Halálos bűn.
Ha valaki látja, hogy testvére vétkezik, de az nem halálos bűn, imádkozzék, és Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnt követett el. Van halálos bűn, nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság bűn, de van nem halálos bűn is. Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, hanem aki Istentől született, vigyáz magára, és a gonosz nem érinti őt.
Ez az igaz Isten és az örök élet. Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól! (1Jn 5, 16-20)
"És abból tudjuk meg, hogy megismertük őt, hogy megtartjuk a parancsolatait.
Aki ezt mondja: „Ismerem őt”, de nem tartja meg a parancsolatait, az hazug, és nincs meg abban az igazság.
Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk: (1Jn 2, 3-4)
Most nem sorolnám fel mi a halálos bűn, ugyanis egy szóval fejezhetjük ki, a Szent Szellem elleni vétek. Az ember testi gyengesége miatt vétkezik, erről tud is az Úr, mert zsenge a mi testiségünk és törékeny, de a halálos bűn nem a testi gyengeségből fakad, hanem az erőszakos szellemiségből, ami szembeszáll a Szent Szellem akaratának. Ebben s bűnben szenved az egész világ, az a világ ami a sátán hatalma alatt van. A hazugságot teremtő és a hazugságot követők egyaránt halálos bűnt követnek el, erre nincs se kegyelem se mentség.
A fenti igében szerepel egy olyan kifejezés, ne könyörögjetek azokért aki halálos bűnt követ el.
Ellenkezés a Szent Szellemmel szemben.
Az első és határozott bűn a bűnös ember, a bűnbeesett ember Ádámtól kezdve, mert mindenki bűnben született és elvesztette Isten dicsőségét. De erre van gyógyír, Krisztus a feszületen való megváltás, aki ebben hisz, Isten Fiában talál üdvösséget, attól függetlenül, hogy gyengeségében még tud vétkezni. De ezek a vétkek a testből erednek, amik csakis magának árt és az Úr kivezeti ebből a gyengeségből a Szelleme által. Ha hétszer is elesik, mindenkor fel is emeli az igazakat. De vannak akik sosem álltak, azok nem tudnak leesni. Ezek akik a maguk igazában élnek, hazug reményekben dédelgetik magukat. Azok akik Krisztus nevét vallják és hazugságban élnek, de még élvezik is azt, azok nem eltévedtek, hanem bemocskolják a legdrágább kincset amit Isten adott az emberiségnek. Nem a Krisztus neve ellen vétkeznek, mert az megbocsáttatik, hanem az ellen amit képvisel a Szelleme által.
A kereszténység hazugsága.
Maga az intézményesített és egy meghatározott vallási vonalat létrehozott emberek által Isten ellensége a sátán. Ebbe a tégelybe gyűjti össze a gyanútlan de tudatosan is követő megtévesztett embereket. Istentől kapott legdrágább igéit feltűzte zászlajára, de mocskos szándékkal vezérelve, arra invitálja a vallásos embereket, hogy engedelmesek legyenek neki. De ezt olyan ravaszsággal teszi, hogy vannak kiválasztottak is akik meg lettek tévesztve. "Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, hanem aki Istentől született, vigyáz magára, és a gonosz nem érinti őt". Miben nem vétkezik az aki Istentől születik? Bizony abban, hogy Isten Szent Szellemének engedelmeskedik. Ez a feltétel nélküli engedelmesség megvédi őt a gonosztól, a gonosz világ szellemétől. Hiszen az Úr nem viszi kísértésbe, mert Ő senkit nem kísért. A Szellemével őrködik a mi szellemünk felett. Ha a testünk sokszor ki van téve a megpróbáltatásnak, a szellemünk biztonságban van, mert Isten Szellemével kapcsolva van. Ő megmutatja hogy mi a hazugság és mi az igazság, Krisztusra irányítja szellemi tekintetünket. Ez nem egy ideológia vagy üres szavak halmaza, hanem Isten ereje ami nem a süvítő szélvészben jelenik meg, hanem a szent csendességben. Aki meghallja a csendben Isten hívó szavát, annak már nyert ügye van. Annak megnyitja a szemét is, hogy meglássa önmagát is, hogy milyen körülményekben van valójában. A hazugságban élők azok akik a sötétségben ülők, és nekik van vak vezetőjük. Vákuum nem létezik sehol a világon, vagy az egyik vagy a másik úr hatalma alatt van az ember. A kereszténység megalapítása a negyedik században K.u. diadalmaskodott a világgal egyetemben. A műhelyében öntötték és öntik ki a mai napig a bálványokat. Nem csak a faragott, öntött, festett bálványokra kell gondolni, hanem a liturgia a felszentelés minden olyan dolgot, amit az ember szemében értékesek, de Isten utálatát válltja ki. Ezekhez tartoznak többek között a felszentelt ünnepi napok, ezzel Istent egy emberek által létrehozott naptárba szorítva. Ezek az ünnepek minden, csak nem Isten akarata. Ahol az Úr szelleme ott szabadság van. A szabadságot a sátán korlátozza kőbe vési és nem utolsó sorban beilleszti a hagyományok a pogány világ kerékvágásába. Ez az újév ünneplése, de a karácsony is, nagy ravaszsággal egybefonva Krisztus nevével, a húsvét, teljesen tükrözi a visszamaradó zsidó szokások egybemosása Krisztus nevével. A vízkereszt a mindenszentek stb. Ezekkel van feldíszítve a keresztény ház falai, amit a sátán hamis ragyogással világítja meg. Hiszen ő a fényes angyal ábrázatát vette fel. A totalizmus és személytelenség vallása a kereszténység, és csak olyan kapcsolatban van Krisztussal, hogy használja a nevét, de szellemisége az ördögé. Ebből a hamis, sőt gyilkos szándékkal megtelt keresztényi házat, úgy ahogy van Isten mint parázna asszonyt a pokolba küldi. Aki ezzel össze van fonódva menthetetlenül, az vele együtt van kárhoztatva. Ezekért nem könyörgünk, a kereszténység tekintélyeiért.
"Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel. De tudjuk azt is, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az igazat, és mi az igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk." Valakinek ez csak egy szöveg a többi közül, de ebben van az igazak élete. Krisztusban vagyunk, mi vagyunk a vele való szereplésben, nem a nézőtérről szemléljük Krisztust mint látványosságot, hanem ahogy Ő nézte a feszületen az Őt körülvevő közönséget. A "benne" szó a meghatározó, nem a "vele" szó. Krisztussal, vagyis vele nem mehetünk pászkát szentelni, karácsonyfát díszíteni, újévet ünnepelni, rá szentelni napokat. Ezek színházi előadások a maga kellékeivel együtt. Egyesek megrendezték a dramaturgiáját, mások beülnek a nézőtérre, de külön a gyerekeknek is tartanak előadást a jézuskáról a nyuszikáról a mikulásról a krampuszról. Korán kell elkezdeni a megtévesztés művészetét, hogy a gyerek már ne is vágyjon másra, csak a látványosságra.
"Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!" János apostol az akit az Úr kiválasztott a szeretet apostolává, neki adatott meg, hogy ne erőszakos halált szenvedjen, hanem írja meg Jézus mint Isten Fia bizonyságtételét a Jelenések könyvét. Neki mutatta meg angyala által, hogy mi lesz. A témánkhoz tartozó idézetet referálom.
"Az angyal pedig azt mondta nekem: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát és a fenevadét, amely őt hordozza, amelynek hét feje és tíz szarva van. A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs, feljön az alvilágból, és veszedelemre megy. És a föld lakói, akiknek neve nincs beírva az élet könyvébe e világ alapítása óta, csodálkoznak, látva a fenevadat, hogy volt és nincs, de megjelenik. (Jel 17, 7).
Ha most a fenevad láthatatlan aki a parázna kereszténységet hordozza, az asszonyt akinek minden ismertetőjele nyilvános, csak a vak nem látja, a fenevadat csakis a cselekedeteiben látható, de eljön az az idő amikor megjelenik teljes mellszélességben. De ezt már a Gyülekezet nem látja meg, mert azelőtt el lesz ragadva erről a földről Isten dicsőségébe. Ezt azok fogják látni akiknek nincs beírva az élet könyvébe a világ alapítása óta. Azok megmaradnak Isten megpróbáltatásaiban, felkészítve őket az ítéletre.
Ezek azok az emberek akik még ma is cselekednek alárendelve a világ szellemének, erőszakos szellemekkel tartják fogságban mindazokat akiket Isten alárendelt neki.
"Jézus ekkor így válaszolt: Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől jöttem és érkeztem ide, nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
Miért nem értitek az én beszédemet? Mert képtelenek vagytok meghallani a szavamat.
Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja. (Jn 8, 42-43
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése