"...ki vagy te, ó, em­ber, hogy per­be szállsz Is­ten­nel?"

 

"...ki vagy te, ó, em­ber, hogy per­be szállsz Is­ten­nel?"

 Azzal kezdeném az írásomat, hogy előre bejelentem, hogy én az Isten eleve elrendelésében a predesztinációban hiszek. Biztos vagyok benne, hogy nem magamtól lettem erről meggyőzve. Nagyon erős érvek bizonyítják a Szentírásban ennek az igazát. Már azelőtt erről a témáról írtam egy cikket "A kereszténység futószalagja" címmel.   "https://mindenbenkrisztus.blog.hu/2022/04/28/a_keresztenyseg_futoszalagja"

 Nagyon sarkítom ezt a témát, mert igazából erről könyvet lehet írni, de van egy barátom, testvér az Úrban, aki ezzel a témával alaposan is foglalkozott. Nem keresztényi narratívája sok keresztény számára idegen. Akit ez érdekel azt a címet is megadom. "https://gabipeti.blogspot.com/2022/01/vak-vezet-vilagtalant.html"

 Az evangélizációs szolgálatok káros hatásai, amikor egy igehírdető szakosítja a témát, kiáll egyetlen céllal, hogy Krisztusról beszéljen az Isten határtalan szeretetéről, és megtérésre búzdítsa hallgatóit amit előre metodikusan megszervezet. Az Úr a tanítványait azzal a paranccsal küldte a világba, hogy tanítványokká tegye a népeket. Azt mond­ta ne­kik: Men­je­tek el az egész vi­lág­ra, hir­des­sé­tek az evan­gé­li­u­mot min­den egyes te­remt­mény­hez! Aki hisz és meg­ke­resz­tel­ke­dik,  (bemerítkezik) üd­vö­zül, aki pe­dig nem hisz, el­kár­ho­zik. (Mk 16, 15). Tehát az evangélium hirdetésének célja, hogy eljusson az örömhír minden teremtményekhez, de nem az a célja, hogy toborozzunk mindenáron tömegeket Krisztus köré. A könnyelműség jellemzi ezeket az evangélizációkat, de még az elnevezés is hibás, emberi kitaláció.  Így szól az Úr: "Ha va­la­ki hall­ja az én be­szé­de­met, és nem tart­ja meg, én nem íté­lem el, mert nem azért jöt­tem, hogy el­ítél­jem a vi­lá­got, ha­nem hogy meg­ment­sem. Aki meg­vet en­gem, és nem fo­gad­ja be az én be­szé­de­i­met, van an­nak íté­lő­bí­rá­ja: az a be­széd, ame­lyet szól­tam, az íté­li el majd az utol­só na­pon". (Jn 12, 47). Ezekben a szavakban nincs részrehajlás, tehát nem az a kérdés hogyan, hanem mit mond az igehirdető. Jézus Krisztus eljött ebbe a világba, hogy összeszedje az Ő neve köré az övéit, mindazokat akik elvesztek a világban. Akiket Isten kiválasztott a világ teremtése előtt Krisztusban. Taszító és vonzó is egyben, mert megosztja az embereket. Így szól az Úr: "Ne gon­dol­já­tok, hogy bé­kes­sé­get sze­rez­ni jöt­tem a föld­re; nem azért jöt­tem, hogy bé­kes­sé­get hoz­zak, ha­nem hogy kar­dot. Azért jöt­tem, hogy meg­ha­son­lást tá­masszak az em­ber és az ő apja, a le­ány és az ő any­ja, a meny és az ő anyó­sa kö­zött, és hogy az em­ber­nek el­len­sé­ge le­gyen sa­ját ház­né­pe. (Mt 10, 34-35).

 Tehát a cél nem vallásos emberek futószalagon gyártása, hanem a kiválasztottak keresése, nem azért mert Isten az Atya vak és tudatlan, hanem hogy megmutassa a világegyetem, az angyalok előtt dicsőségét az üdvösség által, hogy imádók serege vegye körbe az örök hajlékába itt a földön és a mennyben. A kegyelem szolgál ennek érdekében. "Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." (Mt 9, 13). Az igazak már elvesztek saját igazságukban, a bűnösök meg bűnbánatra térnek új felismerésre az ige hallatára. Így nyilvánulnak meg az elveszettek az angyalok előtt. És ez minden a hit által amit Istentől kapott, hogy senki ne dicsekedjék. Ha valaki nem érti miről írtam itt, akkor ugyancsak a Szentírásból idézek egy részletet végezetül, mert hozzátenni nem lehet semmit. 

 "Amint az meg van írva: Já­kó­bot sze­ret­tem, Ézsaut pe­dig gyű­löl­tem. Mit mon­dunk te­hát? Va­jon nem igaz­ság­ta­lan­ság ez Is­ten ré­szé­ről? Sem­mi­kép­pen! Mert Mó­zes­nek ezt mond­ja: Kö­nyö­rü­lök azon, akin kö­nyö­rü­lök, és ke­gyel­me­zek an­nak, aki­nek ke­gyel­me­zek. Azért te­hát nem azé, aki akar­ja, nem is azé, aki fut, ha­nem a kö­nyö­rü­lő Is­te­né. Mert azt mond­ja az Írás a fá­ra­ó­nak: Azért tá­masz­tot­ta­lak té­ged, hogy meg­mu­tas­sam raj­tad ha­tal­ma­mat, és hogy hir­des­sék ne­ve­met az egész föl­dön. Azért akin akar, kö­nyö­rül, akit pe­dig akar, meg­ke­mé­nyít. Mond­hat­nád azért ne­kem: Ak­kor mi­ért hi­báz­tat en­gem? Hi­szen ki áll­hat el­le­ne az ő aka­ra­tá­nak? De hát ki vagy te, ó, em­ber, hogy per­be szállsz Is­ten­nel? Va­jon mond­ja-e a ké­szít­mény a ké­szí­tő­jé­nek: Mi­ért for­mál­tál en­gem ilyen­re? Avagy nincs-e a fa­ze­kas­nak ha­tal­ma az agya­gon, hogy ugyan­ab­ból a gy­ura­dék­ból az egyik edényt dí­szes­re, a má­si­kat pe­dig kö­zön­sé­ges­re ké­szít­se? Is­ten pe­dig, ami­kor meg akar­ta mu­tat­ni az ő ha­rag­ját, és meg akar­ta is­mer­tet­ni az ő ha­tal­mát, nagy bé­ke­tű­rés­sel el­szen­ved­te a ha­rag edé­nye­it, ame­lyek ve­sze­de­lem­re ké­szül­tek, azért, hogy meg­is­mer­tes­se az ő di­cső­sé­gé­nek gaz­dag­sá­gát az ir­ga­lom edé­nye­in, ame­lye­ket ele­ve di­cső­ség­re ké­szí­tett. Ilye­nek­nek hí­vott el min­ket is, nem­csak a zsi­dók, ha­nem a po­gá­nyok kö­zül is,....."