...egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.

 ......egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.

Előzetesben szeretnék pár szót írni a jelenlegi helyzetről. A mai digitális világban az emberek leszoktak az olvasásról. Ezt magam is észrevettem, hogy az emberek a kényelmesebb megoldásokat követik többségben. A hangoskönyv a videók nézése nem olyan fárasztó munkát igényel, nem fárasztja a szemet annyira. Az én koromban is előnyös, de azért még könyvmolynak nem is tekintem magam, de olvasok is. Az én számítógépemben megvan az opció, hogy hallgatni is tudom a szöveget, pláne ha terjedelmes mint ahogy ez is. De az is lehet, hogy türelmetlenség okán nem olvasnak az emberek unalmasnak tűnő írásokat. Azonban előfordulhat, hogy az embereket különösen érdeklik azok a cikkek, amelyek bölcsességről és szenzációs esetekről, kijelentésekről szólnak, és akut problémákat vetnek fel. Szenvedély és izgalom, a győzelem érzése és a lélek szomjúságának oltása, ehhez a médiumok profi módon értenek. A profit hajtja őket, bevetnek minden eszközt, hogy felkeltsék az emberek figyelmét. Erre vannak kiképezve. Az olvasók vonzásához különösen vonzó  címekre van szükség. Ez egy üzlet ami az emberek igényeit kutatja és kiszolgálja. Akárcsak az üzleti életben, a marketing technikák, hogy az emberek észrevegyék, a tömérdek árú közül a saját termékeiket. 

 De ezek csak módszerek, semmi több. 

Jelek és csodák, amelyek jobban felkeltik az emberek figyelmét. Színezik a szürke hétköznapokat valami újjal és érdekességgel. Mit fogad be egy ember ma, és mik a törekvései? De ha az ember a halhatatlanság tényére gondol, akkor ez teljesen eltörpül és lényegét veszti. Van-e örök alapja az emberi bölcsességnek vagy a természetfeletti jelenségeknek a lélek számára?  Építi-e az örök életre az ember szellemét ezek a jelentéktelen ingerek és anyagok Isten szemében? Az örökkévalóság örökli-e azt, ami magas az emberek szemében, de semmi Isten előtt. Még az is, aki isteni bölcsességgel rendelkezik, azokban is csak részben jelenik meg: „most rész szerint van bennem az ismeret,” (1Kor 13-12). De ha részben is, nem kellene lebecsülni, mert az is Istentől van. 

Az új próféták és "szellemi vezetők" törekvése, hogy a figyelem középpontjában legyenek. A Krisztusról szóló prédikáció már fárasztó és elavult. Valami újat kell bemutatni, legrosszabb esetben forradalmat kell csinálni a kereszténységben (minden világforradalom a Sátán kezdeményezése, erről egészen meg vagyok győződve).

Nézzük meg, hogyan viselkedtek a kiemelkedő apostolok, különösen Pál apostol.

"Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek (bemeritesek) , hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen".(1Kor 1-17)

Ez önkényes alázat, képmutatás vagy nem? Pál leírja, hogy mi az előnye számára, "hogy ne legyen hiábavaló Krisztus keresztje", tehát nem magát teszi előtérbe, de mint Krisztus apostola azt meg is tehette volna az őt felruházott hatalmával. Majd leír még egyet ennek az alázatosságnak kapcsán. 

"Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.." (18. v.). Persze hogy bolondság és bolond aki erről beszél. A világ ettől bölcsebbnek tartja magát. 

„Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;.”

Az egész földi történelem azt mutatja, hogy Isten olyan embereket választott ki magának, akikhez szelídséget és alázatosságot párosított, jelentéktelen embereket a világ szemébe. Nem mutatkoztak, kivéve akkor és azok akik , szellemi hanyatlófélben voltak.

Maga Krisztus, Isten Fia, akinek törvényes joga volt a felmagasztaláshoz, alázattal és Atyja iránti engedelmességgel szolgált. Külseje és viselkedése nem vonzotta az embereket, hanem csak az, ami Istentől volt. A tévhit ellenére nem volt különlegesen testi megjelenése, könnyedén el tudott vegyülni a tömegben. Nem volt egy fejjel magasabb az emberektől mint Saul az első Izrael királya. Nem követte saját akaratát, és nem kereste a hírnevet. Meg van írva: „Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. (Ézsaiás 53-2,3). Utálják ma is, és a követőit is. 

A hűtlen szolga első jele, aki lehet üdvözült is és Isten gyermeke, de ha felmagasztalja magát, vagy felmagasztaltatik, akkor nem szolgál az igazságban. Mert különösen Krisztus tanítványainak kell utánozniuk Mesterüket. Itt megjegyzem, hogy nem vagyok híve az élő prédikációknak a videókban, ahol az ember a pódiumról szól, még ha igazat is prédikál. Ami az úgynevezett hegyibeszéde Krisztusnak, az teljesen szellemi magaslatról ad tanúbizonyságot. 

Embereket fogni, nem csábítani, elámítani, ahogyan maga az Úr mondta példabeszédekben, Péternek pedig „embereket fogsz fogni”, ez Isten szándéka, de az emberi módszereket elutasítja. Mindenben magának az Úrnak van előnye, hiszen Ő az Atya is: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5-17). A munka amit megoszt velünk is, éppen olyan jelleggel és alázatossággal, semmi különös nincs abban ha csak az Isten kezünkbe adott munkáját végezzük, ki-ki a saját talentuma szerint. 

Az emberek ész és bölcsesség és jelek általi vonzásának módszerei nem felelnek meg Isten Igéjének manapság. Ez így volt Izraelben is a hanyatlás idején. De a test szereti, és a Sátán is tudja, hogy az ember a látvány (cirkusz), és a kenyér, az anyagi dolgokra jobban figyelnek, sőt betegesen igénylik. 

 Valóban, akik elindították a mozgalmat a világban és a kereszténységben, nem tudják, hogy csak Isten tud valamit megváltoztatni és tenni az emberek érdekében. A fő célja, hogy kivezesse a sátán fogságából és egybegyűjtse Isten bárányait Krisztus köré. Az emberi érzelmekre, lélekre ható módszerek hiábavalók, csak Isten Igéje képes a lelkiismerethez szólni, mert csak a Mennyei Atya támaszthat fel egy új, örök életre alkalmas lelket, Isten Szelleme által. Ezért ismerjük Krisztus Jézust, mint akit Isten küldött, hogy mindazok, akik Istentől vannak, engedelmeskedjenek neki. Hogyan ismertette meg Isten Bölcsessége, a "világ bolondjait", Isten emberi képében valóságos Isten lényegét és szeretetét? Isten irgalmassága és bölcsessége Jézust Úrrá és Krisztussá tette, hogy személyén keresztül minden hívőt az Atyához vonzzon. Láthatóvá vált, nem azért, hogy tisztázzuk a személyiségét, mert ezt nem tehetjük meg teljes mélységében. 

„Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.

Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?

Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket". ( 1 Kor 1,- 19,20,21).

 De látjuk, hogy az igehirdetés " ostobaság" kedves Istennek. És egyértelműen azt mondja, hogy a célja "megtartani a hívőket". Tehát nem az elsődleges célja a világi bölcs emberek vagy írástudók megtartása, hanem a hívők megtartása. Az Úr azt mondja: „Minden növény, amelyet mennyei Atyám nem ültetett, gyökerestül kitépik” (Mt 15-13). De ha az Úr kiválasztott valakit, aki szolgál az Isten igéjében, Ő már csak jobban tudja, hogy kell alázatra nevelni szolgáját.  Az árnyékban marad, de még ő is híres lehet, mert nem lehet, hogy az asztal alá rejtőzzék. De Isten ismeri a legjobban, az ember szívét , és Ő látja, hogy mire hajlamos. Pál apostolnak a kimagasló kegyelmi ajándéka is lehetett volna a felmagasztalására ok, mert ő is ember volt. "Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tőlem.

És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam". (2 Kor 12,-6,7). 

 De eljutunk arra, amit Pál apostol mond: „Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot ;Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét."(1 Kor 1,- 22..25).

Feltűnőek ezek a mondások, mert itt nem találunk semmit abból, ami az embertől származik. Az akkor létező embercsoportokat jellemzik. Zsidók a múltjukkal, akik azt mondták magukról, hogy ők a világ fejei, mert büszkék voltak a nemzeti történelemükre és a múltban történt csodákra és Ábrahámtól való származásukra. A görögök mint pogányok, büszkék voltak saját filozófiai bölcsességükre, és filozófusaikra. Abból indulunk ki, hogy a zsidók jeleket és csodákat követeltek az Úrtól, mert a hitetlenséghez bizonyíték kell, de ők mint nép hitetlenek maradtak, ezt bizonyítja viselkedésüket a Messiásukkal szemben. A csodák és a jelek nem jelentenek semmit a hitnek. A hívőket azonban Istentől származó jelek és csodák segítették Isten Fián keresztül az Atyához. Ebben nincs ellentmondás. A jelek és csodák, valamint a halottak feltámadása az Ő szolgálatának részét képezték: tanúskodni Istentől jelekkel, csodákkal és különféle erőkkel, és a Szent Szellem kiáramlása által az Ő akarata szerint. "... miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra, Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint". (Zsid.2-3,4) és „ A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:" (ApCsel .2-22)

 A hellének (görögök) intellektuális népek voltak, és természetesen keresték a bölcsességet. A keresztre feszített Krisztus számukra őrültség volt. Az elhívottak számára azonban Krisztus Isten ereje és bölcsessége lett (1Kor 1-22:24). Amikor Pál evangelizált közöttük, "nagy sokaság hitt", elveszítve Krisztusban büszke nemzetiségi büszkeségüket. (ApCsel. 14-1; 17-4; Kol. 3-11).

 Jézus Krisztus engedelmes volt, és soha nem törekedett arra, hogy önmagát szolgálja, teljesen alávetette magát az Atyaisten akaratának, mint az Emberfia, és mielőtt ezt olvastuk volna: „Jelekkel és csodákkal tanúskodik Istentől”. Azt mondta, hogy minden, amit hallott és mondott, és minden, amit tett, csak az Atya Istent dicsőíti.

 Pál ezt írja: „Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Isten ereje az üdvösségre mindenkinek, aki hisz, először a zsidónak, majd a görögnek. Kinyilatkoztatja Isten igazságát hitről hitre, ahogy meg van írva: Az igaz hitből él.”

Ha a módszerek és módszertanok, vagy külső jelek vonzzák az embereket, akkor az emberből csak vallásos keresztényt tudunk csinálni, de igazi eredményt nem értünk el, "nem fogtuk el Istennek", mert Isten az ember szívét akarja, nem az elméjét. De ha Isten rabul ejti szívünket, akkor Krisztus elméje is párosúl, ez valóban Isten elérése bennünk, Isten Fiának megismerése által, mert Ő értelem, bölcsesség és világosság. Az emberben semmi ilyesmi nincs, Isten Igéje általi megszentelődés nélkül.

De ezek a szavak nem hiábavalók, mert a szeretet, kegyelem és az igazság Istene még nem jelentette ki ítéleteit. Mert ma az üdvösség és a kegyelem napja van, míg Isten hosszan tűri ezt a romlott világot, hogy a választottak közül senki el ne vesszen. De emlékezni kell egy alapigazságra, hogy ez az idő véget ér egyszer: „De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett." (János 16-7..11). 

 Kik által prédikálhat és teheti ezt a Szent Szellem , csak azokon keresztül, akikben van Krisztus Szelleme és ők is alá vannak vetve Isten Igéjének, de nincsenek alávetve ítéletnek ami a világot sújtani fogja, nem utolsó sorban már elszakadva e romlott világtól. Mit mond a Szellem ma az embereknek? Azt mondja az embereknek az ítéletről, az igazságról, hogy az Úr feltámadt és visszajön, de nem azért, hogy a kegyelemből üdvözüljenek, hanem hogy helyreállítsa Isten igazságát ezen a földön, mint Király. Ítéletei igazságosak, és minden, ami nem felel meg az Ő igazságának, minden örök halálra lesz ítélve. 

 

"Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.". (Róma 1, -16 ..18).

Hogyan köszönti az Úr az övéit?

 

Hogyan köszönti az Úr az övéit?

A Lukács 24 -ből tudjuk, hogy a tanítványok megrémültek és féltek (37v), amikor az Úr Jézus bejött hozzájuk a bezárt ajtókon át és odaállt a közepére. Először azt hitték: valami szellemet látnak. De hogyan szólította meg őket az Úr? Talán szemrehányással kezdi, amiért mindnyájan elhagyták Őt és elmenekültek? Talán azt jelenti ki, hogy ilyen " barátokra" nincs szüksége? Nem! Amikor megjelenik köztük, békességkívánással köszönti őket: " Békesség nektek".

 

 Ezt az eredményt harcolta ki a Golgota harcmezején: békességet szerzett az Ő áldozati vére által ( Kol 1,-20), békességet Istennel ( Róma 5,-1), amelynek mindnyájan örvendezzhetünk, akik hitben fogadjuk az " engesztelés vérét", akik megértették, mit jelent az, hogy Ő értünk halt meg. " Békesség nektek" - a megváltás drága gyümölcse! Erről a békességről beszélt tanítványainak, amikor búcsúzott tőlük: " Békességet hagyok nektek"(János 14,-27). És feltámadása után erről a békességről szóltak a tanítványaihoz intézett első szavai. Tehát levonhatjuk a következtetéseket: mit tart az Úr a legfontosabbnak,- a szívünk békéjét. Akihez vagy akikhez az Úr bejön, a "Békesség" szavát hallja meg.

A vélemények megoszlanak.

 

A vélemények megoszlanak.

„Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3-36)

 

Egy vasúti kocsi fülkéjében az utasok megvitatták a kérdést: melyik vallást kell igaznak tekinteni? Egyesek különböző keresztény egyházakról kezdtek beszélni, mások nem keresztény vallásokról. Megoszlottak a vélemények, végül a többség egyetértett abban, hogy jobb, ha egyáltalán nem foglalkozunk a vallással, hiszen nem lehet tudni, hogy pontosan melyik az igaz. Aztán szót kért egy fiatal utas. Azt mondta: „A vegetáriánusok úgy vélik, hogy csak zöldséget szabad enni, mások ragaszkodnak ahhoz, hogy a hús szükséges a táplálkozáshoz. A táplálkozás kérdésében, akárcsak a vallási kérdésekben, nincs konszenzus. De ennek ellenére nem hagyjuk abba az evést.”

Vannak, akik gúnyolódnak, de fel kell ismernünk, hogy a szellemi dolgok nem kevésbé fontosak, mint a táplálkozási kérdések, sőt prioritást kell hogy képezzen.

A Biblia nem a vallásról beszél, hanem azokról, akik hisznek Jézus Krisztusban, és azokról, akik elutasítják Őt, ahogy a fenti ige kijelenti. Isten elküldve a Fiút a földre, nem egy új vallást hozott magával, hanem önmagát. Így az embernek az Úr Jézusba vetett hitre van szüksége, nem pedig az igaz vallás keresésére. Azok, akik neki szentelték életüket, az igazsághoz vezető helyes utat választották. Istent csak Jézus Krisztuson keresztül lehet elérni. Aki hisz Őbenne, annak örök élete van. Egyetlen egy világvallás sem jelentheti ki, hogy az övék az igazi, ugyanis minden dogmatikus rendszer követ egy tanítást vagy személyt vagy bálványt.

A vallások általában mindig egymás fölé helyeznek valamit. Valamit fontosabbnak tartanak mint mások, ami a tanításokat illeti. A Biblia egy nagyon egyszerű igazságot tár elénk az üdvösségről, az örök életről és Krisztus testéről. S ez nem egy egyszerű meggyőződésen alapszik, hanem Isten erejében a Szent Szellem által. Az örök élet gyümölcseként jelenik meg határozottan. Ez nem ideológia, ez maga az örök élet.

Sokan, ha valamilyen valláshoz akarnak tartozni, a gyülekezet tagja akarnak lenni, akkor neki feltétlenül el kell fogadnia bizonyos feltételeket. A Szentírás ellenben egyértelműen egy gyülekezetről (egyházról) beszél. „Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (ApCsel 2-47).

„Amikor szaporodnak a gonoszok, fokozódik a törvénytelenség; de az igazak meglátják bukását.” (Példabeszédek 29-16).

Az angol filozófus és Nobel-díjas Bertrand Russell (1872-1970) egyszer azt mondta, hogy a Bibliát a nagyanyjától kapta. A belső borítóra nagymamám a kedvenc versét írta: „Ne kövesd a többséget a rosszra” (2Móz 23-2). Ez a vers segített neki megszabadulni a kisebbséghez való tartozástól való félelmétől.

Ez a spirituális alapelv is figyelmet érdemel. Manapság gyakran lehet hallani egy ilyen mottót: "A többségnek mindig igaza van.", ez a népi demokrácia alapelve. De ez egy téveszme! Milyen gyakran a közvélemény eredendően szubjektív és valamely csoport érdekein alapul. Leggyakrabban egy adott embercsoport vagy egy személy érdekei nem egyeznek meg Isten akaratával. „Szaporodnak a gonoszok”, és ennek eredményeként „sokasodik a gonoszság”. A kisebbséghez tartozás azonban önmagában nem a helyesség jele, hiszen a kisebbség is tévedhet. Ezzel magyarázható a keresztények megosztottsága.  Isten akaratának megfelelően kell cselekednünk, mert „aki cselekszi Isten akaratát, az örökké megmarad” (1 János 2-17). Minden ember megismerheti Isten akaratát az Ő Igéjében – a Bibliában. Csak egyetlen igaz ember, az Úr Jézus Krisztus mondhatta: “Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.” (Zsid 10-7).

Feltétel nélkül teljesítjük Isten akaratát, vagy sem? Ez az engedelmességen és azon múlik, hogy csak az Ő tetszésére törekszünk, nem utolsó sorban rábízzuk magunkat a Szent Szellem vezetésére. De ahhoz hogy ez így legyen, el kell különűlnünk saját ambicióinktól. Levetni magunkról a régi ádámi természetet, ha Istennek tetszeni akarunk. Emiatt van Isten kegyelme és irgalma, mert ismétlem, csak Jézus Krisztus tudta teljesíteni az Atya akaratát. Ha Benne vagyunk, akkor Isten szeme egész életünkben elkísér, és ha kell, megzaboláz bennünket. Ha ezt nem tapasztaljuk, akkor nem vagyunk a fiai, mert feltétlenül foglalkozik az övéivel. “Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak”. ( Zsid 12,-6,7,8)

 

„Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket. Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő. Csak ő benne vigad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk! Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk te benne.” (Zsolt.33-18..22).

Az úgynevezett " gyógyítók" érvei.

 

Az úgynevezett " gyógyítók" érvei.

Az úgynevezett "ima-gyógyításokról" szeretnék beszélni. Szinte kimeríthetetlen beszédtéma ez. És mégis azt kell mondanunk, hogy ez a kifejezés nem található meg a Szentírásban. Lehet kifogásolni ez ellen, semmi különös, hogy nincs benne. De ebben az esetben szeretnék rámutatni arra a veszélyre, hogy nem a szentírásbeli kifejezések könnyen olyan hiedelmek kialakulásához vezethetnek, amelyek nem képezik a Szentírás tanítását. Úgy tűnik, ez a helyzet az úgynevezett imádságos gyógyításokkal is. Továbbra is hangzik a kérdés: „Vajon Isten nem tud még ma is csodákat tenni?”. Erre a kérdésre válaszolva a következőket szeretném elmondani. 

 Életemben sok szóbeszéd és történet keringett az emberek csodálatos gyógyulásáról, az általam ismert orvosok tanúsága szerint is. Valamikor a múltban még egy könyvet is olvastam Dr. Muddytól, ( ha jól emlékszem a nevére) a betegek csodálatos gyógyulásairól szóló történetekről a praxisában előfordult orvosi szemszögből megmagyarázhatatlan esetekről. Sok ateista vagy materialista orvos meglepetten beszél a gyógyulás megmagyarázhatatlan kézenfekvő tényéről. Volt olyan eset is, amikor a sebészek már ( hanyagul) összevarrták a beteget a műtőasztalon, már esélyt sem láttak a beteg életben maradására. Sőt, a hullaházba küldték. Reggel, amikor a vizitet végezték, a beteget az osztályon sétálva találták, és a beteg kérésére hazaengedték a kórházból. Egy másik eset, amit olvastam idézem; Ez az eset egy hívő családban történt Kelet-Fislandban. Egy többgyermekes fiatal édesanyánál rákot diagnosztizáltak. Alapos kivizsgálás után beigazolódott a diagnózis: a rák progresszív formában volt. Azonban kevés esélyt adó műtéthez a hívő nőt egy külön egyetemi klinikára szállították át. Teljesen nyugodt volt, teljesen megbízott Urában. Férje és egész családja azonban továbbra is mély hittel imádkozott gyógyulásáért. Nem sokkal az egyetemi kórházba szállítása után a professzor közölte vele, hogy az új vizsgálat során a rák legkisebb jelét sem tárta fel. Az orvosok értetlenül álltak. Az asszony határozottan tudta és bizonyságot tett arról, hogy Isten hatalmas beavatkozása történt itt. Hazatért, és ma teljesen egészségesen a családjával él.

Hála Istennek, hogy ma is csodákat tesz! De levonhatjuk-e ebből a tényből azt a következtetést, hogy létezik az "ima-gyógyítás" ajándéka? Itt is a Szentírásnak szeretnénk szót adni.

Az úgynevezett „imádságos gyógyulások” mellett felhozott érvek szinte mindig ugyanazok. Először is, hogy a hívő ember egyáltalán ne legyen beteg, mert a gyógyulás az engesztelés szerves része. Ugyanakkor gyakran idézik Ézsaiást. 53-4,5: "Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg."

Ezeket a verseket részben idézi Máté. 8-17 és 1Péter 2-24. A Maté 8 leírja, hogyan gyógyított meg az Úr minden beteget, hogy „valóra váljon, amit Ézsaiás próféta mondott,...”.

Földi életében az Úr Jézus mintegy eggyé vált földi népével, Izraellel és szenvedéseikkel. De nem ez a mély értelme Ézsaiás próféciájának.

A „ὅπως  – ezzel, a magyar "úgy, hogy", kötőszó” (görögül hopos) szó Máté evangéliumában mindig azt jelzi, hogy a történtek, bár összhangban vannak a fenti próféciával, nem annak egyetlen és teljes jelentése ( Máté 2-23).

Ésaiás próféciájának valódi értelmét az 1Péter 2-24 tisztázza: „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg. "

Itt maga Isten Igéje az Újszövetségben kifejti, hogy a gyógyulás nem testi, hanem lelki. Ez a mi bűneinkről szól. Másodszor, Zsid. 13-8: "Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz." Ezzel érvelnek, hogy a jelek és csodák idejének nincs vége. Ezért Mark 16,-18-"Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!" és a János 14,-12 mindenkire és mindenkorra vonatkozik. Azt mondják, Jézus megbocsátotta a bűnöket a múltban, megbocsátja azokat a jelenben – de vajon az örökkévalóságban is így tesz? Bizonyára nem, mert elsősorban bűn már nem lesz, másodszor Krisztus már elvégezte a megváltás művét. Logikus és következetes lenne, ha ezt a verset így lehetne értelmezni, hogy az Isten változatlan, de cselekedetei változóak az időkhöz képest. Ahogyan a (Zsid 6,- 1,2,3) "Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. És ezt megcselekesszük, ha az Isten megengedi".

  De látjuk, milyen veszélyesek az ilyen felületes érvek. Igen, az Úr mindig ugyanaz! De vajon mindig ugyanúgy cselekszik? Isten cselekedetei és kinyilatkoztatásai az Ószövetségben ugyanazok mint az Újszövetségben? A kegyelem ideje amit most élünk, olyan, mint az eljövendő Krisztus ezeréves  királysága? És végül: össze lehet-e hasonlítani az Isten Egyháza, eklézsia, csírájának kezdetét minden téren?- egységben, egy szívvel közösségben és erőben való kezdetének idejét a mai széttagoltság és hanyatlás idejével?

Harmadszor, Isten Igéjére hivatkozva azt mondják a mai gyógyítók: Isten meghallgatja a hit imáját, még akkor is, ha betegek gyógyításáról van szó ( János 14-13,14; 1János 5-14; Jakab 5-15).

 Beszélgetésünk elején már említettünk egy példát ebben a témában. Persze lehetne több példát is felhozni. Lehet, hogy nem ismerjük azoknak az embereknek titkos imáit, akikre Isten hallgat az ilyen szükséges esetekben.  Ez nem lehet nyilvános, ahogy ez minden könyörgés és imára is vonatkozik. 

Igen, Isten meghallgatja gyermekei imáit. De Isten Igéjéből és saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy Isten nem teljesíti minden imánkat. Meghallgatta Isten, Ezékiás beteg király imáját, és meggyógyult "Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok".(Ézs.38-1,5). Dávid imáját azonban a Betsabéval való házasságtörésből született gyermekéért meg hallotta de nem teljesítette, mert nem Isten akarata szerint kérte. (2Sámuel 12-15,18). Bár Isten minden imára válaszol, ami összhangban van az akaratával, ez nem jelenti azt hogy nem hallja az imáinkat. Gyakran egyáltalán nem tudjuk, hogy mit és hogyan kell imádkoznunk, és néha olyan dolgokért imádkozunk, amelyek ostobaságok vagy akár az Ő Igéjével ellentétesek. Lehetséges az, hogy amit kérünk az a javunkra válna minden esetben? Hogyan teljesíthet Isten olyan imákat, amik teljesen a káosz imája. Ezt hogy értem? - hát úgy, hogy előbb tudatunkban kell lennünk vétkeink következményeivel, előbb ezeket kell bevallani Isten előtt, hogy elhárítsa utunk akadályait, tehát az engedetlenségből származó bűnt. Ezt nem kerülhetjük ki, mert Isten rendje szerint kell cselekednünk. Egy egyszerű példa;- egy bűnöző akit elítélt a bíróság az elkövetett bűnei miatt, kérheti Istent, hogy szabadítsa ki a börtönből? Bizony le kell töltenie a kiszabott időszakot. Ha Istenhez fordul bűnbocsánatért akkor is. De ha megtette ezt az első lépést az Úr vele van a börtönben, és a körülményekhez viszonyítva segíti őt. De nem teheti azt amit egy szabadon élő ember.

Gyakran idézett részek János. 14-13 és 1János 5-14 "És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban". De ez az ige arról az imádságról beszél ami Krisztus nevében és Isten akarata szerint van. A Máté 18-19-ben két olyan ember imáját találjuk, akik beleegyeztek abba, hogy egy ügyben imádkozzanak.

Mindhárom esetben azt mondja a Szent Szellem, hogy egy ilyen imát meghallgat Isten. Hogyan működik a valóságban? Elég, ha imádságban azt mondjuk: „Ezt Jézus Nevében kérjük”, hogy meghallgasson, vagy inkább azt jelenti, hogy valóban Urunk Szent erejével és Vele való közösségben vagyunk az Atyával? Elmondható ez minden betegekért végzett imáról? Ez még világosabbá válik, ha a kérdés Isten akarata szerinti imára vonatkozik. János 15-7, "Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek." Imáink meghallgatása attól függ, hogy mi vagyunk Őbenne, és az Ő Igéje bennünk van. Ez azt jelenti, hogy közösségben élünk az Úr szívével és akaratával, ismerjük Igéjét, és e szerint élünk. Ez nagyon nagy igény az életünkkel és imáink meghallgatásával kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy ennek a követelménynek mindig megfelelünk? Máté 18-19 a gyülekezeti fegyelemmel kapcsolatos, a gyülekezet belső ügyeivel kapcsolatos. Ezt nem szabad szem elől tévesztenünk. Elfogadható lenne számára, ha két Isten gyermeke egyetértéssel imádkozik valamilyen ügyben, arra számítva, hogy Isten teljesíti kérésüket még akkor is, ha kéréseik testiek lennének?! És mégis Máté 21-22-ben és Márk. 11-24 nincs más feltétel, mint az imádkozók hite."És amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek". De ennek a hitnek szilárd alapokon kell állnia. Hiszünk Istenben, az Úr Jézus Krisztus golgotai munkájában és örök üdvösségünkben, de nem azért, mert mi magunk jutottunk erre a meggyőződésre, hanem mert szilárd alapokon állunk, Isten Igéje feltárul előttünk.

Én nem hiszek az olyan gyógyítók törekvéseiben, akik a szellemiség és hitbeli munkájuk hangsúlyozásával erőltetik magukat. Engem az Úr arra tanít, hogy zárkózzak el a külvilágtól, hogy keresem a közösséget vele. Nálam nem fontos a reklám hadjárat, bizonyítékként, hogy mindenki lássa szellemi erőmet. Elvégre ezek a színpadon végzett "csodás" tevékenységek, csak önigazolás céljából történnek. Teljesen kiiktatva Isten igaz igéjét. Az Úr ezen a földön gyakran elkülönült imádságra az Atyával, és Ő, mint Isten Fia, mindig kimondta a következő szavakat: „De ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg”.

Korunk "gyógyítói" cinikusak és lezserek Isten Igéjével szemben. Ellentmondhat-e a Szent Szellem önmagának? 

 Nem szállok szembe a másképp gondolkodókkal, mindenki a saját hitét követi. Hogy az igaz hit e?- az más kérdés, nincs jogom ítélkezni. Én csak igyekszem a magam részéről mentesíteni magamat a szekuláris gondolkodástól. Mindig előnyben részesíteni "meg van írva". 

Szembesülünk azzal, hogy a tanítványoknak adatott az a hatalom, hogy Isten erejével és jeleivel hirdessék az evangéliumot. De azt mégis meg kell látnunk a Szentírásban, hogy a kezdeti üdv korszakban másként cselekedet az Úr. 

"Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem elküldött. Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által! Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben. Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted".(Lukács 10,- 16..21)

Felszabadulás.

 

Felszabadulás.

Annyiszor szembesülünk azzal, hogy a tanítások és egyéb gondolatok, súlyos teherkén nehezednek ránk, főleg azok amelyeket nehéz teljesíteni. Teljesíteni nehéz amit nem a Szent Szellem szabadságából erednek. Azok a tanitások amik csak a lelket gyötri és nem ad lehetőséget a felszabadulásra. A lelkünk őrzője, a Megváltó Jézus Krisztus megjelent nekünk kegyelemben, s miután felment a mennybe, sokak között támasztotta fel az Újszövetség egyik kiemelkedő szolgáját, Pál apostolt. Sok kegyelmi ajándékot találunk benne. Az egyik ajándék, a hívők lelkének őrzője.

Lássuk, milyen lélekkel és szándékkal szolgált, lelkünk és akkor élők lelkeik felszabadításáért, akik között ápolóként gazdálkodott.

 Általában ha követjük a tévtanításokat, megnehezítjük a dolgunkat, mert az értelmezés során mindig rá erőszakolnak az Isten művének meg nem értéséről szóló gondolatokra.  Isten számára nagyon fontos, hogy lelkünk és szívünk igazi szabadságba kerüljön Krisztusban. Mi az első ellenségünk? - mi magunk vagyunk. De miről is beszélünk.

Feltűnik néhány felvetés, állítólag Isten azt akarja, hogy jámbor tettekkel, a jámborság, kegyesség külső jeleivel igyekezzünk megmutatni hitünket a cselekedeteinkben, mindenáron követve az ige leírt szövegét, nem figyelve igaz Istentől kapott hitünkre, mi alapján üdvözülünk és cselekszünk. Ez nem valamiféle félreértés vagy ellentmondás, ha Benne maradunk, és magában Istenben állunk szilárdan, akkor minden a helyén van. Akkor a parancsolatai könnyűnek bizonyulnak, mert a szabadság szellemét adta nekünk. A terheket Jézus leveszi a vállunkról. Az embernek csak meg kell szabadúlnia a függőségétől, s nem önerőből, mindez porrá válik. Isten részéről minden úgy történik, hogy szilárd alapunk legyen, függetlenül attól, hogy hol vagyunk a vízen, a szárazföldön vagy a levegőben. Csak a mi részünkről nagyon törékeny ez a bizalom. Miből kell kiindulnunk, hogy megválljunk lelki terheinktől? Ahogy a vízben fuldoklók valami szilárd alapot keresnek, úgy nekünk is olyan alapokat kell keresnünk, hogy elrugaszkodhassunk magunktól. 

A kegyelem Szelleme azért cselekszik, hogy megszabadítson mindentől ami az ember lelkét szívét nyomja, a bűn nemcsak magát Istent bántja, hanem azt is akiben él. Ez egy életre való folyamat. Hiszen Isten az őszintén hozzá fordulóknak,  bűneit megbocsátja örökre, de a bűn elleni harcban Ő a mi segítségünk és szabadítónk. A háborút az Úr megnyerte, de a bűn elleni csatákat megkell vívnunk minden nap.  Nehogy azt gondoljuk, hogy a saját erőnktől függ a csatában való győzelem. Mert az aki valójában a saját erejéből megszabadul egy s más bűntől, annak megvan a veszélye, hogy visszaeső lehet. Úgy ahogy a mi üdvösségünk se tőlünk ered, úgy a bűntől való szabadulás se.  Üdvözülünk minden szellemi és testi szennytől, ha teljesen az Úrra bízzuk magunkat. El kell engedni magunkat saját magunktól. Elég régen vagyok a hitben, hogy tapasztalatból tudom ezt kijelenteni. Sokszor folyamodtam a saját erőmből megszabadulni az engem terhelt bűneimtől. De mindig visszaeső voltam. Az Isten Szent Szelleme nem hagyott békén, állandóan Isteni módon, fokozatosan és szeretetteljesen kezelte a vágyaimat az apostolokon és különösen a pogányok apostolán, Pálon keresztül. 

