PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 12:2-4 CSIA
[2] A Krisztusban ismerek egy embert, akit tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e, nem tudom, hogy testen kívül-e, nem tudom, Isten tudja – elragadták a harmadik égig. [3] Ismerem ezt az embert, – hogy testben-e, testen kívül-e, nem tudom, Isten tudja – [4] akit elragadtak a paradicsomba, s ott kibeszélhetetlen szavakat hallott, melyeket nem szabad elbeszélnie embernek.
Kedves olvasók. Köztudott a Biblia olvasói között, hogy ezen a látható világon kívül vannak úgynevezett egek, méghozzá számbelileg hét. Ahol Isten Fia a Bölcsesség megtesítője ül az Atya trónján jobbról. Ezt már megemlítettem egy másik írásomban, hogy a jobb szó nem mértani értelemben érthető. Ez a mindent átfogó hetedik ég, de ha Ő tőle számítva az első a legmagasabb a mindenség hatalma . Onnan áttekinthető minden ami létezik látható és láthatatlan világ. De ahogy azt is tudjuk Isten aki Van JHVH láthatatlan szellem aki mindenhol Van. De a mai témánk a harmadik égről szól. Elismerem nem tudom honnan kellene számítani alulról vagy az Úr trónjától ami a hetedik vagy az első legmagasabb ég.
De akárhogy is számoljuk, szerintem lényegtelen ebben az esetben, mert Pál apostol meg is írta a lényeget, az a mennyei paradicsom. Gondolom ott vannak most azok akik elaludtak Krisztusban és fel vannak ültetve a mennyekben országában Krisztussal és élvezik a társaságát nem mint Hatalmas Isten hanem mint Ember akit itt Istentől Felkent (Krisztusnak) ismerték meg.
JELENÉSEK KÖNYVE 3:20-22 CSIA
[20] Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele lakomázom, ő pedig énvelem. [21] A győzelmesnek megadom, hogy velem trónomra üljön, mint ahogy én is győztem, s Atyámmal együtt leültem az ő trónjára. [22] Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond.”
Na de megint egy kérdés merült fel bennem. Ez a művelet, hogy megosztja a trónját a győztesekkel a jövő vagy már most létezik. Ugyanis nem lehet igaz, hogy Krisztusban elhunyt vagy elaludt ember csak úgy nem létezik a feltámadásig. Akkor merem mondani, hogy Krisztus is egyedül van a paradicsomban. De ezt cáfolja az elváltozás hegyén történtek.
AZ ÖRÖMHÍR MÁRK SZERINT 9:2-4 CSIA
[2] Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot és Jánost. Külön magukban felvitte őket egy igen magas hegyre és ott a szemük láttára más alakot öltött. [3] A köpenye csillogó lett, nagyon fehér, hogy kallós (fehérítő) nem képes a földön úgy megfehéríteni valamit. [4] Utóbb láthatóvá lett nekik Illés Mózessel együtt és azok Jézussal beszélgettek.
Nagyon egy felemelő érzés erről gondolni is. Mózes és Illés úgy beszélget Joshuával akit mi Jézusnak nevezünk, mint egyenrangú barátok. Megbeszélik a Jeruzsálem jövőjét illetően. Nagyon egy kifejező kép számomra, hogy az Atya aki Emberfia képében olyan közvetlen az emberekkel, hogy szinte bele remeg az ember lelke, mennyire nem ismerjük Isten kegyelmét. Az emésztő tűz ami Istent jellemzi itéletében, el van takarva Jézus testével az övéik előtt. Ami azelőtt nem volt még, csakis akkor amikor még a születése előtt megjelent sokaknak az ószövetségben olvashatjuk. Akkor is mint szolga tette dolgait.
Nem készakarva de idéznem kell egy vitatott témát, nem versengés céljából, sem megalázás céljából, csak elemzek egy olyan részt ami nagyon fontos ebben a témában.
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:42-43 CSIA
[42] Majd így szólt: ( A lator aki hívő lett a feszületen, látván Jézus nem megérdemelt kínját) „Jézus, emlékezzél meg rólam, ha eljössz majd királyságodban.” [43] Jézus ezt felelte rá: „Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
A bűnös aki megérdemelten volt felfeszítve a kínzó eszközre, nem ismerte Jézust, de elfogadta azt, hogy Ő király és, hogy van élet a halál után. Itt megjegyzem azt, hogy akkor a lator is úgy gondolta, idézem ” ha eljössz majd királyságodban.” Tehát neki az volt az elképzelése, hogy egyszer eljön mint igazi király a mennyből és akkor emlékezzen rá. De Jézus azonnal kiigazította “ „Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Egy vessző eltolásával megváltozik az ige. De a kontextusában nem változik az a tény, hogy Isten az élők Istene nem a halottaké.
AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 11:25-26 CSIA
[25] „Én vagyok a feltámadás és az élet – mondta neki Jézus –, aki bennem hisz, élni fog, még ha meghalna is. [26] Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem. Hiszed-e ezt?”
Tehát aki hiszi, hogy a Megváltó él és nincs egyedül a paradicsomban az boldog lehet már ma, hogy ha el is alszik vagyis teste elenyész de lelke és szelleme örökké él. És abban a pillanatban amikor kiadja lelkét, ott a harmadik égben találkozik azzal akit itt a földön hittel fogadta be szívébe és élt benne a szeretet, ott a paradicsomban találkozik a Megváltójával akinek már ott új neve van ahogy neked is új nevet adnak kedves barátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése