Hit és hűség.

 Hit és hűség.

 A világban megszámlálhatatlan hit létezik. Az emberek hisznek olyan dolgokban ami nem bizonyítható vagy csak részben, például az ufókban a reinkarnációban, de ha tárgyilagosabb dolgokra gondolunk, hisznek a tudományban az anyagban a feltalálók hisznek a találmányuk igazában, meglátják a gondolat végeredményét, csak az eszközöket kell megteremteni, hogy véghezvigyék céljaikat. Tehát a hit az egy megfoghatatlan dolog, a hittel lehet élni is cselekedni. Egy Krisztusban hívő ember számára a hit az kimagasló mindenek felett, a világ számára Jézus Krisztus csak egy sorba helyezett személy a többivel, mert nem a prioritási sorrendet veszi figyelembe. A hívő számára a széles e világban Krisztus az a szűk út és szoros kapu amin jár, hiszen élő hite van Krisztus szavaiban, és hiszi, hogy egyetlen egy út van az örökkévalóság felé az a Krisztusban való hit és hűség. 

"A szo­ros ka­pun men­je­tek be. Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, amely a pusz­tu­lás­ba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. De szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az élet­re visz, és ke­ve­sen van­nak, akik meg­ta­lál­ják azt." (Mt 7, 14).

 Bizony kevés hinni, hogy létezik Isten, méghozzá egy Isten, ez még nem jelenti azt, hogy ez a hit életre visz. Egy jól szemléltető részt idézek arról mit jelent a fontos dolgok besorolása a többi lényegtelen haszontalan szentélyekhez.

 "Pál te­hát ki­állt az Are­o­pá­gosz közepére, és így szólt: Athé­ni fér­fi­ak! Min­den te­kin­tet­ben na­gyon val­lá­sos­nak te­kin­te­lek ti­te­ket, mert ami­kor be­jár­tam és meg­szem­lél­tem szen­té­lye­i­te­ket, ta­lál­tam egy olyan ol­tárt is, amely­re ez volt rá­ír­va: Az is­me­ret­len Is­ten­nek. Akit azért ti is­me­ret­le­nül tisz­tel­tek, én azt hir­de­tem nek­tek. (ApCsel 17, 23). 

 Ebből kifolyólag a vallásosság ha nemes szándékot is takar, az mégis egy olyan állapot ami tudatlan, hiszen a görögök példájával élve, nem ismerték mindazok jelentését azoknak a szentélyeknek igazi hátterét. Külsőleg tiszteltek mindent ami ezoterikus szellemi háttere van, de élő hit nem volt bennük. Arra kellett Pál apostol, hogy felvilágosítsa őket. Ez a feladata minden Isten szolgájának, hogy a rá kimért talentuma szerint világosítsa fel mindazokat akik egy és más okok miatt nem ismerik Istent, habár közel van hozzájuk. A könyvtárukban megtalálható a Biblia is a többi könyvek között, amit ugyanúgy tisztelnek mint a világ hiteles és hiteltelen filozófiáját. 

 A Biblia nem győzi kijelenteni a hit és a hűség jelentőségét, lépten nyomon azzal találkozunk úgy Izrael népével kapcsolatosan, úgy a kereszténység kapcsolatában, hogy a hit csak akkor igazi ha hűséggel párosul. A Krisztust követő és Őbenne hívő ember, tiszteli a mások hitét, de nem azonosul vele, hiszen számára csak egy hit létezik ami életre visz. Amikor a hit a hűséggel párosul, annak az eredménye, hogy ismeri Istent, ismeri akaratát, nem csak beismeri hanem hűséges hozzá. Ehhez a hithez ami Istentől származik, a Szent Szellem tanítása ad bizonyságot, olyan felismerést ami kiemeli a hívőt az anyagi és tisztátalan lelki világból. Ennek megvannak a saját bizonyítékai, ami a testben is formálódik, hiszen a Szentírás a járás fontosságát is meghatározza. A zsidókhoz írt levélben ezt láthatjuk hogyan válik hűségé a hit és hogyan lesz láthatóvá a láthatatlan.

" A hit pe­dig a re­mélt dol­gok fe­lő­li bi­zo­nyos­ság és a nem lá­tott dol­gok­ról való meg­győ­ző­dés. Mert ez­zel sze­rez­tek jó bi­zony­sá­got a ré­gi­ek. Hit ál­tal ért­jük meg, hogy a vi­lág Is­ten be­szé­de ál­tal te­rem­te­tett, hogy ami lát­ha­tó, a lát­ha­tat­lan­ból ál­lott elő……. (Zsid 11, 1). Ha ezt a fejezetet végig olvassuk, akkor rádöbbenhetünk egy olyan csodás dologra, ami láthatatlanból valósággá válik. Ez a hívő számára egy olyan fix bizonyság magában, hogy ennek eredményeképpen szilárdan hisz még abban is ami még nem érkezett el és még nem tapasztalt meg, tehát minden ígéretét elhiszi Isten szavának. Nem az eszköz nemesíti a célt, hanem a cél az eszközt, szokták mondani. Ebben az esetben a megszentelődés felső foka mégis csak az, hogy a hit kiemel egy olyan közegből ami anyagi és mégis vissza bizonyítható a szellemi megszentelődés eredményeként. Isten kiemeli az igaz hívőt a mindennapi közegből és olyan útra helyezi ami nem kézzelfogható a kívülállók számára, de zsigerileg érzi az ellentéteket a saját meggyőződésével szemben. Nem csak a szó hanem a viselkedés vagyis járása irritálja, kiválthatja mások utálatát. Sokszor cselekvésre is indítja a gőgös embert, hogy erővel megfékezze az igazság terjedését. A világban enne sok példája van, most újjabban a bal liberális eszmék üldözik a keresztényi erkölcsök létjogosúltságát, mégha ferdítve is vannak a keresztények által, de alapjába véve megvannak a gyökerei amit már sokan elfelejtettek, hogy Istentől származik.

"És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata". (Róm 12, 2)

 Az ember határolt gondolkodása gátolja Isten megismerését, de Isten egy olyan lehetőséget kínál fel mindazoknak akik keresik Őt, és előre vagyis eleve elrendelése által, hittel ajándékozza meg mindazokat akik képesek felülkerekedni önmagunkon. Ez Isten kegyelme a kiválasztott népe iránt. Minden amivel él a hívő ember azt kegyelemből kapja, de a hűség az igazi eredménye hitének.

"Ne ad­já­tok oda tag­ja­i­to­kat a go­nosz­ság fegy­ve­re­i­ként a bűn­nek, ha­nem ad­já­tok oda ma­ga­to­kat Is­ten­nek, mint akik a ha­lál­ból élet­re kel­te­tek, és ad­já­tok tag­ja­i­to­kat az igaz­ság fegy­ve­re­i­ként Is­ten­nek! Mert a bűn töb­bé nem ural­ko­dik raj­ta­tok, mert nem a tör­vény alatt, ha­nem a ke­gye­lem alatt vagy­tok. (Róm 6, 13)

Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk.

 Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk.

"To­váb­bá, test­vé­re­im, örül­je­tek az Úrban. Nem esik ne­he­zem­re ugyan­azo­kat írni, ti­te­ket vi­szont meg­erő­sít. Őriz­ked­je­tek az ebek­től, őriz­ked­je­tek a go­nosz mun­ká­sok­tól, őriz­ked­je­tek a meg­me­tél­tek­től! Mert mi va­gyunk a kö­rül­me­tél­tek, akik lé­lek­ben szol­gá­lunk Is­ten­nek, és Krisz­tus Jé­zus­ban di­csek­szünk, és nem a test­ben bi­za­ko­dunk". (Fil 3, 1-2)

 Öröm az Úrban, az nem önfeledt táncolás, mulatozás vagy kontroll nélküli szabadra engedett sárkányrepülés. Öröm az Úrban csendes, szelíd önmegtartóztató de vitalitást biztosító belső öröm. Ha valakit érdekel itt megtalálható amit régebben már közzétettem.

https://gabipeti.blogspot.com/2022/12/az-urban-valo-orom.html

https://gabipeti.blogspot.com/2022/01/a-szellem-gyumolcse-orom.htm

Ma is ez annyira aktuális téma, amire Pál apostol figyelmeztette a filipieket, hogy őrizkedjenek az ebektől a gonosz munkásoktól nem utolsó sorban a megmetéltektől. Itt arra utal az apostol, hogy nem a zsidó nemzetiségűektől, sem az erőszakos pogányoktól a világiaktól tartózkodjanak, hanem a testi körülmetélt embertől akik dicsekednek emberi vallási hovatartozásukkal. A vallási büszkeség abban az időben a testi Izraelt jellemezte, ma pedig még hozzá szegült a keresztények megosztott berkeiben kicsúcsosodó egy s más testet öltött vallási irányzat, akik széles mellel vállalják büszkén vallásuk felsőbbrendűségét, azonfelül buzgó munkásai is, hogy minél több embert tévesszenek meg és taszítsanak a halál álapotába, még a választottakat is megtévesztve. A test nem hoz gyümölcsöt Isten országába, a test alá van rendelve a szellemnek. Lényegtelen , hogy melyik szellemnek van alárendelve, ( régebbi fordításban lélek szó szerepel), a testet irányítja egy felsőbbrendű entitás. Az ember identitása ami láthatóvá lesz ennek a hatása alatt. Ez a testiségben nyilvánul meg. "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba". (1Jn 4, 1)

De ezt megelőzően magunk szellemiségét kell identifikálni Isten előtt, hogy tényleg Krisztusban az Ő szellemisége irányítja belső emberünket. 

"Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e! Vizsgáljátok meg magatokat! Vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Krisztus Jézus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát." (2Kor 13, 5)

 Nem e mi magunk vagyunk az ebek falkájában, nem e vagyunk passzív netalán aktív munkásai a testi, világvallások egyikében, amit egy láthatatlan hatalom hozott létre és irányítja azt? Sok jámbor kereszténynek halvány fogalma sincs milyen kapcsolatban vannak a vallási elöljáróik. A tudatlanság nem menti fel ezeket a jámbor keresztényeket a felelősség alól. A Szent Szellem világosan kijelenti az igaz munkásai által, az apostolai által, hogy milyen kötelékek károsak a hívő számára. Ha ezt ignarálja az ember akkor nem marad más, hogy az ebekkel lesznek kárhoztatva. Ennyire céltudatos Isten Szellemének tanítása, csakis annak érdekében, hogy felszabadítsa a hívő embert minden halálos kötelékből. Ez az Isten szeretete a gyermekei iránt. 

"A Lélek pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert hitető lelkekre és ördögök tanításaira figyelnek". (1Tim 4, 1)

 Az igaz szolga nem részrehajló, csakis Isten igazságát veszi fegyvertárába, nem személyválogató, nem alkudozó és nem is megalkuvó. Pál apostol Timóteust ezekkel a szavakkal vértezi fel: "A szent­ség­te­len és vén­asszo­nyos me­sé­ket pe­dig vesd el. A ke­gyes­ség­ben gya­ko­rold ma­ga­dat, mert a test gya­kor­lá­sá­nak ke­vés hasz­na van, de a ke­gyes­ség min­den­re hasz­nos, mi­vel meg­van ben­ne a je­len­va­ló és az el­jö­ven­dő élet ígé­re­te. Igaz be­széd ez és tel­jes el­fo­ga­dás­ra mél­tó. Azért fá­ra­dunk és küz­dünk, mert re­mény­sé­gün­ket az élő Is­ten­be ve­tet­tük, aki min­den em­ber meg­tar­tó­ja, ki­vált­kép­pen a hí­vő­ké". (1Tim 4, 7-9)

Nem a test az emberek ellen tusakodunk..

 "Mert nem vér és test el­len van ne­künk tu­sa­ko­dá­sunk, ha­nem a fe­je­de­lem­sé­gek el­len, a ha­tal­mas­sá­gok el­len, a sö­tét­ség vi­lá­gá­nak urai el­len, a go­nosz­ság lel­kei el­len, ame­lyek az ég ma­gas­sá­gá­ban van­nak.

Ezért ve­gyé­tek fel az Is­ten tel­jes fegy­ver­ze­tét, hogy el­len­áll­has­sa­tok azon a go­nosz na­pon, és min­dent le­győz­ve meg­áll­has­sa­tok". (Ef 6, 12)

 Aki nem ismeri Istent, az nem ismeri a sátánt vagyis az ördögöt. Nem tud különbséget tenni mi jön Istentől és mi az ami fogva tartja és hatalmaskodik az emberiségen. Pál apostol itt ebben a részben nem buzdít támadásra a fejedelmek a politikai rendszerek ellen. Nem az igazságtalanság elleni harcra invitál, hanem, hogy öltsük fel minden Isten fegyverzetét, amit a fent idézet vers folytatása elénk tár. Az Isten a kegyelmi időszakban nem támadó, ítélő, hanem védekező fegyvereket használ egy kivételével, az igazság fegyverét használja ami kétélű kard, Isten igaz szava. Ilyen a felvértezett harcos, Isten szolgája. Az ilyen ember mehet ki a harctérre, az ég allati fejedelmek és hatalmasságok ellen, vagyis minden hamis ideológia, tévtanítások az embert rabul ejtett hazugságai ellen a sötétségben ülők felvilágosítása érdekében harcoljunk az evangélium igazságával. Ahogy az Úr küldte tanúit a világba, hogy az igazságra tanítsák a népeket. De csakis azt küldi el aki hiánytalanul fel vannak vértezve Isten fegyverzetével. Nem utolsó sorban, azokat akik a világosságban vannak. Akik felismerik a test mögött rejlő sötét hatalmat, és nem a test ellen harcol, hanem a gonosz szellemek felfedése érdekében, hogy minden világos legyen a rabul ejtett ember számára. Isten hatalma már elítélte, vagyis itélete alá helyezte a világot, és rabul ejtette a gonoszt, de még nem jött el az ideje, hogy ténylegesen elvégezze rajta a teljes ítéletét. A hívő ember aki Krisztusban talál menedéket, az Isten oltalma és világosságában van, ítéletre nem megy, mert számára a Krisztus halála volt az ítélete, a feltámadása pedig az új élete Krisztusban, az ilyen ember aki hisz Isten Fiában már itt a földön alkalmas a szentek örökségének a részvételére, ami azt jelenti, hogy tevékennyé és alkalmassá tesz mindazokat aki Isten Fiának országának lakói 

  "Ad­ja­tok há­lát az Atyá­nak, aki al­kal­mas­sá tett min­ket a szen­tek örök­sé­gé­ben való rész­vé­tel­re a vi­lá­gos­ság­ban, aki ki­ra­ga­dott min­ket a sö­tét­ség ha­tal­má­ból, és át­vitt az ő sze­re­tett Fi­á­nak or­szá­gá­ba. Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta, aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te.

Mert ben­ne te­rem­te­tett min­den a mennyen és a föl­dön, a lát­ha­tók és a lát­ha­tat­la­nok, akár tró­nok, akár ural­mak, akár fe­je­de­lem­sé­gek, akár ha­tal­mas­sá­gok, min­den ál­ta­la és őrá néz­ve te­rem­te­tett. (Kol 1, 12-15)

Négy gondolat egyben.

 

Négy gondolat egyben.

"Nem­de öt ve­re­bet ad­nak két fil­lé­rért? És egyi­kük­ről sem fe­led­ke­zik meg Is­ten. Nek­tek pe­dig a fe­je­tek haj­szá­lai is mind szá­mon van­nak tart­va. Ne fél­je­tek azért, sok ve­re­becs­ké­nél drá­gáb­bak vagy­tok". (Lk 12, 6-8)

 Az Úr ezekkel a szavakkal nyugtatja meg a tanítványok lelkét, hogy ne féljenek. De ez ugyanúgy érvényes az összetört szívűekre mindenkor. A sok megpróbáltatások a sátán dinamikus támadásai a kísértések ezek mind félelmet okozhatnak. A zsenge szívű frissen megtért hívő még nem rendelkezik Isten fegyvereivel, ugyanis Jézus mint kis gyermeket tartja az ölébe. Az Úr nem küldi az ilyeneket a farkasok közé. Sokkal több szüksége van mindazoknak ezekre a megnyugtató szavakra, akik éppen hogy megtértek tévelygésükből. De a hit harcosának is szüksége van erre, mert minél erősebb a hit anál keményebb az ütközet Isten ellenségeivel. 

 Ezzek a szavak is amit fent idéztem, tudatosítja bennünk, hogy Jézus a mi Urunk minden hajszálunkat számba veszi, ez azt jelenti, hogy teljes egészében ismer de nem csak ismer hanem mindent kezében tart. Az ige hatóságával tudatunkba vési, hogy minden ami történik velünk az Ő akarata és jósága szerint történik. Ez a 12. rész Lukács evangélium szerint erősíti meg a szívünket. 

 Az Úr szavai balzsam a szívre, ugyanis olyan alázattal és hozzánk hajolva teszi ezt, hogy egy emberi barát sem teheti meg aki magas pozíciót foglal el. A világ teremtője aki teremtette a földet és az egeket olyan kapcsolatban van az övéivel, hogy barátoknak nevezi őket. Hát nem csodálatos a mi Istenünk? És azt akarja, hogy mi is elfogadjuk őt nem csak hatalmas Istennek félelemmel teli szívünkkel, hanem mint hűséges barátnak fogadjuk, akivel minden titkot megoszthatunk. 

"Mint barátaimnak mondom nektek: Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. (Lk 12, 4)

"Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondtalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek". (Jn 15, 15)

 

"Er­ről is­me­ri­tek meg az Is­ten Lel­két: ame­lyik lé­lek Jé­zust test­ben meg­je­lent Krisz­tus­nak vall­ja, az Is­ten­től van; és ame­lyik lé­lek nem tesz val­lást Jé­zus­ról, az nincs Is­ten­től, és az az an­ti­krisz­tus, amely­ről hal­lot­tá­tok, hogy el­jön, és már most a vi­lág­ban van. Gyer­me­ke­im, ti Is­ten­től vagy­tok, és le­győz­té­tek őket, mert na­gyobb az, aki ben­ne­tek van, mint az, aki a vi­lág­ban van. Ők a vi­lág­ból va­lók, azért a vi­lág sze­rint szól­nak, és a vi­lág hall­gat rá­juk. Mi Is­ten­től va­gyunk: aki is­me­ri Is­tent, az hall­gat ránk, aki nem Is­ten­től van, az nem hall­gat ránk. Er­ről is­mer­jük meg az igaz­ság lel­két és a té­vely­gés lel­két." (1Jn 4, 2-5)

Krisztus hús és vér, testben megjelent Isten, aki annyira megalázta magát, hogy a halál völgyébe ereszkedett mint ember a bűnös ember képében, elhagyva a mennyei dicsőségét fenn a mennyekben. Ez a Fiú aki örökkön örökké létezet, és a teremtés az Ő képére lett teremtve. Így lett Emberfia, aki felfoghatatlan bölcsességét ember nem tudja tökéletesen megérteni. A Teremtő a teremtményétől született erre a világra. Talán ez fejezi ki leginkább mindazt, ami Isten szeretetében megnyílvánult az emberek iránt. Ennek eredményeképp, személyesen megmutatta az Atyát, elhozta magával a teljes igazságot amit az Atyától hallott mint ember, alárendelve a testet az Atya akaratának. Krisztus nem egy második Isten a sorban, hanem a megtestesült Isten mint megváltó Krisztus aki fel tudta venni magára a mások és a világ bűnét a testben, hogy a bűn az ádámi bűn halála és vére által el legyen rejtve az örök halál birodalmába. Aki hisz ebben azok mind Istentől vannak. Ez egy nagy bizonyíték számunkra és a látó világ számára, a vakok nem látnak a siketek nem hallanak, mit mondanak az apostolok írásai. A világi ember hallgatja a világiakat, mert az a saját nyelvén beszél, rokon lelkek egymást vonzzák.

 De ti akik elfogadtátok Krisztust mint Istentől jövő Megváltót, ti legyőztétek a világot, nem a mi diadalunk hanem Krisztusé, és akiben él Krisztus Szelleme az mind az Övéik. És azok akik elfogadták Isten felfoghatatlan ajándékát, azokban él Isten Szelleme. Azok tanulnak magától az Istentől az Atyától az apostolok tanítására hallgatnak mert most már szellemük amit Istentől kaptak, kontabilis Isten az apostolokon keresztűl hirdetett igével. Ha gyengeségben is, mert a test gyenge elviselni Isten dicsőségét, de a szellem erős ami Istentől szállt alá, hogy bennünk éljen, megerősíti a mi szellemünket, hogy egyenesen tudjunk járni nem tévelyegve. Mindezt kegyelemből teszi Isten, most már a mi Atyánk, atyja minden jónak ami alászállt ebbe a bűntől terhelt világba. 

"Sze­re­tett test­vé­re­im, ne té­ve­lyeg­je­tek: min­den jó ado­mány és min­den tö­ké­le­tes aján­dék fe­lül­ről való, és a vi­lá­gos­ság Aty­já­tól száll alá, aki­nél nincs vál­to­zás vagy vál­to­zás­nak ár­nyé­ka. Az ő aka­ra­ta szült min­ket az igaz­ság igé­je ál­tal, hogy te­remt­mé­nye­i­nek első zsen­gé­je le­gyünk". (Jak 1, 17-18)

 

"Mert ré­gen mi is esz­te­le­nek, en­ge­det­le­nek, té­vely­gők, kü­lön­bö­ző kí­ván­sá­gok és él­ve­ze­tek rab­jai, go­nosz­ság­ban és irigy­ség­ben élők, gyű­löl­tek és egy­mást gyű­lö­lők vol­tunk. De ami­kor a mi üd­vö­zí­tő Is­te­nünk jó vol­ta és az em­be­rek­hez való sze­re­te­te meg­je­lent, nem a vég­hez­vitt igaz cse­le­ke­de­te­ink alap­ján újí­tott meg, ha­nem kö­nyö­rü­let­ből men­tett meg min­ket az új­já­szü­le­tés für­dő­je és a Szent­lé­lek ál­tal, akit ki­töl­tött ránk bő­ség­gel a mi üd­vö­zí­tő Jé­zus Krisz­tu­sunk ál­tal, hogy ke­gyel­mé­ből meg­iga­zul­va örö­kö­sök le­gyünk az örök élet re­mény­sé­ge sze­rint". (Tit 3, 3-6)

"En­nek let­tem szol­gá­já­vá Is­ten meg­bí­zá­sá­ból, ame­lyet rá­tok néz­ve adott ne­kem, hogy be­tölt­sem az Is­ten igé­jét, még­pe­dig azt a tit­kot, amely el volt rejt­ve örök idők­től fog­va és nem­ze­dé­kek óta, most pe­dig ki­je­len­tet­te az ő szent­je­i­nek, akik­nek Is­ten tud­tul akar­ta adni, hogy mi­lyen nagy a po­gá­nyok kö­zött e ti­tok di­cső­sé­gé­nek a gaz­dag­sá­ga, hogy ben­ne­tek van Krisz­tus, a di­cső­ség re­mény­sé­ge". (Kol 1, 26-27)

 Ezekben az idézet sorokban láthatjuk, ha nem is mondja ki itt, de máshol olvashatjuk, hogy Isten előbb a megtérés által, Istenhez fordulás követően veszi kezdetét a megszentelődésünknek. A Szent Szellem ereje által lehetséges az, hogy megmeneküljünk önmagunktól, mindattól a belső romlott szellemektől aminek a gyümölcse a fent írottakban jelenik meg. Itt is és máshol is látjuk, hogy Isten jóvoltából és könyörületből fakadóan mentheti meg mindazokat, akiknek tudtul adta eme titkokat, hogy a Szent Szellem fűrdője által az újjászületés eredményeként, új felismerésre térjenek mindazok akik Isten jóvoltából és könyörületéből Krisztusban elfogad. 

 Azokon könyörül meg akik szenvednek lelkükben amiatt, hogy nem tudnak megbékélni önmagukkal, nem tudnak megszabadulni a bűneiktől és annak következményeitől, hiába szeretnének. Ezeken az embereken könyörűl meg Isten, ezek az emberek a kiválasztottak. Az önteltek a saját szemükben igazak nem kapnak kegyelmet, mert nem Istennek engedelmesek.

 Az Úr nem az igazakért hanem az elveszettekért jött ebbe a világba, hogy megszabadítsa, kiragadja a sátán karmai közül és magába fogadja mindazokat akik lelkük mélyén szükségét érzik a gyógyulásra. Ez egy titok volt amit Isten önmagában rejtett a Krisztus halála és feltámadása követően a mennybemenetele után, amikor a Szent Szellem kiáradt a gyülekezetre. Mindazok akik hit által elfogadják Isten Krisztus véráldozatának szükségességét örökösei lesznek a hit által, " hogy ke­gyel­mé­ből meg­iga­zul­va örö­kö­sök le­gyünk az örök élet re­mény­sé­ge sze­rint".

És ez nem tőlünk van nem a mi jóságunktól , hogy senki ne dicsekedjék, hanem az Isten kegyelmétől akarata szerint.

 

"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket". (Zsid 10, 14)

 Hogyan lehet az, hogy a bűnös ember tökéletessé váljon? Ha magunkra meg magunkba nézünk, még az öntelt büszke ember is néha meglátja, hogy tökéletlen. Azzal a különbséggel, hogy ha meg is látja, keresi az önigazolást, meg is feddi önmagát, nem így kellet volna csinálnom, hibát követtem el. ( Júdási gondolkodás) A Szentírás szerint minden ember bűnben született, nincs mentség, az emberiség elvesztette Isten dicsőségét. Olyannyira, hogy teljes vakságban botorkál, ebben a vakvilágban. Lámpásokat gyújt magának, de mégis azt látja, hogy nincs semmi ami tökéletes lenne ebben a világban. Sem magunkban főleg másokban nem fedezzük fel a tökéletest. 

 Akkor hogyan lehet az, hogy Isten mégis tökéletesnek látja a megszentelt embert és nem a feltámadás után, hanem itt és most, a bűnös testben járókat.

 Az Atya aki soha nem hagyta el az embert a saját tulajdonát, akkor sem amikor a feszületre volt felszögelve Krisztus a Megváltó Isten szerepében. Az isteni szeretet fejeződik ki a Krisztus szenvedésében, de nem a testi hanem a lelki szenvedésében. Ez oly érthetetlen a büszke ember számára, hogy butaságnak véli, sehogy nem tudja azt elfogadni, hogy Jézus szerette az ellenségeit is, "Jézus pedig azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" (Lk 23, 34).

 Ez a tökéletesség jellemzi istent. De az embert nem.

 Isten, Krisztus szenvedése és vérével hintett megszentelése által látja tökéletesnek azokat akiket elhívott megszentelt és üdvözített, ezt mindent a tökéletes Krisztus áldozati vére által tette lehetővé. Isten az ilyen embert tökéletesnek látja, mert ha nem így lenne, egy teremtés sem férne a közelébe. Éspedig ez megvan írva "Mert Is­ten va­la­mennyi ígé­re­te őben­ne lett igen­né, és őben­ne lett ámen­né az Is­ten di­cső­sé­gé­re mi­ál­ta­lunk. Is­ten az, aki min­ket ve­le­tek együtt Krisz­tus­ban meg­erő­sít és fel­ken. Ő pe­csé­telt el min­ket, és a Lé­lek zá­lo­gát adta szí­vünk­be. (2Kor 1, 20-21).

"Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint. (Róm 8, 1-3). 

 Aki Krisztusban van az mind tökéletes Isten szemében és ez nem a mi akaratunk vagy eredményünk, hanem a szerető Isten akarata tette mindazokat tökéletessé akik a Szellem szerint gondolkodnak és járnak. Attól függetlenül, hogy testünkben nem mindig vagyunk a magaslatokon. De Isten előtt ez állandó állapot, mert már most fel vannak helyezve azok akik Krisztus szenvedése és vére által megszentelődtek a mennyben való alkalmasságra Isten színe előtt.

"Mert ez volt mél­tó ah­hoz, aki­ért van a min­den­ség, és aki ál­tal lett a min­den­ség, hogy üd­vös­sé­gük fe­je­del­mét, aki sok fiat ve­zet di­cső­ség­re, szen­ve­dé­sek ál­tal te­gye tö­ké­le­tes­sé. Mert a meg­szen­te­lő és a meg­szen­tel­tek mind egy­től szár­maz­nak, ezért nem szé­gyel­li őket test­vé­re­i­nek ne­vez­ni, ami­kor így szól: Hir­de­tem ne­ve­det test­vé­re­im­nek, a gyü­le­ke­zet kö­zös­sé­gé­ben di­csér­lek té­ged". (Zsid 2, 10-11)

Parancsolj Uram!

 Parancsolj Uram!

"Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen." (Mt 14, 28)

 Ezt a rövid részt kiragadtam a teljes szövegből, abból a megtörtént eseményből amiről most szó lesz, csakis azért, hogy tömören erre összpontosítsuk a gondolatainkat. Van egy régebbi írásom erről, itt található meg, https://mindenbenkrisztus.blog.hu/2021/08/27/uram_tarts_meg_engem 

  Amikor meglátták az Urat járni a tengeren a tanítványok, félni kezdtek. Hiszen ki nem félne ha meglátna valakit olyan módon ami ellentmond a természet törvényének. Nem ismerték meg Jézust és Péter ki is mondja "HA te vagy". Azonnal bizonyságot kérve Jézustól, hogy ha ő az akkor parancsold meg nekem, hogy elmenjek hozzád a vízen. Ebben az egy mondatban kiderül Péter lelkiállapota. 

 Először az a hite nyilvánult meg, hogy Jézus az Úr akinek minden lehetséges. Másodszor az, hogy amit akart azt nem azért akarta mert ő is ennek a csodának az élvezője akart lenni. Nem magát a jelenséget szerette, hanem az Úrat akihez menni akart. Harmadszor az, hogy kész volt elhagyni azt az egyetlen aránylag biztos helyet amibe remélhetett biztonságot a háborgó tengeren. Ez volt a hajó amiben eveztek a tanítványok. De Péter kész volt elhagyni azt a fizikai támaszt, a szíve vágya és hite is megvolt, hogy az Úrhoz menjen. De figyeljük meg, hogy mit és hogyan mond, ez az ami feltárja ragaszkodását ahhoz a személyhez aki nem csak Mestere hanem az Ura. Ezért mondja ki, PARANCSOLJ, hogy hozzád mehessek a vízen.

Ez nem egy megszokott helyzet, mert le kellett győzni a fizikai törvényeket, amit egy ember nem tud megtenni. Ez egy olyan akadály amit csakis a hittel lehet áthidalni az Úr fennhatósága által, de nem maga a tény, hogy járni tudjon a vizen, hanem a cél, hogy az Úrhoz mehessen. Péter egy egyszerű halász aki jól ismerte a tengert és annak veszélyeit, de itt semmi sem gátolhatta meg, hogy az Úrhoz menjen. Ez ránk is vonatkozik, hogy ha a szívünk az Urat szereti és kíván közelebb lenni hozzá, akkor legyünk készek kilépni a komfortzónánkból, ami esetleg biztonságot adott a világ veszélyei közepette. Ez nem csak az otthon melegét jelenti a biztos családi légkört az egzisztenciális biztonságot, hanem mindent amiben hisszük, hogy életünk támpontja lehet. 

 Bizony itt ez nem azt jelenti, hogy gyere Uram a házamba a gyülekezetünkbe, a hajónkba, hanem parancsolj, hogy kész vagyok mindent hátrahagyni és kilépni a testvériség környezetéből a háborgó világba, hogy hozzád közelítsek emberi támaszt elhagyva, csakis a te parancsod és fennhatóságod alatt járjak, legyőzve minden akadályt ami elválaszthat az Úr közelségétől. A cél több mint nemes, ez egy magas felhajtóerő amit csak is az Úr engedhet meg. Itt nem a megtérésről van szó, hanem a teljes átadásunkról az Úrnak hit által, a teljes bizalom ami ha meginog a megpróbáltatások során, elveszíti erejét. Nem tart meg a vizen. Aki erre az útra vágyik annak tudatában kell lennie, hogy az Úr nélkűl az Ő engedélye nélkül ki se teheti a lábát a biztonságot nyújtó komfortzónából, ugyanis azonnal elborítják a háborgó tenger habjai. Ha nem kap engedélyt az Úrtól, a mély vizek nem tartják fenn az ilyen embert, mert nem az Úr akaratát teljesíti. De ha minden összhangban van, akkor csak egy rövid parancs hangzik el az Úrtól." Ő pe­dig azt mond­ta: Jöjj! Erre Pé­ter ki­szállt a ha­jó­ból, és a ví­zen jár­va Jé­zus felé tar­tott". (Mt 14)

 Ezt a parancsot kell meghallania annak aki az Úrhoz akar menni, aki nem mondja, hogy ne gyere, hanem "Jöjj". De csak annak válaszol akiben megvan a hit, csakis annak ad engedélyt, hogy nem természetes úton közeledjen hozzá, hanem teljes hit által nem véve számba a veszélyek lehetőségét, ha kell élő áldozattá válni Krisztusért.