Az igazság nem az, hogy nekünk nincs szükségünk Istenre, hanem Istennek van szüksége ránk. Nem mi keressük Őt, Ő talált meg minket. Ezért Istennek tetszett, hogy felemelje Isten Fiát a feszületre és az Ő áldozata megmutatja üdvösségünket és szabadulásunkat önmagunktól, bűneinktől, ezen belül is ebből a gonosz világból. Hogy imádókat nyerjen magának, és gyermekei közé soroljon minket, megossza velünk dicsőségét a mennyben. Hogy örökölhessük mindazt, amit Isten készített nekünk, dicsőségének örök hajlékában. De milyen utat kínál a Szentírás, és milyen utakon járunk?

Ez a kérdés nagyon fontos, és jövőnk és áldásunk múlik rajta. Végül, de nem utolsósorban az öröm a Szent Szellemben. Itt nem az örök választottak kérdését feszegetem, mert a Krisztus nyájából senki se veszik el. Itt inkább a mi földi felszabadult békességünkről van szó. Ő azt akarja, hogy már itt a földön találjuk meg a békességet Istenben. Hogy felszabadultan járjunk ezen az úton, megízlelve a mennyei áldást és békességet. Nagyon sokan gyötrődnek magukban, már hívő létükre. Vizsgálja meg magát mindazok akik nem találtak békét Istenben, hogy igaz hitben vannak e. Ha igen, akkor ez a földi utunk csak a kezdete az örökkévalóságnak.

A Rómaiakhoz írt levélben az 5. fejezettől kezdve, a 6., 7. és 8. fejezet folytatásaként láthatjuk, hogy Pál apostol hogyan fejleszti fokozatosan az önmagunktól való megszabadulás gondolatát a testitől a szellemi felé, és elvezet bennünket önmagunktól a valósághoz. Az alaphoz és az Isteni szeretet ismeretéhez. "Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.." (Róma 6:22). Hát elég nagy hibának tartom azt, hogy önerőből tudnák megszabadulni a bűntől és annak hatásaitól. 

 

Azt mondhatjuk, hogy az igazi lelkipásztori szolgálat a legritkább ajándék az Egyházban. Ha sokan is vannak a gyülekezetekben, de kevesen az Isten Egyházában. Az a szellemi szolgálat, amely Isten valódi értékeinek felismeréséhez vezet. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a szentség és az örök élet. Miért vannak ilyen következtetéseim? Mert én magam figyelem mások szolgálatát, nem a kritika szellemében, hanem az igaz szellem keresőjeként. Ahogy fentebb is írtam, sokan saját maguk és egyházaik igazolásával foglalkoznak. Kevesen foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a Szellem szolgálatával megvalósítható, vagy a tudáson keresztül eljuthatunk a szabadulás valódi tárgyához, Isten békességéhez. Mármint a testvérek szolgálatán keresztül is a szellemi építkezés érdekében.

Lássuk, hogyan ír Pál apostol a rómaiakhoz.

Először is, az 5. fejezetben az apostol arra vezet: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1).

Majd így folytatja: „Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,” (Róm. 5:3). Csia Lajos fordítása.

Milyen nyomorúságról van itt szó? Ha tovább olvasunk, megtudjuk, hogy nem Krisztusért való szenvedésről és bánatról beszél, hanem önmagunk bánatáról. Nem azért szenvedünk, mert állítólag nincs remény számunkra, mert nem találunk magunkban erőt, hogy ne engedjünk a régi természet vágyainak. Megpróbálva (tévesen) legyőzni a bennünk lakozó bűnt, és vereséget szenvedünk: „ Gyönyörűségemet lelem ugyanis az Isten törvényében a belső embernek megfelelően, de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely hadban áll értelmem törvényével, és fogollyá tesz annak a véteknek törvényébe zárva, mely tagjaimban van.” (Róma 7:22,23). Nyomasztó, hogy testünkben van egy másik törvény, amely ellenkezik Isten szellemével.

De végül is milyen módszerrel érhetjük el lelkünk békéjét? Itt nem arról van szó, állítólag, hogy megszabadíthatjuk magunkat a régi természet kéjétől, hanem hogyan szabadulhatunk meg ettől a lelki, testi gondolatoktól. Ebben a fejezetben és a következő fejezetekben is elhangzik, hogy nem szabadulhatunk meg egészen addig, amíg teljesen meg nem szabadulunk a bűnös testtől, de ennek még nem jött el az ideje. A teljes megváltás és szabadulás ettől a testtől még a jövőben van. „Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik. Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.".(Róma 8:22,23).

A korinthusiakhoz írt levél megismétli ezt a gondolatot; "Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a mennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. – Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk." (2Korinthus 5:4,5)

Pál azonban egy nagyon fontos gondolattal folytatja, és megmutatja az utat, hogyan nyerhetünk békét szívünk és lelkünk számára. Annak ellenére, hogy még mindig ebben a bűnös sátorban vagyunk. Isten arra hív, hogy forduljunk a szellemi gondolkodás felé. Mert a gondolataink határozzák meg útjainkat. Amit gondolunk, ugyanazon szabály és irány szerint megyünk és élünk. Járásunk mindig tudatunkat és hitünket követi. Nem fordítva, nem a második, majd az első. Ez kiterjed az egész életünkre, ki milyen gondolatot követ és főleg kit követ. Nem a „testi igazságosság” vagy „igazság” elérése vezet el bennünket az önmagunktól való megszabaduláshoz. Ugyanis az ösvény adott a Szentírásban, amely az emberi szív legmélyén helyezkedik el, annak az állapotából fakad.

A törvény jelentésével a hetedik fejezet foglalkozik. Jól látjuk, hogy az apostol milyen fokozatosan tudatosítja a törvény szerepét. Itt nem kell részletezni.

De az apostol célja, hogy rámutasson a Szent Szellem által, hogy megértsük és kövessük Isten gondolatait, hogy Isten szándéka a szív mélyére jusson. A régi természettől való megszabadulás az első számú cél. De tovább így folytatja, nem hagyva ebben az állapotba a hívőket.

 A Róma 8. fejezete így kezdődik: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.(Megjegyzés; hiányzik az eredeti görög szövegből; „ kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint). Krisztus teste szerint senki sem járhat. Szellemében  igen!

"Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munkálhasson.” (Róm 8-10) (Az eredetiben így hangzik: „Ha Krisztus bennetek van, akkor a test meghalt a bűn miatt”). Amint látjuk, a test a bűn miatt halt meg, és a halott test semmilyen módon nem szolgálja Istent. Ennek az igeszakasznak a téves értelmezése oda vezet, hogy a bennünk élő Krisztus megöli a bűnt a testben. Vagy nem engedi megnyilvánulni, mintha testünk automatikusan alávetette volna magának Krisztus Szellemének. De ez egy téves felfogás, mert  Pál azt írja, hogy bűnös tagjainkat minden nap meg kell ölni. (Kol 3:5 ). "Öljétek el hát földön lévő tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz vágyat, továbbá a telhetetlenséget, ami bálványimádás.". De nem mond ellent a fenntirottaknak? Hogy Isten mindet elintéz helyettünk? 

Gyakorlatilag nem vagyunk mentesek a bűneinktől. Más utat kínál nekünk Pál apostol az igazságossághoz és a szentséghez. Pál folytatja: "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.." Itt egy másik törvényről, a Krisztusban való szabadság törvényéről beszél: „Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség". 

 Ha valaki eddig követte ezt a gondolatot, akkor megláthatja, hogy a bűn ítéletéről olvasunk, nem pusztulásáról. A bűn tovább terjed a világban. Isten a bűnt a Krisztus feszületén ítélte el, de a bűnök a mi testünkben maradtak. Az Isten Fiában hívő többé nem megy az Istenítélet széke elé, és semmilyen esetben sem ítéli el, a bűnös teste miatt, és annak negatív megnyilvánulásai miatt. Egy egyszerű oknál fogva, mert az ádámi bűnt Krisztus feszületére helyezte, és azon túl már Krisztus feltámadásának részesévé vált. Se ítélet se halál nem éri.

Annak ellenére testi ( amit halottnak nevez a Szentírás) ember nem szolgálhat Istennek, mert a bűnös test már el van ítélve. Tehát Isten szemében már nem létezik a természeti bűnös ember. De hogyan szolgálhatja az ember és dicsőítheti Istent ebben a bűnös testben? - végül is ez a törekvésünk. Meg van írva, hogy Szellem szerint járj és Szellem szerint élj: „.Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.". Tehát már itt ebben a bűnös testben élete és békességet talál. 

Akik Krisztus szellemében járnak, vagy Szellemben járnak, csak azok dicsőítik Istent, akikben megvan Krisztus Szelleme. De ez még nem minden, mert ezek a fejezetek csak azt fejtik ki, hogy hogyan tetszünk Istennek, és kövessük Őt szellemileg, felszabadult lélekkel és szellemmel,  hogy felszabadult lélekkel kiállíthassuk:"Abba, Atyám!" Ha a szellemi értékek kurzusát választjuk, és átgondoljuk a fentieket, pl. Krisztusról, akkor biztosan követni fogjuk a gondolatainkat. Nincs itt semmi misztikum vagy titok. Az ember úgy van megalkotva, hogy kezdettől fogva nyilvánvalóvá válik, ami bensőjében indokolt.

A magunkban rejlő bizonyosság az a bizalom, hogy Isten imádása és dicsőítése magától Istentől származik, mert mindennek, ami az életünkben történik, Krisztus Szellemétől kell származnia. Nem nagyképű szavak ezek, hiszen Isten gyermekei vagyunk, van bennünk bizonyságtétel, hiszen a tiszta szellemünkből kiáltunk Istenhez: „Abba, Atyám!”.

Ami a régi „énem”-ből származik, az nincs is Isten előtt, nem létezik. Mert a mennyei Atya a Krisztus prizmáján lát minket tökéletesnek. Hiába próbálunk Isten kedvében járni, a mennyek országa semmit sem örököl a testtől, „vér és hús”.

Most egyáltalán nem az a fontos, hogy az emberek hogyan ítélnek meg minket ezért, hanem az, hogy mi magunktól megszabadulva örömmel mondhatjuk, hogy üdvözültem, és Istent dicsőítem az Ő szellemében.

„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;

Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: "Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?." (33...35).

Így, ha Vele elérjük a felszabadulást, akkor nincs más dolgunk, mint az Úristen dicsőítése. A testi gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal eggyütt. De ebben mi gátolhat meg, hiába az erőfeszítés és az akarat? A galatákhoz írt levélben is kiderül.: “ Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg? Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?2 ( Gal 3,- 1,2)

 

Az egész evangélium és Krisztus tanításának lényege arról szól, hogy ki Krisztus és kik vagyunk mi az Ő szemében. Mert Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Az önmagunktól való felszabadulás az út Krisztussal, és nincs ebben semmi elérhetetlen, ha engedjük, hogy Isten kegyelme szabadon áramoljon életünkben, és  nem veszünk el semmit más Istent meggyalázó forrásokból, magunktól és ebből a világból. Mindig úgy lesz, ahogy Isten elrendelte nekünk. Ti szellemiek legyetek türelmesek a gyengébb testvérek iránt, mert ti is azok voltatok valamikor, de a tévtanításoktól határolódjatok el, és másokat is figyelmeztessetek, óvjátok meg a befolyásától, ha Isten felszentelt titeket erre. De a tévtanításokat hogy tudjuk felfedezni, ha mi magunk is testiek vagyunk. Csakis a bennünk lévő Krisztus Szelleme által. Ha erre a pontra eljut a tudatunk, akkor teljesen rábízzuk magunkat Isten előre megtervezett szándékára, ami minden egyes gyermekére vonatkozik személyesen is. Jobb semmit sem tenni, mint Istennel ellentétes dolgot cselekedni. A magabiztosság ha a testből származik, nagy kárt okoz a lelkekben. De csak egy időre, ezt könyvelhetjük úgy, hogy időt veszítünk. De Isten ezt is a javára fordítja gyermeke lelkében. Mert ez egy tanítás, hogy ha túl vagyunk a tévelygésen, már sokkal többet kapunk mint azelőtt.

„De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (37..39).

 Ha valaki azt tanítja, hogy az ember akaratától függ a mi üdvösségünk és békességünk, az nem ismeri Istent. Mindenben az Ő akarata dominál, még a téves út is, amire téveszt, hogy megtanítson téged annak a következménye által, ha tényleg az Övé vagy.

"Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen. Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által." (Gal 1-8). Tehát ahogy Korintusban fennállt a veszély a tévelygésre, hiszen ők hívő Krisztus követői voltak, nekünk meg pláne mert már sokan abba a tévelygésbe bele születtek. Ezért jó ha mindent latba veszünk, ha tényleg nem éezük magunkat szabadnak Krisztusban.

 

 Az Istentől való hit vezéreljen mindenkit aki Isten szereti.

Úttörő Krisztus.

 

Úttörő Krisztus.

