Részlet az " Élő ige" könyvből. Író, Ted Kereshe .
Kedves olvasóm! Könyvünk végére hagytam ezt a megdöbbentő és súlyos felismerést. Könyvünk végére hagytam, hiszen bár jelentősége tekintetében sokkal előbbre való, mégis itt van jó helyen jelen kötetben.
Azért került ide, mert – amennyiben elolvastad a teljes munkát – már valószínűleg kialakult benned az a kép, amely megismerésével jelen meglátás is befogadható és megemészthető, mi több, hiteles és logikus lesz
számodra. Ha keresztény vonalon (nem) ismerted meg az Urat, akkor nehéz helyzetben vagy az én állításaim elfogadásának tekintetében. Ám ez
nem az én hibám. Nekem egyetlen dolgom van és azt teszem minden képesség birtokában, amellyel az Úr engem felruházott. Ez a dolog pedig
a bármiféle ellenszolgáltatás nélküli hiteles tájékoztatás. Azoknak az ismereteknek az ingyenes továbbadása, amelyeket én is ingyen kaptam az
Úr kegyelméből. Ezt teszem tehát. Nem kétséges számomra, hogy amikor egy gyermekét, az „egyszülött fiát” feláldozó istenre gondolsz,
ugyanaz az érzés ébred a szívedben, mint az enyémben. Ugyanaz, ami oly
sok Istentől elfordult emberében is ébred, amikor ezzel a gondolattal
szembesül. Furcsállod, esetleg visszataszít az, amit olvasol, hiszen miért
a gyermekét áldozza fel valaki például önmaga helyett? Nem az lenne a
normális vagy helyes magatartás, hogy a gyermeket, gyermekeket védve
önmagam áldozom fel? Nem véletlen tehát az sem, hogy többek között
ezért néznek oly sokan, mind a keresztény mind egyéb kultúrkörök népességéből ellenszenvvel a Biblia Istenére, az Úrra, akit a keresztények
igyekeznek kisajátítani maguknak és tökéletesen félremagyaráznak. Egy
minden ízében torz perspektíva szerint mutatják be Istent, pedig ha az
igazságot állítanák az Ő személyével és áldozatával kapcsolatban, azonnal tömegek térnének meg az Úrhoz. Azt állítják tehát – ha jobban belegondolsz ez az egyik legfontosabb és leginkább kiemelt tanítása a keresztény vallásnak – hogy az ő istenük az egyszülött fiát, gyermekét adta
a világért és benne őértük. Egy tiszta szívű ember számára pedig mint
mondtam mindenképpen az a normális, hogy amennyiben ez szükségessé válik, úgy ő áldozza fel magát a gyermekéért, gyermekeiért és nem
pedig fordítva. Egyébként nem mellékesen ez is történt, ez az igazság!
Bizony! Ám a keresztények istene egy gyermekáldozó isten, aki állításuk szerint feláldozta egyszülött fiát a világ megmentéséért (Jn.3:16). Nos,
ami engem illet, az én Istenem nem gyermekáldozó Isten! Az én Istenem önfeláldozó Isten! Az „isten” aki gyermekek áldozatában leli örömét, nem az az Isten, akiről a Biblia beszél! Illetve igen, róla is beszél az
Ige csak nem Istenként, az Úrként, hanem sátánként nevezi meg a gyermekáldozó embergyilkost. Én tehát azt állítom kedves olvasóm, hogy a
szeretet Istene, a testté lett Ige, az Egyetlen Teremtő Mennyei Atya,
Krisztus Urunk nem az „egyszülött gyermekét” áldozta fel a választottakért, hanem (emberi) Önmagát! Hiszen ha EGY az Isten, akkor nem
lehet egy örökkévaló atyaisten meg egy örökkévaló fiúisten is, ebből fakadóan pedig az atyaisten nem áldozhatta fel a fiúistent, hiszen EGY az
Isten! Ésaiás 45:5-6 Károli
„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! felöveztelek
téged, bár nem ismerél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól
fogva, hogy nincsen több rajtam kívül; én vagyok az Úr és több
nincsen!”
Ha tehát elfogadod az EGY ISTEN valóságát egyetlen igazságként úgy
– különösen ha a kereszténység emlőin cseperedtél fel – óhatatlanul
szembesülni fogsz azzal a dilemmával, amely szerint vagy Krisztus nem
Isten, vagy mégis legalább két isten van, hiszen a keresztény métely által megfertőzött emberek képtelenek fejben elszakadni az atyaisten önálló isteni személyként való elképzelésétől. Az atyával kezdik a szentháromságuk isteni panteonjának benépesítését, majd tetszés (felekezeti
tanításuk) szerint következik a fiú, a szentlélek, szűz Mária, és ki tudja
még ki mindenki a sorban. Egyszóval én a leghatározottabban kijelentem, hogy Egy az Isten, ez az EGY Isten pedig az Úr! Az Úr az Atya, a
Fiú és a szent szellem EGYBEN! Az Úr az, aki egykor itt járt Krisztusként földi-emberi testben közöttünk, evett, ivott, tanított, gyógyított. Akit
a zsidók felbujtására Pilátus megfeszíttetett. Aki meghalt a feszületen, és
aki harmadnapra feltámadott. Ő az Úr, az Egyetlen Élő Isten, aki mindent teremtett, aki mindent minden pillanatban felügyel és irányít, aki
nélkül semmi és senki nem létezhetne egyetlen pillanatig sem. Ő a Mindenható és Örökkévaló Egyetlen Isten és NINCS MÁS ISTEN RAJTA
KÍVÜL! De nézzük a tényeket sorjában! Amint eljutottam arra a felismerésre amelyet az Anti-trinity című írásomban részletesen kifejtettem
és nézetem szerint meglehetősen alaposan alátámasztottam az Ige segítségével, már csupán idő kérdése volt, hogy szükségszerűen a jelen felismerés is megfogalmazódjon bennem. Természetesen -amint írtam korábban – a szellemi fejlődés és az Isten ismerete is lépésről-lépésre, kőről-kőre épül fel, ahogyan minden szilárd, Kősziklára alapozott, időt
és vihart álló (szellemi) építmény. Amennyiben ismered a munkáim, az
ezekben tolmácsolt gondolatokat kedves olvasóm, úgy pontos ismereteid
vannak mára a kereszténységgel kapcsolatos nézeteim vonatkozásában
is. Ha pedig ez így van, az esetben tisztában vagy azzal, hogy úgy nagyjából semmivel sem értek egyet, amit a keresztény vallás, felekezetek
(szekták) és egyházak tanítanak. Tisztában vagy azzal, hogy nézetem szerint a kereszténység maga a sátán legnagyobb zsinagógája, a halálra vezető széles út legszélesebb sávja, amelyen százmilliók, milliárdok jártak
és járnak a mai napig. A kereszténység a „highway to hell.” Írtam már erről igen sokat, itt már nem taglalom ezt a témakört. Amiért ezt mégis
szükségesnek éreztem megemlíteni bevezetőként az annak az alaphelyzetnek, kiindulási pontnak a megértéséhez elengedhetetlen, amelyre jelen meglátásom is alapozom. Nézetem szerint tehát a teljes keresztény teológia és dogmatika totális tévúton jár, illetve teljes hazugság ha pontosan
szeretnék fogalmazni. A teljes, tehát nem csak a katolikus kereszténység
egy alapjaiban mérgezett és Istentől tökéletesen, minden ízében idegen
vallás.(Mint az összes többi is.) Ennek okán szükségszerűen minden tanítása is az kell, hogy legyen. Amint ezt már egy jóval korábbi, a Backstage című írásomban is kifejtettem, az intézményesített nagy világvallások – különösen a kereszténység, hiszen az a legnagyobb ezek közül –
mind-mind, kivétel nélkül arra szolgálnak, hogy híveik tömegeit vezessék a kárhozatba! Egészen elképesztő azt látni, ahogyan az egyes vallások hívei a másik vallás híveit kezelik abban a szilárd meggyőződésben,
hogy náluk az igazság, övék az egyetlen igaz hit. (Ráadásul egyetlen világvallás sincs, amely teljesen egységesnek lenne mondható. Mind megosztott.) A két legnagyobb vallás hívei, a keresztények és a muszlimok
mára úgy négymilliárdan talán nemsokára ölre is mennek ennek okán
már nem először, de immáron utoljára, amennyiben így lesz. Hát milyen
vallások ezek? Az Egyetlen Szerető Istent tisztelő vallások? Ezek lennének azok, amelyek zászlaja alatt az elmúlt nem egész két évezred alatt emberek százmilliói pusztultak el csupán azért, mert vagy másként gondolkodtak vagy mert nem voltak hajlandók elfogadni a vallási vezetőik
direktíváit? Hát igen, ez a helyzet, mégis oly kevesen vannak, akik meglátják ezeket a tényeket és meg is értik a jelentőségüket. Tudom, sokkal
könnyebb beállni a sorba és boldogan bégetve elvegyülni a tömegben
mint kiállni és akár széllel, viharral dacolva ellentmondani a világnak, de
hidd el kedves olvasóm, a keskeny út ilyen! Ezért járnak csupán oly kevesen azon. Amit én itt most leírok, az a keresztény világ szemében több
mint eretnekség. Ezért engem még nem is oly régen simán, az ő istenük
nevében megkínoztak és megöltek, máglyára küldtek volna. Jó keresztény szokás szerint. Igen persze, tudom, azok a csúnya római katolikusok voltak, nem minden keresztény ilyen. Aha. Én mégis azt mondom, hogy aki
kereszténynek vallja magát, az ugyanazt a hitet követi -lehet, hogy éppen pepitában, de attól még ugyanazt – mint a nagy parázna. Mint oly
sokszor elmondtam, a protestáns felekezetek, szekták mind-mind a nagy
parázna katolikus kereszténység fapados, lebutított változatai. Náluk
nem aranyból van a kereszt hanem csak fából faragják ki a bálványt. Egyszóval minden magát kereszténynek valló felekezet, ahogyan a Biblia fogalmaz, a nagy parázna leányai. Minden keresztény valamilyen mértékben ideológiai közösséget vállal a nagy paráznával ha hiszi – ha nem, ha
tudja – ha nem, ha elismeri – ha nem. Ez a helyzet. Tehát engem nem is
oly régen még elevenen megsütöttek volna állításaimért, ám most nem
ilyen idők járnak. Most ki lehet és ki is kell mondani az igazságot az igazaknak, hiszen ennél fontosabb ügy nem létezik! Én tehát kiállok és elmondom azt, amire tanít az Úr forrásomon keresztül. Ez a dolgom, te pedig olvasd figyelmesen és gondolkodj el rajta alaposan! A keresztények
tehát azt állítják, hogy János 3:16-18 Csia szerint:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,
hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen. Mert
az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem,
hogy rajta keresztül megmentse a világot. Az, aki benne hisz, nem kap
ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten
egyszülött Fiának nevében.”
Nos, ez a kereszténység egyik alapigéje, hittételeinek egyik alapköve.
Vizsgáljuk csak meg ezt az alapigét ugyancsak a Biblia segítségével! Azt
olvassuk tehát elsőként, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy... Már
elnézést kérek, de melyik istenre tetszenek itt gondolni? A keresztények
istenére? Igen, ő valóban szereti ezt a világot, mondhatni a szíve csücske
ez a világ. Hiszen ő „e világ fejedelme” ahogyan az Úr mondta volt
Jn.12:31 a revideált Károli szerint:„Most történik e világ elítélése, most vettetik ki e világ fejedelme.” Majd ugyancsak az Úrtól Jn.14:30 Csia szerint: "Már nem sokat beszélek veletek, jön ugyanis e világ fejedelme. Bennem
azonban semmije sincsen” Láthatjuk tehát, hogy sátán e világ fejedelme,
aki ennek okán nyilván szereti e világot. Azonban János ezt írja az
1Jn.2:16-17 igeszakaszban:
„Ne szeressétek a világot, se a világban levőket. Ha valaki a világot szereti, az Atya szeretése nincs meg benne, mert minden, ami a világban
van, a hús kívánsága, a szem kívánsága, kérkedő életforma, nem az Atyából, hanem a világból való. A világ pedig elmúlóban van, és annak kívánsága is. Ám aki Isten akaratát teszi, megmarad örökké.”
Hm! Most akkor Isten szereti a világot, meg akarja menteni, de mi ne
szeressük a világot, mert aki a világot szereti abban nincs meg az Atya
szeretete? Az Atya azért küldte a világra a fiút, hogy megmentse azt, ám
a világ mégis „elmúlóban van”? Hogy van ez tessék mondani, ha itt minden szó igaz? Biztos, hogy az Úr a világot akarja megmenteni? Nézzük
meg a görög írást! A Jn.3:16-ban, ahol Isten „úgy szerette a világot” a „világ” szónál a görög „κόσμον” (kozmon) szót találjuk. Ennek pontos jelentése a szószedet szerint: 1, világ, világrend 2, ékszer, dísz. A Jn.3:16-
ban tehát ez az alak szerepel. Tegyük fel a kérdést, mi van, ha Isten nem
a/e világot, hanem a világrendet szerette úgy, hogy...? De nézzük tovább!
A Jn.3:17-ben – amelyet az úgynevezett keresztény „scripturák” egyhangúlag így fordítanak:„Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy
elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” – ugye
három esetben szerepel a „világ” szó. Ám a görög szöveg az említett három elvileg azonos szó esetében 2-1 arányban más alakot használ! Az
első kettőnél ugyanaz az alak szerepel, amely a Jn.3:16-ban is, ahol a világ, világrend definíciót ajánlja, tehát ezeknél a „kozmon” szót találjuk,
ám harmadik „világ”-nak fordított szó esetében határozott különbséget
tesz az előzőekhez képest, hiszen itt a görög írásban a „κόσμος” (kozmosz) szót találjuk, amelyet a szószedet ennek ellenére pontosan ugyanúgy értelmez, mint az előző alakot, ám például az online fordító itt kizárólag az „emberek” fordítást érzi helyesnek. Bizony! Mennyire nem
ugyanaz a világot/e világot vagy az embereket (a választottakat) megmenteni? Ez nagyon nem ugyanaz! A görög kozmosz szó bizony jelenti
az embert is, illetve az ember és a világ kapcsolatát úgy mint mikro és
makrokozmosz. A magam részéről egyáltalán nem érzem nagyon elrugaszkodottnak azt a feltevést, amely szerint a görög írás lejegyzője a
Jn.3:17 esetében a következő tartalmat kívánta (volna) közölni a keresztény fordításokkal ellentétben: „Mert az Isten (az első alkalommal)
nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta
keresztül megmentse az embereket.” Hiszen ha folyamatosan a világról
beszélne, akkor az utolsó esetben miért használt volna az addigiaktól eltérő alakot? Nyilván azért, mert ott másról beszélt. Nem a világról, hanem az emberekről! De megint csak menjünk tovább! Ott tartunk tehát,
hogy jogosan tesszük fel a kérdést: miért hazudják azt a keresztények,
hogy Isten meg akarja menteni azt a világot, amelyet már az ószövetségi
próféták szerint is pusztulásra ítélt? Ésaiás 10:23 Károli:
„Mert elvégezett
pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön.”
66:15- 16 „Mert ímé, az Úr eljő tűzben,s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal.
Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek.”
(Mindenkit meg akar menteni???) Jeremiás 4:26 „Nézek,
és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az
Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt!”
Ezékiel 38:20,22-23 „És megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és
leszakadnak a hegyek, és leesnek a meredek kősziklák, és minden fal a
földre hull. És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére
s a sok népre, a mely vele lesz. És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én
vagyok az Úr!”
Zsolt.97:1-6 „Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek. Felhő és homályosság van körülte; igazság és
jogosság az ő székének erőssége. Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az
ő szorongatóit. Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretteg a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt. Az egek hirdetik az ő igazságát, és minden nép látja az ő
dicsőségét.”
Nem sorolom tovább, az egész ószövetségi írás tele van
ezekkel az igazságokkal. Az Úr tehát nem ezt a világot szereti és akarja
megmenteni (ellentétben sátánnal – mentsük meg földanyácskát, fogjunk
össze az ökumenizmus jegyében, stb.) hanem kizárólag az Ő gyermekeit,
a választottakat. Nagyon fontos felismerés az kedves olvasóm, hogy bár
a ma olvasható Biblia valóban Isten (alaposan meghamisított) beszéde,
ám éppen ennek okán amennyiben az Ő szelleme vezet, akkor gondolkodva és nagyon figyelmesen fogod olvasni, nem pedig bányaló módjára, vakon, terelgetni hagyva magad elfogadni minden egyes sorát,
ahogyan a „sola scriptura” elv hívei teszik ezt! Milyen gyönyörű lutheri
tanítás is ez a „sola scriptura”! Nem véletlenül fogalmazta meg ezt Róma
egykori ügynöke. Hiszen ha elfogadod, akkor azonnal lecsukódik a szemed és soha többet nem fogsz gondolkodni, illetve ha mégis, úgy már
nem nyitott elmével, hanem egy biloggal a homlokodon, szemellenzővel az arcodon. Úgy jársz mint a zsidók, akik a betűben keresték az
igazságot. Nos, ők sem találták meg. Itt szeretném sokadszor és kiemelten ismét megjegyezni, hogy a Biblia azért oly nagyszerű Írás, mert
az igazság minden megrontás ellenére ma is ott van a lapjain! Ám kevesen képesek rálelni erre az igazságra. Sokat beszéltem már erről is. Az
emberek elolvassák ugyanazokat a sorokat, szavakat, betűket, és merőben eltérő következtetésekre jutnak. Hogyan lehetséges ez? Ha rendszeres olvasóm vagy, úgy ismered a választ. Tudod: Gondolatok – második fejezet: Dávid és Góliát. Tíz, százmilliók olvasták e történetet az elmúlt
ötszáz esztendő során, amióta kiszabadult a Szentírás a katolikus-keresztény béklyó fogságából és hányan jöttek rá arra, amit én kaptam?
Hagyjuk! Inkább nézzük tovább a keresztény tanítást! Kétszer olvashattunk az „egyszülött” fiúról is a fenti igeszakasz keresztény fordításában.
Erről itt már nem szólnék, az imént olvashattad ezzel kapcsolatos meglátásom.
Térjünk még viszsza néhány Ige erejéig a világ szeretete témakörhöz! A keresztények tehát azt állítják, hogy Isten szereti a világot és meg akarja menteni. Ehhez
képest Jakab 4:4 Károli:
„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága
ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni,
az Isten ellenségévé lesz.”
Az Úr tehát nem a világot szerette, hanem az övéit, a saját gyülekezetét (eklészia), azokat, akik a választottak. Ef.5:25 Csia:
„Férjek, szeressétek feleségeteket, miként a Krisztus is szerette az
eklézsiát és odaadta magát érte,”
Az Úr, Krisztus tehát az eklésziát, a (Krisztus-követő) választott embereket szerette és őértük adta magát oda, nem pedig a világot szerette
és a világért áldozta fel magát! János 13:1
„A pászka ünnepe előtt történt, hogy Jézus, miután tudta, hogy eljött
az órája arra, hogy ebből a világból átmenjen az Atyához, azért mert
szerette övéit, akik e világban vannak, mindvégig szerette őket.”
Nem folytatom a sort hiszen felesleges. Ha eddig ez valaki számára
nem nyilvánvaló, akkor valószínűleg sosem lesz már az. Úgy vélem,
hogy miután beláttuk a (Jn.3:16-18) keresztény alapige hamis voltát, visszakanyarodhatunk fejezetünk fő témájához. Ha tehát sem az „egyszülött” (szülött) sem a fiú, Isten Fia (természeti értelemben) nem igaz, akkor nem lehet a fiú, Isten gyermekének az áldozata sem igaz ebben az
értelemben. FÉLRE NE ÉRTSD! Krisztus, az Úr valóban meghalt a feszületen, miután a rómaiak a zsidók felbujtására megfeszítették, majd
harmadnapra valóban feltámadt földi (hús)testében és még további
negyven napig itt volt a földön a tanítványokkal, evett, ivott, tanított mielőtt mennybe ment. Az Úr tehát meghozta a legnagyobb áldozatot, amit
Isten tehet az emberért. Ám nem a fiát, hanem Önmagát adta a választottakért! Nem igaz, hogy Krisztus Isten „egyszülött fia” lett volna,
hiszen az Egyetlen Örökkévaló Úrnak, a Teremtő Istennek nincsen „egyszülött fia”! Kínlódnak is a keresztények ezzel a teológiai anomáliával, hiszen hogyan lehet megszületnie annak, aki ugyancsak örökkévaló? Ha
Krisztus mindig is létezett, akkor hogyan és mikor született? Ki szülte?
Hogyan? Ha pedig született, akkor nyilván nem lehet teremtetlen. A végén kénytelenek voltak tehát azt állítani, hogy Krisztus, az Úr maga is teremtett éspedig az atyaisten teremtette őt. Ez a hazugság a hamis szentháromság-dogma elismertetésének okán nélkülözhetetlen, hiszen ha
nem darabolják fel az EGY Istent, akkor az állításuk rögtön tarthatatlanná
válik. Nem lehetne nekik Atyájuk, Fiújuk, Szentlelkük és nem utolsó sorban Istenanyácskájuk, akit mára magánál Krisztusnál is jobban tisztel a
római „anyaszentegyház”.
Kedves Olvasóm! Most elbúcsúzom tőled. Szívből remélem, hogy jelen írásom is – mint ahogyan az összes többi – újabb fontos információkkal láttak el, újabb fontos felismerésekhez vezettek el téged! Szívből remélem, hogy a segítségedre lehettem és lehetek munkáimmal a keskeny
úton való előre haladásodban, amelyhez ugyancsak teljes szívemből kívánok sok sikert és boldogságot! Kedves olvasóm, az Úr segítsen életed
minden pillanatában, vezessen és tanítson, soha, egyetlen pillanatra se
hagyjon magadra ezen a világon, hogy végül majd hazatérhess az Ő királyságába! Isten áldjon!