Rendszeres olvasók

2024. szeptember 19., csütörtök

Énok II. könyve ( első rész).

 Énok II. Könyv [37-71]

Példázatok könyve

Bevezető beszéd

37. 1. Ezek a második alkalommal kapott látomások a bölcsesség látomásai – amelyeket Énok, Járed fia, Mahalálel fia, Kainán fia, Énos fia, Szeth fia, Ádám fia látott.

2. És ez a bölcsesség szavainak kezdete, amelyekkel felemelt hangon szólok azokhoz, akik a földön laknak: Hallgassátok, ti, ősök, s hallgassátok ti, akik majd a jövőben jöttök, a Szentséges szavait, amiket a Szellemek Ura előtt mondok!

3. (Talán) jobb lett volna mindezt csak az ősök előtt feltárni, de azoktól sem tartjuk vissza a bölcsesség kezdetét, akik ezután jönnek.

4. A mai napig soha nem adatott embernek akkora bölcsesség, mint amit én a Szellemek Urától megkaptam értelmem szerint, a Szellemek Urának jóakaratából, Aki az örök élet sorsára rendelt engem.

5. Most hát három példabeszédet ültetett el bennem, és hangom felemelve mondtam el azoknak, akik a földet lakják.

 

A gonoszok feletti ítélet

38. 1. Az első példázat: Amikor megnyilvánul az igazak gyülekezete, és a bűnösök megítéltetnek bűneikért, és elűzettetnek a föld felszínéről, és amikor az Igazságos megjelenik majd az igazak arca előtt, ő, akinek elrendelt cselekedetei a Szellemek Urától származnak, és aki világosságot mutat az igazaknak, és a föld választottainak.

2. Hol lesz akkor majd a gonoszok helye, és hol lesz megnyugvása azoknak, akik megtagadták a Szellemek Urának nevét? Jobb lett volna nekik, ha meg sem születnek.

3. Amikor az igazak titkai megnyilvánulnak, és a bűnösök megítéltetnek, és a gonoszok ki lesznek taszítva az igazak és a választottak jelenlétéből, 4. attól az időtől fogva nem birtokolják a földet többé sem az uralkodók, sem a fejedelmek: és képtelenek lesznek a szentek arcára nézni, mert a Szellemek Ura saját maga ragyogását öntötte a szentek, igazak és választottak orcájára.

5. Akkor elpusztulnak majd a hatalmasak és a királyok és az igazaknak és szenteknek kezébe adatnak.

6. És attól az időtől fogva senki nem tud többé könyörületet kérni magának a Szellemek Urától, mert az életük a végéhez ért.

 

Az igazak és a választottak lakhelye

39. 1. És eljön majd az idő azokban a napokban, hogy a kiválasztott és szent gyermekek leszállnak a magas mennyekből, és magjuk eggyé válik majd az emberek gyermekeivel.

2. És azokban a napokban Énok a hevesség és harag könyveit, és a nyugtalanság és zűrzavar könyveit kapta. „Nem lesz számukra irgalom” - mondta a Szellemek Ura.

3. És azokban a napokban egy forgószél felemelt a földről, és letett az egek szélénél engem.

4. És láttam ott egy újabb látást, a szentek lakóhelyét és az igazak pihenőhelyét.

5. Látták szemeim lakhelyüket együtt az Ő angyalaival, s nyugvóhelyüket a szentekkel közösen. És esedeznek, könyörögnek és imádkoznak az emberek gyermekeiért, és igazságosság áradt előttük, akár a víz, és irgalom, akár a földnek harmatja: így van ez közöttük örökkön-örökké.

6. És látták szemeim azon a helyen az igazságosság és a hit Egyedüli Választottját. Igazságosság uralkodik majd napjaiban, és az igazságosak és választottak számlálatlanul állnak majd előtte örökkön-örökké.

7. Láttam lakóhelyüket a Szellemek Urának szárnyai alatt. Úgy ragyogott Előtte az összes igaz és választott, mint a tűz fénye, szájuk szüntelen áldással volt telve, és ajkaik a Szellemek Urának nevét dicsérték. Nem távozik színe elől az igazság, és nem szűnik Előtte az igazságosság.

8. Óhajtottam ott lakozni, és szellemem vágyakozott arra a lakóhelyre. És ott lészen majd osztályrészem, mert így lett eldöntve felőlem a Szellemek Ura előtt.

9. Azokban a napokban imádtam és magasztaltam a Szellemek Urának nevét áldásokkal és imádsággal, mert Ő elvégezte felőlem, hogy áldás és dicsőség lesz részem, a Szellemek Urának jóakarata szerint.

10. Szemeim hosszú ideig figyelték azt a helyet, miközben dicsértem és áldottam Őt, mondván: „Áldott Ő, és legyen áldva a kezdetektől mindörökké. 11. Jelenlétében nincs elmúlás. Ő a világ teremtése előtt tudja, mi az, ami örökké tart, és mi fog történni nemzedékről nemzedékre. 12. A soha nem alvók (is) mind áldanak Téged, Dicsőséged előtt állnak és áldanak, imádnak és magasztalnak, mondván: "Szent, szent, szent a Szellemek Ura: megtöltötte a földet szellemeivel."”

13. És látták szemeim itt mindazokat, akik nem alszanak: Őelőtte állnak és áldják, mondván: „Áldott légy, és áldott legyen az Úr neve örökkön-örökké.”

14. És arcom elváltozott, mert már nem bírtam rátekinteni.

 

A négy angyal

40. 1. És azután ezerszer ezret és tízezerszer tízezret, megszámlálhatatlan és felmérhetetlen sokaságot láttam állni a Szellemek Urának dicsősége előtt.

2. Feltekintettem, és a Szellemek Ura mellett négy jelenlétet (arcot) láttam, akik különböznek azoktól, akik soha nem alszanak, és hallottam nevüket: mert az angyal, aki velem volt, tudatta velem neveiket, és megmutatott nekem minden rejtett dolgot.

3. És hallottam a négy jelenlét hangját, amint a dicsőség Ura előtt dicséreteket hangoztattak.

4. Az első hang áldotta a Szellemek Urát öröktől fogva mindörökké.

5. És a második hangot hallottam, amint áldja a Választottat és a választottakat, akik a Szellemek Urához tartoznak.

6. És a harmadik hangot hallottam, amint közbenjár a földön lakozókért, esedezve értük a Szellemek Urának nevében.

7. És hallottam a negyedik hangot, amint elhárítja a sátánokat és megtiltja nekik, hogy a Szellemek Ura elé járuljanak a földön lakozókat vádolni.

8. Ezután megkérdeztem a velem lévő Békesség Angyalát, aki megmutatott nekem minden rejtett dolgot: „Ki ez a négy jelenlét, akiket láttam, és akiknek szavait hallván mindent leírtam?”

9. És így válaszolt: „Az első Mikháel, a könyörületes és hosszútűrő; a második, aki a betegségek és az emberek gyermekeit sújtó minden ártalom fölött áll, az Rafáél; és a harmadik, aki az erők fölé lett helyezve, hogy azokat uralja, az Gábriél; és a negyedik, aki a reményteli megtérés fölé van helyezve, azok számára, akik az örök életet öröklik, az Pénuel.”

10. És ők a Szellemek Urának négy angyala, és a négy hang, amit akkor hallottam.

 

Az ég titkai

41. 1. És ezek után láttam a mennyek minden titkait, és azt, hogy hogyan van az uralom felosztva, és azt, hogy hogy vannak az emberek cselekedetei mérlegekben megmérve.

2. És láttam ott az igazak lakhelyeit és a szentek lakhelyeit, és szemeimmel láttam, amint minden bűnöst elűztek onnan, mindazokat, akik megtagadták a Szellemek Urának nevét, és elragadták őket onnan: mert nem lakhatnak azon a helyen, a Szellemek Ura által meghatározott büntetésből.

3. És szemeim látták a villámlás és mennydörgés titkait, és a szelek titkait, amint elosztják azokat, hogy fújjanak szerte a földön, és a felhők titkait és a harmatét. És láttam ott, honnan jönnek ki és honnan töltik be a poros földet.

4. És láttam ott lezárt kamrákat, amelyekből a szelek szétosztatnak, a jégeső, a szél kamráját, a köd kamráját, és a felhők kamráját, és minden felhő onnan lebeg ki a föld fölé a világ kezdete óta.

5. És láttam a nap és a hold kamráit is láttam, ahonnan előállnak és ahová visszatérnek. Láttam dicsőséges visszatérésüket, és azt, ahogyan egyik feljebbvaló a másiknál, és (megszemlélhettem) méltóságteljes pályájukat, és hogy nem hagyják el azt, és semmit nem tesznek hozzá, és semmit nem vesznek el abból, és megtartják rendjüket, aszerint az eskü szerint, ami összeköti őket.

6. És először a nap halad elő, és elhalad útján a Szellemek Urának parancsa szerint, - hatalmas az Ő neve örökkön-örökké.

7. Azután láttam a hold rejtett és látható útját, és teljesíti feladatát az úton, éjjel és nappal egyaránt. Egyik a másikával szemben áll a Szellemek Ura előtt. Szünet nélkül áldják és dicsérik Őt, hiszen a dicséret számukra pihenés.

8. Mert a nap mindig más, áldás vagy átok, és a hold ösvényének útja fényességet ad az igazaknak, de sötétséget hoz a bűnt elkövetőknek, az Úr nevében, aki elválasztotta a világosságot és a sötétséget, és elkülönítette az emberek szellemeit, és megerősítette az igazak szellemét Nevének igazságosságában.

9. Mert nincs angyal, aki megakadályozza, és nincs erő, amely ellen tudna állni, mert meghatározza mindannyiuk ítéletét, és megítéli mindet színe előtt.

 

A bölcsesség lakhelye

42. 1. A Bölcsesség nem talált magának helyet, ahol megállapodhatott volna; ezért az égben vett magának lakást.

2. A Bölcsesség felkelt, hogy lakhelyét az emberek fiai közé tegye. És nem talált lakhelyet: a Bölcsesség visszatért hát önmaga helyére. És helyet foglalt az angyalok között.

3. És az igazságtalanság kiáradt kamráiból: akiket nem keresett, azokat találta, és azokkal maradt, mint az eső a sivatagban és harmat a szomjas földön.

 

Az ég további titkai

43. 1. És láttam más villámokat, és a mennyek csillagait, s láttam, amint Ő mindegyiket nevükön nevezi, s azok figyeltek Rá.

2. És láttam az Igazságosság mérlegét, és hogy hogyan mérik meg őket (ti. csillagok) rajta, igaz mérték szerint, fényeik aránya szerint: láttam a terjedelmük széltét és feltűnésük napjait, és forgásuk miként okoz villámlást: és láttam forgásukat az angyalok számai szerint, és mindannyian hűek egymáshoz.

3. És megkérdeztem az angyalt, aki velem volt, aki megmutatta nekem a rejtett dolgokat: 'Mik ezek?’

4. És válaszolt nekem: ‘A Szellemek Ura megmutatta neked e példázatok jelentését: Ezek a földön lakozó szenteknek nevei, akik hisznek a Szellemek Urának nevében örökkön örökké.'

44. És láttam más jelenséget a villámokkal kapcsolatban: mégpedig azt, hogy némelyek a csillagok közül villámokká változtak (hullócsillagokká), s nem tudtak megválni ettől az új formájuktól.

 

Második példabeszéd: A Választott. A bűnösök és igazak sorsa. Új ég és új föld.

45. 1. És ez a második példázat azokról, akik megtagadják a szentségesek lakhelyének és a Szellemek Urának nevét.

2. És a mennyekbe fel nem mennek, sem a földre le nem hullanak: Ez lesz a sorsa a bűnösöknek, akik megtagadták a Szellemek Urának nevét, akiket a nyomorúság és csapás napjáig őrizetben (tartanak).

3. Azon a napon a Választottam fog majd a dicsőség trónjára ülni. És megpróbálja munkáikat, és nem találnak lakóhelyet. Akkor megkeményedik a bennük lévő szellem, amikor meglátják a Választottamat mindazokban, akik dicsőséges nevemet hívták.

4. Azon a napon azt okozom, hogy Választottam közöttük (ti. igazak) lakjon. És megváltoztatom a mennyet, azt örök áldássá és világossággá teszem.

5. És megváltoztatom a földet, és áldássá teszem azt: és azt okozom, hogy kiválasztottaim lakják azt: de a bűnösök és a gonoszságokat cselekvők nem teszik be oda lábukat.

6. Mert békességgel elégítem ki igazságosaimat, és azt okozom, hogy előttem lakjanak; de a bűnösök ítélete is készen áll már, hogy kipusztítsam őket a föld színéről.

 

46. 1. És ott láttam Őt, aki a Napok Feje [Idők Előtti, Korok Ura, Ősöreg] volt, és az Ő feje fehér volt, mint a gyapjú, s vele volt egy másik lény, kinek kinézete olyan volt, mint egy emberé. Orcája kegyességgel volt teljes, olyan, mint a szent angyaloké.

2. És megkérdeztem az angyalt – aki velem volt és minden titkot megmutatott nekem –, az Emberfiát illetően, hogy ki ő, honnan származik, és miért jár az Idők Előtti mellett? 

3. És válaszul ezt mondta nekem: Ez az Emberfia, akié az igazságosság, és akiben az igazságosság lakozik. Ő az, aki feltárja a rejtett kincseket; mert a Szellemek Ura kiválasztotta őt, és győzelemre rendeltetett a Szellemek Ura előtt, örök igazságosságban.

4. És az Emberfia, akit láttál, kiveti majd a királyokat és a hatalmasakat kényelmes székeikből [és az erőseket trónjaikból]. Megszünteti az erősek uralmát, és fogait töri a bűnösöknek.

5. És ő az, aki le fogja majd vetni a királyokat a trónjaikról és országlásukból. Mert azok nem magasztalják fel Őt, és azt sem ismerik el alázattal, hogy honnan kapták a hatalmukat.

6. Elváltozik Előtte az erősek ábrázata, és szégyennel tölti meg őket. A sötétség lesz azok lakhelye, ágyaik pedig férgek lesznek. És nem lesz reményük arra, hogy ágyaikból felkeljenek, mert nem magasztalják fel a Szellemek Urát.

7. Mert ezek azok, akik a mennyek csillagait bírálják [és kezüket a Magasságos ellen emelik], és a földet tapossák, és azon laknak. Minden cselekedetük igazságtalanságról tanúskodik, és erejük a gazdagságukban van. És a hitük pedig olyan istenekben, melyeket saját kezeikkel csináltak, miközben megtagadják a Szellemek Urának nevét.

8. És üldözik az Ő gyülekezetének házait és a hűségeseket, mindazokat, akik a Szellemek Urának nevén függnek.

 

Az igazak imája és megmenekülésük

47. 1. És azokban a napokban feljutnak majd az igazak imái, és az igazak vére a földről a Szellemek Ura elé kerül.

2. Azokban a napokban a szentségesek, akik fent lakoznak a mennyben, egy hangon szólalnak meg. És kérelmeznek, imádkoznak, dicsőítenek, és köszönetet adva áldják a Szellemek Urának nevét az igazak kiontott véréért. És hogy ne legyen az igazak imája hiábavaló a Szellemek Ura előtt. Hogy elégtételt nyerjenek, s többé soha ne szenvedjenek.

3. Azokban a napokban láttam az Idők Urát, amikor dicsőségének trónjára ült és az élők könyveit kinyitották előtte: és az ég minden serege és minden tanácsosa Előtte állt.

4. És a szentek szíve örömmel telt meg, mert az igazak száma betelt, és az igazak imái meghallgatást nyertek, és számon kérték az igazak kiontott vérét.

 

Az Emberfia, az Idők Előtti és az Ítélet

48. 1. És azon a helyen láttam az igazság forrását, mely kifogyhatatlan: mellette volt a bölcsességnek minden forrása: És mindazok, akik szomjúhoztak, ittak belőle, és megteltek a bölcsességgel. És akkor lakhelyük az igazak, a szentek és a választottak között lett.

2. És abban az órában, az a bizonyos Emberfia megneveztetett a Szellemek Urának jelenlétében, 

És Neve elrendeltetett az Idők Előtti előtt.

3. Igen, mielőtt a nap és az égi jelek meg lettek teremtve, a mennyei csillagok megalkotása előtt, 

Neve kimondatott a Szellemek Ura előtt.

4. Ő lesz az igazak támasza, akire ha támaszkodnak nem esnek el,

és világosság lesz a pogányok (nemzetek) számára,

és a bánatos szívűeknek reménye.

5. A föld minden lakója imádattal leborul előtte, éltetik, áldják és énekekkel ünneplik a Szellemek Urának nevét.

6. És ez okból lett kiválasztva és elrejtve Benne, a világ megteremtése előtt és mindörökké.

7. És a Szellemek Urának bölcsessége kinyilvánította őt a szenteknek és igazaknak, mert általa tartatik meg az igazak sorsa. Mert azok gyűlölik és megvetik e világ igazságtalanságait. És gyűlölték a [világ] cselekedeteit és utait a Szellemek Urának nevében. Mert az Ő nevében menekülnek meg, és Ő áll bosszút életükért.

8. Azokban a napokban elborul majd a föld királyainak arca, s a földet birtokoló erőseké, a kezük munkái miatt, mert gyötrelmük és büntetésük napján nem lesznek képesek megmenteni magukat. 

9. És a választottaim kezébe adom őket: Mint pelyva a tűzben, úgy fognak felégni a szentségesek arca előtt. Mint ólom a vízben, úgy merülnek el az igazak színe előtt, s nyomuk sem marad többé.

10. És büntetésük napján béke és nyugalom költözik a földre. Előttük esnek el (ti. gonoszok), s nem kelnek föl többé, és senki nem emeli fel őket kezével, mert megtagadták a Szellemek Urát és az ő Felkentjét. Áldott legyen a Szellemek Urának neve!

 

A választottak hatalma és bölcsessége

49. 1. Mert a bölcsesség kiárad, mint a víz, és a dicsőség soha nem távozik el mellőle.

2. Mert hatalmas az igazság titkaiban,

És az igazságtalanság eltűnik, mint az árnyék,

És nem lesz tovább,

Mert a Választott megállt a Szellemek Ura előtt,

És dicsősége megmarad mindörökkön-örökké,

És hatalma minden nemzedéken át.

3. És benne lakozik a bölcsesség,

És a szellem, amely megvilágosít,

És az értelem és hatalom szelleme,

És azok szelleme, akik igazságosságukban aludtak el.

4. És megítéli a titkos dolgokat,

És senki nem fog hazug szavakat szólni előtte;

Mert ő a Választott a Szellemek Ura előtt, az Ő gyönyörűségére.

 

Irgalom és ítélet

50. 1. És azokban a napokban változás fog történni a választottak érdekében, és a nappal világossága fog rajtuk ragyogni, dicsőség és méltóság jut a szenteknek.

2. A gyötrelem napján, amikor nyomorúság hull a gonoszok fejére, az igazak győzedelmesek lesznek a Szellemek Urának nevében. És Ő azt teszi majd, hogy ítéletét a pogányok (is) lássák, hogy talán megbánják bűneiket és megfeledkezzenek kezeik munkáiról.

3. Nem lesz becsületük a Szellemek Urának nevében, mégis a Szellemek Urának neve által fognak megmenekülni, és a Szellemek Ura könyörületes lesz hozzájuk, mert nagy az Ő irgalma.

4. És igazságos az ítéletében, és jelenlétében az igazságtalanság nem maradhat: ítélete szerint a dacoskodók elpusztulnak előtte.

5. „És mostantól kezdve nem leszek irgalmas velük” - ezt mondja a Szellemek Ura.

 

A holtak feltámadása

51. 1. És azokban a napokban a föld visszaadja majd, amit rábíztak, és Seol is visszaadja, amit kapott, és a pokol visszaadja, amivel tartozik. 

2. Mert azokban a napokban felkel az egyedüli Választott és kiválasztja az igazakat és szenteket közülük, mert megmenekülésük napja elközelgett.

3. Trónusára ül majd a Választott, és kimondott ítéletéből felragyog a bölcsesség és az ismeret minden titka, mert a Szellemek Ura adta neki (őket) és megdicsőítette őt.

4. És azokban a napokban a hegyek ugrálnak, mint kosok, és a dombok szökdécselnek, mint tejjel megelégedett bárányok. Angyalokká lesznek mindnyájan a mennyben és arcuk örömtől fog fényleni, mert eljött a Választott.

5. És azokban a napokban örvendezni fog a föld, és az igazak lakoznak majd azon, és a választottak járnak majd rajta.

( Folytatás következik).

 



Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...