 

„Mindenestől egybegyűjtelek téged, Jákób! Összetakarítom Izráel maradékát. Összegyűjtöm őket, mint a bocrai juhokat, mint a nyájat az ő karámja közé; hemzsegnek majd az ember-sokaság miatt. Előttök megy fel az úttörő; kitörnek és átmennek a kapun és kivonulnak, és előttök megy a királyuk, és élükön az Úr!.” (Mikeás 2-12,13).

 

Ellentétben a 10. verssel, ahol az Úr szégyenteljesen elűzi jelenlétéből a tisztátalan népet, most "egész Jákobhoz" szól, azaz, Izrael maradékához, amely a jövőben Jehova új népét alkotja. Isten erre a népre utal, amikor azt mondja (Róma 11-26), hogy „az egész Izrael üdvözül”. Ez is becses gondolat azoknak a híveknek, akik ma a kereszténység romjai között vannak! Isten egy elrejtett maradványra gondol magában a Krisztus nevére hivatkozó  hitvallásban. Ez a maradvány, mint Izrael maradványa egykor, alig ismert, de még mindig létezik. Egyesek, talán ketten-hárman összegyűlnek az Úr körül, de hány eltévedt bárány nem ismeri ezt a gyülekezési helyet, és mélyen sóhajt magányában! Amikor az Úr eljön, egy szempillantás alatt összegyűjti őket. Hatalmas mennyországi nyájat alkotnak, és hangosak a sokaságtól, hasonlóképpen, amikor Izrael maradékát összegyűjti ezer éves földi Királyságába. A helyreállított Izrael földi dicsősége láttán örvend majd a menny! De mit is mondhatnánk, ha látjuk a megváltott bárányok mennyei dicsőségét, amint a nagy Pásztor köré gyűlnek, hirdetik az Ő dicsőségét, megismételve, aminek visszhangjait mindenhová és vég nélkül hordozzák a mennyei város Jeruzsálem egész terében. És ki az aki minden jövőbeli áldás Forrása? A próféta azt mondja nekünk, hogy ő egyedül Krisztus: „Előttök megy fel az úttörő; kitörnek és átmennek a kapun és kivonulnak, és előttök megy a királyuk, és élükön az Úr!” (13. v.). Ma úgy tűnik, hogy az ősi nép összegyűjtése éppoly lehetetlen lesz, mint az egyház összegyűjtése. Várjuk, hogy az Úr, Izrael királya előjöjjön. Aki a falat ledöntötte utat törve, az minden akadályt is ledönt. Ugyanígy ma, bár vágyunk arra, hogy lássuk Isten szétszórt mennyei népének összegyűjtését, nem tudjuk felszámolni az akadályokat, mintha reménytelen lenne. De Ő összegyűjti népét, és elő fog jönni.

Izrael esetében falat törve, hogy kivezesse őket a tisztátalanok köréből. Krisztus dicsőségben fog állni, és vezetni fogja ezt az elnyomott népet, az Ő bárányait, előttük jár, ledönti a Sátán minden akadályát, minden igyekezetét, Elpusztítja azokat az embereket, akik megakadályozzák, hogy találkozzon Izrael maradékával. Kivezeti őket, és elválasztja őket a lázadó néptől. Ezután követik Őt, bemennek a kapun és kimennek azon.

Ez az igeszakasz világossá válik, ha észrevesszük, hogy a 12. versben a ”mint a bocrai juhokat, mint a nyájat az ő karámja közé;" leírt maradékra vonatkozik, a Szent Szellem megmutatja nekünk, hogyan és milyen csodálatos üdvösség által éri el népe és fogja élvezni ezt az áldást.. – Bemennek a kapun.

 A (János 15,-1...15) fejezetének teljes szakasza, úgy tűnik, Mikeás próféta e versének kommentárja: „Izrael nyáját (a maradékot) összegyűjtik; Az Úr eléjük fog törni. Ő a kapu, az ajtó. Krisztus, a pásztoruk és a királyuk. A maradék felismeri Őt, mint Főpásztorukat és Királyukat, és az Egyetlen Ajtót, akik kilépnek a hanyatló nép közül, és felismerik Őt, mint az egyetlen ajtót és hozzáférést az ezer éves birodalom áldásához. Minden akadályt lerombol, amit a Sátán felhalmozott ellenük. Meg fogja adni nekik a szükséges erőt, bátorságot és erényt a győzelem kivívásához. Ellenben a mennyei nyájjal szemben, nekik lesz megadva harccal megítélni Jehova ellenségeit. Akkor ki lehet majd mondani, hogy a Király "utat tört".

Ebben a szakaszban van egy másik figyelemre méltó kifejezés is: az úttörő, az „előttök megy ”. Az Egyház számára ez már megtörtént. Sátán minden hatalmát elpusztította Krisztus feltámadása, aki feldöntötte a korlátot és utat tört. Ugyanezen az alapon, vagyis a feltámadáson, semmi sem akadályozhatja majd Izrael népét a jövőben, hogy átmenjen a kapun. Előttük való feltámadása alapján teljesen felszabadulnak, mert a Pásztor irányítása alatt nem azért jönnek ki, hogy rejtőzködjenek - mindenféle veszélytől félve -, hanem terelgessék az Úr számtalan, zajos nyáját, mint egy méhkaptár zúgása– és legelteti Izrael hegyei jó legelőjén. Királyuk előttük megy. Ő az, aki belépett az ajtón (János 10-2), Isten minden akaratát teljesítve, akinek tehát egyedül van joga a mi Megváltónk lenni, ahogyan Ő lesz Izrael Megváltója. Ez a Király, ez a Megváltó, ez a Pásztor, ez a Jehova: " Jehova áll az élükön.".

Mennyi áldott gondolat van ebben a versben! Olyan csodálatos hozzáállása van a szabaduláshoz és Isten jövendő népének összegyűjtéséhez. De még inkább a mindennapi szabadulásunk miatt is. Mert előttünk megy a szabadító Krisztus itt a földi létünkben, az aki kihozott és vezet bennünket: teljes szabadsággal bevitt minket az Atya házába, hogy élvezzük az Atyával a Fiúval való közösséget, és onnan megyünk ki, hogy szolgáljuk Őt. Sokkal többet adott nekünk, mint azt az életet, amelyet zsidó bárányainak adott és adni fog, mert ez a „teljes élet” (János 10-10); ez az örök élet, amely örökséget és dicső mennyei életet ad nekünk az Atyával Jézus Krisztussal. Mindezek a mai áldásunkhoz tartoznak; Izrael áldása, bármilyen csodálatos is legyen, a következő ezer évben nem éri el ezt a helyzetet. És még ennél is alacsonyabb lesz, mint az az áldás, amely abban nyilvánul meg, hogy az üdvözült nyájat, a jó Pásztor egyházát saját mennyei  dicsőségébe hozta. Izrael, Jehova ígérete szerint elfoglalja helyét a földön ahogy az meg van ígérve az Ószövetségi próféták által.