban rejlik, hogy arra szólítja fel az embert, hogy ne tegye az ártatlanság eredeti állapotába az embert, vagy a földi zsidó helyébe, hanem Isten dicsőségét és kegyelmét hívja segítségül. Az istenfélő önmegtartóztatás a test minden tekintetben megengedőségének fékezőjévé válik. Az első nagy feltételt nem kegyelmet teszi előbbre, hanem Isten dicsőségét, majd a kegyelmet.  Zsidó, pogány, keresztény vagy a földön, de Isten dicsőségéből és kegyelméből hív. „... amelyek által nagy és értékes ígéreteket kaptunk, hogy azok által az isteni természet részeseivé legyetek [ilyen hatásos a kegyelem ereje; egy új természet adatik meg, amely Isten akaratát szeretve irtózik a gonosztól, amellyel a Sátán betöltötte a világot], és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban." 

Továbbá Péter megmutatja, hogy nincs idő a várakozásra vagy az önelégültségre: „Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget (erényt), az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.”. Ez a két utóbbi tulajdonság nem ugyanaz. A szeretet sokkal nagyobb és mélyebb, mint a testvéri szeretet. Ez utóbbi túlnyomórészt a testvérre irányul; az első mindent Istennek hisz, akaratát és dicsőségét. Ezért sokszor találkozunk egy testvéri szeretettől túláradó kereszténnyel, de kegyetlenül megtévedt, mert kihagyja a feljebb említett igazságokat, amikor eljön a szeretet próbája, aki érzi és ragaszkodik ahhoz, hogy a legnagyobb kötelessége teljesíteni az Isten dicsőségére való akaratát. „Az hogy szeretünk” – mondta János (és ki más, ha nem ő tudna róla jobban), „Isten gyermekeit, abból ismerjük meg, amikor szeretjük Istent és megtartjuk parancsolatait”

 "Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult" Ez egy kulcsfontosságu kijelentés, ez bizony azokról szól akik már megvoltak tisztulva régi bűneiktől, de újabbakkal terhelik meg magukat. Bizony ez a tisztátalan kötelékekre vonatkozik, a romlott közösségi kapcsolatokra. Semmi sem nagyobb az Isten dicsőségénél, és ezért az ember ha ezt nem veszi figyelembe, akkor testi érzékenység állapotába kerül. Mert előtérbe helyezi a testvéri és emberi szeretet az Isten dicsőítéssel szemben. A világ szeretete lesz domináns, ebből kifolyólag, a világ is tisztelni fogja. "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete." (1 János 2,-15). És akkor mi képpen “Ha pedig a mi igazságtalanságunk az Istennek igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajjon igazságtalan-é az Isten, hogy minket büntet? Emberi módon szólok. Távol legyen! Mert akkor mi módon ítéli meg az Isten a világot?”(Róma 3,-5,6)

 

"Nem tudjátok-é, hogy a szentek a világot ítélik meg? És ha ti ítélitek meg a világot, méltatlanok vagytok-é a legkisebb dolgokban való ítéletekre?"(1Kor.6,-2).Tehát a világot Isten ítélni fogja, mert nem dicsőítette Istent. És hogyan fogják ítélni a szentek, ha maguk nem dicsőítették Istent az Ő igazságában.