A sivatagból Kánaánba.
Kedves olvasók, testvérek, barátok és ismerősök, ezek a sorok is csak arra szolgálnak, hogy meg elevenítsük elménkben ami a gyakorlatban tudatunk alatt, vagy már tudatosan már végbemegy nap mint nap. A hívő ember útja ezen a földi létben, hogy tudatunkhoz jusson mi miért történik. Azért fordulok általános elemzéshez, hogy ne vesszünk el a részletekben. Aki olvassa a Bibliát, annak könnyebb lesz megértenie miről lesz itt szó. Tehát a Mózes öt könyve után következik a Józsué a Kánaán földjének birtokba vétele.
"És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, amelyet én adok nékik, az Izráel fiainak". ( Józsué 1,-1,2).
Mózes meghalt, és az Úr eltemette. Ez nem szolgál testi tisztelet tárgyává egy olyan nép számára, amely mindenkor kész volt olyan bűnbe esni, amikor Mózes neve megadja nekik a testnek kívánt dicsőséget, mivel állandóan szembeszálltak vele, amikor jelenléte Isten akaratára, beleavatkozott testi terveik megvalósításába. Mózes Isten által megdicsőült ember volt, akihez aligha lehetett hasonlítani (kivéve persze azt, akihez senki sem hasonlítható), de Mózes mindazonáltal csak ember volt, és nem volt hiúság nélküli sem, annak ellenére, hogy alázata Isten előtt ismeretes. Mózes nem mehetett be Kánaán földjére, ismert okok miatt.
Isten kegyelméből a végéig megismerhetjük Mózes mind az öt könyvét. Egyrészt bemutatták nekünk azokat a nagy alapelveket, amelyeken nagy alapjaikban az embernek Istennel és Istennek az emberrel való kapcsolata, mint a megváltás, az áldozatok és Isten tisztelet vagy hasonlók alapulnak, másrészt az Isten által választott nép felszabadítása, valamint azok a különféle feltételek, amelyekbe az izraeliták kerültek, akár kegyelemből, ígéret formájában a törvénynek való alávetettség idején, akár Isten kormányzása által a Mózes különleges közvetítője által.
Ennek köszönhetően lehetőségünk nyílt nyomon követni az izraeliták pusztai életét, megismerkedni a sátor tartozékainak utólag mindenki számára feltárásra váró mintáival, megismerkedni az áldozatokkal és a szent szertartásokkal a bűnösök számára biztosított Istennel való kapcsolattartás eszközeit, amelyekből valóban hiányzik az Istenhez való teljesen szabad közeledésünk szimbóluma (hiszen akkor még nem szakadt el a fátyol), azok a szimbólumok, amelyben a mennyország legérdekesebb részletei tárulnak fel előttünk.
És végül láttuk, hogy Isten, miután a pusztai vándorlás végén határozottan megigazította népét, és megáldotta a túlélőket, annak ellenére, hogy ellenségeik megpróbálták ezt megakadályozni, kijelenti, hogy az izraeliták milyen feltételek mellett fogják mindig birtokolni az ígéret földjét és élvezni benne az Ő áldását, Isten nagylelkű ajándékának szabadságát és kegyelmét, ugyanakkor óva int az engedetlenség következményeitől, miközben feltárja az izraeliták számára kitűzött céljait, azokat a szándékait, amelyeket ennek érdekében teljesíteni fog az Ő dicsőségéről {Ezek a Mózes könyveiben található szimbolikus kinyilatkoztatások, bár Izrael történelmét és az általuk közvetlenül kiválasztott népet érintik, mindazonáltal felbecsülhetetlen értékűek számunkra; azonban nem beszélnek a hívők és Isten Egyháza különleges kiváltságairól, amelyeket a magasabb kegyelem adta}. Mindez elvezet bennünket azokhoz az eseményekhez, amelyek az ígéret földjének az izraeliták által Józsué vezetése alatti birtoklásával kapcsolatosak.
Míg a Számok könyve szellemi vándorlást mutat be a pusztában a test próbája céljából, ez a könyv nagyon érdekes, mint utasítás (mert szimbólumokban mutatja be a menny örököseinek küzdelmét a gonoszság szellemeivel a magaslatokon) , míg mi teljes joggal bementünk oda, a mennyeknek országába, de olyan erővel kell birtokba vennünk a mennyei áldásokat, amely legyőzi azokat az ellenségeket, akik nem akarnak minket beengedni, de ez a hívő, Krisztust követő élet másik oldala. A Krisztusban hívők minden lelki áldással meg vannak áldva a mennyben, ahogyan az izraeliták is átmenetileg a földön részesültek. Nem nehéz megérteni, hogy ha helyesen használjuk (amiben nincs kétségem) a Kánaán nevet metaforaként, ami átvitt értelemben Isten többi népét jelenti, akkor egyértelmű, hogy amire itt hivatkozunk, az nem a pihenést, de a szellemi harcot jelenti, amely biztosítja, hogy az igaz hívők élvezzék Isten ígéreteit. És bizony nem ülhetünk a babérjainkon, mert harcal kell elfoglalni, lépésről lépésre azokat az áldásokat amit Isten már előkészített az üdvözültek számára. De azt is el kell ismernünk, hogy ennek az eredménye a szívünk teljes békessége. Az Efézus levél végén van egy kijelentés, amely egyértelműen rámutat Izrael helyzetére, ahogyan azt ebben a könyvben be van mutatva. A Jézussal együtt életre kelt és feltámadt szentek a gyülekezetben a mennyben harcolnak, mert azok számára, akik e mennyei helyeken laknak, a templom Isten sokoldalú bölcsességéről tanúskodik. "Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben."( Ef. 6,-11...18).
Megjegyzendő, hogy ha a Jordán a halált, a Kánaán pedig a békét és a dicsőséget jelképezi, akkor a gyülekezetben mennyire nem eléggé elterjedt nézetek tükrözik a hívők helyes álláspontját, hiszen a Jordánon való áthaladás és annak következményei a háborút szimbolizálják. Előlép az Úr angyala kivont karddal, mint az Úr seregének parancsnoka. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy meglássuk, hogy a Isten gyermekének fel kell ismernie, hogy meghalt és feltámadt a földön, és van helye a mennyben Krisztusban, hogy ebben a helyzetben kell megvívnia igazi harcát.
Bizony naponta meg kell vívni harcunkat, mert ha nem, akkor az ellenség legyőz minket, és nem hogy magunkért hanem másokért sem leszünk alkalmasak álhatatosságban kiállni: "Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,".
Abban az esetben ha nem harcolunk a gonoszság lelkei ( szellemei) ellen, akkor minket győz le a világ szelleme, annak ellenére hogy Isten gyermekei vagyunk. És egy másik harc veszi kezdetét, mások és önmagunk elleni harca nyer rajtunk hatalmat. Ezt úgy értem, hogy önbíráskodás végtelen folyamata, rosszabb esetben mások feletti ítélkezés. "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.".
Ez a kettősség kell hogy jelen legyen a hívő lelkében. A békesség és a harc. Mindkettő Krisztusban elnyert eredmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése