Jézus szavának ereje.
Máté 4,-18, 19,20
"Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, a kit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, a mint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának.
És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.
Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt."
Nevetség tárgyává tenném ki magam, ha azt mondanám," kövessetek engem". De még akkor is ha azt mondom, hogy kövessétek Jézust. A szavaimnak nincs semmi jelentősége, ha nem Isten szól belőlem, mert ha a testemet a tűzre adnám is, nyílvánosan áldozatot mutatnák be, megszaggatnám ruháimat, akkor is csak egy sajnálatra méltó bolond lennék. Az ember szavaiban nincs meg az az erő, ami másokat késztet tettekre. Csak két erő forrást ismerek, Jézus a Szent Szellem által mondott ige, és a Sátán által gyakorolt kísértések. Nincs harmadik forrás. Erre azt mondhatják az olvasók, hogy van egy harmadik, az ember szabad akarata. Leegyszerűsítve a témát, felvázolok egy ősi képet. Ábel és Káin esetét hoznám fel. Akkor nem volt harmadik személy, mellesleg ők ikrek voltak. Egy szülőktől származtak és mégis különböző tetteik voltak. "Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.
Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást ;Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreéi pedig igazak".(1 János 3,-10,11,12)
Cselekedetek. Hmmm, megint ez az átkozott szó. A cselekvés mutatja meg, hogy ki kinek a hatása alatt van. A cselekedet egy belső indításból következik. Az utak amit az ember választ, úgymond szabad akaratából, az egy belső állapot forrásából adódik. Tehát a folyónak is van forrása, úgy a gondolatnak is van forrása. A folyó ami egy tiszta vizű forrásból ered, minél tovább folyik annál szélesebb és mélyebb. A fő sodrását táplálják a mellékfolyók, az édesvizű folyók éltetik az egész világ flóráját. Ez így volt kezdettől fogva. Ez arra utal, hogy az Isten tiszta forrása az ige, élteti az életet azokban akikben Isten plántálta.
"Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala". (1 Mózes 2,-10).
Minden bonyolult dolgot csak akkor tudunk megérteni, ha felismerjük a forrását a nemes zseniális egyszerűségében.
Be tudunk - e tekinteni abba a mély rejtélybe, mi alapján dönt Jézus, hogy kit választ ki az Ő követésére? Mivel hogy a tizenkét apostolok között ott volt Júdás is. Ki- ki, de Jézus tudta ki az aki áruló. És mégis apostolnak választotta. Itt elértünk egy komoly mélységgel bíró kérdéshez. Először is a próféciának be kellett teljesűlnie. Másodszor, ez teljes mértékben kifejezi irántunk azt, hogy a legalattomosabb cselekedetei az embernek az, ha az Istenhez közeli szolgák elárulják Őt. És mindennek a forrása a pénz a haszon, de nem csak az anyagi előnyök, hanem a spirituális vagyis a dicsvágy. Ezt fedezhetjük fel Káin cselekedetében, hogy az áldozati készsége Isten iránt a saját verejtékes munkájának gyümölcse. Ami nem Istentől van, az minden a Sátán műve. Nincs alternatíva, hiába keresi az ember magába a jó szándékot, a cselekedetei akkor is Isten ellen szegűlnek és nem utolsósorban a felebarátai ellen. Mi kivetnivaló volt Káin áldozatában? Emberi szemmel nézve azt tette amit Isten növesztett. De a végeredményben látható, hogy a gondolata a szíve gonoszsággal volt tele. Addig nem fedezhetjük fel, ameddig el nem kezd cselekedni.
" Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik." (Máté 15,-13).
Ez a mondat arra utal, hogy minden ami nem az Atyától van, tehát mindent amit az ember cselekszik jót vagy rosszat, az mind a tűzben fog elenyészni. Van egy igaz népi mondás :" a pokol útja, jó cselekedetekkel van kikövezve". De mi a rossz abban, ha jót cselekszik az ember? Minden ami nem Isten akaratától származik. Ezek a "jócselekedetek" ami az ember szemében jó lehet, az istentiszteleti liturgia és ahhoz kötődő szertartási bálványok, ezek azok a verejtékes földműves munka eredményei.
Ezeket meg kellett alkotni, tehát előbb a gondolat aztán a gondolat látványos eredménye. A forrás felfedezhető.
De hogyan tudjuk felismerni a Krisztus által elhívott tanítványok gondolatait. Erről a Szentírás nem ír, és mégis abban a pillanatban otthagyták a hálókat és követik Jézust. Isten előre eltervezett dramaturgiája szerint. Biztos vagyok benne, hogy ők még a világ teremtése előtt voltak kiválasztva Isten terveinek elvégzésére, ami az apostoli szolgálatot illeti. Júdás nem volt kihívva, ő választva volt. Különbséget kell tenni a két kifejezés között.
Az eklézia a gyülekezet, a kihívottak a világból, ugyanazt jelenti, hogy Krisztus Szelleme az ige az Isten szava által vannak elkülönítve Jézushoz. Jézus Krisztus követése által lett lehetséges az Atya dicsősége és szeretete az igazság útja megismerése. És ha meghalljuk a hívó szavát, az teljesen nyilvánvaló lesz számunkra mit kell tennünk. Péter se András se a többi tanítványok egyáltalán nem tudták mit kell cselekedniük abban a pillanatban, csak azt tették amire Jézus felszólította őket. Azért többször is ki van jelentve a Szentírásban " akinek van füle az hallja".
Nem szabadna feltételezni azt, hogy az Úr mindenkire egy szabványt alkalmaz, de a lényeg mindig az, hogy Ő tudja mire vagyunk szánva a képességeink szerint és nem utolsó sorban az Ő kiosztott talentuma szerint.
A hasamba lyukat beszélhetek, jó tanácsokkal láthatnám el az olvasókat de mindig az fog történni amit az Úr személyesen mond a hívő fülébe. Csak az nem hallja meg akiknek nincs hallásuk. De a hallás is gyakorlatot igényel. Ahhoz hogy megtanuljunk hallani, az Úr közelében kell lennünk, és az Úr szolgái és az ige által, kifejlődik a hallásunk. A hit is hallásból van.
1 Sámuel 3. fejezetében, láthatjuk, hogyan fejlődik a hallás, vagyis hogyan lesz a hívő tudatában, mikor beszél hozzá az Úr:
“És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás. És történt egyszer, mikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott), És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt: Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Ímhol vagyok! És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; ő pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék. És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És ő felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le. Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje. És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; ő pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket. Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére. Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése