A szolgaság lelke avagy fiúságé.

 "Ki az kö­zü­le­tek, aki­nek ha van egy szol­gá­ja, és az szánt vagy le­gel­tet, azt mond­ja neki, ami­kor a me­ző­ről meg­jön: „Gye­re ha­mar, ülj asz­tal­hoz!”? Nem­de in­kább azt mond­ja neki: „Ké­szíts va­cso­rát, és fel­övez­ve ma­ga­dat szol­gálj fel ne­kem, amíg eszem és iszom, és az­után egyél és igyál te is”? Ne­tán há­lál­ko­dik an­nak a szol­gá­nak, hogy meg­tet­te, amit pa­ran­csolt neki? Nem gon­do­lom. Így ti is, ha mind­azt meg­tet­té­tek, amit pa­ran­csol­tak nek­tek, mond­já­tok azt: Ha­szon­ta­lan szol­gák va­gyunk, csak azt tet­tük, ami a kö­te­les­sé­günk volt. (Lk 17, 7-9)

Az újonnan megtért hívő szolgálni akar Istennek. Ennek van egy a lelkének rejtett hiányérzete. Ezt láthatjuk a tékozló fiú esetén ( Lukács 15. resz). Jóvátételi szándék Isten felé, avagy kishitűség, de ez a normális, hiszen legyőzte a világot és ennek okán örül, hogy tehet valamit Istennek cserébe, remélve, hogy őt befogadja. Ez az az átmeneti állapot, ami elfoglalja gondolatunkat, úton hazafelé, ahol az Atya tárt karokkal várja, de nem mint szolgát, hanem mint megtért elveszett fiát öleli, megcsókolja és asztalhoz ülteti. Ez bizony váratlan fogadtatás, mert biztosan haragos atyára számított jogosan, hiszen elherdálta öröksége részét amit megkapott az apja irgalmából. Ha a Lukács szerinti evangéliumában található példabeszédet nézzük, felfedezzük mindazt amit egy megtért lélek átél. "Fel­ke­re­ke­dek azért, el­me­gyek apám­hoz, és ezt mon­dom neki: Apám, vét­kez­tem az ég el­len és te­el­le­ned, és nem va­gyok már mél­tó arra, hogy fi­ad­nak ne­vezz; tégy en­gem olyan­ná, mint a bé­re­se­id kö­zül egy". (Lk 15, 18). Tehát a bűn olyan mértékben elsüllyesztette a fiút, hogy az már nem is mert gondolni jobbra, hogy szoros rokoni kapcsolata van az apjával. Az apját szigorúnak véli, hiszen félt tőle, nem tudván, hogy fog reagálni amikor visszatér haza. Annyira nagy távolságba került az atyától, hogy nem emlékszik mindarra ami az atyai házban történt azelőtt. Preegzisztenciális állapot elvesztése, amiben mi is részesei vagyunk a bűn miatt, nem tudjuk honnan jöttünk ebbe a világba. De az apja mikor meglátta messziről, hogy megjött a tékozló fia, elébe szaladt, és mielőtt még az szólni tudott, átölelte és megcsókolta. Tehát teljes jogunk van azt hinni, hogy az Atya ugyanúgy bánik velünk is, elveszett, megtalált, megtért i gyermekeivel. Ugyanúgy az asztalhoz ültetett, ahogyan visszatért szeretet fiát. Nem szolgaság lelkét kapva az Atyától, hanem a fiúság lelkét.

 "Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai. Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: "Abba, Atya!" ( Róma 8,- 14,15). Tehát eloszlik az a félelem amiben nincs szeretet, mert ha a törvény szolgái vagyunk akkor félünk Istentől, mert a törvényt aki nem tartja be az átok alatt van. Tehát igyekszünk megfelelni, ugyanakkor félünk. De nem úgy ha a fiúság lelkét kaptuk, akkor mint fiú aki szereti apját mert ismeri is őt, félelem nélkül szeretettel szellemével indítva teszi a dolgát Isten az Atya házában. Tudja és ismeri az Atya akaratát, még ha parancsolatokat kapott is konkrétan, mégis többet tesz mint egy rabszolga.

 De itt nem ért véget történetünk, mert az Atya új ruhát, gyűrűt húzott ujára, sarut ad a lábára, ami azt jelenti, hogy új természete látszik a világban, az örökösnek járó gyűrű és a saru mindaz arra utal, hogy mint fiú az Atya házában szolgál továbbra is, megteszi mindazt amit az Atya kíván, a szolga nem ismeri az ura gondolatait, ellenben a fiú ismeri az Atya akaratát és többet tesz amit kér tőle, mert szereti az Urát, nem kötelességből szolgál neki hanem szeretetből Isten Szellemétől indítva. Nem úgy mint az idősebb bátyja. Aki szolgálta apját, de nem volt otthon hanem barátaival töltötte idejét.

 Azért találkozunk az evangéliumokban olyan emberekkel akik rabjai és szolgái voltak Jézus Krisztusnak. Ez Pál apostolban kitűnően fejeződik ki. De hogyan és miért szolgált az megtudhatjuk ha olvassuk rendszeresen az evangéliumot.

 Tehát a mi Atyánk velünk megtért lelkekkel is úgy bánik ahogyan a tékozló fiával. Nem úgy ahogy a kezdő részben idéztem, hanem ahogy a Lukács szerinti evangéliumban olvassuk Jézus példabeszédét. Ezért érdemes nem àllni meg ezen a hazafelé vezető úton, szolgaság lelkével szolgálni az Urat kötelességből, hanem új örömmel a fiúság lelkével, tudván, hogy Krisztusban minden kapcsolat az Atyához fűz.