Rendszeres olvasók

2022. január 7., péntek

Hagyományőrző vallásosság.

 

Hagyományőrző vallásosság.

"Igen helyesen prófétált felőletek, képmutatók felől Ézsaiás, amint az írva áll: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, mikor tanítás közben emberi parancsolatokat hirdetnek. Ti elhagyjátok az Isten parancsolatát, s emberek hagyományaihoz ragaszkodtok." Majd ezt mondta nekik: "Ti ugyan szépen félreteszitek Isten parancsolatát, hogy a saját hagyományotokat őrizgessétek! (Márk 7,-6,7,8,9)

 

"Ahogy előzőleg megmondtuk, és most újra mondom, ha valaki amellett, amit már elfogadtatok, még valami más örömüzenetet hirdetne nektek, átok legyen. Vajon most embereket igyekszem megnyerni vagy az Istent? Vajon embereknek igyekszem tetszeni? Ha még embereknek tetszelegnék, a Krisztus rabszolgája nem volnék….Hiszen hallottatok arról, hogy én egykor hogyan viselkedtem a zsidóságban, hogy mértéken felül üldöztem és pusztítottam az Isten eklézsiáját. Nemzetségemből sok kortársamat felülmúltam a zsidóskodásban, amennyiben az atyai hagyományoknak náluk sokkal buzgóbb követője voltam. Mikor azonban az, aki engem anyám méhétől különválasztott és kegyelmével elhívott; helyesnek látta, hogy Fiát leleplezze bennem, hogy azután örömüzenetül hirdessem őt a nemzetek között, azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam,..” (Gál.1,-9..16).

 Az első idézet Jézus a farizeusoknak és írástudóknak szólt, mert azok megdorgálják Őt, hogy: "Tanítványaid miért nem viselkednek a vének hagyományainak megfelelően? Ellenkezőleg tesznek: megszenteletlen kézzel ebédelnek."(5.v.) (Csia Lajos fordítás). Csia nagyon pontosan fordította le ezt a részt, ugyanis itt nem az egyszerű kézmosásról van szó. Az egy rituális cselekedet volt, mert feljebb láthatjuk, idézem: "kezüket tenyérnyi vízzel meg nem mossák, mivel a vének hagyományához ragaszkodnak." Tehát itt nem a higiéniáról van szó és nem a Mózes törvénye alapján. Azért Jézus így válaszolt, ahogy a fentiekben idéztem.

 Változott e valami azóta? Semmi nem változott, az ember maradt olyan amilyen, ugyanúgy félre teszi az Úr parancsolatait felcserélve hagyományokkal. Csak még rosszabb lett, mert azok a Mózes törvényeit pótolták hagyományaikkal, a keresztények meg a kegyelmet az üdvösség útját ferdítették el. 

Jézus nem hagyott hátra az Őt követőinek, keresztény hagyományokat, egyet sem, ugyanis az Úrvacsora a bemerítés az nem hagyomány, de nem is parancsolat, hanem a bemerítés az egy aktus, tanúbizonyság az angyalok és a világ előtt, hogy az a lélek ha ezt cselekszi, meghalt a bűnökért és feltámadt Krisztussal. De ez sem kötelező az üdvösség elnyeréséhez. Sokan voltak azok akik nem voltak bemerítkezve és mégis elnyerték az örökéletet. De az a normális, ha erre rászánja magát az aki már elfogadta Krisztus véráldozatát, így válalva nyilvánosan Krisztushoz való tartozását. Csakhogy ebből is hagyományt csináltak, a gyerek keresztelésről nem is beszélve. Ez hit kérdése nem hagyomány. Igaz, hogy a magyar nyelvben a szó arra utal, hogy valamit örökségbe hagy. Aki hittel teszi az jól teszi.

Az Úrvacsora, pedig az Ő halála és feltámadása emlékezetére volt meghagyva, ami nem ünnep, esetleg fennkölt érzést vált ki a lelkekben. Ebben az értelemben Jézus hagyománya. Ez nem egy vallási liturgia. 

 A kereszténység átvette a zsidó és a pogány hibrid hagyományait. Csak gondoljunk a húsvétra, amit a Mózes törvénye pészah néven szerepel. De nézzünk utána mit ír a Wikipédia. 

 A húsvétnak megfeleltethető az időben korábban kialakult zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah), amely az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe, ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ.[4][5] A húsvét egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelyek eleme a feltámadás, az újjászületés. Az ünnep napjainkban sokak számára a tavasz beköszöntének ünnepe, amely vallástalan tartalommal, a szabadban töltött szórakozást jelenti, a húsvéti nyúl és a húsvéti tojás szimbólumaival.[6] A Wikipédia itt megemlíti, "vallástalan tartalom". Ezt én hibának tartom ezt a kifejezést, mert az is vallás, mert megvall valamit, az ateizmus is vallás és "véletlenül' a keresztény húsvét szoros előzménye, amit a keresztények is tisztelnek. Sorolhatnám a karácsonyt, farsang, pünkösd, vízkereszt, mindenszentek, halottak napját és sok más ünnepeket, amit Krisztus nem hagyott ránk. Ezek mind lelki érzelmű nem szellemi ünnepek. Ezek mind a lelki örömöket elégítik ki, semmi köze a Szent Szellem munkájához. 

 Ez nem lenne olyan nagy bűn, ha nem fűznének a Jézus nevéhez. Ez hasonlatos az aranyborjú ünnepéhez, amit az Izrael népe megtartott a pusztában Egyiptomi szabadulásuk után, egyiptomi szokás szerint.

 Mózes sokáig marad fenn a hegyen, és közben az emberek ezt mondják:


– Nem tudjuk, mi történt Mózessel. Készítsünk hát istent magunknak, hogy kivezessen erről a földről.

– Rendben van – mondja Mózes testvére, Áron. – Vegyétek le arany fülbevalóitokat, és hozzátok ide nekem.

Áron beolvasztja az ékszereket, és aranyborjút önt. A nép ezt mondja:

– Ez a mi Istenünk, aki kivezetett minket Egyiptomból!

De mi köze a kereszténységnek ehhez? Nagyon sok, ha nem minden. 

Először is Jézus mennybemenetele után a nép elfáradt a várakozásba, ahogy az Izraeliták Mózest nem volt türelmük megvárni, és kitaláltak maguknak egy istent, a saját aranyékszerűket nem sajnálva beolvasztották, és Áron a pap is a tőlük való félelemtől, beleegyezik. Ezt a történetet csak példaszerűen említettem. 

 Kereszténység Krisztus nélkül.

 “Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.”

Azt tudni illik, hogy a keresztény üldöztetések például Afganisztánban, nem Jézus Krisztus ellen irányulnak az iszlamisták tisztelik Jézust, elfogadták mint prófétát. Itt másról van szó. Ez a keresztény életforma a liberalizmus a keresztény diktatúra, az ő szemükben, akik kemény és szigoru törvényeket hoztak létre a test kordába tartása céljából. Ami teljesen ellenkezője a keresztény mindent megengedő szabadságnak. Egymásnak feszül ez a két vallási rendszer, nem ok nélkül. Ez a keresztényi magaviselet annyira árt Isten munkájának, hogy ha Krisztus követőit elküldi az Úr közéjük, ugyanúgy üldözésben lesz része, nem a Jézus Krisztus nevéért, hanem már előtte kialakult rossz véleményük a keresztényekről. Mert ők a kereszténységet a Nato, az ugynevezet békefentartó erőkön és fegyverein keresztűl ismerik meg. Ha netán győzne a kereszténység a muzulmán államokban, mi lenne az első dolguk az ásványi kincsek kiaknázásán túl, templomok építése. Jézus elküldte a tanítványait, hogy hirdessék az Isten királyságának evangéliumát, minden népnek, de azt is mondta, hogy ne vigyetek magatokkal semmit, főleg fegyvert, se építő anyagot, se váltóruhát, se batyut. Ezek az idők már elmúltak, a mai evangélisták többsége nem Krisztus igazságát hirdetik, hanem a keresztényi hitvallást. 

Így szól Jeremiás próféta: “Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.” (Jeremiás 23,-21). 

 Azért nem kell panaszkodni a kialakult helyzetért, mert azzá lett amivé tettük, a kereszténység világi lett a világot meg kereszténységre kényszerítik. Ez a nagy Babilon a parázna asszony aki sok vízen ül.  Most jött el az az idő, igaz, hogy csak a nagy nyomorúság előjeleként, hogy Isten eltörli a gátat, a két szembenálló vallás között. A zsidó keresztény és az iszlám között. Jeremiás próféta ezt előre megírta 50. fejezetében:”Az a szó, amelyet szóla az Úr Babilon felől és a Káldeusok földje felől, Jeremiás próféta által.

Hirdessétek a nemzetek között és hallassátok, emeljétek fel a zászlót: hallassátok és el ne titkoljátok; ezt mondjátok: Bevétetett Babilon, megszégyenült Bél, letöretett Merodák, megszégyenültek az ő faragott képei, letörettek az ő bálványai. Mert északról nép jön fel ellene, pusztává teszi ez az ő földét, és nem lesz, aki lakozzék benne; embertől fogva a baromig elfutnak, elmennek.”. Ez Izraelre vonatkozik, de a mai korszakra is aktuális, mert az Isten hozzáállása nem változik soha a hűtlenséghez. Az északi nép az Asszíria, ami északra van Izraeltől, az képviseli azt az erőt, habár az a nép Isten ellensége, de Isten felhasználja őket Babilon megszégyenítésére. Be lesz tiltva a keresztényi vallás minden kellékével, festet és faragot bálványaival és ünnepeivel. Ez egyenlőre csak a csírájában látható, de a folyamat elkezdődött. De ez nem a végső pusztulás, az még vár magára, de addig is, meneküljetek az elkövetkezendő pusztulástól, Krisztus a mi menedékünk:” Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek”.( Róma 1,- 32).

 Tehát a zsidó kereszténység teljes leigázása már a küszöbön van. Az a kereszténység aki Jézus nevét vallja de a gonosszal cimborál. Az Isten féltékeny az Ő nevére és azt mondja Pál apostol által: “Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.”

 Jézus imája az Atyához János evangélium 17. fejezetében is kifejezi: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól”

 Isten gyermekei megtartják, őrzik parancsolatait, mert a gyülekezet, Krisztus teste tagjai és a Fejhez tartják magukat. Ők nem csak szavakkal tisztelik hanem tiszta szívből dicsőitik az igaz Istent. A kereszténység romjai között is feltartják Krisztus zászlaját, hirdetve Isten győzelmét a sátán felett. Monda azért nékik ( Jézus): “Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” ( Lukács 10,-2). Monda pedig nékik egy példázatot: “Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:“Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár. Ezenképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.”.( Lukács 21,- 29,30,31).

2022. január 6., csütörtök

Isten gyermekáldozó lenne?

 




Részlet az " Élő ige" könyvből. Író, Ted Kereshe .

 Kedves olvasóm! Könyvünk végére hagytam ezt a megdöbbentő és súlyos felismerést. Könyvünk végére hagytam, hiszen bár jelentősége tekintetében sokkal előbbre való, mégis itt van jó helyen jelen kötetben. Azért került ide, mert – amennyiben elolvastad a teljes munkát – már valószínűleg kialakult benned az a kép, amely megismerésével jelen meglátás is befogadható és megemészthető, mi több, hiteles és logikus lesz számodra. Ha keresztény vonalon (nem) ismerted meg az Urat, akkor nehéz helyzetben vagy az én állításaim elfogadásának tekintetében. Ám ez nem az én hibám. Nekem egyetlen dolgom van és azt teszem minden képesség birtokában, amellyel az Úr engem felruházott. Ez a dolog pedig a bármiféle ellenszolgáltatás nélküli hiteles tájékoztatás. Azoknak az ismereteknek az ingyenes továbbadása, amelyeket én is ingyen kaptam az Úr kegyelméből. Ezt teszem tehát. Nem kétséges számomra, hogy amikor egy gyermekét, az „egyszülött fiát” feláldozó istenre gondolsz, ugyanaz az érzés ébred a szívedben, mint az enyémben. Ugyanaz, ami oly sok Istentől elfordult emberében is ébred, amikor ezzel a gondolattal szembesül. Furcsállod, esetleg visszataszít az, amit olvasol, hiszen miért a gyermekét áldozza fel valaki például önmaga helyett? Nem az lenne a normális vagy helyes magatartás, hogy a gyermeket, gyermekeket védve önmagam áldozom fel? Nem véletlen tehát az sem, hogy többek között ezért néznek oly sokan, mind a keresztény mind egyéb kultúrkörök népességéből ellenszenvvel a Biblia Istenére, az Úrra, akit a keresztények igyekeznek kisajátítani maguknak és tökéletesen félremagyaráznak. Egy minden ízében torz perspektíva szerint mutatják be Istent, pedig ha az igazságot állítanák az Ő személyével és áldozatával kapcsolatban, azonnal tömegek térnének meg az Úrhoz. Azt állítják tehát – ha jobban belegondolsz ez az egyik legfontosabb és leginkább kiemelt tanítása a keresztény vallásnak – hogy az ő istenük az egyszülött fiát, gyermekét adta a világért és benne őértük. Egy tiszta szívű ember számára pedig mint mondtam mindenképpen az a normális, hogy amennyiben ez szükségessé válik, úgy ő áldozza fel magát a gyermekéért, gyermekeiért és nem pedig fordítva. Egyébként nem mellékesen ez is történt, ez az igazság! Bizony! Ám a keresztények istene egy gyermekáldozó isten, aki állításuk  szerint feláldozta egyszülött fiát a világ megmentéséért (Jn.3:16). Nos, ami engem illet, az én Istenem nem gyermekáldozó Isten! Az én Istenem önfeláldozó Isten! Az „isten” aki gyermekek áldozatában leli örömét, nem az az Isten, akiről a Biblia beszél! Illetve igen, róla is beszél az Ige csak nem Istenként, az Úrként, hanem sátánként nevezi meg a gyermekáldozó embergyilkost. Én tehát azt állítom kedves olvasóm, hogy a szeretet Istene, a testté lett Ige, az Egyetlen Teremtő Mennyei Atya, Krisztus Urunk nem az „egyszülött gyermekét” áldozta fel a választottakért, hanem (emberi) Önmagát! Hiszen ha EGY az Isten, akkor nem lehet egy örökkévaló atyaisten meg egy örökkévaló fiúisten is, ebből fakadóan pedig az atyaisten nem áldozhatta fel a fiúistent, hiszen EGY az Isten! Ésaiás 45:5-6 Károli 

Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen!” 

 Ha tehát elfogadod az EGY ISTEN valóságát egyetlen igazságként úgy – különösen ha a kereszténység emlőin cseperedtél fel – óhatatlanul szembesülni fogsz azzal a dilemmával, amely szerint vagy Krisztus nem Isten, vagy mégis legalább két isten van, hiszen a keresztény métely által megfertőzött emberek képtelenek fejben elszakadni az atyaisten önálló isteni személyként való elképzelésétől. Az atyával kezdik a szentháromságuk isteni panteonjának benépesítését, majd tetszés (felekezeti tanításuk) szerint következik a fiú, a szentlélek, szűz Mária, és ki tudja még ki mindenki a sorban. Egyszóval én a leghatározottabban kijelentem, hogy Egy az Isten, ez az EGY Isten pedig az Úr! Az Úr az Atya, a Fiú és a szent szellem EGYBEN! Az Úr az, aki egykor itt járt Krisztusként földi-emberi testben közöttünk, evett, ivott, tanított, gyógyított. Akit a zsidók felbujtására Pilátus megfeszíttetett. Aki meghalt a feszületen, és aki harmadnapra feltámadott. Ő az Úr, az Egyetlen Élő Isten, aki mindent teremtett, aki mindent minden pillanatban felügyel és irányít, aki nélkül semmi és senki nem létezhetne egyetlen pillanatig sem. Ő a Mindenható és Örökkévaló Egyetlen Isten és NINCS MÁS ISTEN RAJTA KÍVÜL! De nézzük a tényeket sorjában! Amint eljutottam arra a felismerésre amelyet az Anti-trinity című írásomban részletesen kifejtettem és nézetem szerint meglehetősen alaposan alátámasztottam az Ige segítségével, már csupán idő kérdése volt, hogy szükségszerűen a jelen felismerés is megfogalmazódjon bennem. Természetesen -amint írtam korábban – a szellemi fejlődés és az Isten ismerete is lépésről-lépésre,  kőről-kőre épül fel, ahogyan minden szilárd, Kősziklára alapozott, időt és vihart álló (szellemi) építmény. Amennyiben ismered a munkáim, az ezekben tolmácsolt gondolatokat kedves olvasóm, úgy pontos ismereteid vannak mára a kereszténységgel kapcsolatos nézeteim vonatkozásában is. Ha pedig ez így van, az esetben tisztában vagy azzal, hogy úgy nagyjából semmivel sem értek egyet, amit a keresztény vallás, felekezetek (szekták) és egyházak tanítanak. Tisztában vagy azzal, hogy nézetem szerint a kereszténység maga a sátán legnagyobb zsinagógája, a halálra vezető széles út legszélesebb sávja, amelyen százmilliók, milliárdok jártak és járnak a mai napig. A kereszténység a „highway to hell.” Írtam már erről igen sokat, itt már nem taglalom ezt a témakört. Amiért ezt mégis szükségesnek éreztem megemlíteni bevezetőként az annak az alaphelyzetnek, kiindulási pontnak a megértéséhez elengedhetetlen, amelyre jelen meglátásom is alapozom. Nézetem szerint tehát a teljes keresztény teológia és dogmatika totális tévúton jár, illetve teljes hazugság ha pontosan szeretnék fogalmazni. A teljes, tehát nem csak a katolikus kereszténység egy alapjaiban mérgezett és Istentől tökéletesen, minden ízében idegen vallás.(Mint az összes többi is.) Ennek okán szükségszerűen minden tanítása is az kell, hogy legyen. Amint ezt már egy jóval korábbi, a Backstage című írásomban is kifejtettem, az intézményesített nagy világvallások – különösen a kereszténység, hiszen az a legnagyobb ezek közül – mind-mind, kivétel nélkül arra szolgálnak, hogy híveik tömegeit vezessék a kárhozatba! Egészen elképesztő azt látni, ahogyan az egyes vallások hívei a másik vallás híveit kezelik abban a szilárd meggyőződésben, hogy náluk az igazság, övék az egyetlen igaz hit. (Ráadásul egyetlen világvallás sincs, amely teljesen egységesnek lenne mondható. Mind megosztott.) A két legnagyobb vallás hívei, a keresztények és a muszlimok mára úgy négymilliárdan talán nemsokára ölre is mennek ennek okán már nem először, de immáron utoljára, amennyiben így lesz. Hát milyen vallások ezek? Az Egyetlen Szerető Istent tisztelő vallások? Ezek lennének azok, amelyek zászlaja alatt az elmúlt nem egész két évezred alatt emberek százmilliói pusztultak el csupán azért, mert vagy másként gondolkodtak vagy mert nem voltak hajlandók elfogadni a vallási vezetőik direktíváit? Hát igen, ez a helyzet, mégis oly kevesen vannak, akik meglátják ezeket a tényeket és meg is értik a jelentőségüket. Tudom, sokkal könnyebb beállni a sorba és boldogan bégetve elvegyülni a tömegben mint kiállni és akár széllel, viharral dacolva ellentmondani a világnak, de hidd el kedves olvasóm, a keskeny út ilyen! Ezért járnak csupán oly kevesen azon. Amit én itt most leírok, az a keresztény világ szemében több mint eretnekség. Ezért engem még nem is oly régen simán, az ő istenük nevében megkínoztak és megöltek, máglyára küldtek volna. Jó keresztény  szokás szerint. Igen persze, tudom, azok a csúnya római katolikusok voltak, nem minden keresztény ilyen. Aha. Én mégis azt mondom, hogy aki kereszténynek vallja magát, az ugyanazt a hitet követi -lehet, hogy éppen pepitában, de attól még ugyanazt – mint a nagy parázna. Mint oly sokszor elmondtam, a protestáns felekezetek, szekták mind-mind a nagy parázna katolikus kereszténység fapados, lebutított változatai. Náluk nem aranyból van a kereszt hanem csak fából faragják ki a bálványt. Egyszóval minden magát kereszténynek valló felekezet, ahogyan a Biblia fogalmaz, a nagy parázna leányai. Minden keresztény valamilyen mértékben ideológiai közösséget vállal a nagy paráznával ha hiszi – ha nem, ha tudja – ha nem, ha elismeri – ha nem. Ez a helyzet. Tehát engem nem is oly régen még elevenen megsütöttek volna állításaimért, ám most nem ilyen idők járnak. Most ki lehet és ki is kell mondani az igazságot az igazaknak, hiszen ennél fontosabb ügy nem létezik! Én tehát kiállok és elmondom azt, amire tanít az Úr forrásomon keresztül. Ez a dolgom, te pedig olvasd figyelmesen és gondolkodj el rajta alaposan! A keresztények tehát azt állítják, hogy János 3:16-18 Csia szerint: 

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse a világot. Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.” 

 Nos, ez a kereszténység egyik alapigéje, hittételeinek egyik alapköve. Vizsgáljuk csak meg ezt az alapigét ugyancsak a Biblia segítségével! Azt olvassuk tehát elsőként, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy... Már elnézést kérek, de melyik istenre tetszenek itt gondolni? A keresztények istenére? Igen, ő valóban szereti ezt a világot, mondhatni a szíve csücske ez a világ. Hiszen ő „e világ fejedelme” ahogyan az Úr mondta volt Jn.12:31 a revideált Károli szerint:„Most történik e világ elítélése, most vettetik ki e világ fejedelme.” Majd ugyancsak az Úrtól Jn.14:30 Csia szerint: "Már nem sokat beszélek veletek, jön ugyanis e világ fejedelme. Bennem azonban semmije sincsen” Láthatjuk tehát, hogy sátán e világ fejedelme, aki ennek okán nyilván szereti e világot. Azonban János ezt írja az 1Jn.2:16-17 igeszakaszban: 

 „Ne szeressétek a világot, se a világban levőket. Ha valaki a világot szereti, az Atya szeretése nincs meg benne, mert minden, ami a világban van, a hús kívánsága, a szem kívánsága, kérkedő életforma, nem az  Atyából, hanem a világból való. A világ pedig elmúlóban van, és annak kívánsága is. Ám aki Isten akaratát teszi, megmarad örökké.” 

 Hm! Most akkor Isten szereti a világot, meg akarja menteni, de mi ne szeressük a világot, mert aki a világot szereti abban nincs meg az Atya szeretete? Az Atya azért küldte a világra a fiút, hogy megmentse azt, ám a világ mégis „elmúlóban van”? Hogy van ez tessék mondani, ha itt minden szó igaz? Biztos, hogy az Úr a világot akarja megmenteni? Nézzük meg a görög írást! A Jn.3:16-ban, ahol Isten „úgy szerette a világot” a „világ” szónál a görög „κόσμον” (kozmon) szót találjuk. Ennek pontos jelentése a szószedet szerint: 1, világ, világrend 2, ékszer, dísz. A Jn.3:16- ban tehát ez az alak szerepel. Tegyük fel a kérdést, mi van, ha Isten nem a/e világot, hanem a világrendet szerette úgy, hogy...? De nézzük tovább! A Jn.3:17-ben – amelyet az úgynevezett keresztény „scripturák” egyhangúlag így fordítanak:„Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” – ugye három esetben szerepel a „világ” szó. Ám a görög szöveg az említett három elvileg azonos szó esetében 2-1 arányban más alakot használ! Az első kettőnél ugyanaz az alak szerepel, amely a Jn.3:16-ban is, ahol a világ, világrend definíciót ajánlja, tehát ezeknél a „kozmon” szót találjuk, ám harmadik „világ”-nak fordított szó esetében határozott különbséget tesz az előzőekhez képest, hiszen itt a görög írásban a „κόσμος” (kozmosz) szót találjuk, amelyet a szószedet ennek ellenére pontosan ugyanúgy értelmez, mint az előző alakot, ám például az online fordító itt kizárólag az „emberek” fordítást érzi helyesnek. Bizony! Mennyire nem ugyanaz a világot/e világot vagy az embereket (a választottakat) megmenteni? Ez nagyon nem ugyanaz! A görög kozmosz szó bizony jelenti az embert is, illetve az ember és a világ kapcsolatát úgy mint mikro és makrokozmosz. A magam részéről egyáltalán nem érzem nagyon elrugaszkodottnak azt a feltevést, amely szerint a görög írás lejegyzője a Jn.3:17 esetében a következő tartalmat kívánta (volna) közölni a keresztény fordításokkal ellentétben: „Mert az Isten (az első alkalommal) nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse az embereket.” Hiszen ha folyamatosan a világról beszélne, akkor az utolsó esetben miért használt volna az addigiaktól eltérő alakot? Nyilván azért, mert ott másról beszélt. Nem a világról, hanem az emberekről! De megint csak menjünk tovább! Ott tartunk tehát, hogy jogosan tesszük fel a kérdést: miért hazudják azt a keresztények, hogy Isten meg akarja menteni azt a világot, amelyet már az ószövetségi próféták szerint is pusztulásra ítélt? Ésaiás 10:23 Károli: 

Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön.” 

66:15-  16 „Mert ímé, az Úr eljő tűzben,s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek.” 

(Mindenkit meg akar menteni???) Jeremiás 4:26 „Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt!” 

Ezékiel 38:20,22-23 „És megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és leszakadnak a hegyek, és leesnek a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull. És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére s a sok népre, a mely vele lesz. És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!” 

 Zsolt.97:1-6 „Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek. Felhő és homályosság van körülte; igazság és jogosság az ő székének erőssége. Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit. Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretteg a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt. Az egek hirdetik az ő igazságát, és minden nép látja az ő dicsőségét.

 Nem sorolom tovább, az egész ószövetségi írás tele van ezekkel az igazságokkal. Az Úr tehát nem ezt a világot szereti és akarja megmenteni (ellentétben sátánnal – mentsük meg földanyácskát, fogjunk össze az ökumenizmus jegyében, stb.) hanem kizárólag az Ő gyermekeit, a választottakat. Nagyon fontos felismerés az kedves olvasóm, hogy bár a ma olvasható Biblia valóban Isten (alaposan meghamisított) beszéde, ám éppen ennek okán amennyiben az Ő szelleme vezet, akkor gondolkodva és nagyon figyelmesen fogod olvasni, nem pedig bányaló módjára, vakon, terelgetni hagyva magad elfogadni minden egyes sorát, ahogyan a „sola scriptura” elv hívei teszik ezt! Milyen gyönyörű lutheri tanítás is ez a „sola scriptura”! Nem véletlenül fogalmazta meg ezt Róma egykori ügynöke. Hiszen ha elfogadod, akkor azonnal lecsukódik a szemed és soha többet nem fogsz gondolkodni, illetve ha mégis, úgy már nem nyitott elmével, hanem egy biloggal a homlokodon, szemellenzővel az arcodon. Úgy jársz mint a zsidók, akik a betűben keresték az igazságot. Nos, ők sem találták meg. Itt szeretném sokadszor és kiemelten ismét megjegyezni, hogy a Biblia azért oly nagyszerű Írás, mert az igazság minden megrontás ellenére ma is ott van a lapjain! Ám kevesen képesek rálelni erre az igazságra. Sokat beszéltem már erről is. Az emberek elolvassák ugyanazokat a sorokat, szavakat, betűket, és merőben eltérő következtetésekre jutnak. Hogyan lehetséges ez? Ha rendszeres olvasóm vagy, úgy ismered a választ. Tudod: Gondolatok – második fejezet: Dávid és Góliát. Tíz, százmilliók olvasták e történetet az elmúlt ötszáz esztendő során, amióta kiszabadult a Szentírás a katolikus-keresztény béklyó fogságából és hányan jöttek rá arra, amit én kaptam? Hagyjuk! Inkább nézzük tovább a keresztény tanítást! Kétszer olvashattunk az „egyszülött” fiúról is a fenti igeszakasz keresztény fordításában. Erről itt már nem szólnék, az imént olvashattad ezzel kapcsolatos meglátásom.

 Térjünk még viszsza néhány Ige erejéig a világ szeretete témakörhöz! A keresztények tehát azt állítják, hogy Isten szereti a világot és meg akarja menteni. Ehhez képest Jakab 4:4 Károli: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” Az Úr tehát nem a világot szerette, hanem az övéit, a saját gyülekezetét (eklészia), azokat, akik a választottak. Ef.5:25 Csia: „Férjek, szeressétek feleségeteket, miként a Krisztus is szerette az eklézsiát és odaadta magát érte,” Az Úr, Krisztus tehát az eklésziát, a (Krisztus-követő) választott embereket szerette és őértük adta magát oda, nem pedig a világot szerette és a világért áldozta fel magát! János 13:1 

A pászka ünnepe előtt történt, hogy Jézus, miután tudta, hogy eljött az órája arra, hogy ebből a világból átmenjen az Atyához, azért mert szerette övéit, akik e világban vannak, mindvégig szerette őket.” 

 Nem folytatom a sort hiszen felesleges. Ha eddig ez valaki számára nem nyilvánvaló, akkor valószínűleg sosem lesz már az. Úgy vélem, hogy miután beláttuk a (Jn.3:16-18) keresztény alapige hamis voltát, visszakanyarodhatunk fejezetünk fő témájához. Ha tehát sem az „egyszülött” (szülött) sem a fiú, Isten Fia (természeti értelemben) nem igaz, akkor nem lehet a fiú, Isten gyermekének az áldozata sem igaz ebben az értelemben. FÉLRE NE ÉRTSD! Krisztus, az Úr valóban meghalt a feszületen, miután a rómaiak a zsidók felbujtására megfeszítették, majd harmadnapra valóban feltámadt földi (hús)testében és még további negyven napig itt volt a földön a tanítványokkal, evett, ivott, tanított mielőtt mennybe ment. Az Úr tehát meghozta a legnagyobb áldozatot, amit Isten tehet az emberért. Ám nem a fiát, hanem Önmagát adta a választottakért! Nem igaz, hogy Krisztus Isten „egyszülött fia” lett volna, hiszen az Egyetlen Örökkévaló Úrnak, a Teremtő Istennek nincsen „egyszülött fia”! Kínlódnak is a keresztények ezzel a teológiai anomáliával, hiszen hogyan lehet megszületnie annak, aki ugyancsak örökkévaló? Ha Krisztus mindig is létezett, akkor hogyan és mikor született? Ki szülte? Hogyan? Ha pedig született, akkor nyilván nem lehet teremtetlen. A végén kénytelenek voltak tehát azt állítani, hogy Krisztus, az Úr maga is teremtett éspedig az atyaisten teremtette őt. Ez a hazugság a hamis szentháromság-dogma elismertetésének okán nélkülözhetetlen, hiszen ha nem darabolják fel az EGY Istent, akkor az állításuk rögtön tarthatatlanná válik. Nem lehetne nekik Atyájuk, Fiújuk, Szentlelkük és nem utolsó sorban Istenanyácskájuk, akit mára magánál Krisztusnál is jobban tisztel a római „anyaszentegyház”. Kedves Olvasóm! Most elbúcsúzom tőled. Szívből remélem, hogy jelen írásom is – mint ahogyan az összes többi – újabb fontos információkkal láttak el, újabb fontos felismerésekhez vezettek el téged! Szívből remélem, hogy a segítségedre lehettem és lehetek munkáimmal a keskeny úton való előre haladásodban, amelyhez ugyancsak teljes szívemből kívánok sok sikert és boldogságot! Kedves olvasóm, az Úr segítsen életed minden pillanatában, vezessen és tanítson, soha, egyetlen pillanatra se hagyjon magadra ezen a világon, hogy végül majd hazatérhess az Ő királyságába! Isten áldjon! 

2022. január 5., szerda

A trójai faló.

 

A trójai faló.

Először is felidézzük az ókori görög mitológiát.

Trójai faló - az ókori görög mitológiában egy hatalmas fából készült ló, melynek megépítése a trójai háború egyik utolsó epizódjához kötődik == A mítosz tartalma A Trójával vívott háború során az akhájok egy hosszú sikertelen ostroma után, trükkökhöz folyamodtak: hatalmas fa lovat építettek, Trója falainál hagyták, miközben ők maguk úgy tettek, mintha elúsznának a Troász partjaitól. A ló belsejében 50 legjobb harcos ült . Éjszaka a görögök a ló belsejébe bújva kiszálltak belőle, megölték az őröket, kinyitották a városkaput, beengedték a hajókon visszatérő bajtársakat, és ezzel birtokba vették Tróját.

Ezt a kifejezést további elmélkedésre használva nem hivatkozhatunk mitológiára, csak a jelentést használjuk.

 

A "trójai" kifejezés. Bizonyos típusú trójai vírusok (trójai) leírása – álcázott rosszindulatú programok. Kalóz szoftver telepítésének veszélye. A parazita programok típusai.(Wikipédia)

 

(Máté 7:15) "Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok."

(ApCsel 20:29,30) "Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják."

A szentírás ezen részei nagyon emlékeztetnek a szentek gyülekezeteiben fennálló rejtett veszélyre. Egy másik helyen az van írva, hogy (2Thes. 2:7) "mert a törvényrontás titka már működésben van, de le nem lepleződhet, amíg az útból el nem hárítják azt, aki lefogva tartja." (Csia fordítás) Ez az utolsó idézet a világban tapasztalható gonoszságról beszél, de olyan gyülekezetről is, ahol a világi szellem megengedett, és rejtett okai vannak aminek vannak személyi megtesítői akik felelnek az állapotok kialakulásához. Több összeesküvés elmélet létezik, amit nem lehet bizonyítani, mert titkos a háttérben meghúzódó valós személyek alkotják, de vannak kiválasztottak akik cselekednek, elvegyülve a népek között. Néha azt gondoljuk, hogy ezek a kialakult tévhitek, csak az ember tökéletlenségéből származnak, de ki kell ábrándítanom az olvasókat, ez előre megtervezett céltudatos folyamat. Erre embereket képeznek ki a titkos hatalmak. Az igaz, hogy ott jelennek meg ahol megtalálják a laza talajt a rést a falon. Tudni illik, hogy általába minden szervezet igyekszik láthatatlan védő falakat kiépíteni maga köré, hogy védje eszméit és hogy megbízható tagjai legyenek. De mindig az ellenség megtalálja a gyenge láncszemet, vagy ravaszsághoz folyamodik, hasonlatosan a trójai falóhoz. Ilyen ravaszsággal már sok helyen győzött. Az ellenség kihasználja az emberek jóhiszeműségét, és kihasználja az ember vágyait, elsősorban a pénz szeretetét. Ez a keleti kultúrában volt honos, mielőtt a királyok kegyeibe akartak férkőzni, előbb elhalmozták ajándékokkal, előkészítve a lehetőséget, hogy eképpen elérjék céljukat a királyoknál. A történelem tele van ilyen esetekkel. 

 A mai idézetekből kiderül, hogy ez titkos és alattomos jelenség. De visszatérve a trójai falóhoz, láthatjuk, hogy burkolt célokat szolgál. Nade, hogyan védekezhetünk e ravasz, titkos, de aktív fellépés ellen a szentek körében? Elvileg a gyógyszer megtalálható a Szentírásban és az Úrhoz leghűségesebb szenteknél, akik cserépedényekben hordozzák Isten kincsét. Ezért Pál apostol a korinthusiaknak ír a (2 Kor. 4,-2.) fejezetben: „lemondunk a szégyellni való titkokról, sem nem járunk ravaszkodva, sem az Isten igéjét meg nem hamisítjuk, hanem az igazságnak láthatóvá tételével ajánljuk magunkat Isten előtt minden ember lelkiismeretének.” Ebből kifojólag, hogy a mi bennünk lévő erőt Istennek tulajdonítsák, ne nekünk.

Ilyen esetben mi magunk vagyunk felelősek annak a gyülekezetnek a állapotáért, ahol gyakran összegyűlünk az Ő nevében. Ha az Úrhoz ragaszkodók túlnyomó többsége a szentek gyülekezetében jelen van, ha a többség Krisztus Szelleme birtokában van, Isten szeretete szorosan megköt, akkor ott nincs hézag a gonosz számára, és a védelem és a problémák megoldása nem az egyházfegyelemben van megoldva, hanem a gonoszság gátlásában. Magyarul, nem jutalmazzák a gonoszságot. Ennek sok vetülete van. Mert nem a gonosz jelenléte árt a gyülekezetnek, hanem annak bátorítása és jóváhagyása. Ha a gonoszság nem talál teret a szentek között, akkor a gonoszt megszemélyesítők elhagyják őket, és nem érintik a szenteket, és nem tesznek kárt. 

(1János 2,-19)„Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók."

De ez nem vonatkozik azokra a gyülekezetekre, ahol az egybegyűltek többsége nem hűséges az Úrhoz, sőt, buzgón őrzik az úgynevezett egyházak oszlopain keresztül "hagyományaikat". A világ szelleme uralkodik köztük. A gyülekezet szerkezete hasonlít a világiakhoz, ahol van egy vagy több tekintély akiket fenntart a közösség, illetve bizonytalan forrásokból szerzik vagyonukat. Ez a jelenség, felelőssé teszi a gyülekezet minden tagját. Ugyanúgy, ahogy Izrael népe elutasította Jehova vezetését és királyt követelt magának és tizedet fizetett a királynak.

Ezért mindenki felelősségéről beszélünk. Ha két vagy három hívő van egy ilyen gyülekezetben, akkor nekik megvan az az előnyük, hogy szolgálják a testvéreket, és imádkoznak a körülményekért. De sajnos már olyan időket élünk, amikor a gonosz szinte mindenhol elérte a célját. Mint egy trójai faló, sok gyülekezetet legyőztek.

De még nincs vége! Ha készek vagyunk felismerni és megkülönböztetni a jót a rossztól, akkor nem kell semmit tennünk, csak az elért szellemi állapotunk szerint kell cselekednünk. Ha nem áll nyitva előttünk, hogyan cselekedjünk, akkor az Úr kézen fogva vezet, és kivezet a tévedésből. Csak bíznod kell Benne. Hangja csendben hallatszik az alázatban. A zaj elvonja az ember figyelmét, nehogy meghallja az igazi Pásztor hangját. Hiszen azt állítjuk, hogy követjük hívását, de a gyakorlatban nem mindig mutatjuk meg.

Ha az Ő szava él bennünk, akkor felismerhetjük hangját. Valaki más hangja és viselkedése elfogadhatatlanná válik számunkra. Lehet, hogy egy idegen hang emberbarátilag kellemesen hat, de olyan hang, amely elvonja magáról az Úrról és az Ő akaratáról a figyelmet. Ha a hívő ember növekszik a kegyelemben és az igazságban, nem nehéz számára követni az Urat. És Isten célja pontosan ez, hogy a szeretett Urunk Jézus Krisztust kövessük. Azt követjük akinél az örök élet igéi vannak, aki életét adta értünk, Jézus a mi Pásztorunk. Miért van erre szükség? - mert ez az örök élet és az Atya dicsősége, Aki osztozni akar velünk, és az Ő dicsősége a mennyben van!

Biztos vagy benne, hogy ez neked szól? Vagy még mindig kételkedsz? Ha még mindig kétségeid vannak, tegyél meg mindent annak érdekében, hogy megtudjad, mi Isten akarata személyesen számodra! Ha már Jézus megnyitotta szemedet, látni fogod a valós helyzeteket, és nem fogsz tévelyegni mint egy világtalan. Ha egyedül maradsz, Jézus nem hagy egyedül, megtalál téged ugyanúgy mint a vakon született embert, miután kiközösítették a zsinagógából. (János 9 fejezet)

Most azt gondolhatjátok drága testvéreim az Úrban, hogy bomlást sugallok az egységben, csak az oszlik meg ami osztható, arra nincs erőm se hivatásom, de azt tudom, hogy Krisztus teste nem osztható. A beszédem építő jellegű, mert nem az emberi húsvérhez szólok, hanem azokhoz akik szellemileg képesek látni, és tudnak hitben cselekedni. Semmiképpen hit nélkül ne cselekedjen senki, mert az nagyobb kárt okoz úgy a gyülekezetnek meg magában is. 

 

(János 6:39,40) "Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit õ nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam."

 

(Róma 12:2)" Ne idomuljatok ehhez a korhoz, hanem megújult értelemmel alakuljatok át, hogy azt próbálgassátok, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata."

(Efézus 5:17) "Azért hát ne legyetek esztelenek, hanem lássátok be, mi az Úrnak akarata."

(1Thesszalonika 4:3)"Mert az Isten akarata: a ti megszentelődésetek, az, hogy távol tartsátok magatokat a paráznaságtól," 

A nagy parázna asszonytól meneküljetek, míg szólnak a hárfa hangjai, mert eljő az idő amikor Isten bezárja a kegyelem ajtaját, és akkor síri csend lesz a szívekben csak az ítélet zaját hallják majd.

 

(Jelenések 18,-21,22,23) "És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik. És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned; És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek."

2022. január 4., kedd

Gyakorlati engedelmesség.

 

Gyakorlati engedelmesség.

 Sokat írunk, beszélünk az Isten szeretetéről, ez így van rendjén. Mert Ő a szeretet és az igazság Istene. Jézus nem tért ki a részletekre, miben kell gyakorlatilag hűek lennünk. Mert tudta, hogy mikor elküldi a Szellemét, mindenre megtanítja a tanítványait. Ezek az Újszövetség levelei, ami Isten ihletéséből születtek. A legtöbb útmutatást Pálra bízta az Úr. Pál apostol vezet be minket a gyülekezeti életbe. A korok és idő múlása nem változtatja Isten parancsolatait. Az Úr mindig ugyanaz, és mi ehhez kell hogy tartsuk magunkat. A Szentírás az alapja egy Krisztusban hívő embernek. Ez azt eredményezi, hogy testileg és szellemileg elkülönül a világtól, olyan mértékben, amilyen mértékben a világ távolodik Istentől. Mert a világ fejlődik a maga szellemében új utakat keresve, a Krisztus követői pedig ott maradnak ahol voltak Jézus tanításait követve. Minél tovább annál nagyobb a szakadék a kettő között. De így van ez valójában? Hogyan ismeri fel a világ Isten gyermekeit, ha ők a világ sodrásával egyetemben vannak? "Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.(Jakab 4,-4). 

 Az első ami kivetíti a világnak a hovatartozásunkat, az a viselkedésünk és öltözködésünk. Hiába a sok szép szó, ha a viselkedésünk meg az öltözködésünk nem tükrözi az Istenben való engedelmességet. Ezek a dolgok nagyon megosztják a keresztényi társadalmat. Öltözködhet-e egy Krisztust szerető hívő keresztény úgy ahogy a világ fiai? Ez nem a szabad nem szabad kérdése, hanem a lélek tükre. "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete." (1János 2,-15). " Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében."(János 15,-10)

 Most elmesélek egy történetet, ami velem esett meg. 

 Volt egy teherautóm, szállítással foglalkoztam. Megkért egy német testvér jó barátom, hogy szállítsak humanitárius segélyt, egy ogyesszai megyében lévő faluba. Többször is volt ilyen küldetésem, mindegyikhez fűződnek érdekes történetek, de ez számomra lett a legemlékezetesebb. Sok viszontagságok értek az úton is, mert tél volt, ráadásul ónos eső is esett, ami megnehezítette az utamat. A végén már a falu előtt az árokba csúsztam. Már sötét este volt. Az árok mély volt, úgy gondoltam, hogy ott a fülkébe töltöm az éjszakát, hogy majd reggel elmegyek gyalog a faluba segítséget kérni. Akkor azt mondtam magamban, hogy ez volt az Úr akarata, amúgy is már nagyon fáradt voltam. Ezer kilométer volt a hátam mögött egy ültemben a havas síkos úton. Autók nem közlekedtek, de egyszer csak egy kis busz megállt és kiszálltak belőle fiatal emberek és hozzám jöttek. Az első gondolatom az volt, hogy most kirabolnak, elveszik a német cuccokat, tele voltam élelmiszerekkel és Bibliával. De nem így történt. Azt ajánlották, hogy tartsak velük, ők bevisznek a faluba arra a címre ahova kellett beszállítanom az árut, ott majd találnak egy traktort és elhuznak a célig. Így is történt.

 Miután ez megtörtént, leraktuk az árut, az egy család udvara volt. Ők egy baptista gyülekezet tagjai voltak. A pásztoruk házába fogadtak be nagy szeretettel. Ezek a zárt baptisták voltak, akiket a szovjet hatalom üldözött, azért is zártnak nevezik mifelénk, mert nem hódoltak be a kommunizmus a vallásra vonatkozó rendjének. Annak idején nem kaptak munkát a kolhozban, önellátóak voltak, és ebben a szellemben nevelték gyermekeiket. Meg is látszott rajtuk ez a hűség az Úrhoz. Úgy szeretetben, összetartásban és öltözködésben. Először gyanakvóak voltak irántam, a beszélgetésünk során ami majdnem hajnalig tartott, de aztán kinyíltak. A téma amiről beszélgettünk, főleg a keresztény engedelmességről szólt. Ez a beszélgetés szellemivé változott. Sok kérdés felvetődött. Először is kikérdeztek milyen gyülekezetbe járok, és ott hogy viszonyulnak a testvérek a Szentíráshoz. A téma a viseletre terelődött, a bezártság amiben voltak, kíváncsivá  tette őket, mert nem ismertek másokat, főleg a nyugatiakat. Ugyanis a férfiak náluk nem viselnek fejfedőt, ha imádkoznak és ha nem szükséges akkor se, az asszonyok meg kendőt viselnek mindenkor. De felvetődött a kérdés, a hajadon lányoknak kell e fedni a fejüket. Elővettük a Bibliát és kinyitottuk ott ahol erről ír Pál apostol. Habár én ezt már tudtam, de átvettük a témát közösen, és ott voltak velünk a hajadon lányai is és hallgatták miről is van szó. Elvégre arra jutottunk, hogy a keresztény asszonyok és lányok, ha megtértek Jézushoz, fedik a fejüket Jézushoz való engelmességük jeléül. És ami még szembetűnő, hogy a lányok születésüktől fogva növesztik a hajukat. Nagyon szép látvány. De ez számomra nem volt újdonság, mert én is olyan gyülekezetbe jártam, ahol ez már így volt századok óta. Külön-külön, Pál apostol nem választja a férjezett és a hajadon nőket, ugyanis ez nem annak a jele, hogy férjezett vagy sem, mert az asszony igaz hogy alárendelt szerepet képvisel a férje iránt, de ez a Jézus felsőbbrendűség jele nem csak  a férje iránti engedelmesség jele. Mert ha a férje meghal, akkor se veszi le kendőjét.(a nagymamámat nem láttam soha kendő nélkül, pedig korán megözvegyült) Úgy a férfiú mint a nőszemély egynek tartozik hűséggel, ebben a kérdésben is. De a történet nem itt fejeződik be. Miután elszállásoltak engem az imaházban amit számomra jól befűtöttek, előbb összehívták a kórust majdnem hajnalkor, és spirituális énekeket énekeltek az Úr dicsőségére. 

Amikor felkeltem, azt vettem észre, hogy a hajadon lányai mind kendőt viselnek, amit azelőtt nem tettek.

  Most döntsétek el olvasóim, ez mire vall, fanatizmusra vagy engedelmességre? Én úgy ítéltem meg, hogy egyszerű meggyőződésből tették így. A szokás és a fanatizmus az nagy hatalom, de ők mit sem törődve megtették, senki engedélyét nem kérték. Ők nem azt vették figyelembe, hogy majd mit fognak szólni róluk az iskolában. Vagy majd kinevetik őket. Nem a világnak akarnak tetszeni, mert ők megtapasztalták, hogy a világ ellenséges hozzájuk. Ez volt az előnye a kommunizmusnak, hogy szoros együttélésre kényszerítette a hívőket, akik nem hódoltak be annak a rendszernek. Nevezhetjük őket akár hogy is, ez nem számít. Milyen ritka ma az engedelmesség, amikor látom az interneten fedetlen fővel imádkozó asszonyokat, de láttam már férfiakat is fejfedővel imádkozni. Ha a viselkedésünk és az öltözetünk, ez a külső jel nem szokásból vagy kényszerből ered, hanem engedelmességből a hit szerint, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy az a lélek engedelmes az Úrnak, még ebben a csekélységnek tűnő dologban is.

A keresztények általában az Isten nagy szeretetére hivatkoznak, hogy Ő a szívek birtoklója, és nem figyel másra. Miért ne figyelne ha tudja, hogy igenis a test tükrözi a lélek és a szív állapotát. Mi most már nem a magunké vagyunk, hanem Krisztuséi. Én nem szántam ezeket a gondolatokat tanításnak, ez énrám is vonatkozik, hanem csak arra akartam figyelmet fordítani, hogy mennyire egyoldalú lehet egy keresztény. Vagy nem olvassák az ehhez fűződő írásokat, vagy ha olvassák nem engedelmeskednek a szónak nemes egyszerűséggel. Mi gátolhat minket ebben, hát ez a világhoz való hasonulás. A drága öltöztek a smink a fennhéjázó viselkedés, nehéz erről leszokni aki ezt megszokta, a szokás hatalma.

 Szerintem még egy oka is van, sokan még gyerekcipőben járnak felnőtt létükre. Ott ragadtak a kezdeti állapotukban és hitben nem fejlődnek, mert így kényelmesebb. 

Hadd idézek Cseri Kálmántól: “A hívő ember tudja, hogy Isten nem parancsuralmat gyakorol, hanem a hívő - miután megismerte Őt , miután Reá bízta magát, miután tele van a szíve Isten iránti hálával, szeretettel, tisztelettel, imádattal, - egyszerre késszé és képessé válik az engedelmességre….. Az érett hitű keresztyéneknek egészen magától értetődő ez: Isten Isten, én pedig ember vagyok. Az egyetlen lehetséges viszonyulásom Őhozzá az, hogy engedelmeskedem. Mivel ismerem Őt: bízom benne, és szeretem Őt, s ebből fakad az engedelmesség.”

 

Ezt olvastam ma Oswald Chamberstől: " A Biblia nem izgat; a Biblia táplál. Hagyjunk időt a Biblia olvasására, és az újrateremtő hatás olyan valóságos, mint a friss levegő fizikailag."

2022. január 3., hétfő

Чему надлежит быть скоре.(1).

 

Чему надлежит быть скоре.(1).


«Откровение Иисуса Христа, которое дал Ему Бог, чтобы показать рабам Своим, чему НАДЛЕЖИТ быть вскоре» (Откр.1,1)
Книга Откровение – это не собрание секретов будущего и не сборник разгадок апокалиптических пророчеств. Но, к сожалению, большинство читателей подходят к ней именно так! И если что-то для них в ней остаётся засекреченным, то они навсегда ЗАКРЫВАЮТ эту книгу. И так случается, что книга, носящая название Откровение, остаётся самой закрытой книгой для сегодняшних христиан. Однако Бог дал эту книгу именно для того, чтобы «ПОКАЗАТЬ рабам Своим, чему надлежит быть вскоре»! У Бога есть СВОЙ план и КАЛЕНДАРЬ выполнения этого плана! «Надлежит быть» – это Его план. И очень хорошо, когда христиане прислушиваются к этому плану и строят свою жизнь с учётом его. Тогда им не придётся разочарованно изумляться, когда осуществление божественного плана разрушит цепочку каких-то их целей и действий. Итак, Бог ПОКАЗАЛ «чему надлежит быть вскоре…, послав оное через ангела Своего рабу Своему Иоанну»! И нам, христианам, следует обратить на это серьёзное внимание. Книга Откровение – это всё то, что должно произойти после того, как Господь Иисус показал Иоанну Своё свидетельство (ст.2). В этом свидетельстве представлены как минимум ДВА периода времени, на которые Сын человека (ст.13) обратил внимание Иоанна: «Что ЕСТЬ, и что БУДЕТ после сего» (ст.19).
~ «Что ЕСТЬ» – это всё то, что Иоанн ВИДЕЛ, когда Господь Иисус представлял ему Своё свидетельство: «Тайна семи ЗВЁЗД, которые ты ВИДЕЛ в деснице Моей, и семи золотых СВЕТИЛЬНИКОВ…» (ст.20).
~«Что БУДЕТ после сего» – это всё то, что произойдёт после восхищения Собрания (Церкви), всех истинных христиан в небеса.
«Семь звёзд суть ангелы семи церквей; а семь светильников, которые ты ВИДЕЛ, суть семь церквей» (Откр.1,20)
Время стремительно летит к своему концу, приближая всё то, что должно непременно произойти вскоре! Однажды его ВКЛЮЧИЛ как механизм Бог – и однажды Он его ВЫКЛЮЧИТ! Книга Откровение – это ПРОРОЧЕСТВО о будущем (1,3; 19,10; 22,7.10.18.19) – о том, «чему НАДЛЕЖИТ быть ВСКОРЕ». Поэтому для христианина эта книга так важна, так как она сообщает ему ЕГО будущее! Блаженным будет тот, кто внимателен к записанному в ней и приложит усилия к исполнению этого (1,3). Для того чтобы нам легче было воспринять то, «что БУДЕТ после сего» (1,19), нам дано изложение того, «что ЕСТЬ» – того, что мы можем (как Иоанн!) и сами видеть. Это состояние исповедующей церкви на земле. Состояние семи светильников (семи церквей), реально существовавших во время Иоанна, являло собой пророчество того, что будет собой представлять исповедующая церковь на земле в период всего своего существования. СЕМЬ – это полнота божественного доверия людям. Для того чтобы верно понять и следовать тому, «что БУДЕТ после СЕГО» (1,19), важно правильно относиться к тому, «что ЕСТЬ» теперь, –периоду церкви, христианского исповедания на земле. Нам важно понимать, что у Бога-Творца есть СВОЙ проект для нас и СВОЙ Календарь исполнения этого проекта. Хотят признавать это люди или не хотят, от их желания совершенно ничто не зависит! Они будут просто участниками процесса: или на стороне Бога, как Его представители, или на стороне Его врагов, как Его противники! Все семь церквей (2-я и 3-я главы) демонстрируют нам, что так же, как ИСПОЛНИЛОСЬ то, «что ЕСТЬ» теперь, непременно произойдёт и всё то, «что БУДЕТ после сего»!
«После сего я взглянул, и вот, дверь отверста на небе» (Откр.4,1)
Открытая на небе дверь – символ серьёзных перемен в домоуправлении землёй и ей обитателями. «После сего» – это после лаодикийского периода церкви, конца которого мы уже достигли. Приходит момент, когда Иоанн должен увидеть, «чему НАДЛЕЖИТ быть после сего». Иоанн представлял здесь всю Церковь (истинных христиан), которым ОТКРЫТ вход на небо ПРЕЖДЕ, нежели произойдёт то, «что БУДЕТ после сего» (1,19). Иоанн не только увидел открытую на небе дверь, но и услышал приглашение: «Взойди сюда» (4,1). Место истинной Церкви, всех, принявших заместительную Жертву Христа, на небе с Ним. Здесь нам показан момент восхищения. Греческое слово «anaba» (от «anabainw»), переведённое здесь словом «взойди», означает восходить, возноситься. Приглашение озвучил «ПРЕЖНИЙ голос, который [он] слышал как бы звук трубы». Мы знаем, Кому принадлежал этот голос: «Я обратился, чтобы увидеть, чей голос, говоривший сомною; и, обратившись, увидел… подобного Сыну Человеческому» (1,12.13). Иоанн не только видел открытую на небо дверь и вошёл в неё. Взойдя на небо, он увидел таких же святых, восседающих на престолах: «Вокруг престола ДВАДЦАТЬ ЧЕТЫРЕ престола; а на престолах видел я сидевших ДВАДЦАТЬ ЧЕТЫРЕ старца, которые облечены были в белые одежды и имели на головах своих золотые венцы» (4,4). Господь Иисус исполнил Своё обещание побеждающему! Все, кто сохранил Ему верность и победил, были посажены с Ним на престоле: «ПОБЕЖДАЮЩЕМУ дам сесть со Мною на престоле Моём, как и Я победил и сел с Отцом Моим на престоле Его» (3,21). О, что за чудный момент прославления вместе с Ним! Скорей бы!
«Люди будут издыхать от страха и ожидания бедствий, грядущих на вселенную» (Лук.21,26)
«Мы стоим на пороге краха!»
«Катастрофа ждёт этот мир!» –
Каждый день наполняют страхом
Новостей заголовки в СМИ.
«Исчерпали ресурс планеты,
Истощён озоновый слой!» –
И прогнозы кончины света
Умножают своё число.
Воды пресные на исходе!
Исчезает полярный лёд!
Экология с уст не сходит,
Лоб вспотевший учёный трёт…
Технологии повреждают
Экосферу почв и лесов,
А наука предупреждает
О смещении полюсов…
Сотни саммитов и усилий
С целью взять под контроль прогресс
Признают в итоге бессилье
Отвратить роковой процесс…
Люди мечутся в отчаянье,
Ищут выход из тупика,
Но идея о покаянье
Им по-прежнему далека!
Как прискорбно! Венец творенья,
Бросив гордый вызов Творцу,
Отвергает весть о спасенье
И ведёт Планету к концу!
Но не вечно так длиться будет –
День расплаты за всё придёт!…
Подождите, постойте, люди!
Милость Божья вас ещё ждёт!
Дж.Д.[J.D.]
«Доколе не окончатся времена язычников» (Лук.21,24)
В этих словах Господа Иисуса мы можем увидеть невооружённым глазом две важные вещи. Во-первых, существуют «времена язычников»; во-вторых, придёт момент, когда они окончатся. И это то, «чему НАДЛЕЖИТ (!) быть ВСКОРЕ»! Время создал и «завёл» Бог, и наступит момент, когда времена язычников закончатся. У Бога, как Автора и Создателя планеты Земля, существует Свой проект управления ею. Хотят это признавать и с этим считаться люди или не хотят, они просто вынуждены будут исполнять Его волю. А Его воля распорядилась НАЗНАЧИТЬ «времена язычников». Этот период времени начался тогда, когда земной народ Божий отступил от Него и впал в идолопоклонство (Дан.9,8-12; 2,37.38). Но эти времена скоро закончатся, что и предсказал Господь Иисус в Своём пророчестве. Вновь на арену свидетельства выйдет земной народ Бога, проповедуя «Евангелие Царствия» (Матф.24,14). Эта весть будет предвещать наступление Миллениума – тысячелетнего Царства Помазанника Бога. А Его царствование будет царством справедливости, мира, благополучия и процветания. Об этом много говорили пророки Израиля в прошлом, до прихода Господа Иисуса на Землю. Сегодня мы уже вступили в полосу времени, которое Господь Иисус обозначил как «НАЧАЛО болезней [«родовых схваток»]» (Матф.24,8; Марк.13,8). Смена в домоуправлении не может происходить безболезненно, так как сатана и его подданные неохотно отдают «завоёванную» территорию душ. Отсюда и эти «болезни», в первую очередь, в духовном смысле. Но что бы ни происходило вокруг, для Христианина есть славная надежда– быть восхищенным в славу Христа и быть вечно с Ним! Пусть она утешает и поддерживает нас в ожидании этой встречи!
«Мы, оставшиеся в живых, … восхищены будем на облаках в сретение Господу на воздухе, и так всегда с Господом будем» (1Фес.4,17)
Это обещание распространяется на всех, принадлежащих Господу Иисусу. Где бы они ни жили, что бы собой ни представляли, если они получили Святого Духа, пережив рождение свыше, то будут ВОСХИЩЕНЫ «в сретение Господу на воздухе». Это будет последнее событие в их земной жизни в настоящем домоуправлении. Их восхищение будет предшествовать радикальной перемене в земном управлении и окончанию времени язычников, являясь для них серьёзным предзнаменованием. На протяжении многих веков сатана старался похитить надежду и утешение святых в восхищении и немало преуспел в этом. Сегодня в среде христиан существует так много точек зрения на вопрос восхищения, что бедные души оказываются в отчаянии, рассуждая над этим. Вместо того чтобы иметь радость утешения и утешать друг друга, многие находятся в унынии и растерянности.
Но, дорогие и возлюбленные Господом, давайте меньше слушать голоса и мнения людей об этом, а серьёзнее и внимательнее читать ЗАПИСАННЫЕ для нас слова в посланиях апостолов, представляющих учение Бога по этому вопросу. Господь непременно исполнит всё то, что Он сказал через апостолов. А те, кто передавал искажённую или заведомо ложную информацию по какому бы то ни было вопросу Истины, вполне испытают на себе силу Его слов: «На того наложит Бог язвы… у того отнимет Бог участие в книге жизни и в святом граде» (Откр.22,18.19). Это особенно и в первую очередь относится к вопросу возвращения Господа Иисуса и восхищения святых. Все те из христианских исповедников, кто имел практическое общение с апостолами (1Иоан.1,3), то есть кто слушал их (4,6) и исполнял представленное ими учение, разделят с ними ОДНУ участь: «Взойди СЮДА, и покажу тебе, чему надлежит быть после сего» (Откр.4,1). За всем, что будет после этого происходить на земле, они будут наблюдать сверху, с небес!
«Всем нам должно явиться пред судилище Христово, чтобы каждому ПОЛУЧИТЬ» (2Кор.5,10)
Когда Господь Иисус заберёт всех Своих в восхищении, первым, с чем столкнётся каждый из нас, это «судилище Христово». Это непредвзятый Суд Христа, который «ВОЗДАСТ каждому из [нас] по ДЕЛАМ [нашим]» (Откр.2,23). Эти слова сказаны не миру, а церквам (2,29). Истинные христиане возрождены Святым Духом и поэтому стали способными делать «во Христе Иисусе добрые дела, которые Бог предназначил нам исполнять» (Еф.2,10). Но в силу каких-то причин (лени, недостаточного понимания, которое приходит при чтении Священного Писания, или ещё чего-то) они могут не делать таких дел. Но если они воистину были возрождены от Духа, то будут так же «восхищены… в сретение Господу на воздухе» (1Фес.4,17). На судилище Христа они получат именно то, что заслужили, «живя в теле, ДОБРОЕ или ХУДОЕ» (2Кор.5,10). Награда тем, кто жертвенно жил для Христа, Его Царства и славы Бога, будет серьёзно отличаться от воздаяния ленивым! Первые будут прославлены перед другими – теми, кто (возможно) их унижал, бесчестил, оклеветал или хоть как-то выплыл за их счёт. Перед судилищем Христа выявится всё, что мы представляли собой, и откроются ВСЕ ТАЙНЫ. Это здесь и сейчас кто-то может искусно выпячивать себя, выставлять свои способности или за счёт кого-то «выплывать» на религиозной платформе. Но тогда такого не будет! Тогда в полноте исполняться слова Господа Иисуса: «Нет НИЧЕГО сокровенного, что не открылось бы, и тайного, чего не узнали бы» (Лук.12,2)! С каким благоговейным божественным страхом должны мы прожить эти земные дни, чтобы не постыдится потом, перед судилищем Христа, но «ПОЛУЧИТЬ полную НАГРАДУ» (2Иоан.8)! Да благословит Господь сердце каждого читателя и поможет нам быть Ему верными в нашем хождении и служении.
«И я видел, что Агнец снял первую из семи печатей, и я услышал…: иди» (Откр.6,1)
Первая печать будет снята после того, как Собрание Бога на земле (Церковь) взойдёт на небеса: «Взойди сюда, и покажу тебе, чему надлежит быть после сего» (Откр.4,1). И всё то, что последует после восхищения истинных христиан на небо, можно определить одним коротким словом: «Суд»! «Иоанн увидел белого коня; сидевший на нём имел лук, и ему был дан венец. Всадник представлен как великий победитель. Власть, которая видна здесь, вызвана голосом животного, соответствующего самому льву, могущественному завоевателю. Возрастающая власть также частично имеет характер льва – могучего победителя. Но это – власть, которую Бог заставляет прийти не как благословение, а как СУД. Мир отверг назначенного Богом Царя и предпочёл кесаря! Поэтому они должны вкусить то, каким будет царствование последнего кесаря. Многие безнадёжно запутались, сосредоточившись на белом коне. Считается, что белый конь должен служить признаком мира и что всадником должен быть Христос, потому что в главе 19 Он представлен на белом коне. Но это совершенно невозможно! Мы имеем здесь СУДЫ, а не благословение!» (Й.Ф.Б.[J.F.B.]).
После восхищения Церкви на земле начнётся период времени, который Господь Иисус назвал «днями ОТМЩЕНИЯ, да исполнится ВСЁ написанное» (Лук.21,22). Если Бог мстит за неправомерное отношение к Своим святым (1Фес.4,6; Рим.12,19), то тем более Он НЕ ОСТАВИТ без отмщения предательское отношение к Своему Сыну, Господу Иисусу (Евр.10,29.30). Последняя седмина в книге пророка Даниила, на которую ссылался Господь Иисус (Матф.24,15; Марк.13,14; Дан.9,24.27), это семь лет перед наступлением тысячелетнего царства Христа, когда Бог расправится с главным врагом Христа (сатаной) и теми, кто предал Его Сына (Пс.2).
«Я взглянул, и вот, конь белый, и на нём всадник, имеющий лук, и дан был ему венец» (Откр.6,2)
Всё, что описано в книге Откровение после 4,1, происходит на Земле после восхищения истинной Церкви. Она будет находиться на небесах, предстанет перед судилищем Христа для получения того, кто что заслужил, и будет с небес смотреть на всё, что произойдёт на Земле. А здесь в это время будет разворачиваться драма беспрецедентного обольщения: «Я пришёл во имя Отца Моего, и не принимаете Меня; а если иной придёт во имя своё, его примете» (Иоан.5,43), – так предсказал эти события Господь Иисус. Зло, которое люди не научились различать и отвергать, достигнет своего апогея. Соль, которая должна предотвращать порчу и разложение, потеряла силу и стала негодной. Беззаконие и нечестие, на фоне которых и появится этот, что приходит «во имя своё», будет преобладающей категорией в мире. «Очень хорошо, что мы обнаруживаем семена зла, прорастающие в мире, и что ужасы последних дней имеют своих предшественников – предостерегающие признаки, то и дело появляющиеся в мире, чтобы показать нам, что ГРЯДЁТ. Но, рассматривая Слово Бога, важно быть избавленным от желания найти ответ на пророчество в прошлом или в настоящем. Самое главное – подходить к пророчеству беспристрастно, не желая ничего, кроме того чтобы понять, чему наставляет нас Бог. Поэтому, идёт ли речь о прошлом или о будущем, а в равной степени и о настоящем, самое главное – это то, что мы должны ПОДЧИНЯТЬСЯ Богу и Слову Его благодати» (В.К.[W.K.]).
Дорогой Христианин! Если мы пережили рождение свыше, наше жительство и всё наше – на небесах. Господь заберёт к Себе всех, кто принадлежит Ему через новое рождение, всех членов Его прекрасной большой Семьи– истинной Церкви (Собрания). Ничто не должно похитить из наших сердец эту надежду и упование – быть с Господом в то время, когда Землю накроет волна СУДА.
«День тот не придёт, доколе не придёт прежде отступление и не откроется человек греха, сын погибели» (2Фес.2,3.4)
События последних нескольких (двух-трёх) лет, заставившие затрепетать многих жителей Земли в предчувствии кульминации истории человечества, являются беспрецедентным, неизвестным прежним поколениям людей, апокалиптическим ПРЕДОСТЕРЕЖЕНИЕМ. Во всех уголках Планеты, с разной религиозной и социальной эрудицией и ментальностью, стали слышны (почти в унисон!) разговоры о конце человеческой истории. Так, в самой мощной и известной на весь мир космической компании, сегодня появился «отдел по подготовке к Армагеддону». Что же всё это значит? У Бога всё идёт по плану и для всего «НАЗНАЧЕН день» (Д.ап.17,31). Это важно понимать в первую очередь нам (христианам) и верно наставлять других. В Библии есть много мест, которые прямо или косвенно говорят о «дне» или «днях». Но для того чтобы правильно понять, о чём ведёт речь Дух, мы должны проявить благоговение перед Богом: «Тайна Господня – БОЯЩИМСЯ Его, и завет Свой Он открывает ИМ» (Пс.25[14],14). «Чему НАДЛЕЖИТ быть вскоре» Бог показал «рабам Своим» (Откр.1,1; 22,6). Те, кто Ему НЕ служит, кто НЕ благоговеет перед Ним, окажутся в печальном положении: «Пошлёт им Бог действие заблуждения, так что они будут верить лжи, да будут осуждены все, не веровавшие истине, но возлюбившие неправду» (2Фес.2,11.12).
Отступление, о котором говорит Святой Дух в сегодняшнем стихе, относится к тем, кто находился в числе исповедников веры в Него. «ВЕРОВАТЬ истине» и просто находится в среде исповедников – не одно и то же. Истинная вера проявляется в соответственной жизни (пути веры) и в «деле» или делах веры (1Фес.1,3; Откр.2,19). А проявление заблуждения в жизни исповедников свидетельствует о том, что они «НЕ поверили истине, но ВОЗЛЮБИЛИ неправду» – ОТСТУПИЛИ! Отступление в среде народа Бога – это серьёзный предвестник Апокалипсиса!
«По долгом времени, приходит господин рабов тех и требует у них отчёта» (Матф.25,19)
«Долгое время», о котором говорил Господь Иисус в Своих апокалиптических предсказаниях, увы, многими исповедниками оставлено без внимания. Господь открыл всё в Своём Слове, но мы не были внимательными к Его словам, недооценивая Его Слово! Отсюда – и некомпетентность многих в ожидании Его возвращения: кто-то ждёт восхищения, кто-то – пришествия (подразумевая неизвестно что под этим!), кто-то вообще не ждёт ничего, отсылая период Миллениума в прошлое. Но «по ДОЛГОМ времени» Господь Иисус вернётся и потребует у Своих рабов отчёта за всё! Это – следующее из того, «чему НАДЛЕЖИТ быть вскоре»! Каждому из нас (речь идёт о ХРИСТИАНАХ!) нужно будет предстать пред Ним с отчётом за прожитую жизнь! Интересен тот факт, что Господь Иисус в этих предсказаниях не учитывал вообще смерти Своих – как будто её не существует! Он не говорит здесь ничего о первом воскресении, но оно подразумевается и произойдёт. «Как жених ЗАМЕДЛИЛ, то задремали все и УСНУЛИ» (ст.5) – пройдёт немало времени, а Жених замедлит, прежде чем наступит день Апокалипсиса. Это следовало христианам всегда помнить и не поддаваться на провокативные обольщения сатаны и его слуг: «С тех пор, как стали умирать отцы, от начала творения, всё остаётся так же» (2Петр.3,4). Ожидая Жениха, нельзя уснуть! Сон – предвестник отступления, о котором говорит Дух: «Доколе не придёт прежде отступление» (2Фес.2,3), – речь идёт об отступлении тех, кто имел хотя бы внешнюю форму принадлежности Богу живому и истинному, исповедников христианства и иудеев. Только одно голое исповедание устами (без силы и плода Святого Духа) не даст таким людям ни преимущество быть восхищенными в числе истинных членов Семьи Бога, ни силы устоять потом –они окажутся в числе отступников, приняв антихриста!
«За то, что они не приняли любви истины для своего спасения… будут верить ЛЖИ» (2Фес.2,10.11)
В последнее десятилетие наблюдается парадоксальный момент: чем прямее и грубее ложь, тем легче она воспринимается и ей верят; но чем вернее и аргументированее представлена Истина, тем больше она вызывает насмешек и её не принимают. Это предвестник того периода времени истории, о котором мы читаем в сегодняшнем стихе. Но речь здесь идёт о времени антихриста, когда святые будут восхищены с Земли, а ложное исповедание будет разоблачено. Это время с неимоверной скоростью приближается, уже сейчас разделяя в среде христиан всех на соответствующие категории: «Держись правды, веры, любви, мира со всеми призывающими Господа от чистого сердца» (2Тим.2,22). Да, точно так же, как это было и перед первым приходом Христа на Землю: «БОЯЩИЕСЯ Бога говорят ДРУГ ДРУГУ» (Мал.3,16). Их объединяет страх Божий, чистота в хождении и единство, которое они имеют вокруг имени Господа и Спасителя.
Но остальные исповедники, чьё хождение не соответствует их названию, «БУДУТ верить ЛЖИ»! Они не позаботились вовремя о масле (Матф.25,8), которое является символом Святого Духа, залога вечного спасения (2Кор.1,22). Они примут антихриста и будут восхищаться всеми его проделками, за которыми не сумеют распознать ВРАГА своих душ. Он уничтожит всякое упоминание об Истине, истребит все источники, напоминающие людям о Боге и Вечности. Как важно не упустить сегодня времени благодати, не растранжирить на суету день спасения (2Кор.6,2), чтобы не оказаться навечно на стороне врага Бога и не последовать за ним в место его вечной прописки: «Идите от Меня, проклятые, в огонь вечный, УГОТОВАННЫЙ дьяволу и ангелам его» (Матф.25,41). Люди там окажутся по собственной воле, по своему личному выбору.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...