A Biblia Istentől származó írás.
"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes, minden jó cselekedetre felkészített legyen Isten embere." (2Tim 3, 16).
A teljes írás Istentől ihletett, emberek kezével írott könyv tekercsek, a kanonizált Biblia és azon kívüli írások is, de vigyázunk ezekkel a rejtett Biblián kívüli írásokkal, mert sok a hamisítvány. " A katolikusok a bibliai korban keletkezett kánonba fel nem vett iratokat nevezik apokrifeknek. Ami nem került be a kánonba, azt nem volt szabad nyilvánosan olvasni. Másolásukat megtiltották, ezért kevés maradt belőlük az utókornak.". Ezeket csak azoknak irom akik most ismerkednek az írásokkal. Az emberek kezdték kanonizálni az írásokat az első zsinatkor, ezek már keresztények voltak, elfogadták a kanonizált bibliát, de akkor sem ilyen formában amilyet most az európai keresztények használnak. Tehát az emberek által írt könyvek Isten ihletettségből jöttek létre, de ez nem minden, mert maga az Úr is írt saját ujjávval amit majd átmásoltak bőrre vagy papiruszra.
"...akkor átadta nekem az ÚR az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket az ÚR mondott nektek a hegyen a tűz közepéből a gyülekezés napján." (5Móz 9, 10).
Micsoda kincset kapott az emberiség Istentől, fel sem tudjuk fogni. Azok az igék amit saját ujjával írt a kőbe, gondolom, hogy a tízparancsolatot tartalmazta. És miért tette ezt az Isten? Pontosan azért amit fent a kezdő versben olvashatunk, de Timóteus az ószövetségi Tórát, vagyis írásokat ismerhette, mert Biblia nem volt akkor. De volt már akkor Szent Szellem, aki tanította mindazokat akik elfogadták Krisztust mint személyes megváltójukat. Tehát nekünk az utolsó órában élőknek megvan a teljes írás amihez már nem lesz semmi sem hozzá csatolva. Azokban az időkben még csak részeit olvashatták, de a középkorban be is tiltották a pornépnek olvasni a szentírást.
De ennél többet adott Isten az Isten Fiában hívőknek. A szellem szolgálatát. Az több mint a betűk és mondatok halmaza, a törvény betűi megölik a húst de a Szellem feltámaszt. Ezért is ajánlatos olvasni a teljes írást, elöbb keresni Isten szavát, amikor megszólal a szívben Isten, azután követni Krisztust az örök élet fejedelmét. Az Atya vonzásának hívjuk azt az állapotot, amikor Isten az igéjével az írások ismerete által Krisztushoz vezet. Mert a törvény vége Krisztus. " Mert a törvény vége Krisztus, minden hívő megigazulására. Mert Mózes a törvényből való igazságról azt írja, hogy aki azokat cselekszi, élni fog általa.
A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: „Ki megy föl a mennybe?” – azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki száll le a mélységbe?” – azért, hogy Krisztust a halottak közül felhozza. De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van, mégpedig a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. (Róm 10, 4-7).
Ha úgy vesszük a kezünkbe a Bibliát mint Istentől ihletett írásokat, akkor emlékezünk arra, hogy minden szava neked íródott. Annak érdekében, hogy az újjászületés által megtaláljuk helyünket és önmagunkat Isten örök országában. Amikor Isten a neveden szólít, amit te nem is ismersz, de hallod igéjét amit neked személyesen mond, ez azt jelenti, hogy megismert és te is felismered őt. Hogy ne legyen homályos ez a gondolat, ez azt jelenti, hogy te már kapcsolatban vagy vele. Ez csak a hit az igaz ige által lehetséges. Krisztus kiontott vére által megtisztult elménk fogékony legyen a tanításra.
" Ezért amely naptól fogva ezeket hallottuk, mi sem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy beteljesedjetek az ő akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, és növekedjetek Isten megismerésében,.." (Kol 1, 9).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése