Örömhír a választottaknak.
Evangélium.
János 10,-27"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. 30 Én és az Atya egy vagyunk."
Ezek Jézus szavai, teljes egyszerűségével kifejezve. Ebben benne van az egész örömhír a kiválasztottaknak. Ezek a szavak adnak tökéletes megnyugvást a riadt Isten bárányainak. Ennek a bizalomnak csak egy feltétele van, a teljes odaadás.
Krisztus teljes tökéletességét találjuk saját akarata megnyilvánulása, amely ezzel együtt alá van rendelve Atya akaratának. Valójában Ő és az Atyja egyek, és ezért nem áll meg addig, amíg a 30. versben ki nem fejezi. Ő és az Atyja az egységet képviseli, egységet mindenben: nemcsak szeretetben és a juhok iránti irgalmas magatartásban, hanem a juhok biztonsága is, amely természetesen minden kegyelem alapja volt. Nincs két vagy három Isten, nem is lehet, mert a zsidók előtt tett tanúbizonyság nem lehetett más, mert a zsidók egy Istent ismertek el.
A zsidók hitetlensége ellenébe, azonban más is kitárul: a juhok tökéletes biztonsága; és ez egy nagyon fontos kérdés, mert hamarosan meg fog halni a Pásztoruk. Közel volt a halála. Legfőbb oka a halálának, hogy Istennel egyenértékűnek nyilvánította ki magát. Ezt a farizeusok nem tudták elviselni. Mit csinálnak akkor a juhok? Vajon Krisztus halála veszélybe sodorja a juhokat? Éppen ellenkezőleg. Az Úr ezt teljes bizonyossággal kijelenti. Azt mondja: „Az én juhaim hallják a hangomat, és én ismerem őket; és követnek engem. És örök életet adok nekik, és soha el nem vesznek; és senki sem fogja kiragadni őket a kezemből." Itt mindenekelőtt az örök élet látható. Akkor nem csak az a lényeg, hogy önmagában örökkévaló Isten, hanem az, hogy soha el nem pusztulnak azok akiket az Atya adott neki, mint Isten Fiának. Nem, „nem pusztulnak el örökre”! Így maguk a juhai, nemcsak halandó életek, hanem azok akiknek örök életük van kegyelemből Krisztusban, és soha nem vesznek el. Hogy teljesen megértsünk mindent, ami a biztonságukkal kapcsolatos, tudjunk meg valamit az ellenséges erőről. Volt ilyen hatalom rajtuk kívül? Nem, mivel nem volt olyan belső sebezhetőségi forrás, amely veszélyeztethette volna ezt az életet, és ezért nem létezhet külső riasztó erő. Ha lenne olyan hatalom, amely ezt jogosan megtehetné, akkor az kétségtelenül magát Istent illeti meg. A testet meg lehet ölni, de a lelket nem, az már Istené örökre, egy új feltámadott testben Istennel örök közösségben. De másrészt az Atya kezében vannak, mint a Fiú kezében már most és senki sem fogja elrabolni őket. Így az Úr még a halálával is megóvta őket a veszélytől, valamint azzal az örök élettel, amely benne volt, és aminek a halállal szembeni felsőbbrendűségét bizonyítja az a tény, hogy hatalmában volt újra befogadni a feltámadásban - és a feltámadás adott új életet, amelyet bőségesen megkaptak tőle. Meg kell lepődnünk ezen a hatalmas erőn? A bárányok számára létezett az örökkévalóság minden ellenség ellenére; az Atya ugyanaz: "Én és az Atya egyek vagyunk."
Mivel a zsidók között vita támadt szavai miatt, és a benne való kételkedésre való felszólítás arra késztette Jézust, hogy hitetlenként kezelje őket, és gondoskodjon juhai biztonságáról, akik hallgatnak a hangjára és követik őt, mert ismerte őket, akkor a mi Urunk a gyűlölet és a növekvő ellenségesség miatt, felrója nekik ellenvetésük hiábavalóságát. Vajon őt hibáztatták, amiért Isten Fiának nevezte magát? Pedig el kellett ismerniük, hogy a királyokat, uralkodókat, bírákat a törvény szerint isteneknek nevezték. "Ha isteneknek nevezte azokat, akiknél Isten igéje volt, és az Írás meg nem törhető, - annak, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azt mondod: "Káromolsz", mert azt mondtam: Én vagyok az Isten Fia?" Nem azt a helyet foglalta el, amelyet soha egyetlen király sem foglalt el? Ők a saját szabályaik szerint, gyalázták csak azért, mert Isten Fiának nevezte magát? De Ő sokkal tovább megy. Ha nem hisznek Isten Igéjének, nem hisznek a szavainak, akkor Ő arra hívja őket, hogy higgyenek az ő cselekedeteiben. „Ha nem cselekszem Atyám cselekedeteit, ne higgyetek nekem; de ha igen, akkor ha nem hisztek nekem, higgyetek az én tetteimnek, hogy megtudjátok és elhiggyétek, hogy az Atya bennem van, és én őbenne." Véleményem szerint itt fejeződik be, ami a tizedik fejezetet közössé teszi az előzővel, és kontraszt a nyolcadikhoz. Így ismét megpróbálták megölni, de Ő ott hagyta őket, ahol János korábban keresztelt. A teljes elutasítással szemben és minden nézőpontból az eredmény egyértelmű: Jézus, Isten kifejezője volt ezen a világon, aki irgalmas cselekedeteket végzett a földön. Egyik oldalról emberek, és különösen zsidó farizeusok, határozott hitetlenséget és könyörtelen ellenségeskedést tanúsítanak. Másrészt a juhok elpusztíthatatlan biztonsága, akik az Atya kegyelméből kaptak örök életet. Itt bizony nincs harmadik csoport, itt szemlélteti a juhok biztonságát, és a kárhozatra való ellenségeskedést. A közömbösség előbb utóbb is Isten elleni magatartás, ami éles helyzetben Isten elutasításához vezet. A Pilátus példája azt bizonyítja.
Tehát aki ma elfogadja Jézus Krisztus üdvözítő szavait, kegyelemből örök élete van, és nyájához tartozik, akiket Isten erős kezében tart, se magasság se mélység se szélesség sem pokol nem győzhet rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése