Az utolsó időkre jellemző állapot.

 Az utolsó időkre jellemző állapot.

"Azért te­hát még job­ban kell ne­künk a hal­lot­tak­ra fi­gyel­nünk, hogy va­la­mi­kép­pen el ne sod­ród­junk. Mert ha az an­gya­lok ál­tal hir­de­tett be­széd erős volt, és min­den bűn és en­ge­det­len­ség el­vet­te igaz­sá­gos bün­te­té­sét, ho­gyan me­ne­kü­lünk meg mi, ha nem tö­rő­dünk ilyen nagy üd­vös­ség­gel? Ezt kez­det­ben az Úr hir­det­te, majd azok, akik hal­lot­ták, meg­erő­sí­tet­ték szá­munk­ra, Is­ten pe­dig bi­zony­sá­got tett mel­let­tük az ő aka­ra­ta sze­rint je­lek­kel és cso­dák­kal, sok­fé­le erő­vel és a Szent­lé­lek aján­dé­ká­val." (Zsid 2, 1-3) 

 A Szent Szellem ajándékát adta , azoknak akik szétszéledtek a világba Isten evangéliumát hirdetni. Tehát a gyülekezetnek a dolga hirdetni az evangéliumot akik megkapták a Szent Szellem ajándékát. 

 Az első rész a zsidókhoz írt levél folytatása, tehát a második rész ezzel a szóval kezdődik " Azért tehát". Az alapgondolat ebben a részben az, hogy a kezdetektől az evangélium hirdetése az angyalok által történt Izrael sátraiban, az egyiptomi kivonulás és negyven év fáradságos vándorlása során az engedetlenek elvesztek a pusztában, Isten hosszútűrő, még nem hagyta el Izraelt, de a Malakiás könyvével zárult le Isten munkája hozzájuk intézet szava. Tudjuk, hogy a Bemerítő János aki három hónappal előzte meg Jézus születését, addig Isten hallgatott Izraelben, de angyalok által elküldte az örömhírt, hogy Fiú születik akit Immánuelnek hívnak, ami azt jelenti (עמָּנוּאֵל Immánúél) Jelentése: „velünk az Isten”. Az üdvösség hirdetését az Úr kezdte Júdeában, a mennybemenetele után pedig rábízta az apostolokra és mindazokra akik hallották és személyesen látták Isten Fiát, tanítványai akik küldöttek voltak. 

 "Ami kez­det­től fog­va volt, amit hal­lot­tunk, amit sze­münk­kel lát­tunk, amit szem­lél­tünk és ke­zünk­kel érin­tet­tünk az élet­nek igé­jé­ről – az élet meg­je­lent, lát­tuk, ta­nú­bi­zony­sá­got te­szünk róla, és hir­det­jük nek­tek az örök éle­tet, amely az Atyá­nál volt, és meg­je­lent ne­künk –, amit hal­lot­tunk és lát­tunk, hir­det­jük nek­tek, hogy nek­tek is kö­zös­sé­ge­tek le­gyen ve­lünk, és­pe­dig a mi kö­zös­sé­günk az Atyá­val és az ő Fi­á­val, Jé­zus Krisz­tus­sal. (1Jn 1, 1-2)

 Tehát ne essünk olyan hibába, hogy a csodák amik kísérték mindazokat akiket elküldött Isten a világ négy sarkára, az ige megerősítésére szolgált, hogy azt ma is megteszi Isten szolgái mellett. "Azt mond­ta ne­kik: Men­je­tek el az egész vi­lág­ra, hir­des­sé­tek az evan­gé­li­u­mot min­den te­remt­mény­nek!" (Mk 16). Azután leírja Márk, hogy milyen csodák kísérték azokat akik hirdették az evangéliumot, és végül így végződik Márk szerinti evangélium utolsó sorai. "Az Úr pe­dig mi­u­tán be­szélt ve­lük, fel­vi­te­tett a menny­be, és az Is­ten jobb­já­ra ült. Azok pe­dig ki­men­tek, és min­de­nütt pré­di­kál­tak. Az Úr pe­dig együtt mun­kál­ko­dott ve­lük, és meg­erő­sí­tet­te az igét az azt kí­sé­rő cso­dá­la­tos je­lek­kel. (Mk 16, 19). Csak mellesleg megemlítem, hogyha valaki nem tudná, az Úr felvitetett az Isten jobbjára, hogyan lehetett akkor velük itt a földön? A Szent Szellem ajándéka az az erő akit a bibliai narratíva szerint elküldött Jézus a mennybemenetele után ahogy megígérte. Akkor itt konkrétan olvassuk, hogy maga Jézus munkálkodott együtt velük. Csak egy magyarázat lehetséges, hogy Isten egy, nem három személy annak ellenére, hogy külön külön megvannak szóval határozva. Atya, Fiú, Szent Szellem. Ezt a gondolatot most nem folytatjuk mert elveszítjük a mai témánk fonalát.

 A Gyülekezet hajnalán Isten mennyei háza építésének kezdetén, erős bizonyságtételre volt szükség. Miután a Szent Szellem hosszú munkája elérte célját, megerősítve hitüket, megjelentek az írásos igehirdetések, tanítások az apostolok meg evangélisták írásba fektették mindazt amit Isten a Szellemével sugalt. Hosszú évszázadokba tellet mire megjelentek könyv formájában a kanonizált Biblia. Azért kanonizált mert nem teljesen foglalja össze az Isten, emberek által leírt kijelentéseket. Péter apostol ajánlja zsidó testvéreinek, hogy - " És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpára, amíg felvirrad a nappal, és hajnalcsillag kel fel a szívetekben". (2Pt 1, 19). Akkor nem volt még újszövetség, csakis a Tóra, tekercsek amit könyvnek hívtak, szóban az apostolok, tanítványok prédikáltak akkor azt prófétálásnak nevezték.

 A csodák fokozatosan elenyésztek, de nem csak azért mert ez már nem lett volna szükséges, hanem az első gyülekezet elhagyta az első szeretetét." ...De az a pa­na­szom el­le­ned, hogy az első sze­re­te­tet el­hagy­tad". (Jel 2)

 Már attól az időtől csodákkal nem erősítette meg az Úr az evangéliumot hirdetőket a mai napig, hiszen a hit hallásból van, és a Szent Szellem tanítása már befejeződött. A Jézus bizonyságtétele a Jelenések könyve bezárta Isten tovàbbi munkáját ami a Bibliát illeti. 

 Ma már mondhatjuk, hogy ugyanaz lett ami Jézus idejében kimondott a farizeusoknak, mert sokan elsodródtak a hittől.

 " Ek­kor az írás­tu­dók és fa­ri­ze­u­sok kö­zül né­me­lyek új­ból meg­szó­lal­tak: Mes­ter, jelt aka­runk lát­ni tő­led! Ő pe­dig így vá­la­szolt: Ez a go­nosz és pa­ráz­na nem­ze­dék jelt kí­ván, de nem ada­tik más jel neki, csak a Jó­nás pró­fé­ta jele. Mert amint Jó­nás há­rom nap és há­rom éj­jel volt a cet­hal gyom­rá­ban, úgy lesz az Em­ber­fia is há­rom nap és há­rom éj­jel a föld gyom­rá­ban." (Mt 12, 39-40)

 De az ember vágyik, még mi több, igényli a csodákat. Annyira, hogy jön egy másik akinek hatalma megmaradt, a Lucifer (fényesség hozó a hajnal fia) arkangyal, aki levolt taszítva Isten hegyéről a földre a gőge miatt, mert nagyra törekedett, nagyobb hatalomra mint Isten, de magasabb identitással rendelkezik ma is mert Sátán angyal aki magasabb hatalommal bír az embernél, annak ellenére, hogy sötétség birodalmának a feje, szolgáltatt csodákat az azt igénylő emberek számára, akikben nincs hit. Ezzel kompenzálja azt az elveszett hitet amiből kisodródott az ember. 

 A fétis egy olyan tárgy aminek természetfeletti erőt tulajdonítanak, például a vérző fakereszt, a szentképek, a fetisizmus az fétis imádás. Ez például a kereszt, amit a testre tetoválnak vagy nyakban hordanak, felállítják a gyilkos szerszámot utcán teren templomokban stb., amire apropó nem volt Krisztus felfeszítve, ilyen keresztet a rómaiak nem ismertek. De szellemi értelemben a fetisizmus nem csak tárgy imádás, hanem egy olyan szellemi jelenség ami nem földi eredetű. Vagyis nem természetes. Az lehet egy ideológia is ami a filozófia terén jelenik meg vagyis jelentetnek meg tárgy formájában ezek a nagyobb energiával rendelkező tárgyak. Kristálygömb aminek természetfeletti erőt tulajdonítanak meg sokminden más. Ezek a tárgyak a kereszténységben nagy számmal megtalálhatók. 

 Az újkeleti gyülekezetek egyik része pedig saját hitvallásának részeként alkalmazza az angyali nyelveken szólást, pedig már azt tudhatjuk, hogy ezek az angyali nyelvek már elmaradtak.

 "A sze­re­tet soha nem fogy el. De le­gye­nek bár pró­fé­tá­lá­sok, el­tö­röl­tet­nek; vagy akár nyel­ve­ken szó­lás, meg­szű­nik; vagy akár is­me­ret, el­tö­röl­te­tik. (1Kor 13). Tudom, hogy ezt az ige részt a jövő időre gondolják amikor már nem lesz szükségünk rá a mennybe. De az apostol mégis azt írja, hogy mi van most. Tehát ami részleges, töredékes nem fontos, mert az elmúlik, de ez az elmúlás itt kezdődik. A csodákról is múlt időben beszélt. Egy más tendenciáról beszél Pál apostol, a növekvő értelemről, ami a megismerés, hogy minden ami gyerekes azt elhagyta meggyőződése szerint. "Ami­kor gyer­mek vol­tam, úgy szól­tam, mint gyer­mek, úgy gon­dol­kod­tam, mint gyer­mek, úgy ítél­tem, mint gyer­mek, mi­u­tán pe­dig fér­fi­vá let­tem, el­hagy­tam a gyer­mek­hez illő dol­go­kat." És mi maradt meg a letisztult gondolatában? Krisztus növekedett benne, a múltat pedig elhagyta, nem foglalkozott vele. Ezek azok a dolgok amik a zsidókhoz írt levélben írt a szerző." Ezért el­hagy­va a Krisz­tus­ról való kez­det­le­ges be­szé­det, tö­re­ked­jünk a tö­ké­le­tes­ség­re. Ne kezd­jük el újra le­rak­ni az alap­ját a holt cse­le­ke­de­tek­ből való meg­té­rés­nek és az Is­ten­be ve­tett hit­nek"... (Zsid 6)

 A hívő életét most ezek határozzák meg. A tanítást nem vetjük meg az írásokhoz fordulunk, de most a lényeg ami a mindennek az eredménye.

"Most azért meg­ma­rad a hit, a re­mény, a sze­re­tet, ez a há­rom; ezek kö­zül pe­dig a leg­na­gyobb a sze­re­tet". (1Kor 13)