PÉTER ELSŐ LEVELE 5:5-6 CSIA
Fiatalok, ti is vessétek magatokat az öregebbek alá. Egymással szemben mind az alázatosságra törekvés szolgakötényét övezzétek magatokra, mert az Isten a felfuvalkodottaknak ellenáll, de az alázatosoknak kegyelmet ad. Alázzátok hát magatokat az Istennek uralkodó keze alá, hogy a maga idejében felmagasztaljon majd titekek. (1 Péter 5:, 5,6).
Eléggé felemás megfogalmazás a mai értelemben. Kinek és hogyan kell engedelmeskedni?
Itt nem eléggé érthető kik az öregek akiknek engedelmeseknek kell lenniníűk abban a korban, de talán ma is eléggé bonyolúlt a dolog. Lehet úgy mondta ki ezt az igét, hogy ez általános legyen? Úgy a világ úgy a gyülekezet számára is? Ez lenne a jó ha mindenki tartaná magát legalább egy kicsit ehhez. De ki hallja meg és ki is tudja ezt elfogadni. Szerintem majdnemhogy genetikai kérdés. Jó értelemben értem, nem testi hanem szellemi genetikát értek ezalatt. Mert aki Istentől, tehát víztől és a szellemtől született, Isten genetikai láncát örökölte. Mert ez egy nonszensz, hogy ha valaki új szívet kapott Istentől. Ellentmond minden igazságnak, miért? - mert ma már a túlnyomó többség tiszteletlen mindenhez ami erkölcsnek neveznek. A tisztelet alázatosságot kíván a szerénység pedig egy intelligencia amit már kevesen ismernek.
Én elvetem azt, hogy egyáltalán embernek kellene engedelmeskedni szellemi alapon, mert itt egyáltalán nem arról van szó, hogy valakinek engedelmeskednie kell. Nem erről szól az ige. Ez ellentmond Isten szellemének. Járjatok utána, elég egyszerű kinek kell engedelmeskedni. De a tisztelet az nagyon fontos az elöljárók iránt.
De lehet az a baj, hogy a szerénység a mai napra nem jellemző. Vagy álszerénység ami nagyon megtévesztő. Akár a világban akár a hívők között, tisztelet a kivételnek, az őszinte hit ahogy a gyermek is úgy hiszi és úgy viselkedik ahogy hisz, semmi mesterséges nincs benne, lehet ez a betegsége a világnak, hogy felnőtt a gonoszságban, persze nem annak a sátáni szegmensre gondolok akik mindig is vérszomjasak voltak a nyereség miatt, nem róluk beszélek, akik már teljesen őrűltek és a sátán egyenes, éles irányítása alatt vannak.
Gondolom akkor mégis voltak olyan testvérek a zsidók közül akik elfogadták a Krisztust és azelőtt is tisztességben voltak mint zsidók. Ők az öregebbek. De köztudott, hogy akkor a Gyülekezet kezdetén nem volt hierarchia. Ezt minden esetre el kell vetni, hogy valakinek lehettek előnyei magasabb posztjai az apostolokon kívül és a kézrátétellel a szolgálatra felhatalmazás is az apostolok kiváltságai voltak a kezdetben. De a messiási keresztények ( úgy értem, hogy a Messiást követők) is akik zsidók voltak, fenntartották a régi szokásaikat. Habár az ószövetségben számos példa mutatja, hogy ez a művelet egy nagyon is fontos dolog. De nem csak az övék voltak az első időkben amikor ez a képletesnek lehet nevezni, de a háttérben szellemi okai voltak is vannak. Nagyon át kell gondolnunk, hogy mi volt azelőtt és mi van ma. Persze én terjedelmében tudom ezeknek a jelentését, és sokan ezt már ismerik, de nem az én dolgom, hogy leírjam. Én csak egy villám gondolatok átadója vagyok.
Ne feledjük el, hogy Péter apostol is zsidó volt meg az összes apostol. Tehát nem volt lehetséges az, hogy elutasítsák ezt az erkölcsi rendet. Nagyon is nagy jelentősége volt az idősek tisztelete. De ez nem változott semmiképpen Isten rendje szerint ma sem. Ha a példabeszédek szerint nem mindenki aki ősz hajú van becsben. Ez nem az öregségről szól, hanem a megbecsülésről a fiatalok körében kényszer nélkül.
”Igen ékes korona az ősz haj, az igazság útján található. (Péld 16, 31).
Aki ősz hajú az nem jelenti, hogy az igazság útján ősszűlt meg, hogy az igazság útján járt öregségéig. Sok buta embert láttam dús ősz hajjal akik egyáltalán nem ismerik az Urat és az Ő útját. Ennek a rövid versnek mélyebb gondolata van.
Na ezt a cikket is csak arra szántam, hogy ha nem is jó de legalább gondolkozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése