Ne áltassuk magunkat, Istent nem lehet becsmérelni.

 Ne áltassuk magunkat, Istent nem lehet becsmérelni. 

 „Az efézusi eklézsia angyalának írd meg: Ezt mondja az, aki a hét csillagot jobbjában tartja, aki a hét arany mécsláb (lámpatartó vagy gyertyatartó) között jár. Ismerem tetteidet, fáradozásodat, állhatatosságodat, és hogy nem vagy képes hordozni a gonoszokat, hogy megkísértetted azokat, akik magukat apostoloknak mondják, noha nem azok, és hazugoknak találtad őket. Állhatatos vagy, terhet hordoztál nevemért, és nem fáradtál bele…... Az azonban megvan nálad, hogy gyűlölöd a Nikolaiták tetteit, melyeket én is gyűlölök. (Jelenések 2,-1.2.3.6). Csia Lajos fordításában.

 Ezekben a rövid cikkekben, amit naponta közzéteszek, nem terjedhetnek ki a gondolataim a teljesség igényeinek a kielégítésére. Csakis olyan részeket választok amire a mondanivalóm fókuszál. Ebben is látszólag arról fogok írni, hogy az első apostoli gyülekezetekben mennyire érzékenyen hatottak a hamis nézetek és hamis testvérek cselekedetei, és önkényeskedéseik, hogy ez teher volt a gyülekezet számára amit nem akartak hordani és megtűrni maguk között. Krisztus nevéhez hűek voltak, tehát nem vállaltak közösséget azokkal akik apostoloknak tartották magukat de cselekedeteik tiltottak voltak. A Szent Szellem és az igét birtokló efézusiak megtudták ismerni és felfedni a hazugságot. Attól függetlenül, hogy az ő szeretetük is hanyatlóban volt már, ezt az Úr meg is említette, de igazság ismeretük Isten Szellemében megtartott, ami az állhatatosságot eredményezte. Igazából nem tűrték meg a nikolaiták cselekedeteit és úgy látszik megkísértették őket, (ami megengedett most is, de kevesen alkalmazzák), hogy bebizonyosodjon felőlük, hogy nem azok akiknek tartják magukat.

 "Ezek a Nikolaiták hívőknek tartották magukat, mindazonáltal Isten igéje által tiltott dolgokat cselekedtek, amiket az Úr gyűlölt. Említésre méltó, hogy az Efézusiak nem a nikolaitákat gyűlölték, hanem az ő cselekedeteiket, amelyek nem Isten akarata szerint valók voltak." ( idézet a wikipédiából).

Ez teljesen egybeesik Krisztus szellemével, hiszen Jézus sem tűrte és ma sem tűri a gonoszságot, hamisságot és nem tanúsított a hamis próféták és testvérek iránt kegyelmet. Ez mind azokra vonatkozik akik Krisztusinak vallják magukat, de cselekedeteik utálatosak Isten szemébe, ezeket gyűlölték az efézusiak és az Úr Jézus is. A kegyelem Istentől azokra terjed ki, akik Istent magasztalják és maguk szemében kicsinyek maradnak. Akik bűnösnek vallják magukat Isten szentsége láttára és ennek a hozama, hogy Isten kedvébe igyekszik járni és cselekedetei öszhangban vannak a hitével. Talán ezt kell most idéznem, ami oly hangzatosan fejezi ki az alázatosság szellemét, ami nagy, Istentől kapott kegyelem azok számára akik látják Krisztusban a hatalmas Istent nem csak egy hibátlan tökéletes embert. Ahogyan Bemerítő János meglátta Isten Bárányát, mély alázattal viszonyult hozzá. Magáról csak annyit mondott: "Pusztában kiáltozónak szava vagyok én – felelte. Tegyétek egyenessé az Úrnak útját, mint Ézsaiás, a próféta megmondta." A küldöttek a farizeusok közül valók voltak. Aztán megkérdezték: "Miért merítesz be, ha sem a Krisztus nem vagy, sem Illés, sem a próféta?" János így felelt: "Én vízbe merítek, köztetek áll azonban valaki, akit nem ismertek, aki utánam jõ, kinek még a saruja szíját megoldani sem vagyok én méltó." (Jn 1, 23-27).

 A keresztények sokszor megtűrik közegükben a gonoszságot, mert úgy voltak tanítva hitvány tanításokkal, hogy tűrjék el a gonoszokat és hamis testvéreket, mert Isten kegyelmes mindenkihez és szeret mindenkit és türelemre int. Igaz is lenne ha ezeket a szavakat nem a gyülekezetre alkalmaznánk. De ez nem így van Isten gyülekezetében. "Mert hát so­kan di­cse­ked­nek test sze­rint, így én is di­csek­szem. Hi­szen ti oko­sak lé­vén szí­ve­sen el­tű­ri­tek az esz­te­le­ne­ket. Mert el­tű­ri­tek, ha va­la­ki le­igáz ti­te­ket, ha va­la­ki ki­foszt, ha va­la­ki ki­hasz­nál, ha va­la­ki ha­tal­mas­ko­dik raj­ta­tok, ha va­la­ki ar­cul üt ti­te­ket." (2Kor 11, 18-21). Bizony, hogy a világban ez megtörténhet, hogy leigáznak, de a Gyülekezetben nincsenek Istentől hatalommal felruházott testvérek. Mindenki testvér és egyenrangú de különböző szellemi ajándékokkal megáldva. A korinthusi levélben Pál apostol ír ezekről a dolgokról. Péter apostol is ír ezekről, figyelmeztetve mindarra ami majd el fog következni, ami már be is következett. "De voltak hamis próféták is a nép között, ( Izraelben) ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak". (2Pt 2, 1). A szellemi paráznaság megbocsáthatatlan. Isten nem tudja megújítani azt aki más úrnak szolgál, azt akit ige fürdőjével megmosott, az pedig visszatér a bűneibe. Péter így írja teljes joggal. " Mert ha az Úrnak és az Üdvö­zí­tő Jé­zus Krisz­tus­nak meg­is­me­ré­se ál­tal a vi­lág för­tel­me­i­től egy­szer már meg­sza­ba­dul­tak, de ezek­be is­mét be­le­ke­ve­red­ve ve­re­sé­get szen­ved­nek, utol­só ál­la­po­tuk rosszabb lesz az el­ső­nél." (2Pt 2, 22). Bizony ez a vereség végzetes, ez nem az emberi test bűne, amin könnyen lehetne változtatni, hanem a szelleme halott és az is volt, mert igazán csak a testét mosta meg az ige, de természete nem változott, ahogy azt tovább elolvashatjuk ebben a részben. Nem született újjá a belső szellemi ember. 

 "Most te­hát azt írom nek­tek, hogy ne tart­sa­tok kap­cso­la­tot az­zal, akit test­vér­nek ne­vez­nek, de pa­ráz­na vagy kap­zsi vagy bál­vány­imá­dó vagy szit­ko­zó­dó vagy ré­sze­ges vagy rab­ló. Az ilyen­nel még együtt se egye­tek.

Mert mi kö­zöm ah­hoz, hogy a kí­vül lé­vők fe­lett ítél­kez­zem? Nem­de ti is a be­lül le­vők fe­lett ítél­kez­tek? A kí­vül lé­vő­ket pe­dig majd Is­ten íté­li meg. Ves­sé­tek ki azért a go­noszt ma­ga­tok kö­zül!" (1Kor 5, 11-12). 

 Ezt már a keresztény gyülekezetek nem praktizálják nem is tudják úgy ahogy az Atya szelleme ezt megkívánja. Ha meg is teszik, az a gyanúm, hogy nem az Atya szellemével teszik. De biztos lehet kivétel is. Az Atya szellemére utaltam nem véletlenül, ebben belefoglaltatik minden atyai együttérzés és fenyítés és komoly Istenhez való kötődés a gyűlekezet többsége vagy inkább szellemi vénei függése a Gyülekezet fejétől, Krisztustól. De sajnos járatlanság jellemzi ebben a kérdésben a keresztényeket, ugyanis szemmel láthatóan megtűrik a gonoszt, de ezt nem ismerik fel se be. Nem is ismerhetik, mert most az utolsó időkben élünk, ránk egész másat alkalmaz Isten, ez a laodiceai gyülekezet üzenete érvényes és hatályos a végső időben.