Rendszeres olvasók

2023. november 20., hétfő

Semmi új az ég alatt.

 Semmi újat az ég alatt nem fedeztem fel, minden a régi. 

 "Ha a Szellem életet ad nekünk, úgy is járjunk, ahogy a Szellem ösztökél."( Gál. 5,- 25).

 "Azt mondom, Szellemtől ösztökélve járjatok, és a hús kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a hús kívánsága a Szellem kívánsága ellen fordít titeket, s a Szellem kívánsága a húsé ellen, ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit akartok. De ha a Szellem hajt, nem vagytok törvény alatt." (Galata 5,- 16..18).

 Kicsoda az aki tudja mit és hogyan mit kell csinálnia a jövőben, még ha a tervei készen vannak is? De ahhoz, hogy ezek a tervek megvalósuljanak Isteni vezetés és akarat szükséges. Mindazok akik életet kaptak a Szent Szellem által és Krisztus szabadságát élvezik, azokat inti Pál apostol, hogy ez a szabadság ne legyen ok a vágyaknak a hús akaratának az engedésére. Azok akik hallgatnak Isten hozzájuk intézet szavának, amit olyan egyszerűséggel követik, hogy az egyáltalán nem teher számukra, azok Isten akaratában járnak. Az a Szellem ösztökélését nem utasítja vissza, enged neki, ha fel sem ismeri tudatosan, abban a helyzetben, de a belső indítása után megy. Ez lehet bármi a világon, de egyet tudni lehet, hogy az Isten szelleme nem kísért bűnre, nem vezet bűnbe se a hús kívánságát nem teljesíti. Mert azért van közösségünk Istennel, hogy tudjuk felismerni, mi késztet minket a cselekedeteinkre. Felismerni és szétválasztani mi a szellemtől és mi a hústól való. Ha az ember alkalmassá vált a felismerésre, akkor szabadon járhat Isten Krisztusa szabadságában. Azért is sokszor ha imáinkat meg is hallgatja a mi Atyánk, de semmi választ nem kapunk ha nem azt és úgy kérjük ami az Ő akaratával egyezik. "Legyen meg a te akaratod", a végső szó legyen minden imáinkban. 

 A törvény alatt állók pedig nem tudják szabadon követni Krisztust, mert a törvény súlya alatt megroppannak jobbik esetben, a rosszabb esetben dicsekednek vele. Maga a törvény Szent, de merev és életet nem ad. A törvényt követők, itt azt kell érteni, akiben nincs meg Isten éltető szelleme, az a törvény betűihez igazítja életét. A törvényszerűség diktálja cselekedeteit. KELL, mert ez a kötelessége a törvény makulátlan engedelmessége. Ezért enged a világ törvényszerűségének, ami egy más hatalom alatt áll egyenlőre. Ezek a törvényszerűségek néha jónak szépnek és okosnak tűnnek, de a végeredmény a fontos, mire vezetnek. De ezt tudjuk, már aki tudja, hogy lehetetlen a törvényt betölteni. Lehetetlen Istennek kedveskedni aki a törvény alatt van és az a mozgatórugója. Mindig lesz egy törvénysértés, mert a hús erősebb és így a törvényt gyengíti az ember szelleme. Ez nem csak a Mózes törvényére vonatkozik, a kezdettől fogva adott életnek törvényére is. Akik a törvényt nem ismerik, azoknak is vétkük az, hogy nem tartják be. De Isten az embernek adott lelkiismeret által is buzdítja vagy gátolja cselekedeteiben az embert. Ez az amikor az ember belül érzi, hogy a körülmények is adottak és lehetőség nyílik jót cselekedni, mert ez az akarat benne már megfogant. 

 A feljebb idézet igéket illeti, az tudatosságra vezet. Isten azt akarja, hogy amit teszünk, tegyük meg tudatosan. Azért sorolja fel Pál apostol a hús gyümölcseit és a szellem gyümölcseit, hogy ezekből lássuk meg, hogy szellemtől vagy hús vágyaít követve élünk. Íme az idézet, ebből kifolyólag ítélhetünk önmagunkról.

" A test cse­le­ke­de­tei pe­dig nyil­ván­va­lók, me­lyek ezek: pa­ráz­na­ság, tisz­tá­ta­lan­ság, bu­jál­ko­dás, bál­vány­imá­dás, va­rázs­lás, el­len­sé­ges­ke­dés, ver­sen­gés, fél­té­keny­ség, ha­rag, ön­zés, szét­hú­zás, pár­tos­ko­dás, irigy­ség, ré­sze­ges­ke­dés, tob­zó­dás és ezek­hez ha­son­lók. Ezek­ről elő­re meg­mon­dom nek­tek, amint már ko­ráb­ban is mond­tam, hogy akik ilye­ne­ket cse­lek­sze­nek, Is­ten or­szá­gá­nak örö­kö­sei nem lesz­nek.

De a Lé­lek gyü­möl­cse sze­re­tet, öröm, bé­kes­ség, hosszú­tű­rés, szí­ves­ség, jó­ság, hű­ség, sze­líd­ség, mér­ték­le­tes­ség. Az ilye­nek el­len nincs tör­vény. Akik pe­dig Krisz­tu­séi, a tes­tet in­du­la­ta­i­val és kí­ván­sá­ga­i­val együtt meg­fe­szí­tet­ték". (Gal 5, 19-23).

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...