Igazi tudás vagy emberi filozófia.

 Igazi tudás vagy emberi filozófia.

Ezt a cikket azoknak ajánlom, akiket sértenek és felháborítanak a különféle eretnekségek, ami nem tiszta szellem, beárnyékolja az Isten igazságát: "Miért hágjátok át ti is Istennek parancsolatát hagyományaitokért? (Mt 15,2) Ezek az Úr szavai.

 

Az emberi filozófiának több ágazata van, az igazi tudásnak csak egy. A világi bölcsesség többször hipotéziseken alapszik. A beágyazott szlogenek mint például " az igazi tudás az a tapasztalatból fakad" vagy " ismétlés a tudás anyja". Ezek részigazságok. 

A 17. század óta rohamosan fejlődik a filozófia, és a világ számos új filozófiai fogalommal és megközelítéssel gazdagodik. A szakrális szövegek, mint fő tudásforrások félre szorulnak, és a filozófusok ismét visszatérnek az ókorban felvetett filozófiai alapkérdésekhez. Európában a reneszánsz óta az ókori filozófusok összes fennmaradt munkáját lefordították és rendszerezték, és az ókori filozófiára támaszkodva halad tovább a filozófiai gondolkodás. Mit ért el ezzel ez a rendszer? Azt, hogy a másképp gondolkodást cenzurálja a fősodratú filozófia. Ebbe beleesik az Isten szent igaz tudása is. Szerintem ez a takart, fő célja fősodratú tudománynak, ami főleg materialista szemléletet követ. Vannak és voltak nagy gondolkodók, akiket elismer a világ, pedig ők nem bizonyított, tapasztalatból származó hipotéziseket gyártottak. Mózes a nagy próféta nem ezek közé tartozik, pedig a Teremtés könyvét nem tapasztalati tudásból írta. Ezt a világ majdnem hogy mesekönyvnek könyveli el. De erről ennyit. Csak annyit fűznék hozzá, hogy mind a két gondolkodásmód hátterében, erőforrások vannak.

  Krisztus tanítása Istentől származik: „Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé." (2János 1:9). 

 Sajnos ebben a tudásban is sokszor az emberek csak részleges igazságokat sajátítanak el. És ezek az emberek hajlamosak a bezártságra és cenzorrá válnak más, általuk nem felismert, befogadott gondolkodásnak. Az ő szűk látókörűk, számukra a teljes igazság. Egy hálóba kerül a világ gondolkodás módjával, akaratlanul. Ez azt eredményezi, hogy korlátozza Isten megismerését másoknál. Felsőbb rendűnek képzeli magát. De ez általában így van minden szférában. Az analitikus gondolkodás, ami kételyeket szül, és ebben a kételyben Isten hatalmat gyakorol, mert Ő irányítja a gondolatok menetét, és Ő billenti azt jobbra vagy balra. A felismerés joga csak Istent illeti.

 Ahhoz, hogy tudjuk, mi származik magától az Atya Istentől, le kell vonnunk a leckét; Minden, ami nem dicsőíti Krisztust, és nem viseli a kegyelem és az igazság jellegét, nem lehet a Szent Szellemtől. Ha a beszélő nem Isten szájával beszél, aki azt is mondja: „kegyelem árad a szádból”, akkor a magáét mondja. A világi filozófia Sátán egyik fő tanítása, ravaszul megtéveszti és eltéríti az Isten igazságától, a Mindenható Teremtőtől, aki nem dicsőíti Szeretetét, kegyelmét és bölcsességét. Ha az Édenkertben az ember Isten akart lenni, akkor ma már Istennek képzeli magát. De az Úr azt mondja: „Hol voltál, amikor leraktam a föld alapjait? Szólj, ha tudod." Jób 38:4 és "tanít-e még az, aki versenyez a Mindenhatóval?" (Jób 40-2) – „de a tudás felfuvalkodik, de a szeretet épít.” (1Kor8-1).

„Öltsétek fel Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög ravaszságával szemben, mert a mi birkózásunk nem test és vér ellen folyik... ... a gonosz lelkek ellen a magaslatokon.” (Ef. 6- 11,12) "Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak".(Csia fordításában)

Nos, ezeket a tényeket nem lehet vagy butaság lenne megcáfolni, nagyon világosan és józanul van megírva. Itt nincs helye a keresztény dogmáknak.

 De mit értünk ezalatt, hogy ne sértsük meg az emberi jogokat. A véleményem az, hogy emberi jogok nem léteznek Isten házában, csakis a laodiczeai gyülekezetben. Laodiczea jelentése, biztos forrásból tudom " népi demokrácia". Tehát az Isten szava sérti a demokráciát. Gondoljunk csak a Pál,  Rómaiakhoz írt levelére, 1 fejezet, 18..32 :" Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják". Ezekért a szavakért( ha végig olvasták) már egyes országokban már börtön jár. Emberi jogokat sért. Tudok a Finnországi esetről, aki nyilvánosan megosztotta ezt az igeverset, ismert politikus, nem mondom a nevét, nehogy jogokat sértsek. Pedig itt személyeskedést nem lehet rá bizonyítani, nem állítja, hogy Jancsi ilyen meg olyan.

Hogy rövid legyek, mi a dolga egy Krisztus követő harcosnak? Az amit fentebb már leírtam az igét használva. Mi a Szent Szellem dolga itt a földön? "De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok"(János 16,-7), aki  "megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:"(János 16,-8).

 

Folytatás következik, ha Isten is úgy akarja. 

BOR ÉS TÖMÉNY ITAL.

 

BOR ÉS TÖMÉNY ITAL. "Áronnak pedig szóla az Úr, mondván: Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben. Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között.És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által." (3 Mózes.10:8-11). 

 Így mindent, ami felkelti a testet, és nincs összhangban a szellemi élettel és hittel, el kell távolítani azoktól, akik alkalmasak a papság betöltésére . Nyugodtan gondolhatjuk, hogy a "bor" és az "erős ital" nincs helyén Isten közelségében. Itt a kérdés nem az,lehet vagy nem lehet. A Krisztus kegyeiben élő hívő ezt a kérdést nem teszi fel. Ahhoz igazul ami kedves Istennek, és a maga szellemi fejlődésének hasznos.

 Az olvasó valószínűleg azt fogja gondolni, hogy amikor a borról és az erős italról beszélünk, akkor szó szerint beszélünk róluk (bár egy kereszténynek nagyon vigyáznia kell ezekre a dolgokra), ez a két dolog képletesen jelenik meg, és egyenlő mértékben, a bor és az szeszes ital egyaránt hatással van az emberi természetre. Ki tudja, milyen gyakran tántorított el bennünket a „borivás” attól, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Amint megjelenik valami hasonló, ránk ható, szabad utat engedünk testi hajlamainknak, sőt örömöt és kielégülést keresünk különféle ártalmatlannak tűnő dolgokban (mindegy, mi az, mert a test bármivel elfoglalható), ital "bor és szeszes ital" .Megkülönböztető képességünk ennek a befolyásnak ad lehetőséget, és ezáltal képtelenek leszünk a józan ítélőképességre. Ezernyi dolog és helyzet hathat ránk, például az úgynevezett képzőművészet, mint pl.: építészet, művészet, szobrászat, költészet, zene, ének, ékesszólás, nem is beszélve sok más dologról, aminek semmi köze a vallással, ami minket érint: üzleti ügyek, politika, személyes szórakozás stb. És mennyi minden és már említett dolog kötődik e világ vallásaihoz! Égbe emelkedő épületek és tornyok, csarnokok gyönyörű oszlopokkal és szobrokkal, remek festmények és számos faragvány, hangos orgonahangok és lélegzetelállító kórusénekek, szép ruhák és ünnepi szertartások, magasztos körmenetek, szent vállalkozások – mindez a "bor és szeszes ital" . Mindez csak egy gyönyörű látvány, amely simogatja a fület, elkápráztatja a szemét, kielégíti a szív húsát, vallási és természetes vágyait, és ezért az ádámi ember számára a legdrágább és pótolhatatlan. Valóban azt kell mondani, hogy mindezek a dolgok nem párosíthatók a papsággal, mert elcsábítják az elmét, eltompítják a látást és a szívet kérgéssé teszi. Isten szent jelenlétével minden, ami nem illik a csendes, szent öröm, az igazi szellemi élvezet jelleméhez, és nem fejleszti ki ezt a jellemét, el kell hagyni. Ezek közül mi befolyásolhat minket, mint „bor és erős ital”?- zene, éneklés, ékesszólás . Hogy az első kettő mámorító hatással lehet ránk, azt minden olvasónk magánéletének példáiból kitűnik. De miért ékesszólás ? Az ékesszólás azoknak a dolgoknak tulajdonítható, amelyek ellen óvakodnia kell? Maga az ékesszólás ártalmatlan. Ellenkezőleg, ha Apollóst az ApCsel 18,24-ben "ékesszóló embernek" nevezik, akkor ez természetesen nem szarkazmus és cáfolat, hanem vallomás. De amikor ezt az ajándékot egy személy felemelésére, érzelmeinek befolyásolására használják stb., akkor ez az ajándék gonoszsággá válik. Hatása olyan bódítóvá válhat, mint a zene és az ének hatása. Ha ilyen egyszerűen, ékesszólás nélkül mondanák el például ugyanazt az igazságot Krisztusról, az ő munkájáról, személyiségéről, hamarosan csökken a hallgatóság száma, mert az igazság homlokzatok nélkül nem felel meg az ember ízlésének. Viszont akik ezektől elfordulnak, annak mély, maradandó benyomásai lesznek. A szív és az elme működésbe lép, és örökkévalóságig gyümölcsöt terem. Már megjegyeztük, hogy az ékesszólást önmagában nem lehet elítélni. Pál apostol mégis ezt mondja: „Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék. ” (1Kor. 2,1-5). Ó, bár néhány evangélistánk hűségesen követte volna a nagy apostol példáját; sokkal kevésbé kellene panaszkodnunk a hamis és helytelen bűnbánatok eredményeire. Amik nem hoztak Istennek igaz gyümölcsöt. Persze a nagy nyilvánosság részéről ennek hatása sokkal fukarabb lenne, mert ez nem hízeleg a lelkünknek. 

 Tehát mindent, ami körülvesz bennünket, és képes elrontani egy új ember egészséges "ízét", és negatívan befolyásolja a megkülönböztetés szellemi képességét (ha ártalmatlannak is tűnik), Isten papjai családjának "bort és töményt" el kell kerülnie és tartózkodnia kell ezektől a bódító dolgoktól. Ebben az értelemben mindannyiunknak tudnia kell, mi hat rá és mi árt a szellemi életünkre. A hajlamok és a veszélyek különbözőek, de bármelyiktől származik is, a hús egyformán romlik, és a természet alattomos lesz. Ne tévesszen meg bennünket az a tény, hogy képesek vagyunk szolgálatunkra, akár egyénileg, akár másokkal közösségben, anélkül, hogy teljes komolysággal ébren lennénk, józanok legyünk, anélkül, hogy tartózkodnánk mindentől, ami károsan érint bennünket és izgatja természetünket. Lehetetlen valamivel elfoglalva lenni, ami nem tartozik Isten szentélyébe, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ezek a tényezők nemcsak akadályozzák az embert a szent Istennel való közelségben, hanem képtelenné teszik megkülönböztetni a szentet a szentségtelentől és a tisztát a tisztátalantól. Ahogy a fa csak egészséges talajban, fényben és a melegítő napsugarak alatt fejlődhet, úgy a szellemi természet képességei, az új ember erői is csak megfelelő táplálék segítségével fejlődnek ki Isten közelében, annak elevenítő, védő fényében. A Zsidókhoz írt levél 5:14-ben hallunk ilyenekről: "Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre." Pál apostol azért imádkozik, hogy a kolosszi hívők „ ….hadd töltsön be titeket az ő akaratának megismerése mindenféle Szellem adta bölcsességgel és belátással, hogy az Úrhoz méltóan járhassatok az ő teljes tetszésére, mindenféle jótettnek gyümölcsét megteremjétek, és az Isten megismerésében növekedjetek.” (Kolossé. 1:9-10). A filippibelieknek pedig ezt írja: „És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben; Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára;” (Filip. 1:9-10). A római hívőket azonban így buzdítja: „Ne idomuljatok ehhez a korhoz, hanem megújult értelemmel alakuljatok át, hogy azt próbálgassátok, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma. 12:2). Így az apostol abból indul ki, hogy az Úr eljövetele előtt lehetséges a tiszta, tisztességes járás Isten jó és tökéletes akaratának megismerésében és megtételében . Ennek azonban mi a feltétele? Ilyen szoros közösségben Istennel, amelyben ismered az ő szándékait és akaratát, különbséget tudsz tenni a kedvezményes és a kevésbé jó között. És ebben, mint az egész keresztény életben, növekedésre van szükség. Sokkal több követelmény van a Krisztusban az érettekkel szemben, mint a gyermekekkel szemben. Ugyan úgy a férfiakkal és külön a nőkkel szemben, mindennek megvan a kijelölt helye. Minél több szellemi gondolkodást gyakorolunk a készségek révén, annál élesebbé és tisztábbá válik a megkülönböztetés képessége. Ezzel szemben minél közömbösebben edzzük ezeket a készségeket, annál inkább eltűnik a fény, és a szellemi képességek eltompulása következik be.... Miért tétovázunk oly gyakran, hogy merre induljunk el, milyen lépéseket tegyünk és milyen döntést hozzunk? A legtöbb esetben nem az Istentől kapott útmutatás és utasítások hiánya az oka, hanem a gondolkodásunk és a lelki ítélőképességünk hiánya. Ha Isten jelenlétében és vele a papsági közösségben megtanulnánk jobban megkülönböztetni a szentet a szentségtelentől, akkor nem lenne olyan nehéz megkülönböztetnünk a tisztát a tisztátalantól. De mivel az első annyira hiányzik belőlünk, a második nagy problémákat okoz számunkra. De mondhatjuk: "Még mindig a testben élünk, ez így van, mindannyian tévelygünk." Ez azt jelentené, hogy igazoljuk bűneinket, legalábbis határozatlanságunkat és részegségünket, ettől Isten mentsen meg minket kegyelmében! Nincs jogunk fedezetet keresni mindennapi nehézségeinkben és kísértéseinkben. Mert: "Csak emberi kísértés fogott elő titeket. Ám hű az Isten, aki nem engedi, hogy azon felül érjen titeket kísértés, amit elviselhettek, sőt a kísértéssel együtt a kijutást (kimenekedést) is megadja, úgyhogy a kísértést elviselhetitek." (1Kor 10. :13). 

 Ha egy keresztény kegyelemben és Isten közelében elutasítja a testi veszélyekre vonatkozó buzdításokat, magabiztos lépéseket tesz, és áldott tanúságtétel lesz mások számára. Azonban milyen fájdalmas, ha valaki komoly téveszmék és perverziók útján kapja meg ezeket a tanításokat! Sok keresztény számára ez a szent élet titka. Nem beszélünk itt semmilyen szakaszban elért sikerről, csak önmagadról, szentségedről, személyes fejlődésedről gondolunk, ahogy gyakran hallod. Mert a szentség, amiben részesednünk kell, Isten szentsége (Zsid 12:10). A titok itt nagyon egyszerű: a hívő embernek szoros közösségben kell élnie Istennel. Itt kell keresni járásának igazi erejét. Minél szorosabb ez a közösség, annál kevésbé fog megmutatkozni testének gyengesége. Mint már említettük, az ember Isten jelenlétében ismeri meg testét, és nem a Sátán jelenlétében. Ezáltal pedig egyre tisztábban érzékeli Isten kegyelmét a testtel szemben, és a saját útját járja, erőt merítve Istentől, ahelyett, hogy saját tapasztalatával kérkedne és gyengeségét igazolná.... Elszakadva mindentől, ami a testet felkelti, Istennel tudatos közösségben megtanulja felismerni szent szándékait, megkülönböztetni a szentet a szentségtelentől, a tisztát a tisztátalantól. De a felismerés kezdete Krisztusban rejlik, Isten a lelket előbb erre az útra irányítja. 

 Miután mindezt maga is felismerte, képes másokat tanítani, és teljes határozottsággal rámutathat: így tanított az Úr ezzel vagy azzal kapcsolatban, ahogy itt meg van írva a 3 Mózes.10:10-11. „Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között. És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által.” Vagy a Mal.2:7 ezt mondja: "Mert a pap ajkának meg kell őriznie a tudást, és a törvényt az ő szájából keresik, mert ő a Seregek Urának hírnöke." Kedves hívő olvasó, figyeljünk Isten komoly intésére Áronnak és fiainak: "Ne igyanak bort és erős italokat, amikor belépnek a gyülekezet sátorába." Figyeljünk a kiegészítésre is: "Ez örök rendelet a ti nemzedékeitekre."

A függöny mögött – a táboron kívül.

 

A szent ládát mindig letakarva szállították a papok

A függöny mögött – a táboron kívül

1909 év.

A kereszt , amely a bûnös és a bûn között áll, és megbékíti a bûnöst Istennel, elválasztja a világtól, és megmutatja neki Krisztusban a világtól való elutasítás és gyûlölet helyét . Mivel a hívő Krisztussal együtt van megfeszítve – a világért van megfeszítve, és a világ érte van megfeszítve, mert Krisztussal együtt támadt fel, összekapcsolódik Istennel egy új élet erejében egy új természetben. Elszakíthatatlan kötelék köti őt Krisztushoz, és Isten részesévé, valamint számkivetettjévé teszi ebben a világban.

 

Isten imádójává és a menny polgárává vált, itt a földön idegen és hontalan lakossá válik, vagy más szóval: fátyol mögé helyezve Isten közelébe a mennyben, de ide hívják, hogy a táboron kívül legyen, hordozza Krisztus szégyenét.

 

Az ószövetségi hívő soha nem lépett be a szentélybe, és nem közelítette meg Istent, oda csak a főpapnak volt bejárása, és évente csak egyszer, ráadásul áldozati vérrel. A függöny, amely mögött Isten dicsőségének sugarai rejtőztek, elzárta a bejutását oda. Kint, az előcsarnokban, ahol korábban az oltár és a lavór volt, ez volt a találkozási helye Istennel, csak itt közelíthette meg Istent a megbékélés vérének erejével és cselekvésével.

 

Csak amikor Jézus, mint tökéletes főpap, az örök Lélek által, fenntartás nélkül, bűntelenül áldozatul Istennek, megszűnt az egykori oltár funkciója, és Isten kifejezte megelégedését, hogy megszaggatta a fátylat ebben a szentélyben. Jézus saját vérével lépett be a mennyei szentélybe, és ott Melkisédek csellekedete szerint „Nagy Főpapként” fogadta Isten. Mint az „örök papság megalapítója” mindazok számára, akik engedelmeskednek neki, mint előd lépett be oda, az igazi templomba, amelyet az Úr épített, és nem ember.

 

Itt, Isten arcának teljes fényében, istentiszteleti helyünk , itt jelenünk meg előtte, sőt, bármikor, az értékes vér erejének köszönhetően, amely nem veszít értékéből Isten szemében, annak az áldozatnak az erejének köszönhetően, amely eltávolította bűneinket és megtisztított tőlük. Itt, a „fátyol mögött”, a Szentlélek erejének köszönhetően Krisztussal együtt megjelenünk Isten előtt, és elhozzuk Istennek azt az istentiszteletet , amelyet azoktól vár, akik őt Krisztus Jézusban ismerik. A bűnöktől és tisztátalanságtól megszabadulva, papként folyamatosan közeledhetünk a papsághoz, ott hódolhatunk és örvendezhetünk a Jézus Krisztusban való kinyilatkoztatás teljességében és fenségében. Láthatjuk őt szeretetének teljességében, közbenjárásának teljes méltóságában.

 

Nemcsak úgy gondolhatunk rá, mint aki a múltban teljesítette az isteni igazságosság követelményeit, hanem úgy is, mint aki a jelenben válaszolt szükségleteinkre. Megehetjük, élvezhetjük, ízlelhetjük húsát és vérét. És ha ezt tesszük, szívünk ujjong, lelkünk vidáman énekel és meghatódott. Milyen nagyszerűek és dicsőségesek Krisztus munkájának gyümölcsei! Isten megdicsőült; a bűn ellenére ajándékként közvetlen hozzáférést kapunk hozzá; tudatunk teljesen megtisztult, örök üdvösség készül, örök élet és dicsőség a mi tulajdonunk.

 

Nem kell elhagynunk a tábort, hogy hirdessük annak erényét, aki csodálatos világosságába hívott el minket, mielőtt a fátyol mögött nem vagyunk. Fel kell ismernünk elsőbbségi jogunkat, hogy Isten közelében éljünk, hogy ezen az alapon megmutassuk a világnak, hogy mi csak idegenek vagyunk benne . Annak a szilárd tudatnak, hogy teljes békességben vagyunk Istennel, el kell kísérnie bennünket a világgal való küzdelemben, mert a küzdelem nincs kizárva. És annak a ténynek köszönhetően, hogy „a szentély belsejében”  gondolatainkkal  el vagyunk foglalva az Úrral, és táplálkozunk az ő kegyelméből, egyetértünk a földön abban, hogy elfoglaljuk azt a pozíciót, amelyet Ő foglalt el, és „kilépünk a táboron kívülre” minden világi vallás kötelékből. 

 

Krisztussal való kapcsolatunk nemcsak a gonosz erkölcstől választ el bennünket, hanem minden világi vallástól, minden olyan formalitástól, amely Isten előírásainak a helyére került, sőt még attól is, hogy az Istentől kapott előírásokat és eszközöket elferdítve, elszigetelten közeledjünk hozzá. Krisztustól elválaszt mindez.

 

A keresztények lelkét már az apostoli idők kezdetén megtévesztették a világi és emberi vallás gyönyörű illúziói, amelyek igyekeztek behatolni közéjük, összekapcsolni őket a Jézust keresztre feszítő világgal. Nem telt el olyan sok idő, és az ördög felállította trónját a gyülekezetekben, és az Úr kénytelen volt figyelmeztetni a pergamoni gyülekezetet: "...Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, ahol a Sátán királyiszéke van;..." (Jel. 2 :13).

 

A kereszténységben uralkodó összes tévedés közül, mindazok közül, amelyeket „tábornak” nevezhetünk , Krisztushoz kell kijutnunk, viselve az Ő gyalázatát.  Ő, mindezeken a jelenségeken és tényezőkön túl van.

 

És ha a téveszmék még szélesebbek lennének, vigasztalásunk a következő szavakban rejlik: „Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.” (2Tim. 2:19). Nem lehet és nem is szabad erőlködnünk és tennünk, hogy valamit javítsunk, ne próbáljuk a rosszat kiirtani, alapelvünk ez legyen: önmagunk megtisztulása, hogy használható edényé váljunk, és miután elszigeteljük magunkat, menjünk át Jézus oldalára, és azokhoz, akik tiszta szívből szeretik az Urat. A mi elhívásunk az, hogy az Úr tanúi legyünk „a táboron kívül” ebben a világban.

 

Úgy gondolják, hogy ez a tanúságtétel főként vagy kizárólag abból áll, hogy elhagyjuk egyik vagy másik pártos felekezeteket, vagy bizonyos pozíciót foglalunk el különféle dogmákkal vagy felekezetekkel szemben, míg minden igaz tanúságtétel összefügg az Isten szavának való állandó gyakorlati engedelmességgel, valódi közösséggel és szent járással. hatalmában és a Szentlélek hatása alatt. 

 

A Bírák könyvének hetedik fejezete, amely Gedeonnak és háromszáz katonájának a midianiták felett aratott győzelmét írja le, megmutatja nekünk, mi az igaz és érvényes bizonyság. Gedeon három tárgyat ad katonáinak a kezükbe: trombitákat, üres korsókat és kancsókban lévő lámpákat (16. v.). Ha elkezdjük ezt a három tárgyat bibliai vonatkozásban Isten tanúságtételének elemeinek tekinteni az ördöggel és a világgal vívott harcban, akkor a következőket tapasztalhatjuk: a trombiták Isten igéje a bizonyságtételben, az üres kancsók mi magunk, a lámpák, Jézus élete,  Krisztus bennünk lévő fénye.

 

Az első két rész ezt a fényt szolgálja a körülöttünk lévő sötétség közepén.

 

Isten bizonyságtételének e három elemének egyesülnie kell bennünk. Ismerjük a trombita funkcióját : összegyűjtötte az izraeli népet az ellenséges állásokból, meghatározta a hadsereg offenzíváját, irányította és megújította a nép emlékét Isten előtt. És ha Isten fiai a táboron kívül lévén Isten szavának engedelmeskedve, az egység alapján összegyűlnek az Úr Jézus nevében, az ige szertartásai szerint, teljesítik a bizonyságtétel e fontos részét. . Bizonyos mértékig kürtölték, és Isten népének képviselőivé válva bizonyságot tettek a világnak Isten szándékairól, hogy csak Isten igéje, semmi más, irányadó és szabály az élet minden esetében.

 

Ha azonban itt megállnának, és nem használnák Isten bizonyságtételének második elemét, akkor nem élnének elhívásukkal. Istent csak gyenge, törött eszközök dicsőítik meg, és mint tanúi ebben a világban, úgy kell állnunk előtte, mint üres edények, amelyek csak arra alkalmasak, hogy összetörjük őket. Ha Pál azt mondja a világban tett tanúságtételéről, hogy ez az ő hivatása: „az igazság kinyilvánítása”, „az evangélium világosságának és Krisztus dicsőségének terjesztése az emberek között”, akkor hozzáteszi: “Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.” (2 Kor. 4:7).

 

Igen, Isten meg tudja tölteni edényeinket, ha némelyikük nincs megtöltve hustesti forrásokkal.

 

Különösen saját magunk teljes elutasítására van szükségünk, hogy helyet adjunk a Szentlélek számára, hogy betöltsön és munkálkodjon rajtunk. Csak üres edényeket lehetett vinni Gedeon lámpásaival, és csak a mi felszabadult szívünk fogadhatja be Krisztus világosságát és terjesztheti azt bizonyságul.

 

Ezért ne elégedjünk meg csak azzal, hogy Isten igéje iránti engedelmességünket kürtöljük és hirdetjük a világnak, kimegyünk a „táboron kívülre”, és Isten dicsőítésére végezzük szolgálatainkat.

 

Sőt, engedelmességgel szolgáljunk, mint üres és összetört edények, készen fogadni a lámpákat felülről jövő fénnyel, hogy Krisztusnak ez a világossága messze terjedjen körülöttünk, „hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” (2Kor 4:10).

 

Szeretném megismételni, hogy csak hűséges hívek lehetnek „függöny mögött” és „táboron kívül” az igazság élő tanúi, mégpedig azzal a tudattal, hogy lakhelyünk a mennyben van, és itt csak zarándokok vagyunk és idegenek .

 

Csak akkor tudjuk befolyásolni e világ népeit, ha a kegyelem erejében külön élünk tőlük. Abszurd volna ezt a világot meggyőzni bűnösségéről, miközben a saját öröme kedvéért kapcsolatban maradunk vele.

 

Ugyanakkor ugyanaz érne minket, mint Lótot, aki a rokonai és a körülötte lévők szemében nevetségesnek bizonyult.

 

Minél többet nézünk Krisztusra, „a függöny mögött”, annál kevésbé leszünk érdekeltek minden világi iránt, és annál hűbben fejezzük ki a mennyei idegenek szellemét és jellemét. Urunk világ általi elutasítása egyre inkább meghatározza magatartásunkat és járásunkat.

 

Szégyenünkre azonban el kell ismernünk, hogy sokszor felébrednek bennünk a földi érdekek, és szívesen elkényelmesítjük magunkat, amennyire csak lehetséges. Talán nem fordul elő velünk, hogy a magány érzése eluralkodik rajtunk, amit éppen a világtól való elszigeteltségünk okoz? Ábrahámban nem azért volt ez az magány érzése, mert elhagyta rokonai földjét, Mezopotámiát, hanem azért, mert másik hazát keresett.

Maradjunk a lehető legéberebbek a „függöny mögött”, és lássuk Istenünk és Atyánk szeretetének gazdag áldásait. Járjunk itt a földön Isten előtt hit által hűségesen, „táboron kívül”, a Szentlélek által nekünk adott reményre alapozva, mint a lélek mélyére hatoló horgony. Akkor leszünk a mennyország igazi polgárai, igaz imádók a magasságban és igaz tanúk, igazi zarándokok itt a földön.

Nyilvános ima.

 

Nyilvános ima.

Máté 6:5 "És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.." (Károli fordítás) 

 "Mikor imádkoztok, akkor se legyetek olyanok, mint a képmutatók, mert ezeknek az kedves, ha a zsinagógákban és a piacok szegletein állva úgy imádkozhatnak, hogy az emberek látják őket. Én azonban azt mondom, elveszítik jutalmukat." (Csia Lajos). "Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és sadduceusok kovászától." (Máté 16,-6).

Vannak vélemények, hogy  az Ószövetségben olvashatjuk, hogy voltak esetek, mikor nyilvánosan is imádkoztak, pl. Dániel. De ez nem fedi a valóságot, ha figyelmesen tanulmányozzuk a szöveget akkor láthatjuk, hogy "Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, amint könyörge és esedezék az ő Istene előtt." ( Dániel 6,-11). Dávid imáit olvashatjuk a Zsoltárok könyvében, prófécia jellegűek, a számunkra szánt kinyilatkoztatások. De valaki csak kijavít, - imádkozott nyilvánosan? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a filiszteusok között nem hogy nem imádkozott, hanem titkolta mivoltát.

De szeretném mégis az Újszövetségre alapozni állításaimat, hiszen a Szent Szellem már kiömlött az eklézsiára. Már nem testben járunk, hanem Krisztus Szellemében.

Nagyon gyakran látom az interneten, hogy az emberek nyilvánosan, videón vagy leírt szöveg formájában imádkoznak. Ez legbelül engem nyugtalanít. Azért kezdtem el gondolkodni ebbe az irányba. Vigyázok arra, hogy ne legyen saját véleményem. Tehát a legpontosabb példa maga Jézus Krisztus. Többször olvassuk az evangéliumban, hogy félrevonult imádkozni. De vannak olyan esetek amikor nyilvánosan megáldja a kenyeret, meg a Lázár feltámadásánál, de ott is hozzáfűzi, hogy csak az emberek érdekében kérte az Atyát, hogy hallgassa meg. Nem találkozunk olyan esettel se, hogy mielőtt meggyógyított valakit, imádkozott volna az Atyához. Mert Ő maga a feltámadás Ura, akiben az Atya lakozik. Nyilvánosan a tömegek előtt nem imádkozott. De a tanítványok között imádkozott "Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;..." ( János 17).

Arra a tanítványok kérésére, taníts meg minket hogyan kell imádkozni, elmondta a közismert "miatyánkot". De ez egy vázlat, nem ima. Ezt úgy értem, mintha egy hivatalba benyújtsz egy előre nyomtatott ürlapot, amin rajta vannak az általános vázlatok amit be kell tölteni. Az üres kérvényt nem fogadják el még ha ellátod is a saját signóddal. Nem ér semmit.

"Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván."( Máté 6,-6).

Lehet, hogy a szellemi látásom már megfakult, de én nem látom, az Újszövetségben, hogy "Jóska vagy Géza" imádkozott volna nyilvánosan. Jézus a feszületen kérte az Atyát, hogy "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek".  (Lukács 23,-34). Ugyanúgy István is ezt mondta. Még azt is érdemes megemlíteni, hogy:" nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet? Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez." (Máté 27,-46,47). Ez azt bizonyítja,hogy az ima nem az emberek felé irányult, nem is értették mit mondott.

 

Az imádkozás meg van említve az Újszövetségben, de a tartalmát nem ismerjük, se azt milyen formában tették azt,  "...monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták őket." (Ap.csel.13,- 2,3). Ebben az esetben láthatjuk, hogy a Szent Szellem vezetésével imádkoztak a testvérek. Az élő Isten, az adott helyen az adott időben az adott cselekedetben hatott rájuk. A leírt imák a véleményem szerint, nem tartalmazza a Szent Szellem erejét. Mert lehetséges, hogy sem abban az időben sem az adott szituációhoz nem illik. De ezt nem tanításnak szántam. Én nem váltom meg a világot ezzel. Az én meggyőződésem, hogy az ember gondolatát csak az Isten tudja megváltoztatni és cselekvésre bírni.

 

"szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen...  Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése."(Jákób 5,-13... 16)

Krisztus testének egysége.

 

Krisztus testének egysége.

"egymást szeretettel elviseljétek és abban serénykedjetek, hogy békességben egybekötve a Szellem egységét megőrizzétek. Hogy legyen egy test és egy Szellem, miként elhivatásotoknak is egy reménységével hívtak el titeket," (Ef. 4,4) Az egységnek nincs kifejezőbb képe, mint az emberi test, amelyen keresztül a Szent Szellem képviseli Isten Egyházát a földön. Ebben „EGY test" minden olyan kölcsönhatásban van, mint egy ÉLŐ szervezetben. Nincsenek kiszorító és versengő elemek – mindegyik kiegészíti egymást, senki sem „mondhatja" a másiknak: „NINCS SZÜKSÉGEM rád" (1Kor.12.21). így teremtette az Úr, így kell gyakorlatilag hozzáállni, ahol valóban LÉTEZIK ez az egység, amit Ő teremtett, és nem az emberek. Sajnos ma a kereszténységben annyi az utánzás, a színlelés és a hazugság. Ez a kovász már annyira megduzzasztotta a keresztény házat, hogy milliárdos számokról beszélhetünk. Ez jelentené a keskeny ösvényt? Amikor a katolikus "anyaszentegyház" zsinata elfogatta papíron ezt az egységet, már akkor, de előtte már letért az Istentől kijelzet útról. A reformáció idejétől már ez a hamis egység is felbomlott papíron. De gyakorlatilag, csak átusztak az egyik partról a másikra. Azóta egyházak sokasága nőt ki a földből mint a gomba. És ezt a sátán kihasználva, beültetik az emberekbe, hogy ami többes szám, az egy. Ahogy ezt tette az Isten szentháromság elmélet esetén. Egy az Isten három személyben, vagyis 1+1+1=1. Bajok vannak a számtannal. Attól függetlenül, a reformáció sok jót hozott a mennyek országának, de az a baj szerintem, hogy gyakorlatilag nem szakadtak el a katolikus gyökértől, látszólag igen. Aki nem hiszi nézzen utána, vannak megbízható leírások. Ma már látható a különböző egyházak közeledése, nem csak keresztényi, ezt hívják ökumenikus egységnek. Beindult a sátáni gépezet. Egyesüljünk ami közös és ami elválaszt hagyjuk meg magunknak. Ez a porhintés a szemekbe. Valójában most fektetik le az antikrisztus házának alapját. Ugyanis a sátán ügyes másoló. De ez most nem a mi témánk.

 A dolgok állása szerint lehetetlen belátni az „egy testhez” illő rendet. „Isten háza, ... oszlop és kijelentés [görög:"Edraiuma" - az igazság támasza] (1 Tim.3.15), a kereszténység felduzzadt "nagy ház" kereteibe szorult amelyben elvegyültek a különböző edények "Nagy házban nemcsak arany és ezüst edények vannak, hanem fák és cserepek is és némelyik edény megbecsült, más becstelen célt szolgál.” (2Tim. 2:20). Természetesen a heterogén anyagok, amelyeknek semmi közük egymáshoz, nem alkothatnak SZERVES egységet. Isten azonban nem változik! Ez nem a vicc kategóriához tartozik, de Istennek gólt nem lehet rúgni, a meccs el van dőlve. Isten igéje mindig igaz és elérik a kívánt eredményt! Még ha az egész világ (fejedelme, Sátán vezetésével) összeesküszik Isten ellen, akkor is vereséget szenvednek, de Ő marad a GYŐZTES! Milyen öröm egy ilyen Istenhez tartozni! Ilyen érzelmekkel gondolhatjuk a hívők egységét is a földön. Még akkor is, ha az „EGY test” „EGY lélek” és „EGY remény” jelei olyan rosszul láthatók körülöttünk, továbbra is bízhatunk Isten írott Igéjében. Isten lesz a GYŐZTES! Amikor az „ISTEN Háza” „nagy ház” fogságába került, arra kaptunk meghívást, hogy tisztán tartsuk magunkat, és KERESSÜK azokat, akik megőrzik az Úr Jézus engesztelő vére által nekik adott tisztaságot, és megőrzik magukkal az „IGAZSÁG, HŰSÉG, szeretet, békesség” ajándékát. De ennek van feltétele:" Az ifjúkori vágyaktól menekülj. Fuss az igazságosság, hűség, szeretet, békesség után azokkal együtt, akik az Urat tiszta szívből segítségül hívják."(2 Tim. 2,22). Azok számára, akik meg akarják őrizni a HŰSÉGET és az ÚR SZAVÁT, mindig lesz kiút, az egység megőrzésére. Még ha a digitális világban is, mert most ilyen időket élünk, de rokon szellemek egymást vonzzák, a tudástól függetlenül, a digitális rendszert meghazudtoló szeretet által, Kegyelemből!

Szeretném ha szeretnének.

Szeretném ha szeretnének. 

 Egy különleges helyzetbe kerül az az ember, akiben már megfogant az isteni szeretet ( görögül "agapé"). Nem csak tudomásul veszi, hogy Isten szereti, hanem benne is kicsírázott az Isteni szeretet magva. Ez érzékibbé teszi a szívét, és tudja sugározni mások iránt. De arra lesz figyelmes, hogy ha már tud szeretni az Istentől kapott szeretettel, ez a szeretet nagyon magányossá teszi, mert nincs viszonozva. Ha örül is a Szent Szellem örömében ☀️, a szíve ❤️fáj, mert nap mint nap, szembesül a hideg és a langyos testi állapotok miatt, akik az útja során szembe jönnek. De a legfájdalmasabb az ha a bensőséges kapcsolatban hidegülnek meg a viszonyok. "Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, aki elárulta őt." (János 18,-5). Az apostola árulta el. "Hányszor keserítették őt a pusztában, hányszor illették fájdalommal a kietlenben?!(Zsoltárok 78,-40).Dávid is erről a fájdalomról ír: "Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben."(Zsoltárok 55,-13,14,15). Nem a világ borzalmai, Istentelensége okoz fájdalmat a szívbe, hanem akitől elvárható lenne a bizalom és a szeretet. Az isteni szeretet fáj, mert a hitetlenség veszi körül, nem a világi, hanem a Krisztus nevét valló keresztények hitetlensége. Inkább lennének hidegek vagy hévek, ezekkel Isten még tud kezdeni, mert ők nem képmutatók, ellenben a langyosságot már csak kiköpni lehet, felhevíteni nem. Hihetetlennek tűnik ez a megállapítás, de igaz. Isten leírt történelmét nem lehet megváltoztatni, azért jelenti ki Jézus,akinek van füle az hallja. A sok szép Isteni szó és ígéret semmit nem ér a langyosak szájából, mert Isten kiköpte őket, hogy ne mondják azt az Ő nevében, amit mondanak és cselekednek, ha látszólag azok, de erejük nincsen.. A Jelenések könyvében már nem az irgalmas és megbocsátó Jézus jelenik meg János előtt, hanem mint mindenható Isten készül az ítéletre. Már nem egy együttérző akinek fájt a szíve az emberek iránt, hanem az akinek éles és sugárzó szemei mindent átlátnak. A fájdalom ami Őt érte a saját népétől, a Bárány sebei fogják emlékeztetni örökké minden üdvözült előtt az Ő mennyei birodalmába. Ez nem elég, hogy mi is szeressük Jézus krisztust, azt aki itt a földön a gecsemáné kertben szörnyű halálos lelki fájdalmában, magányosan elfogadta azt a kelyhet amit az Atya nyújtott felé, és kiitta fenékig, miért?- mert azok akikért eljött elárulták, megkínozták, akiket szeretet mindhalálig , " Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek." És mi tudjuk mit cselekszünk? De az Úr hosszútűrő a végtelen szeretetében, megvárja amíg megtelik a létszám, hogy a választottak közül senki se vesszen el, ahogy énrám is várt türelmesen.