Én semmit sem cselekedhetem magamtól.

 

Én semmit sem cselekedhetem magamtól; (János 5,-30)

Ebben a fejezetben csodálatos tanúságtételeket és megnyilvánulásokat láthatunk az Úr Jézus és az Atyja egységéről. A keresztény tanításokban sokszor találunk valamilyen változást, pontosabban allegóriákat az Istenség, az Úr Jézus és az Atya személyéről és egységéről. Ma biztosan nem fogjuk tagadni vagy ellentmondani ezeknek a tanításoknak. Krisztus istenségének legerősebb bizonyítékai nemcsak ott vannak megírva, ahol közvetlen szavak vannak az Ő isteni személyére vonatkozóan, például 1János 5-20 stb., hanem Jézus Krisztus tanúságtétele és az Ő megnyilvánuló cselekedetei szerint a sötétség és rosszindulattal szemben az Ő vádlói által a farizeusok által. Olyan cselekedetek, amelyek nemcsak isteni természetűek, hanem Isten kinyilatkoztatásai és ereje Ő benne. János egész evangéliuma át van itatva ezekkel a bizonyítékokkal, és az Ő isteni személyének van szentelve.

Sokan már hisszük és tudjuk, hogy az Úr első eljövetele a földre csodálatos módon történt, a Szent Szellemtől fogantatott, és egy szűz, férfit nem ismerő  Mária által született. A nyolcadik fejezetben ezt mondja a farizeusoknak: „Azt mondta nekik: Ti alulról valók vagytok, én felülről való vagyok; ti ebből a világból vagytok, én nem e világból való vagyok." - „Mert őbenne lakik az istenség teljessége testileg” (Kol. 2-9). Az Úr (Jehova) jelenléte a földön – „Kezdettől fogva vagyok ( Jehova), ahogy mondom nektek” (János 8-25) (ez a pontos fordítás)– Isten bölcsességét tükrözi, aki Jézus Krisztusban bölcsességgé vált számunkra: „ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:…” (1Kor 1-30). Minden szava és tette az Atya akaratának és lényegének egységes egészét tükrözte. Ha ez nem így lenne, akkor egyáltalán nem ismernénk Istent, mint az isteni tökéletesség és szeretet mintáját, csak mint Teremtőt a teremtés által. Akkor Isten tökéletlen lenne a teremtményei iránti szeretetben, közömbös lenne, és örökre elveszne minden ember. De ez csak feltételes módban jelentettem ki. Mert az Ő képe elérhetővé vált számunkra és az angyalok számára, akik soha nem látták Őt. Íme, ez az Ő szeretetének megnyilvánulása kegyelemben és igazságban, hogy mintát kapjunk Isten szeretetéről, igazságosságáról és igazságáról, nem a törvény és a parancsolatok által, amelyek Krisztushoz vezettek, hanem a szeretet megnyilvánulásban, a Szeretett Fiának a kegyelemben és az igazságban. Megjelenése asszony szülésén keresztül, hogy elragadó érzéseket és dicséretet keltsen a szívekben, a hit által felismerni a Fiúban az Emberfiában, irántunk, bukott bűnösök iránt érzett határtalan szeretetét. Nemcsak elméletben és szavakban képviselte Istent a földön, hanem a szeretet, az igazság és a kegyelem cselekedeteiben is. Vitathatjuk ezt? Nem tudjuk, mert senki sem adhatja lelkét az egész emberiség váltságáért, és senki sem fedheti fel az igazi igazságot Istenről. A múltban egyetlen próféta vagy hívő ember sem tudta előhozni. Isten áldozata túlzás nélkül értünk való áldozat, akik semmiképpen sem érdemelnek megváltást. De milyen csodálatosan megmutatta ezt nekünk Isten! Olyanná vált, mint a bűnös test képmása, és olyan mértékben megalázta magát, hogy mi, minden szintű bűnösök, üdvözülhetünk, mert elfogulatlan, és mindannyian bűnösök voltunk Isten szemében. És Ő azért is lett ember, hogy azokat a szétszórt juhait akiket az Atya adott neki, összeszedje és eggyé tegye Krisztusban.

Ennek a sötétségnek és az erkölcsi sötétségnek a közepén Világossánként jelent meg. Amellett, hogy Bemerítő János, Világosságról tesz bizonyságot Róla, maga az Úr mondja: „Jézus ismét szólt az emberekhez, és azt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8-12). Megvilágít mindent, ami nem Istentől való, és Ő a halottak, az emberi természet sötét, romlandó és gonosz természetének megvilágítása. Ahol a fény megjelenik, ott minden világossá válik, ami korábban az ember régi és bukott természetének gonosz tetteinek árnyéka és menedéke alatt volt - Sötét helyen ragyogó Fényként jelent meg. Minden árnyék eltűnik, és minden titok megvilágosodik az Ő jelenlétében: „És így szólt: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ézsaiás 49). És: "A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada." (Mt 4-16)

Ez jelenti az Úr Jézus isteni természetét. Egyetlen teremtmény sincs elrejtve az Ő fénye elől. Még az Ő titka sem az, hogy mindent lát és mindent tud, hanem az, hogy nagy fénnyel világít. Az ő jelenléte ezen a földön megadta választásunk definícióját, mert aki nem fél a fénytől, az a világosságra megy, aki pedig fél, az nem megy a fényre, mert gonosz tettei kiderülnek, azok nemhogy nem közeledni, de távolodni igyekeznek. Van-e olyan képesség vagy természet a bűnös emberek között, amely isteni igazságát sugározza? Beszélhet-e egy bűnös ember úgy, ahogy Ő beszélt? Nincsenek ilyenek. A kereszténységben sokat beszélnek és vitatkoznak az Úr személyéről. Egyesek azt mondják, hogy egyszerű ember volt, mások azt mondják, hogy Isten által vezetett ember, és azt mondják, hogy tökéletes ember volt. Mindez igaz, de csak részben. Természete és Isten személyiségének kombinációja a testben, rejtély marad számunkra. De amit ma az Ige szerint próbálunk elemezni, az sokkal többről beszél.

 Isten már születése előtt is beszél szentségéről és a bűnnel szembeni immunitásáról. Nem volt bűne, és ezek nem csak kijelentések, hanem teste annyira kedves volt Istennek, hogy Isten különös gondot fordított rá, elválasztva őt mindattól, ami halála után szennyes és becstelen volt.

„Mikor a katonák Jézust megfeszítették, fogták ruháit és négy részre osztották, mindenik katonának egy rész jutott. A köntös felõl, mely varrásnélküli volt, a felsõ résztõl kezdve az egész egybõl volt szõve, – megbeszélést folytattak egymással: "Ne hasítsuk el, hanem vessünk sorsot, kié legyen, hogy ez az írás beteljesedjék: Ruhámat széjjelosztották, köntösömre sorsot vetettek." (János 19-23,24). Isten nem engedte széttépni a köntösét, és ezt már 600 évvel ezelőtt megjövendölték. A felső ruha mindig a járás bizonyítékairól beszél, mert azt látják az emberek. Azért adatott az egybeszőtt köntös, hogy egészében lássuk Őt, hogy felruházta az Atya teljes megnyilvánulásával. „Aki engem látott, látta az Atyát” (János 14-9). Köntösét nem részekből varrták, azt ma sem osztani, hímezni, vagy hozzávarrni részeket nem lehet.  Még ma sincs jogunk megosztani „köntösét”, mint isteni bizonyságtételét. Nem oszthatjuk fel részekre, ami embertől van és ami Istentől van!

Teste, amely a feszületen volt, Pilátus számára nem jelentett különösebb testet. Egyszerűen meglepődött, amikor közölték vele, hogy Krisztus meghalt. Amikor megérkezett József Arimatheából: „Ezek után Arimátiából való József, aki a zsidóktól való félelem miatt Jézusnak csak titkon volt tanítványa, arra kérte Pilátust, hogy Jézus testét elvihesse. Pilátus megengedte. Erre elment és levette a testét.." József és Nikodémus számára ez többet jelentett mint egy halandó test. Halála után Isten különös gondot fordított élettelen testére, nem engedte, hogy a gonoszok hozzáérjenek. De van egy pillanat, amikor egy katona halála után átszúrta az oldalát: „ hanem az egyik katona dárdáját az oldalába döfte. A sebbõl tüstént vér és víz folyt ki.  Az, aki látta, bizonyságot tett róla s az õ tanúságtétele igaz.… Folyhat-e vér és víz a halottakból? Isten megengedte, hogy ez megtörténjen, és ez az Ő isteni természetének bizonyítéka lett. 

 Sokat olvasunk róla, hogy az Úr csodákat tett és sok bölcsesség gyermekére tett szert élete során. De ebben az esetben Ő nem tesz semmit, ez Istentől tanúskodik, az Ő halálának értelme a bűnösök számára. A harcos hitre tért. Csak emlékeztetőül emlitem, hogy a hit a görög nyelvtanban, szellemi látást jelent, a római katona a csoda láttán, meglátta Istent, hogy Krisztus Isten Fia volt. Hát nem csodás?, hogy az élő Isten a halott Ember a Krisztus által is tanúbizonyságot tesz!!!. Amikor Krisztus szelleme elhagyta testét, az élettelen test is szerez Isten számára gyermeket, mert ha Krisztus meg is halt, Isten él, Ő nem hal meg soha. Itt bontakozik ki a szemünk előtt, hogy Jézus nem csak bűntelen ember volt, hanem Isten a Teremtő. Aki örökre lehetővé tette, hogy ne csak higgyünk benne, hanem lássuk is a mennyei dicsőségében, Isten Báránya aki a szenvedés nyomait viselni fogja örökké, a mi bűneink gyümölcsét. Látjuk e az üdvösségünk felbecsülhetetlen értékét? A kegyelem ezt nem homályosíthatja el. A kegyelem nem tehet minket könnyelműekké, ha az Atya Isten ennyi gondot viselt a Fiú, emberek által elhagyatott teste iránt, hogy beteljesedjék az írás, akkor hogyan vélekedik azokról, akik a kegyelmet és az igazságot elferdítik,. 

Aztán látjuk, hogyan teljesedik be a Szentírás. Egy gazdag emberrel által temették el: „És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.” (Ézsaiás 53-9,10).

  De van egy másik oldala, ahol isteni személynek tekinthetjük Őt feltámadása után. Amikor megjelent Mária Magdalénának: „"Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus –, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez."” (János 20-17). Miért nem engedte meg az Úr, hogy megérintse őt, hiszen ezt olvassuk a sír melletti találkozás után Máté 28. fejezete szerint: „Azok félve, mégis nagy örömmel, sietve távoztak a sírtól, futottak, hogy a tanítványoknak hírt vihessenek. Egyszerre csak Jézus szembe jött velük és ezt mondta: "Örvendjetek!" Ők odaléptek, megragadták a lábát és a földre borultak előtte.”, és Tamás is ezt megtehette: „Aztán így szólt Tamáshoz: Tedd ide az ujjadat, és lásd a kezeimet; add a kezed és tedd az oldalamba; és ne légy hitetlen, hanem hívő. Tamás így válaszolt: "Uram és én Istenem!" Mária Magdaléna, az Urat mindenkinél jobban szerette, de róla nem olvastuk, hogy az Úr a Szellemét belé lehelte volna. Ő volt az egyetlen asszony aki láthatta az Urat közvetlen a feltámadása után. Voltak ott többen is az asszonyok közül, de ők nem mentek be a sírba. Ez csak azért van, mert az Úr nagyon értékelte a szerelmét iránta. Ez egy különleges eset. Ami Máriára vonatkozott, és mély meggyőződésem, hogy mikor az Úr elküldte Szent Szellemét, ő is részesedett bene. Ez egy példa sokak számára, akik szeretik az Urat az Ő nevét, de még nem egyesültek vele együtt a Szent Szellem által, az Apostolok Cselekedeteiben találkozhatunk ilyen esetekkel. Például, Kornéliusz és házanépével történt: "Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet". De Kornéliusz azelőtt is hit Jézusban, de most lett ujjászületve. Mi történt azóta?

  Milyen változások történtek az Úrral vagy velük? Tudjuk, hogy az Úr még negyven napig itt volt feltámadása után. Ennivalót kért a tanítványoktól: „ Még hitetlenek voltak az örömtől és álmélkodtak, amikor így szólt: "Van-e itt valami ennivalótok?" Azok egy sült haldarabot adtak oda neki. Megfogta, és a szemük láttára megette." (Lk 24-41,43).

  János pedig ezekkel a szavakkal kezdi első levelét: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről. (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk;)” Az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvashatjuk a földről való távozásáról: „És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1-9,10,11).

Igen! Úgy gondolom, hogy Jézus ekkor ment fel a mennybe, mint Isten ember alakjába. De azt is hiszem, hogy az ég nem volt üres az Ő itt tartózkodása idején, mert Isten a Mindenható Szellem, Ő mindenhol van. Őt nem lehet megosztani. Tisztán láthatjuk Őt az átváltozás hegyén. „És lőn e beszédek után mintegy nyolcadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn. És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.” (Lk 9-28..31). Az Úr Jézus akkor még nem dicsőült meg, mert még nem halt meg és nem támadt fel. De lehetőségei még azelőtt is korlátlanok voltak. Ez megmutatja nekünk, hogy Ő nem csak egy ember, még kevésbé angyal vagy szellem. Milyen csodálatos látni, ahogy az Úr beszélget Mózessel és Illéssel, mint beszélgetőpartnerekkel, és a tanítványok nem tudták megközelíteni őket, messziről, távolról nézték őket. Az Ő Jeruzsálemi bevonulásáról beszélgettek. Micsoda érzékeny kép tárul elénk, Isten és az ember kapcsolatával. Társként ismerjük-e az Urat életünkben? Van-e Vele ilyen kapcsolatunk, kivel vitathatjuk meg szellemi, lelki és mindennapi közös dolgainkat? Végül is ez lehetséges, hiszen Ő olyan Ember, aki az Atya jobbján ül, képvisel bennünket és egyidőben velünk van itt a földön az idők végezetéig és örökké a mennyben. Az Úr Jézus egy az Atyával, mi pedig egyek vagyunk Vele: „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (János 14-23). Isten ugyanezt a bensőséges kapcsolatot keresi: „..ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek..” (2Korinthus 6-16..18) 

 De mégis visszatérnék a Mária esetéhez. Amikor Mária meglátta az Urat a sír közelében, nem ismerte fel. Mária, aki annyira ismerte életében az Urat. Itt számomra eddig egyetlen magyarázat van, hogy Ő volt Máriának életében a Tanítója és Megváltója és Mestere, gyógyítója hét ördögtől szabadította meg. Amikor feltámadása után megjelenik neki, új és dicsőséges képében, nemcsak mint Megváltó és Mester, hanem mint örök életének Ura. Ez a változás nem abban áll, hogy Őt nem lehet megérinteni, hanem az, hogy feltárja Mária előtt, mint isteni személyének sérthetetlensége, és ez nem azért van így, hogy ne érintse meg a testét, hanem azért is, hogy megértse, hogy Ő még nem ment fel az Atyához, tehát még nem foglalta el a dicső jobb helyét. Ha lényegében látjuk az Urat, hogy a haláláig a tisztátalanok érintették, sőt leköpték és arcon verték. A bűnösök ezt megtették, Mária esetében azonban ez egyáltalán nem így van, mert Máriának Ő az életének Ura. Úgy szerette az Urat, mint senki más, de hálája abban állt, hogy megszabadult a szörnyű betegségektől, amelyek gyökeret vertek testében, és ismerte az Úr munkájának értékét vele kapcsolatban. De az Úr meg akarta mutatni neki, hogy nem csak Tanító és Úr, hanem Ő az örök életének Ura, mint az örökkévalóság Istene. Ahhoz, hogy megérintse az Ő testét, meg kellett értenie ezt és azon felül, hogy megszabadult a démonoktól, még a Szent Szellem ajándékát is meg kell kapni.

A keresztények gyakran nincsenek tisztában az Ő lényegével, és sokszor látják vagy elfogadják Őt, mint bűneinek és megpróbáltatásaink Megváltóját. Meggyógyít minket a szörnyű betegségekből vagy a bibliai nyelven a démonoktól. De Krisztus Jézus sokkal több ennél. Ő az örökkévalóság Atyja, és az Ő Szelleme, amely Szent és Igaz, és személyére tekintettel az ember számára megfoghatatlan és sérthetetlen. „Mert gyermek születik nekünk, Fiú adatik nekünk; uralom a vállán, és így hívják a nevét: Csodálatos, Tanácsos, Hatalmas Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. (Ézsaiás 9-6). Talán most azt gondoljuk, hogy Ő elérhetetlen az emberi elme és felfogás számára, és ez igaz,  amíg nem jelenik meg Ő maga, a golgotai feszületen szellemi látásunk előtt, és azután megmutatja nekünk sebeit, a már megdicsőült testen. Ugyanúgy szemlélhetjük ahogyan az a római katona, látván nem csak a vért hanem a vizet is. Mert Istenből kiáradó mind a kettő egyszerre.  Tehát az áldozati vér és a víz ami az igét jelképezi, elválaszthatatlan. Ez mind szellemi, mert mindaddig, amíg nem láttuk, hogy meghalt a feszületen e világ bűneiért, és hitre nem térünk, addig nem is érhetünk hozzá, mert Ő a Szent Isten. Tudni tudhatjuk, hogy Ő kicsoda, de a feltámadt Krisztushoz nem érhetünk. Ez a kiváltság csak a megtért bűnösöké, akik már vették a Szent Szellemet. Ma is sokan szorongatják a tömegek, de az Úr csak azokat engedi magához közel, akik hittel közelednek és megérinthetik őt a ruhája szegélyét. Az Isten mindenkihez közel van, de nem mindenki fordul felé és érintheti meg.

Amikor Tamás látta sebeit, és meggyőződött arról, hogy minden igaz amit mondtak a testvérei,  (Izrael maradékának egyik példaképe), akkor azt mondta, amit egyik tanítvány sem mondott: „Uram és én Istenem!”. De a boldog, aki nem lát a saját szemével, hanem hisz: „Jézus azt mondja neki: Hittél, mert láttál engem; Boldogok, akik nem látnak és hisznek."

  A Isten fénye megvilágítja az embert, amikor elhiszi Jézust, mint aki Istentől jött: „Istentől jöttem; mert nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem."

„Nem azért jöttem le a mennyből, hogy az én akaratomat cselekedjem, hanem az Atya akaratát, aki elküldött engem.” Az Úrnak ezeket a szavait sokszor félreértik, és arra a következtetésre jutnak, hogy az Úr Jézusnak és a Mennyei Atyának más is lehet az akarata. Az ige hallatán ( meghallásával) ha az ember nem fogadja be a szívébe, akkor ezeket az Isten egységének személyéről szóló finom kifejezéseket nem veszik helyesen észre. Mert számukra zavaró a többes számú kijelentések Istenről. De ha az Isten akaratából megkapja a Szellemét, és a Krisztus Szellemében növekszik, akkor a mécsesének olaja ami a Szent Szellemét jelképezi, elégséges lesz az Úr eljöveteléig, és megvilágítja elméjét és mindig újabb felismerésre jut.  

– "Én semmit sem cselekedhetem magamtól". Sehol nem mondja, hogy megtanulta az engedelmességet, csak egy helyen, ahol embersége egyértelműen kifejeződik:"Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet;

És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek,” (Zsid 5-7:8,9). De ez az ige hely nem az Ő szenvedéséről beszél a feszületen, hanem pontosan a Gecsemáné kertjében való küzdelméről, mikor prés alá került a lelke. A sátán bevetette minden erejét, hogy eltérítse Krisztust a nyilvános haláltól. És meghallgattatott, és Isten megmentette őt a haláltól. De ki mondhatja, hogy megmenekült a haláltól, ez nem igaz, mert akkor meghalt a feszületen mint Fiú. De a gecsemáné kertben egész másért kérte az Atyát. De erről itt többet nem írok. 

Itt úgy kell hinnünk, ahogy meg van írva. Elérkeztünk tehát ahhoz, amit Pál apostol mond Timóteusnak: „nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben,...”

Az Úr így szól a farizeusokhoz: „De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem. Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok. Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek. Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?  (János 5-36..44).

A hitetlenek számára ezek a szavak ítéletet jelentenek. Nem Isten ítélkezik felette, hanem saját magukat ítélik el, amiért nem uralják az igazság szavait. „Hogyan hihettek, amikor egymástól kaptok dicsőséget, de nem keresitek az egy Istentől való dicsőséget?” Azt mondjuk, hogy ezt nem tesszük, de ellenőrizzük, hogy ez igaz-e vagy sem.

Az Úr azt mondja: „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.. ...És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek". (János 17-6,26).

Bizony sokan magasztalják egyes keresztényi tanítások megalkotóit és tanítóit , könnyelmüen gondolják azt, hogy megússzák , és ezek mind nem fontosak, de Isten féltékeny, és nem adja át a dicsőségét az embereknek. Az Úr Jézus azt mondja: "Semmit sem tehetek magamtól." Ez azt is jelenti számunkra, hogy nem vehetünk fel nevet valami vallási meggyőződésből, és nem tulajdoníthatunk magunknak semmit, mert minden dicsőség Istené. Ha az Úr áldott nevében hívő másként tesz tanúságot magáról, alcimként használja a vallási hovatartozását, akkor még nem ismerte meg az Úr Jézust, mint "Uram és én Istenem", és nem Őt követi. Ugyanis még a világ fiai is okosabbak, mert ha egy ember elkötelezi magát egy párthoz, akkor Ő vállalja a párttal járó cimkézést, pl. demokrata, republikánus, kommunista, és vállalja kihez vagy mihez való tartozását, ezt tartja normálisnak. A keresztények egy része nem ismeri el a római pápát mint a kereszténység fejét, és mégis azonosítja magát a kereszténységgel. Hiába az alcimek, akkor is keresztény. János apostolnak a Jelenések könyvében,az angyal megmutatta eme titkot, a parázna kereszténység és a hozzá tartozó leányait.

"És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, amely teljes vala káromlásnak neveivel, amelynek hét feje és tíz szarva vala." (17,-3). Kedves olvasók, most azt gondolhatják, hogy ezek a pogány világi hatalomról szólnak, de ez nem így van. Ez a parázna asszony aki sok vizeken ül, tehát minden keresztényi tanítást uralja. Nincs kivétel, és nem a világi pártok nevei káromolják Istent, hanem azok akik Krisztus nevét vallják, akik alcimeket viselnek, ezzel káromolják Isten nevét. A hét szám jelenti a hét ember által alkotott intézményesítet vallást, akik egyesülnek az ökumenikus jegyében( zsinagógák), a tíz szarv az abszolút hatalmat jelképezi, amit a parázna asszony, nyergeli meg. A Biblia nem foglalkozik a pogány vallásokkal, minden amit olvasunk az vele való kapcsolatról szól, persze negatív értelemben.  De erről ennyit.

 Az Úr Jézus teljes teljében és tettében kereste Atyja dicsőségét, és kinyilatkoztatta nevét az embereknek, és ennek a névnek nincs más variánsa. Komoly dolgok! A keresztény szó csak cím, nem párosítható Krisztushoz. Az első Krisztus követőit ezen a néven nem nevezték, őket krisztusiaknak nevezték vagy nazaréniusoknak, mert ők folytatták Krisztus munkáját, hirdették az evangéliumot, megerősítve az igét igaz jelekkel. Krisztushoz hasonló dolgokat tettek. 

 Ilyen messze vagyunk az igazságtól? Nem tudjuk, kihez tartozunk?

Az Úr azt mondja: „Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben. Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: amit eleitől fogva mondok is néktek.Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek: de igaz az, aki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, amiket tőle hallottam vala. Nem vevék észre, hogy az Atyáról szól vala nékik." (János 8-24..27).

 Isten gyermekei vagyunk, akik arra hivatottak, hogy az Ő nevében hirdessük a világnak Isten tökéletességét. Lukács ezt mondja: „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere.” (Lk 6-40).

János azt mondja a 33. versben: "Aki elfogadta bizonyságtételét, ezzel megpecsételte, hogy Isten igaz." Komoly szavak azok számára, akik arra hivatottak, hogy tanúskodjanak Krisztus igazságáról és kegyelméről, ne vegyék fel valaki más nevét.

Az Úr minden tekintetben példa a számunkra. Sokan vagyunk gyengeségben, és nem felelünk meg az Ő nevének és ábrázatának, de ez nem ok arra, hogy elszakadjunk Isten tökéletes ismeretétől. Hiába van írva, hogy: "De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet." Krisztus elméjével zkell rendelkeznünk, nem a „papjaink” elméjével. Minden elhívott hívőnek tanúságot kell tennie Krisztus csodálatos nevéről anélkül, hogy bármit is hozzátenne. Már nincsenek közvetítők, mint az Ószövetségben, mert ezt mondják: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." (1Péter 2-9).

Olyan magasra emelte Isten a bűnösöket, hogy a megszentelődés által Isten tökéletességét hirdessék. Ez nem a mi felelősségünk? Nem kötelességből hanem Isten iránti szeretetből.

Boruljunk le a kegyelem oltára elé, hogy valóban megértsük Krisztus elméjét, hogy ne a meddő dolgokra fordítsunk időt, és Krisztus nevének dicsőítését hirdessük, hogy gondolataink és tetteink helyesek legyenek. Jézus Urunk tettei szerint, mindenkinek a talentuma szerint. Különben a tűznek éltünk, ami mindent próbára tesz és eléget.