Jézus Krisztus mint szolga.

 

"Íme, a szol­gám, akit tá­mo­ga­tok, vá­lasz­tot­tam, aki­ben ked­ve­met le­lem. Lel­ke­met ad­tam belé, tör­vényt hir­det a né­pek­nek. Nem ki­ált, nem lár­má­zik, nem hal­lat­ja hang­ját az ut­cán. A meg­re­pedt ná­dat nem töri el, a pis­lo­gó gyer­tya­be­let nem olt­ja ki, a tör­vényt iga­zán hir­de­ti." (Ézs 42, 1-2). Ézsaiás próféta így ír az eljövendő Krisztusról, aki nem hatalommal jön el, az aki megnyitja ajtaját az örökkévalóság előtt, Isten kegyelmi ajándékait osztogatva a bűnösök előtt. Nem az a dolga, hogy rendet tegyen a világban, hogy amit ember épít lerombolja, a haldoklót halálba segítse, hanem hirdesse Isten törvényét a sötétben ülőknek. Ez volt és ma is ez a célja Istennek. Itt ezekben a sorokban írja le azt az időszakot ami már be is következett, a Messiás, Izrael Istene eljövetelét teljes kegyelemmel. Ez már megtörtént, és népe akihez jött nem fogadta be. Ezután fordult a pogányok felé, hogy nevét, dicsőségét hirdessék a világ minden táján, mindaddig amíg tart a kegyelem időszaka, előbb zsidónak aztán görögnek, tehát itt nincs személyválogatás. 

 Amikor azok akiknek feladatuk lenne hirdetni Isten Krisztusa dicsőségét, beleavatkoznak a világ politikájába, akik küldöttek de más céljaik vannak, akik belevetik a hatalmi harcba magukat teljes mellszélességgel, azoknak írja tovább Ézsaiás ezt a fejezetet. Sőt buzgóan forgolódnak és azon tevékenykednek, hogy a világ görbéit kiegyengessék. Ez minden szép és jó az ember szemében, de aki az Urat szolgálja, annak más a dolga. Az aki nagyobb köztetek, legyen a szolgátok, a szolga pedig nem hangoskodik nem teszi azt, amire ura nem hatalmazta fel, hacsak nem önkényeskedik és más urat szolgál.

" Így szól Is­ten, az ÚR, aki az ege­ket te­rem­tet­te és ki­fe­szí­tet­te, aki ki­ter­jesz­tet­te a föl­det és ami be­lő­le sar­jad, aki le­he­le­tet ad a raj­ta lakó nép­nek és lel­ket a raj­ta já­rók­nak: Én, az ÚR hív­ta­lak el igaz­ság­ban. Fo­gom a ke­ze­det, meg­őriz­lek, és ál­ta­lad le­szek szö­vet­ség­ben a nép­pel, és vi­lá­gos­ság le­szel a nem­ze­tek szá­má­ra. Hogy meg­nyisd a va­kok sze­mét, hogy ki­hozd a töm­löc­ből a fog­lyo­kat és a fog­ház­ból a sö­tét­ben ülő­ket." (Ézs 42, 5-6).

 Ézsaiás próféta itt Jézus Krisztusról az eljövendő Messiásról ír, tehát a zsidó írástudók ismerhették ezt a próféciát, és mégis amikor eljött hozzájuk az, akiről itt szó van, nem ismerték fel, de még az időszakot sem, ami arra utal, hogy egész más lelkűek voltak. Ez így van ma is, ha mindazok akik Isten küldötteinek gondolják magukat és más lelkületűek, azok akik a hatalom eszközeihez nyúlnak, azok nem Istent szolgálják. Ebben a tévedésben élnek mindaddig amíg Isten hagyja, hogy amikor eljön az ideje, akkor minden nyilvánvalóvá válik, de akkor már nem a kegyelem időszaka lesz, hanem a törvény vaspálcája fog rendet rakni ebben a világban. De addig is, most van a kegyelem időszaka, ma éljük meg mindazt amit újjáteremtett az Úr egy utolsó, de új eddiginél nagyobb és örök szövetségben.

" Én va­gyok az ÚR, ez a ne­vem, és di­cső­sé­ge­met nem adom más­nak, sem di­csé­re­te­met a bál­vá­nyok­nak. A ré­gi­ek, íme, be­tel­je­sed­tek, és most úja­kat hir­de­tek; mi­előtt meg­va­ló­sul­ná­nak, tu­da­tom ve­le­tek." (Ézs 42, 8).

 Bizony, hogy tudatta velük, és tudatni fogja akkor is amikor újból felveszi az elejtett szálat Izrael népének üdvözítése érdekében, de mégis sokan nem hallották meg akkor, látták de nem ismerték fel, most sem ismerik fel, hiába a fülük nyitva van mégse hallják. "So­kat lát­tál, de nem gon­dol­tad át. Nyit­va volt a fü­led, de nem hal­lot­tál". (Ézs 42)

Ebben a fejezetben láthatjuk, hogy nem mindig lesz ez így, eljönnek az ítélet órái, de meg is valósultak részben ezek a próféciák. De itt nem az utolsó ítéletről van szó, hanem a közbeneső ítéleteiről a népe felett. Ezt nem kellene elfelejteni, hogy az Úr nem ítéli a világot most, de megfenyíti népét a hűtlenségért. " Ki adta oda Já­kó­bot és Iz­rá­elt pré­dá­ul a fosz­to­ga­tók­nak? Hát nem az ÚR, aki el­len vét­kez­tünk? Nem akar­tak út­ja­in jár­ni, és nem hall­gat­tak ta­ní­tá­sá­ra. Ezért árasz­tot­ta rá­juk he­ves ha­rag­ját és a há­bo­rú tom­bo­lá­sát. Kö­rü­löt­tük lán­golt, de nem ér­tet­tek be­lő­le, meg­ég­tek tőle, de nem tér­tek ész­re!" (Ézs 42, 24). Gondoljuk, hogy ez nem történhet meg azokkal akik Isten népét alkotják, és bálványokat magasztalnak és azokban bíznak? A szentképek erejében, a világban élősködő hatalomban bíznak és szervesen tevékenykednek közöttük? Mindezekre eljön de el is jött már a megpróbáltatások ideje. A küszöbön áll a világégés, és senki nem menekül meg akik nem Istenben bízik. Ez nem egy újabb soros ijesztgetés, nem vagyok híve a félelemkeltésnek. De olvasva a Biblia erre utaló igéjét, meg vagyok győződve, hogy az idő közel.

" Azt pe­dig je­gyez­zé­tek meg: ha tud­ná a ház ura, hogy az éj­sza­ká­nak me­lyik sza­ka­szá­ban jön el a tol­vaj, vi­gyáz­na, és nem en­ged­né, hogy há­zá­ba be­tör­jön.

Azért le­gye­tek ké­szen ti is, mert ab­ban az órá­ban jön el az Em­ber­fia, ame­lyik­ben nem is gon­dol­já­tok. Ki­cso­da hát a hű és bölcs szol­ga, akit az ő ura gond­vi­se­lő­vé tett ház­né­pén, hogy a maga ide­jé­ben ad­jon azok­nak ele­delt? Bol­dog az a szol­ga, akit az ő ura, ami­kor ha­za­jön, ilyen mun­ká­ban ta­lál. Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy min­den va­gyo­na fö­lött gond­vi­se­lő­vé te­szi". (Mt 24, 44-47).