A testiség a szellemiség gyilkosa.

A testiség a szellemiség gyilkosa. 

Annak okáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekesszük, ha az Isten megengedi.

 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,

És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Zsidó 6,1….6)

 

Először is, hogy megértsük bármely igeszakasz jelentését, szóösszetételbe kell helyezni.

Vagyis kontextusban kell megérteni. Kinek, hol, mikor, és miért van megírva.

 Tehát a mi igerészünk a zsidóknak van írva, vagyis volt. 

Ami a fenti első sorokat illeti, arra ad tanácsot a levél írója (mert ismeretlen a szerző), hogy hagyják el a kezdetleges beszédet, és fejlődjenek az Úr Jézus megismerésében. Akkor még nem volt megírva a ma olvasható újszövetség. Tehát a Szent Szellem által volt kinyilatkoztatva a közösségekben.

 Na már most, azt vette észre a levélíró, hogy a zsidók újból visszatérnek, az úgynevezett, holt cselekedetekhez, ami a Mózes törvényén alapszik. 

 A többi szöveg már így érthetőbb lesz. Mert ha ők megízlelvén a mennyei ajándékot és részesei lettek a Szent Szellemnek, és mégis visszatértek a halott szolgálat cselekvéséhez.

Újból, ha még vissza is térnének, Istennek ama Fiát újból megfeszítik szívükben, ez egy gyalázat. Ezt teszik az emberek most is, sok gyülekezetben azt tanítják, hogyha bűnbe esik egy keresztényi gyülekezeti tag, akkor újból kell megtérni a halálból az életbe. Vagyis a bünbeeséssel elvesztette üdvösségét. Ezt tudom mert voltam köztük. A Szentírás nem így tanítja. A Korintusiaknak írt levélben, először leírja, hogy ők eltűrik a bűnt a gyülekezetben:"

Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, amilyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye. És ti fel vagytok fuvalkodva, és nem keseredtetek meg inkább, hogy kivettetnék közületek, aki ezt a dolgot cselekedte. Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki ekként ezt cselekedte, Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján." Tehát ki kell zárni a gyülekezetből. De testvérnek kell tartani őt továbbra is. 

De a második korintusi levélben Pál már kéri őket, hogy bocsássanak meg neki. Valószínűleg Pál nem vesztette szem elől a kizárt testvért, s látta a bánatát. :"  Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése :Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet."

Visszatérve a kezdeti témához, csak megemlíteném, hogy itt nem a kizártakról hanem a hűtlenekről beszél az írás. 

 Mellesleg, figyelembe kell venni, hogy ezek a zsidók csak részesei lettek a Szent Szellemnek, nem birtokosai. Abban az időben az apostolok sok csodákat tettek, ez nagyon nagy bizonyságtétel volt minden embernek. Ez igen vonzó volt mindenkinek, de nem mindenki vette a Szent Szellemet. 

Tehát, a tanulság az, hogy egy megváltott lélek Jézus Krisztus által az Ő kinhalálával, vérével és feltámadásával, ha vissza is megy a világ sodrásába, újból nem feszítheti meg Krisztust a szívébe. Arra egész más igeszakaszok tesznek tanúságot, amit a fentiekben a Korintusiak, Pál tanácsára gyakorlatban alkalmaztak 

 Azért ajánlja Pál apostol is, hogy mindig előre nézünk, ne hátra, s növekedjünk a hit által Krisztus személyének a megismerésében. A szellemit a szellemmivel összekapcsolva.

De Péter apostol is ezt ajánlja:

"1Pét 2:2 mint újszülött csecsemők az ige tiszta, hamisítatlan tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre,

1Pét 2:3 mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.

1Pét 2:4 Járuljatok hozzá, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Isten előtt kiválasztott, becses kőhöz,

1Pét 2:5 és ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által."

 És az alábbi igeszakaszok is azt bizonyítják, hogy miért is szakadnak széjjel a gyülekezetek. Ez teljes mértékben feltárja, mi okozza a kereszténység sokszínűségét.  De inkább nem kommentálom (no comment) 

1Kor 3:2 Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert még nem bírtátok volna el, sőt még most sem bírjátok el,

1Kor 3:3 mert még testiek vagytok. Mert amikor irigykedés, versengés van közöttetek, vajon nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?

1Kor 3:4 Mert amikor az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik meg: „Én Apollósé”; nem emberi módon viselkedtek?

1Kor 3:5 Hát kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek, ahogy az Úr adta mindegyiknek.

1Kor 3:6 Én plántáltam, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.

 1Kor 3:7 Azért sem a plántáló, sem az öntöző nem számít, csak a növekedést adó Isten.

Isten személyválogató lenne?

Kérdés; mire van szükség?

 

Kérdés; mire van szükség?

Két "szükség"

A Nikodémussal folytatott beszélgetésében ( János 3) az Úr kétszer használja a "Szükség" ("kell" görög :δεῖ )néktek újonnan születnetek." szót - mindkét esetben nagy mélységű és erkölcsi erővel van kijelentve. A görög fordításban a 14. versben is a “kell” szó szerepel (így kell "δεῖ - (imperszonális) kell, szükséges;" felemelni az Emberfiát,) Gondolkozzunk el rajta néhány pillanatig, mert bár ez a szó csak egy szótagú, egész kötet értékes evangéliumi igazságot tartalmaz, bármilyen szempontból is tekintjük.

 Először is ezt olvassuk: "Ne lepődj meg azon, amit mondtam neked: újjá kell születni." Itt egy személy teljes elutasítását látjuk, még a legjobb tulajdonságaiban is. Ha újjászületnem kell, ha új életet, új természetet kell kapnom, akkor az, amivel büszkélkedhetek vagy nem, a legkevésbé sem számít. Egy asszonytól született ember az elesett szülő képét hordozva lép ebbe a világba. Az első ember, aki Teremtője kezéből került ki, "Isten képmására" lett teremtve. Egy személy, aki elhagyja az anyaméhét, magában hordozza a bukott teremtmény képét és hasonlatosságát. Innen ered Urunk kifejezésének ereje: "Újjászületned kell." Nem azt mondja: "Fejlődnöd kell, meg kell próbálnod jobbnak lenni, életmódot kell váltanod, lapoznod kell."

Ha ez így lenne, Nikodémus soha nem kérdezte volna: "Hogy lehet ez?" A farizeus valami olyasmit megértett volna. A viselkedés megváltoztatása, a jellemváltás, az erkölcsi korrekció vagy az önfejlesztés - mindez teljesen érthető minden korú farizeus számára, de az "újjá kell születni" szavakat csak azok tudják megérteni, akik elérték tökéletességük határait, akik felfedezték azt, ami benne van, vagyis a testében, nincs semmi jó, aki csődbe jutva látta magát, aki soha többé nem tudja megnyitni a számláját, hogy valamit rendbe hozzon. Új életet kell találnia, amelyre a csődeljárás nem alkalmazható, és élvezheti egy másik vagyonát, amelyre a hitelezőknek nem lehet követelésük. Óriási erő rejlik ebben a kis "szükség,kell" szóban. Mindannyiunkat ugyanúgy érint. A részegeshez szól, és azt mondja neki: "Újjá kell születned." A legszigorúbb józanéletűhöz szól: "Újjászületned kell." Minden lehetséges jellemű, hajlamú, rangú, meggyőződésű és vallásos embernek szól, és kifejezően azt mondja mindenkinek: "Újjá kell születni." Sokkal jobban befolyásolja a tudatot, mint bármely más, ami az erkölcsi  alapon megfogalmazott felhívás. A legkevésbé sem érinti az erkölcsi javulás kérdését minden megnyilvánulásában. Annyi mozgásteret hagy, amennyit egy filantróp vagy erkölcsi tanító kívánhat. Nem sért mindenféle megkülönböztetést, amelyet a társadalom, a közvélemény, a törvény vagy a jog állapított meg. Teljesen érintetlenül hagyja az egészet, tiszta és igényes hangját mindezek fölé emeli, és azt mondja a bűnösöknek, asszonytól született embernek, a legrosszabbnak vagy a legjobbnak: "Újjá kell születned." Nem korrekciót igényel, hanem ébredést, nem javulást, hanem új életet.

 Akkor felmerül a kérdés, mit tegyek? Hova forduljak? Hogyan érhetjük el ezt az új életet? Urunk második „szükség ” megadja a választ erre a kérdésre: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." 

 Ez mindent megmagyaráz. Emberfia, Jézus, jött a világra. Két ember van és két" szükség". Ami az első embert illeti, újjá kell születnie, a második embernek pedig felmagasztosulnia kell. Röviden, a kereszt a nagyszerű megoldás erre a nehézségre, az isteni válasz a kérdésre: "Hogyan?" Ha az első "kell" megsemmisítő? Elborítanak az előttem álló leküzdhetetlen nehézségek? A kétségbeesés szélén állok, és elgondolkodom azon nyilvánvaló lehetőségén, hogy mi legyen? És ó, micsoda erő, akkor a második "kell" megszólal a szívemben! - "kell az ember Fiának felemeltetnie". Miért kell ennek így lennie? Mert új életet kell kapnom, és ez az új élet a Fiúban van, de az én új életem csak az Ő halála által lehetséges . A második Ember halála az egyetlen alap az első ember életéhez - számomra az új élet. Csak az én bűnös, kígyó marta lelkemért, felemeltetett Krisztusra hittel tekinteni ez az örök élet. Az a lélek, aki egyszerűen  Isten Fiában hisz, aki meghalt és feltámadott, „vízből és szellemből született”; örök élete van: átment a halálból az életbe, a régi teremtésből az újba, az első emberből a másodikba, a bűnből az igazságba, az elítélésből az üdvösségbe, a sötétségből a világosságba, a Sátántól - Istenbe. Ez nem egy érzés vagy természetfeletti aktus, mert a hit nem anyagi természetű, az szellemi és csendes és szelíd. Legyen úgy, hogy az Isten Szelleme felfedje az olvasó szívét e két "szükség" szépsége és ereje, mélysége, mindent átfogó és erkölcsi dicsősége előtt.

„ Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint."(Tit. 3,5-7)

Kísértés és szabadság Krisztusban.

Kísértés és szabadság Krisztusban.

„ Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét."(1Kor 10:32)

 

Ma a kereszténységben félreértések vannak (enyhén szólva!) A "kísértés" avagy a "botránkozás" szó jelentéséről, amely a Szentírásban megtalálható különböző összefüggésekben. Három nyelven ismerem a Bibliát, több fordításban. Össze szoktam egyeztetni a fordításokat. Szerintem ez jó dolog. Gyakran lehet hallani a Krisztus nevét vallóktól a közeli felebarátokhoz intézett megjegyzéseket: "Kísértés vagy nekem!" - Tehát mi a kísértés? Hogyan lehet elcsábítani, és mit jelent a gyakorlatban, ha a mai vers előírja: "NE kísérts senkit"?! A görög szövegben két szó található, amelyeket az orosz fordításban a "kísértés" szó ad. Mindkettőt közelebbről megvizsgáljuk annak érdekében, hogy ne értetlenkedjünk jelentésükben, és helyesen alkalmazzuk őket. Az Újszövetségben van egy fontos előírás, amelyben mindkettő szó megtalálható egyszerre: "Ne ítélkezzünk többé egymás felett, hanem JOBBAN ítéljük meg magunkat, hogyan ne adjunk esélyt testvérünknek a megállásra *vagy a MEGBOTRÁNKOZÁSRA**", ez oroszról fordítva, de Csia Lajos így fordította le helyes magyarsággal:"Tovább tehát ne ítélgessük egymást, hanem annál a döntésnél maradjatok meg inkább, hogy ütközést vagy kelepcét a testvér elé nem fogtok vetni." ( Róma 14, 13). * Görögül: "proskomma" [proskoma] - botlás, kísértés ** Görögül: "skandalon" [botrány] - botlás, kísértés, csapda, csapda; tőle és az orosz "скандал" szó eredete. 

Első pillantásra nem nagyon különböznek egymástól. De a görög nyelv etimológiájában, amelyben az Úr szívesen bemutatta számunkra újszövetségi utasításainak eredeti példányát, ezek nemcsak különböző szemantikai szerkezetekkel, hanem némileg eltérő jelentéssel is bírnak, bár a filológusok és a bibliakutatók gyakran használják jelentésüket. vegyes módon. Ha valóban szeretjük az Urat és értékeljük az Ő Igéjét, akkor nem lehet jelentéktelen számunkra az, amit mondott és parancsolt nekünk. És az Ő Igéjének való valódi engedelmesség számunkra kiváltságokat ad - élvezni azt a szabadságot, amelyben szentjeit elhelyezte ...

„Senki nem a magáét keresi, hanem mindenki a másik javát” (1Kor 10:24)

A mai vers a háttere a VISELKEDÉS, amelyről fentebb beszélni kezdtünk: „Ne adj kísértést” vagy Csia szerint :"Olyanok legyetek, akiken sem zsidók, sem hellének, sem az Isten egyháza nem botlanak meg." (1Kor 10:32). Ebben az esetben a szív helyes irányultsága a felebarát hasznát szolgálja, és nem az önzést! Ha mindent ebből a helyzetből közelítünk meg, akkor nemcsak engedelmesen teljesítjük Isten Igéjét, hanem megmentjük a közeli emberekkel való kapcsolatainkat is, és nem adunk okot a botlásra. „Aki szereti a testvérét, a világosságban marad, és nincs benne kísértés” (1János 2, 10) - ezt tanították az apostolok. Számomra is megbotránkoztató az, ha valaki Krisztus nevét vallja, de valamelyik popsztár divatját követi. 

 Azonban nem minden ilyen egyszerű, mert KI szereti jobban a testvéreket, mint az Úr Jézust?! Pedig sok ember számára (főleg a testben hozzá rokonok, a zsidóknak!) lett „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (Róm. 9: 32.33; 1Péter 2: 7). Ő, az igazi Ember és az egyetlen Ember, aki mindenben engedelmeskedett Isten akaratának, ennek ellenére valakinek buktatónak és kísértésnek bizonyult! De a Szentlélek, aki az apostolokat ihlette, nem tévedhet, és nem taníthat rosszul! Ezért a fényről és a szeretetről szóló tanítása fontos mérföldkő az igazi keresztény életben. És az igazi keresztény közösség csak újjászületett keresztényekkel lehetséges! Az egybe gyűjtő vallási nevek és a vallási összejöveteleken való részvétel önmagában nem elegendő! Ez kiterjed a botlás és a kísértés kérdésére is. Ha igaz szeretet van a szívünkben (csak az újjászületés által lehet ott, a Szentlélek által kiöntve!), Akkor mindketten „a világosságban lakozhatunk”, és közösségben lehetünk Istennel és a világosságban járó szentekkel is. (1 János 1: 7), és képesek leszünk elkerülni Isten erejével minden kísértést és botlást, és mi magunk nem fogunk ilyen botlásként és kísértésként szolgálni valaki számára ...

„Minden megengedett számomra, de semmi sem birtokolhat engem” (1Kor 6,12)

 

Az igazi kereszténynek Istentől megtisztult és megújult lelkiismerete van, nagyon érzékeny mindenre, ami ellentétes Isten akaratával. Még ha ez még tapasztalatlan keresztény is, akkor is képes lesz felismerni, hogy mi megengedett számára és mi nem! A benne élő Szentlélek teszi ezt (1János 2:27). Pál apostol mai szavai nem megengedők, nem veszik figyelembe a mellette járó személy lelkiismeretét, és nem egy jogász vagy formalista álláspontja, hanem az állandó és teljes önmegtagadás kifejezése. Az apostol jól értette, hogy Krisztusban való szabadsága a legközvetlenebb módon kapcsolódik a felfeszített Krisztushoz, amelyen ő vele együtt  feszítették meg. Az Úr Jézus teljes szabadságot adott neki, de nem úgy, hogy a gyenge hívők szenvedjenek és bűnbe essenek az apostol általi szabadság használat miatt. Így kell gondolkodnia ma minden igaz kereszténynek. Ha bármilyen módon győztesek vagyunk, és ezért használjuk a keresztény szabadságot, akkor nem szabad megfeledkeznünk a mai versben bemutatott absztinencia elvéről. Általánosságban emlékezni kell arra, hogy az önmegtartóztatás a Lélek gyümölcseinek összetevője (Gal. 5:23), aminek teljesen természetesnek kell lennie mindenki számára, aki Lélektől született. A komolytalan hozzáállás a Krisztusban meglévő szabadságunkhoz, és annak felhasználása a vágyak elfedésére súlyos bűn Krisztus és a testvér lelkiismerete ellen (1Kor 8:12).

Kedves testvérek! Krisztus után elvállalni és hordozni a keresztedet azt jelenti, hogy önzetlenül élsz ebben a világban, és azon gondolkodsz, hogyan szerezhetsz több lelket az Úrnak. És ezért a "Semmi  ne birtokoljon" minket! Ha az Úr Jézus az életünk birtokosa, gazdája, mestere és TANÍTÓJA, akkor mi más birtokolhat minket?! Azt akarja, hogy szívünk HŰEN neki szenteljük! Megérdemli figyelmünket és tiszteletünket, hiszen ehhez minden joga megvan!

Ő azonban nem erőszakolja ránk, hanem várja az önkéntes és alázatos függőséget és engedelmességet …(ebben van a szabadság szeretete, nem helyez sokkos állapotba, hogy azt tegyük amire még nem jött el az idő) 

- De nem a tulajdon lelkiismeretet értem, hanem a másikét. Mert miért kárhoztassa az én szabadságomat a más lelkiismerete? (1 Kor. 10.29)

A szabadság Krisztusban, amelyet nekünk van adva, nem azért adatik meg, hogy ellenőrizhetetlenül tegyünk bármit. Az igazi szabadság abban rejlik, hogy az ember már nem rabszolga vagy bűn foglya. Mindenekelőtt szabad tőle, és mindent irányíthat. De egy meghatározott célra is szabad - hogy TELJES győzelemmel éljen! A bűn nemcsak megterheli a lelkiismeretet, hanem eltorzítja a gondolkodást, és képtelenné teszi az embert a valóság észlelésére. A bűntől és a hamisságtól való mentesség azonban éppen ellenkezőleg, érzékenyebbé és figyelmesebbé teszi a lelket felebarátja lelkiismeretére. A földi élet valósága az, hogy nem vagyunk egyedül - több szempár néz ránk, és ezt figyelembe kell vennünk, hiszen befolyásoljuk egymást (akár tetszik, akár nem). Ha ezt nem felejtjük el cselekedeteinkben, akkor figyelembe vesszük felebarátunk lelkiismeretét. Nagyon könnyű megbotránkoztatni vagy megkísérteni egy testvért, ha nem gondolunk rá, a felfogására és a lelkiismeretére. Pál apostol Istennel való közösségben megértette ezt, és így tanította a szenteket. Ez nem csak a bálványoknak szentelt ételekről szól. Egy vonalat húz a keresztény minden cselekedete vagy tettei alá: „Tehát akár eszel, iszol, akármit teszel, MINDENT (!) Tegyél Isten dicsőségére” (1Kor. 10.31).

Méltatlan az igazi keresztény számára, hogy a közeli hívő buktatójává váljon, vagy konfliktusokat okozzon, vagy botrányt provokáljon egyes tetteivel. Az apostolok minden tanítása a levelekben közösen az önmegtagadásra (saját érdekek feláldozása!) És az önzetlen szolgálatra összpontosít. Aki eltökélt, hogy ezt teszi, az megmenekül a kísértésektől, és nem lesz buktató a gyengébb testvérek számára! ...

„Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek, és az ő erőtelen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek.” (1Kor 8,12)

A „testvérek elleni” és „gyenge lelkiismeretük” elleni bűn Krisztus elleni bűn! Ó, milyen komoly! Ha csak jobban elgondolkodnánk ezen, és nem feledkeznénk meg testvérünk lelkiismeretéről járásunk során! De hogyan élhetnénk mi (gyenge és jelentéktelen emberek) így, ha még maga az Úr Jézus sem tehette meg, hogy ne botránkoztassa a körülötte lévőket: „És megbotránkoznak vala ő benne.” (Máté 13: 57; Márk 6: 3)?!

Az Úr Jézus Krisztus viták és bosszúságok (sőt botrányok!) tárgya lett az emberekben nem azért, mert tetteivel valahogy bűnre ingerelte őket. Fentebb megvizsgáltuk a bűnhöz való hozzáállását és azt a tényt, hogy Ő (mérhetetlen szeretetében!) ELVÁLASZTOTTA a bűnt és a bűnöst, nemcsak bocsánatot, hanem HATALMAT is adva neki a bűn feletti győzelemért (János 5,14; 8,11; 9.24.25.39) ).

Az Úr Jézus azonban ma is példa marad számunkra, amelyhez elhívottak vagyunk. Bármennyire botránkoznak is vele kapcsolatban a bűn foglyai és az emberi vélemények, Ő az Atya akaratának való teljes engedelmességgel járta földi útját, teljesítve minden szándékát a bűnösök üdvösségével kapcsolatban. És mi is, példáját nézve és őt utánozva, járhatjuk életünk útját, mindenre gondolva, ami tetszik neki. Azt akarja, hogy megtanuljuk figyelembe venni szomszédaink „gyenge lelkiismeretét”, és ne provokáljuk (kísértsük) őket bűnre.

Ez ma is lehetséges, ha Krisztus Szelleme uralkodik rajtunk, és megengedjük neki, hogy ezt megtegye! Ha az önmegtartóztatás áldott gyümölcse (Gal. 5:23) szabályozza a velük való kapcsolatunkat, az szabadon megnyilvánul viselkedésünkben. „Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.” (1János 2:10)! És „Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk."(5.2)! ...

Amikor Pál megfeddi Pétert így szól: „Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?” (Gal. 2,14)

Itt van a buktató! Amikor egyet mondunk, akkor másra gondolunk, és megtesszük a harmadikat! Sajnos ez már a gyülekezet legelején kezdődött, és még az apostolok között is. A hús valóban, ahogy az Úr Jézus mondta: „a test nem használ semmit:” (János 6:63)! Nemhogy nem használ, de nem használhat semmit, ami a Lélekből fakad!

A törvény nem tette lehetővé, hogy az emberek helyesen éljenek. Önzők és magukat szeretők maradtak, nem gondoltak a felebarátukra: "De ki az én felebarátom?" (Lukács 10,29); „NINCS emberem ...  MÁSIK lép be előttem”--" Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem".(János 5: 7).

A környező világban Ne keres együttérzést -Mindenki magával van elfoglalva! ..

És nem számít, ki az az ember (zsidó vagy nem zsidó), önző bűnös marad! Az apostolok nemcsak zsidók voltak, hanem kapcsolatba kerültek magával az Úr Jézussal is, aki az isteni irgalmasság és kegyelem ajándéka. Lényegük azonban nem változott: "Pogány módon élsz, de ... zsidó módon kényszeríted a pogányokat"! Miután megtanulták a szabadságot Krisztusban, a szabadság útjára léptek. De másoknak nem engedték meg ezt az utat - ",kényszerűen, hogy zsidóként élj"! Ez a kereszténységben a mai napig megmaradt. Sok keresztény, miután megízlelte a szabadságot Krisztusban, még mindig nem tanítja meg másoknak ezt a szabadságot, hanem „ elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.” (Lukács 11:46). A kegyelemből való élet szabad élet a „Krisztusban”, amikor a Szentlélek, aki bennünk lakozik („kenet” - 1 János 2:27), megtanít neki mindent, és az Igazsághoz vezet, nem pedig a törvényes sztereotip, sablonos rendszerhez vezet ami a test ...

„Ezért, ahogy befogadtátok Krisztust Jézust, az Urat, úgy járjatok benne” (Kol. 2: 6) „Amit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Kor. 10.31)

Ez az igazi szabadság Krisztus Jézusban - elfogadni őt Urunknak, önként engedelmeskedni neki egész életünkben és JÁRNI BENNE. Ha elfogadtuk Őt, akkor megkaptuk az isteni erőt is, amely megadja nekünk a képességet, hogy Őbenne járjunk (gyakorlatilag cselekedjünk). Egy ilyen élet és egy ilyen járás egy hitetlen ember számára érthetetlen. Lelkében állandó konfliktus van (PROTEST), mivel „a test [az ősember] a szellem ellentétét kívánja” (Gal. 5:17).

Az igazi keresztény Istentől rendelkezik azzal a képességgel, hogy „olyan legyen, mint Fia képmása” (Róm. 8:29). Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy járhat ezen a világon, mint a Tanítója és az Ura. És mindenkinek, aki Istentől született, mindig erre kell törekednie. Ha így jár, igaz szeretetet fog mutatni ( nem képmutatni) felebarátainak. Az ilyen élet kedves Istennek és dicsőíti őt! Ennek természetesnek kell lennie, ahogy Pál apostol mondta " az vagyok aki vagyok" 

Bármennyire botránkoztatta is az Úr Jézus a körülötte lévőket, akárhogy vitatkoznak is róla, ő felülmúlhatatlan tekintély és példa maradt a bolygó minden lakója számára. Még azok is kénytelenek elismerni, akik nem hisznek Őbenne! Ezért minden keresztény tud élni (az Ő példája szerint!) Kövesse az általa kitaposott szűk utat, és élvezze azt a szabadságot, melyben Krisztus áldozata helyezte. Nem kísérteni a felebarátot, nem megbotránkozni érte, hanem jó példa és fény lenni a környezet számára - ez az igazi keresztény FELADATA és CÉLJA mindig. Ha nem magunknak élünk „ hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott.” (2Kor 5:15), ha az önmegtagadás és nem az önzés elve szerint élünk, akkor JÁRUNK benne. Az Ő terhe könnyű ebben a járásban, de ha nehéznek bizonyul a számodra, akkor biztos még nem adtad oda neki minden terhedet, magad akarod még hordozni saját terhedet.  Akárhogy is vitatkoznak az emberek egy ilyen életről és egy ilyen járásról, akárhogy is keresik a kísértés és a vád okát (2Kor 11,12) - az Úr meg fogja igazolni az ilyeneket! Ezért, kedves keresztény, ahogy „befogadtátok Krisztust Jézust, az Urat, úgy járjatok benne”! Nézz inkább rá és az általa hagyott példára, és teljes szívedből törekedj arra, hogy minél jobban hasonlíts hozzá!

 Különben ez minden amit olvastál csak teória marad más semmi. De az Úr türelmes és kegyes hozzánk, és mi is legyünk türelmesek mások iránt. 

 

 De az a dilemma áll fenn, hogy akik már Krisztusban felnőttek, azokat nem lehet megbotránkoztatni semmivel, ellenben még a zsengék a csecsemők, erősnek érzik magukat az igében, és ennek tükrében sokszor megbotránkoznak a mások szabadságában, na de ez egy másik téma. 

Júdás levele.

 

Júdás levele. 

 Ez a rövid levél annyira telt és gazdag a tanításban, annak ellenére hogy rövid, nem tudom a teljesség igényét kielégíteni. Csak általános gondolatokat továbbítok. 

  Láthatóan nem véletlen, hogy a keresztények ( ezt a szót használom a Krisztus követői helyet, mert nehézségbe ütközök, mert itt nem az intézményesített keresztényekről van szó, amikor Júdás írta a levelét, akkor még nem létezet kereszténység, K.u. 330 ban lett egy új vallás, de utána lehet nézni az interneten, de az egyszerűség kedvéért ezt a szót használom) hitből való hanyatlásáról és hitehagyásáról beszélünk, mert beszélnünk kell erről is. Mintha a Szellem arra biztat minket, hogy ne hallgassunk róla. Ahogy Pál apostol is féltette a korintusiakat így írván :"Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől." (2 Kor. 11, 3) Hogy állnak a dolgok a kereszténységben? - vannak akik lelkifurdalás és félelem nélkül megpróbálnak megrontani mindent, ami Isten szemében a legértékesebb, sikeresen, de nem totálisan, csak addig mehetnek el, ameddig meg van engedve. A kegyelmet és irgalmat, kicsapongássá, bujálkodássá változtatva. Már a bálványimádásról nem is beszélve. De ez a levél inkább arról szól, hogy a sátán titkos ügynökei, hogyan zilálják szét az egységet, és ferdítik el a hit egységét a lelkeket az Úr egyedüli akaratától. Mert minden ami a legértékesebb Istennél, azt igyekszik megrontani a sátán, a közvetlen kapcsolatot az Atyával. 

  Miért a legértékesebb; mert a legdrágábbat adta Isten, amije volt, Jézus Krisztust, mint Isten Fiát a halálnak, aki mint bűn nélküli nem a halál Fia, hanem az örök élet maga. Azt, akinek teljes dicsősége a mennyben volt, és elhagyta ezt a dicsőséget, eljött, hogy megmentsen minket, és fizetett, és megváltott minket azzal, hogy feláldozta magát bűneinkért. Istennek nincs értékesebb ennél, többet nem tud adni. Értjük ezt, fel tudjuk e fogni, hogy Isten valamit nem tud már többet megadni ennél? - hogy a Mindenható Isten többé nem tud értékesebbet adni, ami volt és van, és ami nála a legértékesebb. Azért ilyen nagyságrendben lehet viszonyítani a büntetés mélységét is, s azokra vár, akik elferdítik a kegyelemről szóló igazságot. Senki sem tudta beteljesíteni Mózes törvényét, ez által üdvösséghez jutni, és ezt az Úristen is tudta, mert mindenkor és minden időben a hit által igazul meg az ember. De a kegyelmet, a Szent Szellem által lehetséges elfogadni és benne lenni, és aki pazarolja és elhanyagolja Isten ajándékát, hol találja magát a következményekben? 

 

Térjünk át a Júdás -levél gondolataihoz.

 Ez az üzenet tárja elénk az Újszövetségben a legrosszabb helyzetet, a mai kereszténységben tapasztalható helyzetet is. Ez az egyik legkésőbben írt levél. Az a gonoszság, amely az apostolok életének végén jött a gyülekezetbe, a végsőkig fog fejlődni. Ez a lágy melegség, avagy önteltség egyfelől, s másfelől a kicsapongás, mai szóval élve, tág szabadság, a felületességről tehát istentelenség. Énok próféciája szerint „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével ,Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene...” (14-15. v.). Bizony itt azokról ír, akik durván elferdítík az igazságot. Ezek azok akik nem öröklik a mennyeknek országát, de itt a földön sikerült befurakodniuk a hívők közösségébe. Belülről bomlasztani az egységet, amit el is értek, a hívők gyengesége és ébertelensége miatt. 

 Júdás vágya volt, hogy írjon szeretett testvéreinek azokról az áldásokról, amelyek Krisztus a feszületen végzett munkájának eredményeként születtek, de figyelembe véve a gonosz fejlődését, a Lélek arra intette őt, hogy intse őket - „ tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.”(3. v). Az a hit, az Isten Fiának személyére vonatkozik, aki emberként jött a földre, hogy meghaljon értünk és helyreállítsa Isten dicsőségét, majd feltámadt és felment a mennybe, ahonnan eljön újból, hogy elvigyen minket, hogy mindannyian akik itt a földön már egyesülve egy testbe vele, a „fővel”, a Szentlélek által a mennyben beteljesüljön örökre. 

   Néhány ember észrevétlenül belopódzkottak (a hívők körébe), és megtámadták ezt az igazságot, ezt a hitet. „Istenünk kegyelmét romlássá változtatják” Károli szerint:"kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják," (4. v) Ma nagyon gyakori dolog; azt mondják: már nem vagy a törvény alatt, azt tehetsz, amit akarsz,  ezért nem lehet megítéli minket; a keresztény élete a szabadság élete, mondják. És akkor "és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják."; hogy ne ismerjék el tekintélyét és ne engedelmeskedjenek Isten Igéjének. De ki tagadja meg a Krisztust? A tetteik igazolják a megtagadást nem az ajkuk. 

 Ez a két dolog; a kicsapongás a bujálkodásban és az egyedüli Úr fenhatóságának megtagadása jellemzi a kereszténység hanyatlását és hitehagyását. Az 5–16. vers leírja, mi ez a hanyatlás. De a 17–20. versekben, amikor Júdás az igazi hívőkhöz szól, úgymond; - ne aggódj miattuk: „Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.”, Itt felhívja a figyelmünket az apostolok Istentől való beszédükre, ami ránk is vonatkozik. Majd intéseket ad nekik, hogyan lehet szilárdan megállni a hitben a növekvő hanyatlás és a hitehagyás idején.

  - „Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által," - vagyis az Isten Igéjében kinyilatkoztatott igazságban, amely a gonosztól való elszakadást feltételezi, és amely megingathatatlan alapja a szellemi életünknek: az Úr Jézus az Ige és csak az Ige - „imádkozzatok a Szentlélekben”: minden hívő teste a Szentlélek temploma (1Kor 6-19), Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.(Ef 2-22).  - "egy Szellemben őrajta keresztül nyertük el, hogy az Atyához járulhatunk." (Ef. 2-18), és közvetlenül imádkozhatunk, dicsérhetjük és imádhatjuk; a mi Istenünk mindenható, és mi minden gondunkat hozzá vihetjük, ezzel kifejezve függőségünket az Atyától, aki szeret minket.

  - „Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében,”, hogy a szeretet meleg sugárzásában légy . Olyan szent hév, mint a nap, amelyről az van írva, hogy "és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől.". (Zsolt 19-7) - "várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre."

  Isten kegyelme keresett minket, amikor távol voltunk (Ef 2-4..8). De itt találja magát a hívőkkel kapcsolatban, akik nehéz helyzetben, szegénységben vannak, várva az Ő eljövetelét. Miért habozik visszatérni? Csak egy oka van! Az irgalmasság miatt azok iránt, akiket még meg akar menteni; és nekünk, akiknek irgalmát kimutatta itt tartózkodásunk során, megmutatja, hogy akadályok nélkül és tökéletes módon élvezhessük az örök életet; már birtokoljuk; de akkor élvezni fogjuk mikor hazaérkezünk, mert maga az Úr Jézus az „igaz Isten és az örök élet” (1János 5-20).

 Ezt követően három kollektív intést találunk.

 1) Néhányan - azok, akik csufolódnak (vitatkoznak) , igyekezz meggyőzni az igazságról- ez kollektív felelősséget feltételez, amelyet a végsőkig ránk bízott az Úr.

2) Aztán - "Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, " - Itt azonban azokról van szó, akik az elsőktől voltak megtévesztve (akik megcsúfolják Isten mindenhatóságát); az Úrtól függően és a Lélek vezetése alapján meg kell különböztetnünk a „másokat” az elsőtől, és meg kell mentenünk másokat „a tűzből való kirántással”, és ezt nem azért, mert elveszítik az örök életet, hanem hogy kiragadni őket a káros hatásokból ... 

 3) Az apostol buzdítással fejezi be: „útálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.”.

 - Ezek a ruhák - mindenekelőtt - a miénk; amikor ilyen dolgokat teszek (vagy kérdéseket teszek fel a vitában), magam is beszennyeződhetek a gonoszság miatt, amit tennem kell, mert ezt is tennem kell, mármint nem a gonoszságot, hanem a vele való érintkezést: "Testvéreim! Ha valakit rajta érnek valamely elesésen, az olyant ti, szellemiek, szelídség szellemével igazítsátok helyre. De tartsd magadon a szemedet, hogy te ne juss szintén kísértésbe.". ( Gal. 6-1). Ez az utolsó három buzdítás megmutatja nekünk, hogy az újjászületett keresztények közössége a legártalmasabb és legrosszabb körülmények között is gyakorolhatják hitüket. Senki sem választhat el minket ettől a köteléktől a kommunikációtól a hit adományozójától Urunktól Jézus Krisztustól. Ez az oka annak, hogy Júdás dicséret és imádat kifejezésével fejezte be a Szent írását. (25.26.v.).

 

 Tehát minden körülmények között tartsuk meg a hitünket hálaadással, mert ezt kívánja a mennybéli Atyánk, a saját érdekünkben is.

live painting show - Woman's life - élő festészet show - A nő élete

Egy élet négy percben. 

Károli Gáspár » Jób könyve » 14. fejezet

1

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

2

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

3

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

4

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

5

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, amelyet nem hághat át.

6

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

7

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

8

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

9

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

11

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

13

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

15

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

17

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

18

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

19

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arcát, úgy bocsátod el őt.

21

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

22

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.